Anglia számára egyébként fontosabbak voltak a 13 gyarmatnál a cukorgyárként üzemelő karibi és a kelet-indiai telepek, ott pedig a franciák nem értek el átütő sikert.
Olyan értelmezéssel is találkozni, amely elsődlegesen "az Indiákon" folytatott küzdelmekre vezeti vissza Lajos kivégzését, tudniillik annyi pénzt belenyomott a amerikai és indiai harcokba, hogy azt már nem tudták kiheverni. Ahhoz képest pedig az eredmény nem volt épp kielégítő. Hogy ezt ideológiailag éppen hogyan csomagolták, kik lovagolták meg a helyzetet belpolitikai síkon, más kérdés. A brit flotta mindenesetre eléggé válságos időszakot élt át, amikor Lajos hajóhad-fejlesztésbe fogott, Middleton erre tekintettel erőltette a hajópark rézburkolattal való feljavítását (hajóféreg stb.)... Onnantól kezdve Napóleonon át Hitlerig mindhiába próbálkoztak a brit tengeri fölény ellensúlyozásával.
Igen, ugy maradt fenn, hogy Phalaris bronzbikájának első áldozata pont a szpbrászművész volt. Phalaris Agrigento (akkoriban még Akragas) első királya (akkor ugy nevezték tyrannos-a) volt Krisztus előtt 550 és 570 körül uralkodott.
Ekkor alapitották meg Akragas várost és városállamot. Ez kb. 100 évvel Szicilia görög meghoditása után volt. Kr. e. 670 körül a kikötő görögök elsőként Taorminát alapitották meg. Taormina (Csontváry városa) a taurus-bika szobol származik és a görögök azért nevezték el a bikárol mert Taormina egy öböl fölötti hegyen fexik, az öbölt meg két sziklanyulvány fogja közbe, ami ugy néz ki mintha bika szarvai lennének.
Aztán Taorminábol kiindulva északnak és délnek alapitották a többi városállamot Sziciliában. Dél fele Syracusa-t (Archimedes városát), aztán Selinuntét, aztán Akragast (ami ma Agrigento) észak fele Naxos-t (ma Giardini-Naxos), majd Milazzo-t (régen Mylae) és Tindari-t.
Phalaris kegyetlen királya volt Akragasnak. Ugy rendelte a bronzbikát, hogy a torokrésze akkusztikailag olyan kiképzést kapjon, hogy akit beletettek, utána a tüz fölött hevitettek a bronzbikában (elevenen megsütötték saját testnedveiben) annak a halálsikolyai mintegy bikabőgésként felerősődve hallatszanak.
Agrigento kivételes állapotban mardt fenn. Amit fotoztam, az a Templomok völgye és Concprdia istennőnek szánták a templomot.
Ez még inkább érdekes: Szicilia cimerének első ábrzolása. Szintén Akragasbol (Agrigento), Kr. e. 6. század, éppp Phalaris idejéből. Ez ma is Szicilia cimere és ezt, mint szimbolumunkat a görögöktöl átvették és használták a karthagoiak, majd a romaiak is a a bizánicak és máig fennmaradt és olyan nemzeti jelkép amit már 2500 éve ugyanott, folyamatosan és megszakitatlanul használnak. (Na ilyet mutassanak fel a magyarok, biztos van...)
VII. 2010. április 23., péntek, 14h – A KOMMÜN (PÁRIZS, 1871) La Commune (Paris, 1871). Fekete-fehér francia film, francia nyelven, angol felirattal, 345 perc, 2000
FIGYELEM! A FILMET TÖBB SZÜNETTEL VETÍTJÜK, A KÉSŐBB VAGY A DÉLUTÁN FOLYAMÁN ÉRKEZŐK IS BÁRMIKOR BEJÖHETNEK A VETÍTÉSRE!
Peter Watkins utolsó filmje, magnum opusa, a mind tartalmában és megvalósításában forradalmi „La Commune” lebilincselő történet a francia forradalomról, a párizsi polgárok által 1871-ben a francia-porosz háború idején létrehozott, az Adolphe Thiers által vezetett országgyűlés ellen lázadó proletár csoportról, a spontán szerveződött forradalmi kormányról és azokról az eseményekről, amelyek a véres végkifejletet megalapozták. A Kommün „történelmi újrajátszásának” forgatása 13 napig tartott egy elhagyott gyárban, Párizs külvárosában poszt-brechtiánus és „proto-Dogville”-szerű díszletek között. A 200 főt is meghaladó színészstáb, amelynek tagjai saját maguk is kutatásokat végeztek és felkészültek a témából, ismét amatőrökből áll (mint Watkins filmjeiben általában), köztük sok észak-afrikai bevándorlóval. „A Párizsi Kommün mindig rendkívül marginalizált volt a francia oktatási rendszerben, annak ellenére, hogy (vagy talán éppen ezért) ez egy fontos esemény az európai munkásosztály történetében, és első találkozásunkkor a stáb tagjainak többsége keveset vagy semmit sem tudott a témáról. Ezért nagyon fontos volt, hogy ezek az emberek közvetlenül részt vehettek a Párizsi Kommün-kutatásunkban, így mind több és több tapasztalatot szerezve a jelenlegi francia ill. nyugati rendszer folyamatainak elemzéséhez, azon vonatkozások megítéléséhez, amelyek megfosztják az állampolgárokat attól a felelősségtől, hogy a valóban demokratikus folyamatok alakításában részt vegyenek." (Peter Watkins) Watkins a sztenderd dokumentumfilmkészítést teljesen felszámolva át- és visszavezeti a nézőket a történelemből a jelenbe, hogy emlékeztessen minket arra, ahogyan a mai valóságunk tükrözi azt, ami a történelemben már megismétlődött. S ha az objektív újságírás célja a tényeket tárgyilagos bemutatása, a film miközben különböző perspektívákból, pontosan megragadja a kommünárok dühének a lényegét, a kialakult konfliktus finom részleteit mindkét oldalról alaposan feltárja, és a szereplők személy szerint is megjelenítik a történetet. „A »La Commune« a modern média radikális, átható kritikája, és aki találkozik e film kihívásával, a tapasztalattól megváltozva, más emberként hagyja el a vetítőtermet.” (Trinie Dalton) Watkins összefoglaló műve, a néhány évvel ezelőtt franciául megjelent „Media Crisis” is nagyrészt a „La Commune”-on alapul.
A filmek információs vetítések keretében kerülnek bemutatásra. A filmeket DVD-ről vetítjük. A műsorváltoztatás jogát fenntartjuk!
Helyszín: LuMú Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum Művészetek Palotája 1095 Budapest, Komor Marcell u. 1. Előadóterem, 1. emelet Tel.: (06-1) 555-3444 Fax: (06-1) 555-3458
Peter Harrington Plassyeről szóló könyve szerint az angol kelet-indiai társaság serege mindössze 1000 brit és 2000 angol módra kiképzett sipoy katonából állt - lovasságuk állítólag egyáltalán nem is volt.
Valószínűleg arról lehet szó, hogy az angol szakirodalom Mir Jafar 16 000 fős lovasságát Siraj ad Daulához sorolja, míg mások a Kelet-Indiai Társasághoz. (a helyzet az, hogy ő elvileg Siraj ad Daula mellett vonult hadba, de már a csata előtt lepaktált az angolokkal.
A csata sorsában meghatározó szerepet játszott, hogy Siraj ad Daula eredetileg lovasságával akart átkaroló hadműveletet végrehajtani, azonban a Mir Jafar vezette lovasság nem mozdult. Az árulást észlelve a nawab a centrumban támadó erők egy jelentős részét átcsoportosította a szárnyak védelmére, íy pedig a centrumba is hátrányba került.
Látva a nawab visszavonulását, aztán Mir Jafar is támadást intézett a a visszavonuló erők ellen.
2. Delhit az afgánok 1756-ban és a változatosság kedvéért 61-ben is kirabolták. Ez szorosan összefügg a Plassey-i történésekkel, de erről később.
Szóval ami a bengáli nawabot illeti. A mogul uralom a XVIII. sz közepére névlegessé vált. Siraj ad Daula, mint bengáli nawab (elvileg csak a mogulok kormányzója) a gyakorlatban nagyon komoly befolyást gyakorolt Delhire. (csak egy jellemző adat a viszonyra. A bengáli nawabok az általuk támogatott uralkodók számára... nem adót, hanem évjáradékot biztosítottak a mogul uralkodóknak - és ha szükség volt rá, akkor menedéket is adtak számukra.)
Egyébként igazad van, Delhire általában a Marathák gyakoroltak befolyást, azonban az 1752-től 64-ig terjedő időszak egy furcsa átmeneti dolog volt. Ugyanis a marathák kiegyeztek az afgánokkal, amit Delhi érthetően rossz néven vett. ad Daula hatalma egészen 1756-ig dinamikusan nőtt, így Delhire is ki tudta terjeszteni a befolyását.).
A maratha befolyás 1759-ben újra megerősödött (II. Alamgirt a maratha gazi ud din 1759-ben megöleti) és új uralkodót ültetnek trónra, de Alamgir fia megint az új bengáli nawab Mir Qasim támogatását veszi igénybe, és visszaszerzi a trónt.
egy viszonylag kevésbé emlegetett, de szerintem fontos szempont;
A kérdéssel Algéria történelme kapcsán találkoztam, ugyanis Algéria a XVIII-XIX. sz fordulóján jelentős élelmiszer (gabona) exportőr volt.
A Konvent idején Franciaország teljes élelmiszerimportját innen szerezte be. Algériai ráadásul jelentős mennyiségű kukoricát és gabonát szállított kamat mentes hitelbe Franciaországnak. (ami aztán persze nem került visszafizetésre.)
Többen felvetik, hogy Algéria 1830-as francia megszállása, és a Franciaországhoz csatolása elsősorban abból a megfontolásból fakadt, hogy egy kontinentális háborúban az európai munkamegosztás rendszere megszakad, és Franciaországnak szüksége van egy könnyen elérhető stratégiai élelmiszerforrásra. (ezért nem egyszerű gyarmatosításról, hanem átgondolt benépesítésről/népirtásról volt szó, ami a többi francia gyarmatra nem jellemző.
De visszatérve a francia forradalomhoz... érdemes lenne megnézni, hogy hogyan hatott a forradalom, illetve a napóleoni háborúk időszaka az európai (és a gyarmati) gazdasági rendszer alakulására.
Az európai témába nem tudok hozzászólni, bizonyára így volt.
Plassey- val kapcsolatban szerintem egyetértünk. (annyit tennék hozzá, hogy azért az angol oldalon szereplő seregek jó része is hagyományos indiai katona volt, ekkor még a regdes európai reguláris kapó szipolyok, meg hasonlók száma csak néhány száz, max 1000 főre tehető. - a sereg számbelileg döntő részét még Plasseynél is szövetséges indiai csapatok alkották. angol oldalon is. Más kérdés, hogy harcérték tekintetében melyik seregrész mennyit számított)
A franciáknak volt korábban egy kiváló kormányzójuk Indiában, de az általa kiépített "birodalom" úgy emlékszem már az 1740-es években összeomlott, s különben is Bengáliától jóval délebbre tevékenykedtek.
Szerintem Dupleix-re gondolsz, ő viszont 1754-ig, mig kormányzó tevékenykedett. A francia befolyás ekkor, 1750-es évek elején volt a legnagyobb.
Nem véletlen, hogy az egyik legnagyobb angol siker az volt, hogy Clive az 1754-es fegyverszünet során el tudta érni, hogy a franciák hívják vissza Dupleix-t. (mint a béke akadályát.) - asszem ez a lépés a történelem egyik legnagyobb, bár nem igen emlegetett öntökönszúrása volt.
Ugyanis a francia uralom elsősorban indiai szövetségi rendszeren keresztül érvényesült, amely pedig személyes kapcsoltokra épült. Dupliex kiesésével ez ek a kapcsolatok fellazultak, ami a francia szövetségi rendszer gyors bomlásához vezetett.
A franciák aduja azonban Sijar ad Daula volt, aki ekkor gyakorlatilag fél Indiát uralma alatt tartotta. Az ő szövetsége tehát garantálta a francia érdekeket a délen elért angol sikerek ellenére is. Viszont Sijar ad Daula bukása azonnal magával vonta a francia befolyás bukását is. (no megjegyzem kevésbé ismert ténye, de a harc nem csak egy fronton folyt. Ugyanis az angolok voltak szivesek az afgánokat rászabadítani Indiára, akik nagyjáűból Plasseycsatával egy időben rabolták ki Delhit.
A csatavesztésnek részben oka is volt, hogy a nawab saját csapatai ekkor az afgánok ellen harcoltak, az angolokkal szemben pedig csak kétes harcértékű (és, mint kiderült, lojalitású) szövetségesekre támaszkodhatott.
Még egy megjegyzés az angol szárazföldi erők szerepléséről:
Gyorsan végignéztem a XVIII. századi kontinentális csatákban való angol részvételt:
Szóval a spanyol örökösödési háborúban az angolok még fontos szárazföldi tényező voltak.
Az osztrák örökösödési és a hétéves háborúban viszont már egyáltalán nem játszottak fontos szerepet (már a szárazföldön).
Dettingennél ugyan még arattak egy fontos győzelemet, azonban a Fontenoy-i csatavesztés után gyakorlatilag kivonultak a kontinentális háborúkból, és a hétéves háborúban már szinte csak tengeren folytattak jelentősebb hadműveleteket.
Én csak abból indultam ki, hogy a napoleoni háborúk alatt 1813 előtt kizárólag angolok voltak azok, akik legalább mellékhadszintereken - de meg tudták szorongatni a franciák micsodáját. (nagyjából hasonló létszámú seregek esetén - Portugáliában, Spanyolországban)
Korábban olvastam valami olyanról, hogy míg Napoleon hadoszlopai a hagyományos vonalharcászattal szemben hatékonyak voltak, addig az angol továbbfejlesztett, mélyített vonalak ellen már nem működtek. (végülis... lehet hogy tévedek de emlékeim szerint a Hispán félszigeten a napoleoni háborúban az angolok minden csatát megnyertek, ahol a haderők létszámügyileg nagyjából partiban voltak a franciákkal.)
Az persze nyilvánvaló, hogy az angol flottával összehasonlítva a szárazföldi csapatoknak közel sem dominálták a hadszintereket. (gyakorlatilag szinte soha nem volt akkora létszámuk, hogy egyedül - szövetséges csapatok nélkül vállalhassanak csatát).
Plassey:
Bocs, de szerintem már leírtuk: ez azért volt, mert ez nem angol-francia összecsapás volt, hanem angol-indiai. (A franciák nem itt és nem ekkor veszítették el az indiai befolyásukat.)
Hm.. evvel... részben vitatkoznék...
teljesen igaz, hogy Plassey nem angol-francia csata volt. (Siraj ad- Daula 50 000 fős seregébőben kb 1-200francia volt - bár megjegyzem a Kelet Indiai társaság 20 000 fős seregében is csak 2000 angol volt.)
Viszont a franciák itt és ekkor veszítették el a befolyásukat.
Ennek oka, hogy a francia uralom Indiában alapvetően nem a saját birodalomra, hanem különböző többé kevésbé független uralkodókra gyakorolt befolyásra épült. (megjegyzem az angolok is így kezdték, csak aztán egyre erősítették a függést)
A Plassey-i csatában Franciaország legjelentősebb szövetségese bukott el, aki gyakorlatilag fél Kelet-Indiát és Bengált, valamint Delhit és környékét tartotta uralma alatt.
A francia befolyás ezután összeomlott. Az utolsó jelentősebb összecsapásra négy évvel később, Vandavasinál került sor. (de a franciák itt már csak kb. 1700 katonát tudtak mozgósítani, amiben benne voltak a reguláris hadak, az összeszedett polgárőrség, meg néhány még mindig szövetséges "falu" "hadserege.
(A háborút lezáró békében 1763-ban a franciák ugyan visszakaptak néhány telepet, azonban ez már nem befolyásolta az angol uralom terjeszkedését.)
A francia hajóépítő mérnökök még a napóleoni háborúk időszakában is az angolok előtt jártak:) Egyébként a franciáknak elsősorban a tiszti állománnyal, és a szakképzett tengerészek létszámával voltak gondjaik..
"z angolok fölénye már a kezdetektől mérhető (Drake és kapitánytársai megcsapolják a közép- és dél-amerikai Spanyolországba tartó ezüst- és aranyszállítmányokat stb., 1588: a Nagy Armada legyőzése, 1680-as évek: a hollandok felett aratott tengeri győzelmek, a franciák móresre tanítása az 1770-80-as években a karibi térségben stb. stb.).
Háttér: korszerű hajóépítési technika, edzett és sokoldalúan bevethető matrózok, motivált és döntésképes tisztek, harcedzett és helyzetfelismerő parancsnokok – az ellenfelek egész az I. vh-ig (a csatahajók korának alkonyatáig) szűkölködtek ebben."
Melyik kezdetektől?:) Azt, hogy mennyiben is csapolták meg, csak egy rövid eszmefuttatás: nagyjáből 1550 és 1650 között eltelt száz évben az Újvilágba átkelt, és onnan visszatérő minden 100 hajó közül 10-et elvesztettek a spanyolok. És ebből nyolcat vihar vagy hajótörés miatt. Azaz 100 hajóból kettő került kalózok, vagy ellenséges ország kapitányai kezébe. és itt ugye figyelembe kell venni a franciákat és a hollandokat is... Nem olyan nagy csapolás ez....
1588. Az Armadát legfeljebb annyiban győzték le, hogy nem tudtak partra szállni.
Korszerű hajóépítési technika: ez jó esetben is csak a 18. század elejétől érvényes.
Mit kell megköszönni, azt, amit az angolok műveltek ezután Európával?
Mellesleg olyat ne mondjunk már, h Waterloo Wellington érdeme. Napoleon hanyagsága, Blücher, nagy adag mázli (ami mindig kell, de ennyi?), szóval ilyen körülmények közt bárki nyer. Egyébként ő is elismerte, h nem győzhet (Night me, or the Prussians..., nem biztos, h pontos)
"hiába harcolt csak 14 ezer brit az 56 ezer szöv. katonából Höchstädtnél, a hadvezér brit, John Churchill, a későbbi Marlborough hercege volt. (Ezért a győzelemért kapta a hercegi cimet.) Ha már a kontinentális katonákat nem lehet letagadni, most Jenőről feledkezel meg:)"
Hm... érdeklődve olvasom a vitát. Én azt gondolom, hogy mindkét félnek van igazsága.
-Az nyilvánvalóan igaz, hogy Angliát nem lehet kifejezetten szárazföldi nagyhatalomnak tartani. Lehet, hogy tévedek, de így első blikkre nekem feltűnő, hogy az angolok az európai kontinensen mindig valamilyen szövetségessel együtt vívták csatáikat. (no persze az is igaz, hogy ebben nem voltak egyedül).
-Másik viszont, hogy a spanyol örökösödési háborútól, akár a Napoleoni háborúkig - legalábbis én úgy látom (nem vagyok szakértője a témának) - hogy az angol szárazföldi hadsereg kifejezetten jól szerepelt a kontinentális összecsapásokban.
Nem tudom, hogy hogyan is állunk a rekrutációval, de lehetséges, hogy az angol hadsereg rekrutációs szempontból egészen más összetételű volt, mint a hagyományos, többségében "kényszerönkéntes" kontinentális seregek.
Azaz Anglia szárazföldi serege nem volt túl nagy számú, azonban az átlag európainál jobban képzett, motiváltabb (önkéntes) és nem utolsó sorban jobban irányított katonákból állt.
Ergo ezért lehettek számarányukhoz képest különleges jelentőségűek.
A gyarmatok viszont más tészta. Ezeket szerintem nem érdemes összevetni a kontinentális viszonyokkal. Sem a létszámot, sem a hadseregek összetételét illetően.
Plasseynál mindkét oldalon többségében indiai csapatok harcoltak. (a "francia oldalon" ráadásul nem igen akadt francia)
Ha jól tudom, az észak amerikai francia-angol háborúban is a helyiek adták a csapatok döntő többségét mindkét oldalon. (ez aztán meg is látszott a függetlenségi háború alatt ,amikor az angolok kontinentális hadviselést akartak folytatni "importált csapatokkal")
A Napoleoni haboruk idejen a francia lakossag kb 3x akkora volt, mint az angol, a hadsereg meg 5-10x. Az angolok jobbak voltak a tengeren es ipari termelesben, azaz iszonyat sok penzuk volt, szemben a franciakkal, akik fenntarthatatlan rablogazdalkodast vegeztek
Viszont az amerikai fuggetlensegi haboru katalizalta a forradalmat, ugyanis az a gyozelem nagyon sokba kerult a franciaknak, es pont az adok emelese miatt kellett osszeulnie a rendi gyulesnek, ha jol tom.
ja hogy arra az esetre értetted? azt hittem általánosságban. ilyen esetben persze hogy india nem tudta pótolni, hirtelen átállni valami másra nem olyan egyszerű...
Azert a blokad elegge jol ki volt kenyszeritve, ha jol tudom 1864-ben mar minden harmadik konfoderacios vagy oda vagy onnan szallito hajot feltartoztattak a jenkik. Vagy rosszul tudom?
