http://en.wikipedia.org/wiki/History_of_Slovakia
Nyilván erős jelölt a világ legrövidebb könyvei címü versenyre, de engem érdekelne, hogy a sok politikailag motivált hazugság és ferdítés áradatból mi a valóság.
Jó lenne, ha magyarul beszélő szlovákok is írnának, hogy halljuk a másik oldalt is.
Csak egy pár kérdés, ami izgat: honnan erednek a szlovákok? Mióta élnek a Kárpát medencében? Hogyan alakult területi elhelyezkedésük, lélekszámuk az évszázadok folyamán.
Aztán pl. modern kori történelmükből mennyire igaz a szlovák nemzeti felkelés?
A magyarok nélkül hogy alakult volna a történelem ? A mai Dunántúl Ausztria része lenne, Ausztria fővárosa Aquincum lenne, a mai Buda területe. A mai Szlovákia területe a lengyel állam része lett volna, az Alföld és Erdély területén pedig egy délszláv állam jött volna létre, a szerbhez hasonló nyelvet beszélve és ortodox vallást követve.
Rátapintottál a lényegre nincsenek morva gének , ahogyan a szlováktól különböző magyar gének sincsenek a KM két legrokonabb népe a szlovák és a magyar. Ha belemegyünk a szokásos vádakkal való foglalkozásba akkor azt kell megkérdeznünk a morva létszám miért nem hozta meg azt az eredményt amit délen a bolgárok (bulgár) gepidák (tout-ok) elszenvedtek habár a XIX. és főleg a XX. sz.-ig kényszerről nem volt szó. A IX.sz.-i besenyő ösztökélést egyetlen feljegyzés alapján elfogadjuk , de a szerémség bácska (stb. dél-M.o.) török fenyegetés miatti kiürítését már nem.
A germánok indiai asszimilációs látogatása tényként van kezelve , a magyarok által hozott kulturáról is van ilyen feltételezés miszerint (régészeti leltek alapján) a KM.-ből indult majd az urál vidékről tért vissza ugyanoda.
Legújabbak szerint mivel X.-ik sz.-i magyar településeket tártak fel az Urál délnyugati részén amelyeket a lakók elhagytak és nem települtek újra, abból kiderül h nincs szó többszáz éves vándorlásról hanem néhány évtizedes vonulás lehetett a honfoglalás előzménye.
Szívesen olvasnék a szlávok szétrajzásáról (kialakulási hely a pripjaty mocsarak és visztula vidéke) , attól azért mégiscsak bonyolultabb minthogy az avar kánok itt és itt kijelölték lakóhelyeiket, később függetlenebbé váltak az avaroktól, a frankoktól végül a magyar segítség mentette meg őket.
Ja és a szlávság történetének mégiscsak a szlovákok a szakértői, németes alapossággal magyaros leleményességel és hévvel vetik magukat a történelembe (sajna főleg a fabrikálásba - dokumentálás helyett).
Szerintem magyarok nélkül cseheknek szlovákoknak románoknak a KM-ben ma nyomuk sem lenne, Budapest helyén lenne egy német tartomány Ausztria fővárosa.
Persze a Nyitrai folytonos jelenlét ami bizonyítva van alkalmat ad arra a csúsztatásra hogy hát akkor a Mégálé Moráviá maradványa csak lehetett keletre tőle csak nem vették észre, nem írták le. Csakhogy kiemelik leírások, hogy a hospes (szívesen látott befogadott) szepesi németek őserdő irtás és útépítés révén tették lakhatóvá a területeiket. tehát civilizálatlanok voltak északkelet-szlovákia városai mielőtt a magyar királyok befogadták volna a német telepeseket.
Nemcsak a török megszállta magyar terület (dél és közép magyar.o.) vált az előző időkhöz képest néptelenné hanem a balkán is. Én hihetőnek tartom , hogy Zsigmond királytól a török-kiűzésig nagyon sokan menekültek észak-magyar.o.-ra a zsákmányoló csapatok elől. Éspedig Szapolyai módjára Magyarország egyik szegletéből egy másikba.
A későbbi szerb betelepülések már föl lettek jegyezve.
Én nem járok levéltárakba nem szedem össze kutatók munkáit, tehát csak kevés információ (főleg új) jut el hozzám, de mivel Magyarország KM-beli története egész elfogadhatóan van dokumentálva nem sok valódi kérdés lehet nyitva, ha a politika nem próbálná a történelmet bűnei leplezésére használni.
Tények leírások oklevelek stb. ahol nem lehet alátámasztani ott kiemelni, hogy itt fikció van de akkor mindet beleírni, amit kitaláltak, talán még a szándékot is ami ösztönzi a folyamatot.
A magyaroknak is kimutatható 6 évezredre a genetikai folyamatossága a KM-ben!!!!. A nyitrai szlávokank annyi közük van a szlovákokhoz mint nekünk. Azaz közös őseink.
Hozzátenném, hogy nincs olyan "SK" irományuk amiben a hozzájuk került területek szláv/nagymorva jellegét ne hangsúlyoznák pl. a szepesség szerintük úgy jött létre hogy a szlávok közé betelepítették a németeket , pedig a régió kezdeteinél nagyon hangsúlyosan szerepel mindenhol hogy őserdő irtással utak hidak építésével kellett kezdeniük és nem a szlovák falvakba kellett beköltözniük és németté tenni a morvákat. Ez a viselkedés a tudósaik között nem alakít ki egy kettős tudatot? Másképp kell az otthoni és másképp a tudományos nagyközönség előtt viselkedni?
". A XII. század elején ez a terület még eléggé gyéren lakott volt, és csak II. Géza uralkodása alatt (1141-1162) kezdődött, majd a tatárjárás (1241-1242) után folytatódott erőteljesebben a tatárok pusztítása nyomán elnéptelenedett országrészek betelepítése. A Tátra vidékére elsősorban német ajkú szászokat telepítettek, akik a néphagyomány szerint egy bizonyos Raynald herceg vezetésével, a Németország területén dúló éhínség miatt kerestek maguknak új, jobb megélhetést biztosító területeket. Elsősorban a nagyobb folyók mentén láttak hozzá a sűrű erdőségek kiirtásához, a föld megműveléséhez. Még ebben a században történt, hogy a mind népesebb betelepülők csoportjai megalapították a Szepesi Szász tartományt (Provincia Saxonum de Scepus), amely a 24 legjelentősebb város közösségéből állt.
A későbbi századokban is e nép maradt a Tátra aljának legfőbb lakója, a német ajkú szepesi szászok a történelem zivataros és békésebb időszakában is jelentős szerepet játszottak a vidék gazdasági, társadalmi és kulturális életében. A tatárjárás után kezdődött meg a Felvidék igazi fejlődése. A XV. század környékén megkezdődött a Tátra körzetében a juhtenyésztés, s ennek is köszönhető, hogy a pásztorok újabb és újabb legelőterületeket keresve egyre mélyebben hatoltak be a hegységbe. A középkor évszázadaiban a jobbágyságnak a nemesség hatalmi harcain, a vallási háborúk (1433-ban a husziták teljesen feldúlták a Szepességet), felkelések csapásain kívül olyan eseményekkel is szembe kellett néznie, mint az országot a XVIII. században többször is sújtó pestisjárvány, és az azokat követő éhínség. Ebben a században a járvány többször is végigsöpört az országon, a legtöbb áldozatot az 1710-1712 között, valamint az 1738-1742 között tomboló járvány követelte. Ebben a két járványban a fennmaradt, hitelesnek éppen nem mondható becslések szerint országosan mintegy 300 ezer, a Szepességben pedig kb. 20 ezer ember lelte halálát, s ez a kereskedelemre, a fejlődő iparosításra nézve talán nagyobb kárt okozott, mint némely háborús veszteség.
A szepesi városok fejlődésének története nem szűkölködött különös, mindazonáltal fejlődésükre nézve kedvező eseményekben. 1248-ban Csütörtökhelyen 24 város lőcsei székhellyel megalakította a Szepesi XXIV plébános testvérületét (Fraternitas XXIV Regalium Parochorum). Később Károly Róbert királyunk ezt a 24 várost szász egyetemnek (Universitas Saxonum) nevezte, amelynek élén a szászok grófja (Comes Saxonum) állt. A XIII. században megszokott dolog volt, hogy az uralkodó különleges előjogokat adott bizonyos településeknek, vármegyéknek, esetleg az ország területén élő hospeseknek (ennek a latin szónak a jelentése: nálunk letelepedett vendég). 1271. november 24-én V. István királyunk állapította meg a szepesi szász hospesek jogait és kötelességeit. Ettől kezdve a tartomány városai önállóságot élvezhettek, ami annyit jelentett, hogy legfontosabb közjogi méltóságaikat - a bírákat és papokat - szabadon választhatták, és csupán adófizetési kötelezettségük volt a király felé, valamint ha a király úgy kívánta, háború idején 50 lándzsást kellett a rendelkezésére bocsátani. A szepesi szászok önállósága ettől kezdve gyakorlatilag a XIX. század második feléig fennmaradt, bár e hosszú idő alatt is történtek sorsfordító események életükben.
A XV. század elején mai gondolkodásunk szerint kissé furcsa, abban az időben azonban a nemesi világban elfogadott esemény történt, mégpedig a 13 legjelentősebb szepesi városnak 1412. november 8-án történt elzálogosítása. Az elzálogosítás az alábbi városokat érintette: Poprád (Poprad), Felka (Veľká), Mateóc (Matejovce), Szepesszombat (Spišská Sobota), Nagyőr (Strážky), Szepesolaszi (Spišské Vlachy), Szepesváralja (Spišské Pohradie), Igló (Spišská Nová Ves), Szepesbéla (Spišská Belá), Ménhárd (Vrbov), Leibic (Ľubica), Duránd (Tvarožná), Ruszkin (Ruskinovce), s ezeken kívül még Lubló (Stará Ľubovňa), Podolin (Podolinec) és Gnézda (Hniezdne). E városokat Zsigmond király mint koronabirtokokat, a dalmát városok visszaszerzéséért indított háború költségeinek fedezése céljából 88 800-Ft-ért bérbe adta sógorának, II. Ulászló lengyel királynak. Ez az állapot nem volt jó hatással az elzálogosított városok fejlődésére, mert bár ez alatt a majd négy évszázad alatt is önálló önkormányzattal rendelkeztek, és területileg sem csatolták őket Lengyelországhoz, de a lengyel helytartók (sztaroszták) igyekeztek minden módon kizsákmányolni és sanyargatni a lakosságot. A magyar korona alatt maradt 11 város grófsága ezután is önálló területet alkotott az országon belül, Comitatus 11 oppidorum Scepusiensum néven. Az elzálogosított városok csak 360 évvel később, 1772. november 5-én, Mária Terézia uralkodása alatt kerültek vissza a magyar koronához. Ha végignézzük akár az elzálogosított, akár az itthon maradt városok névsorát, megállapíthatjuk, hogy bizony ezek legtöbbje ma már csak községnek számít, legtöbbjük egészen kisközséggé vált az idők során.
A XVI. században, a török hódoltság korában a Szepesség addig szinte kizárólag német ajkú lakossága közé az ország más részeiből nagyobb létszámú szlovákság települt. Bár még hosszú időn át a német ajkú őslakosok maradtak a meghatározói a Felvidék e részének, a későbbi népszámlálások alkalmával egyre nagyobb lett a szlovák ajkú lakosság lélekszáma. Ez a folyamat a XVII. század végére olyan méreteket öltött, hogy a Szepesség nagyobb települései fokozatosan elvesztették német karakterüket.
1778-ban ismét jelentős esemény történt a magyar koronához visszatért városok életében, amikor a visszacsatolt városokból Mária Terézia megalakítja a XVI szepesi városok kerületét, Igló székhellyel. Ezután kisebb megszakítással 1876-ig élvezhetik autonómiájukat, ekkor a XVI szepesi várost, valamint Lőcse és Késmárk szabad királyi városokat bekebelezte Szepes vármegye. Tulajdonképp ekkortól lettek a századokon keresztül önállóan fejlődött, külön jogi életet élő szepesi szász telepesek (a továbbiakban zipserek) a történelmi Magyarország polgárai. "
Bosnyák Zsófia szoborrá válása előtt a templomban volt látható (már ami a maradt belőle) újság vagy TV-hírként találkoztam vele. Talán kárpótlásképp készíttették el a szobrot.
Nem találkoztam még elfogadó véleménnyel a történelem kiforgatásáról hazugságok terjesztéséről a mi (magyar) fórumainkon , magánbeszélgetésekben persze még őszintébben fogalmaznak az emberek.
Hallottam már olyan kifogást is hogy pl. az uralkodókat mi is lefordított nevükön emlegetjük nem ismerem az eredetét de régi hagyomány lehet más pl. a Jules Verne / Verne Gyula névfordítást már rég tévútnak minősítették tehát a 19.sz. óta nem létezik nem használatos.
Politikusok egyéb okosok röhincselnek ha erről van szó mondván a jó szlovákok az identitásukat keresgetik mintha hermafroditákról lenne szó.
Szerintem pedig szándékosság van a dologban, engem nem nem zavarna ha kiemelnék azokat akik legalább részben nyugati/keleti déli szlávokhoz az északi kárpátokban a 18.sz. után szlovákokhoz köthetőek és alkottak valamit a magyar vagy a Német-Római politika gazdaság kultúra számára fontosat, a Habsburg uralom alatt a magyar katonai aktivitás egybeforrt a birodaloméval tehát emlékezünk pl. a Berlint megjárt huszárainkra neves kapitányokra stb. de a szerb német olasz tábornokokból egyebekből nem akarunk magyart csinálni csak azért mert itt éltek. Szerintem ez a hisztéria amivel a közös dolgainkat kezelik semmivel sem indokolható, csak belpolitikai sunyisággal , hogy az ott élő magyarokat lehessen a hazugságaikkal revolverezni. A kulturális békekötés helyett, valamiféle feszültséget folyamatosan szítanak.
Az információáramlás mai világában pedig a hazugságok nagyon gyorsan a világpellengérre kerülnek, nagyon csodálom hogy a szlovák iskolai történelemkönyvek és egyebek akár fordításokként is, még nem kerültek föl ilyen oldalakra (vagy csak én nem tudok róluk!).
A szlovakok ugyanugy keresik a "dicso multat" mint a terseg mas nepei. Nekik is megvannak a "legandaik", aztan azoknak a valosaghoz valo kozuk erosen ketseges.
A szlovak nemzet kialakulasa a nacionalizmus korari datalhato, nekik ugyanugy megvoilt a nemzeti ebredesuk, nyelv kodifikaciojuk stb. A XIX. szazadban. Ez nem jelenti azt, hogy szlovakok addig nem is eltek arrafele.
Ahol erdemes keresni, azok a Felvideki varosok kronikai, varosi tanacsok gyuleseinek jegyzokonyvei. Ott megvannak a nyomai annak, hogy a varos, esetleg tersege milyen nemzetisegu lehetett adott korszakban.
A nem áll szándékomban az szubjektív és persze nekem sem áll szándékomban sok minden, de sajna nem vagyok mindenható, ezért nem tudom ezek többségét érvényesíteni, sem azt ami szándékomban áll sem azt ami nem (ilyen lottó ötös aztán a világbéke és a többi) :(
.
Az 1920-as dátumot az köszönöm mert ez jó, nagyon konkrét és kézzelfogható. :)
Nem áll szándékomban elkülöníteni őket mivel csak a XX. sz.-ban jutott el a kialakuló szlovákság arra a gondolatra hogy bármit mondjanak Prágában ők azért mégsem akarnak elmaradott vidéki csehek lenni. Ennyi biztos haszna volt az öntudatra ébredésnek. Ha el szeretnénk különíteni akkor az 1920-as években a módos magyar gazdák birtokába beülő cseh "gyarmatosítókat" javaslom kiemelni.
A XV.sz. -ban az országot (egykorú feljegyzések vannak róla) az Ú.n. "zsebrákok" kisebb-nagyobb rablóbandák lepték meg, némelyek jól szervezettek voltak vidékek várak városok megszállásával fosztogatásból éltek, de a cseh-morva vidékről is (Zsigmond király(császár) korában a római birodalom része is volt földünk) földmüves betelepülők is érkeztek , a XX.sz.-ban még nagyon jól kimutatható volt a különbség nyugat-közép és kelet szlovákia nyelvjárásaiban.
Egyébként a túlnépesedés miatti (cseh) bevándorlók ha egy tömbben maradnak akkor kulturális hagyományaik különböztethetik meg a dél-magyar és észak-balkáni/balkáni menekültektől.
Különös fogantatású nép a SZLOVÁK - a huszita és a török idök találkozásának posztumusz gyermeke. Kivétel. Sok mindenben elüt a szláv nyelvcsalád többi tagjától. A HORVÁTOKKAL, a LENGYELEKKEL, a "kis" SZORBOKKAL stb. ellentétben nincs szokványos történelmük. Nincs a korai múltra visszatekintő, például törzseket felmutató krónikájuk. Nem ezer vagy másfél ezer éves históriára, hanem alig ötszáz éves lappangó múltra tekintenek - tekinthetnek - vissza. A hajszál-gyökereket is számítva: Amerika felbukkanásának koráig, a XV. századig, egy kis jóindulattal: a Hunyadi János vezette Száva menti, észak-balkáni országrészek, kiterjedt területek sorsát eldöntó csaták korüli idökig. Ezt bár illetékes köreik, például befolyásos történészeik, ha mindjárt tudatuk mélyére rejtetten is, de tudják, szemben a következetesen eltájolt tömeggel — tagadják. A tagadott "alkalmatlan" historiai tényeket behelyettesítendő, s valami "alkalmasabb" múltat, valami dicsóséget is felkínáló, egyben a folytonosság (aká.r a virtuális utódlás) kérdéséhez is kapcsolható eredetet keresve, patyomkini megoldásra jutottak. Kikötöttek a Nagy Károly által legyózött AVAROK és ÁRPÁD MAGYARJAI közt a IX, században eltelt rövid idö intermezzójában pár évtizedre a Kárpát-medence északnyugati peremterületein feltünt s a Morvafolyóról elnevezett MORVÁK (a némi acsarkodást felmutató, majd "... 902 után örökre eltünt MARHIANIK"-MORVÁK) kurta közjátékánál, Ráadásul e kurta közjátékot (megtoldva újabban Szamo — 623-6ö8 — "valószínűsíthetően Bratislava" központú Birodalmával) "érthetően" s kiadósan feldíszítették a legjobb esetben is a Morva-folyó mentén található veligradi vagy moravai , de sokkal inkább sirmiumi - sztrimoni - Metód éa Cirill ("a Konstantinápolyi Akadémia mintájára az els6 szlovákiai fóiskola megalapítói, az európai kultúrát a héber, a görög, a latin után a Biblia negyedik nyelvével, az ászlovákkal megajándékozá apostolok" vagy a kettós kereszt, a hármas halom stb.) eléggé különös és "szokatlan" legendáival. Lásd az ezzel rokon oláh-román s főleg Erdély történelmét érintő, azt kiforgató spekulációkat, vagy a mai MACEDONOK Nagy Sándorra szemet vetö "kontinuitás"-elméletét. A kézenfekvő valóság az, hogy a SZLOVAKSÁG XV. századi fogantatásának föszereplói, ha úgy tetszik, a szülök: egyfelöl a TÖRÖKÖK, másfelől az ún. PSZEUDOHUSZITÁK (az Észak-Magyarországot 1428 után elárasztó, az Északi-Kárpátokban lábukat megvetó, ott hosszú idóre befészkelödött pszeudohuszita martalóctömegek). Következésképp - képletesen szólva - a SZLOVÁKSÁG magzati kora a XV., csecsemökoruk kezdete a XVI. századra esik.
Összegezésként, átlépve minden további részletezésen, elmondhatjuk: a Dráva-Száva közi /1526 elötti/ Tótország voltaképpen csak látszatra szünt meg. Valójában, megkockáztatva az állítást, reinkarnálódott. Az történt vele, ami részben Horvátországgal is megesett: az eredetileg /ezer éven át/ tengermelléki, Adria parti - Knin és Tengerfehérvár /Biograd/ központú - Horvátországgal, amely jócskán eltolódott észak felé, azaz Horvátország átkerült a Zágráb központú, Zágráb székhelyü Tótország helyére. Tótország pedig, lakói révén — sajnos, a legújabb jugoszláviai eseményekre /a délvidéki, a boszniai, a koszovói... exodusra/ is emlékeztetve — , a XV. századtól kezdödöen fokozatosan, szinte észrevétlen, akár a búvópatak, átkerült a török rádiuszán kívül esö Északi-Kárpátok övezetébe, a "husziták" által mintegy véletlenszeruen "elökészített", szélesre tárt Felso-Magyarország hegyes-völgyes tájaira - a Felvidékre.
A kézenfekvó valóság az, hogy a SZLOVAKSÁG XV. századi fogantatásának föszereplói, ha úgy tetszik, a szülök: egyfelöl a TÖRÖKÖK, másfelöl az ún. PSZEUDOHUSZITÁK (az Észak-Magyarországot 1428 után elárasztó, az Északi-Kárpátokban lábukat megvetó, ott hosszú idóre befészkelödött pszeudohuszita martalóctömegek). Következésképp - képletesen szólva - a SZLOVÁKSÁG magzati kora a XV., csecsemökoruk kezdete a XVI. századra esik.
Olvasmányaimból az is rémlik, hogy a dualizmus korában, amikor a nagyobb városokban, de leginkább Budapesten hatalmas építkezések indultak, akkor nagyon sok szlovák származású munkás - főleg kőműves és napszámos - vett részt ezeken az építkezéseken. A zömük soha nem tért vissza felvidéki kis falujába, hanem Budapesten maradt. Ezek aztán aránylag gyorsan elmagyarosodtak.
Ezért volt az, hogy a 20. sz. első felében, de részben még ma is a budapestiek - főleg persze a pestiek - között nagyon sok a szlovák vezetéknevű személy.
Egyébként azoknak a szlovákoknak a sorsa is a lassú, de biztos elmagyarosodás volt, akik felvidéki falvaikat elhagyva a Magyar Királyság délibb részeire települtek - pl. Nógrád vármegye déli részére, Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegyébe vagy Békés vármegyébe.
A 18. sz. közepére Pest megye északkeleti részén, a Felső-Galgamentén is kialakult egy szlovák nyelvsziget, mondhatni egy szlovák enklávé, én ennek a történetét ismerem nagy vonalakban.
Nagyjából az alábbi falvak tartoztak ide: Galgaguta, Acsa, Csővár, Püspökhatvan és Galgagyörk (a Monarchia idején Tót-Györk).
Az itteni szlovákság elmagyarosodása a dualizmus korában kezdődött, de csak a Kádár-korszak végére fejeződött be.
Nekem az 1980-as évek közepén-végén még volt két olyan acsai kollégám, akik egymás között tótul beszélgettek:-)
Persze már akkor is a nyugdíjhoz közeli korban voltak, ma már talán nem is élnek.
Szerintem vedd hozzá ehhez azt is, hogy a dualizmus kori Magyarországról arányaiban, de talán még abszolút számokban is a szlovákok mentek el legnagyobb számban a tengeren túlra. Az országon belüli migrációjuk sem elhanyagolható, és a városokba költöző szlovák munkások asszimilációja is erős volt. Ezen keseregtek is eleget a korabeli szlovák nacionalisták.
Az amerikai szlovák közösség olyan jelentős számú volt, hogy az I. vh. alatt a csehszlovák ügy harcosai körbe is turnézták őket, hogy az ottani véleményklímát befolyásolhassák rajtuk keresztül.
Az egykézést nem feltétlenül szó szerint értettem.
Elegendő, ha a szlovákok szaporodási rátája egy kicsit nagyobb volt a felvidéki magyarokénál mondjuk 1500-1900 vagy akár csak 1700-1900 között és ez már is megmagyarázhatja az etnikai viszonyok eltolódását a felvidéki vármegyékben.
Egyébként a neten a felvidéki vármegyék 1881-es és 1910-es nemzetiségi adatait nézegettem, 1910-ra abszolut masszív szlovák többség volt többek között Liptó, Turóc, Árva, Trencsén, Nyitra vármegyékben, de pl. Szepes, Bors, Zólyom, Hont vármegyékben is többségben voltak.
Nógrád, Zemplén, Abaúj-Torna és Gömör-Kishont vármegyék voltak a felvidéki vármegyék közül, ahol a magyarok aránya a kb. 40 %-ot meghaladta.
A Felvidék legkeletibb részén, Ung és Sáros vármegyékben pedig a ruszinok aránya is számottevő volt.
Majd hozok pontosabb adatokat is, ha valakit érdekel.
Csak nagyon halkan merem megkérdezni, hogy esetleg nem-e az okozta a népességi viszonyok eltolódását, hogy az ( késő újkorban) a felvidéki magyarok elkezdtek egykézni, a szlovákok meg ész nélkül szaporodtak?
Ormánsági párhuzamból tudjuk, hogy ott a magyarok már a 19. sz. második felében elkezdtek egykézni.
Népességtörténetileg rendkívül érdekes kérdés, hogy a Felvidéken, főleg annak is az északabbi vármegyéiben a 19. sz. végére hogyan tudtak a szlovákok masszív többségbe kerülni a magyarokkal szemben?
Az Árpád-korban még sokkal kiegyenlítettebb voltak az etnikai viszonyok, pl. a Szepességben inkább a magyarok és a németek voltak többségben a szlávokkal szemben, de máshol is hasonló volt a helyzet, amennyire a szűkös adatokból ez manapság megállapítható.
Szerény véleményem szerint a 17. sz. volt egyfajta fordulópont, a szlovákság felemelkedésének kezdete.
Ők zavartalanul szaporodhattak a felvidéki vármegyékben, mialatt a magyar népességet a török kor nagy háborúi (15 éves, 1663-1664-es, 1683-199-es) is tizedelték.
A 17. sz. második felében a szlovákság már képes volt telepesrajokat kibocsátani magából dél felé, pl. Nógrád vármegye délebbi részeire.
Ilyen korai szlovák betelepülések eredményeképpen települt újra pl. Csővár és Vanyarc a Cserhát-vidéken, de nyilván még sok ilyen példát lehetne fölhozni.
