Erdekes, hogy az Index es Demokrata egyazon temaban kozol cikket. Apropoja mindkettonek Orban Viktor sorozatos valasztasi bukasai. Egyik menti joelore, masik ?
Nomost az az igazság geszthi, hogy nyugodtan nyithatsz még 50 orbánozós topikot, aminek az a lényege, hogy ez a cúnya-cúnya Orbán hatalomra akar kerülni.
Ugynakkor megfeledkezel arról, hogy a nagy lebukás után, a cúnya-cúnya Orbán felajánlott több dolgot is a - természetesen egyáltalán nem hataloméhes, csak a hatalomért bármire képes - ballib oldalnak...
Antall Józsefet - miután Csurkával, ha megkésve is, de sikeresen megbirkózott - az élet, igaz, meglehetősen kegyetlen módon, megkímélte attól, hogy további pártütőkkel kelljen hadakoznia. Utódai az MDF romjain csaptak össze egymással, és bár Dávid Ibolya egy évtizede szilárdan ül a székében, a párt mint olyan lassan teljesen elfogy mögüle.
Torgyán Józsefnek nem maradt ideje, hogy az ellene fenekedő Lányi Zsoltot, Boros Imrét vagy Turi-Kovács Bélát a várkapunál bevárja: koalíciós partnere, Orbán Viktor az egész kisgazdapártot vágta ki alóla (és persze az összes többi vezéraspiráns alól is).
A szocialistáknál a dolgok - a nagy politikai hullámhegy-völgyjárások ellenére - viszonylag simán mentek egészen 2004-ig, Medgyessy Péter bukásáig. Ám őt csak látszólag az utóbb igencsak magatehetetlennek bizonyult elnökség harciassága buktatta meg: e testület szilárd eltökéltsége az utódlást illetően olyan törékenynek bizonyult, hogy a Toller László által fellármázott vidéki MSZP-vezetők hátán Gyurcsány simán megragadhatta a kínálkozó pillanatot, és még arra is maradt energiája, hogy a sürgősen Brüsszelbe távozott Kovács László helyére és a pártban még mindig jelentős háttérrel bíró Szekeres Imrével szemben Hillert Istvánt választassa meg az MSZP új elnökének (akitől aztán zökkenőmentesen vehette át a széket, alig egy év elteltével).
Arany Toldijából kölcsönözve a szavakat: egy, csak egy legény van talpon a vidéken. Orbán Viktor. Ő nemcsak az MSZP-hez hasonlóan nagykorúvá lett Fidesz rendíthetetlen vezére tudott maradni az eddigi 18 évben, de a "Magyar Polgári Szövetség" még két elvesztett választást is elnézett neki. Ez a nyugati demokráciákban a nagy néppártok esetében úgy szokott történni, hogy ha valaki - akár kormányzati, akár ellenzéki pozícióból - egy parlamenti választást elveszít, akkor a pártelnök, illetve a kormányfőjelölt távozik posztjáról. Egyedül Helmut Kohlnak sikerült a hetvenes évek végén, nyolcvanas évek elején, hogy mind a saját (1976), mind a Franz-Josef Strauss (1980) kancellárjelöltségével elvesztett választás dacára a kereszténydemokrata pártnak (CDU) mindvégig elnöke tudott maradni, és szívóssága eredményesnek bizonyult: 1982-től tizenhat éven keresztül ő lehetett a német kancellár. (Más kérdés, hogy 1998-as veresége után nemcsak a bukás szégyenével kellett távoznia, de még azt is megérte, hogy szabálytalan pártfinanszírozás miatt parlamenti vizsgálóbizottság elé citálták. Ha egyik híve, egy jómódú szociáldemokrata ügyvéd-laptulajdonos nem siet pénzügyileg a segítségére, akár még börtönbe is kerülhetett volna.)
Orbán tehát egyelőre kikezdhetetlen, és a Fidesz pillanatnyi népszerűségi mutatói sem azt támasztják alá, hogy meg kéne szabadulni tőle. De hát ez lehet csak a felszín, az egymást kettős fedezékből ádázan lesők és a nyílt összecsapásokat ugyanilyen vehemensen kerülők óvatossága - hogy finoman fogalmazzuk. De mi történik akkor, ha - a bajor példára visszautalva - valaki mégiscsak elgurít egy tekegolyót, mondjuk éppen a párttagság megszavaztatásának ötletével? Ami a Stoiberhez képest nem kevésbé autoriter Orbánnál a münchenihez hasonló túlzott reakciót vált ki. Önmagában a lehetőség, hogy a sikerre egyre betegesebben szomjazó pártelnöknél is elszakad a cérna, benne van a pakliban. És Gabriele Paulit sem ismerte még senki, mondjuk kilenc hónappal ezelőtt.
En vagyok azon kevesek egyike itt a polidilin aki fogalkozik vele, es veszi a faradsagot, hogy konkret adatokat (szandekosan nem magyar forrasbol) keressen a gazdasagrol.
Mi, ennek a nyilatkozatnak a megfogalmazói kijelentjük, Orbán Viktort a XX.-XXI. század Európa-szerte legkiemelkedőbb politikusának tartjuk.
Aki a magyar nemzet érdekében eddig is sokat tett, s minden bizonnyal tesz is a jövőben. Ehhez nem fér kétség. Magasan kiemelkedik az őt meghurcolni, megalázni szándékozók közül.
E nyilatkozat aláírói a lehető leghatározottabban elítéljük mindazokat, akik az Orbán Viktor miniszterelnök urat hitelteleníteni szándékozó médiakampányban -akár tudatosan, akár pedig megtévesztés révén - nyilatkozataikkal részt vesznek.
Mi, keresztények tudjuk, hogy az ember gyarló, s olykor hibázik is. Ám Orbán Viktor az elmúlt tizennyolc eszetendőben - miközben filozófiája, társadalomról alkotott képe, célja folyamatosan fejlődött- pontosan feltárva ennek a sokat szenvedett magyar népnek-nemzetnek fájdalmas diagnózisát, hatalmas művet alkotott a magyar polgári demokrácia megteremtése érdekében.
Amely a hazai és a nemzetközi politikatörténetben méltó helyet kap majd. Orbán Viktor magyar hazafi, sorsa összefügg a nemzet sorsával is!
A nemzet megmentése érdekében a miniszterelnök-jelölti pozicióról is lemondott, kompromisszum-készség gesztusát hangsúlyozva: fogadókészséget remélve, Európa- szerte elismerést kiváltva.
S ezek után a hazai televíziók, lapok zöme kíméletlenül támadja azt az államférfiút, akinek a vezetésével képesek lehetnénk kievickélni abból a nagy, pénzügyi és mentális csődből, amelybe a most választást nyert, nem éppen feddhetetlenségről híres pártok vezéralakjai - óriási adósságot felhalmozva - az előző négy évben belehajszolták hazánkat.
A balliberális média hangadói mindent megtettek annak érdekében, hogy a polgárok ne ismerjék meg az adatokat, a drámai helyzetet- a valóság mögött rejlő igazságot! Elhallgatásukkal súlyos bűnt követett el a kormány és pincér- médiája! A Trianon által elszakított területeken élő magyarok, itt a Kárpát-medencében lélegzet-visszafojtva várták, hogy Orbán Viktor vezetésével olyan kormány alakuljon, amely egyenrangúvá emelve képviseli nemzeti érdekeinket. Ám a kommunista gyökerű, sokszor nemzetellenes média, szoros összhangban a külföldi erőkkel, Orbán Viktor ellen hangolta a televíziók által könnyedén kiszolgáltatottá, tússzá silányított, befolyásolható magyar polgárok nem elhanyagolható részét. Orbán Viktorral félelmet keltettek.
Az uralkodó média választási vereség hangulatában mind nagyobb hevességgel sulykolja Orbán Viktor távozását, mi több: eltünését a magyar politikai életből, arra is vetemedve, hogy a FIDESZ MPSZ elnöke (feltehetőleg a párttal együtt...) vonuljon emigrációba. E félelem szülte s gyűlölet diktálta gondolatok ellen, s Orbán Viktor miniszterelnök mellett emeljük fel szavunkat.
Tiltakozva: tűrhetetlen, hogy egy magát szabadnak nevező társadalomban véleményt formáló politológusok, pártról-pártra vándorló, bukott képviselők, most: elemzők, televíziós műsorvezetők, újságírók - tisztelet a kevés kivételnek- minden ekölcsi-etikai normát áthágva, lejárató nyilatkozataikkal-tevékenységükkel hamis véleményekkel befolyásolják, megzavarják: elbizonytalanítsák a magyarság millióit. Teszik ezt azért, hogy megöljék a felemelő hitet és az erőt sugárzó reményt az emberekből! Azt a magyar nemzeti összefogást, amelyre talán soha nem volt oly nagy szükség, mint napjainkban!
Es ugyan mit kellene tanulmanyozni 87-tol te (nem mondhatom meg micsoda) ?!
Volt eddig 5 valasztas! Ezekben a Fideszt Orban vezette vegig. 4-szer megbukott. Bravo, oriasi teljesitmeny!
Szoval, hol a tehetseges allamferfi?
Most mar a Semjen fele (es a katolikus egyhaz mogotte) kivalasztottjai, meg a Malgott fele istenitoi is kedenek felebredni, hogy a Kiraly meztelen, a nagy tehetseg csak onamitas!
Bocs, de Te is butanéni vagy. elözményeket kellene pontosan ismerni, nem a szegfü propagandának hinni. Mosd ki az agyad vizzel, van elég a tiszánál! Utána kezdd tanulmányozbi a történelmet, lehetóleg 87-től.
Bár Kósa Lajos szerint Orbánnak nem kell feltétlenül mennie a kongresszuson, azt azonban valószínűnek tartja a debreceni polgármester, hogy a következő parlamenti választásokon már nem Orbán Viktor lesz a Fidesz miniszterelnök-jelöltje. Navracsics Tibor szerint a párton belüli hangulat, a "bizalmi viszonyok" függvénye, hogy marad-e Orbán.
Kósa Lajos hangsúlyozta, hogy az újrarendezésben, a szövetség összetartásában Orbán Viktornak "kulcsszerepe" van. "Egyébként is megvallom őszintén, szerintem a magyar politikai élet egyik legtehetségesebb embere, kár lenne érte" - fűzte hozzá.
Naná, hogy kínos a téma. Mégis miféle demokrácia lehet egy olyan pártban ami ezek után is tövig benyal a vezetésnek, ahelyett, hogy melegebb éghajlatra küldené őket?
Viktor a szent tehén, hozzányúlni, kritizálni, de még csak rosszat gondolni róla: TILOS. A kegyétől függő seggnyalók hada ugyanis megvédi mindentől.
De ha nagyon szigoruan nezzuk akkor 1990 nem szamit, mert az a kezdet, de 1994, 2002, 2006 mar egyertelmuen Orban felelossege. Raadasul MINDEGYIK valasztasnal NYERO helyzetbol VESZTETT.
Pártvezetője válogatja, hogy egy választási vereség után azonnal lemond, pozíciójában marad, vagy új kihívásokat keres. Az általános tapasztalat szerint demokratikus rendszerekben a pártvezetők a második vereséget már nem élik túl.
A választások és az eredmény kihirdetése után, míg a győztesek ünnepelnek, a veszteseknél elkezdődik a felelős(ök) keresése. Leggyakrabban az ellenzékbe kerülő párt elnöke vagy miniszterelnök-jelöltje jöhet itt szóba, hiszen ő dönt, még akkor is, ha tanácsadók és kampánystratégák egész serege veszi körül. Az Orbán Viktor vezette Fidesz 2006-ban másodszor vesztette el az országgyűlési választásokat. A pártelnök a kongresszuson majd felajánlja lemondását, a Fidesz kétségtelenül legnépszerűbb politikusa azonban korábban többször hangsúlyozta, hogy maradna a párt élén. Ilyen helyzetben mi lett a sorsa külföldön a vesztes pártok elnökeinek? A FigyelőNet körülnézett néhány országban.
Akik kétszer buktak
Ausztráliában, amikor másodszor is vesztett, lemondott az Ausztrál Munkáspárt addigi elnöke. Kim Christian Beazley 1996–2001 között töltötte be ezt a posztot, 1995–1996-ban pedig miniszterhelyettes volt. 1998-ban a szövetségi, 2001-ben pedig a parlamenti választásokon maradt alul a Munkáspárt, igaz, utóbbin mindössze négy parlamenti hellyel szerzett többet az ellenfél. Beazley akkor visszavonult, 2005 januárja óta azonban ismét ő vezeti a pártot, készülve a 2007-es választásokra. „Nem kétséges, hogy győzelemre vezetem a pártot” – mondta a politikus, hozzátéve, hogy a szavazók véleménye változékony.
Számos miniszteri posztot is betöltött Tajvanban Lien Chan, ő azonban elnökségre vágyott. A szigetország egyik leggazdagabb embere most az ellenzéki padsorokban ül a Kuomintang Párt elnökeként. 2000-ben mindössze a voksok 23 százalékát szerezte meg az elnökválasztáson, a 2004-es választáson azonban csak 0,2 százalék volt a hátránya. Emiatt megtámadta az eredményt és a győztes, Chen Shui-bian beiktatási ceremóniájára sem volt hajlandó elmenni. A hetvenéves politikus, úgy tűnik, feladta: bejelentette, hogy idén nyugdíjba megy.
A kenyai Demokratikus Párt elnöke, Mwai Kibaki háromszor is elindult az elnökválasztáson, míg végre győzött. A veterán politikus az egyetlen párt, a Kanu (Kenya Afriaki Nemzeti Unió) tagja volt, majd amikor lehetőség nyílt rá, 1991-ben, megalapította a Demokratikus Pártot, aminek azóta is elnöke. Az 1992-es első többpárti elnökválasztáson harmadik lett, 1997-ben pedig második, tizenöt jelölt közül. Akor felmerült, hogy visszavonul és csak farmjának és a golfnak fog élni, ám másként döntött. Az 1978 óta az országot vezető Daniel arap Moi 2002-ben már nem indult, a Kanu másik jelöltjét pedig le tudta győzni Mwai Kibaki.
Nagy-Britanniában és Németországban a második hibát már nem tűrik
Edward Heath 1965-ben lett a brit konzervatív párt elnöke, 1970 és 1974 között pedig miniszterelnöke volt a konzervatív kormánynak. Az utolsó évben azonban pártja két választást is elvesztett: az elsőt egy bányászsztrájk miatt februárban, amikor is bérvitába keveredett a bányászszakszervezettel. Heath idő előtti választást írt ki, amelyen a konzervatívok alulmaradtak a Munkáspárttal szemben. Már ekkor megrendült a párton belüli pozíciója, amikor azonban 1974 őszén másodszor is alulmaradtak a konzervatívok a választásokon, Margaret Thatcher ragadta magához a hatalmat.
Gerhard Schröder korábbi kancellár a tavalyi választási vereség után teljesen kivonulni készül a politikából, hét évi kormányzása után ugyanis nem a szociáldemokratáké (SPD) lett a legerősebb frakció. Schröder regnálása alatt ráadásul negyedével csökkent a párt támogatottsága.
Van, aki ragaszkodik a hatalomhoz
A hazaival egy időben zajló olasz választáson Silvio Berlusconi eddigi miniszterelnök csalással vádolta meg ellenfelét, Romano Prodit. Hiába, mert az olasz középbal unió győzelmét a legfelsőbb bíróság is elismerte, igaz, az eredmény mindössze 24 ezer szavazaton múlt. A két ciklus óta hatalmon lévő Berlusconi nem látszik belenyugodni a vereségbe, újraszámlálást követel. A választásokon induló jobboldali pártszövetség szétesni látszik, hiszen többen is elismerték Prodi győzelmét, a Forza Italia viszont kitart elnöke mellett, a lemondás gondolata fel sem merült. A sorozatos támadások valójában a kampány folytatását jelentik, hiszen hamarosan helyhatósági választás és népszavazás is lesz Olaszországban. Ugyanakkor májusban – közvetett módon – államfőt is választanak az olaszok, ahol akár az eddigi miniszterelnök is jelölt lehet. Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy az alkotmány értelmében az államfő nevezi ki a miniszterelnököt. A leköszönő Carlo Azeglio Ciampi pedig már bejelentette, hogy a feladatot utódjára bízná.
Romániában az Adrian Nastase vezette Szociáldemokrata Párt 2004-ig volt hatalmon. A közvélemény-kutatók ekkor is az ő és pártja győzelmét jósolták, végül azonban veszített. Ez nem szegte kedvét, így az államfőválasztáson is megmérette magát, ahol szintén alulmaradt. Ezt követően derültek ki korrupciós ügyei – egymillió dolláros örökség a pedagógus nagynénitől – de Nastasének ennek ellenére sem áll szándékában kivonulni a közéletből. A politikus szerint a leváltása csak bűnbakkeresés a párt folyamatos népszerűség-csökkenése miatt.
Van, aki rögtön félreáll
Nem mindenki ragaszkodik a hatalomhoz: Lionel Jospin, aki 2002-ig Franciaország miniszterelnöke és a Szocialista Párt elnöke volt, a köztársaságielnök-választásokon elszenvedett vereségét követően lemondott minden politikai funkciójáról. Igaz, azóta harcol a párt két része is egymással, olyannyira, hogy a 2005 májusában, az alkotmányról tartott népszavazáson a párt egyik fele a „nem”, a másik az „igen” mellett kampányolt.
Lengyelországban a tavaly szeptemberi választások előtt mondott le a Baloldali Demokratikus Szövetség (SLD) vezérkara: Jozef Oleksy volt kormányfő, négy helyettese, a főtitkár és a frakcióvezető. A négyéves kormányzás alatt ugyanis annyira csökkent a kormányzó párt népszerűsége, hogy már a parlamenti bejutás is kétségessé vált. Az új pártelnök, a 31 éves Wojciech Olejniczak végül bejuttatta a szociáldemokratákat a parlamentbe, igaz, a 11 százalékos eredmény csak ellenzéki szerepre volt elég.
