FIDESZ - KDNP mellett meg van az esély a FIDESZ - Nemzeti Fórumra is. Ha mindenki önálló frakciót alakít (a MAGOSZ is lebegteti még a kérdést), hány fős is marad a FIDESZ frakció ?!
"A Fidesszel kötött együttműködési megállapodásban az szerepelt, a választások után döntik el, hogy külön frakciót alapítanak-e, válaszolt Lezsák Sándor az MTI-nek. Az MDF-ből az előző ciklus alatt eligazolt képviselőket tömörítő Nemzeti Fórum szerda estig határoz ebben a kérdésben. "Nem az a lényeges, hogy együtt, vagy külön frakcióban, hanem hogy ezt követően is bizalmi kötésben együtt tudjunk működni" – hangsúlyozta az MDF-alapító honatya. (MTI)"
164 - 20 = 144 Többen vagyunk, mégis kevesebben ?!
"A KDNP-sek jobb meggyõzõdése ellenére egyre kisebb a remény a parlamenti önállósodásra. A pártvezetés még mindig megfontolandó lehetõségnek tartja, hogy külön frakcióba üljön a 10 egyéni és a körülbelül hasonló számú listás kereszténydemokrata szellemiségû képviselõ annak érdekében, hogy az országgyûlésben megjeleníthessen egy világnézeti alapokon álló pártot. A kérdésben még nem született döntés, de Orbán Viktor pártegységrõl szóló kijelentései alapján az érintettek azt valószínûsítik, a Fideszben a vereség után pillanatnyilag nem akarják, hogy látványosan megcsappanjon a nagyobbik ellenzéki párt parlamenti frakciójának létszáma. Az pedig egyértelmûnek látszik, hogy az Orbán Viktor segítségével felfuttatott párt vezetése pillanatnyilag semmiképp sem szállna szembe a Fidesz-elnök akaratával."
"MIndenestre tényleg igen ronda dolog, hogy most ugy tesz OV, mintha egyedül indultak volna. (már megint a szokásos féligazság)"
Az még hagyján, hogy elhallgatja a KDNP-t, de emellett minden szempontból valótlanságot állít !
Mit is mondott tegnap este ?
"hangsúlyozta, hogy a Fidesz megőrizte parlamenti mandátumainak számát, a párt ugyanolyan erősen került ki a megmérettetésből, mint amilyen erős az elmúlt négy évben volt, sőt "több támogató szavazatot kaptunk, mint négy éve"."
Parlamenti mandátumok száma: 2002 FIDESZ/MDF: 188 2006 FIDESZ/KDNP: 164 Vagyis most a KDNP-vel együtt vannak annyian, mint 2002-ben az MDF kiválása után !
A "nyilvánvaló hazugság"got arra vonatkoztatva értem, hogy a megszerzett mandátumok nem kizárólag a FIDESZ "érdeme", ahogy azt a FIDESZ mindvégig igyekezett tudatosítani. FIDESZ nevű párt ugyanis egyszerűen nem is indult a választásokon.
Valóban voltak már 2002-ben is kereszténydemokraták a FIDESZ soraiban, de a jelenlegihez képest elenyésző számban. Most azért sokkal nagyobb a "súlyuk" a frakción belül, mint 4 évvel ezelőtt.
Warum??? 2002ben is volt szövetség a KDNPvel/MKDSZszel és maradtak a közös frakcióban. Sztem jobb lenne külön, 7%otelérnének, de nem vinnének 10et. ( Mikola/Semjén )
"Végig arról beszélt, hogy a fidesz ugyanannyi mandátumot kapott...de ez nem igaz, mert a fidesz-kdnp együttese kapott annyit..."
Erre igyekeztem utalni ;-)
A KDNP "lenyelése" mondjuk nem meglepő, kérdés, hogy a KDNPs képviselők tudomásul veszik-e, hogy elhallgatják őket, és tudomásul veszik-e, hogy elesnek az önálló frakciónak járó pénzügyi támogatástól és a frakció jogán járó (nem mellesleg jól tejelő) parlamenti bizottsági helyekkel.
Érdekes módon OV a beszédében gyakorlatilag nem említette a KDNP-t. Végig arról beszélt, hogy a fidesz ugyanannyi mandátumot kapott...de ez nem igaz, mert a fidesz-kdnp együttese kapott annyit...
A választáson a Parlamentbe bejutott pártok közül csak 3 párt mérette meg magát önállóan, a FIDESZ erre nem vállalkozott. A választási eredmények jelen helyzetében is azonban Orbán Viktor továbbra is úgy beszél, mintha a FIDESZ-KDNP eredménye kizárólag a FIDESZ eredménye lenne. Állítása szerint ugyanannyi mandátumot szereztek, mint az előző választáson (164), mintha a KDNP-sek nem is léteznének.
Azonban a Parlament működésének a logikája és az önös (anyagi) érdekek is affelé mutatnak, hogy a KDNP elsődleges érdeke önálló parlamenti frakció alapítása.
Hány fős lesz a KDNP frakció ?! És akkor hány mandátuma is marad a FIDESZnek ?!