a h moll a három korál közül a legdurvább:-) Az a kedvencem. Az E dúr gyönyörű, a h moll a legjobb, az a moll-t meg sokan játszák, mert a legkönnyebb a 3 közül:-))))))
Persze. Ő is nagy improvizatőr volt, műveinek szerkezetéből arra a következtetésre lehet jutni, hogy imprivizálta őket, csak utána cochereau-val ellentétben ő leírta. Majdnem teljesen vak volt, szeme csak fényfoltokat érzékelt. Maga Debussy is gratulált neki, amikor meghallotta a 2. szimfóniáját.
Kedvenceim tőle:
6. szimfónia Final, 1. szimfónia Final, 2. szimfónia I tétele, az egész 4. szimfóna.
A 24 fantáziadarabból a Westminsteri harangok, a szörnyek és vízköpők, a najádok, naphimnusz, bolygó-tüzek, clair de lune.
Egyébként sajnos az összes művét nem ismerem én sem. Vannak zongoraművei
Az utolsó koncertje közben halt meg Durufle jelenlétében, szívinfarktusban, mközben saját művét játszotta. Párizsban annyira tisztelték és szerették, hogy a mai napig megvan a pad, amin meghalt a konzollal együtt. Dupre, Durufle nála tanult. Annyira jellegzetes karakter volt, hogy szellemisége mai napig meghatározza a francia orgona improvizációt.
Csak az ilyenkor szokásos "sztenderdek" maradtak. Max. egy sramlis változatra futotta volna a kántortól, és ezt azért a H-mol prelidium és fúgával mégsem engedhettem meg...
Én sajnos hiába keresem -biztosan rossz helyen- pedig érzem, hogy ez az igazán "nekemvaló" MŰ!!!
Valahogy itt európa ezen szegletében kissé szorványos és hiányos az ismeretanyag a francia zenéről. Pedig amit én ismerek belőlle az méltó társa bármely más nemzetének!
Ha komolyzene akkor német vagy olasz, ha könnyű akkor angolszász.
Ez azért tiszta röhely!!! Ha viszont mélyebbre ásunk a témában inkább SIRALMAS.
PL. Adam Fulara (lengyel gitáros) magasan felette áll technikailag a nyugati társainak, mégsem ismeri senki.
Nem reklámozni akarom, csak szerintem lenyűgöző, amit ez az ember az életében művelt. Sikerült kihoznia az orgonazenét a templom falai közül, és elindított egy folyamatot, ami napjainkban is tart.
Elérte az improvizációival, hogy ma már sok koncertet rögtönzéssel zárnak a művészek.
A lényeg valahol az, hogy: egyik vallás sem tehénkedhet rá bűntetlenül az orgonazenére.
Cochereau nem előadóművész volt, hanem improvizatőr. Ebből következik, hogy csalódnál, ha hallanád tőle az Widor V. szimfóniát. Nem tudok küldeni az emailedre, mert visszadobja a server. Ha kiüríted átküldök zenét.
Mit szólsz a Marsailles-téma improvizációra? Nagyon kemény, zord, borús, de mégis királyi.
Jut eszembe, isemered a Királyi Indulót tőle? Vagy a Szent Miklós püspök legendáját? Majd fölrakom a weboldalra, ha érdekel.
