8 éve 173 MIÉP-es jelölt volt, 5% felett voltak. 4 éve 176, nem volt meg az 5%. Most összesen 110 jelöltjük van, vagyis 66 körzetben nem volt 750 olyan ember, aki támogatta volna őket. Ha valaki kormányváltást akar, az felejtse el, hogy a MIÉP-Jobbik-ra adott szavazattal menni fog. Az elveszett szavazat lesz.
Aki valóban jobbos és realitásérzéke is a helyébn van, az rájön, hogy jlen helyzetben elsősorban a komcsik elzavarása a cél, vagyis a fideszre érdemes szavazni.
A MIÉP története arról szól, hogy miután a 2002-es vereséget nem nyelte le a párt azon része, akik melóztak és akik a szakértelmet hozták, fellázadtak. Nem az lázadt fel, aki a tökét vakarta, és időközönként elment szidni ezt-azt a taggyűlésekre. Azoknak továbbra is elég volt Csurkát hallgatni. Közben az aktív tagság szeretett volna valami okulást a vereségből, például Csurka nőjét háttérbe szorítani, aki a valódi élethalál ura volt a pártban, aki a kampányt intézte, aki a lovét osztotta. Persze Csurkának ez személyes sértés volt, egyesek szerint azért is, mert nagyon jól tudta, hogy hova ment el az a kb. 800 millió, amit a 4 év alatt állami támogatásként kaptak. Csurka azt mondta, hogy a pénz harmada a Bocskai-féle előadásokra megy, harmada a pártszervezet fenntartására, harmada pedig a kampányra van tartalékolva. Nos, aki látta a MIÉP 2002-es kampányát, az joggal keresheti, hogy ott hova ment el több mint 250 M forint.
Szóval a lovét és felelősséget követelő, gondolkodó részt leügynöközték és kizárták. A Jobbikba elviharzottak még néhány akcióról le is rántották a leplet, pl. Csurka csekket tett a Magyar Fórumba, hogy valami műholdas vagy internetes rádióra gyűjtsön, amire a sok kisnyugdíjas meg kommunizmus elleni harcos fizetgette a pénzeket, de a Jobbikosok szerint az adás költsége néhány tízezer forint volt csak. (jellemző a Jobbikra és Csurkára is, hogy ilyen ügyek és ügynöközések után összefeküdtek egymással megint)
Erről szól ma (és szólt korábban is) a MIÉP: a nemzeti bizniszből Csurka és nője nyeli be a pénzt.
Még egyszer: egy (szélső)jobboldali szavazónak sokkal nagyobb szálka a szemében az általuk agyonszidott privatizáció tipikus figurája: Gyurcsány, mint OVI. Ehhez nem kell tudni a másik fejével gondolkodni, elég ismerni a MIÉP legfőbb üzeneteit.
Persze Csurkánál fontos cél az is, hogy Orbánt zsidóbérencnek vagy akár zsidónak beállítva szavazatot vakarjanak le a Fideszről, de pl. a '98-as választások előtt se voltak sokkal szebb cikkek a Magyar Fórumban Orbánról, a második körben mégis mentek a szavazatok a Fideszre, hogy meglegyen a kormányváltás.
Csurka nem merné vállalni azt, hogy a két forduló között azt mondja a híveinek, hogy ne menjenek el szavazni, ne segítsék a Fideszt a baloldal leváltásában. Ha ezt tenné, akkor tovább forgácsolná a szimpatizánsai körét.
Egyébként tényleg nem tudok más fejével gondolkodni (egyelőre nem is akarok!), de logikailag nem tudom elképzelni, hogy sorozatos átverések után, akadhat olyan MIÉP-es, MDF-es, amelyik még bízik a Fideszben.
A Centrumot legalább nem verte át eddig senki. (A belső szétverés más!)
Én csak annyit tudok, hogy amennyiben a második fordulóra csupán a mostani 4 parlamenti párt marad talpon, akkor számomra semmi tétje nem lesz a fordulónak. Akkor teszem a legjobban, ha el sem megyek.
Viaskodjanak csak a hóhérurak egymással az áldozatért, és ne kérjék ki az áldozatok véleményét, hogy melyikük hajtsa végre a "globális" világrend ítéletét rajtuk.
Szerinted egy MIÉP-es, hogy gondolkodik a 2. forudulóban, amikor van egy Fideszes és egy MSZP-s jelölt? Fideszre, az Mszp-re szavaz, vagy nem megy el?
Szerintem a legtöbbnek nem a Fidesz-szel kapcsolatban van ellenérzése, vagy ha van is, az sokkal kisebb annál, mint amit Gyurcsány és az MSZP irányában táplál. A kormányváltás érdekében a nagyrészük elmegy szavazni a Fideszre.
Az igazság az, hogy a Fidesz csupán a második fordulóban erősödött fel, amikor a MIÉP-esek kényszerből rájuk szavaztak. Az idén ez aligha fog előfordulni.
Ha nem lesz saját tétje, el sem mennek a második fordulóra azok, akik a kis pártokra szavaznak majd az elsőben. Szerintem pártutasításra sem. A 2002-es választás éppen elegendő tanulsággal szolgát. Emésszék csak egymást a nagyok.
Az SZDSZ a rontó szellem a Parlamentben. 16 éve csücsül ott anélkül, hogy bármit is kontrollált volna. Diktált a drága még Antallnak is. Zsarolt a megbízói révén.
Az SZDSZ a hírhedt gyevi bíró, akire/amire semmi sem vonatkozik.
Ez a te elméleted. De azt is tudod, hogy a miépesek a legtudatosabb szavazók, így legfeljebb úgy lehet őket átverni, hogy azt állítják, hogy a miépnek gyűjtik.
Ellenkező esetben ha annyira meg lettek bántva a fideszesek által a miépesek (ahogy írod), akkor miért adná oda a miépes, bármivel is indokol a fideszes?
A MIÉP komoly kritikája azért is ez a kevés jelölt, mert amikor ilyen balfék baloldali kormány van hatalmon, akkor a jobbszélen komoly sansz van a megerősödésre, lásd a 94-98 közötti időszakot. Akkor szépen megszervezték a pártot, 173 választókerületben indítottak jelöltet, és be is jutottak.
Az elmúlt 4 év viszont csak arról szólt a MIÉP-ben, hogy a Csurka- ellenes tábort kiszorítsák. Szétanyázta, leügynöközte egymást a két szárny, majd valamiért az ősellenségek összefogtak. Miért? Mert látták, hogy egymás nélkül még ennyi jelöltjük se lenne.
//"...Én hiszek Gyurcsány Ferenc demokratikus elkötelezettségében és neveltetésében, szerintem megkegyelmez nekik egy kis haladó kényszermunkával..."//
Na, az lenne még csak az igazi! Amikor Apró Antal utódpártja és neves családja "kegyelembe" részesítene egy senkinek, soha nem ártó pártot.
//"....Az intoleráns nácik nem szeretik, ha a mélyen demokratikus Pokorni úr leszélsőségesezi pártjukat...."//
Csakhogy te akarnád "kiradíroztatni" a pártot, nem Pokorni. Láttad a Hannibál tanárúr c. filmet? Pontosan úgy reagálsz a MIÉP-re, Jobbikra, Fidesz-re, mint az a csőcselék Hannibálra.
Egyébként közlöm veled, hogy már csupán a mélyzombikat lehet harcba vinni a nácik ellen. Túl sokat használtátok a jelzőt, teljesen indokolatlanul. Valami mást kellene kitalálnotok, ha eredményeket akartok elérni a "liberálisan" náci műfajban. Mert a fagylalt valóban visszanyalt.
A mammutpártokkal az a baj, hogy ellenségei lehetnek egymásnak, de kontrolljai soha sem. Igazán csak a kis pártok képesek kontrollálni a nagyokat és kiegyensúlyozni azok megalomániás törekvéseit. Éppen azért, mert kicsik és nőni szeretnének.
//"...A rohadt náciknak állítólag már 120 jelöltjük van. Szentendrén tegnap 5,3 százalék szavazott rájuk. Nem lehetne ezt az 5% nácit a BTK. alapján eltávolítani?.."//
Dehogynem! Amint a bíróság előtt (a nemzetközi bíróság előtt) minden kétséget kizáróan rájukbizonyítasz valami rémséges náciságot.
Addig az alaptalan vádaskodással és az erre alapozott vágyaiddal csupán saját "náciságodat" bizonyítod.
A mammutpártokkal az a baj, hogy ellenségei lehetnek egymásnak, de kontrolljai soha sem. Igazán csak a kis pártok képesek kontrollálni a nagyokat és kiegyensúlyozni azok megalomániás törekvéseit. Éppen azért, mert kicsik és nőni szeretnének.
Hihetetlen, a végén még elgondolkodsz a fülke magányában, hogy nem a ballibre szavazol, hanem a miépre, mert lehet, hogy az rosszabb a Fidesznek:-)
Tájékoztatlak, hogy a bizonytalanok egy dologban nem bizonytalanok: a nagy elutasítottsággal rendelkező pártokra nem nagyon szeretnek szavazni. A MIÉP a legelutasítottabb pártnak számít, így a bizonytalanok keze a legritkább esetben fog a MIÉP-es karikába X-t tenni. Bármennyire is fáj neked.
Lehet, hogy valaki azért bizonytalan, mert egyik nagy pártot sem találja szimpatikusnak, elvégre mindkét nagy politikai tömbnek volt már alkalma bizonyítani kormányon. A mostani választáson ezért elképzelhető, hogy ők nagyobb számban szavaznak a kis pártokra. Ennek már vannak jelei is, több közvélemény-kutató is jelezte az MDF és különösen az SZDSZ erősödését."
Es a Fidesz ugy latszik kezd berezelni a MIEP miatt. ...
Ja, és végig a MIÉP-nek kedvező adatokkal számoltam, vagyis alacsony részvételt feltételezve, amely szerint 230e szavazat elég lesz az 5%-hoz. Nem lesz elég. De még ennyi voks sem fog a MIÉP-re menni.
Emlékeim szerint 2002-ben is volt olyan mozgalom, hogy az első fordulóban erősítsük a MIÉP-et... Lett is jónéhány elveszett szavazat.
A MIÉP-nek legjobb esetben sem lesz 120-nál több képviselő-jelöltje. Ez 56-tal kevesebb mint négy éve, amikor nem érték el az 5%-t.
Lesz legalább 56 körzet tehát, ahol a MIÉP listája valószínűleg választókerületenként még 750 szavazatot sem fog kapni, ami összesen 42000 szavazat lenne, ha a MIÉP számára optimális esetben mégis csak eltántorogna 750 ember a MIÉP-re szavazi ezekben a körzetekben.
Így a maradék 120 kerületben átlagban legalább 1600 voksot kéne összekaparni.
Mennyi erre az esély?
2002-ben a MIÉP a fellegvárának számító Budapesten átlag kb. 2375, Pest megyében 2097 szavazatot szedett össze választókörzetenként.
Ha jól látom, úgy folytatódik a történet, hogy 2006-ban a budapesti fellegvárban nem tudtak 7 választókörzetben jelöltet állítani!!!
A maradék 18 megyében átlagban 1060 szavazat jött össze választókörzetenként.
Az egész országban átlagban 1394 szavazat ment a MIÉP listájára választókörzetenként 2002-ben. Hol van ez az esetünkben szükséges 1600-tól???
A Nemzeti Hírhálón ezzel a címmel jelent meg az alábbi felhívás:
FIDESZ Harmadik Út Eredmény 49 % + 4 % = 53 % Veszítünk 48 % + 5 % = 53 % Győzünk
Kedves Fidesz szavazó, győzzünk ! Szavazzon át az első fordulóban a MIÉP-JOBBIK a Harmadik Út listájára, hogy elérjük az 5 %-ot. Csak így nem vesznek el a szavazatok, csak így lesz biztos a jobboldali kormány megalakulása. Igérjük, ezt a segítséget a 2. fordulóban visszaadjuk, és bejuttatjuk a Fidesz jelöltjét. Mi akár belülről, akár kívülről, de akarjuk támogatni Orbán Viktor kormányát.
Természetesen lesz minden megyében listája a MIÉP-nek.
Azért esélytelenek, mert az állított képviselőjelöltek száma remek indikátor arra, hogy előre jelezze az esélyeket.
Ha megnézitek a topicnyító linkeket, látni, hogy olyan párt, amely nem tudott állítani legalább 160valahány jelöltet, az képtelen volt elérni az 5%-os küszöböt akár 2002-t, akár 1998-at nézzük.