A vallások misztériumai bizonyítottan az ösi asztrológiára bazíroznak.
A mai tudományos álláspont szerint az asztrológia tudománytalan, elvetendö dolog.
Következtetés: Ha az alap tudománytalan és elvetendö, hogyan hihetnek még a XXI. században Milliárdok az erre felépülö vallásokban?
Azt írod, hogy: Mózes a legenda szerint a Sinai Hegyen ennek a keresztnek a szellemével "kötött szövetséget". Ö jó ismeröje volt az asztrológiának, az egyiptomi és mezopotámiai titkos misztériumoknak. Egyszóval Mardukból, Amun/Atonból YHVH lett.
Igen, a zsidó történetírás, hagyomány szerint...
Nem szándékozom ismételni magam, de én azok közé tartozom, akik nem ismerik el az emberiség, főleg nem a magyarság, istenének a szemita kreálmányt, Jahvét.
Az Úr személyében a zsidóság a mindenkori asszír uralkodókat tisztelte, sőt félte, akiknek hűbérese volt, és ezekkel a valóságos, földi uralkodókkal kötöttek szövetséget is, többek között, a kánaáni lakosság kiírtására, javaik kisajátítására.
5Móz 6:10 És mikor bevisz téged az Úr, a te Istened a földre, a mely felől megesküdt a te atyáidnak, Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak, hogy ad néked nagy és szép városokat, a melyeket nem építettél; 5Móz 6:11 És minden jóval telt házakat, a melyeket nem te töltöttél meg, és ásott kutakat, a melyeket nem te ástál, szőlő-és olajfakerteket, a melyeket nem te plántáltál; és eszel és megelégszel: 5Móz 6:12 Vigyázz magadra, hogy el ne felejtkezzél az Úrról, a ki kihozott téged Egyiptom földéről, a szolgaságnak házából! 5Móz 6:13 Féljed az Urat, a te Istenedet, ő néki szolgálj, és az ő nevére esküdjél. 5Móz 6:14 Ne járjatok idegen istenek után, azoknak a népeknek istenei közül, a kik körültetek vannak;
5Móz 6:15 (Mert az Úr, a te Istened féltőn szerető Isten te közötted), hogy az Úrnak, a te Istenednek haragja fel ne gerjedjen reád, és el ne töröljön téged a föld színéről.
Elgondolkodtató, hogy miként lehetnek a zsidók büszkék egy közönséges rablógyilkossal való szövetségre...
Ami engem illet, sokakkal együtt, nagyon jól megvagyok a kizárólag zsidóknak szánt Ószövetség nélkül. Miért is fogadnánk el egy idegen istent, uralkodót? Jézus is folyamatosan elítélte, bírálta a zsarnoki törvényeit, vérengzéseit. Egyébként már nagyon sok bizonyíték támasztja alá Jézus pártus származását, nem alaptalanul.
Ján 13:34 Új parancsolatot adok néktek, hogy egymást szeressétek; a mint én szerettelek titeket, úgy szeressétek ti is egymást.
1Ján 4:16 És mi megismertük és elhittük az Istennek irántunk való szeretetét. Az Isten szeretet; és a ki a szeretetben marad, az Istenben marad, és az Isten [is] ő benne. 1Ján 4:17 Azzal lesz teljessé a szeretet közöttünk, hogy bizodalmunk van az ítélet napjához, mert a mint ő van, úgy vagyunk mi is e világban. 1Ján 4:18 A szeretetben nincsen félelem; sőt a teljes szeretet kiűzi a félelmet, mert a félelem gyötrelemmel jár: a ki pedig fél, nem lett teljessé a szeretetben.
Tehát szó sincs bosszúálló, vérszomjas ószövetségi Istenről, mint korábban írtad...
Klaus arra mekkora esélyt látsz, hogy itt a fórumon eseteleg követőkre találsz?
Ehhez a beharangozott, abszolút negatív megnyilvánulásában megmutatkozó, zsidóbarát Rettegés Fejedelmének elfogadtatása úgysem fog menni ép lelkivilágú emberek számára. Legfeljebb lesz pár, zsidó Messiást váró, rajongód, de többet nem tudok elképzelni. Tekintélyelven, félelmet keltve már nem lehet meggyőzni embereket, az a korszak már lejárt, szerencsére.
Ha szerinted a zsidóság számára lett megtetemtve a bolygónk , mint teóriádból kitűnik, akkor óriási tévedésben vagy... Milyen csillagállásokat hagysz meg más nemzetek számára, mint vezérlőelv, iránymutató? A kozmikus keresztek, a Nap, Hold, Mars, Szaturnusz, Uránusz bolygókkal, a zsidóké, ezt tisztáztad...
Nekünk, pl. magyaroknak, mi marad? Esetleg a Merkur, Vénusz, Jupiter, Neptunusz és a Plutó...?
---Ne haragudj, de hogy lehet hinni az asztrologiaba?---
Ezt a korabeli vallásalapítóktól kellene megkérdezned. Tanulmányom a vallások és titkos társaságok misztériumainak tényleges kozmikus kapcsolatait tárgyalja.
---Neked mi az álláspontod Mózes származását illetően?
Többen, közöttük neves kutatók is, elég meggyőző párhuzamot vélnek felfedezni az ó-egyiptomi XVIII. uralkodó dinasztiához tartozó IV. Amenhotep, későbbi Ehnaton fáraó, Aton-vallása, és még személyük között is. ---
Rengeteg hipotézissel, dezinformációval szembesül az ember a kutatásai folyamán. Csak Ehnaton uralkodási idejével kapcsolatosan van jó néhány variáció: i.e. 1379-1362; i.e. 1372-1354; i.e. 1364-1347; i.e. 1355-1337; i.e. 1353 - 1335; i.e. 1352-1336; stb.
Ehnaton egy történelmi személyiség, Mózes pedig a bibliai legenda egyik föhöse. Azt is hozzátenném, hogy a feltételezett mózesi törvényeket évszázadokkal a Mózes halála után foglalták írásba.
Ehnaton az általam bemutatott kozmikus kereszt szellemére bazírozva produkált egy Egyisten-kultuszt Aton személyében, a korábbi állatfejü Isteneket mellözve. Ez a "Napisten", "Fényisten" a misztériumok "teremtö Istene" volt, egyetlen "univerzális Isten".
Tut Ankh Amun ("élö képmása Amunnak"), akit korábban Tut Ankh Atonnak ("élő képmása Atonnak") hívtak születési adottságából kifolyólag:
Mózes a legenda szerint a Sinai Hegyen ennek a keresztnek a szellemével "kötött szövetséget". Ö jó ismeröje volt az asztrológiának, az egyiptomi és mezopotámiai titkos misztériumoknak. Egyszóval Mardukból, Amun/Atonból YHVH lett.
http://www.hagalil.com/judentum/torah/torah-heute/sinai.htm Exodus 18-20 Die Offenbarung am Berg Sinai PARASCHAT Jithro In diesem Moment befinden sie sich auf halbem Wege zwischen den Götzen Ägyptens und dem Gott, der im Begriff steht sich ihnen am Sinai zu offenbaren. Die Anbetung des Todes hat sich in die Anbetung des Lebens verwandelt. --A sínai kinyilatkoztatás Ebben a pillanatban félúton találhatók az egyiptomi bálvány és Isten közt, ami fogalom kapcsolatban van a Sínai kinyilatkoztatással. A halál imádása átváltozott az élet imádására.( ! )--
---A másik kérdés: Nostradamus próféciájában (X.72.) miként értelmezed a Marsra vonatkozó utolsó sort? Ez asztrológiai utalás lehet arra, hogy ekkor már nem a Kosban, hanem a Skorpióban fog tartózkodni a Mars, mint a következő jegyben, melyet ő ural? ---
Bevallom az igazat, hogy nem szoktam "próféciák" értelmezésével foglalatoskodni, sajnálom rá az idöt. Nostradamusnak az 1999.08.11.-i Napfogyatkozással hatásfokozott kereszttel kapcsolatos négy sora kivétel volt. A Mars, mint a kereszt résztvevöje ténylegesen a saját jegyében a Skorpióban tartózkodott akkor (asztrológiai szabályzó):
Ne haragudj, de hogy lehet hinni az asztrologiaba? Gondolj bele, ki tudja hanymillio fenyevnyire egymastol levo csillagok (napok), amik kozott az emberek az egboltra nezve, es azon, amugy egymastol fuggetlen csillagok kozott primitiv formai osszefuggest felfedezve velve, hogy lehet kepes AKARMILYEN kovetkeztetest levonni.
Tovabba, hogy lehettek kepes akarmilyen osszefuggest levonni a bolygok (naprendszerunben levo) megintcsak mesterseges formai allasabol? Ugy, hogy még ma sem igazan tudunk szamottevot Szaturnuszrol, Uranuszrol, stb., nem beszelve tavoli csillagokrol. Hogy lett ebbol asztrologia?
Neked mi az álláspontod Mózes származását illetően?
Többen, közöttük neves kutatók is, elég meggyőző párhuzamot vélnek felfedezni az ó-egyiptomi XVIII. uralkodó dinasztiához tartozó IV. Amenhotep, későbbi Ehnaton fáraó, Aton-vallása, és még személyük között is.
A másik kérdés: Nostradamus próféciájában (X.72.) miként értelmezed a Marsra vonatkozó utolsó sort? Ez asztrológiai utalás lehet arra, hogy ekkor már nem a Kosban, hanem a Skorpióban fog tartózkodni a Mars, mint a következő jegyben, melyet ő ural?
Az Újszövetség misztériuma egy kozmikus misztérium, a feltételezett történelmi Jézus történetébe ágyazva. A "betlehemi csillag" nem egy látható valami az égen, hanem megfelelö asztrológiai ismeretek birtokában a Zodiákusban kiszerkeszthetö nyolcágú csillag! Jól szemlélteti ezt a ravennai S. Apollinare Nuovo bazilika falán látható híres mozaik a "A három Mágus a betlehemi csillaggal":
http://www.phys.uu.nl/%7Evgent/stellamagorum/stellamagorum.htm (balra fent rákattintani - The Wise Men in History and Tradition)
Ez a nyolcágú csillag a vallások ápolt, tisztelt szimbóluma:
A három napkeleti bölcs, király, mágus a bibliai történet által emberbőrbe bujtatott Mars, Szaturnusz és Uránusz planéták! Õk "hivatalból" tudták, hogy hová kell "menniük" az újszülött "Jézus-Szellem jászolának" megleléséhez! Ez a csillag csak azok által szerkeszthető ki, érthetõ meg, akik ismerik az idők folyamán megjelent Jézus-konstellációk" helyeit a Zodiákusban! A "betlehemi csillagnak" a kizárólagos "főszereplõi" a Nap, Hold, Mars, Szaturnusz, Uránusz planéták.
Jézus születése: i.e.8.02.10 -7.02.10 12:11 UT +2.00 jeruzsálemi idö (3753. Adar 1.) Nap-Holdkonjunkció:20,1°Vízöntõ,-Mars-Szaturnusz-Uránusz konjunkció:29,3°/27,8°/27,4°Vízöntõ
Nagy Heródes elrendeli minden 2 évnél fiatalabb Betlehemben és környékén született fiúgyermek megölését, miután a mágusoktól bizonyos felvilágosítást kapott!
Máté Evangéliuma 2,16 A betlehemi gyermekek megöletése Amikor Heródes látta, hogy a bölcsek túljártak az eszén, nagy haragra lobbant, elküldte embereit, és megöletett Betlehemben és annak egész környékén minden kétesztendõs és ennél fiatalabb fiúgyermeket, annak az idõpontnak megfelelõen, amelyet pontosan megtudott a bölcsektõl.
De mi is lehetett az a "felvilágosítás", amire Heródes a 2 évnél fiatalabb fiúgyermekek megölését elrendelte? Ennek nem az volt az oka, hogy az általa megtudott idõpont környékén születendõ Messiás megölésének ötletét biztosan véghez tudja vinni, hanem egy kozmikus ok, ami szorosan összefüggésben van a "betlehemi csillag" fogalmával.
A Jézus-i születési konstelláció (Nap, Hold, Mars, Szaturnusz, Uránusz konjunkció - együttállás!) minden esetben a Mars planéta periódusából adódóan kétszer realizálódik közelítöleg 2 éven belül! Az egyik pontosabb együttállást, a másik pontatlanabbat eredményez.
A 2 évvel korábbi pontatlanabb Jézusi-i konstelláció:
-9.02.03 15:32 UT +2.00 Jeruzsálem-i idö (3751. Adar 1.) Nap-Hold konjunkció:12,7°Vízöntõ, -Mars-Szaturnusz-Uránusz konjunkció(~?):7,7°/5°/19,5°Vízöntõ
Lukács Evangéliuma 2,1. És lõn azokban a napokban, Augusztus császártól parancsolat adaték ki, hogy mind az egész föld összeirattassék. 2,2. Ez az összeírás elõször akkor történt, mikor Siriában Czirénius volt a helytartó. 2,3. Mennek vala azért mindenek, hogy beirattassanak, kiki a maga városába. 2,4. Felméne pedig József is Galileából, Názáret városából Júdeába,a Dávid városába, mely Bethlehemnek neveztetik, mivelhogy a Dávid házából és háznépe közül való volt; 2,5. Hogy beirattassék Máriával, aki néki jegyeztetett feleségül és várandós vala. 2,6. És lõn, hogy mikor ott valának, betelének az õ szülésének napjai.
Itt hivatkoznék Dr. Grüll Tibor történész, tanszékvezető főiskolai tanár egy cikkére, ami az eddigi hibásan köztudatba juttatott korabeli népszámlálás idöpontját helyesen korrigálja:
http://www.hetek.hu/index.php?cikk=53932 Idõk és számítások az ezredforduló küszöbén Jézus lekésett születésnapja GRÜLL TIBOR A Jézus születésével és gyermekkorával kapcsolatban legtöbb információval szolgáló Lukács evangéliuma a születés idõpontját Augustus császár (i. e. 27-i. sz. 14) népszámlálási rendeletének idejére teszi, amikor Publius Sulpicius Quirinus volt a szíriai helytartó. A Jézus születése utáni betlehemi gyermekgyilkosságokat Nagy Heródes (i. e. 37-4) rendelte el. Ebbõl egyszerû logikával kikövetkeztethetõ, hogy Jézusnak valamikor Augustus trónra lépése és Heródes halála (i. e. 27-4) között kellett születnie. De szûkítsük tovább a kört. Augustus kõbe vésett önéletrajza, a híres Ankarai emlékmû szerint a császár három nagy népszámlálást tartott a birodalomban: i. e. 28-ban, i. e. 8-ban és i. sz. 14-ben, halála évében. Vagyis az egyetlen szóba jöhetõ évszám: i. e. 8.
http://ezo.hu/index.phtml?rovat=1050 Ie. 8-ban született Betlehemben az a mágus, aki nagy jelentőségű folyamatokat indított meg a világban. Josua ben Miriamnak, vagyis Miriam fia Jézusnak hívták.
Jézus történelmi keresztrefeszítésekor azok a planéták melyek születésekor együttálltak (konjunkció), most egy szabályos "T" keresztet alkottak a Zodiákusban.
Jézus keresztrefeszítése: 25.04.01. 22:13 UT +2.00 Jeruzsálem ( 3785.Nisan 14/15.- Pessah ünnepe!) Nap-Mars konjunkció:9,8°/10,8°kos, -Szaturnusz konjunkció:4°Kos, -Hold oppozíció:9,8°Mérleg, -Uránusz quadrat:9,7°Rák, (-Neptunusz oppozíció:12,7°Bak) ("Magára vette a Világ összes bűneit". A hagyomány egy "T" alakú keresztet említ.)
Jézus a kereszten az abszulut negatív szellem hatására "lehelte ki a lelkét", a születésekor ható szellem elhagyta:
Máté Evangéliuma 27,46 "Éli, éli, lamá sabaktáni!" azaz: "Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engemet?"
http://www.kalenderlexikon.de/anzeigen.php?Eintrag=Ostern Da Jesus am Vorabend von Passah gekreuzigt wurde und am dritten Tage von den Toten auferstand, wurde das Osterfest der Christen jüdischer Herkunft unmittelbar nach dem Passahfest gefeiert, das nach ihrem babylonischen Mondkalender mit der Vollmondnacht übereinstimmte (den 14. Tag im Monat Nisan, dem ersten Monat des Jahres). --Jézus a Peszáh elötti este lett keresztrefeszítve és a harmadik nap feltámadt halottaiból, a keresztény húsvét ünnepe zsidó eredetü, közvetlenül a Peszáh ünnep után ünnepelték, ami a babilóniai Holdnaptárukban a Teliholddal esik egybe (a Niszán 14. az év elsö hónapja).--
http://www.vatican.va/news_services/liturgy/2005/via_crucis/ge/station_12.html http://www.kath.net/detail.php?id=10062 Radio Vatikan 26/03/2005 10.58.03 Roms Kreuzweg 2005, von Kard. Ratzinger ZWÖLFTE STATION Jesus stirbt am Kreuze Das Kreuz Jesu ist ein kosmisches Ereignis. Die Welt wird dunkel, wo Gottes Sohn dem Tod preisgegeben ist. Die Erde erbebt. --A római keresztút 2005, Ratzinger bíboros (azóta XVI. Benedek pápa) XII. állomás Jézus meghal a kereszten Jézus keresztje egy kozmikus esemény A világ elsötétül, ahol Isten fia ki lett a halálnak szolgáltatva.--
"Jézus keresztje egy kozmikus esemény",
állítja helyesen Ratzinger bíboros
(ma XVI. Benedek pápa)!
De ha Jézus keresztje egy kozmikus
esemény, akkor az egész
történet az kell, hogy legyen!
Távlatok- A Magyar Jezsuiták Folyóirata(1999)(249.old.) A misztériumvallások meghaló és feltámadó istenségeinek halála=természet ciklusainak szimbóluma! A halála és a feltámadása ugyan egy dolog. Szinte minden vallás szoros kapcsolatot lát a halál és a bün között. Jézus halálában a bün teljes ereje összpontosul!
http://religion.orf.at/tv/news/ne01225_bischoefe_fr.htm Schönborn: Geburt Jesu überwindet Dunkel des Stolzes. Neben der Krippe stehe von Anfang an das Kreuz, so Schönborn. Das neugeborene Kind in der Krippe sei eine Vorwegnahme des Kreuzes. --Schönborn (Christoph Schönborn bíboros, Bécs érseke és az Osztrák Püspöki Konferencia elnöke): Jézus születés áthidalta a büszkeség sötétségét. A jászol mellett kezdettöl fogva ott áll a kereszt, így Schönborn. A jászolban lévö újszülött gyermek egy megelözése a keresztnek.--( ! )
Ritkaság ilyet egy katolikus föpaptól "hallani", hisz ezzel a megállapításával egyértelmüen alátámasztja azt, hogy Jézus születésének pillanatában már valahol utalás kellett legyen a kereszthalálára! Egy biztos: "...miképpen a Mennyben, azonképpen itt a Földön is..."! És ez egyértelmüen az ösi asztrológiára utal, aminek a motivációja: "ahogy fent, úgy lent"!
Úgy látszik, hogy az Egyház is egyre nyitottabb lesz ebben a kérdésben, hisz Schönborn bíboros megállapítása még a középkorban nem volt méltányolva:
Seligmann Kurt: Mágia és Okkultizmus az európai gondolkodásban.(1987) (129.old.) Szt.Ferenc isteni szeretetének csodájáról kijelentette, hogy ezt a csillagok kedvezö állása idézte elö. Hasonló állítások bajt hoztak a csillagjós Lecco d' Ascolira, aki máglyán halt meg Firenzében, mert azt a következtetést vonta le Krisztus (Jézus!) horoszkópjából, hogy eleve elrendeltetett adott idöben kellett meghalnia a kereszten!
Máté Evangélium 27,3 Amikor pedig Júdás, aki őt elárulta, látta, hogy elítélték, megbánta tettét, visszavitte a harminc ezüstöt a főpapoknak és a véneknek, 27,4 és ezt mondta: "Vétkeztem, mert ártatlan vért árultam el." De azok ezt mondták: "Mi közünk hozzá? A te dolgod." 27,5 Erre ő a templomba hajítva az ezüstöket, eltávozott, ment és felakasztotta magát.
http://de.wikipedia.org/wiki/Aprilscherz Der 1. April gilt, je nach Überlieferung, als Geburts- bzw. Todestag des Judas Ischariot, der Jesus Christus verraten hatte. Zudem sei der 1. April angeblich der Tag des Einzugs Luzifers in die Hölle und daher ein Unglückstag... --A hagyomány szerint április 1., Júdás születése és halála napjának számít, aki Jézus Krisztust elárulta. Ezenfelül állítólag április 1. Luzifer bevonulásának a napja a pokolba és ezért egy szerencsétlen napnak számít...--
http://www.napfenyes.hu/index.php?p=calendar április 1. - Júdás felakasztásának napja Júdás árulását az egyház évszázadokig a gonoszsága bizonyítékának tartotta. Pedig nem ilyen egyértelmű a dolog. Júdás zelóta volt, egy olyan nacionalista rend tagja, akik a zsidó nép felszabadítására törekedtek. A Messiásban a királyt várták, aki ledönti a római igát. Júdás árulása ezáltal egészen más megvilágításba kerül. Júdás talán azért adta fel Őt a papoknak, mert azt remélte, hogy Jézus végre megmutatja erejét az ellenségnek és kiszabadítja magát. Mekkora lehetett a fájdalma, amikor rádöbbent, hogy halálra adta szeretett mesterét! A tanítványok közül ő volt az egyetlen, aki nyíltan felvállalta Jézust, amikor visszament a főpaphoz a pénzzel és azt mondta: Vétkeztem, hogy elárultam az ártatlan vért... Jézus megbocsátott Júdásnak és Péternek is. Péter elfogadta Jézus bocsánatát és a bűneit akasztotta fel, Júdás nem tudott megbocsátani magának és saját magát akasztotta fel.
Vajon véletlen e, hogy a hagyomány április elsejét tartja Júdás Iskariótes (héberül: יהודה איש־קריות) halála napjának?
Jézus keresztrefeszítése: 25.04.01. 22:13 UT +2.00 Jeruzsálem ( 3785.Nisan 14/15.- Pessah ünnepe!) Nap-Mars konjunkció:9,8°/10,8°kos, -Szaturnusz konjunkció:4°Kos, -Hold oppozíció:9,8°Mérleg, -Uránusz quadrat:9,7°Rák, (-Neptunusz oppozíció:12,7°Bak) ("Magára vette a Világ összes bűneit". A hagyomány egy "T" alakú keresztet említ.)
Ténylegesen ez az esemény kell a népszokásokban megörzött április elsejei szokások (német-Tag der Aprilnarren; olasz-Calandrino; francia-poisson d'avril=áprilisi hal; angol-April-fool) háttere legyen!
1Kor.1,18 A kereszt igéje Isten hatalma Mert a keresztről szóló beszéd bolondság ugyan azoknak, akik elvesznek, de nekünk, akik üdvözülünk, Istennek ereje. 1,19 Mert meg van írva: "Elvesztem a bölcsek bölcsességét, és az értelmesek értelmét elvetem." 1,20 Hol a bölcs? Hol az írástudó? Hol e világ vitázója? Nem tette-e bolondsággá Isten a világ bölcsességét? 1,21 Mivel tehát a világ a saját bölcsessége útján nem ismerte meg Istent a maga bölcsességében, tetszett Istennek, hogy az igehirdetés bolondsága által üdvözítse a hívőket. 1,22 És miközben a zsidók jelt kívánnak, a görögök pedig bölcsességet keresnek, 1,23 mi a megfeszített Krisztust hirdetjük, aki a zsidóknak ugyan megütközés, a pogányoknak pedig bolondság, 1,24 de maguknak az elhívottaknak, zsidóknak és görögöknek egyaránt, az Isten ereje és az Isten bölcsessége. 1,25 Mert az Isten "bolondsága" bölcsebb az emberek bölcsességénél, és az Isten "erőtlensége" erősebb az emberek erejénél.
Nem szabad elfelejteni, hogy a néphagyományok április elsejéhez kapcsolják Jézus "Pontiustól Pilatushoz" küldésének a mondását, Júdás öngyilkosságát, Lucifer "pokolraszállását". A néphagyományok tudatlanul is de megöriznek eseményeket, melyeket a késöbbiekben már az átlagember nem tud magyarázni.
Az árilis elsejei évkezdet Franciaországban 1564-ben, Németországban 1584-ben szünt meg!
Mind a két április elsejei mondás bolondot és szamarat említ:
Április bolondja, május szamara!
Április bolondja, Felmászott a toronyba, megkérdezte hány óra, féltizenkettõ, szamár mind a kettõ.
A bibliai történet szerint Jézus szamárháton vonult be Jeruzsálembe.
A legkorábbi fennmaradt keresztábrázoláson egy szamárfejü ember lett keresztrefeszítve:
Tanulmányom tárgyilagosan, részrehajlás nélkül tárja fel a vallások misztériumainak kozmikus alapjait. Ha bizonyítottan az általam említett kozmikus keresztböl eredeztették YHVH szellemét, akkor miért kellene mást írjak? Szerinted ezek szereint nem kívánatos Mózes V. könyvéböl (Debarim -הַדְּבָרִים- Deuteronomium) se idézgetni (Halacha -הלכה-; Mitzwot - 613 törvény/tiltás) , vagy hogy képzeled? A vallások misztériumainak kozmikus eredetfeltárásába ne keverd bele az antiszemitizmust! Az Ószövetség szerint YHVH (=Marduk=Amun=Zeusz=Jupiter=Krisztus, stb.) haragos és bosszúálló Istenként van számontartva, amit ténylegesen tükröz is a "teremtö Isten" kozmikus eredete:
http://www.kereszteny.hu/biblia/showbook.php?reftrans=2&abbook=N%E1h Magyar Bibliatársulat újfordítású Bibliája Náhum próféta könyve 1.2 Indulatos és bosszúálló Isten az ÚR, bosszúálló az ÚR és haragvó. Bosszút áll ellenfelein az ÚR, és haragtartó ellenségeivel szemben.
-1810.02.23. 16:18 UT +2.00 Jeruzsálem Nap-Hold konjunkció:19,8°Vízöntö ; -Uránusz oppozíció:19,3°Oroszlán ; -Mars quadrat:24,3°Bika ; -Szaturnusz oppozíció:28,1°Skorpió -A bibliai legenda szerint mikor "Ábrahám saját fiát Izsákot akarta égö áldozatként" "Istennek" "feláldozni", az éppen akkor kialakult kozmikus kereszt (azonos a Sínai Hegyen Mózes által észlelt kereszttel!) "szellemének sugallatára" megváltoztatta a tervét!
-927.09.06. 05:23 UT +2.00 Jeruzsálem Nap-Hold konjunkció:4,1°Szüz; -Uránusz oppozíció:3,9°Hal; -Mars quadrat:5,8°Iker; -Szaturnusz oppozíció:27,5°Skorpió 1Kir 11.11 "Ezért az Úr így szólt Salamonhoz: "Mivel így áll veled a dolog, hogy nem tartottad meg szövetségemet és a törvényeket, amelyeket szabtam, elveszem tőled a királyságot és szolgádnak adom" Salamon királyhoz egy akkor kialakult kozmikus keresztböl "szólt" YHVH szelleme! Most, hogy Salamon elhagyta atyái "Istenét", újra megjelent, ugyan olyan formában mint régen, de most szövetségkötés helyett büntetést hozott a birodalomra!
-723.02.06. 07:13 UT +2.00 Jeruzsálem Nap-Hold konjunkció:10,7°Vízöntö; -Uránusz oppozíció:10°Oroszlán; -Mars quadrat:11,2°Bika; -Szaturnusz oppozíció:12,2°Skorpió -IV. Szalmanasszar asszir király elfoglalta -723-ban Szamariát, majd -722-ben Sargon végleg elpusztította (asszír fogság).
-450.05.18. 04:56 UT +2.00 Jeruzsálem Nap-Hold konjunkció:20,3°Bika; -Uránusz oppozíció:20,7°Skorpió; -Mars quadrat:13,5°Oroszlán; -Szaturnusz oppozíció:18,7°Vízöntö;( -Neptunusz konjunkció:18,7°Vízöntö A Purim ünnep kozmikus eredete!
364.01.20. 21:25 UT +2.00 Jeruzsálem Nap-Hold konjunkció:1,3°Vízöntö; -Uránusz oppozíció:29,6°Rák; -Mars quadrat:25,4°Kos; -Szaturnusz oppozíció:25,9°Mérleg -Nem véletlenül javasolta Juliánus császár 361 körül a zsidó vallási vezetésnek, hogy térjenek vissza Jeruzsálembe és építsék fel a Templomot újra! -A laodiceai zsinat egyik határozata megszüntetni a szombat-ünneplés gyakorlatát és ehelyett a vasárnap-ünneplésre változtatja!
639.05.08. 21:01 UT +2.00 Jeruzsálem Nap-Hold konjunkció:19,6°Bika; -Uránusz oppozíció:20,3°Skorpió; -Mars quadrat:22,9°Oroszlán; -Szaturnusz oppozíció:22°Vízöntö -A mohammedánok elfoglalják 638-ban Jeruzsálemet! -638 óta találkoznak a zsidók imádkozni a Siratófalnál, panaszkodni a Templom elvesztése miatt! -Az iszlám naptár 638-ban lett a második Kalifa Umar Ibn al-Chattab által bevezetve.!
910.08.07. 23:13 UT +2.00 Jeuzsálem Nap-Hold konjunkció:19,1° Oroszlán; -Uránusz oppozíció:12,7° Vízöntö; -Mars quadrat:10,3° Skorpió; -Szaturnusz oppozíció:13,5° Bika (annular napfogyatkozás!) A Cluny kolostor alapításának és a reformmozgalom okának "égi" forrása!
1114.12.29. 02:38 UT +2.00 Jeruzsálem Nap-Hold konjunkció:13,9° Bak; -Uránusz oppozíció:15,5° Rák; -Mars quadrat:10,1°Mérleg; -Szaturnusz oppozíció:10,9°Kos -A templomosok által felfedezett valódi keresztje Jézusnak! -Az 1114-ben Esztergomban üllésezö szinódus megtiltja a zsidóknak a földmüvelést. Ettöl kezdve kizárólag kereskedésre, kölcsönügyletekre specializálódnak.
1453.01.10. 01:53 UT +1.00 Straßburg Nap-Hold konjunkció:29,1° Bak; -Uránusz oppozíció:28,5° Rák; -Mars quadrat:3,1°Bika; -Szaturnusz oppozíció:0,5°Skorpió -Rosslyn Kápolna építésének motivációja! -Ausztria föhercegség lesz. -Machu Picchu építése Viracocha (a Teremtö Isten) tiszteletére! -A törökök elfoglalják Konstantinápolyt, ez a Kelet-Római Birodalom bukását jelentette! -A Torinói Lepel a Savoyai herceg tulajdonába megy át! -Vége a Százéves Háborúnak! -Johann Valentin Andreae: Chymischen Hochzeit Christiani Rosencreutz Anno 1459 1459 = "Christiani Rosencreutzot egy király 1459-ben lakodalomra hív a kastélyába, és ott megismerkedik a mágikus tudományokkal! (=1453 ! ! !)
1726.05.02. 01:49 UT Nap-Hold konjunkció:11,3° Bika ; -Uránus oppozíció:11,2°Skorpió ; -Mars quadrat:10,8°Oroszlán ; -Szaturnusz oppozíció:3,5°Vízöntö Jacub Lejbowicz Frank az 1726-ban realizálódott kereszt "feltünésekor" született, erre alapozta késöbb a nyílvánosságra hozott "messiási" mivoltát!
1999.08.11. 12:09 UT +1.00 Straßburg Nap-Hold konjunkció:18,4°Oroszlán; -Uránusz oppozíció:14,7°Vízöntö; -Mars quadrat:16,9° Skorpió; -Szaturnusz oppozíció:16,9° Bika (teljes napfogyatkozás!) -Az 1999.08.11.-én teljes napfogyatkozással kombinált ("erösített"! ) kozmikus keresztet, a kozmikus hatások királyának is nevezhetjük, de negatív elöjellel! Azt biztos tudják, hogy erre a napra´"jósolta" Nostradamus (asztrológus, "próféta") a "rettegés Királyát földreszállni"! Egyetlen egy dátumot adott meg és az ez volt (Julian. Kal.!). Az 1999.08.11.teljes Napfogyatkozással kombinált kozmikus kereszt (a Földhöz képest!), ami a lehetö legerössebb (negativ értelmü!) kozmikus hatás volt, azonos az egyes vallások által elnevezett "új Ádám , "új Teremtés", "új Ég és Föld", "új égi és földi Jeruszálem", "valódi keresztrefeszítése a "Jézus-Szellemnek"", "idök vége", "a holtak feltámadása", stb.-vel és ez egybe esik Immánuel, Imam Mahdi, Maitreya, stb. "földreszállásával" - születésével.
Tulajdonképp miért nem elemezted a Nostradamus prófécia (X.72.) minden sorát, illetve az ezzel kapcsolatba hozható négysorosokat? A kutatók tekintélyes része, szinte kivétel nélkül, egy ÖNÁLLÓ akarattal, személyiséggel, intelligenciával rendelkező szellemiségnek tekinti a Rettegés Királyát, az Antikrisztust. Vannak a centuriák között jócskán még róla, a várható tevékenységéről szóló versszakok.
Szerintem az eljövendő Antikrisztus nem kapcsolható a zsidósághoz. Elég bizarr, hogy mindenféle negatív jelzőkkel, és az emberiség rákfenéjéhez, a neoliberális pénzügyi oligarchiához, társítod. Ezzel csak az antiszemitizmust gerjeszted. Nem szerencsés ha tovább szítod azáltal, hogy az összes létező negatív erőt a zsidósággal hozod összefüggésbe, a legváltozatosabb módon.
Nostradamus inkább keleti származásúnak, eszmeiségűnek, hangsúlyozottan nyugatellenesnek, láttatja az Antikrisztust.
Érdekes, ha rombolásról, pusztításról, szellemi invázióról van szó, mindjárt sokan a judaizmusra asszociálnak. Persze, ha ismerik az Ószövetséget, a Talmudot, akkor ezt nem lehet véletlennek tartani. :)
Klaus a mormonokról hol ír a topicokban? Az 1999.08.11-i eseményekkel kapcsolatban érdekelne, ezért kérdem.---
Ettöl még sokat nem tudtam meg, hogy mire gondoltál akkoriban.
Az általad ajánlott cikk http://farshores.org/king.htm tartalmát eddig még nem ismertem, köszönöm a forrást. Az 1999.08.11.-i Napfogyatkozással hatásfokozott kozmikus kereszt "szellemi hatása" az évezredek óta várt Marduk=Amun=YHVH=Zeusz=Jupiter=Krisztus, stb. "újraeljövetelévet" jelezte, ami persze egy misztérium. Ilyen és ehhez hasonló konstellációk okozhatnak viharokat, földrengéseket, vulkánkitöréseket, stb. . Olaszországban volt némi földmozgás, de a vallások által ehhez az idöponthoz füzött remények nem váltak be, természetesen a "holtak feltámadása" is elmaradt a hús-vér ember szintjén!
Nostradamus egyértelmüen az általam említett kozmikus kereszt szellemének az eljövetelét jelezte elöre, ami a történelem folyamán az elöfordulásakor szoros kapcsolatban állott a zsidó nép történetével:
-1810.02.23. 16:18 UT +2.00 Jeruzsálem Nap-Hold konjunkció:19,8°Vízöntö ; -Uránusz oppozíció:19,3°Oroszlán ; -Mars quadrat:24,3°Bika ; -Szaturnusz oppozíció:28,1°Skorpió -A bibliai legenda szerint mikor "Ábrahám saját fiát Izsákot akarta égö áldozatként" "Istennek" "feláldozni", az éppen akkor kialakult kozmikus kereszt (azonos a Sínai Hegyen Mózes által észlelt kereszttel!) "szellemének sugallatára" megváltoztatta a tervét!
-927.09.06. 05:23 UT +2.00 Jeruzsálem Nap-Hold konjunkció:4,1°Szüz; -Uránusz oppozíció:3,9°Hal; -Mars quadrat:5,8°Iker; -Szaturnusz oppozíció:27,5°Skorpió 1Kir 11.11 "Ezért az Úr így szólt Salamonhoz: "Mivel így áll veled a dolog, hogy nem tartottad meg szövetségemet és a törvényeket, amelyeket szabtam, elveszem tőled a királyságot és szolgádnak adom" Salamon királyhoz egy akkor kialakult kozmikus keresztböl "szólt" YHVH szelleme! Most, hogy Salamon elhagyta atyái "Istenét", újra megjelent, ugyan olyan formában mint régen, de most szövetségkötés helyett büntetést hozott a birodalomra!
-723.02.06. 07:13 UT +2.00 Jeruzsálem Nap-Hold konjunkció:10,7°Vízöntö; -Uránusz oppozíció:10°Oroszlán; -Mars quadrat:11,2°Bika; -Szaturnusz oppozíció:12,2°Skorpió -IV. Szalmanasszar asszir király elfoglalta -723-ban Szamariát, majd -722-ben Sargon végleg elpusztította (asszír fogság).
-450.05.18. 04:56 UT +2.00 Jeruzsálem Nap-Hold konjunkció:20,3°Bika; -Uránusz oppozíció:20,7°Skorpió; -Mars quadrat:13,5°Oroszlán; -Szaturnusz oppozíció:18,7°Vízöntö;( -Neptunusz konjunkció:18,7°Vízöntö A Purim ünnep kozmikus eredete!
364.01.20. 21:25 UT +2.00 Jeruzsálem Nap-Hold konjunkció:1,3°Vízöntö; -Uránusz oppozíció:29,6°Rák; -Mars quadrat:25,4°Kos; -Szaturnusz oppozíció:25,9°Mérleg -Nem véletlenül javasolta Juliánus császár 361 körül a zsidó vallási vezetésnek, hogy térjenek vissza Jeruzsálembe és építsék fel a Templomot újra! -A laodiceai zsinat egyik határozata megszüntetni a szombat-ünneplés gyakorlatát és ehelyett a vasárnap-ünneplésre változtatja!
639.05.08. 21:01 UT +2.00 Jeruzsálem Nap-Hold konjunkció:19,6°Bika; -Uránusz oppozíció:20,3°Skorpió; -Mars quadrat:22,9°Oroszlán; -Szaturnusz oppozíció:22°Vízöntö -A mohammedánok elfoglalják 638-ban Jeruzsálemet! -638 óta találkoznak a zsidók imádkozni a Siratófalnál, panaszkodni a Templom elvesztése miatt! -Az iszlám naptár 638-ban lett a második Kalifa Umar Ibn al-Chattab által bevezetve.!
910.08.07. 23:13 UT +2.00 Jeuzsálem Nap-Hold konjunkció:19,1° Oroszlán; -Uránusz oppozíció:12,7° Vízöntö; -Mars quadrat:10,3° Skorpió; -Szaturnusz oppozíció:13,5° Bika (annular napfogyatkozás!) A Cluny kolostor alapításának és a reformmozgalom okának "égi" forrása!
1114.12.29. 02:38 UT +2.00 Jeruzsálem Nap-Hold konjunkció:13,9° Bak; -Uránusz oppozíció:15,5° Rák; -Mars quadrat:10,1°Mérleg; -Szaturnusz oppozíció:10,9°Kos -A templomosok által felfedezett valódi keresztje Jézusnak! -Az 1114-ben Esztergomban üllésezö szinódus megtiltja a zsidóknak a földmüvelést. Ettöl kezdve kizárólag kereskedésre, kölcsönügyletekre specializálódnak.
1453.01.10. 01:53 UT +1.00 Straßburg Nap-Hold konjunkció:29,1° Bak; -Uránusz oppozíció:28,5° Rák; -Mars quadrat:3,1°Bika; -Szaturnusz oppozíció:0,5°Skorpió -Rosslyn Kápolna építésének motivációja! -Ausztria föhercegség lesz. -Machu Picchu építése Viracocha (a Teremtö Isten) tiszteletére! -A törökök elfoglalják Konstantinápolyt, ez a Kelet-Római Birodalom bukását jelentette! -A Torinói Lepel a Savoyai herceg tulajdonába megy át! -Vége a Százéves Háborúnak! -Johann Valentin Andreae: Chymischen Hochzeit Christiani Rosencreutz Anno 1459 1459 = "Christiani Rosencreutzot egy király 1459-ben lakodalomra hív a kastélyába, és ott megismerkedik a mágikus tudományokkal! (=1453 ! ! !)
1726.05.02. 01:49 UT Nap-Hold konjunkció:11,3° Bika ; -Uránus oppozíció:11,2°Skorpió ; -Mars quadrat:10,8°Oroszlán ; -Szaturnusz oppozíció:3,5°Vízöntö Jacub Lejbowicz Frank az 1726-ban realizálódott kereszt "feltünésekor" született, erre alapozta késöbb a nyílvánosságra hozott "messiási" mivoltát!
1999.08.11. 12:09 UT +1.00 Straßburg Nap-Hold konjunkció:18,4°Oroszlán; -Uránusz oppozíció:14,7°Vízöntö; -Mars quadrat:16,9° Skorpió; -Szaturnusz oppozíció:16,9° Bika (teljes napfogyatkozás!) -Az 1999.08.11.-én teljes napfogyatkozással kombinált ("erösített"! ) kozmikus keresztet, a kozmikus hatások királyának is nevezhetjük, de negatív elöjellel! Azt biztos tudják, hogy erre a napra´"jósolta" Nostradamus (asztrológus, "próféta") a "rettegés Királyát földreszállni"! Egyetlen egy dátumot adott meg és az ez volt (Julian. Kal.!). Az 1999.08.11.teljes Napfogyatkozással kombinált kozmikus kereszt (a Földhöz képest!), ami a lehetö legerössebb (negativ értelmü!) kozmikus hatás volt, azonos az egyes vallások által elnevezett "új Ádám , "új Teremtés", "új Ég és Föld", "új égi és földi Jeruszálem", "valódi keresztrefeszítése a "Jézus-Szellemnek"", "idök vége", "a holtak feltámadása", stb.-vel és ez egybe esik Immánuel, Imam Mahdi, Maitreya, stb. "földreszállásával" - születésével.
---Abban az idézetben a próféták halálával kapcsolatban egyszerűen összekevered az okot és az okozatot. Ha ezt nem fogod fel, szomorú rád nézve. Azt mondod, ha valaki felfedi az igazságot, annak meg kell halnia, tehát ha valaki meghal, az biztosan felfedte az igazságot. Mekkora marhaság!---
Az utolsó mondatod pont illik az eddigi "eszmefuttatásaidra". Ha az általam idézett részek nem világosítottak fel kellöképpen arról, hogy a misztériumok titkait örzök a titkok kifecsegöit halállal fenyegették, és alkalmazták is rájuk, akkor nem lehetsz egy könnyü felfogású ember. Vagy netán te is tagja vagy egy ilyen szervezetnek? Akkor máris érthetö a hozzáállásod!... Tudniillik, hogy azoknak áll és állt csak az érdekében, hogy ezeknek a misztériumoknak a kozmikus vonzatai ne legyen a nyilvánosság elött elismerve! Az átlag embernek nem érdeke ezt akadályozni...
---Egyébként érdekes, hogy butaságnak titulálod, amiket írok, de semmit nem tudsz belőle észérvekkel cáfolni. Igazán megpróbálhatnád.---
Semmi értelmes dolgot nem vetettél fel, amit észérvekkel kéne cáfolni. Te kérdöjelezed meg azt, hogy az igen nagy fejlettségi szinten müködö Mezopotámiai asztronómus-asztrológus papok azt a szabadszemmel látható bolygót ismerték volna, melynek közremüködésével kialakult kozmikus keresztböl eredeztették saját "teremtö Istenüket" Mardukot, amit aztán az Ószövetség YHVH néven továbbápolt. A kabbalah "Isten 72 szellemének" ("Shem ha Mephorash") kozmikus ismerete is az ösi Mezopotámiából származott, tehát nem a 9. századi "európai találmány" volt...
Mint ahogy leírtam több helyen, a misztériumok kozmikus titkai bizonyítottan az Uránusz planéta függvényei. Ennek az ismeretnek a nyilvánosságra kerülése ellen az elmúlt évezredekben, évszázadokban mindent elkövettek, nem riadtak vissza semmitöl.
A XXI. század elején, közel hét évvel a várva-várt "feltámadás" (Krisztus újraeljövetele) után itt az ideje, hogy az átlag ember is megismerkedjen ezen kozmikus törvényszerüségekkel, melyek nem váltották be a hozzájuk füzött utópisztikus, mesebeli elképzeléseket, mert nem válthatták be!
Mint ahogy az Ábrahám, Mózes, Jézus, stb. -féle bibliai legendákra nincsen egy szem bizonyíték se, és mégis a szabadkömüves páholyokban YHVH-t, mint az "Univerzum Nagy Építészét" ("Great Architect of the Universe") imádják (már pedig minden idökben a szellemi elitet igyekeztek magukhoz vonzani!), így a szabadszemmel mindig is látható Uránusz planéta nem szorul semmiféle bizonyításra. Vagy mint a "sötét középkorban" kezdjük mi is letagadni a csillagokat az égröl?
Egyébként érdekes, hogy butaságnak titulálod, amiket írok, de semmit nem tudsz belőle észérvekkel cáfolni. Igazán megpróbálhatnád.
Abban az idézetben a próféták halálával kapcsolatban egyszerűen összekevered az okot és az okozatot. Ha ezt nem fogod fel, szomorú rád nézve. Azt mondod, ha valaki felfedi az igazságot, annak meg kell halnia, tehát ha valaki meghal, az biztosan felfedte az igazságot. Mekkora marhaság! (Bocs, de ha már te is minősítgetsz, én is megtehetem. Én legalább megindokoltam.)
Most már tényleg befejezem. Ha esetleg valami értelmeset írsz, akkor reagálok.
---Jellemző logikai bukfenc: "Aki a jövö fátylát felfedi, az elárulja az Istenek titkait és annak meg kell halnia! Igy a próféták halála a legbiztosabb bizonyítéka annak, hogy az igazságot hírdették!"
Miért is bizonyíték? Ha tévedtek volna még ma is élnének? Erre már nehéz szalonképes jelzőt találni---
Ne haragudj, de butaságokat írkálsz... A többivel kapcsolatosan is... Szeretek vitatkozni, de csak vitaképes partnerekkel.
Már megjelöletem az eseményt közel egy éve a Jeruzsálem Magyarországon? című topicban. Azóta sem válaszoltál rá (és kérdést sem tettél fel vele kapcsolatban). Szóval a mormonok fővárosában, Salt Lake Cityben, történtekre utaltam.
http://farshores.org/king.htm
Érdemes keresgélni a neten az eseménnyel kapcsolatban további írásokat, beszámolókat, főként ezoterikus szempontból elemzőeket. Többek között asztrológusok, parakutatók, Nostradamus-kutatók tanulmányai is rendelkezésre állnak.
"Létezik 1871 előttről fennmaradt írásos utalás az Uranusra?"
Nem akartam semmit sem bizonyítani, egy eldöntendő kérdést tettem fel. Bemásoltál egy halom idézetet, aminek semmi köze az Uranushoz, ebből arra következtetek, hogy a válaszod ennyi: "Nem létezik."
Azt látom, hogy sokmindent titokban tartottak, de ebből még nem következik, hogy az Uranusról tudtak volna. Az még nem merült fel benned, hogy ha egyébként szabad szemmel oly könnyen felfedezhető, miért csak olyanok fedezték fel, akik titkos társaságok tagjaiként sutyorogtak róla?
Jellemző logikai bukfenc: "Aki a jövö fátylát felfedi, az elárulja az Istenek titkait és annak meg kell halnia! Igy a próféták halála a legbiztosabb bizonyítéka annak, hogy az igazságot hírdették!"
Miért is bizonyíték? Ha tévedtek volna még ma is élnének? Erre már nehéz szalonképes jelzőt találni. :)
"De ha be tudod bizonyítani, hogy az Uránusz nem volt látható, hát akkor elismerésem..."
Ki állította, hogy nem volt látható. Egy dolog látni sokezernyi hasonló fényű csillaggal együtt és egy teljesen más dolog felismerni, hogy bolygó. Ezek szerint még tényleg sosem néztél fel az égboltra. Ha valaki pontosan megmondaná hol keresd, akkor sem találnád meg.
„Mitől ne volna racionalitás az általad említett empirikus tapasztalatszerzés, amit könnyűszerrel ellenőriztethetsz és igazoltathatsz szinte bárki mással?”
Például attól, hogy a tapasztalatok megmagyarázását és nem a megszerzését szokás racionálisnak (vagy nem racionálisnak) mondani.
Pl. hogy meleg valami, akár a kutyám tapasztalata is lehet, amikor nem eszi meg a forró levest. Persze tudom, hogy ő nagyon okos. Nyilván ő is racionálisan szerzi be a tapasztalatait. Pl. mikor eldöntötte, hogy beledugja azt a szép nyelvét a levesbe.
De, inkább hagyjuk, túl sok mindent tudsz biztosan ahhoz, hogy élvezném a vitát veled. Hiszen, minden bent van az értelmező szótárban, nem de?
Pl. azon gondolkodtál, hogy miért írtál „empirikus tapasztalatszerzés”-t és mért nem csak „tapasztalatszerzés”-t?
Ha valamit sértőnek találtál, akkor meg tényleg bocs érte. :)
Te, mint a titkos ismeretek és társaságok nagy "ismeröje" esetleg tudnál e választ adni arra, hogy az amarikai 2000. és 2004. elnökválasztás két oszlopos tagjának Georg Bushnak és John Kerrynek vannak e közös vonatkozásaik???
----Mi alapján állítod, hogy ismerték? Szép kis összeesküvéselmélet, hogy beavatottak szűk köre ismerte, de titokban tartotta. Miért tettek volna ilyet?----
Az ilyen "összeesküvéselmélet" meséket meg nyugodtan kihagyhatod, hisz ha egy kicsit is jártas vagy a dolgokban, akkor tudhatnád, hogy számtalan ezotérikus dolog nincs a nagyközönség orrára kötve...
Néhány idézet az asztrológiai alapokon nyugvó misztériumok titokbantartásával kapcsolatosan:
Horneffer August:Symbolik der Mysterienbünde (1924)(S.19.) Die Geheimhaltung religiös-magischer Mittel ist uralt! (S.23.) In den antiken Mysterienbünden wurde es mit der Pflicht der Geheimhaltung bekanntlich sehr streng gehalten, der Verräter wurde schwerbedroht und entging nicht der allgemeinen Verachtung. --(19. old.)A vallásos-mágikus eszköz titoktartása ösrégi! (23. old.)Az antik misztériumszövetségekben köztudottan kötelezöen nagyon szigorúan betartották a titoktartást, az áruló súlyosan meg lett fenyegetve és nem menekült az általános megvetés elöl.--
Dr. Szántó Konrád: A Katolikus Egyház Története (1983)(115.old.) A titoktartási fegyelem értelmében az oltáriszentség titkát, a hitvallást és a Miatyánkot, a Szentháromság és megtestesülés tanát, továbbá az Istentiszteletek egy részét, így a keresztséget és a szentmise áldozati részét az idegenek elött titokban kell tartani!
Babits Antal: Bibliai Nevek és Fogalmak (1988)(132.old.) Jövendömondás: az izraeliták számára, mindenfajtája tilos volt! Az izraelitáknak halálbüntetés terhe mellett meg volt tiltva démon szelleménél tudakolódzni! (asztrológia)
Lennhoff Eugen: Internationales Freimaurerlexikon (1932)(S.104)"Audi, vide, tace"! "Sieh, höre, schweige"! Die Vereinigte Großloge von England nahm 1813 diesen Spruch als Motto an. Eine in allen Weltliteraturen sprichtwörtliche Lebensregel! --"Audi, vide, tace"! "Nézz, hallj, hallgass"! Az Egyesült Angol Nagypáholy 1813-ban jelmondatának választotta. Minden világirodalomban egy közmondásszerü szabály!--
Jüdische Almanach: (Alchimie)(S.156) Diese Tat ("Geheimnis der Geheimnisse" - "Stein der Weisen") wird Messiás-Gesabte der Gerechten genant und darf nicht einem Am-ha-Aarez(Unwissenden) mitgeteilt werden. --Ez a tett ("A titkok titka" - "A bölcsek köve") lesz az igazak felkent Messiásának nevezve és nem szabad egy mit sem sejtövel közölni.--
Bondegger Harry: Die höhere Medizin, Alchemista Redivivus oder die reelle Seite der Alchimie (1908)(S.12) Mache niemand mit seinem Inhalte bekannt, gib es nicht in die Hände der Feinde, den es enthält das Geheimnis der Geheimnisse aller Alchimisten vollkommen. Eine so wertvolle Perle ist nicht den Schweinen und Unwürdigen preiszugeben, denn sie ist ein großes Geschenk Gottes! Und wenn du das Geheimnis kennst, so verbieten wir dir bei Strafe des Bannes, jemandem dasselbe zu enthüllen; denn wer es enthült, ist vor Gott verflucht. Und deshalb haben es die Philosophen stets so geheim gehalten und werden es mit Gottes Hilfe auch in Zukunft geheim halten! --Senki se tegye az ö mondanivalóját ismertté, ne add ezt az ellenség kezébe, ez az összes alkémista titkának titkát tartalmazza. Egy ilyen értékes gyöngyöt ne szolgáltass ki a disznóknak és a méltatlanoknak, ez egy nagy ajándéka Istennek! Ha te ismered a titkot, megtiltjuk neked büntetés terhe mellett, valakinek ugyanazt leleplezni; mert aki ezt leleplezi, Isten elött átkozott. És ezért ezt a filozófusok állandóan titokban tartották és Isten segítségével a jövöben is titokban lesz tartva.--
Blavatsky H.P.: Isis Entschleiert (1907)(S.266)Hindu Lehre: Das obere Dreieck Enthält den unasdrückbaren Namen - AUM, das unter Todesstrafe nur mental ausgesprochen werden darf! Die chaldäische Lehre: Enthält den unaussprächlichen Namen: En-Soph, das Grenzenlose, Unendliche, dessen Namen niemandem bekannt ist, ausgenommen den Intiirten, und unter Todesstrafe nicht ausgesprochen werden durfte! --Hindu tanítás: A felsö háromszög (a hatágú csillag felfelé mutató háromszöge) a kimondhatatlan nevet tartalmazza - AUM, amit csak halálbüntetés terhe alatt lehet kiejteni. A káldeai tanítás: Tartalmazza a kimondhatatlan nevet: En-Soph, a "Határtalan", "Végtelen", ezek a nevek senki elött se ismertek, kivéve a beavatottak, és nem volt szabad kiejteni, halálbüntetés terhe mellett!--
Gressmann Hugo: Der Messias(1929)(S.435) Wer den Schleier der Zukunft gelüftet, verrät das Geheimnis der Götter und Muß deshalb sterben! So ist der Tod des Propheten der sicherste Beweis für die Wahrheit dessen, was verkündet hat! --Aki a jövö fátylát felfedi, az elárulja az Istenek titkait és annak meg kell halnia! Igy a próféták halála a legbiztosabb bizonyítéka annak, hogy az igazságot hírdették!--
Lewi Eliphas: Transzendentale Magie (II/102) Ihr, die ihr durch Werke mächtig werden wolt, sagt niemand euere geheimnisten Gedanken! (S.107) Alle Magier, die ihr Werke unter die Leute brachten, starben eines gewaltsamen Todes, und mehrere, wie Cardanus, Schröpffer, Cagliostro und viele andere, sind zum Selbstmord gebracht worden! --Ti, akik a müveteken keresztül akartok hatalmat, senkinek ne mondjátok el a legtitkosabb gondolataitokat. Minden mágus, aki a müvét az emberek közé vitte, eröszakos halált halt, és többen, mint Cardanus, Schröpffer, Cagliostro és sokan mások az öngyilkosságba lettek hajszolva!--
Lewi Eliphas: A nagy misztérium(79.old.) A katolikus hit a tömegek körében egy titkon keresztül kap bebocsájtást, amit maga a pápa se ismer! Ez a misztériumok titka!
Szóval ezeket a "mühelytitkokat" az elmúlt évezredekben igen szigorúan örizték, a hívö erröl semmit se tudhatott!
http://ezo.hu/index.phtml?rovat=1455 A Kabbala története A kabbalista kozmológia nagyrészt Babilon (a Kr. e. 3000 körüli, ősi Mezopotámia) bölcseletének hatását mutatja, hiszen olyan mindenséget feltételez, ame-lyet hierarchiába rendeződött angyal- és démonsereg népesít be, míg a palesztinai zsidó misztikus ha-gyomány erőteljes platonikus beütésével a kabbala filozófiájának alapját szolgáltatja.
A szabadkőművesek valamennyi templomát kabbalista elvek szerint tervezték, a bejárati ajtó előtt az isteni kettősség két oszlopával, s az épület fókuszában álló nagyteremmel, amely Salamon templomára kíván utalni. Annak a központi helyiségnek a padlója, amelyben a szabadkőműves rítusok zajlanak, kockadíszes, ami az univerzális erők kölcsönös függőségét jelképezi. Mindezek a szimbólumok a legfőbb taneszközként funkcionáló, úgynevezett rajztáblán is megismétlődnek: ez voltaképp egyfajta táblakép, amely szintén a Napot és a Holdat ábrázolja a templom fölötti égen. Ez azt akarja kifejezni, hogy a Földet irányító elvek az égben is érvényesülnek. A Nap és a Hold között gyakran szerepel Istennek, a Mindenség Nagy Mérnökének héber betűkkel írott Legszentebb Neve is. Alatta pedig a földet és mennyet összekötő Jákob létrája látható, amelynek három foka a három magasrendű világot jelképezi (a Kiáramlást, a Teremtést és az Alakítást). A szabadkőműves szóhasználat hitnek, reménynek és szeretetnek nevezi ezeket, azokra a tulajdonságokra utalva, amelyek a tagoktól beavatásuk bármely fokán vagy szintjén elvárhatók.
A szabadkőművesek rítusaikban is kizárólag a kabbalára jellemző titkos tant őrzik.
A kabbala titkait őrzői kétezer éven át jó okkal rejtegették. Ám minden egyes nemzedéknek az a feladata, hogy meglelje a maga külön, szellemi fejlődéshez és önismerethez vezető útját, épp, ahogy a gyermeknek is önmagának kell kitapasztalnia a világot, függetlenül attól, milyen pontosan írták le számára szülei e világ örömeit és veszélyeit.
Paul Roland: A Kabbala alapjai
----Fontos kérdés: Létezik 1871 előttről fennmaradt írásos utalás az Uranusra?----
Remélem, hogy ezt a kérdésedet ezek után te se fogod megismételni... Az elmúlt néhány évtized egyes történelmi eseményeiröl se rendelkezik az átlagember hitelt érdemlö bizonyítékokkal, akkor hogy gondolod, hogy a vallások és titkos társaságok misztériumainak rejtettségét eddig biztosító Uránusz bolygóról rendelkezne... De ha be tudod bizonyítani, hogy az Uránusz nem volt látható, hát akkor elismerésem...
Az Uránusz planéta a kulcsa a "Shem ha Mephorash" rejtettségének, ami idöröl idöre biztosította a kozmikus titkok (pl. Jézus születése, "betlehemi csillag", Jézus keresztrefeszítése, a zsidó vallás misztériuma, a Templomosok titka, és még sorolhatnám!) kideríthetetlenségét!
----Az pedig igazságtalanság, hogy a Vénuszt, a Hold után az éjszakai égbolt második legfényesebb égitestjét teljesen mellőzöd.
A Vénusz bolygónak semmi köze a "Shem ha Mephorash"-hoz! A misztériumok pentagrammájának nincs köze a Vénusz bolygóhoz, annak ellenére, hogy a Nap-Vénusz konjunkciók helyeit összekötö egyenesek egy pentagrammát képeznek.
----Elolvastad egyáltalán a hozzászólásomat vagy csak átfutottál rajta lendületből? Egy szóval nem említettem a WTC elleni támadást a próféciával kapcsolatban. Én arra az égi eseményre gondoltam, amely drámai következményekkel járt a földi környezetére is 1999. augusztus 11-én! Ne nézzél már teljesen amatőrnek!----
Nem annak nézlek, hanem kezdönek, mert ha állítassz valamit, akkor az eseményt amire gondolsz meg kell hogy jelöljed. Most is csak beszélsz minden konkrétum nélkül. Tehát milyen "égi eseményre gondoltál, amely drámai következményekkel járt a földi környezetére is 1999. augusztus 11-én!"???
Az eredeti szöveged:
"Mi van akkor, ha Nostradamus az ominózus napfogyatkozáskor az USA-beli, mint Új Jeruzsálemben történt, eseményre gondolt, nem pedig a Pannóniában földreszált Nibirura? :) Az előbbi jelenség mindenesetre sokkal nagyobb port vert fel, látványosabb és mindenekelőtt az utolsó idők eseményeibe tényszerűen beilleszthető volt."
----Azt picit furcsállom, hogy el tudod vonatkoztatni az asztrológiát a lélekvándorlás tanától, amikor éppen ez a mechanizmusának egyik sarokköve...----
Ne keverd össze a szellemet a lélekkel. A test a lélek hordozója, tehát test nélkül lélek sincsen! Nem a lélekvándorlásra épül az ösi asztrológia, hanem az asztrológiára próbálták a lélekvándorlás hipotézisét ráültetni.
----Egy asztrológus, aki nem hisz a lélekvándorlásban...Klaus egyedi jelenség vagy.., egy majdnem ateista csillagfejtő.----
Célom nem a vak hit, hanem a megtapasztalás útján történt ismeretek elsajátítása. Tehát keresek, kutatok, szelektálok. A tanulmányommal kapcsolatosan kikértem egy bizonyos személy véleményét, aki a "Német Asztrológiai Szövetség" vezetöje, és a rövid válaszában az elfoglaltsága mellett az érdektelenségére hivatkozott, mert Ö ateista!
A továbbiakban pedig örömmel figyelem majd a jelzett bejegyzéseimhez füzendö tárgyilagos kritikáidat...
Elolvastad egyáltalán a hozzászólásomat vagy csak átfutottál rajta lendületből? Egy szóval nem említettem a WTC elleni támadást a próféciával kapcsolatban. Én arra az égi eseményre gondoltam, amely drámai következményekkel járt a földi környezetére is 1999. augusztus 11-én! Ne nézzél már teljesen amatőrnek!
Itt az a probléma - többek között -, hogy nem tudsz más - hiteles - módszert elképzelni, az átörökített asztrológiai módszertanon kívül, a felsőbb világok üzeneteinek, illetve a Nostradamus-féle előrejelzések "dekódolására".
Egyébként nem szükséges foglalkozni minden körülmények között a precesszióval, mert bizonyos síkok jelenségeinek értelmezésénél csak összezavarná a kifejtést. Nagyon eretnek gondolatnak hangzik?
Egyébként én csak esténként tudok fórumozni, napközben nagyon ritkán, ezért válaszolni is.
Azt picit furcsállom, hogy el tudod vonatkoztatni az asztrológiát a lélekvándorlás tanától, amikor éppen ez a mechanizmusának egyik sarokköve... A lélekfejlődés EGY életen át... Nem hangzik meggyőzően, ráadásul totálisan atomizálná, a dinamikus lelki aspaktusától fosztaná meg az embert, és tágabb környezetét is. Nem csak egy vallás nem létezhet a lélek halhatatlanságába vetett hit nélkül, hanem az idealista szemléletmód sem, mint az ember legősibb életérzésének vetülete. Egy asztrológus, aki nem hisz a lélekvándorlásban...Klaus egyedi jelenség vagy.., egy majdnem ateista csillagfejtő.
Fontos kérdés: Létezik 1871 előttről fennmaradt írásos utalás az Uranusra? Természetesen nem bizonyítható, hogy nem ismerték, de ha valaki felnézett már az égboltra, az elképzelheti mennyi realitása van a leghalványabb látható csillagok fényességével rendelkező égitest bolygó voltának szabad szemmel való felismerésének. (John Flamsteed is csillagnak nézte, ha jól értem.) Tegyük hozzá, hogy rendkívül lassan elmozduló objektumról van szó. Ehhez olyan részletes csillagtérképre lenne szükség, amely akkoriban nemigen létezhetett.
Mi alapján állítod, hogy ismerték? Szép kis összeesküvéselmélet, hogy beavatottak szűk köre ismerte, de titokban tartotta. Miért tettek volna ilyet?
Az pedig igazságtalanság, hogy a Vénuszt, a Hold után az éjszakai égbolt második legfényesebb égitestjét teljesen mellőzöd. Az igaz, hogy a Naptól nem tud túlságosan eltávolodni, de azért együttállása van vele és egy elfuseráltabb kereszt alakzatban is részt vehet esetleg. (A szögadatok alapján nem kell derékszögben elhelyezkedniük egymáshoz viszonyítva.)
> "Ha beledugom a teámba a kezemet és meleg, akkor tudom, hogy meleg. Hol van ebben a racionalitás? Vagy ez nem tudás szerinted? Akkor mi?"
Hátha tényleg nem értetted, amit olvastál, ezért közösen idézzük fel, hogy mit jelent az, hogy valami "racionális"!
A Magyar Értelmező Kéziszótár meghatározása a következő: "Racionális: 1. Értelemmel felfogható, az ész törvényein alapuló. 2. Ésszerű, logikus."
Ha a kezeddel érzékeled, hogy egy ital meleg, akkor az így szerzett ismeretanyagot fel tudod fogni az értelmeddel? Ellentmond-e az ész törvényeinek, hogy egy csésze tea esetenként meleg lehet? Logikus-e, hogy a hőérzékeléseddel szerzett ismeret valóságos lehet, és hogy mások is melegnek neveznék a teádat?
Mitől ne volna racionalitás az általad említett empirikus tapasztalatszerzés, amit könnyűszerrel ellenőriztethetsz és igazoltathatsz szinte bárki mással?
Ami pedig az esetleges megbántásom miatt kinyilvánított aggodalmad illeti, ha a jövőben inkább konkrét kifogásokkal élnél az általánosító "marhaságokat írtál" stílusú erőlködés helyett, a lelkiismereted is nyugodtabb lehetne, és a fórumozással is többre mennénk. Olcsó sértegetésekre nem vagyok kíváncsi.
Egy rövid ismertetö, hogy mi is az a "Shem ha Mephorash":
Nem csak a "teremtő Isten" fogalma, kozmikus titka származik az ősi Mezopotámiából, a mai Irak területéről, de az Ószövetség által átvett teremtés története (a babiloni Enuma elis [1*]), a Noé-féle legenda (ahol a sumer Gilgames eposzban szereplö Um-napisti szerepét veszi át Noé!) és természetesen a kabbalisztikus titkos ismeretek is! A kabbalát a nyolcszázas évek közepe felé Aharon Ben Shmuel HaNassi juttatta el Bagdadból Európába, de ez nem azt jelenti, hogy a korábbi korokban a zsidóság beavatottjainak ne lett volna birtokukban ez a hermetikus ismeret. Ábrahám (Ur városában [2*] született, Ó-Babilonban) tisztában volt az ősi mezopotámiai, egyiptomi misztériumokkal és a titkos asztrológiai ismeretekkel is, amire a későbbiekben Mózes és Salamon is szert tettek.
A zsidó kabbala tradíciója a "72 öttagú angyal" ("Isten 72 neve", "Isten 72 szelleme") - "Shem Ha-Mephoresh"- titkán nyugszik. Az alapgondolata az, hogy az egyetemes Istennévnek magában kell foglalnia a mindenséget. A "Shem ha Mephorash" a hagyományos YHVH-ból (Jod-He-Vau-He, יהוה, Jeve, Jehovah, Tetragrammaton, "Az vagyok, aki vagyok"- אהיה - Ehyeh asher ehyeh) van eredeztetve!
A Tetragrammaton képszerü kabbalisztikus ábrázolása 1612-böl: http://upload.wikimedia.org/wikipedia/de/1/1d/Shefa_Tal-1.png
Többféle kabbalisztikus "magyarázat" létezik "Isten 72 nevével" kapcsolatosan:
HV HY = He-Vau-He-Jod [3*] (Jobbról kell olvasni!)
Héberül leírva és felfelé haladva csökkentve minden szinten az utólsó betűvel, végül kiad egy háromszöget. Ezeknek a héber betűknek a számértékösszege = 72, ami úgymond utalás "Isten 72 nevére", szellemére! Itt a számértékek a héber betűkhöz utalt számokból adódnak.
hvhy hv hy h hvhy hv hvhy hvh hvhy hvhy hvhy hvhy h hvhy hvhy hv hvhy hvhy hvh hvhy hvhy hvhy
Ennél a variációnál pedig YHVH nevét alapulvéve egy 72 betűből álló sémát alakítanak ki.
A "Isten 72 neve" egy harmadik esetben [4*] a kabbala szerint a 2. Mózes 14,19-21 verseire is visszavezethető, mely a Shem ha Mephorash 3x72 betűjéről szól. Az eredeti héber szövegből egy bizonyos sorrend figyelembevétele mellett nyerik (részletesebb magyarázata angolul a megadott forrásban!) az alábbi "72 Istennevet":
Mindegyik esetben egy kabbalisztikus manipulációval állunk szemben, aminek semmi köze ténylegesen "Isten 72 nevéhez", szelleméhez. "Isten" tényleges "szellemeinek" a "kulcsa" nem számokban, nem betűkben rejlik, hanem a Kozmoszban!
Ezeknek a neveknek a megfejtését kizárólag megfelelő "égi" ismeretek
birtokában tudja a kutató realizálni!
Az "Isten 72 szelleme" (Shem Ha-Mephoresh), a Nap, Hold, Mars, Szaturnusz,
Uránusz planéták különböző variációjú konstellációiból adódnak,
Újhold és Telihold figyelembevétele mellett! ! !
Minden egyes konstellációfajta más jellegű "szellemet" sugároz "magából",
de ez az öt résztvevő mindig konstans marad!
A szkeptikusok, a "jól informáltak" azonnal felvetik a kérdést, hogy hogyan ismerhették az Uránusz bolygót a hivatalosan köztudatba juttatott, William Herschel által 1781.03.13.-án történt "felfedezési dátum" előtt?
A válasz nagyon egyszerű. Már az ősi Mezopotámiában is ismerték a szabadszemmel látható Uránusz bolygót [5*], és a fent említett másik négy planéta együttműködése által alkotott kozmikus kereszthez utalták Marduk [8*]"teremtő Isten" szellemének kozmikus forrását.
Az érdekesség kedvéért megjegyezném, hogy a hivalalosan reklámozott Herschel-féle Uránusz planéta "felfedezése" egybeesett egy kozmikus kereszt kialakulásának időpontjával, amit a Nap, Hold, Mars, Szaturnusz, Uránusz planéták alkottak a Zodiákusban:
A kereszt adatai: 1781.03.10. 06:41 UT Nap-Hold oppozició:20,1°Halak /Szűz; - Mars quadrát:21,4°Nyilas; - Szaturnusz konjunkció:19,6°Nyilas; -Uránusz oppozíció:24,4°Iker
Ez a konstelláció is "Shem ha Mephorash" egyik szellemének a kozmikus forrása!
Vannak véletlenek...
Európa évezredekkel le volt maradva a mezopotámiai asztronómia-asztrológia mögött, de az Uránuszt már a Herschel-féle "felfedezés" előtt 91 évvel "34 Tauri" néven csillagként katalogizálta John Flamsteed [6*].
Az Uránusz ősi ismeretére már régebben is felhívták a figyelmet, de ez bizonyos okoknál fogva a mai napig ignorálva lett! Ez a bizonyos ok a Kabbalah "Isten 72 szellemének" ("Shem ha Mephorash") kozmikus alapja.
Alan Leo a világhírű angol ezotérikus asztrológus műveiben két helyen is utalt az Uránusz bolygó ősi ismeretére [7*].
Ezt az Uránussza kapcsolatos ismeretet hívták hermetikus, ezotérikus tudásnak, amivel egy átlagos halandó nem rendelkezhetett, hanem kizárólagosan csak egy szűk körű beavatottakból álló csoport. Az idők folyamán minden el lett követve, hogy erre a hermetikus ismeretre ne jöhessenek rá a be nem avatottak. Az URÁNUSZ planéta "felhasználhatatlansága" kötötte minden eddigi kutató kezét (!!!), ezért nem tudott előttem még senki tényleges eredményeket felmutatni Jézus születése, halála, a vallások misztériumainak kozmikus alapjaival kapcsolatosan!
Nem hiszem, hogy zavarta volna Ábrahámot, Mózest, Salamont, Sabbatai Cevit vagy Babilonban az asztrológusokat, hogy az Uránusz felfedezesét a nagynyilvánosság előtt csak William Herschelhez kötik (1781.03.13.) a későbbiekben...
Forrás:
[1*] babiloni Enuma elis - Prof. Gunkel Hermann: Schöpfung und Chaos in Urzeit und Endzeit (1895)(S.114) Der babylonische Tiamat-Marduk-Mythos ist von Israel übernommen und hier zu einem Jahve-Mythos geworden. Genesis I. hat babylonische Ursprung! Die Juden haben es nur übernommen und überarbeitet. --Pro f. Gunkel Hermann: A teremtés és káosz az ősidőkben és a végidőkben (1895)(114. old.) A babiloni Tiamat-Marduk mítosz Izrael által át lett véve és egy Jehova mítosz lett belőle. A Genesis I. babiloni eredetű. A zsidók csak átvették és átdolgozták.--
Keil P.: Zur Babel und Bibelfrage (1903 Trier)(S.7) Das Sieg Marduks (Lichtgott) über Tiamat wird von den Juden einfach auf Jahve übertragen! (S.53.) Die biblische Schöpfungstradition: wo von einer Machttat Jahves gegen "Rahab, den Drachen, die gewundene Schlange, den Leviathan, den Drachen im Wasser" die Rede ist. Die alttestamentliche Dichter u. Propheten gingen soweit, daß sie Marduk Heldentaten unmittelbar auf Jahve übertrugen! --Keil P.: A Bábel és Biblia kérdéséhez (1903 Trier)(7. old.) Marduk győzelmét (Fényisten) Tiamat felett a zsidók egyszerűen Jehovára átruházták! (53. old.) A bibliai teremtés tradíciója: ahol szó van Jehova egy hatalmi tettéről "Rahab, a sárkány, a kanyargós kígyó Leviatán, a vízben lévő sárkány" ellen. Az Ószövetség írói és prófétái olyan messze mentek, hogy Marduk hőstetteit közvetlenül Jehovára ruházták át.--
[2*] Ur - A sumér birodalomnak a végső hanyatlása előtt Ur város volt a központja. Ur-Nammu, a 3. dinasztia első királya (Őt még négy további uralkodó követte.) zikkurátot építtetett Nanna Holdisten tiszteletére a városban. Ezt a várost hagyta el Ábrahám a legenda szerint egy új Isten (YHVH) utasítására.
[5*] Az Uránusz bolygó szabadszemmel is megfigyelhető, ha a Naphoz képest a Föld túloldalán (oppozíció) helyezkedik el. Az általam bizonyított kozmikus keresztek esetében, melyek a "teremtő Isten" kozmikus forrásának számítanak a sumerok óta, minden esetben az Uránusz oppozícióban volt a Nappal és Újhold (Nap-Hold konjunkció, együttállás!) esete állt fent!
[7*] Alan Leo´s Astrologische Werke I. (1928 Leipzig)(1-3.old.) Die Astrologie ist die älteste der Wissenschaften. Von Babylon und Chaldäa aus verbreitet sich der Glaube an die Astrologie über die ganze Erde. Mit der Kultur von Chaldäa, dessen weise Priester sich in innerer Erleuchtung bis zu den Gestirnen erhoben, scheint der Stern der Astrologie untergangen zu sein, ja die Meisten halten ihn für gänzlich verschwunden. Sie taucht erst wieder auf, als Pythagoras und seine ernsten Anhänger die Religion der Weisheit von neuem beleben. Den Römern aber blieb es schließlich überlassen, auch die letzten Spuren einer esoterischen Auffassung der Astrologie zu verwischen. Zu dieser Zeit war die Kenntnis von Uranus, dem Planeten der Astrologie, gänzlich in Vergessenheit geraten, und in der Stundenastrologie verwandte man dafür Hilfspunkte. Die alten Überlieferungen waren entweder vergessen oder so verderbt und falsch verstanden, daß man die Astrologie nicht mehr als Wissenschaft,sondern nur noch als eine Wahrsagekunst bezeichnen konnte. --(1-3. old.) Az asztrológia a legrégibb tudomány. Babilonból és Káldeából terjedt el az asztológiába vetett hit az egész Földünkre nézve. A káldeai kultúrával és ennek tudós belső megvilágosodásukban a csillagokig emelkedett papokkal az asztológiának a csillaga úgy tűnik, leáldozott, igen némelyek teljesen eltűntnek tartják. Először ismét akkor bukkant fel, amikor Püthagorasz és az Ő a tudás vallásának komoly követői, újra életrekeltették. A rómaiaknak azonban ez végül is megerőltetést jelentett, és az ezotérikus asztrológiának az utolsó nyomait eltörölték. Ezekben az időkben AZ URÁNUSZ ISMERETE, AZ ASZTROLÓGUSOK PLANÉTÁJA, TELJESEN FELEDÉSBE MERÜLT, és a "Stundenastrologie"- ban az ember helyette segédpontot használt. A régi tudósítások vagy elfelejtődtek vagy tönkrementek és félre lettek értve olyannyira, hogy az ember az asztológiát többet nem tudta tudománynak, hanem csak jövendőmondásnak nevezni.--
Alan Leo´s Astrologische Werke IV. (1930 Leipzig)(S.148) "Der Planet Uranus wurde von dem Astronomen Wilhelm Herschel in der Nacht des 13.März 1781 wiederentdeckt!" (S .153/154)"Uranus und Neptun bilden in vieler Hinsicht ein Planetenpaar, die erst in der Neuzeit entdeckt wurden, denen man aber Namen aus der antiken Mythologie gab. Es ist uns kein Bericht überliefert, der zu dem Beweis genügen würde, daß die Astrologen des Altertums um ihre Existenz wußten. Trotzdem berichten die Okkultisten, ihre Forschung zeige ihnen, daß die beiden Planeten schon in sehr alter Zeit bekannt gewesen sind." --(148. old.) "Az Uránusz planéta 1781.március.13.-án éjjel Wilhelm Herschel astronómus által újra fel lett fedezve!" (-WURDE WIEDERENTDECKT= ÚJRA FEL LETT FEDEZVE!) (153/154. old.)Az Uránusz és Neptunusz sok tekintetben egy planétapárt képeznek, amik először az újkorban lettek felfedezve, ezeknek az ember azonban az antik mitológiából adta a nevüket. Nem maradt ránk tudósítás (?*), ami elég bizonyíték volna, hogy a régi idők asztrológusai ezek létéről tudtak volna. Mégis az okkultisták tudósítanak, az Ő kutatásaik mutatják nekik, hogy mind a két planéta már a nagyon régi időkben ismert volt"! (-MÉGIS AZ OKKULTISTÁK TUDÓSÍTANAK, AZ Ő KUTATÁSAIK MUTATJÁK NEKIK, HOGY MIND A KÉT PLANÉTA --URÁNUSZ és a NEPTUNUSZ-- MÁR A NAGYON RÉGI IDŐKBEN ISMERT VOLT.--
[8*] Marduk "teremtő Isten" azonos a vallási mítoszok Amunjával, YHVH-jával, Zeuszával, Jupiterével, Krisztusával, stb., de azonos még a szabadkőművesség "Univerzum Nagy Építészével" ("Great Architect of the Universe") is!
---Másoknak sem ez a technikai jellegű probléma tűnt fel, hanem a szövegkörnyezetükből kiragadott "beollózott" idézeteid által alkotott mozaik disszonáns összhatása.---
Javasolnék neked és más érdeklödönek is egy lehetöséget. Én lassanként újra betöltöm a témáimat ide, úgy hogy két betöltés között mindig hagyok egy nap szünetet. Jelezze bárki nyugodtan, hogy mivel nem tud egyetérteni. Helyes? Természetesen építö jellegü hozzászólásokat kérnék, szórakozni máshol is lehet.
---Egyáltalán nem a deltaT-re gondoltam, mint lehetséges gyenge pontra a teóriádban. Másoknak sem ez a technikai jellegű probléma tűnt fel, hanem a szövegkörnyezetükből kiragadott "beollózott" idézeteid által alkotott mozaik disszonáns összhatása.---
Egyetlen esetet említsél (persze idézetet és a bejegyzés helyét és idejét is mellékelve!), amikor meggyözöen, gyöztesként került ki valaki az általa felhozott kételyekkel kapcsolatosan.
Szerintem te nagy tévedésben vagy. Az általam említett Nostradamus részletben dátum pontossággal jelölte meg az 1999.08.11.-i Napfogyatkozással hatásfokozott kozmikus keresztet. Nostradamus nem csak asztrológus volt, hanem intenziven foglalkozott a titkos tanokkal és a zsidó kabbalával.
Meggyözödésem, hogy csak "égi eseményeket" lehet ténylegesen elöre jelezni. A WTC eseményeket legfeljebb csak az egyes élénkfantáziájú emberek elméje párosítja össze a Nostradamus- féle "próféciákkal". Nostradamus szoros kapcsolatban állt a Prieuré de Sion titkos szervezettel, söt egyesek szerint nagymesteri posztot is töltött be ott. Van olyan elképzelés is, hogy nem próféciának, hanem programnak szánta Nostradamus a müvét.
1999.08.11. 12:09 UT +1.00 Straßburg Nap-Hold konjunkció:18,4°Oroszlán; -Uránusz oppozíció:14,7°Vízöntö; -Mars quadrat:16,9° Skorpió; -Szaturnusz oppozíció:16,9° Bika (teljes napfogyatkozás!) -Az 1999.08.11.-én teljes napfogyatkozással kombinált ("erösített"! ) kozmikus keresztet, a kozmikus hatások királyának is nevezhetjük, de negatív elöjellel! Azt biztos tudják, hogy erre a napra´"jósolta" Nostradamus (asztrológus, "próféta") a "rettegés Királyát földreszállni"! Egyetlen egy dátumot adott meg és az ez volt (Julian. Kal.!). Az 1999.08.11.teljes napfogyatkozással kombinált kozmikus kereszt (a Földhöz képest!), ami a lehetö legerösebb (negativ értelmü!) kozmikus hatás volt, azonos az egyes vallások által elnevezett "új Ádám , "új Teremtés", "új Ég és Föld", "új égi és földi Jerusálem", "valódi keresztrefeszítése a "Jézus-Szellemnek", "idök vége", "holtak feltámadása", stb.-vel és ez egybe esik Immanuel (Izraeliták által évezredek óta várt Messiás, Immánuel - "Velünk az Isten") "földreszállásával" - születésével (amit a Jelenések Könyve részletez - a "Fekete Madonna" szüli meg!).
Ezt a kozmikus eseményt nem lehet a WTC-rel történtekkel (mert az "látványosabb" volt) lerendezni. A kettönek semmi köze nem volt egymáshoz.
Egyáltalán nem a deltaT-re gondoltam, mint lehetséges gyenge pontra a teóriádban. Másoknak sem ez a technikai jellegű probléma tűnt fel, hanem a szövegkörnyezetükből kiragadott "beollózott" idézeteid által alkotott mozaik disszonáns összhatása. Ha már Nostradamusnál tartunk, mint autentikus forrás, akkor nagyon hiányolom az egyéb - a X.72-n kívüli - verseinek elemzését. (mivel nem csak ez kapcsolható a "Rettegés Fejedelmének" személyéhez, működéséhez) Nostradamustól is csak kiragadsz egy idézetet, mint sok esetben másoktól, és nem vizsgálod meg a szövegkörnyezetet, illetve tudatosan átsiklasz felette, hogy beilleszthető, beerőszakolható, legyen a tanulmányodba. Mi van akkor, ha Nostradamus az ominózus napfogyatkozáskor az USA-beli, mint Új Jeruzsálemben történt, eseményre gondolt, nem pedig a Pannóniában földreszált Nibirura? :) Az előbbi jelenség mindenesetre sokkal nagyobb port vert fel, látványosabb és mindenekelőtt az utolsó idők eseményeibe tényszerűen beilleszthető volt.
Az általam használt asztro-program az elmúlt 2000 év alatt a Hold adatánál 2:47 eltérést mutatott. Az korrekció általi minimális idöeltérés egyáltalán nem befolyásolták az adataim helyességét.
Pl.: Jézus születésekor realizálódott konstelláció is maradt az eredeti adatokkal:
Tehát nincs okod semmi aggodalomra! Egy éve a korrigált idöpontokat közlöm a fórumokon (több mint harminc), és érdekes módon senkinek se sikerült azóta beléjük kötni...
A fórumtevékenységem célja felvilágosítás jellegü.
Klaus tulajdonképpen mi a pontos célod a fórumozással, közelebbről véve a "felvilágosítással"? Idézek a több helyen kihangsúlyozott közleményedből:
"Tanulmányomat három helyre küldtem el felülbírálatra:
- Kardinal Joseph Ratzinger (A katolikus hitért felelös vatikáni Kongregáció vezetöje - 2005.04.19. óta XVI. Benedek pápa) - Prof. Dr. Helmut Reinalter ("Tudományos Bizottság a Szabadkömüvesség Vizsgálatára" - Insbruck/Österreich - elnöke) - Prof. Dr. Walter Jacob Förabbi (Az Abraham Geiger Rabbiképzö Kollégium -Potsdam- elnöke),
de eddig még a válaszok váratnak magukra!"
Számomra ez a tény nem jelent mást, mint hogy a VÉGLEGES verziódat küldted el nekik és további módosításokra már aligha van esély. Ebben az esetben abszolút feleslegesnem tartom, hogy értelmetlenül "koptassam a számat". Mások nevében nem nyilatkozhatok, de gondolom, hogy vannak, akik hasonlóan viszonyulnak a dologhoz.
Ugye Te sem gondolod komolyan, hogy esetleg kész lennél teóriád bármely vonatkozásában, elemében a visszakozásra, korrekcióra?
A fentebb említett prominens személyiségeknek be is vallanád, hogy csak demo, vagy rosszabb esetben hibás, pontatlan verzió van a birtokukban?
Ha valóban a tapasztalatcsere lenne a célod, és partnernek tekintenél bennünket, akkor vártál volna a felülbíráltatással, amíg meg nem győződsz a fórumozók álláspontjáról. Nekem személy szerint semmi problémám azzal, hogy a saját verziódat propagálod, de akkor maradjunk abban, hogy "felvilágosítasz" és nem vitára bocsátod a tanulmányodat. Ez utóbbira, véleményezésre már megkértél neves embereket. Ezért maximum csak statiszták lehetünk - lehetnénk, ha vállalnánk...- itt a fórumom.
Nem igazán akarok kritizálni, csak érdeklődtem. Az emberiség egy elenyészően kis hányada azon fáradozik, hogy a világegyetemről új információkat szerezzen. Nekik köszönhetően rengeteg mindent tudunk a Napredszer bolygóiról, de még sokkal több a felfedezni való. Minden űrszonda újabb ismeretekkel gazdagítja a tudományt.
Vannak, akiknek mindegy, hogy egy bolygónak milyen a légköre, mennyi a tengelyforgási sebessége és milyen kőzetek alkotják. Ők megelégszenek azzal, ha egy sík lapon egy körben ábrázolják néhány bolygó látszólagos irányát és mindebből olyan dolgokat képesek kihozni, amilyeneket csak akarnak. Ők az asztrológusok. Még arra sem próbálnak magyarázatot találni, ugyan már miféle hatásmechanizmus segítségével befolyásolhatná például az Uranus égi pozíciója a földi életet.
Ez olyan, mintha úgy akarnám meghatározni a várható időjárást, hogy az ablakon kinézve feljegyezném az utcán parkoló autók helyzetét és kijelenteném, hogy ha szimmetrikusan helyezkednek el a két oldalon, akkor eső lesz. Ezzel még vitatkozni sem érdemes.
Erre aztán mondhatod, hogy a kritikák mind így néznek ki. Talán lehet bennük valami...