Keresés

Részletes keresés

Pepinho Creative Commons License 2007.01.17 0 0 87
bidzsi1 Creative Commons License 2006.12.11 0 0 86
Érthetetlen utolsó harmadbeli összeroppanás

 

Az U13-as bajnokság újabb fordulóját bonyolították le vasárnap a már ismerősnek mondható TF sportcsarnokban. Csapatunkat az eddig 2 pontot gyűjtött IBK CH fogadta. Győzelmünk esetén 4 pontra hízhatott volna csapatunk előnye a vendéglátókkal szemben. Kapkodóan kezdtük a mérkőzést, passzaink nem sikerültek, kevés volt a csatársor futómennyisége és a védelmünkre is ráragadt a bizonytalanság. Így is gólokkal vezethettünk volna, de a kimaradt helyzetekért nagy árat fizettünk, ellenfelünk gólokkal büntetett, így egy gólos hazai vezetéssel mentek pihenőre a csapatok (2-1). A szünetben sikerült rendezni a fejekben a dolgokat és ennek megfelelően a harmadban végig fölényben játszott csapatunk, mely gólokban is megmutatkozott. Négyszer sikerült mattolni az egyébként jól védő hazai kapust. Végre úgy játszottunk, ahogy az a képességeinkből fakadóan elvárható. Sikerült az ellenfél támadásait a félpályánál megakasztani és a labdaszerzésekből sok helyzetet alakítottunk ki, és ami fontos ehhez nagyfokú eredményesség párosult. Sajnos Varga Bencét, kiváló kapusunkat rosszulléte miatt le kellett cserélni, s Mihalca Márk állt a helyére. Szünet után gyorsan két óriási ziccert hibáztunk el, s innen rémálomba illő 13 és fél percet éltünk át. Ellenfelünk sorra szerezte hibáinkból a góljait, csapatunkon először a pánik, majd a beletörődés uralkodott el. Az IBK akkor került helyzetbe, amikor akart, és természetesen, ahogy az ilyenkor lenni szokott a szerencse is elpártolt csapatunktól. Az utolsó harmadban mutatott tragikus egyéni és csapatteljesítményünk miatt ellenfelünk megérdemelten győzött ilyen arányban is. Kár volt érte, hiszen egy simán nyerhető mérkőzést engedtünk ki a kezünkből.

 

 

U13-as országos bajnokság 8. forduló, TF pálya

 

IBK CH – Vácis Torpedók-Justitia SC  8-5  (2-1, 0-4, 6-0)

 

Vácis Torpedók: Varga B – Péter, Piski, Kőszegi, Szűcs, Frigyik, cs: Bokányi, Mihalca, Kobulniczky, Králik

 

Pontszerzőink: Szűcs G (2+1), Kőszegi (2+0), Kobulniczky (1+0), Frigyik (0+1)

 

A mérkőzés legjobbja: Kobulniczky András

bidzsi1 Creative Commons License 2006.12.06 0 0 85

Zoli!

 

Számlát hozzál légy oly kedves! A sulira kellene kiállítani!

G

Siroki Brjeg Creative Commons License 2006.12.05 0 0 84

Akkor nem is hívlak, holnap (pénteken) viszem fél egykor.

Pavel

Előzmény: bidzsi1 (83)
bidzsi1 Creative Commons License 2006.12.05 0 0 83

Zoli!

Köszi, a számom 20/9514117

 

Egyébként minden nap 12 után bent vagyok.

 

Gábor

Siroki Brjeg Creative Commons License 2006.12.04 0 0 82

Bevinném a kért ütőt, de nem tudom, mikor vagy bent, a számod meg elkallódott.

 

Pavel

Előzmény: bidzsi1 (81)
bidzsi1 Creative Commons License 2006.12.03 0 0 81
Csak a hajrát nem bírtuk

 

A hétvégén Komáromban volt jelenése U13-as csapatunknak, ahol az eddig veretlen, listavezető SZPK csapata volt az aktuális ellenfél. Sajnos két hiányzónk is akadt, főleg Jakab Ákos hiányzott, így csak két vérbeli védővel játszhatott csapatunk. A mérkőzés nagy iramban kezdődött, méltó ellenfelei voltunk a papíron erősebb komáromiaknak. A kapuk felváltva kerültek veszélybe és a 9 perc elteltével Szűcs Geri egy parádés lövéssel vezetést szerzett csapatunknak. Sajnos 12 (!) másodperc elteltével egy szerencsés szituációból egyenlítettek a hazaiak. Nagyiramú csata folyt a pályán, hol az egyik, hol a másik csapat játszott mezőnyfölényben, sok lövést hárítottak a remek napot kifogó kapusok. A középső harmadban tovább folytatódott az ádáz küzdelem, s egy szép akcióból a hazaiak jutottak előnyhöz. A szünet jót tett csapatunknak, s Kőszegi Beni, Frigyik Roli passzát váltotta gólra (2-2). Mindkét csapat mindent megtett a győzelemért, több kapufát is lőttünk, s míg mi pechesek voltunk ellenfelünk két egyéni hibából újabb két gólt lőtt (4-2). Nem adtuk fel, Kőszegi Beni egyéni akcióból faragott a hátrányból, de ekkor az addig kiválóan játszó, védelmünk oszlopa Piski Nándi megsérült. A hátsó alakzatban keletkező űrt nem tudtuk betölteni és ellenfelünk az utolsó 2 és fél percben 3 gólt lőve eldöntötte a mérkőzést. Nagy lehetőséget szalasztottunk el, de így is emelt fővel jöhettünk le a pályáról, mert végig egyenlő ellenfelei voltunk a bajnokaspiránsnak, és elmondhatjuk, hogy az eredmény nem tükrözi hűen a mérkőzés képét.

 

U13-as bajnokság , 7. forduló, Komárom, városi sportcsarnok

 

SZPK – Vácis Torpedók-Justitia SC  7-3 ( 1-1,1-0, 4-1)

 

Vácis Torpedók: Varga – Péter, Piski, Kőszegi, Szűcs G, Frigyik, cs: Bokányi, Králik, Mihalca

 

Pontszerzőink: Szűcs Gergely (1+0), Kőszegi Benedek (2+0), Frigyik Roland (0+1)

 

A mérkőzés legjobbja: Varga Bence

bidzsi1 Creative Commons License 2006.11.06 0 0 80

Elmarad az ősi rivális elleni rangadó!

 

A hétvégére tervezett Vácis Torpedók-Justitia SC - Dunai Krokodilok  U15-ös bajnoki mérkőzés elmarad. Sajnos 4 játékosunknak is programja van erre a hétvégére. Az új időpontot nemsokára a Krokodilokkal egyeztetve kitűzzük.

Bokor Gábor, Vácis Torpedók

bidzsi1 Creative Commons License 2006.11.06 0 0 79
Debreceni kirándulási mérleg: 1 győzelem, 1 vereség

 

 

Mindkét csapatunkat vidékre szólította a sorsolás. A honi floorball egyik legnagyobb utánpótlásbázisának számító Debrecen volt mindkét korosztályunk ellenfele. Az első mérkőzésen legfiatalabb játékosaink az u13-as csapat lépett pályára sok-sok szurkoló előtt. Mindkét csapat nagy vehemenciával vetette magát a küzdelembe és így élvezetes, jó színvonalú meccset láthattak az érdeklődők, mely vendég szempontból nem alakult jól, mert a DFSE az 5 percben védelmi hibából vezetést szerzett. Fiataljaink azonban nem adták fel és előbb egyenlítettek, majd a harmad vége felé a vezetést is megszerezték. A 2. harmadban egyértelműen jobban játszottunk ellenfelünknél, mely gólokban is megmutatkozott, mert 3 gólunkra csak egy válasz érkezett, majd amikor 6-2-re alakult a mérkőzés, mindenki elkönyvelte csapatunk győzelmét. Sajnos mi is. A helyzetek sokaságát hagytuk ki, míg az ellenfél feltámadt és szép gólokkal egy találatra zárkózott fel. Szerencsére a mérkőzés végén egy szépen megjátszott emberelőnyt gólra váltottunk, így csapatunk bebiztosította 2. győzelmét a bajnokságban.

Mindenki nagyon kiemelkedő teljesítményt nyújtott!

 

U13-as országos bajnokság 5. forduló, Debrecen

 

DFSE - Vácis Torpedók-Justitia SC 5-7 (1-2, 1-3, 3-2)

 

Vácis Torpedók: Varga B – Piski, Péter, Frigyik, Szűcs G, Kőszegi. Cs.: Bokányi, Mihalca, Králik

 

Pontszerzőink: Kőszegi Benedek (3+3), Szűcs Gergely (2+1), Bokányi Marcell (1+0), Mihalca Márk (1+0)

 

A mérkőzés legjobbja: Kőszegi Benedek

 

 A nap második mérkőzésén a két egyesület U15-ös csapata lépett pályára. Ha az első mérkőzés rosszul indult, akkor ez egyenesen szörnyűen. Már másfél perc elteltével vezetett ellenfelünk és sajnos az első 6-7 percet átaludtuk. Aztán a harmad közepétől már összeszedettebben játszottunk, helyzeteket alakítottunk, és a harmad végén sikerült a szépítés (2-1). A 2. harmad ádáz csatát hozott, mindkét kapu előtt adódtak komoly lehetőségek, de a változatos játékból ezúttal is a hazaiak jöttek ki jobban (4-2). Az utolsó harmadban mindent egy lapra tettünk fel és a szépítés után is támadásban maradtunk. A legnagyobb helyzeteket is elpuskáztuk és érezni lehetett, amelyik csapat gólt lő, meg is nyeri a mérkőzést. Ez most a nyílt támadójáték mellett kinyíló védelmünk közt a Debrecenieknek sikerült, majd 10 másodperccel a vége előtt a kegyelemdöfést is megadták Szakács Attila tanítványai. A helyzetek alapján akár fordított eredmény is születhetett volna, és külön öröm, hogy a két U13-as játékosunk Varga Bence és Kőszegi Benedek remekül illeszkedtek be a csapatba, utóbbi gólt is szerzett. Le a kalappal a csapat minden játékosa előtt, mert becsülettel küzdötték végig a mérkőzést. Sajó remek gólpasszaival, Túró jó védekezésével, Béke védéseivel tűnt ki!

 

U15-ös országos bajnokság 2. forduló, Debrecen

 

DFSE - Vácis Torpedók-Justitia SC 6-3 (2-1, 2-1, 2-1)

 

Vácis Torpedók: Békefi – Lőrinczi, Stekinger, Túró, Szűcs G, Sajó. Cs.: Kőszegi, Varga, Zengin

 

Pontszerzőink: Sajó (1+2), Stekinger Richárd (1+0), Varga Bence (0+1) Kőszegi (1+0)

 

A mérkőzés legjobbja: Lőrinczi Dániel

bidzsi1 Creative Commons License 2006.11.06 0 0 78
Debreceni kirándulási mérleg: 1 győzelem, egy vereség

 

 

Mindkét csapatunkat vidékre szólította a sorsolás. A honi floorball egyik legnagyobb utánpótlásbázisának számító Debrecen volt mindkét korosztályunk ellenfele. Az első mérkőzésen legfiatalabb játékosaink az u13-as csapat lépett pályára sok-sok szurkoló előtt. Mindkét csapat nagy vehemenciával vetette magát a küzdelembe és így élvezetes, jó színvonalú meccset láthattak az érdeklődők, mely vendég szempontból nem alakult jól, mert a DFSE az 5 percben védelmi hibából vezetést szerzett. Fiataljaink azonban nem adták fel és előbb egyenlítettek, majd a harmad vége felé a vezetést is megszerezték. A 2. harmadban egyértelműen jobban játszottunk ellenfelünknél, mely gólokban is megmutatkozott, mert 3 gólunkra csak egy válasz érkezett, majd amikor 6-2-re alakult a mérkőzés, mindenki elkönyvelte csapatunk győzelmét. Sajnos mi is. A helyzetek sokaságát hagytuk ki, míg az ellenfél feltámadt és szép gólokkal egy találatra zárkózott fel. Szerencsére a mérkőzés végén egy szépen megjátszott emberelőnyt gólra váltottunk, így csapatunk bebiztosította 2. győzelmét a bajnokságban.

Mindenki nagyon kiemelkedő teljesítményt nyújtott!

 

U13-as országos bajnokság 5. forduló, Debrecen

 

DFSE - Vácis Torpedók-Justitia SC 5-7 (1-2, 1-3, 3-2)

 

Vácis Torpedók: Varga B – Piski, Péter, Frigyik, Szűcs G, Kőszegi. Cs.: Bokányi, Mihalca, Králik

 

Pontszerzőink: Kőszegi Benedek (3+3), Szűcs Gergely (2+1), Bokányi Marcell (1+0), Mihalca Márk (1+0)

 

A mérkőzés legjobbja: Kőszegi Benedek

 

 A nap második mérkőzésén a két egyesület U15-ös csapata lépett pályára. Ha az első mérkőzés rosszul indult, akkor ez egyenesen szörnyűen. Már másfél perc elteltével vezetett ellenfelünk és sajnos az első 6-7 percet átaludtuk. Aztán a harmad közepétől már összeszedettebben játszottunk, helyzeteket alakítottunk, és a harmad végén sikerült a szépítés (2-1). A 2. harmad ádáz csatát hozott, mindkét kapu előtt adódtak komoly lehetőségek, de a változatos játékból ezúttal is a hazaiak jöttek ki jobban (4-2). Az utolsó harmadban mindent egy lapra tettünk fel és a szépítés után is támadásban maradtunk. A legnagyobb helyzeteket is elpuskáztuk és érezni lehetett, amelyik csapat gólt lő, meg is nyeri a mérkőzést. Ez most a nyílt támadójáték mellett kinyíló védelmünk közt a Debrecenieknek sikerült, majd 10 másodperccel a vége előtt a kegyelemdöfést is megadták Szakács Attila tanítványai. A helyzetek alapján akár fordított eredmény is születhetett volna, és külön öröm, hogy a két U13-as játékosunk Varga Bence és Kőszegi Benedek remekül illeszkedtek be a csapatba, utóbbi gólt is szerzett. Le a kalappal a csapat minden játékosa előtt, mert becsülettel küzdötték végig a mérkőzést.

 

U15-ös országos bajnokság 2. forduló, Debrecen

 

DFSE - Vácis Torpedók-Justitia SC 6-3 (2-1, 2-1, 2-1)

 

Vácis Torpedók: Békefi – Lőrinczi, Stekinger, Túró, Szűcs G, Sajó. Cs.: Kőszegi, Varga, Zengin

 

Pontszerzőink: Sajó (1+2), Stekinger Richárd (1+0), Varga Bence (0+1) Kőszegi (1+0)

 

A mérkőzés legjobbja: Lőrinczi Dániel

bidzsi1 Creative Commons License 2006.10.29 0 0 77
Remek játékkal szereztük meg első pontjainkat!

 

Vasárnap rendeztük meg a TF pályán az U13-as bajnokság 4. fordulóját, ahol csapatunk a Vajda White Sharks csapatát látta vendégül. Két igazolt hiányzónk akadt, Békefi Andris és Péter Áron. Így gyakorlatilag az egész hátsó alakzatot át kellett formálni, hisz első számú kapusunk mellett egy másik védő hiányát kellett pótolnunk. Andris helyét Bence vette át és többször is nagyokat védett. A két hátvédünk Nándi és Jaksi szépen járatták hátul a labdát, ha kellett jól szereltek, ha kellett sokszor gólt érően indították a csatárokat. Centereink (Gergő és Beni) remekül irányították a társakat, hol elöl, hol hátul szervezték a játékot. Szúcs Geri igazi vezéregyéniségként irányította a kicsiket. Csatáraink pedig sok mozgással igyekeztek helyzetbe kerülni, és így többször is megadásra kényszerítették az egyébként becsületesen és szépen játszó ellenfelük védelmét.

Végre csapatként voltunk jók, sokat passzoltunk igyekeztük „játszani” a játékot. Ehhez hasonló játékot kéne egyre többször nyújtani, és akkor még a jobb csapatokat is megszorongathatjuk.

 

A mérkőzés legjobbja: Kobulniczky András (3gól és 1 gólpassz)

 

Vácis Torpedók-Justitia SC – Vajda White Sharks 12-2 (5-1,3-0,4-1)

 

Vácis Torpedók: Varga B - Jakab, Piski, Kobulniczky, Kőszegi, Frigyik, cs.: Szűcs G, Bokányi, Králik, Mihalca,

bidzsi1 Creative Commons License 2006.10.24 0 0 76

Hétvégén újabb forduló!

 

Október 29-én 11 órakor kerül sor a Vácis Torpedók-Justitia SC - Vajda White Sharks U13-as országos bajnoki mérkőzésre. A vasárnapi mérkőzésre 10 óra 15 percre kell odaérni mindenkinek, hogy megfelelő módon be tudjunk melegíteni. Kérem mindenkit, hogy a mezét és az ütőjét hozza magával, aki bent tárolja a suliban az ütőjét, az vigye haza péntekig!

 

Hajrá Váci!

 

bidzsi1 Creative Commons License 2006.10.24 0 0 75

www.vacisuli.tvnet.hu/floorball

 

Ez a pontos cím:P

bidzsi1 Creative Commons License 2006.10.24 0 0 74

Működőképes a honlapunk!!!

www.vacisuli.tvnet.hu

bidzsi1 Creative Commons License 2006.10.15 0 0 73

Nagy gólarányú vereség

 

U13-as Országos Bajnokság 3. forduló

 

Dunai Krokodilok - Vácis Torpedók-Justitia SC 11-0 (2-0,4-0,5-0)

 

Vácis Torpedók: Békefi-Piski, Jakab, Frigyik, Kőszegi, Varga B. cserék: Bokányi, Kobulniczky, Králik, Mihalca, Péter Á

jók: Piski, Varga B.

 

Sajnos a harmadik fordulóban nagy vereségbe futott bele fiatal csapatunk. Ellenfelünk a javarészt 94-es születésű, többszörös országos diákolimpiai bajnok Remetekertvárosi Ált Isk. csapata volt, mely a magyar felnőtt bajnok Dunai Krokodilok utánpótláscsapata. A mérkőzést már az első perctől kezdve magabiztosan kontrollálta a mezőnyből magasan kilógó hazai csapat. Fiaink nem találták meg a mérkőzés ritmusát és sajnos sok egyéni hiba csúszott a csapat játékába, melyeket az ellenfél magabiztosan használt ki. Ahelyett, hogy a labdát futtattuk volna sok mozgással, sokszor egyénileg akarták a fiúk megoldani a játékhelyzeteket, de a fizikailag erősebb és nagyobb tudású ellenfelünk ellen ez a játék nem vezethetett eredményre. A játék minden elemében sokat kell még fejlődnünk, és ezek a mérkőzések sok sok fejlődési lehetőséget kínálnak játékosainknak, melyeket megfelelően hasznosítva jövőre sok szép sikert érhetnek el tehetséges fiataljaink.

 

Csapatunk legjobbja ezúttal Piski Nándor volt.

 

 

 

bidzsi1 Creative Commons License 2006.10.04 0 0 72

Zoli!

Nem tudom, az anyukája azt mondta, hogy nincs leigazolva az ARES HC-hoz. Ebben az esetben ez az én hibám, hogy nem voltam körültekintő. Írok akkor egy papírt.

Gábor

Siroki Brjeg Creative Commons License 2006.10.03 0 0 71

Gábor !

 

Frigyik Roland , hogy játszott ellenünk. Itt van nálam az igazolása, a a kartonja és nem igazoltátok át!

 

Most akadt a kezembe pakolás közben és csak úgy felmerült!

bidzsi1 Creative Commons License 2006.09.30 0 0 70
Az U13-as mérkőzés legjobb Vácis játékosa: Bokányi Marcell

Az U15-ös mérkőzés legjobb Vácis játékosa: Lőrinczi Dániel
bidzsi1 Creative Commons License 2006.09.30 0 0 69
Vácis Torpedók-Justitia SC - Phoenix Fireball SE 4-10 (0-3,1-2,3-5)

Vácis Torpedók: Túró-Lőrinczi, Illés,-Sajó,Stekinger,Szűcs G. Csere: Szarka Gréta, Nagy Diána, Zengin Neva

Nem indult rosszul a mérkőzés, mindkét oldalon adódtak lehetőségek, de a piros mezes vendégeken sokkal jobban látszott az összeszokottság, az addig elvégzett edzésmunka mennyisége. Ennek ellenére sikerült mindezt kompenzálnunk a 10 percig. Amikor is 7 másodpercen belül kaptunk 2 gólt. Ez rá is nyomta a bélyegét a mérkőzés további menetére. Igyekeztünk, de csak görcsös akarat jellemezte játékunkat. A második harmadban kiegyenlítettebb küzdelem folyt, de lövésekig ellenfelünktől eltérően ritkán jutottunk, amikor meg helyzetbe kerültünk ki is hagytuk őket. Ellenfelünk kombinatív játékával szemben csak akkor tudtunk eredményesen védekezni, mikor higgadtan tartani igyekeztünk a labdát. Az utolsó harmadban már felszabadultabban játszottunk, gólokat lőttünk, és méltó partnerei voltunk a jelenleg nagyobb játékerőt képviselő Phoenixnek. Javítási lehetőség november 14-én szombaton a Dunai Krokodilok ellen.
bidzsi1 Creative Commons License 2006.09.30 0 0 68
Nem túl sikeres hétvége!

A hétvégén két utánpótlás bajnokságban is mérkőzést játszottak játékosaink. Pénteken a legkisebbek az ARES HC ellen, míg a 15 éven aluliak pedig a Phoenix Fireball ellen fogtak ütőt. A pénteki mérkőzésre egy fatális tévedés miatt gyakorlatilag csere nélkül álltunk fel a bizony nagyon erős házigazdák ellen. A mérkőzésen javarészt az ARES csapata dominált, de csapatunk kontrái is veszélyesek voltak. Egy ilyen ellentámadásból kapott szabadütésből Frigyik Roland az első harmad végefelé meg is szereztük a vezetést (0-1). A második harmadban még nagyobb sebességi fokozatba kapcsoltak a házigazdák és sajnos a harmad elején jelentkező holtpontunkat az ellenfél remekül használta ki és a játékrész közepére jelentős előnyt harcolt ki (1-4).
Az utolsó harmadra az ARES előnyének tudatában kicsit visszavett a tempóból és ez kedvezett csapatunknak, akik ebben a periódusban méltó ellenfele volt a láthatóan erősebb csapatnak. Roland egy megérdemelt büntetőből szépített így végül csapatunk idegenben 5-2 arányban kikapott. A visszavágón lehet majd javítani!

ARES HC - Vácis Torpedók-Justitia SC 5-2 (0-1,4-0,1-1)

Vácis Torpedók: Békefi-Jakab. Piski.Bokányi, Frigyik, Mihalca. Csere.Králik

Gól:Frigyik (2)
bidzsi1 Creative Commons License 2006.09.20 0 0 67
Köszönjük szépen, kedves Gabi néni:P:P
Leander Creative Commons License 2006.09.20 0 0 66
Tényleg jó. Ötletes lett a logó. Gratula :)
Előzmény: bidzsi1 (65)
bidzsi1 Creative Commons License 2006.09.20 0 0 65
Kezd alakulni a honlapunk:P

www.vacisuli.tvnet.hu/floorball
oliwér Creative Commons License 2006.09.19 0 0 64
És milyen bravúrosan védett...még OBI ben is:P díjaznám egy két töri ötössel:P:D
bidzsi1 Creative Commons License 2006.09.18 0 0 63
Csak a Béke játszott:p
Előzmény: Leander (61)
milka11 Creative Commons License 2006.09.18 0 0 62
szia. oktober 1-en u15 meccset jatszunk? szerinted van meg hely az Epitokon? mert akkor u13 is kne (nem veletek, az majd csak sokara lesz..)
Előzmény: bidzsi1 (60)
Leander Creative Commons License 2006.09.17 0 0 61
Ugye Békefi és Sajó ezen a hétvégén nem harcolta le magát. Néha nekem is szükségem lenne rájuk. :)
bidzsi1 Creative Commons License 2006.09.17 0 0 60
Szia Dani:P
-daNi-25- Creative Commons License 2006.09.17 0 0 59
Helló
bidzsi1 Creative Commons License 2006.09.11 0 0 58
Megkezdődött a 2006/2007-es floorball szezon!

Vasárnap, szeptember 10-én, barátságos edzőmérkőzésen lépett pályára az új évadban U15-ös floorball csapatunk. Ellenfelünk a Phoenix Fireball csapata volt, akik szintén a bajnokságra készülnek, de a mérkőzés egyben főpróbája is volt, hisz vendéglátóink velünk játszották utolsó mérkőzésüket a svédországi torna előtt. Ezúttal kívánunk nekik sikeres szereplést, öregbítsék méltán a hazai floorballt.
A mérkőzés elején ellenfelünk akarata érvényesült, sokpasszos játékuk sokszor okozott kellemetlen pillanatokat az idén először pályára lépő együttesünknek. A védekezésünkbe sok hiba csúszott, a labdát nehezen tudtuk megtartani, és a ritka ellentámadásainkat se tudtuk lövéssel befejezni. Ennek megfelelően a Phoenix csapata megérdemelten jutott kétgólos előnyhöz. Később a védekezésünk folyamatosan javult fel, sérült kapusunk remekül védett és a megszerzett labdákat gyorsan és pontosan megjátszva egyre többször kerültünk helyzetbe. Változatos, kiegyenlített és eseménydús volt a mérkőzés.
Lőrinczi Dani és Szarka Gréti két szép ellentámadást is szép lövéssel fejezett be és így sikerült az egyenlítés. Ellenfelünk fokozta a tempót, de gólt csak a mérkőzés végén sikerült lőnie a fokozatosan elfáradó csapatunknak. Sok tapasztalatot gyűjtöttünk e másfél óra alatt. A pályára lépők közül Lőrinczi Dani, Szűcs Andris, Békefi Andris és Szarka Gréti nyújtott kifejezetten jó teljesítményt, de a többiek is remekül küzdöttek.
A most hiányzó 5 játékossal kiegészülve csapatunknak nagy esélye lehet megszereznie a bajnokság valamelyik dobogós helyezését.

Phoenix Fireball – Vácis Torpedók 3-2

Vácis Torpedók: Békefi-Szarka, Szűcs A, Lőrinczi, Sajó, Szűcs G. Csere: Nagy Dia, Lőrinczi Lilla, Mihály Zalán

Gólszerzőink: Lőrinczi D, Szarka G.

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!