Keresés

Részletes keresés

hb.hb Creative Commons License 2012.04.08 0 0 289

Sziasztok!

 

A segítségeteket szeretném kérni. Tegnap kaptam egy állásajánlatot, szeptembertől 6 hétig Rijádban dolgozhatnék (feltéve, ha megkapnám a vízumot), de fogalmam sincs mennyire valósak a feltételek és a körülmények, amiket felvázoltak nekem. A feltételeknek (szerződés, fizetés, vízum, biztosítás, szállás stb.) megpróbálok utánakérdezni a követségen, illetve szakmai berkekben, de a körülmények kicsit aggasztanak. A problémáim tömören: nőként, egyedüli magyarként, nem muzulmánként, arab nyelvtudás nélkül kellene boldogulnom. A szállás és a munkahely között sofőr szállítana, és állítólag a városban is kísérgetnének, ha szeretnék kimozdulni a szállásról. Ahol laknék, ott állítólag lesznek külföldiek is, de a munkahelyen csak szaúdiak dolgoznak, zömében férfiak. Még soha nem jártam Európán kívül, és jelenlegi tudásomat Szaúd-Arábiáról Germanus Gyula könyvéből és még néhány könyvből, valamint az internetről szedtem, ami azért kissé aggaszt. Milyenek a munkakörülmények odakint? Mik azok a szabályok, amikre nőként nagyon oda kell figyelni? Sok rémséget olvastam össze a vallásrendőrségtől, amikből nem tudom mi igaz, és mi nem, kell-e tőlük tartani? Volt már esetleg olyan, akinek volt „szerencséje” hozzájuk? Valószínűleg nem lesz internet hozzáférés a szálláson, be tudok ott szerezni mobilinternetet vagy van olyan hely, ahova el tudok menni internetezni? A legjobban az aggaszt, hogy az útlevelemet le kellene adnom a munkaadómnak, de azt mondják, hogy ez nem ritka külföldi munkavállalók esetében, mit gondoltok erről?

Minden választ nagy köszönettel vennék!

 

Alabama13 Creative Commons License 2012.03.20 0 0 288

Ja es ide ill. andivalent@yahoo.com -ra varom a hozzaszolasokat, koszonom!

Alabama13 Creative Commons License 2012.03.20 0 0 287

Sziasztok!

 

Informaciora lenne szuksegem, parommal tervezek kiutazni Dubaiba vagy Abu-Dhabiba kb 1 ev mulva, munkavallalas celjabol. Mind a kettonknek a fotozas a szakmaja, de en az idegenforgalomban is szivesen elhelyezkednek (recepcio pl). Angolul, spanyolul, nemetul beszelek, beszelunk. En (no) 29, o 38 eves, hazasok vagyunk. 

Erdkelne, hogy lehetseges-e privat kiutazni, vagy pedig mindenkepp valamilyen kozvetito/munkaltato irodan keresztul erdemesebb. Tovabba minden extra info erdekelne (fizetesiek, szallas, oltozkodesi szabalyok, arak, szorakozasi lehetosegek, vizum stb stb)

 

Elore is nagyon koszonom Minkenkinek!

Udv

Alabama

vsd497 Creative Commons License 2012.03.09 0 0 286

Szia, örülök hogy nem csalt a megérzésem és Khobarban is vannak magyarok. 

Ismersz más magyarokat is? Szoktatok valamiféle közös programokat csinalni?

 

Előzmény: judithbattaglia (284)
malenykij polgar Creative Commons License 2012.03.09 0 0 285

Remek dolog volt hazajönni a 30+ fokból a hóesésbe :(

Előzmény: RogerWilco (282)
judithbattaglia Creative Commons License 2012.03.09 0 0 284

Szia,

 

igen, magyarok mindenhol vannak :) még Khobarban is. Hol dolgozol ffi v. vagy nő?

Előzmény: vsd497 (283)
vsd497 Creative Commons License 2012.03.03 0 0 283

Khobar - Dhahran - Dammam környékén élő magyarokat keresek... Eddig nem talalkoztam egy magyarral sem erre felé, de eddigi tapasztalataim szerint magyarok mindenhol vannak :)

 

Üdv.

RogerWilco Creative Commons License 2012.03.01 0 0 282

Jól ráfáztál, nekem sikerült Berlinbe csalogatni mindenkit, akivel találkoznom kellett, megúsztam egy hét KSA-t két nap Berlinnel :-))

Előzmény: malenykij polgar (281)
malenykij polgar Creative Commons License 2012.03.01 0 0 281

No, megvan a következö vízum, irány Dzsidda. Lassan megint betelik az "arab" útlevelem, ha így folytatom.

dodi31 Creative Commons License 2011.10.18 0 0 280

Sziasztok Egy kis segitséget kérnék

 

Jövö honaba mennék ki Rijádba dolgozni és a kaja ami feladatunk  tudna nekem valaki infot adni hogy mikre lehet számitani árakban, és a cigi. vagy jobb elkezdeni a leszokást:)). meg hogy egyáltalán mikre lehet számitani odakint pro és contra egyaránt.

válaszaitokat elore is köszönöm.

malenykij polgar Creative Commons License 2011.05.04 0 0 279

Kulturális vonatkozású sztori a dzsiddai reptérröl: korábban békésen pöfékeltünk a dohányosok akváriumában. Most meglepödtünk, mert a hely még megvolt, de bezárták és tábla volt rajta. A helyi egyenruhásokkal elbeszélgetve derült ki a stájsz. Mivel a nök között is volt dohányos, ök is bementek oda füstölni. Ez (mármint a nemek keveredése ilyen kis helyen) szúrta néhány szigorú és konzervatív helyi erö szemét és állítólag panasz is volt. Így aztán bezárták.

malenykij polgar Creative Commons License 2011.04.30 0 0 278
Hehe, esik az esö Rijádban. Elötte azért volt egy fincsi homokvihar.
malenykij polgar Creative Commons License 2011.04.12 0 0 277

Na, megnyertem a következö utat. Húsvét hétfön indul a Jeddah-al-Chobar-Riyadh körút.

ujvika Creative Commons License 2010.12.09 0 0 276

Sziasztok!

 

Kb 4000 SAR/hó milyen lakásra elég Riyadh-ban meg tudja valaki mondani? Compoundon kívül lakott-e már valaki kint? Köszi előre is!

malenykij polgar Creative Commons License 2010.12.09 0 0 275

Ehun van a hivatalos info: 

 

Privat-Besuchervisum:

 

• 1 Antragsformular (ausgefüllt und unterschrieben)

• 1 Passfoto (kein kopiertes oder gescanntes Foto)

• Reisepass (noch min. 6 Monate gültig)

• Vom zuständigen Ministerium eine Einladung, erfolgt über den Einladenden

• Verwandschaftsnachweis (z.B. Heiratsurkunde, Geburtsurkunde)

 

miszerint:

 

Vízum magánlátogatáshoz:

 

- vízumigénylö nyomtatvány

- fénykép

- útlevél (min. 6 hónapig érvényes) - magától értetödik, hogy ne legyen benne izraeli pecsét

- meghívó az illetékes minisztériumon keresztül

- rokoni kapcsolat igazolása (pl. házassági vagy születési anyakönyvi kivonat)

 

És így néz ki a bécsi vízumigénylö http://visaservice.at/Dateiupload/files/Saudi_Arabien_-_Antragsformular.pdf

Előzmény: RogerWilco (273)
malenykij polgar Creative Commons License 2010.12.09 0 0 274

Amikor áprilisban voltam, jött velem egy kollegina az irodánkból. Neki a szaudi külügyminisztériumon keresztül kellett a meghívót intézni.

Előzmény: RogerWilco (273)
RogerWilco Creative Commons License 2010.12.08 0 0 273

Magánszemélyhez? Hááát, nem tudom, hogy fog menni, mert turistavízum, mint olyan nincs - a vízumkérő lapon ilyen rubrika nincs is.

 

Nicked alapján nőből vagy - ez sem teszi könnyebbé az életed (mármint a KSA-ba tervezett utat), ha férj/apa/fivér nélkül tervezed az utat. A meghívód férfi vagy nő?

 

Gyerekek - ha saját útlevélük van, akkor nekik is minden ugyanúgy.

 

Szvsz csörrenj rá/emilezz rá a bécsi nagykövetségükre (úgyis ők adják, ha adják a vízumot) és onnan tuti válaszokat fogsz kapni.

Előzmény: Vadocka8 (272)
Vadocka8 Creative Commons License 2010.12.08 0 0 272

Szia Roger!

 

köszi a választ! :-) Nem üzleti útra mennék, hanem látogatóba, magánszemélyhez. Nem gondokodok rögtön munkavállalásban, mert tudom, hogy engedélyek kellenek hozzá. Inkább tájékozódni szeretnék, hogy mire számíthatok a kiutazással kapcsolatban. Még nem voltam arra soha. Igaz, hogy a vízumkérelemnél az én folyószámlámat is ellenőrizhetik? A gyerekeimnek saját útlevele van, nekik ugyanúgy kell külön vízum, és külön-külön meghívólevél? Az ilyen részletekre vagyok kíváncsi, bár minden érdekel, amit tudni lehet, egészen az alapoktól kezdve... Köszi..

RogerWilco Creative Commons License 2010.12.06 0 0 271

Ha üzleti útra mész, akkor emlékeim szerint legalább:

 

1/ partnercégtől meghívó, a helyi ker.kamarában láttamozva

2/ a partnercég szaúdi cégbírósági bejegyzésének másolata

3/ szokásos vízumkérőlpa, nyomtatványok, fénykép, stb.

 

Ha dolgozni mész, azt nem tudom, a többiek majd megmondják itt.

 

Tehát az nem megy, hogy kimész, aztán majd körülnézel, van-e meló.

Előzmény: Vadocka8 (270)
Vadocka8 Creative Commons License 2010.12.06 0 0 270

Sziasztok!!

 

Nagyon sok kérdésem lenne Szaud-Arábiáról, ezen belül Rijadhról. Szeretnék kiutazni, és egészen a 0-ról inddítanám a kérdéseimet. Van kint ismerősöm, tudom, hogy meghívólevél és vízum is kell. Valaki tudna nekem segíteni, hogy pontosan milyen követelmények vannak? Mire készüljek fel, mit kell beszereznem, hogy kiutazhassak? Gyerekkel mennék, leghamarabb is március környékén. Szociális gondozó-szervezőm van, mentálhigiénés asszisztensi végzettségem, és januárban diplomázom szociálpedagógusként. Ki tudja, talán munkában is fogok gondolkozni később. Örülnék neki, ha kaphatnék tőletek kiindulási támpontot. Nagyon szépen köszönöm!!!

Törölt nick Creative Commons License 2010.12.02 0 0 269
Termeszetesen, az utlevem mindig nalam van:) exit permit sem kell, csak az exit/entry form-ot kell kitoltenem, mint mindenki masnak, ha legitars-al utazom ki v be az orszagbol/orszagba.
Előzmény: RogerWilco (264)
Törölt nick Creative Commons License 2010.12.02 0 0 268
Nagyon jol kepzeled, majdnem minden stimmel:) allando(24 oras) keszenletben 6 hetig, majd otthon(mo-on) toltok 6 hetet, szoval ez a beosztas nem olyan rossz.. Orakon belul kell pattani sokszor, bar altalaban 24 oraval minden ut elott jelzik. A vip utasok szinte mindig kesnek, ugy 4-6 orat:) a fobb uticelok london, ny, genf, parizs, dubai, beirut es igen, termeszetesen shoppingolas illetve az ejszakai elet miatt! Nem sok idot toltunk Szaud-Arabiaban, mert vmelyik csaladtag, rokon, barat, ismeros mindig utazik, uh igazabol a Ramadan volt az, amit egy az egyben a Marriott hotelben toltottem, Jeddahban.
Egy eves munkaltatoi vizumom van, amelyet evente meghosszabbitanak, 30 napos, multiple beutazassal, azaz 30 nap utan el kell, hagynom az orszagot, majd vissza, amit sajat gepeken belul megoldunk, egy-ket szemelyzet-cserevel.
Előzmény: malenykij polgar (260)
malenykij polgar Creative Commons License 2010.12.02 0 0 267

Én is ezt mondtam a szuvenírboltosnak: 70 dollárért veszek egy egész hordóval, adhatna engedményt. Csak vigyorgott meg billegtette a fejét (indiai). Szerintem poén szuvenír (a tevés pólóknál biztos jobb).  

Előzmény: RogerWilco (266)
RogerWilco Creative Commons License 2010.12.01 0 0 266

Ez az igazi olajbiznisz - egy hordóért jó ha 80 $-t kapnak, míg fél-negyeddecinként kijön több ezer $-ra is. Már bánom, hogy nem vettem ilyet, ott tök hülyeségnek tünt, de Európában még cool is lehet :-) Na majd legközelebb.

Előzmény: malenykij polgar (265)
malenykij polgar Creative Commons License 2010.12.01 0 0 265

Szuvenyír: nyersolaj kulcstartón. Ez még megfizethetö volt, a levélnehezék méretüekért sajnáltam a 30-40 eurót.

RogerWilco Creative Commons License 2010.12.01 0 0 264

Kicsit IRL, ha nem akarsz ne válaszolj. Mennyire vagy ott független - gondolok olyasmire, hogy az útleveled pl. nálad van, vagy a munkáltatód "vigyáz rá"? Neked kell "exit permit"? Állandóan szoliban vagy, vagy van "heti rendes pihenőnapod"is?

Előzmény: Törölt nick (259)
RogerWilco Creative Commons License 2010.12.01 0 0 263

Már a vízumkérelemhez is csatolnak egy ilyet...

Előzmény: malenykij polgar (262)
malenykij polgar Creative Commons License 2010.12.01 0 0 262

>meg a vegen `elvesztem a fejem`

 Ráadásul ott ezt a szó szoros értemében kell venni.

 

Ja, a kedvencem a piros betüs rész a repülön kiosztott bevándorlási papíron.

Előzmény: RogerWilco (261)
RogerWilco Creative Commons License 2010.12.01 0 0 261

meg a vegen `elvesztem a fejem`

 

Ráadásul ott ezt a szó szoros értemében kell venni.

 

Olvasva az Air Babylon c. könyvet vannak elképzeléseim, milyen sztorijaid (is) lehetnek, bár ott nem KSA, hanem valamilyen UAE emír sztyuvija az egyik szereplő

 

De csak magamat tudom még mindig ismételni - vau!

Előzmény: Törölt nick (259)
malenykij polgar Creative Commons License 2010.12.01 0 0 260

Akkor csak tippelünk és nem is kell rá reagálni. :))

 

Állandó készenlétben vagy, ha a hercegnek utazhatnékja van, kb. órákon belül pattani kell, mert a gép már feltankolva várja.

Röviddel az út elött tudod meg az úticélt és a tervezett tartózkodási idöt, ami bármilyen okból lehet hosszabb és rövidebb is, mint ahogy eredetileg tervezték és természetesen a Royal Terminalt használjátok.

A föbb úticélok Bahrein és Dubai (mulatschag), esetleg Mascat, valamint európai országok shoppingolás céljából.

Persze dolgozni is kell, ezért néha Kairóba és hasonlóan szegényebb arab országokba is át kell ruccanni a befektetések ellenörzése céljából. Hasonló dolgok miatt néha Genfbe és Zürichbe is kell menni, pénzt számolni.

Családlátogatási célból szóba jöhet az USA és Kanada, esetleg a Nagy-Britanniában tanuló családtagok.

Nyáron Szíriában vagy Libanonban töltenek két-három hetet, kombinálva egy kis Párizs-Róma-akármivel.

 

(ahogy malenykij polgar elképzeli)

Előzmény: Törölt nick (259)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!