De akkor, például, Áder Jánosnak miből lett kilencvenmilliós háza" - olvasható Kovács Zoltán főszerkesztő közleményében.
Azt a riportsorozatot is nagyon élveztem - amiben Kovácsék feltárták hogy Juhásznak miből lett két év miniszterség alatt száz milliós villája - és még két lakást is tudott venni.
Nem jogerősen, első fokon pert vesztett Áder János, a Fidesz frakcióvezetője az Élet és Irodalom (ÉS) kiadójával, valamint Megyesi Gusztávval szemben. A frakcióvezető személyiségi jogának megsértésének megállapítását kérte a Fővárosi Bíróságtól - tájékoztatott az ÉS főszerkesztője csütörtökön. A hetilap főszerkesztője, Kovács Zoltán MTI-hez eljuttatott közleményében azt írja: a bíróság álláspontja szerint Áder János alaptalanul kérte a bíróságtól annak megállapítását, hogy a hetilap 2005. július 8-i számának "ÉLET a takarékosságról" című cikkével megsértette a személyiségi jogát azzal, hogy azt állította, nagy értékű ingatlanát törvénytelen úton, bűncselekménnyel szerezte.
A közleményben olvasható: Áder János a jogsértés tényének megállapításán túl 850 ezer forint nem vagyoni kártérítés megfizetésére is kérte kötelezni az ÉS-t kiadó Irodalom Kft.-t. A bíróság Áder János keresetét elutasította, "és megállapította, hogy az általa sérelmezett, valótlannak tartott állítások objektíven nem olvashatóak ki a cikkből, kizárólag a felperesi "túlérzékenység" tulajdonít jóhírnevét sértő tartalmat a cikk egészének, s annak a közlésnek, amely szerint Orbán Viktor "nyilván az eszének köszönhet mindent. De akkor, például, Áder Jánosnak miből lett kilencvenmilliós háza" - olvasható Kovács Zoltán főszerkesztő közleményében.
ezek szerint áder a szocik szekerét húzza... ugyanis ő is luxusbaloldali :DD
istenem, oly' szívesen olvasnám ostap érvelését arról, hogy mayer aranka kéglije luxusvilla (ezt eddig is olvashattuk, persze), de szegény áderjankó egy egyszerű kis családi házban lakik... lol.
Áder János állítása szerint legálisan nem szerepel jövedelmei között a rózsadombi lakásának havi 1500 eurós bérleti díja. A vagyonbevallásban tulajdonként feltüntetett Bimbó úti lakás kiadásának ténye akkor derült ki, amikor Áder egy sajtóperben bizonyította, hogy az ingatlan forgalmi értéke nem haladja meg a 100 milliós luxusadó-határt. A közel 400 ezer forintos jövedelmet kizárólag a társtulajdonos, Áder felesége számolja el.
"Látják azt a lugast? – mutatott az udvarra Áder. – Állítólag egy alagút bejáratát fedi, még biztonsági célból építették a pártvezetőknek 1953-ban. Azt mondják, a Batthyány térig ér." Na most tenyleg ennyire hujenek kell lennie? A 3 legfobb kozjogi meltosag lakohelye mellett egy a kozt orezred altal nem bekamerazott pancelajtozott satobbi alagut?
jaja a milliárdos Erdős Ákos majd besegít ismét az ingyen Népszava nyomtatással (Szikra, Atheaneum, Knerr Állami nyomdák privatizátora is..Láng Holding Rt tulajdonosaként:(((
Az Áder-villa titka politikai idegenvezetéssel "Nem is akartunk átköltözni ide"
Ha a politikai hangulat váratlan és földcsuszamlásszerű változása miatt a Fidesz jövőre nem kerülne be a parlamentbe, és Áder Jánosnak nem lenne kedve a képzettségének megfelelő jogi pályán elhelyezkedni, elmehetne idegenvezetőnek. A Fidesz frakcióvezetője ugyanis profi módon kalauzolta végig az újságírókat egykori lakhelyén, a Béla király úti kormányrezidencia egyik épületében szombaton. A túravezetéshez arra volt szükség, hogy a Népszava "újrafogalmazza" a Népszabadság hat évvel ezelőtti cikkét, amely arról szólt, hogy az akkor házelnök Áder lakhelyeként szolgáló rezidenciát 114 millió forintért újíttatták fel. A politikus perelt és nyert, s most beígérte, hogy bepereli a Népszavát is. Maga az épület kívülről is lehangoló, belül pedig kifejezetten lepusztult és elhanyagolt. Az ablakkilincsek több helyen hiányoznak, kosz és por sokfelé, a nem használt épületek nehéz levegője fogadja a túrázót és idegenvezetőjét. "Nem is akartunk átköltözni ide" – mondta a frakcióvezető, majd felidézte, hogy a Fidesz hatalomra kerülése után fél évig egy zuglói társasházi lakásban éltek, csak az őrzéssel ott gond volt. A Köztársasági Őrezred a szomszéd lakást bérelte ki, és a testőrök folyamatos jelenléte zavarta a többi lakót. "Látják azt a lugast? – mutatott az udvarra Áder. – Állítólag egy alagút bejáratát fedi, még biztonsági célból építették a pártvezetőknek 1953-ban. Azt mondják, a Batthyány térig ér." A házban az emeleten volt a lakótér, a földszint szolgált a protokollra. "Nézzék a több évtizedes légkondicionálókat – mutatott a gázkonvektorhoz hasonló szürke monstrumokra. – Itt valóban történt egy luxusberuházás, egy asztalos készített rájuk faburkolatot, hogy ne legyenek ilyen rondák." Ugyancsak luxusberuházásként emlegette a tisztasági festést, az új tapétát és a lerobbant lépcsőre terített szőnyeget is. Azt mondta, a födémcsere is luxus volt. És valóban, az épület a munkálatok után ugyanúgy beázott, mint addig. "Egyszer égőt kellett cserélni az egyik csillárban. Fél vödör vizet öntöttek ki a burából." A padlószőnyeg helyére lerakott parketta két év alatt összeszáradt és feljött. Utóbb kiderült, azért, mert a pincében akkora fűtési rendszert szereltek fel, amellyel Áder szerint egy tízemeletes házat is be lehetne fűteni, s a padló folyamatosan kapta alulról a meleget. Jelentős átalakítás két helyiségben történt: a földszint egyik szobáját az előd szocialista Gál Zoltán szaunává alakíttatta, ebből Áder kérésére vendégszoba lett, a régi emeleti konyhából pedig szoba az egyik gyereknek. Az valóban különleges, hogy minden szobához külön fürdőszoba van. Igaz, egyik sem valami luxus. A kád például mindenütt akkora, mint a panelházakban. Úgyhogy amikor Áder elmesélte, hogy a rendszerváltás előtt a meglehetősen nagy termetű Helmut Kohl német kancellár is eltöltött itt néhány éjszakát, mindenki azt találgatta, hogyan fért el benne. Kósa András
Olvasmany a Nepszava onlanyrol: Vita Áder János egykori fideszes házelnök rezidenciájának felújítási költségeiről
Noha a végösszeget nem cáfolta, a Fidesz frakcióvezetője helyreigazítási pert indít egy, a Népszavában megjelent cikk miatt, amely megállapítja: 1998-ban, házelnökké választásakor a fideszes politikus új rezidenciájának tervezett 30 millió forintos felújítási költsége végül meghaladta a 115 milliót, többek között Áderék egyedi kívánságai miatt. Áder szerint mindez hazugság és csúsztatás.
Helyreigazítási pert indít Áder János a Népszava kiadója ellen lapunknak a házelnöki rezidencia 1998-as felújításáról szóló cikke kapcsán. A Fidesz frakcióvezetője ezt szombati sajtótájékoztatóján közölte, amelyet a Béla király úton korábban általa lakott villájában tartott. Lapunk cikkére utalva kijelentette: "van benne egy csomó hazugság és csúsztatás, ezért perre fog sor kerülni, és a pert reményeim szerint meg is fogom nyerni".
Mint arról lapunk beszámolt, Áder János szolgálati villájára az eredtileg tervezett 30 millió forintnál 85 millióval többet költöttek végül 1998-ban, miután - parlamenti elnökké történt megválasztása után - beköltözött a svábhegyi házelnöki rezidenciába. Információink szerint plusz 60 millió forint például az Áder Jánosék által megfogalmazott egyedi kérések teljesítésére kellett. Maguk választották például azokat a bútorokat, amelyek egy részét a BÁV-tól kellett megvásárolni, majd felújítani. A többi bútort Áderék kérésének megfelelően külföldről szállították Magyarországra.
A berendezéssel kapcsolatban Áder János elmondta: a Belügyminisztérium megbízására belsőépítész bútorozta be a rezidenciát, ugyanakkor néhány tárgyat felesége választott ki a BM raktárából. Hazugságnak nevezte lapunk állítását, hogy külföldről hozattak, illetve a BÁV-nál vásároltak volna bútorokat. Ilyen típusú megrendelést senki nem adott - szögezte le.
Beszámolt arról is, hogy kiköltözésükkor a BM felajánlására megvásároltak néhány tárgyat. Arra a kérdésre, hogy a felújítási költségről szóló állítás igaz-e, Áder János elmondta: nem azzal foglalkozott, hogyan és milyen összegekért szerződik az épület felújítására a Belügyminisztérium, ez nem az ő dolga volt. Hozzátette: a cikkben szereplő 115 millió forintot annak idején Pintér Sándor belügyminiszter nem cáfolta.