Keresés

Részletes keresés

BahnScorper Creative Commons License 2005.11.15 0 0 151

és most a műsor maga:

 

Este pedig először ismét a sokszorosan elcsépelt baromságshow-jeleneteket kapjuk, amik más az első bigbráner és faszombelevalóvilág idején sem éppen a nagyon érdekfeszítő momentumok közé tartoznak. Ismét világossá válik, hogy a készítőknek halvány kontrasztfolyadékuk sincs a televíziózás alapvető műfogásairól. Egy ilyen locsolkodós jelenetet legfeljebb gyerekekkel vagy csimpánzokkal lehetne nézettségi indexet növelővé tenni, talán jobb is lenne, mert azok legalább nem rúgnak be. Hogy aztán az a fontosabb, hogy nem beszélnek, vagy hogy a rózsaszín izék természetes önmagukban jelennek meg, az külön kérdés. Lényeg akkor is, az, hogy mi ilyesmit utoljára 13-15 évesen csináltunk a Gyerekvasúton mikor „rosszalkodóest” volt, vagy megtaláltuk az esti tábortűzhöz előkészített tűzoltóslagot és tömegoszlatást végeztünk vele. Faszoskodni persze lehet most is, a második x-en túl, hiszen ahol leginkább telitalálat a Kis Herceg, az az, hogy a felnőttkor negatív értelmére nagyon jól rávilágít. De akkor tegyük azt is korunkhoz illően, és továbbra is a privátszféránkban, úgy, hogy ne legyünk terhére másoknak.

 

Na jó, végre továbbállás, pontosabban majdnem, mivel valóban Szarkavarók lesznek, és félidő után először most kerülnek nagy szarba. Sajnos nem elég nagyba, de jellemző, hogy ez is nekik köszönhető. Habár ezt is kevésbé tudom elhinni, hogy tud egy Robur ilyen mélyre kaparni, hogy berogyjon alatta a pöce. Azt szintén, hogy nem kezd el hőbörögni a pár résszel előbb már látott útrontóbontó melós a kocsmába, mikor meglátja az egyik pösti suttyót. Akárhogy is, most ismét máshol rontják a levegőt. Most éppen útközben, élen a két lábon járó plasztikbombával. Még szerencse, hogy hozzá nem hidrogénbomba is, akkor milyen durva feje lenne. Mint mondtam az előző kritikában, ez mindig újabb és újabb szögből tud ronda fejű lenni. Minden lánynál van egy szög, egy beállás, amiben a legszebb is baromi randán néz ki, és a legrondább is jól. Na, utóbbira itt nem sikerült ráakadni, sőt, mindig máshogy ocsmány, persze kontinuitás nélkül, hogy kétszer is azzal az ocsmány kleopátrafrizkóval virít (vagy inkább sötétít) – nem tehetek róla, k#rvára utálom ezt a hajviseletet – de közben szétslagolják a búráját, aztán este meg megint nem olyan…

 

A továbbiak megértésése kapcsán pedig álljon itt a MrMoJo által kért elemzés:

 

Az 1:1 méretarányú barbibabák kialakulása elsősorban a személyes múltban gyökeredzik. Ahogy egy mondás tartja, mindenki rendőrnek születik, csak van, aki továbbtanul. Mivel szövegeim és a topic célja nem a zsernyákok amúgy sem magas szinteket verdeső renoméjának tovább rombolása, így vegyük ki ezt az állandó határozót a mondatunkból, a lényeg ugyanaz marad. Tehát hogy a szűkebb és a tágabb társadalmi konvenciók ebbe építik bele a kislányokat születésüktől kezdve: rózsaszín, babázás, álomvilág, herceg fehér lovon, satöbbi, satöbbi. Ez egy darabig egész jól fenntartható, aztán idővel a nagy többségnek véget ér. Akinek mindez rövidre szabatik – és nem antiszociális szülők miatt – azokból általában:

1. leszbikus

2. sportoló

3. hivatásos katona

4. okkal vagy előítéletek alapján nem tolerált szubkultúra (dark/goth, metálos, punk, skin – utóbbiaknak Barbie helyett aztán Klaus Barbie lesz, fehér paripás herceg helyett meg Horthy jött a fehér lovon) tagja lesz,

illetve ezek kombinációja. Nem célom ezen csoportok egyikének sem bántása, pláne hogy a goth és a metal az én asztalom is, igaz, ez nálam nem a külsőben és a káros szenvedélyekben nyilvánul meg. Lényeg az, hogy olyan dolgok lépnek fel, melyek aztán a „maszkulin” vagy a „deviáns” kategóriába sorolódnak be a sokéves átlag által. Aztán ahogy jön a serdülőkor, azaz feldűl néhány ser már előttük a kocsmában, mindenki kialakul valamilyen irányba, többé-kevésbé jó vagy rossz ízléssel, de egy kicsit jobban nyitnak a világra és a valóságára, valamilyen irányba, és kialakítják ezek alapján saját világukat: kedvenceket, érdeklődést, kinézetet, gondolkodást.

 

Akad viszont olyan, aki köszöni, jól érzi magát továbbra is ebben a kislányos világban, ahol minden rózsaszín, édi kis állatkák vannak benne, meg utyuluputyulu meg a rák tudja még micsoda. Ehhez kell az elkényeztető és lehetőleg pénzes család, amely nem hagyja, hogy egyszem kislányuk konfrontálódjon nagyon a csúnya nagyvilággal. Vagy ha mégis, akkor az csak az legyen, ami abszolút „trendi” (basszus, hová süllyed ez a világ, mikor gépeltem ezt a szöveget Word-ben, simán elfogadta ez utóbbi szót…) – az amúgy is passzol ehhez a hazug műanyag világhoz, úgy is mondhatjuk, egyenes folytatása. Van persze, aki utóbbiban is egy kicsit jobban igyekszik természetes maradni, színek és kinézet szempontjából, persze csak az ott megszabott határokon belül, mint a műsor két másik nőstény nemű egyede.

 

Vizsgálódásunk alanya viszont már valószínűleg valami parapszichopatológiai eset. (A műsor első beharangozása valamikor nyár közepén volt a retek teletextjén, akkor is őt emelték ki, mit aki mindig csak rózsaszínben jár, és gyűlöli a természetességet. Ezt már akkor is szörnyű volt olvasni, látatlanban is. Igaz persze, hogy a már említett világban a természetesség legfeljebb az alkohol élvezete, az emésztéskor felmerülő légnemű és amorf anyagok eltávoztatása és a magyar nyelv káromkodásvilágának őrzésében és ápolásában rejlik.) És ha ezt már „társai a bűnben” is így látják, akik ráadásul szintén valamennyire a műanyag világ részei, akkor tényleg baj van. Nekem ugyan egyébként sem könnyen érthetők azok, akik egy állatot többre tartanak az embernél, noha filozófiájuk az emberi viselkedésről és gonoszságról nem nélkülöz minden alapot. (De hogy sok érzelmet, különösen a testiekben kifejeződőt nem kapnak meg egy állattól, azt valahogy hajlamosak elfelejteni, a mentálsíkról nem is beszélve.) Az ilyen emberek viszont általában zárkózottabbak az átlagnál vagy full magányosak, de egyben sokszor sokkal bölcsebbek is, ismerik az állat erényeit, és tisztelik, csodálják emiatt, vagy más pozitív tulajdonságai miatt… s épp ezért nem érik be akármilyen állattal.

 

Mindezek tükrében viszont nem találjuk meg ennek a tévécsatornáról elnevezett valakinek az arcvonásait. Már csak azért sem, mert neki egy ilyen buta dög is tökéletes, amely legfeljebb csak egy kismacskával szemben képes májerkedni, és amelyikben nincs semmi nemes, semmi tiszta, habár ha lenne is, nem lenne képes észrevenni, hiszen csak süketel ennek a blökinek is, persze semmi értelmeset, csak úgy elvan vele. Nem véletlen a név se, hogy baba… hiszen tényleg annak tekinti, amin ki lehet élni minden babázási ösztönét, aminek elvileg hét éve ki kellett volna hunynia, és ilyen formában akkor sem feléledni, ha egyszer – irgalmazzon az ég – anyaságra adja a fejét. Itt van tehát a kutya elásva – pontosabban sajnos nincs… – a gyerekkor továbbélése!

 

Ezt tehát komolyan is veszi ennél az ebszületésnap megszervezésénél, persze a saját keretein belül. Mert a répás epertorta nem egyenlő a répatortával, ezt még én is tudom, noha a konyhával is úgy vagyok, mint a számítástechnikával, hogy mindössze csak egy, az átlagosnál kicsit nagyobb tudású, és azért a gyakorlatban sem járatlan felhasználó vagyok. De mint mondtuk, ennek a műsornak sem feladata az értékközvetítés, meg ma amúgy se lehet a most húszas (sőt, már harmincas) éveikben járó lányok-asszonyoktól, hogy tudjanak főzni…

A reakció mindenki részéről hatalmas döbbenet vagy kényszeredett mosolygás. Viszont még ezek ellenére sem tud sohasem kialakulni egy erős ellenzék, hogy egyszer végre valahára megfogják ezt a némbert, és kutyástul, rózsaszín cuccostul kirakják a puszta közepén. De mindig az ilyesmi marad kisebbségben, mint a Bundesliga-fazonú vendéglátó esetében is, aki hiába hangoztatja azt az általános igazságértékű, és az állatokat szerető emberek által is elfogadott (sőt, néha a macskára is kiterjesztett) mondatot, hogy a kutyának az udvaron a helye. Na mindegy...

 

Másnap pedig irány Pécs. Igaz, ez csak akkor derül ki, mikor a kísértetház kerül szóba. Meg hogy ott mekkorát lehet nyomulni. Habár szerintem ezt már megtette előttük néhány helyi részeg fiatal, de nem baj, azért legyen. Egy hihetetlen könnyű bejutás, egy csaj se rinyál, hogy letört a körme, és a hájadék is úgy jut be, hogy nem szakad le alatta a kerítés. Ez igen! S milyen hihetetlen, securitis egy szál sem a környéken, és nem is hordták szét jobban az épületet ennek ellenére sem. Nocsak, javul a közbiztonság? Sokat viszont nem hoznak ki az épület adta lehetőségből, sem a stáb, sem a szereplők, csak egy táblát elvinni szuvenyírnek. Ennyire romlik a fantázia-együttható? Odafent még egy kis szabálysértés pirotechnikai eszközökkel, a szokásos „bulizás”, míg nem jönnek a rend éber és derék őrei, akiknek viszont az épület megfelelő biztosítása igencsak nehézséget jelent, így simán le lehet jutni a földszintre anélkül, hogy beléjük botlanánk, majd hasonló könnyedséggel jár a kislisszolás is cuccokkal persze. Így sajnos ismét nem kapnak egy egy számmal nagyobb NDK-haszonjárművet utazási eszközként, pedig egy rabomobil IFA már épp ideje lenne. Most más retrojárgányok, mint a Nysa mentő és a Skoda halottaskocsi alkalmazásától tekintsünk el inkább, én nem kívánom senki halálát, én azt szeretném csak, ha ők kivánnák végre maguknak…

 

BahnScorper Creative Commons License 2005.11.15 0 0 150

akkor először a hűbelebalázsról...

 

Na, tehát ki lett adva a napiparancs, hogy valahogy benn kell marasztalni a köztudatban ezt a produktumot, lehetőleg úgy, hogy még az ORTT se tudjon jobban belekötni az egészbe. A balázssó és annak megszokott színvonala illetve megszokhatatlan színvonaltalansága erre tökéletes is. Már amikor először konfrontálódtam a z+ nevű szennycsatornával, mely csak néha volt képes jobban kielégíteni a pozitív értelemben vett közízlést némi Pantera, Savatage és Iron Maiden képében, már akkor is ez az arc volt a leginkább taszító nekem, mint kinézet, mind modor szempontjából. Így tehát arra is jók lehetettek volna az esélyei, hogy beválogassák, de így marad a másik oldal…

 

Elsőként a konferanszié, hogy a műsor nagy sikerrel fut a csatornán. Einstein-nek igaza volt, minden relatív, de ha úgy vesszük, szerintem is hatalmas siker, hogy egyáltalán még repertoáron van, illetve hogy nem cserélték meg a Kepes műsorával. Habár rosszul is venné ki magát, megtörné itt a droidok ritmusát, ha a Győzike és a Szarkavarók közé ékelnék… majd az ígéret, hogy egy kicsit közelebb hozzák ezeket az arcokat. Hatalmas harci feladat, mintha csak valamely XX. századi nagy diktátorban és azok kisebb-nagyobb rangú végrehajtóiban próbálnánk valami szerethetőt találni. Ehhez képest nemigen tudunk meg róluk sokat, se jót se rosszat, persze egy üres, vagy legalábbis szeméttel telezsúfolt helyiségről nemigen lehet belsőépítészeti tanulmányt folytatni, legfeljebb csak abban az irányban, hogy mit lehetne csinálni, hogy élhető legyen…

 

Nos, kiről lehetne valamit mondani? Az eddigiek alapján kopaszkám, dagadtkám és műanyagkám az, akik kitűnnek a tömegből, persze legfeljebb csak annyira, mint amikor valamelyik közterünkön a sok szürke galamb közé bevegyül egy barna vagy egy fehér. Ami ugyanúgy betegségeket terjeszt, és mindent összepiszkít, tehát legfeljebb csak vizuális figyelemfelkeltésre alkalmas, de azokra is ugyanazt mondhatjuk csak: Hess!

A választás a dagadt disznó családjára esik, nem szerencsés húzás, hiszen pont azokat lehet már a képernyőről is ismerni. Furcsa látvány ugyan őket rendesen felöltözve látni, hiszen azt képzelné az ember, hogy csak egy nagy település, Mackó (hiszen van mackó-alsó és mackó-felső) divatját követik. Ezzel ki is merítenek minden extrát, a kémképző iskolákban legfeljebb elrettentő példának lehetne őket bemutatni, mint az alkalmatlan alany, akiből nemigen lehet infót kihúzni. De amit mégis, annak viszont valahogy nem tudok kételkedni az igazságértékében. Abban sem, hogy nagyon jó kapus – hogy a fütyibe ne, csak beáll a kapuba s nem véd, (mert nem svéd...) csak elállja a lövések útját. Jégkorongra tökéletes az ilyen, ott is csak befekszik a kapu elé és átaludja a meccset. A zsírpárnák külön védelmet jelentenek. Szintén hihető a tánctudása, ebben múltkor az útépítő haverom is megerősített, akiknél lerohadt az egyik döngölőgép, és őt hívták ki helyette táncolni. Sok újat viszont nem mondanak el róla, a háttérinformációkban sem, mindössze csak azt, hogy hentes (meg amit már tudunk róla, hogy káros szenvedélyektől nem hentes...), meg hogy mivel tölti egyszerű életét, ha éppen nem rajta mutogatják el a sertéshús bolti bontása című örökérvényű szemléltető tábla anyagát az új kollégáknak...

 

Kopaszkám véleménye is több mint hihető, hogy ott kísért Musil szelleme: hogy tényleg ő a tulajdonságok nélküli ember, aki megmarad a vegetatív szint eggyel magasabb fokozatán, ami azt jelenti, hogy az alapfunkciókat kiegészíti a piálás és a szex. Utóbbi megnyilvánulására viszont gondolni sem merek, hiszen nincs kedvem, hogy ez szerezzen nekem rémálmokat a következő éjszakán. Pláne, ha tényleg olyan csajokat preferál, mint amilyeneket kopaszkám szerzett neki. Múltkorjában ejtettem el itt egy halovány célzást a nőideáljáról, és az ahhoz társítható iszonytató vízióról, ahogy két amorf zsírtömeg elvész egymásban. Nade három?! Hol az a perverz, akiknek ezt el lehetne adni? Nekem egyáltalán nem kizáró ok, ha egy lányon kicsit több fognivaló akad, de csak arányosan és bizonyos kereteken belül, amit általában a szép arc garantál. (Akinél az megvan, az moletten és vékonyan is jól néz ki.) Utóbbit viszont ezeknél hiába keressük, de oda se neki, a dagadt disznó köszöni jól szórakozik velük, nem zavarja, hogy nemcsak Vanda de még öveg is mind a kettő. Igaz, az első retekklubos majomház-show főbunkójának anno felkínált nők is ilyen rondasági skálán mozogtak, így nincs semmi meglepő.

 

Na jó, szünet, érdekes módon viszont nem áll a kezükre, hogy népszerűsítsék egy kicsit a műsort közben. Reklám után pedig visszatérés, és egy újabb elmélet dől meg. Hogy az egész egy megrendezett cirkusz, azt tudtuk régóta. De hogy mindez a külsős alanyokra, és statisztákra is vonatkozik, arra csak most derül fény. Kivéve, ha mindezt több mint két hete vették fel, de ennek még csekélyebb a valószínűsége. Hisz hogy lehet az, hogy nem tudja az a derék proletár, aki már egyszer jól át lett verve, hogy a részére kijutott mellekben nincs szilikon, helyette az egy periódussal feljebb lévő elem, a szén játszotta a főszerepet, hisz a zsír is szerves vegyület. Egy ilyen alfahím, egy ilyen Don Józsi, aki simán gerincre vágna minden csajt (Balázs pedig szintén hozza önmagát, és kifejti, hogy örömmel venné, ha csávókánk a fülébe suttogná a Fürgerókalábaktól a „Buzis dal”-t.), ne nézne televizilót? Meg Bazsa sem tudja, miről is van szó? Ugyan kérem hát ennél még a jelzőlámpa története is hitelesebb... pláne hogy miután szembesül az igazsággal, nem demonstrálja az összes létező színskála összes vörös, lila és fehér árnyalatát, majd nem rohan ki a papundekli falakon áttörve velőtrázó sikoltozással. De úgy látszik, nemcsak azt tudják megfizetni, hogy korpásodjon az ember haja...

 

A műsor fő döbbenetét viszont mégse a fő-fő vendégek szolgáltatják, akárhogy is próbálkoznak a megszokott szánalmas módjukon, dehát segédeszközként felhasználható bazmegektől és kannásboroktól is megfosztva még kevesebb eséllyel indulnak az érdekfeszítés fenntartására irányuló harcban… hanem a közönség és a rajongótábor egyik potens példánya! Mint írtam már korábban, véleményem szerint rajtam kívül legfeljebb a műsormenetet figyelő technikusok és szereplők ismeretségi köre az, aki nézi ezt a műsort, és nemcsak bele-belepillantva, zapping üzemmódban. Sose gondoltam volna viszont, hogy ilyen döbbenetes módon dől meg ez az elméletem. A tudomány állása szerint a dinók kihaltak, de most kiderül, hogy a Jurasics park csak nudli mindehhez, és Spielberg, Wes Craven meg a többiek sokkal ütősebb filmeket csinálhatnának, ha fikciók helyett a „man of the street” adná nekik a forgatókönyv alapokat... mint az itt megjelent díszpéldány, akit látva mindjárt nem tűnik fikciónak az a mondás sem, hogy „asszony, jobban szeretlek mint a traktoromat”. Ennek megfelelő költői képeket kapunk tőle (és amilyen művek bekerültek már a „Szép versek” című antológiába, még hozza is a szintet…), meg persze az őszinte szerelmi vallomásokat, hogy micsoda érzés azokra a néger férfiakat megszégyenítő ajakakra gondolva onanizálni, és remélni, hogy a privátgold minél gyakrabban süllyed le arra a szintre, hogy ilyenekkel sűrítse a repertoárt. Nem minősítem tovább, hiszen ha már a prosztók is prosztónak tartanak valakit, akkor ott tényleg nagy bajok vannak. Márpedig ez történt, s csak a belépőt kellett volna neki üdvözült mosollyal átnyújtani a „Hall of shames”-be, hogy elfoglalhassa méltó helyét Szalacsi, Pógárjenő és Matiszbácsi mellett... de neki elég volt, hogy ott ülhetett álmai nője mellett, akinek most más beállításnak is sikerült baromi rondának maradnia. Hogy aztán a takarítónénik mit éltek át a stúdió férfivécéjében a forgatás utáni estén, azt inkább hagyjuk, lehet hogy még most is szipológushoz járnak ezután…

 

mouser Creative Commons License 2005.11.14 0 0 149
és csak úgy nyitva találták a magasházat, őrök meg sehol...
S.Zola Creative Commons License 2005.11.14 0 0 148
Én néztem, de nem volt benne sok örömöm, Zita ui. gyorsan lelépett.. :(
Előzmény: pointless (144)
BahnScorper Creative Commons License 2005.11.14 0 0 147
Kösz a tippet, majd azt is megkritizálom... ;-)
Előzmény: pointless (144)
lambcloud Creative Commons License 2005.11.14 0 0 146
Értékelném, ha a Kepes műsorát adnák a ,,Szarkeverők" előtt. Szerintem sokat azért nézik ezt a sz..t mert Kepesre várnak, és addig is ,,kitöltik" az időt...
Gaark Creative Commons License 2005.11.14 0 0 145
Valószínű szar a nézettség, próbálnak neki reklámot csinálni.
Előzmény: pointless (144)
pointless Creative Commons License 2005.11.13 0 0 144
A hétfői Balázs showban a "bajkeverők" lesznek a vendégek, ki ne hagyjátok.

;-)
zmuda Creative Commons License 2005.11.13 0 0 143
száz szónak is egy a vége.Ne csodálkozzon senki ezek után,ha bárki köztulajdont rongál,'lopcsalhazudik',vagy csak egyszerűen olyan sötét,mint az éjszaka.
MrMoJo Creative Commons License 2005.11.08 0 0 142
Bravó!
Már örülök, hogy van ez a béna Bajkeverők, mert jól szórakozok az írásaidon.Ha még arra tudnál válaszolni, hogy miként nevelődik ki szerinted egy ilyen babarózsaszín csodanő, akkor megköszönném. Én nem tudom elképzelni, mert ennyire durvát még nem láttam.
Üdv.
Előzmény: BahnScorper (141)
BahnScorper Creative Commons License 2005.11.08 0 0 141
Ukoncete prosim a vystup a nástup, dvere se zavirani! Pristi stanice: Szarkavarók, 5. rész. Vagy 6., ki tartja ezt már számon…

 

Tehát megyünk tovább az előző rész nyomdokain, az elején ugyanaz Pepita d’Ortega. Így hívták azt a táncos csajt a ’30-as években, aki ilyen mintázatú ruhadarabban prezentálta a műsorát Pesten. Na, ennyit a tudományos-ismeretterjesztő reszortról, egyébként ezt hiába keresnénk ebben a műsorban. Ehelyett ismét néhány droid kap egy látszólag enyhe szexuális inzultust – köszönjük, óh, boldog tudatlanság! Habár ahogy aki tiszteli a törvényt és szereti a virslit, ne akarja megtudni, hogy készül, és mi van benne. Így tehát az odabent egyesült világ proletárjai nem tudják meg helyből, hogy olyan mellekből volt részük, amelyek ott is legálisak, ahol egyébként oben ohne ist strengstens verboten.

 

Egyben ennyit a nyelvtudásról is, hiszen nem éppen akadémiai szinten próbálták odacsábítani az idegenbéli madarakat. Sprechen Sie Wulgarisch? Kommen Sie hirtelen! Jawohl, schneller-tiefer, spritzen spritzen, kleine Muschi, grosse Busen. A nápolyit eszel meg annyi mint Waffen SS. Nade azért próbáljunk más irányokba is internacionalisták lenni. Kak Gyula? Szpasziva, ocsmány heresó, lángyosvíz záporozsec. Mi a téma, Anathema? Na, az nem, ezek nem úgy néznek ki, mint akik ismernék ezt a csodálatosan szép és szomorú csapatot, amelynek két frontembere nagyon szeret hozzánk jönni unplugged koncertezni. Ők amúgy angolok, hát menjünk tovább ezen. Kamon, wherárjú, húárjú, varjú? Whole awaits say? (Hol a WC?) Mi a túró, ütvefúró, vaffankúló, sárgarigó, hülye digó! Na, utóbbi az van bőven, és jól be is lendülnek erre a produkcióra. Ha meg mégis ott maradt egy kis mellszőrzet dagadtkámon, oda se neki, két csajt eléggé el lehet adni délvidékinek, ott meg ez bőven belefér. Hogy közben egy kis kifosztásba hajló csalást is megejtünk velük szemben, az is még oké, amilyen ocsmány a nyelvtudásunk, úgysem tudják már utólag, hogy 1000 vagy 2000 forintot mondtunk nekik. Meg ahogy kinézett, eléggé be voltak nyomva ahhoz, hogy eldobják az ötezrest, mert ugye ki látott már olyan ötvenest, amin három nulla van…

Emellett azért ismét kapunk néhány csóró hazai taplót, akiknek láttán mindig ledöbben az ember, hogy az ő szavazatuk is annyit ér, mint a miénk. Szerintem ezeket is castingolták a feladatra, mert én továbbra sem tudok hinni abban, hogy mindenfelé jut az ilyenekből…

 

Na végre vége, lehet hazamenni, és pénzt számolni. Miss Röfi ismét önmagát adja, és ez sajnos nem is nehéz neki, ahogy lecsap a bevételre, mint a héja, ami ugye ragadozó madár, tehát ha bekenem csirizzel és odavágom a falhoz, akkor odaragad. Ez is biztosan, kivéve ha a pofás felével előre küldeném meg, mert akkor pattanna egyet a sok szilikon miatt. Számolni persze szemmel láthatóan nem tud, de mindenképp elgondolkoztató, hogy mennyit sikerült összeszedni ezzel az egésszel. Legalábbis más embernek biztos így lenne, ők inkább agyuk nedvszívóképességét tesztelik ismét a közismert oldószerek segítségével. Az eredményt tudjuk… és azon gondolkozunk, miért nem hidrogénnel töltötték meg azokat a lufikat hélium helyett, ha elkezdtek volna közben bagózni is, olyan szépen hozták volna a Hindenburg pusztulását premier plánban… legalább lett volna ismét egy kis érdekfeszítés, amit a lakáselárasztás óta nem vittek túlzásba...

A rózsaszín párduc – akármennyire is sértés ez erre a rajzfilmfigurára nézve, még így is ez a jelző illik legjobban az imázsához, egyenes vonalban folytatva a Győzike által bemutatott hiányos ízlést vagy inkább a hiánytalan ízléstelenséget – amúgy nemigen akarja magát megszerettetni senkivel. Persze van úgy, hogy az ember szarik magasból mások véleményére, és köszöni, jól érzi magát úgy, ahogy van, nincs szüksége a többi emberre, legfeljebb csak annyi mértékben, hogy megéljen belőlük - csak ez sikeresen belekerül abba az ördögi körbe, hogy ő akar a középpont lenni, és ha nem így van, akkor jön a rinyálás. Márpedig nemigen jut ki a tőzsdére ilyen viselkedéssel, ha mindig újabb és újabb szegmenseit sikerül elriasztania a közönségnek. Tegnap speciel az állatbarátok voltak soron. Eddig azt lehetett hinni, hogy szereti az állatokat, most kiderül, hogy legfeljebb akkor, ha plüssből vannak (lehetőleg rózsaszínből) illetve roston jól átsütve. Kezdi azzal, hogy elpicsázza azt a hajnövesztőbe esett szurikátát (Hogy kutya? Ugyan már, Hasek forogna a sírjában, ha még meglenne Kynológiai Intézete, és oda próbálnák meg bevinni – vagy pedig belevette volna a Svejkbe vagy más írásába aközé a sok buta korcs közé, amelyekről mindig jókat tudott írni.), merthogy az nem tűri meg magán a ruhát. „De szereti” - mikor már a többiek is felszólamlással élnek ennek a kapcsán. Ismét kap egy őszinte véleményt a szemébe, hogy neki csak akkor lenne élvezhető a kutty, hogyha felragasztanák egy deszkára. Na jó, ne hergeljük tovább az állatvédőket, maradjunk a rózsaszín plüsskutyánál. Azt csak gusztusosabb dolog lesmárolni full nyelvvel, ahogy a másik baromarcú tette, és ami már Miss Röfinek is sok volt a rosszból... de megkapja a választ, hogy csinált ez már undorítóbb dolgokat is. (Jöhetett volna a bizonyíték, hogy ott helyben lesmárolja.)

Kutyák után pedig jönnek a lovak. Na, ezt az állatot én is csak legfeljebb vontatójárműként vagy egy bizonyos feldolgozottsági formában szeretem, és én is a szaga miatt, de mégsem ilyen kategorikus imperatívuszokban fejtem ezt ki, hanem azzal, hogy a ló mindkét végén veszélyes, középütt meg kényelmetlen, ezzel az előző barátnőmnél is sikert arattam, akivel a közös pont (a Lacrimosa zenéjén kívül, ami viszont a legfontosabb volt) legfeljebb a lóvasút volt, de mondom, sikerült megtalálni a közös pontokat. Mindegy, előkerül hát az az állat, aminek hat lába van, és mégis botlik, ez most kivételesen nem a lovasrendőr, hanem egyik bunkókánk – a kopaszon kívül nem tudom megkülönböztetni a többit, mivel mind egy archetipusba tartoznak, amiből egyébként is sok szokott jutni az ilyen műsorba, aki zseléz, mellet borotvál, és a ruházkodása is plaza- (vagy kevésbé tehetősek esetén kínai piac)orientált. A nőstény neműek ugyanígy, egy mondás szerint nincs jellemük, legegyszerűbb úgy megkülönböztetni őket, hogy szőkék-e vagy barnák. Illetve még a bennük található fém- és műanyagmennyiség és -eloszlás alapján. Amúgy egyblöki (azaz egykutya) mind, szerencsére pont ez a két emberi alfaj kereslete és kínálata egymásnak. De hogy hol vannak azok a lányok, akikkel sok minden mást is lehetne csinálni… nade ez már egy másik mese.

 

Szóval valahányas számú bunkókám elkezd kovbojkodni, majd hirtelen más szemszögből kezdi látni a dolgokat, alulnézetből és ló nélkül. Mindezt a már akkor is csak Lipthay Claudia miatt élvezhető - pontosabban akkor még ő is élvezhetőbb volt, mint ma - Csíííz stílusában, szerencsére azért kommentár nélkül. Micsoda véletlen, mikor valaki elszalad orvosért (mert bunkofont hozni az smafu), hét percen belül odaér a MAGÁNmentő! Aztán egy kis fontoskodás, közben kiderül az is, hogy az országismeret is smafu, mert hát ugyan hol is lehet a veszprémi kórház… na mindegy, gyerek nagyon ramatyul lehet, belső sérülés, döbbenet, gyász, gémóver. Az egészben csak az a bibi (a mentőkön kívül), hogy pont előtte néhány nappal volt szó az egyik tévés bulvárműsorban, hogy a durva részeket kaszkadőrökkel vették fel. Nem tudom, itt mi volt ilyen, amihez kellene egy cunning stunt (a.m. dörzsölt kaszkadőr), ide csak stunning cunt (a.m. elképesztő pina) szükséges. Na mindegy, ha fő rondaságunk ajánlkozott volna mesterséges lélegeztetésre, biztos felült volna a csóka, mint Al Bundy, hogy „jóóól vagyok”.

 

Osztán kapunk ismét néhány baromságshow-szcénát, kopaszkám összefekszik valamelyik csajjal, de állítólag nincs semmi, biztos olyan részeg, hogy fel se állt neki, meg egy eltévelyedést (az még menthető, sok olyan van, aki eltéved félúton, ha kidobják a tizedikről, de emellett művelt és intelligens ember) és sárba ragadást, meg egy bennszülöttet egy ősrégi traktorral. Meg egy kis Tuskó gazdaságos cukrozott habspray, szigorúan tej nélkül, kizárólag növényi anyagokból...

 

Na jó, ennyi és ne tovább. Most már ideje lenne valami botránkoztatót is mutatni, mert a "Fight for your rights to party" örökérvényű videoklipjében (az eredetiben és a feldolgozásban is) több ilyen akadt, mint a műsor összes részében a lakáselárasztást leszámítva. Mint amikor egy zenekar kirukkol egy nagy slágerrel, amit utána nem tudnak többé überelni. De olyankor egy-két szám illetve album után eltűnnek a sötétben. Itt is ez kéne, mert ezek nem bajkeverők már, legfeljebb bosszantók, idegesítők, és ahogy Gaark kolléga találóan megfogalmazta: untatók. Hát erre a nyárra aztán tényleg érdemes nekik visszaemlékezni... csak akkor minket hagyjanak ki belőle!

Gaark Creative Commons License 2005.11.07 0 0 140

Úgy látom, mostanában inkább azt tanulhatják szegény gyerekek a műsorból, hogy hogy hogyan legyünk végtelenül unalmasak.

Ami persze káros, TILCSÁK BE!!!

;)

arsen_ Creative Commons License 2005.11.06 0 0 139
Má mé gondolnák úgy? Egy az, hogy nem hülyék, a másik, hogy amelyik szülő nem oszlatja el ezt a tévhitet (úgy általában is a tv-műsorokkal kapcsolatban), az nem neveli egyáltalán a gyerekét, ezért hiteltelen és szánalmas az aggodalmaskodása.
Előzmény: zmuda (135)
arsen_ Creative Commons License 2005.11.06 0 0 138
Az a picsaszájú nő pedig csalóka. Első látásra lehet hogy visszataszító, de másodikra "van benne valami", később meg "ú, de meg..." Persze, nem vinném az oltárhoz, de a haverokkal kifizetni egy szülinapi zsúrra... hogy is mondjam, hát beficcene neki pár lompos, talán még a szemüregébe is jutna (kettő).
zmuda Creative Commons License 2005.11.06 0 0 137
zmuda Creative Commons License 2005.11.06 0 0 136
ime
zmuda Creative Commons License 2005.11.06 0 0 135
sok véleményt olvastam,én lesarkítanám a dolgot.ha a serdülő v a kamasz-akik amúgy is ilyenkor a legbefolyásolhatóbbak-ezt látja,jópofának,követendő példának fogja tartani,és ha nem is fog közlekedési lámpát lopni,de sok egyebet megcsinál majd,mert ezt látta a tv-ben.tehát szabad!a filmekről talán van annyi fogalma h kitalált történet,amúgy sokan nőttek fel Derricken,meg Csillagok háborúján,mégsem lövöldöznek.Erről a Bajkeverőkről azonban ugy gondolják,ez a valóság,mert nem tudják felmérni h fikció.
minas Creative Commons License 2005.11.02 0 0 134
Ámen:))
Előzmény: BahnScorper (128)
lambcloud Creative Commons License 2005.11.02 0 0 133

Péterem te szociológus (az vagy? jó az infó???) drága. Te mivel érdemelted ki a diplomát? TE ,,lélekvevő"...És vajon kinek mit tettél azért, hogy ennyit szerepelhess?

 

Hát megéri??? Igen? Igen!! 15 perc hírnév mindenkinek jár...TE már megkaptad a Survivor c. valóság showban. Miért ez az erőlködés??

kataaaa Creative Commons License 2005.11.02 0 0 132

HAJRÁ!!! Csak így tovább!!!

Egyébként Gelka még létezik, a Thököly úton van 1 üzletük ; )

Gaark Creative Commons License 2005.11.02 0 0 131

Ez aztán az elismerés!

:)

Előzmény: sts555 (130)
sts555 Creative Commons License 2005.11.02 0 0 130
Pár hete nyitottam egy mappát, amibe ezeket a rövidnek semmiképpen nem, ám de szórakoztatónak annál inkább nevezhető írásaidat mentem. Köszi, csak töretlenül írj tovább. :-))
Előzmény: BahnScorper (128)
MrMoJo Creative Commons License 2005.11.02 0 0 129
Kicsit hosszú, de tetszett!!
:-)
Előzmény: BahnScorper (128)
BahnScorper Creative Commons License 2005.11.02 0 0 128

nos, igen, más is észrevette ezeket a dolgokat... de azért jöjjön a szokásos megaszondásom (tegnap munkaszüneti nap lévén nem voltam netközelben)

 

Nos, miután a mindenféle rendezők és producerek látták, hogy egy nagy zsák döglött macskában több élet van, mint ebben a műsorban, ismét elkezdtek egy üdvözítő megoldáson gondolkozni. Ehhez jött a jól bevált módszer: előszedték a Btk-t, hogy milyen bűncselekménnyel is lehetne egy kicsit megdobni a dolgok menetét. Elkezdték tehát nézni: hazaárulás… azt hagyjuk a politikai műsorokba… rongálás… az már volt… emberölés… ott még nem tartanak, hogy azt is bevessék. Legfeljebb majd ha a TV2-nek lesz olyan műsora, ami le tudná nyomni őket nézettségben. Pláne olyan, amit nem tőlük nyúltak, vagy nekik sincs hasonló. Tehát jópár évig garantálva van, hogy nem lesz vér és bél a képernyőn e célból, de ez egy másik mese. Mi van még… hivatali bűncselekmények? Ugyan más, hát azért mindennek van határa, nemcsak felső de alsó is, amire a bürokraták se lennének képesek lemenni úgy, mint ezek a szereplők. Akkor menjünk tovább. Pénzhamisítás, okirathamisítás… nem, az intellektuális bűncselekmény, annak nem lehetnek elkövetői… nemi erőszak, megrontás? Nem lövünk le minden poént azonnal! Pénzmosás, vesztegetés, sikkasztás? Na még csak az kéne, hogy az üzleti titkaink kiszivárogjanak. Nem jó, más kell! Hát még egy kis lapozgatás, éééés… Megvan! Közúti közlekedés biztonságának veszélyeztetése. Amilyen tapló módon vezet a legtöbb autós, ez bőven belefér, ettől nem lesz rosszabb a helyzet. És mit lehet ebben csinálni? Például van olyan, hogy közlekedési jelzés eltávolítása… mint amikor a cigányok ellopják a kresztáblát, és eladják a MÉH-ben. De ezzel legfeljebb a teletext 156. oldalán kapnának helyet… hát csináljunk valami nagyobb horderejűnek szántat. Egy vellanyzsernyák meglovasítása, oppardon megroburosítása, és diszkólámpának hasznosítása, na az már etwas. Vagy legalábbis annak tűnik, több mint 10 évvel ezelőtt már az úttörőtáborokban a terelőkúpokat bugázták el egy tatai utcából, meg majdnem a kávédaráló tölcsérét is a közértből, amikor ilyen formájú tárgyakat kellett gyűjteni egy vetélkedőre, vagy máshol „b” betűs tárgyakat, és odavitték a retyó nyílászáróját, hogy „b mint budiajtó”, egy ismerősöm meg kint Berlinben egy egész terelőoszlopot emelt el sárgalámpástul és tartotta a szobájában.

 

Mit tesz a véletlen, a szomszéd utcában van is ilyen. Egy olyan helyen, ahol a forgalomszámláló éhen halna, ha darabbérben fizetnék, és ahol úttúrásnak nyoma sincs. De azért tegyük csak ki, aztán nyúljuk le rózsaszín közepes buszból fényes nappal, szembejövő forgalommal megspékelve, nehogy már megzavarjuk szegény tanúkat itt nekünk. Másnap úgyis simán lenyeli nekünk ezt a brazil gépsor egyetlen bazmeg nélkül, még úgy is, hogy tanúskodtak ellenünk, és úgy is, hogy ők szerszámokkal felszerelve, erőegyensúlyban kérdezősködnek. Na, így kell kifinomultan vitát rendezni egy műbalhéban, épp ideje lenne ezt már a parlamentben is bevezetni!

 

Emellett meg kell nyugtatni nem egyszer a társadalom droidabb felét, hogy nagyon is rendben van, ahogy ők élik az életüket. Hogy snassz dolog, ha egy kéglin nincs tévé (én amíg Berlinben éltem, nyolc hónap alatt kétszer ültem képernyő előtt, az is mindkétszer Beavis és Butt-Head volt… :-)))), és hogy egyáltalán nem égő, hogy nem tudjuk kezelni a mosógépet még annyira sem, hogy megtömjük ruhával, de ha mégis, akkor nyugodtan összemoshatunk világosat a sötéttel. Most őszintén kit érdekel ez? Inkább igyunk és cigizzünk, ez az élet, Babolcsai néni! Meg ugráljuk szét az ágyakat, legfeljebb azt is összegányoljuk, összebénázzuk utána. Mi kell ide még, csókolom? Még néhány hasonlóan intellektuálisan túlfűtött baromságshow-jelenet, mint az előbb említett ugrálás, meg főzés, egymásramászás, egy ostoba kutya, és egy rakás prosztó. De ez volt az összes eddigi ilyen műsorban is, mi az a ne sais pas quoi, ami miatt ez mégis befullad? Van egy tippem: hogy ezeket nem emelték be a bulvármédiába, és nem is lehet rájuk emeltdíjas susmusokat pazarolni. Pedig egy olyan közegben, ahol balázsok, istvándanik, valkóeszterek és persze az eddigi majomház-lakók „sztárok” tudtak lenni, ott lenne nem kevés esélyük…

 

Természetesen a két lábon járó szilikontartály lenne a legesélyesebb a szereplésre. Mint egykoron Fogarasi Árpád élete és munkássága kapcsán, itt is nyugodtan kijelenthetjük, hogy „bazmeg, nem hiszem el, hogy ilyen létezhet”. Még így a sokadik rész után sem. Valami nagy maffiózó lehet a hapsija neki, hogy még eddig senki sem ugatta le vagy verte pofán a csapatból… de van egy másik, sokkal durvább verzió is, hogy ezeket még csak nem is zavarja, hogy olyan, amilyen. Itt viszont akkor sok készülék van, ami munkát adna a Gelkának, ha az még létezne, mert a hiba az bennük van. Mert azért vannak politikailag korrektebb megnyilvánulások is, mint például hogy őt is felrakjuk az első adandó buszra, vagy szimplán csak nem szólunk hozzá, és teszünk rá, mit pampog. Szerencsére azért akadnak őszinte megnyilvánulások is, mint a dagadt disznó, aki azt mondja, magasabb az ingerküszöbe ahhoz, minthogy attól erekciója legyen, hogy ez a rémségek nem is annyira kicsiny boltja meglovagolja ágyéktájt. Nem is csoda, hisz hervasztóbb, mint egy tartályra való Gramoxon, de lehet, hogy tényleg nem az ő mérete. Huh, azért durva lehet, milyennel képzel el egy egészséges kefélést… most képzeljen el mindenki két kiolvasztott vizilovat egymáson…

Nade vissza a műanyagszörnyhöz. Aki kikéri magának, hogy „emberek vagyunk, nem vadak, szívünk míg vágyat érlel, nem kartoték-adat”, pedig József Attilával legfeljebb akkor találkozott volna, ha az ő képét is felrakták volna valamely bankjegyünkre, de mivel erre nem volt példa, így maradt neki az, hogy annak a buta bolhabusznak mutogassa a kacsát. De ki tudja, lehet, hogy ez csak kacsa... mint az is, hogy tud főzni. Hogy venné ki már magát, mosni nem tud, főzni igen?...

 

Na jó, este van este van, kiki baszni megyen, feketén bólintgat a lófasz a hegyen. Kell viszont a változatosság, mert nem kéne próbára tenni a tűréshatárt, meddig tűri a nép, az isten barma nép ezt a langymeleg tevepisi állagú esti programot. Még szerencse, hogy valakinek emlékei között van, hogy volt olyan helyen, ahol bekötötték a palimadár szemét, aztán jött egy dagadt, ronda és öreg nő (a háromból válassz legalább kettőt), és az abuzálta orálisan. Ez azért itt mégse járja, hát milyen végromlásba dőlne a csatorna, ha végig sötét képernyő lenne a balázssó, a telenyúlások és a fókusz helyett hosszú időkön át. Meg honnan szerezzünk ronda nőt, valkóeszti úgysem jön el, Anettkának még biztos lenne raktáron, de az meg még tán műsoridőt kérne érte a retektől. Még szerencse, hogy egy másfajta abuzáláshoz van Busen, igaz, hogy nem természetes eredetű, de legalább nem is szilikon. Hogy egy kicsit szőrös? Mein Gott és Karel Gott, hát ez megoldható, meg amíg nem lányokról van szó, addig nem ciki a mellszőrzet eltávolítása, sőt, a nagy többségnek sincs, akkor meg minek reklamálni, kérem szépen... aztán este valaki megkapja mindezt, de valahogy nem tudom sajnálni az illetőt, ahogy most minden bizonnyal legszivesebben a flaszter alatt közlekedne, ott is, ahol nincs aluljáró meg metró. Aki hülye, haljon meg...

 

Nos, tehát a totális unalomba fulladás nem fenyeget, hisz Szophoklesz nagy tragédiájának egyik legismertebb eszmefuttatása ma is megállja a helyét, persze a kor szellemének megfelelően átdolgozva, hogy sok durva dolog van a világon, de az embernél nincs durvább. És ami a legdurvább benne, hogy minden súlyos dolgánál tud produkálni egy még súlyosabbat. Szóval lesznek itt még dolgok, csak éppen nem a megbotránkoztató, hanem a szánalmas kategóriában!

 

S.Zola Creative Commons License 2005.11.01 0 0 127
Egyértelmű.
Előzmény: Anorek szia! (126)
Anorek szia! Creative Commons License 2005.11.01 0 0 126

Az a lámpa direkt nekik volt kirakva. Szegény falucskában véletlenül pont egy ilyen lámpa volt, és véletlenül csak egy fehér madzaggal rögzítve, hogy könnyebb legyen a szerencsétleneknek lekapni. Gondolom a helybéliek kaptak egy felest a kocsmában amiért meggyanúsították őket a lopással. Első és utolsó Bajkeverők volt részemről a tegnapi...

Előzmény: csirketojas (124)
S.Zola Creative Commons License 2005.11.01 0 0 125
Én szoktam nézni, de csak a Zita miatt. Amúgy nem látom értelmét.
csirketojas Creative Commons License 2005.10.31 0 0 124

Elegeeeem van ebbol a gagyibol. :-(

Csak hatterkent futott az RTLKlub eme musora(?), egeszen addig, amig el nem loptak benne egy kozlekedesi lampat. Na, ezutan mar a hatterben se hagytam tovabb. Nem hiszem el, hogy ilyet kell/lehet egy ilyen musorban mutatni! Ez egy komoly buncselekmeny!!!

Az a Peter gyerek mar abban a masik musorban is iszonyu unszimpatikus volt, de most uberelt mindent. Ez a csokat senki se fogja mar megallitani? Mindenkeppen "sztart" faragnak belole? :-((

 

 

takeover Creative Commons License 2005.10.28 0 0 123

magyarul benyalnék a meleg szarig bármelyik picsának melyiki ebben a tényfeltáró dokumentumfilmben szerepel.....de most komolyan.

 Amugy a műsor meg kurva szar...

 

 

 

 

Ettől függetlenól a véleményemet fenntartom...

már a ami a szex részét illeti.

 

Felelősségem teljej tudatában kijelentem...

 

takeover Creative Commons License 2005.10.28 0 0 122

hej, ha valamelyik kisbébi olvassa ezt (kivéve azt a feketehajú ribancot mer az nem az esetem) Takeover is ready to give you a little  pussy-licking-job or something any harder or anything you guys want, seriously... neither of you. at any time.    exept that,you know that big lipped women..yakkk..

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!