Hogy ne csak Wanbli kartárs írogasson a topikba, meg legyen egy kicsit más jellegű téma is:
Sokkal összetettebb okai lehettek az ősi puebló (anasazi) civilizáció 13. sz. végi összeomlásának, mint pusztán az ún. Four Corners régiót (a mai Colorado, Utah, Arizona és Új-Mexikó USA-államok területe) sújtó Nagy Aszály.
Itt egy cikk a Mult-kor oldalról:
"Az anasazik (más néven pueblók) 700 évvel ezelőtt mai napig ismeretlen okokból elhagyták korábbi településeiket és délre - Arizonába és Új-Mexikóba - vándoroltak. Bár jellegzetes kultúrájuk nyomai a hohokam és hopi indiánok földjén mindenütt megtalálhatók, a vándorlásra nincs magyarázat.
A szárazság nem lehet magyarázat
Az anasazik kerámiái kívül vörösek, belül pedig fekete és fehér mintázatúak voltak, ami élesen elütött a hohokam indiánok egyszerűbb cserépedényeitől. Házaik építéséhez fa és sár helyett követ használtak. Rituális helyiségük, a kiva, téglalap alakú, süllyesztett kamra volt, a közepén tűzhellyel és egy ún. sipapuval (lélekalagúttal), amely azt az utat jelképezi, ahol az első emberek a föld mélyéből felbukkantak.
De mi az oka, hogy az anasazik a 13. század végén elhagyták korábbi településeiket, és délnyugat felé húzódtak? A tudósok korábban úgy vélték, hogy elsősorban környezeti tényezők, például nagy szárazság vagy egy kisebb jégkorszak késztette őket vándorlásra. A bizonyítékok szaporodásával azonban ez az állítás már nem állta meg a helyét. A mai emberekhez hasonlóan az anasazik is összetett személyiségek voltak, akik el tudták dönteni, miként reagáljanak a változó környezetre. Nem egyszerű bábok voltak, hanem maguk is tevékeny részesei a történéseknek.
Néhány kutató a hadviselésben és az anasazi társadalom növekvő összetettségében keresi a magyarázatot. A leletek vizsgálatával az anasazik gondolkodását akarják kifürkészni. "Az 1200-as évek vége fontos társadalmi, politikai és vallási nyugtalanság és kísérletezés időszaka volt. Valami fontos dolognak kellett történnie" - állítja William D. Lipe, a Washington Állami Egyetem régésze.
A fák évgyűrűinek vizsgálata azt mutatja, hogy a 13. század utolsó negyedében valóban pusztító aszály sújtotta azt a térséget, amelyet lakói elhagytak. De már korábban is voltak hasonló száraz időszakok. "A körülmények valóban igen rosszak voltak az 1200-as években, de mégsem voltak olyan rosszak, mint a 900-as években" - véli Timothy A. Kohler. A nagyobb folyók - Provo River és a San Juan River - még a legsúlyosabb szárazság idején sem száradtak ki. "Az éghajlat valószínűleg sok mindent megmagyaráz, de voltak olyan helyek, ahol az emberek ott maradhattak volna, és tovább gazdálkodhattak volna" - véli Dr. Allison.
A lakók elhagyták a mai Dél-Colorado viszonylag termékeny területét a hopik csontszáraz földjéért. "Az éghajlat a legkézenfekvőbb magyarázat, de pont a hopikhoz mentek, hogy ettől megmeneküljenek?" - kérdezi Dr. Lipe. A Four Corners (Négy sarok - négy állam határos egymással) területének elhagyásával sokkal rosszabb helyre kerültek.
Néhány régész szerint az egyre hidegebb időjárás okozta a hanyatlást. A tavak és mocsarak alján lerakódott pollenrétegek vastagságának vizsgálata arra utal, hogy a termékeny időszakok egyre rövidebbek lettek. Ez azonban még a szárazsággal együtt sem lehetett döntő érv. Az elköltözés után nem sokkal a szárazság elmúlt. "Az évgyűrűk vizsgálata azt mutatja, hogy 1300 és 1340 között az időjárás igen csapadékosra fordult" - állítja Larry Benson, paleoklimatológus. Az esők visszatértek ugyan, de az emberek nem. "Miért nem jöttek vissza? Miért nem tért vissza senki a San Juan folyó északi részére? Pedig kellemes hely volt, és 1300 körül különösen kellemesnek tűnt" - mondja Catherine M. Cameron, a Colorado Egyetem régésze.
Kristin A. Kuckelman, a cortezi Crow Canyon Régészeti Központ munkatársa a Sand Canyon Pueblo romjaiban egy tragikus felemelkedés és bukás nyomait véli felfedezni. A terméshozam visszaesésével a lakosok újra áttértek a földművelésről és állattartásról a gyűjtögetésre és a vadászatra. A támadók ellen erődöket építettek. Az erőfeszítések azonban hiábavalónak bizonyultak: a falu lakóit megskalpolták, megcsonkították, és talán még meg is ették. A családokat a saját házaikban ölték meg, a falut felgyújtották. Különös viszont, hogy a győztesek nem maradtak, hogy meghódítsák a legyőzött területet.
Erőszak helyett indián reformáció pusztított
Az erőszak azonban nem mindig magától értetődő tényező. Ami még furcsább, a különös vándorok Kayentából származtak. Kb. 1290-ig, tehát a nagy szárazság kezdete után még 15 évig a falvaikban éltek. Amikor végül felkerekedtek a San Pedro-völgy ill. más területek felé, az evakuálás rendezetten folyt. `Nem látok semmilyen erőszakra, kannibalizmusra vagy védekezésre utaló bizonyítékot. A terület elhagyása másként történt. Bizonyíték van arra, hogy az emberek vissza akartak jönni` - véli Dr. Dean. Az északkelet-arizónai Navajo Műemlékhez tartozó Kiet Siel sziklafalunál a lakosok gondosan lezárták a magtárak nyílását, és amikor elmentek, egy hatalmas fatorlasszal zárták el a településhez vezető utat. `Világosan látszik, hogy ezek az emberek nem zavarodottan vagy sietve távoztak` - mondja Dr. Dean.
A tárgyi leleteken túl az elköltözés hátterében állhatnak ideológiai okok is. Donna Glowacki, a Notre Dame Egyetem régésze a rituális építészet és fazekasság változásainak tanulmányozásával egy új puebló vallás megjelenését vázolja fel. Több mint egy évszázadig a vallási szertartásokat a többemeletes "Nagy Házakban" tartották, amelyek belsejében kisebb és nagyobb kör alakú, gerendatetős kivák voltak. Az Új-Mexikó északnyugati részén található Chaco Canyonból eredeztethető félelmetes templomokba valószínűleg csak a papoknak volt bejárása.
Chaco Canyon, mint vallási központ az 1100-as évek elején ugyan elvesztette jelentőségét, de az itteni építészet az egész Mesa Verde régióban elterjedt. Az 1200-as évek közepén azonban egy új stílus is megjelent. Az építmények és a kivák nyitottakká váltak, mint egy amfiteátrum. Talán ez már egy új kezdet jele volt. Néhány romnál a szertartási edények nagyobbak és díszítettebbek lettek, mintha valamilyen rituális áldozásra használták volna őket. Az új építészet olyan kör vagy D-alakú építményeket is alkotott, amelyek talán titkos rituálék megtartására szolgáltak.
Bár a dogma ismeretlen, Dr. Glowacki szerint gyorsan terjedt. Szerinte a mozgalom központja a Mesa Verdétől nyugatra fekvő McElmo Canyon volt. Az ásatások eredményei azt mutatják, hogy a népesség az új építészettel együtt gyarapodott. Nyugatról bevándorlók érkeztek, amire az edényeken látható másféle díszítés utal. 1260 körül, jóval a szárazság előtt azonban a lakók elhagyták a falut, talán az új ideológiát akarták terjeszteni.
Más régészek szerint délen egy evangéliumszerű vallás alakult ki, amely meghódította a lázadó északiakat is. Ez a vallás talán a hopi és zuni indiánrezervátumokban ma is élő maszkos kachina-rituálé előfutára lehetett. A Salado polikróm fazekasság egy másik kultuszt jelképezhetett.
A kutatók és régészek jelenleg számítógépen szimulálják a népesség változásait 600-1300 között Colorado délnyugati részén. A csapadékra, hőmérsékletre, a talaj termékenységére, az emberi anyagcserére és táplálkozásra vonatkozó adatok egymás mellé helyezése elgondolkoztató eredményt hoz: minél bonyolultabb lett az anasazi társadalom, annál sebezhetőbbé vált. A kukorica nemesítése és a vadpulyka háziasítása egyre több ennivalót biztosított. A népesség nőtt, és falvakba tömörült, vallási és politikai intézmények jöttek létre. A kukoricatermés csökkenése és az erőszak növekedése még szorosabb együttélésre késztette a falvak lakóit. 1275-ben, a nagy aszály idején az anasazik sokkal inkább rá voltak utalva a mezőgazdaságra, mint a korábbi szárazságok idején, és egymástól is jobban függtek.
A különböző magyarázatok között egy dolog biztosnak látszik: A pueblók nem úgy tűntek el, mint az elszáradt kukorica, amelyet elfúj a szél. Átalakították a társadalmukat, megpróbáltak alkalmazkodni, és csak miután ezek a próbálkozások kudarcba fulladtak, költöztek más vidékre."
Az Esős Hegykúptól 10-20-30 km-re északnyugatra található az ún. Dakota Préri Füves Terület (Dakota Prairie Grassland).
A neve megtévesztő, ne egy szimpla füves síkságnak képzeljétek el, hanem egy dombokkal és alacsonyabb kúphegyekkel szabdalt szaggatott terep, füves lankákkal és itt-ott kisebb-nagyobb síkságokkal.
Ezért a tájért is egy időben véres küzdelem folyt, volt a mandanoké és a hidatszáké, de a mandanok az 1837-1838-as Nagy Himlőjárványban majdnem teljesen kipusztultak, a hidatszákat meg a lakoták északabbra szorították és övék lett ez a föld.
Aztán meg jöttek a jenkik a kékkabátos hadseregükkel, osztán meg az övéké...
Na, adok ehhez is kuglis világtérkép koordinátákat, sok szép fotó is fel van töltve, ma ez egy főleg turisztikai célú terület:
Ami azt illeti, ez a hadiösvényen járó vakmerő apszáaroké csapat jó mélyen benyomult a lakoták területére, ez 1858-ban már vastagon lakota terület volt, a két nép vadászmezőinek határvonala akkoriban nagyjából a Por-folyó és a Nyelv-folyó vidékén hullámzott.
Észak-Dakota állam délnyugati részén, Slope megyében, nem messze a Kis-Missouri folyótól található a legendás Esős Kúphegy (Rainy Butte), ahol 1858-ban volt egy nevezetes ütközet a hunkpapa lakoták és az apszáarokék között.
Itt esett el Ülő Bika apja, főleg erről lett nevezetes a csata mind a lakoták, mind az apszáarokék tábortüzei mellett...
Ami azt illeti, a Missouri-völgyi ág nyelvei, a Hidatsa és az Apsáalookee is nyelvileg eléggé távol állnak a sziú nyelvcsalád központi csoportjától, az ún. Mississippi-völgyi csoporttól.
Valószínű, hogy a szétválás köztük már nagyon régen megtörténhetett.
A Missouri-völgyi csoport ősei a hagyományai alapján a Szent Tó környékén, valamint ettől északra és északkeletre éltek, északon föl egészen a Felső Tó vidékéig.
A Mississippi-völgyi csoport további 4 alcsoportra oszlik:
-Dakota nyelvek
-Hochank nyelv, közismertebb nevén Winnebago
- Chíwere nyelvek
- Degiha nyelvek.
Ezeknek az "őshazája" a Mississippi völgyében lehetett, az Arkansas torkolatától fölfelé egészen a Mississippi forrásvidékéig és a Michigan-tóig, illetve az Ohio vízgyűjtőjének az alsó részén.
Ez a Mandan-walesi nyelvi kapcsolat kiváncsivá tett, megnézem milyen forrásokat lehet találni erről. Egyébiránt a Mandan mellett az egykor a keleti partvidéken beszélt katauba illetve tutelo nyelvek voltak még "izoláltak" a sziú nyelvek között.
Érdekesek ezek az ősi vándorlások, amelyek ezeknek a népeknek az eredetmondáiban is tükröződnek.
A Mandanok pl. délkelet-kelet felől érkezhettek, a Cahokia-kultúra térségéből. Nagyjából arról a területről, ahol az Ohio és az Illinois folyók belefolynak a Mississippi folyamba. Mindez persze csak egy közepesen erős feltételezés, nem több...
Érdekes a Mandan nyelvben kimutatott néhány walesi eredetű szó kérdésköre, ezekre máig nincs elfogadott magyarázat.
Földrajzilag a mai Észak-Dakota, a Nagy Iszapos (Missouri) jobb partja, a Szív-folyó és a Kés-folyó vidéke. A Kis-Missouritól keletre, az Ágyúgolyó-folyótól északra.
Az Apsáalookee az körülbelül úgy fordítható le, hogy " A Nagycsőrű Madár Gyermekei".
Sokan azt vallják, hogy a Nagycsőrű Madáron egy mitikus madarat, egy Mennydörgéslényt kell érteni.
Téves fordítás miatt lettek varjaknak elnevrzve, a francia felfedezők és kereskedők követték el ezt a bakit, akik ezt a népet a Gens de Corbeau elnevezéssel illették, ezt fordították le a britek Crowra.
Pl. amikor 1450 tájékán Shíipdeetash (No Intestines or No Vitals) főnök egy mitikus látomást követve, a Szent Dohány nyomában a nép egy részét a Szent Tótól a Sárgakő-folyó völgyébe vezette.
Ebből a néprészből lettek az apszáarokék (Apsáalookee), közismertebb nevükön a varjú indiánok.
Akik a Szent Tónál maradtak a testvére, Vörös Nyomkereső vezetésével, azok is hamarosan útra keltek és a Nagy Iszapos Víz, a Missouri partjához költöztek.
Belőlük lettek a hidatszák (Hidatsa, eredetileg Hiraaca).
Látom, hogy te is kedveled a témába vágó tájképeket:
A Por-folyó völgye a Montana Territórium délkeleti részén.
Egy időben ez a folyó volt a határfolyó az apszáarokék és a lkaoták között, bár igazából ez a határvonal sosem volt kőbe vésve, a Nagy Síkságokon egyébként ois nagyon képlékenyek voltak a törzsi területek határai.
A fényképen egyébként az ikonikus Devils Tower látható, csak én szándékosan az apszáaroké, ill. a lakota nevét adtam meg.
A Devils Tower térsége egy időben az apszáarokék területéhez tartozott, majd a 18. sz. vége, 19. sz. eleje körül a lakoták és az északi sájenek kiszorították innen őket.
Ma a Devils Tower nem tartozik egyetlen őslakos rezervátumhoz sem, szövetségi terület, ún. National Monument.
Ha ezt az ún. Big Dry areát keresitek a nagy világhálós világtérképen, akkor azt kell beütni a térkép keresőjébe, hogy Big Dry Creek, Montana. Azaz Nagy Száraz Patak.