Biztos, hogy nem ez volt életünk legjobb szurkolása, ill. a csapatnak a legjobb meccse. De arról talán lehetne beszélni, hogy ti szolnokiak milyenek vagytok. Én inkább nem jellemezném, ezt mindenki tudja. Csak nem értem miért kérdezitek, hogy idegenben miért nem áll mellétek senki, még a csapat sem? ****
Min. 35-40 kecskeméti volt a szolnoki nézők között... Legegyszerűbben akkor lehetett behatárolni, mikor mindenki (szolnokiak) felállt, csak ők nem. Így volt a legkönnyebb az ismerős arcokat megtalálni...
Aki szereti a kosárlabdát - és vissza tud emlékezni az igazi szurkolásokra, győzelmekre, sikerekre, és akár a vereségekre is - az úgy is ki fog járni meccsekre szurkolni.
Mindenki tud belső infokat, melyek nem teszik túl szimpatikussá az Univert, de ezeken túl kell lépni.
Személy szerint én nagyon szeretem a kosárlabdát, és jó levezetni a feszültséget azzal, hogy szurkolok a csapatomnak. Igen, az én csapatom is, hiszen kecskeméti vagyok. És a vereségek után is újra és újra - lehet néha kicsit letörve, de bízva - kijárok, és szorítok a srácokért, mert ez nekem kell!
Ez olyan, mint az élet. Vannak hullámvölgyek, lejtők és emelkedők. De ha szeretsz élni, akkor folytatod.
Engem is ki lehet fikázni George, nem akartam csöpögős lenni, de én így érzem.
"Legyek seggnyaló! De akkor te nem tudom mi vagy..."
Hogy szalonképesen fogalmazzak, nem fontoskodó az biztos, és érdekes módon mégsem állok haragban a világgal. Egyszerűen nem érzem kényszerítő erejűnek és nem is valósítható meg, hogy barátságban akarjak lenni mindenkivel, mert nem lehetek szimpatikus (és nem is akarok mindenáron megfelelni) mindenkinek.
Érdekes történések mennek nálatok...Szerintem nem ismeretlen a helyzet nekünk sem...Ha publikusak az okok/háttér, akkor TT-n pár bambi mellett szívesen meghallgatom majd a történetet.