Pontosan 60 évvel ezelőtt, 1945. február 11.-én a szovjet hadsereg felszabadította Budapestet. Érdemi hozzászólásokat várok, a Budapesti csatáról és a harcokról.
Hát, igazat kell adjak neked. Sőt még tovább megyek. A mocsok muszkák megzabrálták a magyarok ÓRÁIT! BICIKLIJEIT! A ronda nagy tankjaikkal ÖSSZEKARISTOLTÁK AZ UTAKAT!
Légy szíves, kapjál már magadhoz, a topic a II. világháború egyik eseményéről szól. Emberek tízmillióit irtották ki mindkét oldalról. Nem gondolod, hogy kissé groteszk arra hivatkozni, hogy bokáig a vérben gázolva ráadásul meg is döntöttek sok nőt? Szörnyű dolog az erőszak, de ebben a kontextusban szerintem majdnem olyan komikus rá hivatkozni, mint a megzabrált órákra.
Igen, a magyar megszálló erôk kegyetlenkedései borzalmasabbak voltak ukrajnában, mint a szovjeteké magyarországon. Arról már ne is beszéljünk, hogy ikon nem maradt utánnunk, nagyobb értékeket, csak azért nem tudtunk zabrálni, mert abban a németek jártak élen. A szovjetek nem mészárolták le falvak teljes lakosságát, nem égettek fel teljes járásokat, sôt! Magyarországon már hadifoglyokat is ejtettek, stb...
A magyarországot elfoglaló* szovjetek csak fosztogattak, hébe-hóba gyilkoltak és megerôszakoltak minden nôt, akivel összefutottak.
*Ha a szovjetek vesztenek, akkor ha jól gondolom most minden valamirevaló ukrán faluban ott állna a felszabadító magyar csapatok emlékkeresztje, meg a Hôs Magyar Honvédrôl elnevezett általános iskola...
Nem rühellem ôket. Tényszerěen tudomásul veszem: Ôk ilyenek -voltak (?). Háborúztunk, vesztettünk, elfoglaltak minket. Ahogy már Napóleon megmondta. "A hadseregnek két szerve van, a fasza és a gyomra."
Ui.: az én dédanyám ekkor 45 éves volt. Az édesanyám 3 éves. Nagyanyám még két évvel korábban meghalt.
Dédanyám élményei:
1.) Belovagolt egy kozák, dédanyám majd összesz@rta magát, és ijedtében szlovákul 'Adjon Istent!' köszönt. A kozák "Magának is!" mondta, és elment.
2.) Egy rakás orosz megállt a ház előtt. Beromboltak a házba. Amerikai konzervet adtak a dédanyámnak, majd dédanyám minden ellenkezése dacára elvitték a frissen főzött káposztát a fazékkal együtt. A fazekat 4 utcával arrább találták meg.
3.) Részeg orosz bejött a házba. Óra után kutatottt, de az nem volt, csak a fali kakukkos. Ezt megfogta, de erre kakukkolni kezdet. Az orosz eldobta, és a PPS-el szitává lőtte - utána káromkodva elment.
4.) Orosz katonanők a zsákmányolt selyemkombinékban közlekedtek az utcákon, mert azt hitték, hogy az ruha:)))))
Mindezek az esetek Pesthidegkúton történtek, ott pedig voltak harcok.....
A nagyapám hivatásos katonatiszt volt, akit elvittek málenkij robotra, ahonnan csak 1951-re került haza, mert 3xor megszökött.
Ja, és a belvárosi lakást a derék hazafi szomszédok mutatták meg a szovjeteknekj, mint egy náci tiszt otthonát, úgyhogy az teljesen kirámolódott, a maradékot a szomszédok hordták szét...............
hogy 'ti mit csináltatok a Szovjetúnióban? Nemcsak hogy szemünk előtt gyaláztátok meg feleségeinket, de ráadásul utána agyonvertétek a gyerekeikkel együtt és felgyújtottátok falvainkat, városainkat földig romboltátok'. Mi azt tudjuk, hogy a magyar kapitalizmus kitermelte a maga szadista barmait.
petey t, EZ itt a lényeg!
"De azt nem tudjuk, hogy a szibériai katona miért érvel ezzel és minden orosz katona, hogy az ő gyermekét is agyonverték, mikor a német fasizmus álmát, az Urált sem érték el a villámháborúnak csúfolt fasiszta támadások, nemhogy Szibériát. Így nem lehet egy dicstelen jelenséget elkendőzni, egy olyan államban, mint a szovjet állam."
Tipikus utólagos hazudozás. Mo-on a 2. Ukrán Front csapatai voltak. Ezek a csapatok 90%-ban a megszállt területekről lettek kiegészitve, ahol tapasztalták saját bőrükön a "ittjárt a magyar hadsereg, keresztet, földet visszadott nektek" szlogen megvalósulását, a csupán partizánGYANÚ miatt kiirtott egész falvakat, megerőszakolt nőket, anyjuk hasából kivágott csecsemőket, levágott mellű fiatal lányokat, a kirabolt templomokból szuvenireként hazaküldözgetett ikonokat, a szőrmékről...
Volt mit visszaadniuk.
Ungvárytól olvasd el a legújabb Rubiconban a magyar megszálló erőkről szóló cikket. Csak a magyarok által lemészárolt ukrajnai lakosok száma 60(!) ezer tehető!
Bocs, hogy ezt mondom, de olvass Orwellt. Az a figura nagyon értett a propagandatudományhoz. Ez volt a szakmája (meg publicisztika, meg brit birodalmi rendőr és csavargó) Nem szó szerinti idézet, de kb egyezik. "Az, hogy az atrocitásokat a politikai-szövetségi helyzettől függően előveszik vagy elhallgatják, azt a gyanút kelthetné bennünk, hogy meg sem történtek. Az igazság azonban az, hogy megtörténnek" Ha érdekel, megkeresem...
Persze eszközünk nincs a bizonyításra, Orwelnek sem lehetett, elvileg sem. De a világképe működőnek tűnik.
Ez alapján a helyes eljárás: Meghallgatjuk a két egymásnak ellentmondó felet, és az összes atrocitást (rendes nyelven kegyetlenkedést) igaznak tekintjük, melyben nincs logikai ellentmondás.
Rossz módszerek (legalábbis sok hibát várok tőlük): Az ördögnek kikáltott fél (összes) állítását aut. megszorozni -1 -gyel. Az angyalnak tekintett fél állításait elhisszük Úgy gondoljuk, hogy az a sok alapvetően jószándékú ember csak egy kupica imára lépte át a határt (mindegy, melyiket), stb.
A nagynéha lehetővé váló bizonyítás ennek ellentmond, innentől fogva bizonyíték híján jól tesszük, ha gyanakszunk. Ez nem bizonyítás, ez heurisztika - gyakran vezet jó eredményre, bár nem mindig. Konkrét esetben szerintem 80% körül lennék - ennél jobbat természettudományok tudnak, ezek meg ugyebár nem azok.
OK tévedtem Én Ausztriára is csak valami SzEB szerű szervezetet gondoltam, nem felosztást ollóval (Amely SzEB-ben /Mo.-n/ az oroszok bírtak lényegében teljhatalommal, a másik 3 szerepe tudtommal névleges volt)
"Egyszóval: hol is vannak a tizezrével korházak elött sorbaálló megerőszakoltak?"
Csak hogy véletlenül se elfogult forrást idézzek:
"Évtizedek óta úgy nézett a világ proletariátusa Moszkva felé, mint a tudatlan munkás Krisztusra. Onnan várt segítséget, hogy a fasiszta vandalizmus állati tetteitől megszabadulhasson. Hosszú, kínos üldöztetés után jött a dicső, várva-várt Vörös Hadsereg, de milyen Vörös Hadsereg?
Budapest felszabadítását illetőleg Kőbánya volt az a hely, ahová január 2-án nehéz harcok árán bejutott a felszabadító Vörös Hadsereg. Házról-házra, törve, zúzva, pusztítva maga után mindent. Nem azért történt meg ez a pusztítás, mintha ezek az évtizedes bér-rabszolgák otthonában lévő rongy és bútordarabok között fasiszták védték volna magukat, mert Kőbánya munkásságának csak csekély része volt németbarát és nem tűrte meg a nácikat, hanem az eszét, fékét vesztett vad gyűlölet tombolása nyilvánult meg.
Anyukákat gyermekeik, férjeik szeme láttára erőszakoltak meg részeg katonák, fiatal, 12 évtől felfelé korban levő fiatal lányokon az apáiktól, anyáiktól elhurcolva 10-15 szovjet katona is keresztülment, sok esetben nemibetegséget is oltva beléjük. Az első csapat után újabbak jöttek, csinálva elődeik művét, és a már nemibeteg nőket a legszívfacsaróbb könyörgésük dacára újra meg újra elővették és a Vörös Hadsereg kitermelte a tömegfertőzést a magyar nők rovására. Több elvtárs az életével lakolt, mert felesége és leányai védelmére kelt...
Az üzemekben szörnyű állapot van. Orosz katonatisztek a leglehetetlenebb állapotokat teremtették, mert a felállított üzemi bizottsági tagokat, kik közül sok a kommunista párttag, semmibe sem veszik. A munkások éhgyomorral napi egyszeri borsó, vagy babebéd mellett 3 pengős órabérért dolgoznak. A volt fasiszta igazgatókat többre becsülik. Ezeknek több a becsületük, mint az üzemi bizottsági tagoknak, mert ők nőkkel szolgálják ki az orosz tiszteket...
Az orosz katonák által történt rablások még mindig napirenden vannak. Tudjuk, hogy a hadsereg intelligens személyei kommunisták, de ha hozzájuk panasszal fordulunk, dührohamot kapnak, és le akarják lőni az embert, és azzal érvel mind, hogy 'ti mit csináltatok a Szovjetúnióban? Nemcsak hogy szemünk előtt gyaláztátok meg feleségeinket, de ráadásul utána agyonvertétek a gyerekeikkel együtt és felgyújtottátok falvainkat, városainkat földig romboltátok'. Mi azt tudjuk, hogy a magyar kapitalizmus kitermelte a maga szadista barmait. De azt nem tudjuk, hogy a szibériai katona miért érvel ezzel és minden orosz katona, hogy az ő gyermekét is agyonverték, mikor a német fasizmus álmát, az Urált sem érték el a villámháborúnak csúfolt fasiszta támadások, nemhogy Szibériát. Így nem lehet egy dicstelen jelenséget elkendőzni, egy olyan államban, mint a szovjet állam.
Hiába éltetjük a plakátokon, a pártban, a gyárban és mindenhol a Vörös Hadsereget, mikor az apáknak fiait, kiknek sikerült a Szálasi-féle vad kényszer alól megszökni, azokat az orosz katonák hajtják végig az országutakon, batomi módra, több helyen egy-egy hullát hagyva maguk után.
A vidékre küldött elvtársak a fölfelosztás propagálásánál azt kapják a paraszttól, hogy mit ér a földdel, mikor az oroszok elvitték a lovakat a mezőről, a földet pedig az orrával nem tudja feltúrni."
Hagyd el. Ftonyónak az a mániája, hogy a szovjet hadsereg magyarországon civilizatorikus misszióban járt csupán...
Valójában nem nagyon volt nô, aki megúszta volna a felszabadítást. Bár ténylegesen nem olyan brutalitással zajlott le mindez, mint a porosz területeken.
Van egy eléggé meggondolatlanul fecsegő idősebb kollegám akitől hallottam két elméletileg (szerinte) különálló történetet: Az egyik történet az az, hogy '45 kora nyarán értesítették a muterját, hogy a férjét aki itt Mo-n esett fogságba de valamilyen ok miatt nem vitték ki malenkij robotra Cegléden átveheti. Az utazás nagyon érdekes volt, mert olyan sok nő utazott le Ceglédre, hogy neki már csak a vonat tetején jutott hely. Ott lóbálta a lábát. Első sztori eddig tart. Második sztori amit csak több hétnyi késéssel mesél a fickó: Cegléden a vasútállomáson az egyik várótermet berendezték "megerőszakoló állomásnak" és MINDEN az állomásra érkező nőt szisztematikusan megerőszakoltak!
Anyám kislány volt az ostrom alatt de már emlékszik az első orosz szavakra amit az óvóhelyre betörő első orosz katonáktól hallott: Barisnya barisnya! Nagyanyámat és a pincében lévő összes "használható" nőt előzőleg beterelték egy vakjáratba és eléhordták a szenet, mintha ott nem lett volna folytatása a pincének. Állítólag megúszták, de a szomszéd házakban nem voltak ilyen szerencsések. Azért mondom, hogy állítólag mert mindenki csak mások megerőszakolásáról hallott, de olyan nincs aki beismerné, hogy vele is megesett. Legfeljebb azok akiknek pl a lábát szétlőtték mert nagyon hevesen ellenkezett.
Mo-n az oroszik igen nagy számban erőszakoltak meg nőket. Aki azt mondta neked, hogy nem többet mint pl az amcsik a szövetséges Fr-ban az nem nézett utána a dolgoknak. Ne évtizedekkel a háború után született íróasztal történészeket kérdezz, hanem a nagymamádat és a többi idős rokont akik átélték!
"Nem tudtam, hogy nem az egészet szállták meg. Bécsnél rémlik, hogy közös megszálló csapatok voltak 1945-től, de nem olyan kifejezett, mint Berlinben - ha egyáltalán jól rémlik. Hogy Ausztriát osztották volna valmilyen módon is, erre semmilyen foszlány nem emlékeztet, tudtommal egységesen kezelték"
Akkor rosszak az emlékfoszlányaid:)))
Ausztria ugyanúgy négyhatalmi megszállás (angol, USA, francia, szovjet) alatt volt, Bécs is ugyanúgy fel volt osztva, mint Berlin.
De mivel ez nem volt olyan fontos, nem sokan emlékeznek rá...
Ui.: anno a Magnum sorozatban Higgins célozgatott Magnumnak bécsi megszállásos kalandjaira :))))
OFF Bocskai, Pázmány, Betlhlen /itt nem az István:) /, Zrínyi
Valsz tudták, hogy mindkettő "pogány" (értsd, nem képviselhetik a magyar érdekeket teljesen és hosszú távon), mégis húztak valamerre (nagyjából érthető, akceptálható okokból)
És ez igaz a 2.vh. idejére is. Németo.-tól többet lehetett remélni, mint szinte bárki mástól -beleértve a SzU-t is. Tehát az "asszimetria" érthető, németbarátnak nem mondható nagyjaink részéről (is) - Itt Bethlen Isvnra és Kállay Miklósra gondolok
Ami meg a SzU elleni hadbalépést illeti: Kassa idején a németek valóban nem kértek magyar cspatokat, sőt nem is számoltak velük (tehát tényleg nem, nem csak diplomáciai trükközés volt), de 1942-ben már igény lett volna. Ez (eddig) Gosztonyi Péter következtetése és én hihetőnek találom. Szerintem: Az a kb 1/2-1 év differencia moralizálásra, háborús bűnösségre, meg népek kispadra ültetésére bőven elegendő - de a végeredményt (háború kimenetele) nem sokat számít. És ez itt történlem (+hadászat, közgazdaságtan, szociológia...), némi 'mi lett volna ha' játékkal fűszerezve ON
Szovjet csapatok Bp. körül: Nem nyilvánvaló, de igaz, hogy a katonák közül sosem harcol mindenki a fronton.
Én a lekötött sereg nagyságát gondoltam összehasonlítani, amely egy aktív ostrom esetén nagyobb, mint egy "passzív"(abb) gyűrű esetén. Lévén, hogy az előbbi támadó (tehát a a védelemben levőknek 2-6 szorosa kell hogy legyen, és nem csak a harcoló), az utóbbi védekező (tehát elég, ha a védőkkel (mondjuk) 1:1 arányban van)
Sztálinnak presztízskérdés volt: Nekem is így tűnik. Annyit tettem hozzá, hogy a hadászati célok veszélyeztetése nélkül megtehette volna (szerintem), hogy nem erőlteti az ostromot
Mellékszál/Ausztria: Nem tudtam, hogy nem az egészet szállták meg. Bécsnél rémlik, hogy közös megszálló csapatok voltak 1945-től, de nem olyan kifejezett, mint Berlinben - ha egyáltalán jól rémlik. Hogy Ausztriát osztották volna valmilyen módon is, erre semmilyen foszlány nem emlékeztet, tudtommal egységesen kezelték
"Arról tehát szó sincs hogy ártatlanul örlődtek két pogány között"
Így igaz, lévén a magyar politikai élet (leszámítva Bajcsy-Zsilinszkyt és társait.) akkoriban a nyilasok és a sebtében összedobott debreceni bábkormány között oszlott meg. Ez volt a következménye annak, hogy korábban, a kései Horthy-rendszerben sem létezett olyan politika, ami a nagyhatalmaktól függetlenül, hosszú távon is nemzeti célokat szolgált volna. Hogy ez mennyiben tudható be a történelmi kényszerpályának és mennyiben a szabad döntésnek, erős vita tárgyát képezheti.
"A 300 évvel ezelőtti analógiát meg főképp nem értem, kurucok egy pillanatig sem őrlődtek, pontosan tudták hogy melyik oldalon állnak. Legalábbis szövetségi kapcsolataik erre utalnak."
Érdemes a kurucok mellett más példákra is kitérni: egy Bocskai, egy Pázmány, egy Bethlen Gábor vagy egy Zrínyi Miklós pontosan tudta, hogy törököktől és Habsburgoktól egyformán távolságot kell tartani ahhoz, hogy az ország egyáltalán fennmaradhasson.
Érvelésed egyetlen szépséghibája, hogy az akkori magyar kormány önként jelentkezett az oroszok elleni "kereszteshadjáratra", a németek nem kérték és különösen nem erőltették a részvételüket. Területet akartak szerezni és jók lenni Hitlernél, jobbak mint a románok, akik két hadsereget is küldtek. Arról tehát szó sincs hogy ártatlanul örlődtek két pogány között, ahogy írtad. A 300 évvel ezelőtti analógiát meg főképp nem értem, kurucok egy pillanatig sem őrlődtek, pontosan tudták hogy melyik oldalon állnak. Legalábbis szövetségi kapcsolataik erre utalnak.
"a Bp.-n lévő ellenséges (azaz német és magyar) erők nem zavarják a szovjet hds. előrenyomulását, ha be vannak kerítve. Hasznuk (SzU szempontból káruk) annyi, amennyi ert lekötnek a bekerítéssel. Kérdés, hogy ez mennyi volt, nem hinném, hogy a teljes "Ukrán Front" (kvázi hds. csoport) le lett volna fogva."
Az orosz erők nagy része nem harcolt Bp.-en, a feladatuk arra szorítkozott, hogy a külső ostromgyűrűben felállva fedezni tudják a fővárosban előrenyomuló csapatokat. A Conrad 3 idején megmutatkozott, hogy még ezt a feladatot is csak döcögősen tudják végrehajtani: egy ideig még a front is szabályosan kettészakadt. Ebből gondolom kikövetkeztethető, hogy maguk az oroszok is úgy gondolták: eredményes támadást csak az ostrom utáni tehermentesítést követően tudnak megindítani. Sztálin számára pedig eleve presztízskérdés volt Bp. bevétele, miután '44 novemberben egyszer már rendesen felsült a város menetből történő elfoglalásának tervével.
"Ausztria: A SzU megszállta őket! (Nem egészen katonai erények miatt, volt abban pol. megegyezés is - bár el is érték...). 1955-ben vonult ki."
Ezért írtam Ausztria nagy részéről... Egyébként 1955-ben nyilván komoly szempont volt, hogy lehetetlen fenntartani egy apró, Bécs környékére korlátozódó, de egyébként életképes államot.
Szvsz nem hiszem, hogy arról kellene szólnia egy vitának, kit mennyiben lehet felmenteni az elkövetett bűnök alól. Hatvan éve a világtörténelem két talán legbrutálisabb hadserege csapott össze a Kárpát-medencében, az ország egésze szempontjából nem felszabadulást, hanem egy újabb megszállást hozva el. Nekünk magyaroknak pedig, ellentétben a háromszáz évvel korábbiakkal, még annyi elégtétel sem jutott, hogy két pogány közt egy hazáért harcolva veszítsük el a szabadságunkat.
"Talán Berlinben.. ennek Bp-en SEMMI nyoma! Volt sok erőszak nálunk is, de e tetemes jótéteményben a NÉMET nők részesültek."
Ne torzítsunk: kb. ezer 'Blitzmadchen' működött az ostrom alatt Bp.-en, rajtuk kivűl még rengeteg magyar nő szenvedett erőszakot az oroszoktól. Nem hiszem, hogy a kiéhezett csordát érdekelte egyáltalán, hogy milyen nemzetiségű áldozatokat szemelnek ki maguknak.
Az Ungváry könyvben benne van az erőszakok becsült száma - ez nem több, mint amennyit a felszabaditott Fro-ban a jenkik elkövettek. Pedig azokj ott tényleg szivesen látott felszabaditók voltak, ugye?"
Elég egyedi érveid vannak, de utólag ez már aligha elfogadható magyarázat a megalázott nők számára, akárhányan voltak is. A bűnt nem mentheti fel az elkövetés mértéke, ehhez előbb az illetőknek számot kell vetni vele. Ilyen szempontból kevésbé lényeges, hogy tudtommal Ungváry is nagyjából a női lakosság 10%-ra teszi a megerőszakoltak arányát, ami a "legjobb" esetben is több tízezer embert jelent.
Attól függ. Hogy azt írja e le, ami történt, vagy azt, aminek szerinte történnie kellett...
Jelen esetben az utóbbi fedi a valóságot. Csapó Endre leírása csak nyomokban... Az, hogy Budapestet elfoglalták és nem felszabadították (magánvélemény, mint ahogy voltak olyanok is nem kevesen, kik joggal felszabadulásként élték meg) még nem azt jelenti, hogy a történelmet kozmetikázni kell.
Mikor a kitörés meghiúsult, akkor a Budapest környéki faluból sokan elindultak hozzátartozójuk keresésére, eltemetésére. Rengeteg szülő, testvér volt a vár védői között, akiknek legalább a végső tisztességet szerették volna megadni.
A holtestek halmokban feküdtek és az asszonyok sírva és rettegve keresték közöttük sajátjaikat. A döglött lovak husát ették, és a hidegben ők is közel álltak a kihüléshez, mint sok sebesült, akiket a rajtuk heverő hullák mentettek meg az azonnali haláltól.
Mióta számít érdeminek ennek a bizonyos Csapó Endrének az írása? Mi köze a történészekhez? Az azért kevés ebben a témakörben, hogy valaki ostoba szélsőjobboldali nézeteket vall.
Na jó, hasonlítsuk össze, mivel jártunk jobban, a németekkel vagy a ruszkikkal:
1. Mindkét fél rendesen szétrabolta az országot, vittek aranyat, komplett üzemet, mindent, ami mozdítható
2. Miközben háborúztak, egyik sem kímélte a magyar városokat, civileket, létesítményeket. Az orosz szétbombázta, a német felrobbantotta, és így tovább...
3. Mindkét fél deportált kényszermunkásokat saját hazájába (munkaszolgálatosok és a malenkij robot), a németek még pelyhedző kölköket is vittek katonának.
4. Mindkét félnek a megszállás után megvoltak a magyar cinkosai, kollaboránsai, helytartói, nevezzük akárminek, és volt belűlük bőven, nyilas vagy kommunista, Sztójai és Szálasi vagy Rákosi és Kádár- egyre megy.
5. Mindkét fél rengeteg magyar embert ölt meg vagy volt közvetlenül felelős a haláláért, ebben a versenyben azonban a németek győztek, ugyanis közel félmillió MAGYAR embert gázosítottak el vagy lőttek agyon, többnyire nem azért, mert zsidó vallásúak vagy gazdagok és népnyúzó bankárok voltak, hanem mert legalább egy nagyapjuk pechre zsidó volt és még nem keresztelkedett ki.
6. Mindkét fél évtizedekre tönkrevágta az ország gazdaságát, a németek áldásos háborújuk, a szovjetek kíváló társadalmi-gazdasági rendszerük által, amit ránk kényszerítettek.
7. Mindkét fél utált minket, a németek alsóbbrendűnek, a szovjetek utolsó náci csatlósnak tartottak.
8. Mindketten megszálltak katonailag. Ha a németek győznek, valőszínűleg ők sem mentek volna el, de ha kész a Lebensraum keleten, lehet, hogy lelépnek. A szovjetek tényleg nem mentek el.
9. A német megszállás kb. egy évig, a szovjet negyvenöt évig tartott.
Talán érdemes egészben is, mert nagyon fontos dolgok szerepelnek benne és hitelesnek tűnik:
Csapó Endre írása, Magyar Élet 2005 január 25. Date: Sun, 23 Jan 2005 20:42:22 +1100
Csapó Endre Budapest ostroma
Hatvan évvel ezelôtt, ezekben a decemberi, januári és februári hetekben súlyos küzdelem folyt a magyar fôváros védelmében magyar és német csapatok részérôl, illetve a fôváros elfoglalására az ellenség részérôl. Az orosz és a hozzájuk pártolt román haderô szeptember elején már több helyen átlépte a magyar államhatárt, október végén már megszállták az ország keleti felét. Elônyomulásuk meglepôen lassú volt. Decemberben nagy harcok árán igyekeztek elérni Budapest körülzárását, ami karácsony napjára sikerült is.
A németek elhatározták Budapest védelmét, hogy lekössék az elôrenyomuló orosz csapatok jelentôs erejét. A bezárt városban a magyar védelem mintegy 37 ezer, a németek mintegy 33 ezer katonával vettek részt. Szívesen olvasnánk a magyar oldalon harcoló egységek helytállásának leírásait, de nagy valószívűséggel ez a terület feldolgozatlan, pedig a honvéd alakulatok mellett számos diák, egyetemista, levente és munkásfiatalok lelkesen fegyvertfogó szervezetei is résztvettek a város védelmében. A magyar történelem legnagyobb védelmi harcának ismertetésével hatvan éve adós a magyar tájékoztató ipar, történészi feldolgozása is gyér és fôleg elfogult a támadók oldalán. Az interneten elérhetô országos napilapok és folyóiratok egyikében sem találtunk január közepéig nyúlfarknyi utalást sem arra, hogy Budapesten 60 kerek évvel ezelôtt aratott a halál, katonák és civilek soraiban egyaránt. Harci cselekmények és elhurcolások halottainak száma meghaladja a most világszenzációt jelentô szökôárban elpusztultak számát. Érthetetlen ez a hallgatás, és ha ennek okain tépelôdünk, ismét oda érkezünk meg, hogy a háború súlyos pusztításait is túláradó mértékben károsult a nemzet lelke. Talán az a magyarázat, hogy egyik részrôl nem mernek írni róla, félve a sokat emlegetett fasisztázástól, másik részrôl pedig attól félnek, hogy ennyi idô után már nem lehet bolsi maszlaggal etetni a népet, hát jobb hallgatni róla. Jobbnak látják nem bolygatni a történelmet, mert a feltáruló esetek legombolyítják azt a műtörténelmet, amit összehorgoltak fél évszázadon át, ami még úgyis benne van a történelemkönyvekben, lexikonokban, tanrendben, maradjon csak így nem kell felkeverni, mert felbűzlik.
A magyar nemzet történelemtudata számontartja a vitézi cselekedettel végrehajtott vár- és városvédelmeket, akár gyôzelemmel, akár hôsi önfeláldozással végzôdtek, bekerülnek a költészetbe, legendatárba, szépirodalomba:
?Kôszeg (1532) Jurisics Miklós, ?Buda (1541) Fráter György, ?Temesvár (1552) Losonczy István, ?Drégely (1552) Szondy György, ?Eger (1552) Dobó István, ?Palota (1566) Thury György, ?Szigetvár (1566) Zrinyi Miklós, ?Munkács (168688) mint legismertebbek, és végül illik megtanulni ?Budapest (194445) vitéz Hindy Iván. **** Tolbuchin és Malinovszkij 160 hadosztályt vezényelt Magyarország ellen, ezekhez már szeptember elején csatlakozott a 4. román hadsereg tizenegy hadosztálya. A magyar és német haderô ezzel szemben 43 hadosztályt tudott kiállítani. Az óriási túlerô ellenére is csak december 23-án tudták célpontjukat, Budapestet körülfogni. Karácsony szent estéjén kezdôdött a háború egyik legkeményebb és legvéresebb csatája.
A Budapesten bekerített egységek Pfeffer-Wildenbruch német SS tábornok és vitéz Hindy Iván magyar tábornok parancsnoksága alatt álltak. A németek két lovashadosztálya, a 13. páncélos hadosztály nagyobb része, és a 271-es Volksgrenadier hadosztály egy harccsoportja, légelhárító egységek és a 4. sz. SS rendôrezred, kb. 33 000 fô. A magyarok két teljes gyaloghadosztálya és az 1. páncélos hadosztály maradványa, továbbá légelhárító, csendôr és műszaki egységek, kb. ugyancsak 33 000 fô. A magyar erôkhöz még hozzá kell számítani a "Budapest˛ ôrzászlóaljat, az Egyetemi Rohamzászlóaljat és számos, hungaristák által szervezett, vagy iskolai alakulatot.
Velük szemben a Sumilov tábornok parancsnoksága alatt álló 7. Gárdahadsereg három hadteste és a Sljemin tábornok 46. hadseregének 4 hadteste állt, mely erô együttesen 18 hadosztályt és 3 brigádot tett ki, kb. 220 000 fôvel. Ezekhez járult a 2. légiflotta, mely teljesen zavartalanul uralta a légteret.
A 2. Gárdahadtest megkísérelte karácsony estén behatolni Budapest déli kerületeibe. A vállalkozást magyar egységek meghiúsították. A szenteste áhitatának megzavarása kemény elhatározást váltott ki sokezer fegyverbíró fiatalból, akik ezután jelentkeztek fegyverért. Harceszközök tekintetében a magyar alakulatok elég rosszul álltak, és a jelentkezôk töredékét tudták csak felfegyverezni, fôleg a nyilas párthatalom által a honvédségtôl visszatartott raktárakból. (A fôváros nem volt felkészülve polgári védelemre, és emiatt hatásköri súrlódások voltak a párthatalom és a hadsereg között).
December 29-én az oroszok kísérletet tettek ultimátum átadására, parlamenterek által. Két szovjet tiszt közeledett a német vonalhoz fehér zászlóval ellátott jeepen. Az egyik még megérkezése elôtt halálos lövést kapott. A másiknak sikerült Rumohr SS tábornoknak átadni az ultimátumot (amit ' mint késôbb nyilvánosságra került ' Malinovszkij és Tolbuchin marsall írt alá), aki azt olvasatlanul visszaadta. Ez a szovjet tiszt visszatérte alkalmával szerencsétlenül egy magyar üteg tüzébe került és egy lövedékrepesz által halálosan megsebesült. Ennek a két tisztnek a tragikus sorsa nagy mértékben hozzájárult ahhoz, hogy a budapesti harcok rendkívül könyörtelenné váltak.
Állandó légibombázás, az utak és terek géppuskázása, tüzérségi és aknavetô tűz zúdult a fôvárosra, ami csak a pesti oldal január 18-án történt eleste után szűnt. A várost házról-házra, utcáról-utcára védték, a pesti oldalt legfôképpen a magyarok, míg a németek zömmel Buda városrészeibe és kazamatáiba vették be magukat. Az utcai harcokban az oroszok nem sok hasznát vették a tankoknak; a magyar és német Boforsok és a kapualjakban vagy padlásokon meghúzódó páncélöklös harckocsivadászok igen hatásos elhárítást nyújtottak.
A pesti oldal eleste után az ostrom teljes súlya Buda belsô kerületeire összpontosult. A harcok hevessége itt túltett a sztalingrádi csatáén is. A német'magyar védôállások a Dunának támaszkodva, félköralakban húzódtak, a XI. ker. vasúti töltéstôl, a Sashegy és a királyi vár környékéig. Végül a Sashegynél törte át az összpontosított szovjet támadás a hôsiesen védett magyar vonalat, ahol a harcokban különösképpen kitűnt egyetemi rohamzászlóalj tartotta fel a nyolc nap, nyolc éjjel tartó állandó rohamot. A vörösöknek sikerült elfoglalniuk majdnem egész Budát. A védôk már csak a Gellérthegy és a királyi vár környékét tartották, s február 11-én már csak a vár romjai adtak oltalmat a maradék védôseregnek.
A védôk utolsó reményüket fektették egy kitörési kísérletbe, hogy elérik a Budától 25'30 kilométerre elônyomult felszabadító éket. Az oroszok azonban értesültek a tervrôl és a február 11-én este 8 órakor megindult kitörést pokoli tüzérségi és aknavetô tűzzel árasztották el. A kitörés elakadt és az oroszok szörnyű mészárlást végeztek az immár úgyszólván fegyvertelen védôk közt. Géppuskával és nehéz fegyverekkel lôtték a tömeget, és még három nap után sem szűnt meg az irgalmatlan embervadászat. Vitéz Hindy Iván tábornok fogságba esett, s késôbb a budapesti vörös vésztörvényszék felakasztatta. Ötvenkét napos ostrom után Budapest elesett.
***** Az ostromlott városban a védelem anyagi feltételei (lôszer, élelem, orvosság, víz, villany) elôbb elfogytak, mint a védekezô szellem. A lakosság nagy mértékben támogatta a katonákat élelemmel, hajlékkal, gyógyítással, figyelôszolgálattal. Akkor már mindenki hallott a szovjet katonaság kegyetlenségeirôl a keleti országrészekbôl menekültektôl. Hamarosan beigazolódott a félelmük, a január 18-ára elfoglalt pesti oldalon házról-házra járva szedték össze a "felszabadult˛ magyar elvtársak-vezette szovjet és román járôrök a katonákat. A fôváros védelmét, általában a haza védelmét, bűncselekménynek nyilvánította a szabadrablást elrendelô és a politikai irányzatot elôíró "felszabadító˛ ellenség, ami hivatalos szemléletté vált a muszkavezetôk szorgalmából a megszállás évtizedeiben. A konformizmus Magyarországon példa nélkülien áthatotta a 45 éves hódoltsági idôt, és még ma is tart, aminek egyik fô látható jele a pesti Szabadság tér szovjet emlékműve, de sajnos jelen van a kettôs morál kollektív lelki sérültségében is.
***** Budapestet meg lehetett volna kímélni az ostromtól, szabad várossá kellett volna nyilvánítani érvelnek politikai elemzôk. Igaz, meg is kellett volna kímélni, de ilyen döntésre a honvédségnek nem volt hatásköre. Ez politikai hatáskör, és aki ismeri az akkori politikai helyzetet, tudja, hogy akkor az már kizárólagosan a németek birtokában volt. Két nagy lépcsô vezetett erre a helyzetre: 1944. március 19-e és október 15-e. Rengeteg sok forráshoz fordulhatunk ennek a két történelmi lépcsônek a magyar szuverenitás és döntéshozási lehetôség elemzése érdekében. Serédi Jusztinián hercegprímás feljegyzéseit választva, az alábbiakat olvassuk:
"A kormányzó és a Kállay-kormány, úgy látszik, a haza földje felé özönlô pusztításoktól meg akarván menteni a nemzetet, honvédségünknek a határokhoz való visszarendelését és nagyobb német segítséget kért, ellenkezô esetben pedig a háborúból való kilépéssel fenyegetôzött. Ilyen irányú fellépését 1944. március 19-én a német hadseregnek hazánkba való bevonulása, a Kállay-kormány lemondása és a Sztójay-kormány kinevezése követte.˛
Ez volt az elsô lépcsô. A másik október közepén jött létre. A kormányzó környezetében egyre erôsödött a nézet: ki kell lépni a háborúból. A helyzetet reménytelenné tette, hogy Londonból egyértelmű válasz érkezett: tessék Moszkvához fordulni. Ez az üzenet a kilépni szándékozók kedvét és számát erôsen leapasztotta. Az akció mégis megindult. Október 11-én megérkezett az értesítés Moszkvából, hogy a magyar fegyverszünet aláírása megtörtént. A kormányzó rádiószózaton óhajtotta azt bejelenteni az ország népének. Lakatos Géza (a kiugrás elvégzése érdekében kinevezett) miniszterelnök megtagadta a kormányzói szózat kormányelnöki ellenjegyzését. Az ok olvasható Hennyey Gusztáv akkori külügyminiszter irataiban, aki szerint október 15-én délután a kormány álláspontja: "A kilátástalan háborút befejezni, de a német szövetségest semmi szín alatt meg nem támadni˛. Márpedig ez benne van a moszkvai szerzôdésben. A következményeket a katonák világosan látták: egy ellenség helyébe azonnal kettô lép, és mindkét oldalon magyarok gyilkolnának magyarokat, az ország órákon belül kormányozhatatlanná válik. Az pedig egy végtelenül naiv elképzelés volt, hogy a háborúnak ebben a szakaszában a Szovjetunió fegyveres szövetségeseivé válhat Magyarország. Moszkva részérôl hacsak nem hülyék ez remek alkalom a magyarokat lefegyverezni, teljesen védtelenné tenni. Ezt meg is tették az átálló alakulatokkal.
Ami a németeket illeti, pontosan kiszámítható volt, amit tettek. A katasztrófa azáltal hárult el, hogy a németek azonnal cselekedtek. Lakatos Gézának volt lélekjelenléte és bátorsága amivel megmentette a katasztrófa közvetlen bekövetkeztét , hogy meghamisította Horthy proklamációját. Kihúzta belôle azt a mondatot, hogy "a németekkel pedig a mai naptól kezdve Magyarország hadban lévônek tartja magát˛.
****** Roppant könnyű háborús ellenségeink gyôzelme után, az egész világra borított propaganda-ernyô védelme alatt megjelölni egy-egy idôpontot 1944. március 19-ét vagy 1944. október 15-ét, mint a nemzeti helytállás és a hazaárulás fordulópontját. Népbírász jogászok és aulikus politikusok meg fólió alatt erjesztett történészek tudnak csak ilyen gyors bukfencet vetni, de országos közvélemény, katonaság, közigazgatási hálózat stb., nem tudnak ilyen varázslatos könnyűséggel átpártolni az addigi ellenséghez. Az, hogy vasárnap délelôtt még köt a honvédeskü, és egy ország önmaga iránti hűségnek érezze a védelmi harcot, alkonyatra bakancsot sem váltva nem lehet felcserélni szövetségest és ellenséget, és lelövöldözni azokat, akik nem tudják politikai nyelvre fordítani a hűséget.
****** Felvidéken, a mai Szlovákiában megjelenô Szabad Újság 1992. október 27-i számában a neves magyar író, Janics Kálmán Kényszerű hűség című összefoglaló cikkét közli, aminek alcíme: Csehszlovákia hetvennégy éve és a magyar kisebbség. Ennek egyik fejezete különösen felkeltette érdeklôdésünket, ami a magyarok tömeges kiirtásának tervére utal, amire oroszok, szlovákok és szerbek készültek az 1944. október 15-i magyar fegyverletétel, illetve átállás zűrzavarának kihasználásával. (Ezt a cikk megjelenését követôen idéztük a Magyar Életben.):
A tôrbecsalás praktikái
"Nem lehet célunk az ismert hadiesemények részletezése, ez a szlovák nemzeti felkelésre is vonatkozik, de ismertetni kell a magyar vonatkozású válságos helyzeteket, elsôsorban a kisebbségek eltüntetésére irányuló politikát a gyôztesek táborában.
Benes igényeit 1943-ra a nyugati szövetségesek elfogadták, de csak a németek elleni változatban. A magyar kérdés erôszakos megoldásának elképzelése Benes számára 1944 elején elméletileg még megoldatlan volt. Ezért ' 1918 mintájára ' az eseményeket Benes kénytelen volt a befejezett tények alkalmazása felé irányítani, ebben Sztálin, Molotov és Tito is tökéletesen egyetértett.
A jeles gárda célja az volt, hogy rövid úton való elintézés formájában oldja meg a magyar kisebbség kérdését, a magyar kormányzó hatalom és haderô összeomlásának pillanatában. Vagyis az új szuper-Trianont készítették elô.
A tervet Rákosi Mátyás is ismerte, ezért nyilatkozott a magyar hadifoglyok jelenlétében olyan értelemben, hogy Moháccsal súlyosbított Trianon vár ránk. (Cseres Tibor: Parázna szobrok.)
A simán működô megoldás elôkészítését Sztálin már 1944 elején erôteljesen támogatta a magyar hadsereg megszervezésének betiltásával a Szovjetunió területén.
A sikeres megoldás számára kedvezôen alakult 1944 októberének története, Szlovákiában a felkelés nagy területet birtokolt, támadásba lendült a duklai hadtest, ugyanakkor a szomszédok szándékaira vonatkozó kérdésekben teljesen tájékozatlan Horthy és tanácsadói október elején megkísérelték a háborúból való kilépés különös taktikáját. Ha elképzelésük sikerül, alighanem működésbe lépett volna az az alapelv, amit a moszkvai csehszlovák rádióadó-állomás már 1944 márciusa óta harsogott: ' Söpörjétek ki a német és magyar áruló szemetet hazánk területérôl!
A Horthy'Bajcsy-Zsilinszky'Faragó irányzat ugyanúgy belezuhant a teljes tájékozatlanságba, mint Károlyi Mihály 1918-ban. De a magyar tábornoki kar többsége, köztük sok német- és náciellenes, ragaszkodott a további küzdelemhez; ezzel Benes és Sztálin elképzelése a gyors befejezett tények végrehajtásáról csôdbe jutott. Benes számára már csak a diplomácia maradt: a kassai kormányprogram elveinek elfogadtatása nemzetközi szinten. Tito részérôl pedig megindult a dühödt megtorlás magyarok tízezreinek legyilkolásával, október második felében és novemberben. Az embertelenség jelenlétét Szlovákiában is láthattuk 1944 novemberében, Csucsomban és másutt.
A nagy tôrbecsalás praktikáit igazolja a Sztálin akarata szerint betiltott magyar hadseregszervezés a hadifoglyok között, másodszor, hogy a Faragó-féle fegyverszüneti tárgyaláson Molotov elô sem hozta a szlovákiai magyarok kérdését, harmadszor: a demokratikus kormánnyal folytatott öt hétig tartó fegyverszüneti tárgyalásokon ' 1944. december 23-tól 1945. január 20-ig ' keményen követelte a magyar kisebbség kitelepítésének felvételét a fegyverszüneti feltételek közé. Negyedszer, mindent elárul Klement Gottwald májusban elindított, és többször ismételt deklarációja a moszkvai rádió csehszlovák adásában: ' Nincs messze az a pillanat, amikor megkezdôdik hazánk megtisztítása a német és magyar áruló szeméttôl. (Klement Gottwald: Deat rokov ' Tíz év, 1950.)
Végül egy döntô életrajzi adat. Szlovákiában élô sógorom fôhadnagyi rangban vett részt a szlovák nemzeti felkelésben, 1944 szeptemberében ezt írta nekünk a galántai járásba, az akkori Magyarországra: ' Meneküljetek arról a területrôl, mert szörnyű dolgok várnak rátok!
Mindent összegezve, ki kell mondani, hogy mind a magyarországi, mind a nyugati történészeknek fel kell hagyniuk a közel fél évszázad óta tartó ködösítéssel, mert nem mindenki náci, aki nem volt hajlandó kockázatos pillanatokban eldobni fegyverét. 1944 októberében ' megtévesztett magyarok közreműködésével ' olyan kelepcét szerkesztett a Benes 'Sztálin'Molotov'Tito-gárda, amely, ha működésbe lép, akkor ma nincs magyar sem Szlovákiában, sem Bácskában. Ezért szögeztem le már többször, hogy Magyarország a második világháborút nem vesztette el, hanem patt-helyzettel megúszta, mert voltak katonái, akik reménytelen helyzetben is a harcot választották, és beleláttak a befejezett tények kockázataiba.˛ (Eddig tart az idézet Janics Kálmán írásaiból.)
****** Érdemes a fent idézetteken elgondolkodva elidôzni. A második világháborús magyar honvédelmi stratégia nagyon helyesen és kifejezetten is okult az 1918-as eseményekbôl, amikor a szép szavaknak bedôlt liberálisok és egyéb baloldaliak megszédítették ' nemcsak a háború terheitôl roskadozó nagyközönséget, de saját magukat is, és nem akarok katonát látni jelszóval védtelenné és védhetetlenné tették Magyarországot. A második világháborús magyar részvétel erôsen korlátozott volt, ennek volt köszönhetô, hogy még volt elég katonai erô az ellenséges elônyomulás feltartóztatására.
Benes is tanult az 1919-es magyar példából, amikor a "befejezett tények politikáját˛ említi, a cseh népfelkelôkkel létrehozott befejezett tényeket idézi, errôl akkor frissiben eképpen nyilatkozott: ' Amikor a békekonferencián megjelenünk, az államunk számára olyan végtelenül fontos területi kérdés ilyen formán ' ha véglegesen jogilag nem is, de ' ténylegesen már meg van oldva.
Erre mondja ebben a cikkében Janics Kálmán: "Történelmi tévelygés kizárólag a békekonferenciát tenni felelôssé és illetékessé a határok meghatározásának kérdésében, mert 1919-ben már a gyôztes hatalmaknak sem volt sem akaratuk, sem erejük harcokat vállalni Közép-Európában. A határokat nem a békekonferencia és a Trianonban aláírt végsô szerzôdés teremtette meg, hanem az 1918 végén a 1919 elején zajlott befejezô tények. Ezek kialakulását 1918 végén csak katonailag lehetett volna befolyásolni, erre azonban a polgári forradalom hatalmi gépezetének sem ideológiája, sem szervezési elszántsága nem volt, az 1918-as magyar sajtó nem tájékoztatta a magyar társadalmat a szomszédos nemzetek terveirôl és igényeirôl: a magyar nyelvterületen, a háború végsô szakaszában senki sem számított etnikai szétszóródásra, ezért nem meglepô, ha egyes városok szívélyes udvariassággal fogadták az elônyomuló megszállókat, a pozsonyi magisztrátus is kezdetben átmeneti rendfenntartó szerveknek tekintette a cseh és szlovák népfelkelôket. Pozsonyban a magyar lakosság csak hetek múlva ébredt rá, hogy más állam polgára lett, tüntetések kezdôdtek a változás ellen, melyeknek az 1919. február 12-i sortűz vetett véget, nyolc halottal. Benes sikerrel építette ki Csehszlovákia katonai szövetségi rendszerét, 1920-ban Jugoszláviával kötött magyarellenes jellegű szövetséget, majd 1921-ben Románia bekapcsolásával megalakult a Kisantant, 1935-ben létrejött a segélynyújtási egyezmény a Szovjetunióval.˛
Tegyük ehhez hozzá, hogy ezek az államok mindaddig természetes szövetségesek voltak, lesznek és maradnak, amíg ellenségnek kell(!) tartaniok Magyarországot, a magyarokat. A kell szó itt arra utal, hogy a magyarellenességet az a történelmi esemény hozta létre és tartja fenn, ami milliós nagyságrendű magyar lakosságot utalt ezen népek állami fennhatósága alá. Éppen napjainkban érzékelhetjük, hogy gyűlöletükre semmiféle enyhítô hatást nem gyakorol a magyar kormány és sajtó kínos figyelme arra, hogy ne sértse a szomszéd népek érzelmeit. Ez szinte erkölcsi elôírás ma Magyarország számára, és aki ilyen alapon vádolható, az ráadásul megkapja a fasiszta bélyeget is. Nemcsak odaátról, hanem országon belül is.
Nem elképzelhetetlen tehát, ha 1944 október 15-én elhangzik a kormányzói szózatban a németek elleni háború bejelentése, a magyar csapatoknál azonnal kettészakad a cérna. Ezt személyesen tanúsítom, mert még így is, csupán a fegyverletétel ismeretében is, pattanásig feszült hangulat volt a városparancsnokság által lezárt laktanyánkban. Az ellenség kezére átadatás sötét lehetôségén tanakodva egymást is lestük, kiben mi lakozik, mert elkerülhetetlennek látszott a polgárháború. Arra rágondolni még ma is borzalom, ha megismétlôdött volna az 1918-as szétbomlás, Magyarországot akár fel is oszthatták volna, beteljesítve a nagyszláv álmokat. Nyugat ismét áldását adta volna a befejezett tényekre. Hiszen azóta már fasiszta nép is lettünk keletrôl-nyugatról. A történelemkönyvekben két szó emlékezne az esetre: Finis Hungaria!
A HTML és az Index rejtelmei okozták a kavarodást, sajnos... Itt megnézhető: http://forum.index.hu/Article/showArticle?t=9120690&la=41951148
A elejét megpóbálom még egyszer: Nagyon elgondolkodtato...
Csapó Endre írása, Magyar Élet 2005 január 25. Date: Sun, 23 Jan 2005 20:42:22 +1100
Csapó Endre Budapest ostroma
Hatvan évvel ezelôtt, ezekben a decemberi, januári és februári hetekben súlyos küzdelem folyt a magyar fôváros védelmében magyar és német csapatok részérôl, illetve a fôváros elfoglalására az ellenség részérôl. Az orosz és a hozzájuk pártolt román haderô szeptember elején már több helyen átlépte a magyar államhatárt, október végén már megszállták az ország keleti felét. Elônyomulásuk meglepôen lassú volt. Decemberben nagy harcok árán igyekeztek elérni Budapest körülzárását, ami karácsony napjára sikerült is.
A németek elhatározták Budapest védelmét, hogy lekössék az elôrenyomuló orosz csapatok jelentôs erejét. A bezárt városban a magyar védelem mintegy 37 ezer, a németek mintegy 33 ezer katonával vettek részt. Szívesen olvasnánk a magyar oldalon harcoló egységek helytállásának leírásait, de nagy valószívűséggel ez a terület feldolgozatlan, pedig a honvéd alakulatok mellett számos diák, egyetemista, levente és munkásfiatalok lelkesen fegyvertfogó szervezetei is résztvettek a város védelmében. A magyar történelem legnagyobb védelmi harcának ismertetésével hatvan éve adós a magyar tájékoztató ipar, történészi feldolgozása is gyér és fôleg elfogult a támadók oldalán.... Folyt köv.
