... viszont a kiállítók szerint: "Sisi magyar népművészet iránti rajongása ma még kevésbé ismert, mint ahogy az is, hogy érdeklődése, sok más kortársával közösen milyen hatást gyakorolt a későbbi háziipari szövetkezetek létrejöttére. " Ha ez igaz én hajlandó vagyok felülvizsgálni az érzésem. Kedvelem Sisi-t, de nem hinném, hogy mindent tudok róla. Így inkább kicsit nyomoztam az ügyben:
Hogy a tárlat mennyire igényes nem tudom, de az intézményt kedvelik (Facebook 65 ezer kedvelés, 87 ezer követő - reméljük nem fizetettek!) és egykor a Nemzeti Kulturális Miniszter alapította. (Ezt nem politikai okokból írom, csak anyagi szempontból említem: azért, mert gondolom van állami támogatása és így megfelelő kerete jó kiállításokhoz.) Korábbi posztomban belinkelt cikkben is dr. Czingel Szilvia néprajzkutató, az intézmény Magyar Népi Iparművészeti Múzeumának vezetője mesélt a tárlatról. Így reményeim szerint az eseményt szakemberek készítették.
Talán egy próbát megér, a jegyárak se vészesek. De persze senkinek sem kötelező. :)
Az új Sisy filmekkel kapcsolatban is mélyen egyetértek Veled. Korábban (2022-ben) snim-mel beszélgettünk itt ezekről. Amit az ilyen filmekben csinálnak az élet- és történelemhamisítás, meg a nézők félrevezetése, és legyünk őszinték gyomorforgatóak meg gyalázatosak is. :(
168 évvel ezelőtt, 1855. március 5-én született meg Erzsébet és Ferenc József első gyermeke, Zsófia Friderika Dorottya Anasztázia Amália Erzsébet Franciska Stefánia Karolina Mária Jozefa főhercegnő.
134 évvel ezelőtt, 1889. január 30-án halt meg mayerlingi vadászkastélyában máig tisztázatlan körülmények között Rudolf Ferenc Károly József trónörökös, Erzsébet és Ferenc József egyetlen fia.
Vicky Krieps Erzsébetje uralja a filmet – nem véletlenül kapta meg Cannes-ban a legjobb színészi alakítás díját. Mindenki más jelenléte csak annyit ér, amennyire az illető kapcsolatban van vele.
2 megjegyzés a filmről ami felkeltette az érdeklődésem annyira csak hogy talán mégis kivételt teszek megnézem.
1./
2./Hogy miként került bele a filmbe egy esti kerti jelenetbe a Rolling Stones egyik legszebb dala, az As Tears Go By, számomra rejtély. De itt szívesen hallgattam még ezt a hárfás feldolgozást is.
Azt hiszem, hogy jeleztem pár könyv megjelenését, amik lassan lassan megérkeztek!
Nem sorrendben a következő könyvekkel gazdagodott a könyvtáram a témában:
Rónay Jácint: Erzsébet királyné udvarában 1871-1883
Erdélyi szalon kiadó, 2022
Vér Eszter Virág, Borovi Dániel
Rónay Jácint, az 1848-1849-es forradalomban és szabadságharcban betöltött szerepe miatt angliai emigrációra kényszerült bencés szerzetes 1866-ban térhetett vissza Magyarországra. Öt évvel később Andrássy Gyula ajánlására már arra kérték fel, hogy magyar történelmi kurzust tartson Ferenc József és Erzsébet fia, Rudolf trónörökös számára. A feladat nem állt távol tőle, hiszen az Angliában eltöltött tizenhat év alatt is elsősorban tanításból és nevelői munkából tartotta fenn magát, többek közt Kossuth Lajos fiai mellett. Eleinte habozott, elfogadja-e az udvari állást, attól tartott ugyanis, hogy a elveivel ellentétes dolgokat kell tanítania, de miután biztosították arról, hogy szabadon követheti meggyőződését, megkezdte Rudolf oktatását.A királyi szülők és a trónörökös közvetlen környezete elégedett volt Rónay munkájával. A sikert látva Erzsébet legkisebb lánya, az ekkor ötéves Mária Valéria nevelésének irányításával is megbízta 1873-ban. A tervet kísérő udvari tiltakozás következtében azonban ezt csak később,1875 februárjában kezdhette meg. A feladatot végül tanítványa serdüléséig, 1883 tavaszáig látta el.Nyugállományba vonulását követően kezdte meg naplói feldolgozását, egyes szövegek kihagyásával, átírásával emlékirattá dolgozva át azt. Írását nem a nagyközönségek szánta - visszaemlékezését csak tíz példányban nyomtatta ki, ajándékul a számára fontos személyeknek és intézményeknek.
A szövegből először 1996-ban jelent meg válogatás, ez azonban elsősorban Rónay 1848-1849-es tevékenységére fókuszált. A jelen kötetünkben viszont az udvari tanárságára vonatkozó feljegyzéseiből válogattunk, amelyek most először válnak hozzáférhetővé a szélesebb olvasóközönség számára.A kötet különlegessége, hogy, Rónay eredeti szerkesztési elveit követve, az uralkodócsalád egyes tagjaival váltott leveleit: így Erzsébetnek küldött, Mária Valéria neveléséről szóló jelentéseit; a főhercegnő szüleihez írt leveleit, és Mária Valériának Rónayhoz intézett sorait is tartalmazza. A visszaemlékezést újonnan összeállított jegyzetapparátus és gazdag képanyag kíséri. A kötet Vér Eszter Virág és Borovi Dániel gondozásában jelenik meg.Paramétere
Ferenc József Levelei Sisihez 1859-1894 1.
Erdélyi Szalon Kiadó, 2022
A világ egyik legismertebb házaspárjának életébe enged betekintést Ferenc József feleségéhez, Erzsébethez írt levelezése, mely eddig mindössze egyetlen alkalommal, 1966-ban jelent meg németül Georg von Nostitz-Rieneck szerkesztésében. Ennek magyar fordítását, az eredetit kiegészítő jegyzetapparátussal, jelentős képanyaggal bővített változatát, első alkalommal veheti kézbe az olvasó. Az uralkodó írásos hagyatékában anyjához írt leveleihez hasonlóan kiemelkedő jelentőséggel bír levélváltásuk, tekintettel arra, hogy a korban olyannyira jellemző saját napjaira vonatkozó jegyzeteket uralkodóként - idő- és belső igény hiányában - nem készített. Ismereteink szerint naplóit 13 évesen (1843-ban) kezdi el vezetni, amelyekbe azonban csak 1848. március 13-ig eszközölt bejegyzéseket, sajnálatos módon élete meghatározó szakaszaiban, felnőtt férfiként elhagyta e "gyermekkori" szokását, s nem rögzített napi szintű feljegyzéseket életeseményeiről. Ezáltal írásos hagyatékában a levelei szerepe értelemszerűen felértékelődik, különösen élete két meghatározó asszonyához (anyjához, Zsófia főhercegnéhez és feleségéhez) küldött sorai érdemelnek kiemelt figyelmet. Ezen források sorából kiemelkednek jellegüknél fogva feleségéhez intézett levelei, melyekből naplószerű részletességgel bontakoznak ki előttünk az uralkodó hétköznapjai és fontosabb életeseményei. Az aprólékos, informatív beszámolókból egyszerre alkothatunk képet Ferenc Józsefet (államfői minőségében) foglalkoztató aktuális politikai kérdésekről, ezekhez kapcsolódó döntési mechanizmusokat kísérő dilemmákról, mindeközben rálátást nyerhetünk az uralkodó privát szférájára is, így a Habsburg-családot érintő problémákra, eseményekre, amellett emberi mivoltában is megjelenhet előttünk: feleségébe mindvégig szerelmes férjként megnyilatkozva: "...ma pedig az az első dolgom, hogy írjak neked, Angyalom, s elmondjam, hogy folyton rád gondolok és türelmetlenül várom tőled a híreket", írt vágyódásáról Erzsébetnek Párizsból 1867. októberében. A kötet Vér Eszter Virág és Borovi Dániel gondozásában jelenik meg.Paraméterek
Az oldalat nagyon nagyon régen, unokám informatikus tanulmányai kezdetén, ajándékba és tanulmányai gyakorlásai okán készítette...Kérdezte ugyan hogy milyen legyen de csak tartalmi szempontból válaszoltuk hogy egy tárhelyre lenne szükségünk, ami segitenné az itt elhangzottaknak a visszakeresésére!
Ma már az élet túlhaladta, mindenki saját blogokat és egyebeket indított... a kezdeti évek pezsgése elmúlt, bár azokkal az emberekkel találkozom, vagy csak valamilyen más formában tartjuk a kapcsolatot.
nosztalgiából vagy csak eszükbe jut, be be néznek...
Sajnos a "tárhellyel is történt valami, mert 2018 tól letörlődött minden.
Minden van valamiért! Ezt tanultam meg az utóbbi években!
El kell engedni aminek el kell múlnia!
Az örök remélem, ami Erzsébet királynével való kapcsolatunkat jelenti!
Én pályáztam a kastélyba és elnyertem egy lehetőséget, hogy egy itteni régi tag csodálatos rajzait amik nálam voltak a Gödöllői Királyi Kastély fél évre a kincsei között tárlókban csodálatos keretek között kiállítja AZ ÉN SISIM címmel!
Vannak még csodák, én mindig hittem ebben! a Kastély muzeológusai, és munkatársai megálmodtak valamit
ami csodálatos keretek között feltárt egy szeletet abból a tudásból és érdeklődésből ami talán innen idult el.
Az itteni tagok közül többen is képviseltetik magukat a nyertes pályázók között
Szóval Szmel köszönjük Neked , akik itt megfordultunk hogy létrehoztad ezt az oldalt, és összegyűjtötted ebből a korosztályból is akit csak lehet a kedvenc témánknak!
Én külön hogy befogadtatok, holott egy másikhoz tartozom! Életem 1 kézen megszámolható jó dolog ami velem történt hogy itt lehettem, és megismerhettelek Benneteket! További érdemi munkát kívánok itt és más fórumokon Mindenkinek!