Magyarország hetvenhét darab T-72-es típusú harckocsit ad át az alakuló iraki demokratikus hadseregnek - mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, miután Bagdadban találkozott David Petraeus amerikai tábornokkal, a munkáját jövőre megkezdő NATO-kiképzőközpont leendő parancsnokával.
Nem vagyok hk-megsemmisítö kisiparos, ezért csak idézni tudok :-) A 100 milka már egy jó pár napos hír az Indexen, a HM-böl származik. Tehát inkább defláció van! :-)
A közelmúltban híressé vált Tomcat a blogjában elmélkedik a témáról, számokkal is alátámasztva. Az írásaiból úgy vettem ki, hogy elvetemült (hadi)technika rajongó, tehát valamennyire érthet is hozzá, nálam legalábbis biztos jobban. Elgondolkoztató dolgokat ír, bár nyilván nem tekinthető objektívnek.
Ezek odaadják a működőképes, jó tankokat. A nyakam rá, hogy ez lesz. Aztán azt mondják, hogy szépen felújítottuk, így fizet majd a cégnek is... :(
Egyébként aki volt katona, pláne aki olyan helyen is szolgált, azt tudhatja, hogy az a kis rozsda nem kurvára nem számít a tankokon, amit a TV2-ben mutogatnak.... Amikor én voltam katona a már megszűnt rétsági laktanyában, az egyik főhadnagy (akin látszott, hogy ért hozzá) mindig azt mondta, hogy ennek a rozsda nem ellenség..
'akinek apja tavaly kölcsönt nyújtott Juhász Ferenc szakminiszter 95 millió forintos házvásárlásához'
Már a topic elején megmondtam, hogy ezen Juhász fog keresni; persze nem kellett nagy éleslátás hozzá.:) Ahogy ahhoz sem, hogy az nem kölcsön; hanem kenőpénz volt. Azt gondoltuk, hogy Juhász nem havonta fog törleszteni a miniszteri fizetéséből; hanem megbízásokkal.
ezen már nem lepődöm meg a haderő átszervezése során minden baromságot elkövettek amit lehetett (T72, SU22 -k nagyjavítása majd kivonása a hadrendből, a SU22 -t a Lengyelek korszerűsítve csapásmérőként használják,
Bocskai István ismertetése szerint a Magyar Honvédség 148 hadrendből kivont T-72-es harckocsit tárol kalocsai raktárában, 90-et pedig jelenleg is használ a tatai harckocsizó zászlóalj. A honvédség legfiatalabb és legjobb állapotú tankokat tartotta hadrendben. A harckocsizó zászlóalj 2015-ig biztosan képes ellátni feladatait.
Mivel minden országban visszafejlődik a harckocsizó fegyvernem, hatalmas a dömping ezekből az eszközökből. Amikor az előző ciklusban kivonták a hadrendből a T-55-ös harckocsikat, a telített piac miatt végül meg kellett semmisíteni a tankokat. A T-72-eseket éppen ezért az ÁPV Rt. már át sem vette a honvédségtől.
Nagyobb része működik is
A 148 harckocsi közül felajánlott cseh és lengyel gyártású, 77 darab tank nagyobb része "hadihasználható", de elképzelhető, hogy némelyiket fel kell majd újítani. A felajánlott tankok átlagéletkora 22 év.
A MH nem fizeti a felújítást, de hajlandó lenne azt elvégezni. A tankokhoz tartozó lőszereket és a kiszolgáló berendezéseket nem ajánlotta fel Magyarország. A tankok megsemmisítése körülbelül 100 millió forintba kerülne.
Érdemes volt Juhásznak kölcsönadni 2004. december 16. 0:03
Magyar Nemzet - Haraszti Gyula Egy olyan honvédségi vállalkozás végezheti el az Iraknak felajánlott T–72-es tankok egy részének felújítását, amely igazgatóságának élén április óta az a vállalkozó áll, akinek apja tavaly kölcsönt nyújtott Juhász Ferenc szakminiszter 95 millió forintos házvásárlásához – derítette ki a Magyar Nemzet.
Ebből legszebb emlékeim szerint nemcsak hogy nem érdemes, hanem nem is lehet APDFSt kilőni.
És hogy nem szárnystabilizált páncéltörőt alkalmaznak e hozzá, hát aztat nem tudom...
Az angolok valamiért esküsznek a rogyókúpos lőszerre, végülis, a teljesítményére eddig nem igazán volt panasz... lásd 5000+ m-es kilövés.
A T55re pedig valamiért emléxem.
A páncélosaink száma 48db (hadrendben. ehhez jön még a tartalék).
Amivel igazándiból nincs is -najó, van- baj, csak én személy szerint igencsak szívesen látnék egy típuscserét, mert ha már nem a mennyiségre megyünk, jó lenne a minőségre menni.
Nos, a sok tárgyi alapot nélkülöző feltételezés után nézzümk néhány tényt:
(2002) Az új maszop-szadesz katonaoplitika:
...az újhaderőre történő áttérés megtervezésével és végrehajtásával” kapcsolatos feladatokat. Az utasítás rögzíti, hogy - a honvédelmi miniszter a Hvt. 10. § 9. pontjában kapott felhatalmazás, továbbá a már idézett [2043/2003. (III. 14.)] kormányhatározat alapján, valamint az OGY 61/2000/VI. 21. határozata alapján végrehajtott védelmi felülvizsgálat eredményeként és a NATO 2002. novemberi prágai értekezletén tett felajánlások teljesítése érdekében - célunk az önkéntes (hivatásos és szerződéses állományból álló) haderőre való áttérés. Az utasítás tartalmazza, hogy:
- - - az 1. önálló harckocsi-zászlóaljat T-72-es harckocsikkal újonnan alakították meg. Alkalmazására adott esetben ott kerül sor, ahol arra szükség lesz; - a haditechnikai eszközök közül továbbra is rendszerben tartható a T-72-es harckocsi;
*** Menjünk kicsit hátrább a múltba:
1996 ((Horn-Pető kormány): HARCKOCSIK A FEHÉROROSZOKTÓL
"A magyar hadsereg száz T-72-es harckocsit vásárolt Belorussziában, Minszkben. E páncélost 1971- t?l gyártották a Szovjetunióban, igen sokféle változatban, szinte tegnapig. T-72-esek készültek Csehszlovákiában, Lengyelországban, Indiában, Irakban, Romániában és Jugoszláviában is. De melyik változatból vásárolt a miniszter (Keleti ávósfi)? ....
... A legjobb hír azonban a T-72-MSz kora: csupán 1987-ben kezdték gyártani, vagyis még a legöregebb példánya is csitri a harckocsik között. A harmincéves T-55-öseinket részben olyan harckocsitípus váltja fel, amely még húsz évig megfelel a kor követelményeinek, persze, csak akkor, ha megveszik majd a folyamatos korszer?sítéséhez szükséges készleteket. Az európai államok most számolják fel a Varsói Szerz?dés és a NATO szembenállásának megsz?ntével fölöslegessé vált hadigépezetet. Ezrével vonják ki és bontják le a 40-60 tonnás lánctalpas harckocsikat és általában a szó szerint nehéz fegyverzetet. A helyi háborúkban és a béke fenntartására más összetétel? fegyverzetre van szükség. A korszer? hadseregekben egyre több a harckocsiágyúval felszerelt hat- és nyolckerek? páncélautó és az ultrakönny?, páncélozatlan, de er?s fegyverzet? terepjáró. A mi régiónk hadseregei azonban, már csak az anyagiak hiánya miatt is, sokat meg?riztek az egykori Varsói Szerz?dés fegyverzetéb?l és abból a gondolkodásból, amely a harckocsit misztifikálja. *** A T-72-es a "tanulságok tankja": az el?d hibáiból okulva tervezték meg, s egy viszonylag egyszer? és robusztus harckocsit állítottak szolgálatba. Páncélzata három részb?l áll: elöl, az er?sen döntött homlokpáncél védelmében, a vezet?térben ül a harckocsi vezet?je; mögötte, a küzd?térben, a torony jobb oldalán a parancsnok, a bal oldalon az irányzó helyezkedik el. A 125 milliméteres sima csöv? harckocsiágyú új, vízszintes elrendezés? automatikus tölt?t kapott (a T-64-esnek függ?leges tölt?je volt, s ez sok balesetet okozott). Az osztott l?szer hüvelye - a réz talplemez kivételével - lövéskor elég, s ez meggyorsítja az újratöltést. Az ágyúhoz fúróhegyként m?köd? (kumulatív) páncéltör? lövedéket és repeszromboló gránátot, valamint - a nyolcvanas években - távirányítható rakétát rendszeresítettek. (A 4000 méter l?távolságú, 80 százalékos találati valószín?ség?, lézervezérlés? páncéltör? rakéta volt az els? ágyúból kil?het? orosz rakétalövedék.)
A T-72-es hagyományos (nagygörg?s, torziós tengelyes) futóm?vet kapott, amely a 80 kilométer/óra sebességet is jól bírja. Tizenkét hengeres dízelmotorjának teljesítménye (percenként kétezer fordulaton) 574 kilowatt (780 lóer?). Alaptípusa 41 tonnát nyom, ezzel a hetvenesnyolcvanas évekbeli, közepes teljesít?képesség? harckocsik mez?nyében a könnyebbek közé tartozott (kortársai közül a német Leopard-2-es 55, az amerikai M60-as 49,7 és a brit Chieftain 55 tonna tömeg?). A könny?, gyors és nagy t?zerej? T-72-est "villámháború"-ra tervezték, védekezésre csak korlátozottan alkalmas. Éppen ezért változataiban meger?sítették a páncélzatot, a motort és a futóm?vet is. A magyar honvédség most a legutolsó változatból, a "full-extrás" T-72-MSz jel? tankból vásárolt - ezen minden együtt van. *** A Magyar Honvédség nem egészen háromszáz T-72-es és körülbelül ötszáz T-55-ös harckocsijával térségünkben a legkisebb páncéloser?vel rendelkezik. *** ((T-72-esek a finn hadseregben, a Magyar Honvédségnél is rendszeresített szovjet lövészpáncélosok kíséretében
A jugoszláv M84-es a boszniai harcokban. (A T-72-es jugoszláv változata nyugati elektronikával készült. A délszláv háborúkban a szerbek egyik f? ereje volt, mintegy háromszáz került a birtokukba) )
Foglaljuk össze:
1996-ban 100 T-72-est vett a maszop-szadesz kormány. 2004-ben 77 T-72-est elajndékoz a maszop-szadesz kormány ... 4 millió löszerrel...
A Finnek, szerbek, lengyelek stb. használják ezeket a modernizált eszközöket.
Ezeket a drűgán vett páncélosokat elajándékozni felelőtlenség, rablógazdálkodás. Az ország katonai poteciáljának felelőtlen, értelmetlen, ellentételezés nélküli csökkentése.
Beleillik a maszop-szadesz országkiárúsító politikájába
Az összefoglalásod (254-es, szakírásokból vett idézetekből alapuló hozzászólásom alapján), kiegészítve:
- Ez a típusu tank sok más országban (Finn, Lengyel, Szerb, Román stb.) mai napig szintén rendszerben áll és/vagy gyártott - Ezek a harckocsik korszerüsíthetőek ill. korszerüsítettek (lézervezérlés, 80%-os első találati valószinüség, "robbanó" páncélzat) - 1996-ban 100 T-72-est vett a maszop-szadesz kormány (Belorusszia, biztos keletkezett belőle pár merci 600 és villa) - A Magyar Honvédség nem egészen háromszáz T-72-es harckocsival rendelkezik - A legújabb katonapolitikai elképzelésekben (2002, maszop-szadesz) a T-72 rendszerben marad, alapoznak rá - 2004-ben 77 T-72-est elajándékoz a maszop-szadesz kormány ... 4 millió löszerrel..
** Biztos vagy benne, hogy a 96-ban vettekből ajándékozgatnak? ** Nem, nem vagyok benne biztos, de hogy eszetlenül és sajátszebü kihozatallal csinálják - a privatizációhoz hasonlóan - abban biztos vagyok. Előzmény: kiski (255)
Sokba kerül az őrzésük, a beolvasztások több százmillióba kerülne, a hadrendből pedig már régen kivonták őket: ezeket a tankokat ajánlotta fel Gyurcsány Ferenc Irakban, Iraknak. Elvben egyébként több mint hatvanmilliárd forintot érnek. A Fidesz egyébként már kifogásolta a gesztust: azt mondták, hogy Gyurcsány adakozzon csak a saját vagyonából.
Iraknak akár még szüksége is lehet a tankokra: a biztonsági helyzet minden, csak nem túl biztonságos. A páncélosokat pedig ingyen adná Magyarország az új iraki hadseregnek. Ma már csak Tatán van páncélos alakulat, a Hunyadi-zászlóalj még csak két hónapja alakult és csak harminc tankja van, igaz többet nem is tudnának használni, egyelőre még olyan kevés a kiképzett katona. A félig feltöltött egység már túl van az első gyakorlaton a T72-esekkel, és ott legyőzték az ellenséget.
Abban a raktárban, ahonnan Irakba vinnék a használaton kívüli rozsdásodó tankokat, pedig ott sorakoznak a valamikor halálos fegyvernek számító tankok: amik ma már csak ócskavasként használhatóak bármire is, de még beolvasztásuk is több százmillióba kerülne az államnak. A kalocsai raktárbázison több száz tankot őriznek, ebből válogatják majd ki az irakba kerülő hetvenhét tankot. Most még gyakorlatilag használhatatlanok, de ha működőképesek lesznek, akkor - elvileg - harcképesek lesznek.
A T72-esek a hetvenes években még olyan modernnek számítottak, hogy a NATO-t komolyan aggasztotta a megjelenésük. Az amerikai parancsnokság azt várja a tankoktól, hogy az új iraki hadseregnek jobb lesz a harci kedve és kevesebb a vesztesége, ha saját tankokkal harcolhatnak a lázadók ellen.
Az kizárt, az a szám a mostani legújabb T72xxxxx listaára lehet, ha egyáltlán árulják még a ruszkik vagy a lengyelek, vagy a jugók vagy a csehek vagy a románok vagy bárkik.
Az a 77 darab T-72 nem fog hiányozni. Már csak azért sem, mert hazánk dokrtinájában nem szerepel tömeges harckocsitámadás lehetősége, illetve a harckocsik is védelemre szolgálnak.
Ami megmarad, azt kell felújítani, és profin használni. Azért, hogy egy M-zárolt telepen rozsdásodjanak nincs szükség.
Eladni pedig már csak azért sem lehet, mert nincs aki megvenné, aki meg mégis, azzal szemben meg szankciók vannak.
egyebkent tenyleg lehetett T55, nehany fenykepre emlexem az elso obolhaborubol, es azok nem annyira T72-re hajaztak, de ki tudja, biztos nem lathattunk minden fotot. egy amerikai iro, aki raadasul nem a szorosan vett haditechnikara fokuszal, siman ossze is keverhette.