Keresés

Részletes keresés

takacsi Creative Commons License 2004.12.09 0 0 1875
A Lelkiismeret'88 Csoport közleménye!

Mottó: "Háztűznézőben Gyurcsányinál"

Fáklyás felvonulás a december 5-ei választási csalások miatt


2004. december 10.-én pénteken fáklyás felvonulást tart a Lelkiismeret'88 Csoport, Gyurcsány Ferenc házához, a II. kerület, Szemlőhegy utca 44. szám elé.

Gyülekező 19h-kor a Miniszterelnöki Hivatalnál (V. ker. Kossuth tér 4., a Metró megálló melletti Akadémia utcánál). Onnan a Kossuth téren keresztül, át a Margit hídon elvonulunk Gyurcsány Ferenc házához, mert tudomására akarjuk hozni, hogy felelősnek tartjuk a kialakult helyzetért.

Ugyanis a kormány -Alkotmány ellenesen- nemcsak, hogy véleményt nyilvánított, hanem egyenesen kampányt fejtett ki az adófizetők pénzéből a szavazók erőteljes befolyásolására (a nem mellett)....

takacsi Creative Commons License 2004.12.09 0 0 1874
Mostohaanya---ország.




Nem sok olyan történt az életemben, amiért szégyenkeznem kellett, de most nagyon szégyellem magam. Nem magam miatt, mert én mindig a szívemre és a lelkiismeretemre hallgatok, és nem latolgatok, ha másoknak örömöt adhatok.
A kormány, a minősíthetetlen, aljas kampányával nem csak a külhoni magyarokat alázta meg, hanem a tisztességes szavazókat is. Mégis volt egy halvány remény, hogy az IGEN ajándékát
-- ami a szeretetről szól-letehetjük a karácsonyfa alá, irántuk érzett szeretetünkkel együtt.
Nem akarok idézni a Magyar Nemzet fenti címszó alatt megjelent reflexiókból, de minden sora fájdalom barázdát hasított a lelkemen.
Szégyellem ezt az embertelenül érzéketlen kormányt.
Szégyellem, hogy még mindig kádár népe formálhatja sorsunkat.
A Székelyföldi Regionális Stúdióba, üzenem fenyédi Tamás Gábor ismeretlen barátomnak, hogy ennek a kormánynak, ne küldje el azt a két zászlót, mert még a gondolatától is hidegrázást kapok, hogy megérinthetik.
Az általuk kivégzett mártír Tóth Ilona professzora, Dr. Prágai Dezső prof. Egyszer azt mondta nekem, "Ha egy tiszta ügyhöz piszkos kézzel nyúlnak hozzá, nem az történik, hogy a kéz megtisztul, hanem az ügy bemocskolódik."
Ez történt a kampánynál és ennek egyenes következménye volt a dec.-o5-i szavazás.
Ez minősíti a ma regnáló kormányt is.

Utóirat: Én a barátaimmal, tiszta szívvel és tiszta kézzel megyünk Csíksomlyóra,
BABBA MÁRIÁHOZ.



2oo4. Dec. o8.

Wittner Mária.
Törölt nick Creative Commons License 2004.12.09 0 0 1873

Magyarlakta települések Csongrád megye, Pest megye és Budapest viszonylatában:

(Települések, melyek választásra jogosult lakóinak több, mint 25%-a szavazott igennel - tehát vallotta magát magyarnak. Ezek a települések jogosultak magyar nyelvű névtáblával megjelölni magukat - az osztrák törvények szerint...)

BELVÁROS-LIPÓTVÁROS (V. kerület) -- 32,8%
Biatorbágy / Wia-Kleinturwall -- 29,1%
BUDAFOK-TÉTÉNY (XXII. Kerület) -- 25,7%
Budajenő / Jeine -- 34,3%
Budakalász / Kalasch / Kalaz -- 31,3%
BUDAKESZI / WUDIGEß VÁROS -- 33,3%
BUDAÖRS / WUDERSCH VÁROS -- 27,8%
BUDAPEST II. KERÜLET -- 39,2%
BUDAPEST XI. -- 32,8%
BUDAPEST XVI. Kerület -- 27,6%
BUDAVÁR (I. KERÜLET) -- 40,5%
Diósd / Orasch -- 27,8%
Dunabogdány / Bogdan -- 31,6%
GÖD VÁROS -- 27,5%
GÖDÖLLŐ VÁROS -- 26,4%
HEGYVIDÉK (XII. kerület) -- 41,0%

Hódmezővásárhely -- 25,5%
Ipolytölgyes -- 30,8%
Kemence -- 29,8%
Kismaros -- 34,7%
Kisoroszi -- 42,6%
Kosd -- 25,5%
Leányfalu -- 36,5%

Mártély -- 28,4%
Mogyoród -- 31,2%

Mórahalom -- 27,6%
Nagykovácsi -- 32,2%
NAGYMAROS VÁROS -- 32,1%
Nagytarcsa -- 25,9%
ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER (III. kerület) -- 25,4%
Penc -- 28,9%
Perőcsény -- 36,0%
Pilisborosjenő / Weindorf -- 29,2%
Piliscsaba / Tschawa -- 29,6%
Pilisszentiván / Sankt-Iwan bei Ofen -- 26,5%
Pócsmegyer -- 31,5%
Pomáz / Paumasch / Pomaz -- 26,1%
Püspökhatvan -- 25,9%
Remeteszőlős [új de facto lakópark] -- 40,8%
Solymár / Schaumar -- 39,1%
SZENTENDRE / SANKT ANDRA / SENTANDREJA VÁROS -- 30,7%
Szigetmonostor -- 26,6%
Tahitótfalu -- 30,3%
Telki -- 37,7%
TERÉZVÁROS (VI. kerület) -- 25,4%
Tök -- 29,9%
Törökbálint / Großturwall -- 25,6%
Újhartyán -- 29,7%
Verőce -- 34,6%
VISEGRÁD / PLINTENBURG VÁROS -- 38,0%

Zákányszék -- 25,2%
Zebegény / Sebegin -- 35,1%
Zsámbék -- 28,5%
ZUGLÓ (XIV. kerület) -- 25,8%

Törölt nick Creative Commons License 2004.12.09 0 0 1872

Sziasztok!

 

Mit lehet ehhez hozzáfűzni? Tényleg nem kellene ebben a témában nézelődnöm, mert agyvérzést fogok kapni.

 

Lala01 válasz | megnéz | könyvjelző 2004.12.09 10:35:19 (2912)

A harc a hatolomért folyik.

Ki lophasson a következő négy évben.

Ezeket nem érdeklik a magyarok!

Egy szegény adósságokkal tele lévő ország ne akarjon jótékonykodni!

Ha a határon túl élő magyarokról szólna a dolog akkor én is másképp szavaztam volna.

takacsi Creative Commons License 2004.12.09 0 0 1871
Kedves határon túli magyar testvéreim!

Nekem nincs fényképem, ezért csak levélben kérek bocsánatot minden, magát magyarnak valló büszke embertől, élőtől és holttól, nevestől és egyszerűtől, Csaba királyfitól és Mikes Kelementől, múlttól és jelentől.

Mint sokunkat, engem is mélységesen megrázott a népszavazás eredménye, noha már a 2002-es választásokon is kiderült számomra : amit török-tatár sem volt képes elérni, azt az eltelt negyvenvalahány év bűzös, igénytelen, langyos dágványa igen. Bennünket is megdöbbentett, ami történt, bennünk is dúl a keserű harag - annál is inkább, mert nekünk kell ezentúl együtt élnünk ezzel a söpredékkel Magyarországon. A hazaárulásért nincs pardon! Nem gyűlölet, hanem megvetés a „jutalmuk” – mentegetőznek is, mosakodnának már, de hiába. Gyalázat, amit tettek, örökös gyalázat, és nem moshatják le magukról soha többé.

Úgy vélem, a kérdést nem is lett volna szabad feltenni, mert egy nemzet csak keblére ölelheti elszakított testvéreit, amikor végre, évtizedek óta először, lehetősége nyílik erre.

Csak hát Magyarország ma nem egy tisztességes ország, és lakói sem tisztességesek. A népszavazás is bebizonyította, hogy a felelősen gondolkodó magyar emberek száma egyre fogy, a többi önző, lelketlen, és vagy mérhetetlenül ostoba, vagy gazember. Továbbá nem szabad megfeledkezni a számszerűen ugyan elenyésző, de befolyásban, hatalomban erős – ráadásul gyakran kettős állampolgár – liberális rétegről sem, akik az ostobákat is még tovább butítják, az önzőket is tovább bujtogatják. E kozmopolita hazátlanok kezüket dörzsölve várják, hogy a magyarság (már ha ennek lehet nevezni ezt a népet) önszántából, bárgyún pusztítsa ki önmagát, és tűnjön el végre a Kárpát-medencéből.

Mégis kérlek, ne feledjétek, hogy e mostohaanya-országban is van másfél millió ember, aki még tudja, mit jelent a magyar név, aki még tudja, hogy összetartozunk. Bocsánatot kértem, de nem magamért. Sokakkal együtt én is megpróbáltam tenni azért, hogy a Magyar Nemzet újra egyesüljön - nem rajtunk múlott, hogy ez még nem sikerült.

Itt és most kérlek benneteket, kérem a határon túli magyarokat Délvidéktől a Felvidékig, Kárpátaljától Erdélyig : tartsatok ki, ha tudtok, tartsatok ki, mert a magyarság évszázados hagyományos értékrendjének mi vagyunk az őrzői, hitünk, erkölcsi mércénk, dicsőségünk még világít. Itt, az anyaországban mindez részben már a múlté – mi, akik még kapaszkodunk nemzetünkbe, történelmünkbe, értékeinkbe, kisebbségbe kerültünk saját hazánkban. Szükségünk van egymásra, jobban, mint valaha, hogy magyarok maradhassunk.

A csőcselék nevében nem nekem, nem nekünk kell térdre ereszkednünk – mégis, bocsássatok meg a magyar névnek, ne tagadjátok meg azt. Legyetek rá még büszkébbek, mint eddig, mert ha kevesen vagyunk is, nagy kincset őrzünk a szívünkben. Mi vagyunk a Magyar Nemzet, határon és időn innen és túl.

Lesz még magyar nyár!
Isten legyen velünk! Hajrá, Magyarok!
Cs. Kovács Gabriella
Törölt nick Creative Commons License 2004.12.09 0 0 1867

Komolyan mondom, gyomorforgató!

 

Más. Asszony húga vitázott hétfőn a főiskolán (figyelem! főiskolás az illető, tehát ÉRETTSÉGIZETT!) egy évfolyamtársával. A csaj indoka a "nem" szavazatra: úgy kell annak, aki külföldre házasodik (sic!!!!). Itt nincs mit tenni, ekkora primitívséggel és korlátoltsággal nem tudunk megbírkózni. Győztek.

Előzmény: Törölt nick (1865)
takacsi Creative Commons License 2004.12.08 0 0 1864
Néma tüntetés lyukas Nagymagyarország-térképpel Csíkszeredában
2004.12.08. 21:14

A kettős állampolgárság ügyében lezajlott népszavazás elfogadhatatlan eredménye miatt tüntettek ma délben Csíkszeredában. Egy nagy transzparensen fekete Nagymagyarország-térkép volt látható, melynek közepén lyukként tátongott az anyaország.

A térkép oldalán felirat is olvasható volt: Kétszer megtagadtatok és becsaptatok, de Isten segítségével magyarnak maradtunk. A néma tüntetők a transzparens és egy gyászszalagos nemzeti lobogó köré gyűltek össze a Szent Kereszt plébániatemplom és a Millenniumi templom közötti téren. A résztvevők így próbálták kifejezni mennyire sértő a kisebbségbe szakadt nemzetrészek megtagadásaként értékelt magyarországi népszavazás üzenete.

Szintén csíkszeredai információi, hogy ma visszaadta magyarigazolványát egy helybeli lakos. A személyét ábrázoló fotóval szembeni oldalra a következőt írta: "Visszaadom Gyurcsány és Társainak, hadd töröljék ki hátsó felüket vele!"

erdely.ma
Törölt nick Creative Commons License 2004.12.08 0 0 1863

 Böjte Csaba: Gratulálok a győzelmükhöz!
A ferences rendi szerzetes nyílt levele


 

 

 Kedves Testvéreim!

Nagyon sokan felhívtak, és kérték, hogy mondjam el a magam véleményét december ötödikéről.

Úgy gondolom, hogy mindannyian éreztük, ha nem is akartuk tudomásul venni, hogy a mi nagy családunk, nemzetünk beteg. December ötödike szétválasztotta az egészséges és a beteg részeket.

Nem hittem a szememnek, mikor a televízióban láttam, hogy a kormánypártok képviselői győzelemről beszélnek. Kit győztek le? A saját népüket! Ezzel a „győzelemmel", örök szégyent hoztak önmagukra!

Legyőztek engem, a szelíden kopogtató határon túlit, és a gondjaimra bízott gyermekeket, akiket azért nevelek, oktatok összekoldult pénzből, hogy szomszédaikkal békében élő jó magyar emberek legyenek itthon, Erdélyben.

Legyőzték azt a kislányt, akit a napokban fogadtam be, 16 évesen és most tanul kanállal enni, mert ahogy ő mondja, még soha nem evett levest.

Legyőzték azt a moldvai csángó falut, melyről a román tanárnő azt mondta cinikusan, hogy a huszonnégy év alatt, mióta ő ott tanít egyetlen gyerek sem ment kilencedik osztályba, mert buták azok az emberek. Valóban az egyszerű nép között járva, azt látom, hogy a kisebbségi sors, a sanyarú élet bennünket határon túli embereket elnyomorított, nagyon sokan isznak, és más súlyos bűnök áldozataivá válnak, mert jaj a legyőzötteknek. És most megértük, hogy a dicsőségesen uralkodó Magyar kormány is legyőzött bennünket.

Én nagyon szégyellném, ha az engem megölelni akaró gyermekeimet egymás torkának ugrasztanám, majd diadalmasan legyőzném őket. Nagyon szégyelleném magamat, ha a gyerekeknek azt mondanám, hogy nézzétek, ti nagyobbak, a kicsik meg akarják enni a kenyereteket, verjetek szét közöttük. Minden erkölcsi felelősség az uszító, riogató karmesteré, a kormányé.

Ezeknek a leszegényedett, megtört határon túli magyaroknak volt hazájuk, ezeknek az embereknek az ősei adójukkal, munkájukkal Budapesten Országházat építettek, egy csodaszép Parlamentet, melyben most őket legyőzték, elutasítják.

Van egy ötletem: Vas megyét jó lenne privatizálni az osztrákoknak, s mindenkinek akkor adhatnak 20.000 forintot és egy feketeszegélyű zsebkendőt a nemzeti érzelmieknek.

Mit mondjak még? Gratulálok a győzelmükhöz a kormánypártoknak, és konok székelységgel kijelentem, hogy amíg ők saját népük ellen uszítanak és „győzedelmeskednek", én árváim nevében nem kérek, és nem is fogok elfogadni tőlük egyetlen vasat sem. Ha már becsületük nincs, akkor a pénzük tegye őket boldoggá!

A jobb jövőben bízó lélekkel, Csaba t.

Törölt nick Creative Commons License 2004.12.08 0 0 1862
takacsi Creative Commons License 2004.12.08 0 0 1861
Néhány gondolat a népszavazás eredményének értékeléséhez


1. A magyar állampolgárságról szóló 2004. december 5-i népszavazáson részt vett választópolgárok többsége IGEN szavazatával támogatta az ügyet.



Köszönet illeti azt a több, mint másfélmillió magyar választópolgárt, akik egyértelműen kinyilvánították azt, hogy támogatni kívánják a nemzet határokon átívelő újraegyesítését a magyar állampolgárság áttelepülés nélküli megszerzésének lehetősége (a magyar állampolgárság visszaállítása) biztosításával az elszakított magyarok számára. Ezzel elmondható, hogy ugyan az IGEN-ek száma nem érte el az Alkotmányban megkívánt azon mértéket (25 % +1), amellyel közjogi értelemben is kötelező lehetett volna a népszavazás, azonban politikai és erkölcsi szempontból semmiképpen sem hárítható el és dobható félre a több mint másfélmillió magyar választópolgár határozott, többségbe került, igenlő akarata a kettős állampolgárság ügyében.



A népszavazási kezdeményezés már azzal is eredményt ért el, hogy a magyar politikai porond és közgondolkodás egyik központi helyére emelte a határon túli magyarság ügyét, s ez esélyt ad arra, hogy a döntéshozók az elszakított sorban élő, mostohán kezelt magyarokkal szembeni több évtizedes adósságukat érdemi és hatékony intézkedésekkel – köztük az áttelepedés nélküli magyar állampolgárság biztosításával - törlesszék.



2. A távol maradók esetében semmilyen spekulatív okoskodás, és játék a számokkal nem tudja igazolni azt a valótlan állítást, hogy a szavazástól tartózkodó ötmillió választópolgár a távolmaradásával a magyar állampolgárság kiterjesztése ellen szavazott volna. Az emberek távolmaradásának egyik oka az volt, hogy Magyarok Világszövetségének népszavazási kezdeményezése, amely az össznemzeti és pártok felett álló ügyként indult, a – kormánypártok agresszív NEM-je miatt - pártok belpolitikai viszályának martalékává vált.



Ebben a kampányban a Magyarok Világszövetségét megfosztották annak a lehetőségtől, hogy a magyar társadalom számára elmondhassa azt, hogy miért volt szükség a kezdeményezésre, annak milyen kedvező hatásai lennének határon innen és túl. Ehelyett azt tapasztaltunk, hogy a tömegtájékoztatás minimális mértékben adott csak teret a Magyarok Világszövetsége álláspontjának, nem nyílt lehetőség arra, hogy nagy nézettségű televíziós csatornákon, rádiókban, újságok hasábjain nyílt és érveket ütköztető viták sorában válhasson világossá az, hogy miért szükséges és indokolt a magyar állampolgárság ügyében kezdeményezett népszavazás.



3. A NEM-mel szavazók, illetve a távol maradók nem kis számát azonban minden bizonnyal az a hazug és félrevezető kormánypropaganda idézte elő, amellyel a kormány megszegve a népszavazásra vonatkozó jogállami elveket elfogadhatatlan módon beavatkozott a kampányba a NEM oldalán. Ráadásul tette ezt olyan érvekkel, olyan félrevezető, valótlan állításokkal, amelyekkel a választópolgárok széles tömegeit tudták megtéveszteni és rábírni őket arra, hogy jobb akaratuk ellenére, pusztán az anyagi helyzetük féltése miatt szavazzanak honfitársaik és nemzet egyesítése ellen.



A kormányt soha el nem évülő történelmi felelősség terheli, hogy ezt az alulról jövő népszavazási kezdeményezést, amelyet egyébként elejétől fogva folyamatosan gátolni, és megakadályozni igyekezett, ilyen megengedhetetlen módon befolyásolta. Mindez egyúttal arcul csapása a demokratikus jogállamnak is, hiszen a népszavazás elsődleges szereppel bír közjogi rendszerünkben, ez pedig azt jelenti, hogy a népakarat kialakítását a választott hatalom képviselői az országgyűlés és a kormány semmilyen módon nem befolyásolhatják. Ezt a tilalmat szegte meg a kormány, amikor közpénzen erőt, energiát nem kímélve, minden gátlás nélkül zúdította riogatásait, és valótlan számításait az információhiányban szenvedő, és sajnos sok esetben nehéz megélhetésű választópolgárok felé, akikhez viszont megint csak a tömegtájékoztatás torz működése miatt, nem juthattak el ezen tévhitek és riogatások cáfolatai.

Kiderült a népszavazási kezdeményezés kapcsán, hogy a hatályos magyar jogszabályok lényegében védtelenül hagyják az alulról jövő népszavazási kezdeményezéseket, mivel a választások tisztaságát védő jogi fórumok, a választási bizottságok és bíróságok sem tudták megvédeni a népszavazást az állami szervek nyilvánvalóan manipulatív beavatkozásától.



4. Nem biztosítottak egyenlő feltételeket az álláspontok megjelenítéséhez, hiszen üres és képmutató egy olyan népszavazási szabályrendszer, amely a kezdeményező számára nem biztosít törvényi garanciát arra, hogy álláspontjának társadalommal történő megismertetése érdekében az elégséges számú aláírás összegyűjtése után közpénzből végezhessék tájékoztató munkájukat.



5. A választási eljárási szabályok visszássága az is, hogy egy 2003. augusztusában elindult népszavazási kezdeményezés esetében - miután minden jogorvoslati fórumot megjárattak vele – csupán alig több mint egy hónap jutott a kampányra a népszavazás 2004. október 28-i kiírását követően, ilyen rövid idő alatt a társadalom optimális mértékben még akkor sem ismerhette volna a kérdéssel kapcsolatos álláspontokat, ha a kampány fair módon zajlott volna. Emlékeztetőül: a 2003. április 12-én megtartott EU csatlakozási népszavazást 2002. december végén – minden jogorvoslati lehetőséget kizáró módon - alkotmánymódosítással „írták ki”, tehát akkor a többségében egyszólamú kampányra csaknem öt hónap és az egyik válasz (IGEN) melletti érvelésre több milliárd forint közpénz állt rendelkezésre.



Civilizált európai államokban (pl. Svédország) ilyenkor az igen és a nem álláspont mellett érvelő szervezetek számára egyenlő nagyságú pénzforrást biztosítanak a központi költségvetésből. Ez adhatott volna esélyeket arra, hogy az alulról jövő népakarat üzenete csorbítatlanul és szennyezéstől mentesen eljuthasson a választópolgárok ügydöntő részéhez.



6. A népszavazás eredményét jogerősen még nem állapította meg az Országos Választási Bizottság, és a Magyarok Világszövetsége jelenleg vizsgálja annak lehetőségét, hogy milyen jogorvoslatokkal élhet mindazon tapasztalt jogsértésekkel szemben, amelyek a népszavazás kimenetelét érdemben befolyásolták.



7. Mindazok, akik a népszavazási IGEN-t támogatták, joggal érezhették magukat úgy, mint az egy szál puskával felszerelt magyar honvédek a Don-kanyarban, akik mégis szembeszálltak rájuk zúduló túlerővel, a mindent legázoló harckocsik özönével. Szégyenkezésre semmi okunk a közvetlen és közvetett eredmény tükrében.



A csatát ennek ellenére megnyertük, azonban a nemzet egyesítése érdekében folytatott küzdelem még nem ért véget, a végső győzelem még hátra van, ezért mindannyiunknak emelt fővel és megerősödött hittel, lélekkel kell tovább dolgozni a kitűzött célok megvalósítása érdekében.



8. Az IGEN-nel szavazó több, mint másfélmillió ember bebizonyította, hogy a nemzet rendelkezik egy olyan öntudatos, erős bázissal, akiket már soha, semmilyen módon nem tudnak megtéveszteni, saját testvéreik ellen fordítani. Ez adhat bíztató kiindulási pontot a küzdelem továbbfolytatásához, ehhez erős hitet és kitartást kívánok minden jóakaratú embernek.



Összefogással és céltudatos munkával előbb-utóbb sikerre vihetjük az ügyet ! Meg fogjuk találni a helyzetnek megfelelő eszközöket !

Elszakított honfitársainkról és a magyarság felemelkedésébe vetett hitünkről pedig nem mondunk le soha !



Budapest, 2004. december 6.



dr. Gaudi-Nagy Tamás

Európa jogi szakjogász - MVSZ elnökségi tag
Savoya Creative Commons License 2004.12.08 0 0 1860

Állampolgárságot adi valakinek, akihez van valami közünk?

 

Támogatni pénzzel, közösséget vállai áldozatot hozva?

 

Lehetséges ez?

 

Európa erre mondott IGENT, mert közös kultúrális-történnelmi gyökerei vannak, és mert közösséget kívánt vállani velünk, jelentős pézzel támogatva a rászorulókat, így minket is. Mi ezt fogadtuk el 80 % IGENnel májusban.

 

Mi megkaptuk.

 

Most más kérte.

 

Nekik több közünk van hozzánk, mint egyszerű kultúrális-történnelmi gyökerek, és a támogatás is később meghatározandó, hiszen még törvényt kell alkotni.

 

NEM, NEM, más is kapjon, csak ide NEKEM. Igazi EUkonform.

 

Nem tartom tisztességesnek azt, aki májusban igennel szavazott, de most nem adta tovább az általa már megkapott IGENT.

takacsi Creative Commons License 2004.12.08 0 0 1859

Kedves látogató!

A december ötödikei, határainkon túl rekedt magyar testvéreink kettős
állampolgárságról szóló népszavazás közönye és eredménytelensége
miatt mélységesen szégyellem magam. Szégyellem magam azok helyett
is, akik nem mentek el szavazni és azok miatt is, akik nemmel
voksoltak. Szégyellem, hogy ez az ország ilyenné züllött.

Bocsánatot szeretnék kérni minden magyartól ezért.

Megkérem a weblap azon látogatóit, akik hasonlóképpen éreznek,
küldjenek el a cuccos0@freemail.hu címre egy, a fentihez hasonló
tartalmú digitális fényképet.

Gyűjtsük össze ezeket a képet, mutassuk meg, hogy vannak még
egészséges gondolkodású emberek ebben az országban.

Vannak még olyanok, akiknek fontos az együvé tartozás, akiknek
fontosak történelmi gyökereink, nemzeti kultúránk, hagyományaink.

Mert bármit mondanak is, egy nemzet vagyunk, összetartozunk.


http://www.tubi.hu/bocsassatokmeg/
sergiototta Creative Commons License 2004.12.08 0 0 1858
Te mi a faszomról beszélsz hülye gyerek?
Te még mindig ott tartasz, h ez a választás ov-ról szól?
ritka nagy barom vagy
Előzmény: Pluto_d (1854)
takacsi Creative Commons License 2004.12.08 0 0 1857
Hát öregem ezért a beszólásért, bárhol megkaphatod azt, amit érdemelsz.
Persze künnyű névtelenségbe burkolózni.
De az a dolgok rendje, hogy minden kiderül.
Kerüld az Üllői út környékért csak ezt kérem.
Előzmény: Pluto_d (1824)
takacsi Creative Commons License 2004.12.08 0 0 1856
Bozgor!
Előzmény: Pluto_d (1854)
mash Creative Commons License 2004.12.08 0 0 1855
a 23 millióra gondolsz, hüje gyerek?
Előzmény: Pluto_d (1854)
Pluto_d Creative Commons License 2004.12.08 0 0 1854

Vikinek ha mondania kéne vmit, akkor mindig elfut ! Gyáva féreg !!! Azt ígérte, hogy lemond ! Úgyanúgy elbujdosik, mint 10 éve, amikor csúnyán kikaptak. Igaz, akkor még azt hittük, hogy normális.

Orbán-Nastase paktum mond neked vmit ? Ajánlom utánanézni. Ide akarta hozni a románokat, valóban !

Előzmény: Törölt nick (1853)
123IV5 Creative Commons License 2004.12.08 0 0 1849

rongyember!

Sajnos kimoderálták kétszer is, amit írtam.

Pedig csak elmagyaráztam neked egy-két dolgot, pld., hogy 100-18=82

Ilyen egyszerü ez.

Tanulj magyarul, mert az nem nagyon megy.

Előzmény: rongyos zászló (1848)
rongyos zászló Creative Commons License 2004.12.08 0 0 1848
SPU válasz | megnéz | könyvjelző 2004.12.08 17:02:36 (2393)

December 5-e óta egy illúzióval kevesebb: Magyarország nem nevezhető magyar országnak többé. És itt még az sem magyarázat, hogy a kormány, a magyar kormány a NEM-re kampányolt. (Szabad filmtörténeti asszociáció: "Könyörgöm, akasszuk fel!" - Valahol Európában) A nép, az istenadta, akit leváltani, mint tudjuk, nem lehet, otthon maradt, felelősen vakarta a seggét, vélhetőleg, nézte a délutáni beszélgetős műsort, babrált a modellvasúttal, kiment a folyópartra pecázni, soppingolt kicsinyég a Tescoban, macerálta a számítógépét és/vagy a házimoziját, elverte a gyerekét (aztán az asszonyt - a miheztartás végett), benyomott pár sört és/vagy másfél liter kannás bort, ki hogy, egyszóval jól érezte magát, hasonlóképpen mint egyéb hétvégéken szokta, és kurvára nem érdekelte, hogy szavazás is volna itten mellesleg, ügydöntés már megint. Letudta azzal, ha foglalkoztatta a téma egyáltalán, hogy a Gyurcsány meg az Orbán hülyítik egymást, kit érdekel, leszarom úgymond, menjen szavazni akinek két anyja van, engem hagyjanak békibe má', két köcsöggyerek, vazze. Na, ezek voltak még a jó skacok. Mert olyanok is akadtak, milliónyian, aki vették a fáradságot, elmentek, csak hogy nemmel szavazhassanak, felelős döntés (!), nehogy a sok külföldi magyar, értsd büdös román, esetleg koszos cigány (political correctness rulez) elárassza az országot mintegy, amit meg kell akadályozni jól, méghozzá üstöllést - hí a haza, itt az idő . Sikerült is, bár, megjegyzem, igazán felemelő az lett volna, ha a nemek kerülnek többségbe, csupa felelős ember országa, merjünk gecik lenni, csak az 53. heti nyugdíjam ne bánja, nehogy má' ne tudjam megvenni a kölöknek az új pléjsztésönt a lestrapált régi helyett, arról nem is szólva, hogy részletre vettem a dzsakuzzit, hogy' fogom törleszteni, ha jönnek ezek a vad hordák keletről, dolgoznak majd kettő helyett ingyé', szóval a magyarok nyilaitól ments meg, uram, minket! Hunyadi Mátyást különben is leszarom, Mikszáth Kálmán meg tót (vót) és ki az a Dsida Jenő egyáltalán, meg a többi élősködő cigány, Rákóczi népe, amúgy testületileg?! Hazádnak rendületlenül légy híve, be ne engedd azokat az ajtón, akiket egyszer már 1920-ban sikeresen kizártak! Nehogy már azt gondolják ezek a jöttmentek, hogy mostan nekik jó lesz, hogy törődünk velük itten, hogy kiállunk értük, hogy összetartoznánk, pláne, hogy osztozni akarunk a sorsukban, örömükben és bánatukban egyaránt!

Mivel aztán a nép, mert bár alul, a nagyérdemű, az ezerfejű cézár, kezébe vette a döntést és a lábával szavazott úgymond, amelyre, szavazni elmenendő, véletlenül sem húzott aznap lábbelit, valamint ikszelte a NEM-et, mint Milan-Campobassóra a fiksz egyest, ezért aztán óhatatlanul Kövér "Köteles" László idevágó intelmeit javallanám megfogadni: mindenki felhúzhatná magát, vagy méginkább le - ideje, mert BÜDÖS VAN. A magam részéről pedig, kérem tisztelettel, miközben lelkemben a Kuss együttes nótáját -"Kézigránát kell, kézigránát kell ide..."-  dédelgetem, simogatom, dünnyögöm és mormolgatom, én marha, hogy anno nem újítottam egyet se Lentiből, valamint a történelemkönyveknek a Harmincéves háború kezdetéről, in concreto a defenestratióról szóló passzusait tanulmányozom mély átszellemültséggel (klasszikus fizikai kísérlet remake-je, tisztán tudományos célzattal: mi vagy ki ér előbb földet a Parlament emeleti ablakából: a pártelnök, a kormányfő, avagy a kitört ablaküveg?), szóval mindeközben tájékozódom is, miszerint: tessék mondani, hol folyamodik az ember román, szlovák, szerb (majd megrugdossuk a novi sadi , még a saját hazájuknak sem kellő magyarokat jól!), vagy bármilyen, még élő és működő nemzet állampolgárságáért? Hogy legalább egyszer megérezhessem, milyen egy létező, tartással bíró (nem úgy, mint ez a takony itt) közösséghez tartozni! Mert magyarországi magyarnak lenni, lenni próbálni, szertenézett s nem lelé, nagyon nehéz, fullasztó érzés mostanság, igen, persze tudom, büdösben nem fagyott meg még senki, de mégis vérciki, merő szégyen. A (nevében magyarnak csúfolt) ország pedig aligha nevezhető hazának ezek után. Bevallom, óverkvóta vagyok. El kellene hallgatni, nem kellene magyarul beszélni többé, fogadkozom én is, mint az a bizonyos erdélyi professzor - gr. Esterházy Mátyás rulez. Persze, kit érdekel. Na és.  Kinek fájna ez?  Nyilván csak nekem, hiszen fájdalmamban magamat büntetem. De mégis így kell, kellene lennie... Aufhören mit dem Ungarischen, mit dieser Schweinerei, mit dieser Sprache ohne Nation, verpisst euch, Ungarn, schert euch zum Teufel, fickt euch ins Knie, ihr ekelt mich an, ich habe einfach satt von euch, ich habe die Nase voll mit euch, ihr Arschgeigen: ich kann nicht mehr, ihr seid mir unerträglich, ihr einzigen Heimatlosen mit eigener Heimat in der ganzen Welt! Ich will von euch nicht mehr hören.

Alan Shearer Creative Commons License 2004.12.08 0 0 1847
Nálunk mindenki külömb. Még az agyonprimitívezett amerikaiak is. Náluk is volt népszavazás nemrég, és ők az egészséges életetre választották. Simán leszavazták a buziházasságokat és az abortuszt.
Előzmény: rongyos zászló (1839)
mash Creative Commons License 2004.12.08 0 0 1846
hát ezért is tudják megvezetni a sok birkát, mint az átlag magyar
Előzmény: rongyos zászló (1839)
Törölt nick Creative Commons License 2004.12.08 0 0 1845
Látszik.
Előzmény: Pluto_d (1843)
rongyos zászló Creative Commons License 2004.12.08 0 0 1844
Különbek.
Előzmény: rongyos zászló (1839)
Pluto_d Creative Commons License 2004.12.08 0 0 1843
Nem, de közel lakok battához. :P
Előzmény: Törölt nick (1834)
Törölt nick Creative Commons License 2004.12.08 0 0 1842
Nem, csak a stílusa olyan battai.
Előzmény: Matt (1840)
Matt Creative Commons License 2004.12.08 0 0 1840

határozott személyre célzol?

én kétlem hogy ő lenne.

Előzmény: Törölt nick (1834)
rongyos zászló Creative Commons License 2004.12.08 0 0 1839

Sokan és sokszor fikázzák(uk) a zsidókat.

De a zsidók soha nem árulták volna el a testvéreiket.

 

Külömbek mint mi.

ZOLCSI Creative Commons License 2004.12.08 0 0 1836

Akkor én is leírok egy másik példát. Van egy extra szegény falu a Bihari térségben. Bedő a neve. Még románul is ki van írva (Bedeu) és szintén van román zászló is kitéve a községházára. Határ kb 1, a határátkelő kb 4 km. Ismerik a romániai viszonyokat is, és nem az RTL-klubból.

Ennek ellenére a lakosság 62%-a ment el szavazni, és 60 %-a támogatta az igent.

Pedig ők aztán tényleg "élvezték" a rendszerváltás minden kínját, a leszakadást, a munkanélküliséget, az elszegényedést stb. Ennek ellenére magyarok tudtak lenni.

Előzmény: kolonial (1818)
Törölt nick Creative Commons License 2004.12.08 0 0 1835
Mindenben igaza van. Csak abban nincs igaza, hogy ezt leírja és terjeszti.
Előzmény: mash (1833)
Törölt nick Creative Commons License 2004.12.08 0 0 1834

"Nálunk is jócskán több volt a NEM. Pest megyében lakom."

 

Fogadjunk, hogy battai vagy, te gyökér.

Előzmény: Pluto_d (1824)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!