Egy fórum csak az antiimperializmusról.
Építsünk egy emberségesebb, jobb, egészségesebb, élhetőbb Magyarországot! Szedjük darabra a kapitalizmust, és mutassunk be az amerikai globalistáknak. Ha nem tesszük, eltaposnak minket a tőkések.
Szabaduljunk meg a nyomortól és a szegénységtől és lépjünk a szocializmus útjára. A kapitalizmus haldoklik, nem tartható fenn soká. Legyünk az elsők közt, akik kirugják a téglát a kapitalizmus alapjából!
Isten őrizzen attól, h hátba támadjam - szellemi elődeim példáját követve - a dicsőséges Szovjetúniót! Hisz oly sokat köszönhetünk, köszönhetek neki. Annyit, hogy még talán unokáim is nyögni fogják (bár remélem, nem).
Amúgy milyen az a "militáris" értékrend? Ollanról még nem hallottam...
Dekadencia, az jó, az szeretem! Most is csak üdögélek a monitor meg a tévé előtt, hörpölgetem az abszintomat, és búslakodom a Horthy-rendszer bukásán. Amikor már nagyon elbúsultam, csak fölidézem Sztálin vagy Rákosi et. nemes vonású arcélét, és rögtön fölvidulok.
Ne csüggedj, h ez a sok bunkó itt a topikban nem érti a magasztos eszméidet, műveletlen tahó mind, akik nem könyvből tanulták a marxizmus-leninizmus örökké érvényes tanait (mert ellógtak az órákról...), hanem csupán saját bőrükön tapasztalták az eszmék gyakorlati megvalósítását. Így fogalmuk sincs, mennyi jóból maradtak ki.
"Sajnos a jelenleg regnáló -mindig is áruló- szociáldemokráci értékrendje nem alkalmas erre, oportunista meghunyászkodásuk a finánctőke előtt hiteltelenné tette őket már régen. "
Meghunyaszkodasuk?,hiszen ok lettek a financtoke mara,vagyis gyoztek.
A szocialdemokracia legyozte a kapitalizmust,mert ok ma joreszt a kapitalistak,ennel szebb gyozelem igazan nem kell. Errol szolt a nota ,csak mig a komenistak a toket Marxtol olvastak a szocdemek ugyanezt a bankokban kulonbozo szamlakon.
A dimitrovi meghatározás szerint:
Az imperializmus a kapitalizmus legfelsőbb foka, utolsó, haladó szakasza. Éősdi és rothadó jellegű. Ideológiája a fasizmus, mely nem más mint a monopoltőke nyílt, terrorisztikus diktatúrája a munkásosztály elnyomására.
Nahát!
Ne ez így már más, de sajnos nem kis nihilizmus, dekadencia keveredeik hozzászólásodban az egészséges -az ifjuságra oly jellemző- forradalmi érzülettel. De ezt nem a te hibádnak tudom be, az Orbán rezsim penetrás, szélsőjobboldali értékrendje megfertőzte a Te lelkedet is, az igazi demokraták regnálása alatt viszont eljöhetne az ideje a szellemi, erkölcsi megtisztulásnak. A regeneráció hosszú lesz, mert a szélsőséges Fidesz óriási pusztítás vitt végbe a lelkeben. Sajnos a jelenleg regnáló -mindig is áruló- szociáldemokráci értékrendje nem alkalmas erre, oportunista meghunyászkodásuk a finánctőke előtt hiteltelenné tette őket már régen. De azért, hogy tisztábban lássál, tisztázzunk valamit, már ami az antifasiszta harcot illeti. Remélem ezek után revidiálják náci befolyás altt álló szemléletedet az itt jelenlévők többsége, és nem szegődnek aljas ideológiák szolgálatába. Te pedig elkerülheted ezen káros befolyást, nézzük csak az igazi okát az antifasiszta harc győzelmének:
Miért nyerte meg a hős szovjet Vörös Hadsereg a háborút? A küzdelmet azért nyerte meg a szovjet nép mert a bolsevik párt helyes politikája vezette a Vörös Hadsereget, mert a Vörös Hadsereg hű volt a szovjet néphez, és ezzel kiérdemelte a nép támogató szeretetét, mert a vörös katonák felismerték a háború közvetlen és távlati célját: a szovjet hatalom megmentését, illetve a világforradalom kirobbantását.
Roppantul sajnálom az elhamarkodott ítéletalkotásomat. Ezennel könyörgöm alázatosan bocsánatért, mert merészellek téged kedvelni, a nézetrendszereddel meg teljesen azonosulni. Az antifasizmus oltárán az életemet is áldozom bármikor, ha bebizonyosdik, hogy aljas módon árulóvá váltam, esküszöm az élő Is Sztálin engem úgy segéljen, magam végzem ki magam! Hinaus mit uns! Örökké éljenek a toleráns világpolgárok! Freedom, my drug!
Menekülőre fogod, mintha nem tudnád miről beszélek. Ezek vagytok ti. Szellemi elődeid gyáván hátbatámadták a Szovjetúniót, ti ugyanezt teszitek az emlékével, és eredményeivel. Az ilyen magyarkodó nacionalisták mint te is vagy döntötték romlásba országunkat akkor is, és nem először. Militáris értékrend, imperializmus, dekadencia és szentimentalizmus, extrém nacionalizmus, populizmus, a kereszténységgel történo azonosulás, marxizmus ellenesség, és még folytathatnám. Tudjuk mi jellemez benneteket, -túlságosan is- sajnos megtanított rá minket a történelem.
Szükségszerű volt, a populisztikus nacionalizmus és rasszizmus virulens politikai formációi tobzódnak Magyarországon. E mögé beálltak az un. baloldali erők is, az újnácikkal versengve próbálják rehabilitálni a Horthy-korszak rémálomszerűen elavult struktúrájú, nacionalista, rasszista, hitlerájba tunkolódó ideológiájú társadalmát. Most már ott tartunk, hogy a felszabadulás tényét is képesek vagytok megkérdőjelezni! Hát milyen emberek vagytok ti!?
Te elnézted a naptárt! Most éppen Mindenszenteket ünneplünk, nem ellenforradalmat! :)))
Remekül szórakozom, ne hagyd abba! Eddig voltam már minden itt a topikokban, libsitől kezdve bolsibérencen át, de náci és félnáci bűnösök rehabiltációján munkálkodó, ellenforradalmár szekértoló még nem. Hiába no, fejlődöm én is, mint a JEL! :)))
És még ti vagytok megsértődve, ha az elvtársak annak neveznek benneteket, amik mindig is voltatok! Elvtelen oportunisták, és még van képetek a munkásolsztályra hivatkozni! Pedig mi többször is nyujtottuk a kezünket, az összefogás nem rajtunk múlott, helyette ti egyezkedtek a fasisztákkal. A mostani évforduló apropóján akár meg is krdezhetném: nem sül ki a szemetek? Hol, melyik oldalon álltok? Nemhiába mondtuk indig is, a munkásoknak egy egy autentikus képviselője van, nem több. És ha mindez nem lenne elég, még a marxizmust is feladtátok. Szánalmas amit műveltek.
"Mivel nem tudtok érdemben érvelni, hiszen nem vagytok képesek a kapitalista világrendszer ellentmondásait értelmesen megválaszolni, "
Mi a feszkes fenet kell azon megvalaszolni,nekem semmi bajom a kapitalizmus ellentmondasaival. En jol erzem magamat benne, legyen a te gondod. Valaszold meg te.
látszik hogy nem értesz te semmit. Ki mondta hogy átugrani? Meghaladni akartuk a kapitalista világrendszert, de sajnos a propagandánk nem volt megfelelő. Ezért időlegesen megrekedtek a nemzeti felszabadító mozgalmak, stagnálásuk látszólag kompromitálta az eszmét. De feltartóztathatatlan a haldó erők térnyerése, átmeneti hullámvölgyek mindig is akadtak. Nincs egyes vonalú fejlődés, ezt csak az egyszerüen, kizárólag lineálisan gondolkodni képes emberek hiszik. Hozzászólásodban jól látszik a reakciós propaganda hatása, ezekben a Horthy-korszak eszményei tükröződnek vissza, ha te ezt nem is veszed észre.
1 dolog az antifasiszta harc, más dolog a proletárdiktatúra! Sajnos nálunk a kettő egymásba olvadt!
Akik utóbbi áldozatai joggal róják föl, hogy a vezérek nem viselkedtek különbül!
Az aljasság, a gonoszság bárhonnan nézzük az marad, csak mindegyik fél saját szemszögéből magyarázza, szépíti, vagy hazudja el! Hatásfoka attól függ, ki üvöltözi hangosabban!
Egyik mocskolódik, rágalmaz, löpköd, a másik kritikátlanul szajkóz valamit, amely bebizonyította, a tespedés összeomlásba vezet!
Jó lenne, ha a történelmi tényeket átgondoltan értékelnék és levonnák belőle a következtetéseket!
Erre varrjatok gombot:
Egnem már lehülyéztek akkor, mikor egy szakszervezeti fejtágítón azt mondtam, "lassan kialakul egy újabb rabszolgatartó tásradalom...", meg azt, hogy "a kommunizmushoz a kapitalizmuson át vezet az út!"
"A történelmi fejlődés lépcsőit nem lehet átugrani!!!"
Ugyan volt egy vitánk, de te ebből még nem vindikálhatod a jogot magadnak, hogy véleményt alkothass rólam, és nézetrendszermről. Sajnos jól ismerem az ilyet, az antifasiszta harc árulói vagytok, és azért nyüszítetek mert mi jól rerántottuk a leplet, a magyar jobboldal ordas eszméi pőrén állnak a toleráns világpolgárok itélőszéke előtt.
Csendes rezignációval veszem tudomásul az általam és elvbarátaimmal közösen vallott nézetekkel szembeni aljas támadásokat. Mivel nem tudtok érdemben érvelni, hiszen nem vagytok képesek a kapitalista világrendszer ellentmondásait értelmesen megválaszolni, helyette személyemben támadtok. Ezt visszautasítom, legalább olyan aljas eljárás ez, mint a védtelen hősök gyalázása, még halálukban is. Mindenaposak a marxizmusnak és képviselőinek gyalázása, gerinctelen törtetők szítják a gyűlöletet, mérgezik a közéletet. És te ezeknek vagy az elbutított szolgája, akik az ellenforradalom évfordulóját ünneplik, akik náci és félnáci háborús bűnösök rehabilitálásán munkálkodnak holmi demokráciára hivatkozva. Elkeserítő mi folyik ebben az orszában.
Igazan szorakoztatoak ezek az irasok,regebben amikor hasonlo elmenyre volt szuksegem a Munkaspart honlapjara szoktam belepni,ha a szocreal irant tamadt nosztalgiam.
Nézd: az oroszországi forradalom az az, amit biztosan nem tudsz elvitatni. A Szovjetuniót egyértelműen a nép akarta, remélem ezzel egyetértünk.
Magyarországon kicsit más a helyzet, hiszen Mo. FASISZTA ország volt, így nem különösebben kérdezősködtek, hogy akarjuk-e a megszállást. Ez tipikusan olyan dolog, amit a világ másik feléről máshogyan ítélnél meg, mint innen. Emberiségellenesek voltunk, el kellett viselnünk az antifasiszta intézkedéseket és a szovjet megszállást, annak is, akinek tetszett, annak is, akinek nem. A Szálasiéknak köszönjed.
Mindenesetre az ország modernizációja a kommunizmusban lezajlott, és ez hatalmas érdem.