De nem ez a z igazán rettenetes a dologban, hanem az hogy rakéta meghajtással kellene gyorsítani. Ebben az a baj, hogy magaddal kell vinned azt a tömeget is, amit majd hátrafelé kifúj a rakéta. Vagyis eleinte kénytelen vagy baromi energia befektetéssel felgyorsítani menetirányban a hajtóanyagot, hogy ott legyen mikor majd sorra kerül a kifújáshoz. Majd az így rossz irányba felgyorsított anyagot lehet ellenkező irányban kifújni. Ez valami egészen ijesztően rossz hatásfokot eredményez. Még akkor is, ha fotonokat szór ki a rakéta.
Ha oda-vissza utat terveznek (gyorsít, lelassít a célnál, gyorsít hazafelé, lelassul itt) akkor az adódik, hogy normális (nem évszázados) utazási időt kalkulálva nem hogy a fúzió, de az anyag-antianyag reakció energiája sem elég, még a közeli csillagokhoz sem.
Szerintem van ennyi. Ebbe a nagyságrendbe esik pl az egy év alatt kibányászott kőolaj kémiai energiatartalma. Ha atomenergiával (fúzió) próbálkoznak a jövő csillaghajósai, akkor ennek kb a millimodrésze elég.
Valahol mintha azt olvastam volna egyszer, hogy nincs a Földön annyi energia, beleértve a vízben rejlő ( hidrogén ) fúziós energiát is, hogy ennyit össze lehetne szedni.
Továbbgondolva a dolgot lehetséges újabb becsléseket tenni. Tegyük fel, hogy képesek leszünk 300 év múlva olyan bárka készítésére, ami száz év alatt 10 fényévre jut. Azután újabb becslés; 1000 éven belül onnan kiindulva eljutunk egy vagy több újabb 10 fényévre levő lakható bolygóra. Ezzel már egy lassú trendet feltételezünk. A Tejútrendszer átmérője 100-120 ezer fényév, kerülete 310-380 ezer fényév. Ha „mindkét” irányba egyszerre indulunk el, akkor 200 millió éven belül be tudjuk népesíteni az egész Tejutat.
Ebből az következik, hogy a galaxisunkban nincs olyan értelmes faj, amelyik előttünk járna 200 millió évvel, mert akkor már itt lennének még akkor is, ha az „átellenes pont” lenne az otthonuk.
Viszont ha már vállalkozunk generációs űrhajó építésére, akkor az út végén a lehetséges csalódást kell a minimálisra csökkenteni. Gondolok arra, hogy a célrendszerben a lakható övezetben lakható bolygó keringjen. Ezért fontos, hogy a cél kijelölésekor ebben a dologban minél bizonyosabbak legyünk. Szükség van óriási méretű távcsövekre és megbízható eredményekre.
Igaz, ha véletlenül nem sikerülne lakható bolygót találni, akkor üzemanyaggyűjtés (jégholdak bányászata) és egyéb szükséges nyersanyagokkal való feltöltés után még mindig visszaindulhatnak a Naprendszerbe vagy újra útra kelhetnek egy biztatóbb célpont felé.
Sztem a hozzánk közeli – 10-15 fényéven belüli – csillagok körül nincsenek nálunk fejlettebb technikai civilizációk. Miért? Mert akkor már itt lennének bolygót foglalni. Éppen ezért fontos, hogy mi lépjünk először, amint képesek leszünk ezt a lépést megtenni. Véleményem szerint csillagközi utazás reálisan kizárólag nagyméretű(10-50km) eszközzel, tehát átalakított aszteroidával vagy Rama-szerű épített cuccal valósítható meg a szükséges üzemanyag mennyiség miatt, ami praktikusan víz lenne. Meghajtásra fúziós erőmű lenne plazma hajtóművel összekapcsolva. Ezzel is nehézkesen lehetne elérni c/10-es sebességet, ami ugye azt hozná magával, hogy évtizedek, de inkább évszázadok alatt tudnánk csak eljutni a környező rendszerekbe. Ennyi idő alatt biztos lenne meghibásodás, melynek kijavítását robotokra nem lehetne bízni, hiszen azok is ugyanúgy meg tudnak hibásodni. Szóval emberi jelenlét szükséges és ezzel el is jutottunk a generációs űrhajókhoz, annak minden előnyével és hátrányával együtt. Innen kezdve az a kérdés, hogy mekkora az a minimális populáció, amelyik az úton szükséges minden szükséges termék előállítására, karbantartási feladatok ellátására. Attól tartok ez egy mini társadalom kellene hogy legyen, ami az élet minden területét felöleli.
Nem kis gond lenne magát a csillagot is eltalálni.
Értem ez alatt, hogy a Galaxison belül még nem nagyon ismerjük a járást.Milyen irányban és mennyivel kell indulni ?
De mondjuk odaér és lefékez valahogyan.A csillagközi porral és gázokkal is kellene tenni valamit, mert fénysebesség harmadával ütközni éveken keresztül, az sem kis pofon.
Na de majd gravitációs erőtér...stb.
Az adott Naprendszerbe meg aztán végképpen nem lehet nagyon gyorsan bevágódni, mert nem is ismerjük, hogy mivel és mennyire van tele?
Aztán lokátorral felmérni, teleszkóppal hazaküldeni az adatokat,képeket, majd itthon kielemzik, de cselekedni a szondának kell, mert 10 évet várni az adatok, meg a parancsok oda-vissza útjára, az nem megy.
Tehát egy igazán intelligens szonda kívántatik, ami az előzőkhöz képest már nem is nagy dolog:-)
Na én ezek miatt nem szoktam sokat agyalni az ilyesmiken.
Az, hogy lehetséges odajuttatni a rendszerbe egy szondát ami vissza tud juttatni mérési adatokat, képeket, az eleve szép eredmény lenne, viszont elsőre egy teljesen automata leszállóegységet küldeni ettől jóval magasabb szint kellene.
Ha valaha egyáltalán technikailag lehetséges lesz, akkor is meg kell előznie valamilyen szenzációs tudományos felfedezésnek egy ilyen utat.
Értem ezalatt, hogy egy bazi nagy távcsővel egyértelműen kimutatják, hogy van egy lakható bolygó, még ha civilizáció nélkül is, oxigénes légkörrel és valamilyen vegetációval.
Egy csodarakéta, a belsejében egy önálló kutató szondával, önálló roverekkel,adatátviteli lehetőséggel az sosem lesz pár dolcsi.
A szondával nincs semmi gond, viszont képességeinek olyannak kell lennie, hogy feltérképezze az egész rendszert. Hány bolygó, holdak, aszteroidövezet ha van, lakható sáv, abban van-e megfelelő bolygó, más lakja-e? Szóval túl kicsi nem lehet, mert le kell lassítson térképező sebességre és legalább néhány csillagkörüli fordulatot meg kell tudjon tenni.
Ja, hát olyat nem írtam, hogy bolygót kellene eltalálni a szondával.
A szondával a csillagot céloznánk, a szemetelés elkerülése miatt, illetve a véletlen élet "fertőzés" elkerülése miatt, és hogy ne hagyjunk kiértékelhető nyomot magunkról.
A kérdés még az, ha lenne megfelelő hajtóművünk ami mondjuk 1/3 c-vel odavinné a szondát, akkor 3-4 fényév távolságról lehetséges lenne vajon hazaküldeni ide az adatokat rádióhullámokkal, vagy fénnyel?
A szondának komoly előnyei vannak. Jobban tűri a gyorsulást, a radioaktivitást és az unalmat :-) egyaránt, és főleg nincs honvágya, ott lehet hagyni. Óriási különbség ha csak oda kell eljutnia (nyilván le is kell ott lassítania ha komolyan körül akar nézni), de nem kell visszafelé is gyorsítani és még egyszer itthon lelassítani.
Képzeld el, ha egy másik csillagrendszerből küldenének hozzánk egy ilyen szondát, ami az út végeztével közel fénysebességgel becsapódna szerény kis Földünkbe.
Igaz előtte hazasugározná, hogy okés a bolygó,jöhettek. De mire odaér a nagy szonda, már nincs bolygó.
A csillagközi oda-vissza űrutazás normális idő alatt eléggé reménytelennek látszik legalábbis ha rakétával számolunk és nem valami egzotikus elvvel. Könnyen ki lehet számolni, hogy ez nem reaktor kérdése. Ha a rakéta teljes tömegének 90%-át tiszta fotonenergiává lehetne 100% hatásfokkal alakítani és azt egy irányban kisugározni, azzal sem lehetne elfogadható utazási időket elérni, még a közelebbi csillagokra is ijesztően hosszú idők adódnak. Tehát még egy ideális anyag-antianyag reaktor sem elég jó erre.
Nyilván szondákkal fogják kezdeni. Jelenleg ezért nem csinálják, mert nem tudják. Sehol se vagyunk még ettől. Csak fantáziálni lehet, azt meg nagyban se nehezebb mint kicsiben.
Egyébként azt nem értem, miért gondolkodunk egyből nagy léptékekben egy másik csillagrendszerrel kapcsolatban.
Olyan, mintha anno a Szputnyik helyett egyből Mir űrállomást próbálták volna elkészíteni az oroszok, persze, hogy nem jött volna össze.
Kísérletek és tapasztalatok kellenének.
Arra akarok kilyukadni, hogy elég lenne kezdetnek egy faék egyszerűségű szondát elindítani ami odaérve belezuhanna és megsemmisülne az legközelebbi csillagba, de előtte még fénysebességgel hazasugározná a mérési adatokat.
Le lenne a gond, hogy visszahozzuk, elég lenne arra koncentrálni, hogy felgyorsítjuk, odaér méréseket végez és fényképezi a rendszert, elküldi az adatokat, majd megsemmisül, így nem szennyezzük kacatjainkkal a másik rendszert és nyomot sem hagyunk a vogonoknak.
Ha csak egy pár százkilós cucc lenne, beleépítve egy félméteres tükrös Newton reflektor, odafelé menetközben lenne ideje feltérképezni a bolygókat, csomó fényképet csinálna, végre tehát láthatnánk az ottani bolygók fizimiskáját, elsőre kell ennél több?
Nade pl. a Nap mondjuk féltávon az Oort felhő felé (kb. 5 milliárd kilométerre még mindig erősebb impulzust képes adni a napvitorlának, mintha egy szondában elhelyezett mini atomerőművel fotongenerátort hajtanánk meg?
Ha van fotonhajtóműved, akkor nem kell a vitorla... :-)
A zseblámpa is fotonhajtómű, csak túl gyenge.
Vitorla akkor kell, ha nincs saját fotonforrásod, ami elég erős hajtóműnek. Akkor viszont értelemszerűen kell egy kellően erős külső forrás, mondjuk egy közeli csillag. Anélkül nincs szél, lóg a vitorla. :-))
Nem értem ezt a napvitorlás témát, hogy miért csak a nap hatósugarában működik?
Pl. egy csónakból egyszere kidobunk két db egyforma súlyú vasgolyót ellenkező irányban, akkor a keletkező erők kioltják egymást.
De ha kettő közül az egyik golyót pont a vitorlába dobjuk, akkor csak elindul előre a csónak, nem?
Vagyis összekötök két elemlámpát a nyelüknél fogva, az egyik előre, másik hátrafelé világít, és kidobom az űrbe.
Az egyik elé napvitorlát szerelek amit rákötök a nyelére, akkor elindul előre.
De mi hajtja előre, a napvitorlába csapódó fotonok, vagy a hátrafelé világító másik lámpa?
Mert úgy is lehet nézni, hogy a két ellenkező irányba világító lámpa impulzusa kioltja egymást de mivel az első napvitorlába világít ezért elindul előre, vagy úgy is lehet nézni, hogy az első lámpa és a napvitorla impulzusa oltja ki egymást és a hátsó lámpából kilépő fotonok hajtják előre az űrhajót.
De akkor miért nem lehet egy hajóra szerelt fénygenerátorral hajtást elérni úgy, hogy simán hátrafelé világít és a kilépő fotonok pont annyival lökik előre a hajót, mint amennyire a napvitorlába csapódó fotonok húznák?
vagyis az az utazási idő ami egy rendszerben 23 óra, az egy másikban lehet -23, előbb ér oda mint ahogy elindult.
Hát ez tényleg paradoxon, legalábbis az én 1xű eszemnek. Mert gondoljunk csak bele: előbb odaér, mint ahogy elindulna, sőt előbb visszaér (vagy az adatok, amiket küld, előbb visszaérnének), mint ahogy megérkezett, illetve egyáltalán: mint ahogy elindult volna. Vagyis előbb tudnánk mindenről, mint ahogy elindítottuk volna a szondát, űrhajót, akármit. Kérdés: minek elindítani, ha már előtte úgyis mindent megtudtunk, amit akartunk, illetve: visszatérhet-e az, amit el sem indítottunk?
Einstein, Hawking vagy a többiek sem csináltak mást.
Aztán vagy jönnek jóval később a kísérleti bozonyítékok vagy nem.
Például a Discovery Science mostanában nyomatja sokadszor a Through the Wormhole with Morgan Freeman című sorozatát. Rendkivül érdekes gondolatkisérletek vannak benne a témával kapcsolatban is.
