Köszönöm szépen a gratulációkat! 5 éve volt a császárom. Az mostani eset Lengyelországban történt (a császár még Magyarországon) Itt most nagyon megy a lobbi a minél természetesebb szülésért (no császár, no gátmetszés) Nem tudom, pontosan mennyi lehet a statisztikája a korháznak, de amit láttam, amig bent voltam a korházban: 1 db császár esett kb 30 db spontán szülésre. Hát igen, a gátvédelemmel már másnap alig éreztem, hogy szültem, mig máskor a gátmetszés helye még 2-3 hét múlva is érzékeny volt :(
Igen, akadnak ilyen helyek : ) Én is ilyen helyen szültem a 2.-at, ahol nagyon támogatták a császár utáni szülést is. (Meg eleve elsőszülőknek sem szorgalmazzák a császárt, csak ha súlyos indok van rá, minden szíre-szóra nem.) Most újra várandós vagyok, remélem, sikerül újra : ))
Sziasztok, sikerült a VBAC! A 41. héten inditották oxy-val, óvatosan csepegtetve. Egész napos szenvedés után, gátvédelemmel, pici repedéssel komplikációk nélkül estünk túl a szülésen. A 40. héten ultrahanggal alaposan megvizsgálták a babát, megméregették és engedélyezték hogy megpróbáljuk spontán. Jók voltak a kilátások, mert 3400 gr-ra saccolták (3250 gr lett végül), heggel is elvileg minden rendben volt. A végén elvégezték a hirhedt betapintást. Szó sem volt sem altatásról, sem kábitásról. Egyáltalán nem volt vészes (a burokrepesztés sokkal roszabb volt). Azt azért hozzá kell tennem, hogy ahol most szültem nagyon kicsi a császármetszések száma, mindent megtettek, hogy sikerüljön spontán.
24 órán belül leveszik a ragtapaszt, ami összetartja a varrás felett a sebet. Azaz nekem egyik reggel volt 9 felé a műtét, másnap hajnalban a zuhanyozáskor le kellett szedni a ragtapaszt, azzal a felkiáltással, hogy jobb most, mint reggel a vizitkor. Aztán már csak egy gézlap volt "odafogatva" a sebhez, ami alatt az jól tudott szellőzni. hát ennyi.
Jééé! Nálam is pontosan úgy volt az elsőmnél, ahogy Nálatok is! Kivéve, hogy a férjem kint várakozott a császár alatt, de így ott lehetett az első fürdetésnél, méricskélésnél stb. (Bp., Bajcsy Kórház) Ezek miatt szoktam ajánlani a várandós ismerőseimnek, hogy ne csak az orvost nézzék, hanem a kórházat is, hova kerülnek, milyen rendszer van ott. Így kevesebb "meglepetés" érheti őket.
Nekem is tapaszom volt mindkét császárom után. Az első császárom ősszel volt, a tapasz fent maradt varratszedésig, doki szedte le a 6. napon.
Ekkor olyan seben belül végigfutó varratom volt gommbal a végén.
A második császárom nyáron volt, hatalmas hőségben. A műtét utáni első tapasz vérben tocsogott, mert benthagytak a varrat alatt egy draincsövet másnapig, ami még az összegyűlő vér elvezetésére szolgált, de hát a mozgástól kiszivárgott belőle a cucc, gusztsos volt. A következő tapasz másnap leázott az izzadságtól, hiába vigyáztam, kb 32 fok volt a szobában, nem volt mit tenni. Nem vagyok pedig egy dömper alkat. Még 2-t izzadtam le a hazamenetelig... Nem örült a nővérke, amikor szóltam, az orvosom is cska mereszgette a szemét:) De mindig a friss tapasszal zuhanyoztam, hogy legalább addig védjem a sebet a víztől.
Ekkor másképp varrtak, néhány külső csomó volt, ez volt a kevésbbé fájdalmasabb, mert nem húzódott úgy, mint az a hosszú cérna az első alkalommal.
Kár. Mert akkor megint lemaradtam arról, hogy tanuljak valamit. A stílusunk nem kompatibilis egymással, de ez csak annyit jelent, hogy elolvasom a hozzászólásodat és "zavar". Aztán a "zavarás" elmúlik és később elolvasom megint, a tényekre koncentrálva, és tele van olyasmikkel, amiken aztán tudok gondolkodni. Nem olyanokra vadászom, akik egyetértenek velem, hanem olyanokra, akik gondolkodni segítenek. Egyrészt olyan alapkérdéseken, hogy miért fontos az élmény és nem csak az egészséges mama plusz egészséges baba végeredmény, másrészt meg olyan részletkérdéseken, hogy akkor zuhanyozzunk-e császársebbel vagy ne. Nem "a" választ akarom, csak a saját válaszaimat. Illetve, amire meg már van saját válaszom, azt szeretem letesztelni, hogy értelmes-e.
Nem fogok többé aggódni azon, hogy "túl hamar" veszik ki a kapcsokat; ezen a kevesebb mint 72 órán nagyon meglepődtem, de ezek szerint nem kellett volna. Most már értem, miért nézegették a sebet naponta többször. Ha olyan orvosom lesz, aki kötést akar rajta tartani és izélget a zuhanyzás miatt, fogom tudni, mi az értelme az okvetetlenkedésnek. Alapvetően az orvosnak kell elvinnie a balhét mindenért, amit megengedett vagy megtiltott, és ezért elég tág határok között az van, amit ő mond. De másfelől tényleg nem vagyok az a típus, aki agytalanul engedelmeskedik valami kőbe vésett tökértelmetlennek tűnő szabálynak.
Összefoglalva: ez az egész arról szól, hogy az ember hoz egy döntést arról, hogy megbízik-e a vele történendőkben, de erről csak információs háttérrel lehet értelmes döntést hozni és kell hogy legyen valami józan ésszel felfogható rendszer a dolgokban.
Kiemelném a "józan ésszel" felfoghatót. Igazad van, hogy sok minden kommunikációs kérdés - de fenntartom, hogy különbség van aközött, hogy "mert ebben a kórházban ez a szabály", és aközött, hogy van valamiféle tényleg logikus érv is. És ami meg jó, az kommunikációtól, infrastruktúrától, országtól függetlenül az.
"te is és én is kifogtuk a jót. ennyi. csak te ott, én itt. "
Igen, én is ezt érzem, és a nem-elveszettséget is. Plusz: a beszámolók összességéből látszik (nekem), hogy mi az ami jó (nekem). Nem tudhatom meg, hogy van-e más variáció is, csak ha olvasok más jó variációkat vagy kapok kérdésekre választ.
Az összes okvetetlenkedésem arról szól, hogy ha a másik gyerek máshol születik (máshol fog), akkor a protokollban az eltérést a vaskalapos hülyeség vagy csak egyszerűen a másik jó megoldás számlájára írjam, Mert ez meg nem mindegy. Parafrázis: CSAK azért nem fogok valami ellen tiltakozni, mert egyszer már csinálták velem másképp és az jó volt úgy.
ehhez csak annyi megjegyzésem lenne, hogy van ahol kapálózhatsz ám a protokoll ellen, hiába. nem akartam, hogy inkubátorba tegyék a lányom, mégis ott volt két órát, mint minden másik gyerek is. kézzel-lábbal tiltakoztunk ellene a párommal együtt.
egyébként igen, ki lehet fogni a jó hozzáállást is :)
Nem, egyáltalán nem - épp ezért kérdezek rá minden hülyeségre Gábornál is. És amúgy pedig naná, hogy lojális vagyok a rendszerhez, ahol nem vágtak azonnal mint egy hentes, ahol császár után négy és fél nappal már itthon elláttam a gyerekemet, ahol a műtőben ott volt a férjem, és még össze se varrtak, már simogathattam a kölkömet, 40 perccel utána már a megfigyelőben szoptattam; mindent elkövettek, hogy ne legyenek fájdalmaim és legyen tejem, nem kapott a kölök egy milliliter cukros vizet se, meg még sorolhatnám. A tények már nem kommunikáció kérdései - más az, amikor a császárt követő reggelen én eszem, a barátnőm otthon meg még két nappal később is csak folyadékot kap és sír a telefonba a férjének, hogy éhes és hogyan legyen így széklete, de amíg nem lesz addig meg nem kap enni és vigye őt innen haza babástul.
Nem mondom, hogy jó dolgok csak úgy kivitelezhetők, ahogy itt csinálták, de az biztos, hogy azzal, amit itt csináltak, nagyon meg voltam és vagyok elégedve.
a könyvek azok angyon régiek, legalábbis a manóim 92 és 95-ös születésűek, és az ember hiába akar a saját ösztöneinek megfelelni, azért csakcsak belenéz ama szakirodalomba, hogy hogyanis lehetne MÉGjobban csinálni, hogyan lehetnék "mégtökéletesebbanya" (és hogy legalább a lelke megnyugodjon amiatt, hogy ő mindent megtett az ügy érdekében)
emlékszem, direkt babamérleget kölcsönöztünk, hogy "le tudjam mérni", hogy a kölök eleget evett-e
szal a könyvekkel (és a másoktól kapott jótanácsokkal) csak óvatosan, mára már aztmondom, hogy azt tedd, amit érzel, és a saját/babaközös tapasztalataitokkal éljetek...a másodikomnál már nem a könyvekre, hanem az ösztöneimre hallgattam, és nem bántam/tuk meg:)
ezzel az a baj hogy szentül meg vagy győződve hogy az és csak az a helyes a mit a Nagy Kanadában elédraktak. Az és csak az, semmi más.
(most túloztam, ne bántódj meg, de valahogy gyakran ez az érzésem, nem csak veled, más külföldön élő magyarral kapcsolatban is. Ha lehet súlyozni, leginkább Kanada, Hollandia és az USA eü ellátásának kliensei ilyen rohadt lojálisak az ottani rendszerhez, de azt hiszem ez a már emlegetett kommunikáción múlik)
Szentséges szalamandra, mikor adták ki azokat a könyveket? Én SOSE mértem etetés előtt meg után, a kórházban is csak reggel meg este mérték az első pár napban. Utána volt mérés az első, a második, negyedik és a hatodik hét végén, aztán 2 és 4 hónaposan, és majd 6 hónaposan lesz legközelebb mérés. És kutyát se érdekli, hogy ezen belül egyik héten mondjuk alig hízik valamit, a másik héten meg a táblázat dupláját. MInden baba más.
A négykilós monstrum, akit úgy kellett kimetszeni belőlem, rohamtempóban elkezdett kiszáradni a második napon, úgyhogy az elején őt is hozzá kellett táplálni tápszerrel. 10 percig kepesztett az egyik mellemen, 10 percig a másikon, aztán az ujjunkra ragasztott etetőcsövön kapott tápit, 10 és 40 ml közti mennyiségeket, 2-3 óránként.
Az első fejésem 15 ml volt, és azt mondták, nagyon jó. Nincs az a kis mennyiség, amin el kellene keseredni az első napokban.
Aztán megérkezett rendesen a tej, az ötnapos gyerekemnek már nem kellett hozzátáplálás, és azóta sem kell, egy milliliter se. Kezdetben mindkét mellemet leette, utána már minden etetésen csak az egyiket, meg mondjuk a másikat félig, és akkor utána a fél másikkal folytattuk 2 órával később. Aztán eljött az az idő, hogy egy mellből jóllakott, a másikat vagy lefejtem, vagy hagytam békén és a következő szopi abból ment. Most lassan féléves és megint leeszi mind a kettőt, amikor épp nem, akkor lefejem azt, amelyiket meghagyta.
Valamennyire alkat kérdése is szerintem, meg kitartás kérdése is, meg nem-görcsölés kérdése is, de ez a három hiába van meg, ha a véletlen nem kedvez, vagy már előre beparáztatják az embert, hogy miért nem lesz teje. Báhh, sokszor jobb lenne, ha a nagyokosok mindenkit hagynának békében egyszerűen az ösztöneire hallgatni.
Mikor kiderült, hogy császáros leszek, akkor a nagyokosok körülöttem azt mondták, tuti, hogy nem lesz tejem. Beaggódva vágtam neki a szülésnek, ahogy mondták, alig volt az elején tejem, fejni szinte soha nem tudtam, max. 30ml, de az már nagyon jó teljesítmény volt. Aztán elkezdtem gondolkodni, hogy ha egy ciciből egy huzamra 240 g-ot kiszív 10 perc alatt a gyerkőc, akkor hogy is van ez a nincs tejem.... Utána semmi bajom nem volt, szólva kell ide fej is, meg hogy került a nagyokosokat.... :)
TÉNYLEG nem a császrtól függ a tejcsi...ez olyan nagyonmegmagyarázhatatlan dolog...és sem a mami alkatától, sem a szoptatniakaratától nem függ, talán csak magától a babától...most csak mesélni szeretnék arról, ami velem/velünk esett meg:
az első manócskát szigoruan könyv szerint etettem, azaz lemértem szopi előtt, és után, és ha úgy gondoltam, hogy nem ette meg azt a mennyiséget, amit én gondoltam (szigorúan EGY MELLBŐL, hiába volt a másikban is), hát utánatápláltam tápszerrel (ill úgygondoltam, hogy nincs elég tejem, mert a tápszerre a szopi után még rábukott, igaz, hogy csak nagyon minimálisat ivott a tápszerből...kb hat hónapig kinlódtunk, mert utánatápláltam, ezáltal elapadt a tej)
a másodiknál gondolatban kibattam minden irottat, és igenis mindkét cicit megkapta a csibe 18 hónapig (hozzátartozik, hogy a kórházban egy nagyon kedves nővérkével hozott össze a sors, és a kőkemény (és baromirafájó) mellem el kezdte fejni, mert saját kézzel nem mertem/birtam magam szadizni
szóval gyerekfüggő is a tejcsi...a másodikat (Ő is császáros) egy óra után a műtéttel pironkodva hozták hozzám a nővérkék, hogy nagyon ordit, mert éhes:)))
és a 18 hónap alatt kb egy évig minden másnap hajnali ötkor jött az anyatejgyűjtő állomás embere, hogy elvigye a pluszban lefejtett anyatejet
no a lényeg: kitartás, számomra semmi nincs annál szebb, amikor hami közben ránknéz a szemével folyamatosan(lassan belealszik),az egyik keze az ujjunkat markolja, a másik meg pihen a másik mellünkön
hülyeegy érzés(szégyellem is magam miatta), de bármikor eszembejut a szoptatás emléke, el kezd megkeményedni a mellem, szinte belövell....egyszerűen az az érzés számomra visszahozhatatlan (manókat láttam épp tegnap dvd-n vissza, teljesen elérzékenyültem)
és aki nem tudja elméletileg azt hozni, mint amit a köznép, és a saját maga felé való elvárása, az nehogy saját magát kárhoztassa, nagyonkérem
Csatlakozom az előttem szólókhoz. Én is császáros tejcsárda, olyannyira, hogy kis csúsztatással, az enyémen kívül másik 3-at szoptattam. Mellesleg azok hüvelyi szülések voltak.
Mindig montam, hogy kávézzanak az emberek :-) Amúgy, a tej tényleg nem függ a császártól. Én is egy császáros tejcsarnok vagyok, lassabban lövellt be az elején - én legalábbis lassúnak éreztem a 3 napot, de mondták, hogy normál szülésre is az az átlag és akár 5 is lehetett volna - de azóta is van bőven, a gyerek lassan féléves és csak szopik. Nem császártól függ, hogy igen vagy nem, és sajnos attól is csak részben, hogy ki tesz meg mindent. Utálom a "prédikálókat" én is.
Hát remélem :) bár ha azt vesszük, hogy anyunak sem volt elég, és mi lett belőlem, hát lehet, hogy aggódnom kéne :)))
Na, örülök a kórháznak. Kitartást ehhez a kicsihez, gondolj bele, ennyire már tolatóradart sem éri meg szerelni a hasadra, mire megszokod, hogy csipog, addigra már szülsz is :)
