Szerintem Thain basszusjátéka kifejezetten fontos tényező az általa feljátszott albumok hangzásának kialakításában. Nem véletlen, hogy a kiesésekor egy hasonlóan virtuóz figurát kértek fel (Wetton), aki valamennyire továbbvitte ezt a játékstílust. Thain egyébként sztem tudatosan a Heepben kezdte alkalmazni ezt a stílust, mivel ott a viszonylag statikus Box és a szőnyegezős Hensley játéka ezt igényelte, kellett a függőleges mozgás, ellenpont az éneknek. Érdemes meghallgatni Thain játékát mondjuk a Keef Hartley Band: The Time Is Near... c. csodálatos lemezén és összevetni a Demons and Wizardssal. Előbbin is kilép a hagyományos baszusszerepből, majdnem kész a stílus, de a Heep az, ahol igazán kiteljesedik és érvényesül a játéka.
Amenyire én meg tudom ítélni, a Heep zenéje nem a szólisztikus basszgitárról szól...sőt a hangszeres szólók eleve nem voltak igazán markánsak a zenekarnál. Mindig is a dallamközpontuságra és összhangzatra helyezték a hangsúlyt. Ebbe tökéletesen illeszkedik Box játéka, aki bár valóban nem gitárvirtuóz, de élőben kifejezetten feelingesen játszik.
Hensley koncerteken még kevesebb manirral próbálkozik gitáron, minden szólót átenged a gitárosának, Ken Ingwersennek.
Gary Thain egy jó basszusgitáros volt, de én nem éreztem meghatározónak a szerepét, és sajnos az utolsó időkben egyre súlyosabb lett a heroin függősége, ami rányomta a bélyegét a koncerteljesítményére, ezért is került ki a bandából.
Gyakorlatilag minden híresebb együttesnél van minimum 3-4 féle CD-remaster változat. Legutóbbi a japán SHM-CD, és ezek szólnak a legjobban, messze menőkig.
A 90-es évekbéli lehet, de egy évtizeddel korábban Göczey Zsuzsa még adott le kalóz lemezt is a műsorában a Led Zeppelintől, a csak kb. 15 évvel később megjelent BBC Session egylemezes változatát.
Sőt, volt Frank Zappa is, ami nem kis meló lehetett, mert neki van vagy ezer lemeze. Mondjuk, amikor az a sorozat futott, még azt se tudtam, ki az a FZ.
Amúgy a UH diszkográfia egész szép újrakiadási sorozattal rendelkezik. Minden albumból van legalább háromféle remaster...Valakinek elég jó biznisz lehet.
Hát szerintem Gary Thain annyira szólisztikusan játszott a basszusgitáron, hogy egyszerre vitte az alapozást + ott volt a rengeteg díszítés, ami jobb volt egy átlagos Box gitár-szólónál, Szerintem még Hensley is jobb volt gitáron, mint Box.
Jon Anderson egy külön hangkategória, Ő maga a szakrális-hang. Glenn Houghes-t ismerem, a Purple-ben is nagyokat énekelt és a Black Sabbath Seventh star lemezén is. Képzett zenész, jó énekes, de nem tartozik a kedvenceim közé.
Az egész lemezt hallgattam meg Weedtől, arra mondtam hogy jó!:-)
Nem sok értelme egy basszert egy szólógitároshoz hasonlítani, úgye a legtöbbször azok lesznek a basszerek akik nem elég jók a hathúroshoz..:-) Az persze igaz hogy Box nem egy Ritchie Blackmore, de azért hozza az elvárható szintet Heepben, és nem is rá volt soha kihegyezve a zene. Hensley meg zseniális és karizmatikus is egyben, én nagyon élveztem az itthoni koncertjeit.
Én szeretem nagyon Anderson hangját, de Byron jóval nagyobb hangterjedelmű énekes volt és akadnak még bőven Andersonhoz mérhető énekesek a rock zenében, de persze ez izlés kérdése. Nem tudom hallottad-e már élőben a korábban említett Glenn Hughes. Nos amellett hogy hihetetlen sokoldalú (hard rock, blues, progrock, funk), hihetetlen hangi adottságokkal rendelkezik, nem sok hasonló fut a földön, azt hiszem. Nem tudom ismered-e azon munkáit, de például Emersonnal és Downes-al is dolgozott korábban.
A Heep-en sokat dobott, hogy mindig jó basszusgitárosok voltak benne, Thain basszusjátéka is zseniális volt, jócskán kitöltötte a zenét. Azért Mick Box nem egy gitárfenomén, és Thain zeneileg és tudásban sokkal képzettebb volt Boxnál, és szerintem Thain nélkül nem lett volna olyan ütős a Heep, mármint rockzeneileg. Byron hangja önmagában is megállja a helyét Jon Anderson után a legjobb énekhang. Hensley pedig szintén jellegzetes figura volt a Heepben. A leggyengébb láncszem szinte Box volt.
Hensley a német Weed-del csak ezt az egy lemezt csinálta 1971-ben. Jó az egész lemez.
Nem tudom hogy mennyi hatása volt Gary Thain-nek a Heep dalaira, érzésem szerint nem túl sok. A jelentősebb dalok szinte kivétel nélkül Hensley-hez kötödnek. Én nem is érzem hogy a Return To Fantasyval bárminemű váltás lett volna, az igazából a Innocent Victimmel jött el.
A problémákat inkább Byron egyre fokozódó alkoholizmusa illetve a Box és Hensley között feszülő ellentét okozta...
A Heepben nekem az a meseszerű, gyermekien tiszta zenei világ és hangulat volt megnyerő, ami főleg a Demons and wizards és a The magician's birthday lemezeken csúcsosodott ki. A Sweet freeedomot én így is jobbnak tartom a Return to fantasy-nél. Ez a lemez valahogy kaukktojás nekem, de a High and mighty sem olyan igazán Heepes már. Gary Thain halálával megváltozott a Heep, bár a Wonderworld már kétséges lemez volt Thain-nel is.
A Look at yourself szintén érdekes egy lemez, nekem ennek csak a fele tetszik. A Love machine például kifejezetten felejtős szám szerintem.
Az első Heep lemezen pedig páratlan a Wake up set... c. szám.
Szerintem is visszalépés volt kicsit a Sweet freedom meg a Wonderworld, akkor már a Return To Fantasy, High And Mighty páros jobban sikerült, de azok se érték el a Demons And Wizzards szintjét. Persze sok együttes a fél karját odaadta volna ha ilyen lemezekt tudnak készíteni. (Gondolom az énekesét, mert a többiek használták a karjukat...:-)
Úgy látszik, a Salisbury mindenkinél ott van az első Heep lemezek között, de ez nem véletlen. A címadó szám talán a Heep legösszetettebb és legkomolyabb darabja. Én az első, Very heavy... lemezt is szeretem. Elvagyok még a Sweet freedom és Wonderworld lemezekkel is, de azok már kicsit visszaeső lemezek az előző lemezekhez képest.
Sajnos akkor még nem éltem, amikor a Yes sorozat ment, vagy baba voltam még, de hallottam róla, hogy anno volt ilyen.
Szerintem minden lemezén vannak jó dolgok, de A Blood a vendégénekesek miatt is különösen kedves nekem (Jorn Lande, John Lawton, Glenn Hughes).
A korábban is már megjelent Last Dance meg egyenesen az egyik legjobb dala lett Glenn Hughes előadásával. Nálam simán a Uriah Heep klasszikusaival van egy szinten.
A Weed-et még nem hallottam, majd megfülelem, kösz a tippet.
Nekem is a Heep 3 csúcslemeze: Salisbury, Demons and wizards és a Magician's birthday, szeretem persze a többi Byronos lemezt is, köztük a legelsőt is, de az említett 3 lemez a csúcs számomra.
A sorozatok jók voltak, én konkrétan a sorozat által szerettem bele a Heepbe. Volt a Heep előtt Colosseum (ez kb. 1994-1995 környékén), majd Deep Purple és Rainbow sorozat is. A Heep után pedig a Sabbath-Ozzy, amit említettél is, majd volt egy hosszú P.Mobil sorozat is. Szerintem is nagy kár, hogy már nincsenek ilyen sorozatok a közszolgálati rádiókban. A Petőfi Rádió pedig nagyon rossz irányba ment el, ma már szinte hallgathatatlan.
Mi a véleményeteket az egykori 1998-ban leadott Szakács Gábor-Bozsik József-féle Petőfi Rádiós Uriah Heep sorozatról?
Az egész sorozat jó volt, nem csak a Uriah Heep. Kár, hogy már nincs ilyesmi a rádióban, az Ozzy és a Black Sabbath sorozatokat is rendszeresen hallgattam.
A könyvet megvettem, olvastam, de már nem nagyon emlékszem rá, és sajnos nem is találom sehol.
Az újabb albumaikat nem ismerem, a Sonic origami volt az utolsó, amit hallottam, de az nem tetszett. A Shaw-korszakból nekem a Sea of light remek, egyébként Byron-párti vagyok, Salisbury, Demons and wizards, Magicians birthday, Sweet freedom, Look at yourself, a többi nem annyira.
Igen, sokan mondták, hogy nagy dolog volt 82-ben, amikor eljutott hazánkba a Heep.
Hensleytől nekem az első lemez tetszik (Proud words..), valamint a második lemezének (Eager to please) a fele, de a Free spirit és hasonlók, és ami utána következett, azok már valahogy nem hatottak meg, a Blood... sem. Sokkal inkább tetszik a Weed-del készült prog-rock lemeze.
Nekem az 1982 Kistadionos Uriah Heep koncert (Goalby-vel) volt az első külföldi koncertem, így az a korszak is örökre emlékezetes marad, meg szerintem az Abominog kifejezetten egy jól sikerült lemez volt, miként a két utolsó is az Bernie-vel. Ettől persze én is a Byronos időszakot tartom a legtöbbre, illetve én nagyon sokra tartom Ken Hensley-t is, bár később már Ő sem írt akkora lemezeket. A Blood On The Highway azért így is nagy kedvenc és az Ő új lemeze is bejön nekem.
A Firefly szerintem is talán a legjobb Lawton-os lemez, bár én a másik kettőt is szeretem. Összeségében szinte az összes Heep lemez szerethető valamiért.
Igazából nekem is a klasszikus Heep az igazi, tehát a Byronos, de utána jó volt még a Lawtonos korszak 3 lemeze is, főleg a Firefly. A Sloman és Goalby korszak nekem nem igazán tetszett, a Bernie Shaw korszakból pedig főleg a Sea of light lemez az, ami tetszik. Byron nagyon karaizmatikus és nagy hangterjedelmű énekes volt, és lényegesen rányomta az Ő hangja a bélyeget a Heep védjegyére, s nem is lehet Őt pótolni, ez már egy teljesen más Uriah Heep.
Sajnos világszerte visszaesett a népszerűségük. Ma már lejjebb sorlják öket egy kategóriával... Byron, majd Hensley kiszálásával sokat vesztettek a karizmájukból. Én szerettem Lawton-t, majd Goalby-t is, de azért a szinpadon valami hiányzott belőlük. Bernie Show-ban már több van ebből, annak ellenére, hogy tutira D. Nagy Lajos rokona....:-)
Látod, itt még senki nem írt eddig az új Heep lemezről, és ez a topic sem megy, pedig jó együttes a Heep, beleértve a klasszikus- és a jelenlegi felállást is.
Nekem sincsenek meg SHM-ben a Heep lemezek, de majd a későbbiekben szeretném őket megvenni.
A Heep könyv nagyon vékonyka és igazából nem túl összetett írói teljesítmény, szóval lehetett volna terjedelmesebb és részletesebb. Kicsit az jön át a könyvből, hogy össze lett csapva, mintha határidőre lett volna megírva.
Ennyire nem szeretné itt senki a Uriah Heep-et? Az új lemezről sem nyilatkozik senki?
Ha valakit érdekel, akkor megjelent már japán SHM-es kiadásban renget Uriah Heep CD nagyon jó minőségben, mini LP-tokos kiszerelésben, díszdobozban is.
Mi a véleményeteket az egykori 1998-ban leadott Szakács Gábor-Bozsik József-féle Petőfi Rádiós Uriah Heep sorozatról? Szakács Gábor írt is egy vékony könyvet a sorozat után Heep! Heep! Hurrá! címmel. És erről mi a véleményetek?
