Jogerősen pert nyert Debreczeni József közíró az őt ügynökmúlttal vádló HavariaPress Hírügynökség nevében korábban eljáró Sztegonográf Bt.-vel, annak beltagjával és egyben a hírügynökség jelenlegi főszerkesztőjével, valamint a Magyar Nemzettel és a HírTV-vel szemben kedden a Fővárosi Ítélőtáblán.
Kóka János kedden jogerősen pert nyert a Magyar Nemzet ellen - tájékoztatta az SZDSZ elnökét az ügyben képviselő Kárpáti Miklós az MTI-t.
Az ügyvéd közleményében kitért arra, hogy a Fővárosi Ítélőtábla megállapította: a Magyar Nemzet olyan hamis látszatott keltett, mintha a politikus áfacsalásban vett volna részt. Kárpáti Miklós hangsúlyozta, hogy a döntés szerint a lap a pártelnök által felmutatott éttermi számlát abban a hamis színben tüntette fel, mintha annak eredetisége megkérdőjelezhető lenne.
A számláról a bíróság megállapította, hogy azt az abban megjelölt éttermet üzemeltető cég állította ki. Az ítélet a Magyar Nemzet szerkesztőségét helyreigazítás megjelentetésére és a perköltség megfizetésére kötelezte - szerepel az ügyvédi iroda kommünikéjében.
A lapot már korábban, decemberben is helyreigazításra és a perköltség megfizetésére kötelezték, amiért arról írt, hogy Kóka János egy hajón tartott magánrendezvényen számla és áfa nélkül akart fizetni.
Kóka Jánosnak adott igazat a bíróság a Magyar Nemzet ellen indított perben. A napilap azt állította, hogy Kóka az elnökké választása utáni partin felajánlotta az étteremnek, hogy nem kér számlát a fogyasztásról. Kóka később bemutatta a 150 fős buliért fizetett számlát. A számla nélküli buliról először a Manager Magazin írt, de ők nem nevezték meg sem az érintett politikust, sem az éttermet.
Kóka János kedden jogerősen pert nyert a Magyar Nemzet című napilap ellen - közölte a Kárpáti Miklós Ügyvédi Iroda, amely az SZDSZ elnökét a perben képviselte.
Pert nyertek a Veres-fiúk a Magyar Nemzet és a Hír TV ellen
2007. november 16. 10:13 |
Első fokon pert nyertek a Magyar Nemzet és a lap online szerkesztősége, valamint a Hír Televízió Zrt. által működtetett Hír TV ellen Veres János pénzügyminiszter fiai. Nem jogerős ítéletében a Fővárosi Bíróság helyreigazításra kötelezte a sajtóorgánumokat a valótlan állítások miatt - közölte Veres Gábor és Veres Tamás ügyvédje.
Veres Gábor és Veres Tamás azért indítottak sajtó-helyreigazítási pert a Magyar Nemzet és internetes szerkesztősége, valamint a Hír TV ellen, mert valótlanságot állítottak, illetve hamis színben tüntették fel a valóságot egy nyírbátori büféssel kialakult vitájukban - áll Győrfi Attila írásos közleményében.
A tájékoztatás szerint a bíróság első fokú, nem jogerős ítéletében csütörtökön megállapította a jogsértéseket, és helyreigazításra kötelezte a sajtóorgánumokat, meghatározva annak pontos szövegét is.
A Fővárosi Bíróság végzése szerint a Magyar Nemzet valótlanul állította, hogy a pénzügyminiszter fiai a nyírbátori Azfeszt fesztivál szervezése során zsarolást követtek volna el, s hogy egyikük 2006-ban egyetértőleg végignézte volna egy helyi büfés bántalmazását.
Hamis látszatot keltett a lap azzal az állításával, hogy a szervezők által a büféstől a folyamatos nyitva tartásért kért 300 ezer forint védelmi pénzt jelentett volna. Az első fokú ítélet alapján a szervezők álláspontja - mely szerint a rendezvény ideje alatti folyamatos nyitva tartás csak külön díj fizetése mellett lett volna lehetséges - nem volt jogszerűtlen.
A Magyar Nemzet online szerkesztősége - áll az ügyvéd ítéletismertető dokumentumában - ugyancsak valótlanul állította, hogy a Veres fiúk "maffiózóként" megfenyegették volna a büfést, és erőszak alkalmazását helyezték volna kilátásba. Az internetes sajtóorgánum azt a hamis látszatot keltette, hogy a kialakult üzleti vita jogilag önbíráskodásnak vagy zsarolásnak minősülne, illetve hogy Veres Tamás jelenlétében fojtogatás történt volna.
A bíróság a Hír TV-t kötelező helyreigazításában megállapította - írta az ügyvéd -, hogy a televízió augusztus 17-ei adásában hamis színben tüntette fel a valóságot azzal az állítással, mely szerint Veres Gábor a fesztivál szervezése során úgynevezett védelmi pénzt kért volna egy vállalkozótól.
A Veres fiúk, a nyírbátori Azfeszt fesztivál szervezői és a büfés között az idén júniusban robbant ki az üzleti vita, ugyanis - hasonlóan a többi nyírbátori kulturális rendezvény szervezőihez - pénzt kértek az árusítási lehetőségért a fesztivál idejére. A büfés nem akart fizetni, nyitvatartási szerződésére hivatkozott, amelyről később megállapították a hatóságok, hogy az érvénytelen volt.
A pénzkérésről rejtett kamerás felvétel készült, amelyet a Hír TV-ben bemutattak, s az ügyről többször írtak az országos napilapok.
A bíróság megállapította, hogy lapunk 2006. március 25-i számában az Egy brittonos házi buli című összeállításban a felperes, Endrényi Éva hozzájárulása nélkül róla készült felismerhető fénykép közlésével megsértettük a felperes képmás védelméhez fűződő személyiségi jogait...
Áder János pert nyert a Magyar Nemzet ellen a Fővárosi Bíróságon hétfőn. A januári "Schmidt Mária ante portas?" című cikkért a napilap egymillió forintot kell hogy fizessen a fideszes politikusnak.
A Magyar Nemzetben január közepén jelent meg Horváth Zsolt aláírással egy cikk, amelyben a máig ismeretlenül maradt szerző azt állította, hogy az Orbán Viktort eltávolítani óhajtó, elégedetlen jobboldali csoportok egyik vezetője, Schmidt Mária új jobboldali párt alapítására készül.
Az új párt elnökének kilétét még homály fedi, állította a perbeli cikk, de meg nem nevezett bennfentesek szerint Áder János, a Fidesz korábbi frakcióvezetője az, aki "még általuk sem ismert feltételekhez köti esetleges szerepvállalását". A kifogásolt kijelentés miatt Áder János már májusban a Fővárosi Ítélőtáblán jogerősen megnyerte a sajtó-helyreigazítási pert.
A hétfői személyiségi jogi perben a Fővárosi Bíróság is megállapította a jogsértést, elégtétel adására és egymillió forintos nem vagyoni kártérítés megfizetésére kötelezte a lapot. Az elsőfokú bíróság szerint azzal valósult meg a jó hírnév megsértése, hogy valótlanul állították Áder Jánosról: az ellen a párt ellen szervezkedett, melynek több mint másfél évtizede tagja, prominens vezető személyisége. A Fővárosi Bíróság ítélete nem jogerős, fellebbezés esetén a Fővárosi Ítélőtábla dönt majd az Áder János kontra Magyar Nemzet személyiségi jogi perben.
A MaNem hetek óta egy pert sem vesztett (rajtuk kívül álló okok miatt , mert ők azért továbbra is dolgoznak) . Törvénykezési szünet . Definíció : Azt az időszakot , amikor a MaNem egy darab pert sem veszít , törvénykezési szünetnek nevezzük . :-)
A lenyeg - es ezert annyira ujjongok a jobbosok - hogy az MN nagysagrendekkel tobbet allit hazugsagot. Ez az amit akarm,ennyire gorcsosen is akarnak nem tudnak letagadni, hiszen maga az MN foszerkesztoje ismerte el (persze o rafogta a gonosz kommunista birosagra)
Es ugye az NSZ NEM hamisitott dokumentumot se kepet mint az MN tette (medgyessy ellen)... apro, pici kulonbseg.