Szia,
Ezt találtam neked a www.zoldmagazin.com -on. Hátha segít ez is...
A Fővárosi Állat- és Növénykert Élet-Halál Házában Becsei Anna segítségét is kérheti, aki gondozásra szoruló madárfiókát talált. Telefon: 06-30/599-18-49
Elsősegélynyújtás madárfiókáknak - Dr. Ország Mihály tanácsai
Nagy izgalmak közepette érkezünk állatszerető barátnőmmel a Lónyay utcába, hogy interjút készítsünk Dr. Ország Mihály neves bio-akusztikussal. Tanácsot szeretnénk kérni tőle, madárfióka neveléssel kapcsolatban.
Amint belépünk, máris egy madárszobában találjuk magunkat; tágas röpdéket látunk mindenütt. A következő szoba szintén állatkás otthonról árulkodik: itt kis medencékben, terráriumokban laknak az apró lények: teknősök, kígyók, békák...
Számomra ismerős a hely, hiszen jártam már itt jó néhány évvel ezelőtt, akkor egy kipottyant vetési varjú fiókával érkeztem, amit a doktor úr segítségével neveltem fel.
Most kifejezetten azért jöttünk, hogy tanácsot kérjünk a fiókanevelésről, melyről hazánkban nem igazán találni szakirodalmat. Pedig bármikor előfordulhat, hogy pl, egy vihar után, fészekből kiesett kismadarat találunk és - bár segítenénk rajta - nem tudjuk, mihez fogjunk.
Pedig a megtalálás utáni első órák kritikusak lehetnek egy ilyen apró tollas kis lény számára, aki hirtelen nélkülözni kényszerül a fészek melegét és a mama gondoskodását.
Az alábbi jótanácsokkal tehát azoknak szeretnénk segíteni, akik megpróbálkoznak a fiókaneveléssel.
Dr. Ország Mihály sokáig a budapesti állatkertben dolgozott, tudományos főmunkatársként. Ő írta a "Mindent lehet, de krokodilt azt nem!" c. könyvet, és egyik legérdekesebb elfoglaltsága, hogy rovarok, hüllők, békák, madarak, emlősök hangjait gyűjti. Célja a Magyar Nemzeti állathangtár létrehozása. Nemzetközi viszonylatban is igen jelentős állathang-archívummal rendelkezik. Az első terepfelvételt 1964-ben készítette.
Kicsit később, 1970-ben részt vett egy angliai állathang-gyűjtő versenyen, ahol madárhanggyűjtő kategóriában harmadik helyezett lett. Természetesen ezek után az Angol rádió is megvásárolta egyik felvételét. CD-ivel is találkozhattunk már az üzletekben; "A madárhangok a Kárpátmedencéből (1-2)" után 2003-ban jelenik meg a Magyarország békahangjai című Cd-je. (Hungaroton)
Kényelmesen elhelyezkedünk, és bele is vágunk a közepébe.
Megtudjuk, hogy ha a talált kismadár még nagyon kicsi, néhány napos csak, akkor szinte nincs is esélye az életben maradásra. Ha viszont már kicsit tokos, erősebb fiókával van dolgunk, akkor bizakodhatunk.
Legfontosabb teendőnk, hogy azonnal itassuk meg! Óvatosan próbálkozzunk. Valószínűleg, ha mutató ujjunkkal felülről a csőr felé közelítünk magától is tátogni fog a fióka. Ha ujjunkat vízbe mártjuk, a lecsorgó cseppek máris oltják a szomját. Később beszerezhetünk a patikából szemcseppentőt erre a célra.
A második legfontosabb dolgunk legyen, hogy gyorsan adjunk neki enni! A legtöbb fióka 5-6 órás koplalást már nem bír ki, ezért ne késlekedjünk. A zöldikék kivételével szinte minden madárfaj vegyes koszttal, illetve rovareleséggel neveli fiókáit. Ez azt jelenti, hogy a magevők rovarevők egyaránt kapnak állati eredetű táplálékot. A falatkák mérete természetesen a madarunk nagyságához igazodjon. A lényeg, hogy lássuk: könnyedén nyel. Elsősegélynyújtásként a legjobb, ha keménytojást főzünk és a fehérjéből vékony, hernyószerű csíkot vágunk, vízbe mártjuk és ezzel kínáljuk a tátogó csöppséget. Ha nincs otthon lekerekített végű csipeszünk, egy fogpiszkáló tompa végével óvatosan segíthetünk, vigyázva, hogy a falat nehogy a nyelv alá kerüljön. Ha nem akar magától enni picinyke védencünk, óvatosan nyissuk szét a csőrét. A csipesszel is vigyázzunk, nehogy felsértse a nyelvet és a torkot. Vásárlásnál jól nézzük meg, hogy gömbölyű, tompa vége legyen a csipesznek. Ún. anatómiai csipeszt válasszunk.
Az egészen pici fiókákat kezdetben óránként, később másfél óránként etessük, már egészen kora hajnaltól sötétedésig.
Biztosítsunk védencünk számára kellő meleget, ami 39-40 fokot jelent. Tehát egy kellemes szobahőmérséklet 25 fok körül még nagyon kevés! Legjobb az infrarubin lámpa melege, aminél pontosan kell kimérnünk a távolságot.
Nagyon fontos a fajmeghatározás, csőr szerinti besorolás a későbbi táplálás miatt. Ezért, ha a fióka már kicsit jobban van, evett-ivott, mutassuk meg szakembernek. Bevihetjük pl. a fővárosi állatkertbe, az Élet-Halál házába, ahol Becsei Anna lehet segítségünkre. Rutinosabbak megpróbálhatnak átböngészni egy madárhatározó könyvet, de a meghatározás ezzel sem könnyű.
Rigófiókákat etethetünk lisztkukaccal, vagy kubai karibicsótánnyal, amit állatkerskedésben beszerezhetünk - ezeket forrázzuk le pár másodpercre.
Nagyon tápláló eleség még a frissen szedett hangyabáb, és a földigiliszta. A gilisztával óvatosak legyünk, a trágyagiliszta és a horgászboltokban kapható mérgező lehet - ezek nem alkalmasak etetésre. Csóka-, varjú-, szarkafiókákat etethetünk marhaszívvel is, amit nagyobb gilisztányi csíkokra vágunk.
Ragadozó madaraknak is megfelel a marhaszív; erősebb idegzetűek esetleg fiatal egérrel is próbálkozhatnak.
Halevők, például gólyák etetésére alkalmasak a (nem sertés és nem túl zsíros) húscafatok. Ha még nagyon fiatal a fióka, akkor ugyanúgy egyóránként ajánlott etetni, ha már jól fejlett, elég naponta háromszor-négyszer.
Kifejlett magevőknek adhatunk kanári magkeveréket.
Minden madárnak de főleg a növendékeknek szükségük van vitaminokra, ásványi anyagokra. A vitaminra, D3 vitaminra és kálciumra, amit kálcium foszforikum és kálcium karbonikum alakban beszerezhetünk a patikából. Ebből csak néhány falatra tegyünk olyan kis ennyiséget, mintha csak megsóznánk.
Hatásos multivitamin a Tetravit combi por, és a Jolovit B folyadék. Ebből halvány szalmasárga oldatot készítünk, és néhány falatot ebbe mártunk minden nap.
Végezetül pedig álljon itt a "nyerő recept", Dr. Ország Mihály saját, egy tálnyi eleség keveréke, mellyel bármelyik madárfióka (kivéve a zöldike) bátran táplálható:
6-egység vegyes Friskies kutyatáp
6-egység puffasztott rizs
2-egység kukoricadara
sárgarépa
cékla
karfiol
4 db kemény tojás
Ezeket külön-külön ledaráljuk, jól összekeverjük, fél órát állni hagyjuk és kész! A keverék lefagyasztható napi adag gombócokra is.