Nekünk egyenlőre a másodosztályban nem kell ezt a sz@rt megvenni. De mi lesz jövőre, vagy ha feljutunk??? Aki kitalálta annak kellene a se..ébe feldugni az összeset. Lassan emiatt is elfogynak a nézők minden stadionból. Örülhetnek akkor, mint egy rossz színházi előadás, olyan hangulatú lesz egy-egy meccs.
Gondold meg, majd egész éveben így járt, aki csak egy-két Újpest meccsre jött volna!Olyan lassú volt a kártya nélküli beléptetés (minden jegyhez igazoltatást végeztek, már azokra a gyengébb helyekre ahova egyátalán beengedtek kártya nélkül), hogy volt aki háromnegyed óra várakozás után hazament, azzal a szent elhatározással, hogy focimeccsre se megy többet, bármennyire UTE drukker.
Most így fog mindenki, mindenhol járni.Ha eddig kevesen voltunk (mert mindenhol úgy volt) akkor ezután még kevesebben leszünk.Viszont akkor nyugalma lesz az államnak, a rendőrségnek, az MLSZ-nek, az MLL-nek és a kluboknak.Csak tőlünk loptak el ismét valamit.Dehát a szurkoló nagyon nem számít már évtizedek óta errefelé.
Arról nem is beszélve, hogy én járok más csapatok meccseire is, semlegesként.Mondjuk kimegyek a Honvédra ahogy szoktam, akkor az újpesti kártyámmal hova vehetek jegyet? A vendégekhez, dehát én nem nekik szurkolok? A hazaiakhoz, ők meg esetleg nem örülnek neki, hogy UTEfanként ott bóklászok, bár eddig is sokan tudták rólam ki vagyok, de mégis.Hirdessem ki mindenkinek aki ott áll, hogy UTEfan vagyok?Mondjuk a ződekről nem is beszélve, bár oda én nem nagyon mente eddig sem.
Szóval nem normális megoldás ez az egyszer biztos.Még kevesebben megyünk, még kevesebb meccsre.Lehet, hogy ez a cél?
És mi van, ha mondjuk nyáron Siófokon járok, és mivel épp egy NBI-es meccset játszanak a városban, szeretnék délutáni kikapcsolódásként kimenni és megnézni azt? Nem tehetem meg, mert nincs kártyám?
Miért nem lehet egyszerűen megszigorítani a törvényeket, és a garázdaságoknál, csoportos garázdaságoknál súlyosbító körülményként venni figyelembe azt, ha az adott cselekedetet egy sport (vagy akár kulturális) rendezvényhez nyilvánvalóan kapcsolódva követték el?
A térfigyelő kamerarendszer valóban fontos, hiszen így azonosítani lehet a huligánokat, de ez a kártyarendszer egy kreténség!
Evlileg egy idő után nálunk is ez lett volna, kivéve talán egy, kijelölt szektort, ahova a személyi adataid megadása után vehettél volna jegyet.
Szerencsére a rájátszás kezdetétől mindez már nem volt nálunk sem érvényben...
"Az Üllői úti botrányos események felgyorsították a folyamatot. A Magyar Labdarúgóliga (MLL) a július 26-án rajtoló 2003–2004-es élvonalbeli bajnokság kezdetétől bevezeti a szurkolói kártyát.
Koncz Ernőtől, a liga marketingügyekért felelős vezetőjétől megtudtuk: a rendszert két lépésben indítják majd be. Az első intézkedésként csak egyes szektorokban teszik kötelezővé a kártya használatát, mégpedig azon lelátórészeken, ahol a pályaválasztó csapatok ultrái és a vendégegyüttes drukkerei foglalnak helyet. E szektorokat a klubvezetőkkel egyeztetve jelöli ki a liga. A későbbiekben azonban – a tervek szerint jövő tavasztól – mindenhol szükség lesz a kártyákra, és anélkül nem lehet majd bejutni a létesítményekbe.
A kártya kiváltásához előbb egy akkreditációs lapot kell kitölteni – ezt a kluboktól lehet beszerezni, illetőleg le lehet majd tölteni az internetről –, aztán két fényképpel elpostázni az MLL-hez, amely vonalkóddal ellátva előállítja és megküldi a tulajdonoshoz, és a drukkerek ezt követően vásárolhatják majd meg a belépőket. Egyetlen kártyával egyetlen tikett váltható, ám ez nem jelenti azt, hogy minden kártyatulajdonosnak magának kellene sorba állnia a pénztáraknál.
A kártya egyébként 2004-től chipalapú és ingyenes lesz, és e technikai megoldás révén egy már meglévő pontgyűjtő rendszerhez kapcsolódva – a partnert még keresik – lehetőség nyílik a megszerzett pontok levásárlására. Koncz Ernő elmondta, Belgiumban sokkal több kártya forog közkézen, mint ahány ember rendszeresen jár mérkőzésekre, éppen az említett kedvezmények miatt. A beléptetőrendszert várhatóan a téli szünet idejére mindenhol beszerelik, a térfigyelőt is üzembe helyezik, így a futballpályák biztonsága is javulhat. A kártya megszerzéséhez szükséges akkreditációs lap kidolgozásán jelenleg jogászok dolgoznak."
Jó, de (egyenlôre?) nem a klub érdeke, h ne legyetek ott a meccseken!
És vannak szektorok ahova kártya nélkül is be lehet menni, de az mll mindenhova csak kártyás embert akar ültetni!
A klubnál váltottuk ki, de nálunk is minden személyi adat le van adva, bérletet már csak ezzel vehettél idén + egyes lelátókra jegyet sem válthattál nélküle.