Keresés

Részletes keresés

Pannika127 Creative Commons License 2019.03.05 0 0 95192

Rab Zsuzsa

Számadás

 

Falaim egyre vastagabbak.
Éveim egyre vékonyabbak.
Évszakokat villant az ablak.
Vicsorgó tükrök megharapnak.

 

Aszály mögöttem, üszkös évek.
Lapály előttem, tüskös évek.
Amennyit magam, annyit érek.
Egyedül semmitől se félek.

 

Csak senkit többé meg ne szánjak.
Maradjak ég-föld vándorának.
Magam-leverő lázadásnak.
Magam vétkéről számadásnak.

Lutra Creative Commons License 2019.03.04 0 1 95191

Tamás Zsuzsa

Nagyhét

               Hétfő

Kijárok ide hátra a kertbe.
Egy kedvenc kő. Bogyótlan tiszafa.
Hunyorognak a hátsó ablakok.
Isten-tenyérnyi foltban ibolya.

Egy csorba tányér. Egy sehova lépcső.
Halott avar közt kúszó borostyán.
Milyen hullámban ér majd az ünnep?
E titkos kis kertre nem is gondolsz tán.

               Kedd

Telik az idő. Nem múlik.
Egy hete végeztél velem.
Köröm alá hasító fájdalom -
Mohos fa törzsét elengedem.

"Gyün az idő". Miféle évszak.
A kert fölött borús fellegek.
Vagyok, vagyok. Tűröm a sorsom
egészen addig, míg nem leszek.

               Szerda

Nevetséges, hogy mindenről csak te ...
Álljon vázában aranyeső.
Hozzád beszélek, téged kérdezlek.
Időtlen förgeteg, kint s bent eső.

Kivel eszel majd húsvéti vacsorát?
Iszol majd? Remeg a szép kezed?
Mikor legutóbb poharad rám borult,
mire készítetted fel testemet?

               Csütörtök

Múljék el kezemből a pohár.
Legyen meg az isteni akarat.
Csóktalan búcsúd árulás volt.
Nem is engem, de magadat.

Lopva figyelnek, hogy imádkozom.
Mert ez a kert egy társasházé.
Aludjatok és pihenjetek.
Virraszt a kert, mint Gecsemáné.

               Péntek

Sokat szenvedtem álmomban miattad.
Rád gondolnom ma blaszfémia?
Nevetséges, hogy meghalnék érted -
hisz meghalt értünk az Emberfia.

Szeretetből van a világ.
Bizonyíték a bolyhos barka,
a daloló rigó kint a kertben,
s a szerelmes nők Krisztus-arca.

               Szombat

Gyerekek pörögnek kint a kertben.
Zörgő csokorba júdáspénzt szednek.
Gyilkosos játék közben örülnek
a fákról lehulló "helikoptereknek".

Ezer kis propeller, szikrázó napfény.
Befonom hajam. Fonott kalács.
Ígértem: sütök neked. Megszegem.
Csak túlélni. Élni. Nincs jó tanács.

               Vasárnap

Ne féljetek. Ne féljetek.
Így szól az Úrnak angyala.
Lehet a lelkem sehova lépcső?
A tavasz az elmúlás évszaka?

A kert, a kert. A mondhatatlan.
Isten-tenyérnyi foltban ibolya.
Boldogok, akik hittel hisznek.
Zsendülő ágak. Föltámada.

Lutra Creative Commons License 2019.03.04 0 0 95190

Simon Márton

Szeretnék lenni, de nem

Ezen a fotón csak a szemed látszik, meg a pléd,
amibe csavarva ültem én is, egyébként meztelenül,
egyszer. Amikor néhány napja véletlenül
összefutottunk egy szórakozóhelyen, végig erre
a képre gondoltam - te közben illedelmesen érdeklődni
próbáltál a mivanvelemről, vagy valami más, közepesen
érdektelen dologról. Ha jól emlékszem, nem
válaszoltam, de aztán hazafelé annyi eszembe jutott,
hogy semmi. Mit mondhattam volna? Hogy
egy szentimentális közhely szeretnék lenni a szádban?
Már hajnalodik. Ha lenne tévém, most bekapcsolnám.
Vagy épp ki. Ülök, a szoba üres, fehér fala
ilyenkor lesz kék. Mint akinek a szájába ment
egy szőke hajszál és képtelen szabadulni tőle,
csak ez jár a fejemben. Van ilyen. Hogy rájössz,
hogy semmi. És állsz és szédülsz és hallgatsz,
vagy ülsz 5:43-kor egy kanapén egyedül, egy másik plédbe
csavarva, közhelyeken rágódva. Olyan csöndben,
mint aki arra ébred, hogy ötvenhét éves süket,
polinéz gyöngyhalász lett, aki egy fotóba szerelmes,
és valaki lélegezzen helyette, mert fölötte nyolc méter.

ehmianév Creative Commons License 2019.03.04 0 0 95189

András László: Mikor van vége

 

Akkor van vége, amikor vége van.
És nem akkor van vége, amikor befejeződik, mert ha vége van, akkor még folytatódhat ugyan, de ez nem jelent semmit.
És nem akkor van vége, amikor másutt (máskor, mással etc.) basznak, hanem amikor vége van.
És nem akkor van vége, amikor észreveszik, hanem amikor vége van, és nem is akkor, mikor kimondják vagy kigondolják vagy elhiszik vagy meglátják, hanem amikor vége van.
És nem akkor, amikor valami új elkezdődik, mert attól, hogy vége van, még nem kezdődik el semmi sem.
Vége nem akkor van, amikor szakítanak, otthagynak, összevesznek, elmennek, lelépnek, kirúgnak, kiugranak.

Akkor van vége, amikor vége van.
Amikor vége van, akkor van vége.
Nem akkor van vége, amikor már nincs értelme, mert amikor már nincs értelme, akkor még lehet nagyon sokáig és nagyon rosszul.
Nem akkor van vége, amikor befejeződik, mert lehet, hogy mikor befejeződik, még egyáltalán nincs vége.
Nem akkor van vége, amikor véget akarnak vetni, mert amikor véget akarnak vetni, akkor még javában tart.
Nem akkor van vége, amikor valami új elkezdődik.
Attól, hogy valami új elkezdődik, még nem lesz vége, mert talán éppen ahhoz kell a valami újnak elkezdődnie, hogy ne legyen vége.
Nem akkor van vége, amikor minden érv a mellett szól, hogy vége van, és nem akkor, amikor ezeket az érveket fel is sorakoztatják.

Akkor van vége, amikor vége van.
Ha szerdán délután háromkor vége lett, attól még lehet, hogy este hatkor, vagy csütörtök reggel ismét úgy érezzük, javában tart, és csak két évvel később, kedden délelőtt tízkor leszünk benne biztosak, de vége nem akkor van, amikor biztosak leszünk benne, hanem amikor vége van.
És lehet, hogy közben még azt hisszük néha, hogy úgy van, mint régen, pedig dehogy.
Mindig úgy van, ahogy most van, most pedig vége van.
Amikor vége van, akkor nehéz.
Ezért van az, hogy egyesek abbahagyják, mielőtt vége lenne, mások viszont továbbcsinálják, amikor már rég vége van.

Lutra Creative Commons License 2019.03.04 0 0 95188

Kosztolányi Dezső

Szegény anyám csak egy dalt zongorázik

 

 

Szegény anyám csak egy dalt zongorázik
 
Egy árva dalt. Azt veregeti folyton
és megbicsaklik elefántcsont ujja
a fekete-fehér elefántcsonton.
És elfelejti, próbálgatja egyre
és szállni vágy, mint vérző sas a hegyre,
mert szállni tudna, szállni és röpülni,
de visszahúzza újra ezer emlék.
Ezt zongorázta kisleány-korában
s mikor apuskával egymást szerették.
Ezt próbálgatta, amikor születtem
és megtanulta, elfeledte csendben.
Jaj, mennyi vágy van benne, hosszú évek.
Egy szürke dalban egy szent, szürke élet.
Hogy össze nem rogy a szobánk alatta,
hogy össze nem rogy menten, aki hallja.
E dalban az ő ifjusága halt el
s a semmiségbe hervadt vissza, mint ő.
Kopog-kopog a rossz, vidéki valcer
és fáj és mély, mint egy Chopin-keringő.

Lutra Creative Commons License 2019.03.03 0 0 95187

Joan Maragall

 

Lelki ének

Ha a világ ily szép, Uram, szemünket
ha ott belül örök békéd uralja,
egy másik életben adhatsz-e többet?
 
Ezért vagyok féltékeny szemre, arcra,
e testre, és mi nyugtot nem talál,
Uram, a szívre... s rettent a halál!
 
Miféle más érzékkel láttatod majd
e kék eget a hegyeknek fölötte,
a roppant tengerárt, a nap sugárát?
Érzékeim békéd itt töltse meg,
s e kék ég kell, nem vágyom más eget.
 
Ki csak annak a percnek mondja: "Állj meg!",
amely elhozta néki a halált,
nem értem őt, Uram; én annyi percet
állítanék meg mindahány nap, mindet
örökké tenni szívemben! S ha már
"örökké tenni" - maga a halál?
De akkor hát mi is lenne az élet?
Csupán az elmúló időnek árnya,
távolt közelbe játszó délibáb,
a "sok" s "kevés" számlálgatása volna,
amely - mert minden minden már - csalárd?
 
Mindegy! Legyen e világ oly sokféle,
oly kiterjedt, oly ideiglenes,
e föld, és mindazok, mik rajta nőnek,
ez itt az én hazám, Uram; és, kérdlek,
égi hazám is - nem lehetne ez?
Ember vagyok, mértékem emberi,
miket hiszek s remélek, mindazokban;
s ha itt hitem, reményem nem meri
útját folytatni, felrovod majd túlnan?
Ott túlnan, lám, az ég s a csillagezrek,
- ember maradnék ott is boldogan.
Ha alkotásod mind ily szép szememnek,
ha szememet érettük teremtetted,
becsukjam tán, keresve más hogyant ?
Hisz ilyet nem találok semmikor.
Uram, te vagy; de azt ki tudja, hol?
Mindaz, amit látok, bensőm terád
hasonlít; hadd higgyem, itt vagy tehát.
S ha amaz óra eljő rettegésben,
hogy becsukódik majd e földi szem,
Uram, nagyobb szemet nyiss föl nekem,
add arcodat szemlélnem véghetetlen!
Legyen a halál nagyobb születésem!

/Déri Balázs ford./

Lutra Creative Commons License 2019.03.02 0 0 95186

Kántor Péter

Megszokod ...

Megszokod, mint a falu a harangot.
Összenősz vele, mint faág a törzzsel -
e rossz bohózattal, melyben mint kerge özvegy,
lúdtalpain a halál körbe-körbe szökdel.

Tűz van, esküvő, temetnek, születnek,
kitekerik a csirke nyakát levesnek,
botrány! bolondság! - sírnak és nevetnek,
szaladj játszani! - mondják a gyereknek.

Szaladsz és elesel. Megütöd magad és fáj.
Vagy megütöttek? Te ütöttél?
Fordulnál vissza? Fogadkozol? Elbújsz?
Ugyan már, hova szöknél?!

Majd profitálsz lüktető sebeidből,
harci szekered a mezőre hajtod,
megdermed hátadon a sós verejték,
s látod, ahogy árnyékod túlnő rajtad.

A csábító leszel és az elcsábított is -
hogy ne legyen olyan árva az árva.
Egymást szorongatják vadul a vágyak,
s mindenki máson át marad magára.

Lebontott kályha füstje száll utánad,
egy régi fásládának vallanál szerelmet,
de jussát követeli minden új nap -
tapsolsz a mának és a tegnapot elejted.

Megszokod, mint a falu a harangot,
egymás után sírni, nevetni, sírni,
ne kérdezd, hogy mire kell, mire kellett
sort sor után és sort sor alá írni.

ehmianév Creative Commons License 2019.03.02 0 1 95185

Grecsó Krisztián: Mint akinek hagyaték

 

Mint akinek hagyaték az árnyéka,
És gönce, miben utcára léphet,
Feslett utazótáska rég emésztett konca,
Mint akinek hegekről ismerős
A térkép, mit elfeküdt,
Kinyúlt bőrként hord magán,
És a sérthetetlen élet
Aura-ábrándja dugába dőlt,
Mint akinek kézzel írt végrendelet a délutánja,
És most a saját fogyatékában,
Akárha sejtjei koldusa lenne,
Önmagát keresi,
És ahogy az utcán látta,
Önnön bajában turkál.

 

De nincs olyan cété, se emer,
Ami az öngyűlölet vagy -sajnálat
Őszülő salakjával el tudná hitetni,
Hogy már nem elég egy szikra.
Meddig hittem én is, a kevélység
Elzálogosított szolgája,
Hogy meghatároztam magam,
Nem üres zsolozsma rólam a leltár,
De mára csak a szégyen
Zselével kenegetett sebhelye maradt,
Hogy valaha könnyedén beszéltem
A távlatról,
Ami emberi szívvel felfogható.

 

Gyónok a mindenható istennek,
Gyónlak titeket is, testvéreim,
Sokszor és sokat vétkeztetek,
És látom bennük,
Mint őszi verejték kerek csöppjében,
Az én igen nagy vétkeim.
Gondolattal csináltátok,
Szóval, cselekedettel és mulasztással,
És az én vétkem,
Az én igen nagy vétkem
Meg úgy fülel bennük,
Ahogy esti gépek dübörgése kuporog,
Fájdalomcsillapító nélkül,
A kórházi mosoda hajnali hallgatásában.
Ahogy az üres infúziós zacskó
Ringadoz az állvány menny-magasában.

 

Akik felfuvalkodottak,
Azok helyett félek.
Akik nem félnek,
Azok helyett megalázom magam.
Akik csak úgy emlegetik,
Kimondják a főnevet, és semmi,
Megint kimondják, és megint semmi,
És ekkor nem a semmit látják,
Azokért sírok szakadatlan.
Hiszen kicsap a szájukon
(mint gyomorból a formalinszag,
ha bivalyerős a branülbe adott antibiotikum)
A dölyf.

 

És aztán jön,
Bugyog föl,
A reménykedés ragályos televénye alól,
Kibújik a valamikbe vetett hittel
A lélek murvás üledékéből,
Jön a hit hipó-felhős délibábjával,
Magára is veszélyes,
Izzad, mint egy téveszme,
Miszerint a születésért cserébe,
Ellenértékül,
Csak mert a napok sora,
Így vagy úgy,
Imával, jógával,
Gyerekkel, hagyománnyal
Becsben lenne tartva,
Bármi is jár.

 

És akik azt hiszik, kinevették,
Hogy nevettek rajta,
Nem félnek tőle,
Ők csak, mondják aléltan,
A családjukat féltik
(a kitalált jóságra, mondja majd egyszer
Szent Ágoston, nincs mentség),
Áldassanak milliószor,
Legyenek ők tudatlan, alávaló szentek,
Mint akinek bizomány a lélegzete,
És sohasem tudják meg,
Hogy ő soha, de soha sincsen kinevetve,
És nem azért, mert elvileg
Lehetetlen lenne bármit is gondolni róla,
De mert, ha egy egészen
Kicsit is közel kerülsz hozzá
(neki még a karján sem bizsergeti
a szőrt a találkozás végleges elektromossága,
de te már jobban egyedül vagy,
mint aki foganni készül),
Semmi másra többé
Nem tudsz figyelni.
Csak magadra.

 

Lutra Creative Commons License 2019.03.02 0 0 95184

Serfőző Simon

Emlékük tévelyeg

Elküldettünk
apáink portáiról,
ahol már minek is
maradtunk volna otthon?
A kerítéssel járkálni
körül a házon?
A csapdával kifogni a falból
egy-egy egérlukat?
A vályút meg odavezetni néha
itatni a kúthoz?

Elbúcsúztak a porban zajongó,
egybekényszerült földek,
a szél-zeneszóval
kapuig kikísért jószágok.
S mi lábatlankodtunk volna
seprűvel a küszöbön,
ahonnan jövő se látszott?

Bezsúfolódtunk
a városok emeleteire,
idegenek szomszédságába,
ahol szólni sincs kihez.
S vagyunk az utcák ismeretlenjei,
ajtók mögött élők,
betonhalmok jött-mentjei,

Elhagyatott, félreeső falvainkat
lassan a senki lakja.
Az ágyakban betegség nyög.
Öregeink egymást takarítják el.
Emlékük botorkál csak,
tévelyeg még a környékek
riadt szagában.

Lutra Creative Commons License 2019.03.02 0 0 95183

Lászlóffy Aladár

Végeredmény

A szív is megállhat egy szóra,
s a legfontosabb vonatok.
Mindenkiért eljön az óra.
Vidéki állomás vagyok:
itt találkoznak a halálban
a győzelmesen fontosak.
Velük a téli képen nyár van,
s a nyárból jégremény fakad.

ehmianév Creative Commons License 2019.03.01 0 0 95182

Berényi Betty: Alkonyat

 

Papucsban csoszogó,

könyvek közt motozó,

harmatot zokogó Múló Idő,

te sápadt mosolyú, szelíd kerítő,

az élet kútjából könnyeket merítő,

te Matató Motoszka, ki

elveszed orozva a Szépség talmi

külső vázát, hogy bensőjét

csak azok lássák, kik elsírták már

lázas gondjaikat, s elsiratták

széthulló önmagukat, kik egymásra

rakták a múló éveket, kik elmondták

már a legszentebb érveket,

kiknek a Szépség már csak egy

lenyomat, egy sziromról rebbenő

furcsa gondolat, egy játék, egy

rezdülés, egy húrnak pengése,

a testetlen lélek finom érintése,

… mely átöleli az anyagtalan teret,

s magához vonzza a Végtelent. 

Pannika127 Creative Commons License 2019.03.01 0 0 95181

Kuczka Péter

Kis dal a hídról

 

Nedvesen csillog rajt a mínium.
A szürke salaktöltés füstölög.
Megállok és csöndesen bámulom,
oly friss, hogy szinte érzik: még meleg.

 

Ez híddá vált emberi kapcsolat.
Még új. A formái is merevek.
Átfut rajta a hajnali vonat.
S a táj? A táj is majd hozzászokik.

 

A szerelmesemtől most váltam el,
ő alszik meleg ágyában tovább.
A míniumvörös nap égre kel
s beragyogja a töltés oldalát.

 

Lutra Creative Commons License 2019.02.28 0 0 95180

Nagyálmos Ildikó

A lényeg

Úgy álmodlak ébren minden este,
magamat benned megkeresve,
hogy megtalálj, s nevedre
mondom:
a te gondod összes gondom.
Bánatodat gyakran megérzem,
tisztességet nem lehet pénzen...
de mást igen, mi haszontalan,
bár lökném ki magamból magam,
hogy legyek mi vagy, szabadság,
járom,
ne hagyj magamból kitalálnom,
ha elfeledsz, meghalok este
magamban, tégedet keresve.

...........................

Pannika127 Creative Commons License 2019.02.28 0 0 95179

Fodor András

Tested kenyerén


Hogy tested fehér kenyerét
megosztottad velem,
ne legyen adományod,
ne legyen érdemem.

Legyen eleve rendelés,
a sors bocsánata,
amiért a pusztulás elől
kitérnünk nincs hova.

Mert nem ott volt a kezdet,
hogy megtaláltalak,
te nyitottad ki értem
magányosságodat,

és nem lopás, nem önzés
ha magam rád fonom,
bőrömön átparázslik
minden tulajdonom.

Míg ujjad fűzfarácsa
tarkóm kosárként óvja meg,
a hanyatló erő is
hozzád visz közelebb.

Bár fölsebez a hajnal,
megalvadt csönd az éj,
míg testünk kettős vérköre
forog, szoríts, ne félj.

Mit ér a léten-túli hit,
a vak remény mit ád?
Utazunk egymás áramán - nekünk
már nem kell más világ.

Lutra Creative Commons License 2019.02.27 0 0 95178

Gál Éva Emese

Jégmező

Kedvesem, én már olyan csöndben élek,
amelyben megdermedtek a szavak,
és fellebbezhetetlenül ítélnek
arra, hogy magamból kitiltsalak,

akkor is, ha soha nem érhet véget
az, amiből bomlik a végtelen.
Lelkünk szántotta föl a mezőket,
ekét fordítva messzeségeken,

hogy úgy foganjon meg a vers a tájban,
ahogy a szerelemben folytatás van,
akkor is, ha nincs hozzá föld, és ég,

de most, amikor a szó is belénk dermed,
s jégmezővé változtatja a verset,
már nem indulhatok többé feléd.

Pannika127 Creative Commons License 2019.02.21 0 0 95177

W. H. Auden

 

A halál recitativója

 

Hölgyek, urak, önök haladtak, tény s való,

s e haladás, belátom, szép siker;
már több az autó, mint a parkoló,
a hangsorompó ledöntve hever,
s lesz nemsoká a Holdon Wurlitzer,
de jól jegyezze meg, ki emlékezni fog,

a Kozmosz ura én, a Halál maradok.

 

Ifjat, merészt ugratni jó szeszély:
a hegymászók mállott sziklára lépnek,
uszót elvághat vontatókötél,
a gyorshajtó az útpadkára térhet,
másokkal várok, hadd legyenek vének,
amig kedvem szerint eldönti sorsukat
ennél infarktus, annál daganat.

 

Faj s vallási ügyekben liberális vagyok,
adó, hitel vagy társadalmi érdek
hidegen hágy, és nyiltan fordulok
ellenetek pirulák, hazug érvek,
finom szavakkal gyógyító dögészek;
Westchester matronái, Bowery fenekek,
mind táncoltok velem, ha dobomra verek.

 

Fodor András fordítása

Pannika127 Creative Commons License 2019.02.18 0 0 95176

Kisfaludy Atala

 

Dalaim forrása.

 

Mindig azt kérditek tõlem,

Dalaim honnan meritem,

  Honnan jõ a gondolat ?

Kérdjétek a természetet,

Hogy honnan jõ a kikelet,

  Hozva a virágokat.

 

Dalt lelek én a tavaszban,

A virágban, madárdalban;

  Dal leng hozzám a légbõl;

Dal lebeg a rózsaágon;

Dal száll le a napsugáron

  Hozzám a fényes égbõl.

 

Dal van a csillaghullásban,

Dal a virághervadásban,

  Dalt susog a falevél;

Daltól ragyog a fénybogár,

Daltól rezeg a holdsugár,

  És dalt hoz az esti szél.

 

Minden dalomat ott lelem

Istennek egy szent könyvében.

  E szent könyv a természet.

Istentõl jõ minden szépség,

Minden fény, minden üdvösség,

  Tõle jõ a költészet.

 

Pannika127 Creative Commons License 2019.02.17 0 0 95175

BERDE MÁRIA

IRGALOM

 

Ki soká nem borul emberi vállra,
Ahhoz a fák egyszer közelhajolnak.
Ki soká nem figyel emberi szájra,
Ahhoz egyszer a falevelek szólnak.
Ki soká nem örvend az emberekkel,
Egyszer a kertben, harmatkora reggel
Megérti, mit csíznek a csíz üzenget,
S mit a szél ujja az ágon kipenget.

Ki soká nem olvas emberi könyvet,
Az megtanulja, mit a felhők írnak.
Ki soká nem lát egy emberi könnyet,
Azért az esők patakokat sírnak.
Ki földi csókot immár sose kóstol,
Arra az ég lehajlik csillagostól,
S megérzi egyszer, hogy az Isten szája
Csókol a napban le reája.

Lutra Creative Commons License 2019.02.15 0 0 95174

Káldi János

Őszike

Emlékszel-e a volt-időre,
amikor itt jártam veled?
A táncos, mélyzöld fűzfasorra,
amit elfújtak a szelek?
A virágszirom két fecskére?
Verset írtak a víz felett.

Emlékszel-e a gyalogútra,
ami minket a Napba vitt?
A gyors-hullámú, futó rétre,
ahogy fölverte habjait?
A vakító, kis pipacs-lángra?
Minden éjemben az virít.

Lutra Creative Commons License 2019.02.14 0 0 95173

Komán János

Köszönöm, hogy
közöttük voltam
 
Ingyenes sírásóként élek,
szeretem ezt a mesterséget.
Már két világ is meghalt bennem,
már kétszer is kellett temetnem.
Uram, az én kedvem ne vedd el,
engedd, meghalnom szeretettel,
befejezném e mesterséget,
segíts, hiszen az idő éget!
Én e világból jól kilátok,
léteznek itt még más világok,
az enyém sincs már olyan messze,
jó lenne látnom befejezve,
legalább azt a privát tervet,
hogy ne cipeljek annyi terhet,
s tudjam: nem lesz a jövő béklyóm,
elfogadja az ajándékom,
és kedvvel és köszönve mondjam:
köszönöm, hogy közöttük voltam.

Lutra Creative Commons License 2019.02.14 0 0 95172

Bodor Pál

Ki így, ki úgy

Ki így, ki úgy. Ki tányéroz utána,
szép bókokat és tapsot kér magának -
ki lehajol, mint orvos megfigyelni,
meggyorsult-e a szívek dobogása.

Lutra Creative Commons License 2019.02.13 0 0 95171

Virágh József

Gázolsz gondban

gázolsz gondban sárban velem
karomba úgy szorítlak
homlokomon érted tövig
feketedik a csillag

ne sírj ne nézz rám szomorún
ne takard be a melled
verőér nyakas nyakamon
elpattan úgy szeretlek

s nem mondom lásd csak hallgatok
és elborulva nézlek
életed fölé nem hajol
szememnél ég sötétebb

Lutra Creative Commons License 2019.02.12 0 0 95170

Bertók László

Az idegenvezető elbúcsúzik

Nos, fönt vagyunk a mi kis városunk
legmagasabb pontján, uram,
innen szép minden,
ha távcsöve van,
nehogy elővegye,
tobzódjon a szem a
nagy büdös semmiben
vagyis a végtelenben, uram,
arra van a jövő,
mondhatnám, ugyanaz,
mint amikor a távcsövet
fordítva emeli szeméhez,
s nem hiszi el a messzeséget,
mert már rég belelépett
abba, amit érez,
és mégis futni kezd,
az ott a Béka-hegy vagy Béka-segg,
legalábbis
mi így csúfoljuk, hiszen
a szomszéd város csúcsa,
valamivel
magasabb, mint a miénk, dehát
ők élnek alatta, uram,
egyébként a lakosság apraja-nagyja
emelte azt is, mint tudja,
alföld itt minden,
igazi csúcsot
senkise látott még,
s valószínű, hogy nincsen,
aki ide
följut és lenéz
a nagy büdös semmibe,
az nem élt hiába, uram,
legalábbis így gondolják sokan,
pedig lentről a csúcs
állandó ködbe van,
s innen se látni pontosan,
hogy lent mi van,
merész
Párhuzamosok hozzák-viszik,
hogy is mondjam, tán az időt
onnan ide, innen oda, uram,
s állítólag a végtelenben
találkoznak, tehát
még a ködnek is értelme van,
de már megint mellébeszélek,
látja ott lent
azt a nagy fényességet?
mint a szakadék, vagy a
meztelen női test, olyan,
az a mi tengerünk, uram,
folyamatosan utána töltjük,
merthogy párolog,
hiába
fedtük be műanyaggal,
s kötöttük rá a csatornára,
köteles mindenki
naponta egy pohár vizet,
vagy egyéb folyadékot
belé-engedni,
és mindig zátonyra fut
néhány hajó,
az volna jó,
ha a napsugár még kisebb szögben
érne bennünket,
és befagyna,
akkor talán elnevezhetnénk
Közép-Európai-Jeges-tengernek,
vagy valami hasonlónak, uram,
az idegenforgalom miatt,
s hogy tudjuk a nevét mindannyian,
mit mondjak még?
nagyon csodálkozom,
hogy olyan szótlan,
s láthatja, magam is
rossz formában vagyok, uram,
sajnálom, hogy a saját útikönyvét
otthon felejtette, tehát
nézzen jól a lába alá,
ha leereszkedik,
mert az a sok kis pörsenés,
ami lefelé ködbe vész,
közelről mind csúcs,
és megcsúszik, ha belelép.

Lutra Creative Commons License 2019.02.12 0 1 95169

Agócs Sándor

Mi lesz velünk

tőlem messzire öregszel
alig látlak —
földig mostoha térdemmel
babrálnak

ölelek országutat
vasutat —
szólongatlak kitalállak

poshadt víz a nyál,
nyelem
ünnepre hiányra

álmom didergő kapualj:
vesztett csókok
kihűlt melegágya

Lutra Creative Commons License 2019.02.11 0 0 95168

Kiss Judit Ágnes

indián

Ne kérdezd, hová, az út vezet.
Vakondtúráshoz, hogy nehéz fejed
ráhajtva hallgasd, miként nő a fű,
s bábból a lepkék hogy bújnak elő.

Ne kérdezd, hová, az út vezet.
Talán egy hangyabolyhoz, hogy kezed
csuklóig fúrd bele, és hagyd, hogy fájjon,
hogy érezhesd: még itt vagy a világon.

Ne kérdezd, hová, az út vezet.
Vad erdőbe, hogy végre elfeledd,
honnan jöttél. A fákban nincs harag,
csak válaszolj, ha megszólítanak.

Ne kérdezd, hová, az út vezet.
Mély barlangba, mert ott rejtik neved.
S ha álmaidban egyszer megkapod,
ne szólj, ringasd, mint méh a magzatot.

Lutra Creative Commons License 2019.02.11 0 0 95167

Oláh András

sírodat rázom

Utassy József versére


szemfedőlapod bárki ha lerántja
tekints le Petőfi felboncolt hazádra

mit neked - írtad - zord Kárpátok bérce
(visszacseng Trianon lidérces szikéje)

mit neked cenzúra - kék szalag sem kell
-melleden tüdővész-égette rendjel

a jognak nincs asztala - nincs ami gátol -
vért köhögsz fuldokolsz mégis a mától

nincs bőség (kosár sincs: ellopták régen
és ne hidd hogy arcukat égeti szégyen)

sírodat Petőfi hiába rázom
sírod sincs s eszméd is elvetélt álom

Lutra Creative Commons License 2019.02.10 0 0 95166

Márai Sándor

 

A gyertyák csonkig égnek

 

/részlet/

 

.......................................

 

  Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik, tudod, lassan minden olyan valóságos lesz, mindennek megismered értelmét, minden olyan félelmesen és unalmasan ismétlődik. Ez is öregség. Mikor már tudod, hogy a pohár semmi más, csak pohár. S egy ember, szegény, semmi más, csak ember és halandó, akármit csinál is... Aztán megöregszik a tested; nem egyszerre, nem, először szemed öregszik vagy lábaid vagy gyomrod, szíved. Így öregszik az ember, részletekben. Aztán egyszerre öregedni kezd a lelked: mert a test hiába esendő és romlandó, a lélek még vágyakozik és emlékezik, keres és örül, vágyik az örömre. S mikor elmúlik ez az örömvágy, nem marad más, csak az emlékek vagy a hiúság; s ilyenkor öregszel igazán, végzetesen és véglegesen. Egy napon felébredsz, s szemed dörzsölöd: már nem tudod, miért ébredtél? Amit a nap mutat, pontosan ismered: a tavaszt vagy a telet, az élet díszleteit, az időjárást, az élet napirendjét. Nem történhet többé semmi meglepő: még a váratlan, a szokatlan, a borzalmas sem lep meg, mert minden esélyt ismersz, mindenre számítottál, semmit nem vársz többé, sem rosszat, sem jót... s ez az öregség. Valami él még szívedben, egy emlék, valamilyen homályos életcél, szeretnél viszontlátni valakit, szeretnél megmondani vagy megtudni valamit, s tudod jól, hogy a pillanat majd eljön egy napon, s akkor egyszerre nem is lesz olyan végzetesen fontos megtudni az igazat, és válaszolni reá, mint ezt a várakozás évtizedeiben hitted. Az ember lassan megérti a világot, s aztán meghal. Megérti a tüneményeket és az emberi cselekedetek okát. Az öntudatlanság jelbeszédét... mert az emberek jelbeszéddel közlik gondolataikat, feltűnt neked? Mintha idegen nyelven, kínai módon beszélnének a lényeges dolgokról, s ezt a nyelvet aztán le kell fordítani a valóság értelmére. Nem tudnak önmagukról semmit. Mindig csak vágyaikról beszélnek, s kétségbeesve és tudatlanul leplezik magukat. Az élet majdnem érdekes, mikor megtanultad az emberek hazugságait, s élvezni és figyelni kezded, amint mindig mást mondanak, mint amit gondolnak és igazán akarnak... Igen, egy napon eljön az igazság megismerése: s ez annyi, mint az öregség és a halál. De akkor ez sem fáj már.

 

.......................................

Lutra Creative Commons License 2019.02.10 0 0 95165

Erdélyi József

Elrepül a madár

Elrepül a madár ha meghalok,
kirepül a kalitból holtan is,
Tudja vagy nem azután valaki
valaha ha valaha voltam is;
hogy voltam vagy nem . . . talán nem is voltam;
nevem csak álnév, — sosem volt enyém. —
Ismeretlen költő névtelen műve:
gazdátalan szerzés a költemény,
gazdátalan madár, mely él dalában,
dalolják még, míg el nem feledik;
de más dalokban vissza-visszacsendül
mert hogy nem felejtik, akik szeretik ...
Az a madár, mely egy szomorúfűzfán
fejfába vésve mindjárt égre száll,
s leszáll ha, — ha leszáll más szomorúfűzre
hogy meg ne fogja a csontkezű Halál;
gyűjti mely a dalt, — a némaságot,
a csendet, azt a sírit szereti. ..
Az szereti azt a kismadarat
ki balga hitét a feltámadásba,
a másvilági életbe veti,
s azt híreszteli hogy a szerelem
erősebb a halálnál, mert örök,
s hogy a halál csak az élet árnyéka,
de él az élet! — nem foghatja rög!
A rögből csak táplálkozik az élet,
a férfimag és a női pete ,—
egyévi levél az egyén az élet
égigérő fáján ... Az igazi
élet az emberiség élete!.. .
Elrepül a madár ha meghalok,
de élnek tovább és szállnak szívre,
szájról szájra az én dalaim,
az én halhatatlan
dalosmadaraim.

Lutra Creative Commons License 2019.02.09 0 0 95164

László Noémi

Levélregény

A Galéria árnyékában ültem,
néztem, hogyan lüktet a tér.
Fehér-fekete-szürke volt a város,
mint képernyőn egy sietős levél.

Köd ül az úton, apád jár eszedben,
a Rádayban új kocsmát avatnak,
borzas galambok tanyáznak a gangon,
eső esett, majdnem betört egy ablak,

tanítasz, olvasol, csomagban könyv jött,
zsenik csevegnek vendégségben nálad,
az ismerősök furcsán méregetnek,
dadogsz, feszengsz, vonogatod a vállad...

Őszvégi, sűrű adatforgalomban
a kultúrzsongás jótékonyan elnyel:
két szépen süllyedő talán-szerelmes,
bizonyság helyett félidézetekkel,

hogy másról a ruha, rólunk a máz
kerül le szemtől szemben állva.
Lassan hat óra lesz, megérkezel.
A nap szédítő fényt vet a világra.

Lutra Creative Commons License 2019.02.08 0 0 95163

Mezey Katalin

Ha Krisztus
még egy esztendőt megér

Ha Krisztus még egy esztendőt megér,
nem feszítteti keresztre magát.
Leteszi a messiás-csuhát,
s halat fog Genezáret taván.
Nem szidja a változó szerencsét,
s nem dicséri a jó fogást,
feje alatt éles kést rejt a rongy,
követ dob vissza, s kenyeret eszik.
Ha Krisztus még egy esztendőt megér,
nem adja át magát az árulónak,
és nem vall színt ellensége előtt.
Tudja, mikor kell ütni vagy szaladni,
tudja, hogy anyja könnye többet ér
minden virágesőnél, jó tanácsnál.
Asszonyt vesz, s gyermekét megtanítja,
hogy jobb a szemet árnyékban tartani,
mint jóhiszeműen kerekre nyitni.
Ó, harminchárom év villámcsapása
irgalmatlan fény, felismerés!
Hogy a gonosznak ellent kell állani,
s hogy nem a legjobb a gyors mennybemenés.

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!