Szia. Nálunk (Fejér megye) az Önkorm.-ban a hölgy azt mondta, hogy kiadja az engedélyt, amint rá tudja gépelni a szomszédok címét. Viszont tényleg mindegy, azt hiszem, meg fogja érni pár hónapot pihentetni a dolgot. Talán lejjebb mennek a kamatok.
Amiket írtál, arra többnyire mi is felkészültünk, kértünk előzetes árajánlatokat. Nem terveztettünk túl nagy házat, 100nm + garázs.
Mi is kb hasonló jövedelemmel rendelkezünk, mondjuk ez úgy jön össze, hogy nekem is három helyen kell dolgoznom. Nálunk már van két gyermek, tehát a szoc.pol-lal is számolhatunk, ráadásul a munkáltatói támogatást is megkapjuk (mondjuk 15 évet alá kell írni érte, de ez a mai világban még talán jó is), és kapunk önk. támogatást+kamatmentes kölcsönt is, bár ezek nem túl nagy összegek, de együtt azért nagy segítség! Ami még talán biztató, hogy vidéken (falun) azért nem olyan árakkal dolgoznak a mesterek, mint Bp-en, és talán hogy a kereslet csökkenni fog, az árak is remélhetőleg csökkennek majd, bár ehhez nem értek, csak a józan ész ezt diktálná. Az is lehet, hogy mégis egy használt lakás megvétele mellett kellene döntenünk (mindketten városban nőttünk fel, sok szempontból jó is lenne, ha városban laknánk), viszont így sajnálnám azt a pénzt, amit eddig az építkezésünkbe fektettünk (tervek, adminisztráció, stb). Na, ez is dilemma, majd meglátjuk, mi lesz, egyelőre kivárunk, mást nem nagyon tehetünk.
Mindenesetre köszi a segítséget, majd lehet, hogy még magánban kérek tanácsot, ha nem bánod.
"Csák Csongor, a Pénzügyminisztérium szóvivője ma kora délután pontot tett a "vesszo"-vita" végére. Kiderült, hogy nem péntek a határideje az adásvételi szerződések földhivatali beadásának, hanem elegendő, ha ezek december 22-ig eljutnak a földhivatalokba. Arra azonban figyelni kell, hogy az adásvételi szerződéseket legkésőbb ma alá kell írni - figyelmeztet Csák. "
Jó hogy ezt igy most kitalálják.Miközben megdöbbentő mennyiségű ember tipródik a földhivatalokban...
Azért remélem, hogy sokaknak ez némi segitséget jelent, legalább a határidőt kitolták kissé.
"igy is kisse el vannak szallva az ujepitesu arai). " Hát ez nagyon igaz. Mi annyiból, amiből a 100 nm-nyi házunkat (családi ház,előttünk természetvédelmi terület) megépitjük reményeink szerint, na annyiból kb. 50 nm-nyi újépitésű lakóparki lakódobozt kaptunk volna.Ezért döntöttünk mégis az épitkezés mellett. Kevesebb pénzért nagyobb házunk lesz, szomszédok min.távolsága 100 méter, csend, béke, nyugalom... stb.
Ezert vagyok az ujepitesu lakasok ellen, de nagyon. Mi jovore fogunk (ha minden jol megy) feszekrakni, de egyre egyertelmubb, hogy a hasznalt lakas fogja itt igazan megerni (igy is kisse el vannak szallva az ujepitesu arai). Meg szerencse, hogy 5M hitelt terveztunk felvenni, igy kulonosebben nem erint a valtozas sem (a torlesztoreszlet novekedes sem zavar, mert kb. annyival fognak szerintem lejjebb tancolni az arak).
De majd meglatjuk, ahogy a vak is mondta. :)
A szerzodes viszont nem lesz egyoldalu.
Szia Planney!
Egyoldalú... ez igaz. De gondolj bele, hogy hányan kénytelenek vállani mégis a rizikót, mert egyszerűen más esélyük nincs arra, hogy lakásuk legyen. Ha ez embernek csak 70-80% esélye van arra, hogy lakása legyen már vállalja a rizikót.Másképp egyszerűen lehetetlen már lakáshoz jutni.Sokan még úgy is bevállalják, hogy esetleg teljesen eladósodnak, mindenről lemondanak, stb... A fészekrakás nagy úr.
Abban a néhány lakóparki szerződésben, amit láttam, mindben az állt, hogy a vevő fizetési kötelezettségeit nem befolyásolja, ha csak kisebb összegű hitelt kap, vagy a bank elutasítja az igénylését. Ezek után nem ér semmit a vis maior kitétel.
Szia Gyula!
"Viszont amit írsz, abból azt veszem ki, hogy először elvi ép. engedélyt kapok, és a fellebezésre adott idő elteltével kapom meg a jogerőst? Azt hittem, egyből azt kapom, ami x nap után emelkedik jogerőre. Arról én is hallottam, hogy aláírathatok velük egy papírt, hogy nem fognak élni a jogukkal, és ezt már le is rendeztem velük." Nem. Nem kaptunk semmiféle engedélyt, csak megmutatták, hogy már megvan.Azt mondták, hogy amig nem jogerős az épitési engedély, addig csak "elvi"-nek minősül.Amikor meglett a szomszédok beleegyező nyilatkozata, akkor lett az ép.engedély jogerős. Mi csak a jogerős épitési engedély kaptuk meg, addig semmit. (ill. adtak egy átvételi elismervényt, hogy a tervünket engedélyeztetésre átvették).Tehát elvileg már megvolt az engedélyünk, de csak akkor adták ki az épitéshatósági irodán, amikor ez már teljesen hivatalosan jogerős épitési engedély lett (pecséttel,számmal, stb) És nekünk a bankban csak a jogerős épitési engedélyt fogadták el, mindenféle papirra be kellett irnunk az épitési engedély jogerős számát, a jogerőre emelkedés dátumát.Sőt az épitkezés során a felelős műszaki vezetővel aláiratott papirt is vinni kellett.
Szóval (de ez csak saját tapasztalat) velünk a bank addig szóba sem állt, amig a kezünkben nem volt a jogerős épitési engedély, az eddig beépitett anyagokról a számlák, a kivitelező neve adatai, a felelős műszaki vezető adatai-aláirása, a költségvetés, a 30 napon belüli friss tulajdoni lap, a jegyzőtől az igazolás, stb.Addig be sem fogadták a hitelkérelmet, amig ezek a papirok nem voltak meg.Igaz, akkor nem volt semmilyen változás, vagy sürgető határidő.
Megnéztem neked, hogy mit kértek beépitett önerőnek: a teherhordó szerkezetek, válaszfalak, tetőszerkezet, ill. a tető héjalásának elkészitése.Ez azért nem kevés, pláne nem pénzben.
És még egy jótanács: minden munkáról, amit szakemberrel csináltattok meg, előre irjatok "munkaszerződést" amiben lefixáljátok, hogy milyen határidőre mit vállal és mennyiért a szakember. Ezen is sokat lehet bukni (sajna szintén saját tapasztalat), mert utólag mégis valahogy 1-200 ezerrel is többe tud kerülni némely munkafázis.És ezen nagyon jókat lehet vitázni...
Nem elkeseriteni akarlak, csak arra biztatlak, hogy mindennek járj utána sját magad, és mindent legalább 2x olvass el alaposan, mielőtt aláirod, hogy észrevedd az esetleges anomáliákat.
Mi 7 éve lakunk együtt a férjemmel, és csak most jutottunk el odáig, hogy bele merjünk vágni.Mindezt úgy, hogy az elmúlt évben egy olyan hónap sem volt, amikor ketten együtt ne kerestünk volna legalább nettó 300 ezret. (nem nagyképűségből irom). Tehát baromi sok munkával ugyan,több állásból, de elég jól keresünk. Csak amikor pl. kiszámoltuk a tetőcserép árát és 700 ezer körüli összeg jött ki, akkor azért kétségbe lehet esni.És ez még csak a cserép.Gondolj bele a viz,gáz, villany,fűtésszerelésbe, stb. Csak a nyilászáróink kb500 ezret tesznek ki.És ezek csak részletek.Szóval én, -igy hogy megkaptuk a 9.960.000.-FT hitelt- még mindig nem vagyok abban biztos, hogy éhenhalás nélkül fel tudjuk épiteni a házunkat.Iszonyú sok "apró" tétel felmerült már eddig is, mire folyositották a hitelt a banknak eddig kb.200 ezret kellett befizetni (hitelbirálat,értékbecslés,stb), épités-szerelés biztositás 30 ezer (ez szintén a hitel folyósitásának feltétele volt). Tehát nem elég csak azzal számolnotok, hogy effektiv a ház épitése (anyag+munkadij) mennyibe kerül. Elég sok előre be nem kalkulálható költség elő tud adódni.Mi csak úgy mertünk belevágni, hogy van a számlánkon lekötve állandó jelleggel 400 ezer Ft.Ami nem sok, de a hirtelen +kiadásokat éppen fedezi.És ennyi vésztartalékunk mostantól kezdve mindig kell hogy legyen. Merthogy pl. a kölcsönszerződésben alá kellett irnunk azt is, hogy ha 30 napot csúszunk a törlesztőrészlet fizetésével, akkor a 31. napon a bank elkezdi-elkezdheti "elárverezni" a házat a fejünk felől.Vagyis legalább + 2 havi törlesztőrészletnek is kell lenni a számlánkon. Mert sose tudhatom, hogy valamelyikünk mikor töri ki pl. a lábát, és nem tud dolgozni 1-2 hónapot. De nekünk akkor is kell fizetni a havi 58 ezret.Ezt is alaposan meg kell gondolni. Nem tudom, hogy álltok a gyerek-projekttel.Nekünk pl. azt is bele kellett kalkulálni, hogy pár éven belül a biológiai órám miatt mindenféleképpen gyereket kell szülnöm, tehát 2-3 évig nekem csak a gyes lesz a keresetem.És a törlesztést akkor is kell fizetnünk...
Ezek ellenére nekünk is bele kellett vágnunk, mert azért 30 évesen az embernek már valamiféle önálló életet el kell kezdeni valahol.De azért nem vagyok teljesen nyugodt.
Sziasztok
Kocsmajáró + mclao1,
nem akarok okoskodni,de mi is pont benne vagyunk az eladás-vételbe.
ha az ügyvéd aki az adásvételit írta elég körültekintö (értsd a Te érdekeidet védi), akkor beleirta,hogy ha valamilyen rajtatok kivül álló ok miatt nem kapnátok meg a kölcsönt, akkor a foglaló megszünik foglalónak lenni (elöleg lesz), és akkor vissza kel adni. Esetleg az eladó iényelhet vmi bánatpénzt, mondván hogy hány potenciális vev? elhajtott, de csak akkor, ha ez benne van a szerz?désben.
üdv
tbnc
Ha bemész a földhivatalba, akkor a helyrajzi számod alapján megmondják a leendő szomszédok nevét, cimét. Ehhez nem is kell bemennem a földhivatalba. Az egyik szomszédom a kollégám, a másik egy ismerős, a hátsó szomszéd pedig a munkahelyem, az iskola. :) Persze, ez érthető okokból az önkormányzatnak nem elég, nekik hivatalos papír kell vagy mi.
Viszont amit írsz, abból azt veszem ki, hogy először elvi ép. engedélyt kapok, és a fellebezésre adott idő elteltével kapom meg a jogerőst? Azt hittem, egyből azt kapom, ami x nap után emelkedik jogerőre. Arról én is hallottam, hogy aláírathatok velük egy papírt, hogy nem fognak élni a jogukkal, és ezt már le is rendeztem velük.
", mert az Önkormányzat jó régen hiába kéri a Földhivatalt hivatalosan (!), hogy küldje meg a jövőbeli szomszédaink levelezési címét). "
Ha bemész a földhivatalba, akkor a helyrajzi számod alapján megmondják a leendő szomszédok nevét, cimét.Nálunk arra is volt lehetőség, hogy ez "elvi" épitési engedélyt- amit egyébként postán küldenek ki a szomszédoknak- kivigyük a leendő szomszédoknak, és aláirassunk velük egy papirt, hogy semmilyen akadályát nem látják a tervezett épitkezésnek és fellebbezési joggal a későbbiekben sem fognak élni.Ezt 1 nap alatt simán le lehet rendezni (ha nem túl sok a szomszéd), ha ez megvan szvsz akkor adják ki a jogerős épitési engedélyt.
Akkor jó. Most olvastam a privátbankáron, hogy ma éjfélig postán is fel lehet adni tértivevénnyel a földhivatal címére a cuccot. De ha nincs sorbanállás, tényleg nem érdemes.
Melyik földhivatalba akarsz menni? reggel olvastam valami cikket, hogy a holnapi szerdát ma dolgozzák le, holnap pedig pénteket tartanak, tehát nem lesz nyitva. Asszem ez itt a buadapesti kerületeké. Ennek is nézz utána, nehogy egy ilyen apróságon csússzon el a dolog!
Szia vapiti!
Köszi az infót.Valamelyik másik lakásos fórumon olvastam ezt a számot.
Azért havi 25 ezer sem kevés, pláne annak akinek "ki van centizve" a pénze.Neki még lehet, hogy havi 5ezer + is sok.
Megint köszönöm. Sokat segített, én is úgy érzem, hogy nagyon át kell rágnunk még ezen magunkat a hétvégén.
Eddig úgy tudtam, hogy az Önkormányzattól kapott hivatalos építési engedély akkor válik jogerőssé, amikor eltelik a kiadásától számított 15 (?) nap, ami idő alatt pl. a szomszédok megfellebezhetik (e célból kapnak a határozatból 1 példányt, és most pontosan azért nem tudják kiadni a napok óta (!) előkészített papírt, mert az Önkormányzat jó régen hiába kéri a Földhivatalt hivatalosan (!), hogy küldje meg a jövőbeli szomszédaink levelezési címét). Szóval, erre rákérdeztem, és a bank azt mondta, hogy amit most kapunk az önkormányzattól, az jó lesz. Elvileg el tudok holnap menni a Földhivatalba, az önkormányzati hölgy megígérte, hogy ha viszem a hivatalos papírt, azonnal kinyomtatja, aláírja, pecsételi az ép. engedélyt.
A többi részben pontosan igazad van. Éppen ezért nem kapkodtunk semmivel (terveztetés, engedélyeztetés, stb), most kérjük a kivitelezői árajánlatokat, amik alapján februárban meg akartuk írni a költségvetést, majd azzal márciusban befáradni a bankba, hitelt kérni, és mire elbírálják, addig az önerőből a 30%-os készültséget pont el is értük volna.
Csesszék meg az összes politikusaink! 10 évet vártunk, mire minden összejött (jogszabályi háttér, telek, önerő) az építkezéshez. Így viszont nem fogunk merni belevágni. :(
Megint az van, hogy a két oldal marja egymást, mi kisemberek pedig szívunk. Aki viszont befektetési céllal vette fel a támogatott hitelt, az szépen megszedte magát, és röhög a markába.
Jó, jó!
Ezt az összeget itt olvastam a múltkor valamelyik lakásos fórumon irta valaki.És is elképedtem rajta. Ezért mondtam a druszádnak, hogy nagyon alaposan nézzen utána mindennek.
babydevil: Ne hozd a szívbajt szegény druszámra! :-)
A rendelkezésre tartási jutalék akkor lehetne havi 100ezer forint, ha valaki 60milló hitelt vesz fel. OTP-nél a rendelkezésre tartási jutalék évi 2% és a szerződéskötés utáni második hónap elejétől vagy az első folyósítás napjától ketyeg a nem folyosított részre, napi bontásban. Gondolom a többi banknál hasonló szabályok vannak.
Szia Gyula!
Hát nekem ez nagyon furinak tűnik.Egy épitési hitelnek alapvetően a jogerős épitési engedély az alappillére. Mi eleve a jogerős épitési engedélyt kaptuk meg, előtte semmilyen nem jogerős papirt nem adott ki az épitéshatósági iroda.Amig egy épitési engedély nem jogerős, addig gyakorlatilag nulla a hivatalos "papir" értéke.
"mert ugye a kiadás után 15 nappal (?) válik jogerőssé)" És mitől válna 15 nap múlva jogerőssé? Az épitési engedélyt úgy adják ki szvsz, hogy rajta van a polg.mesteri hivatal pecsétje, a nemzetiszinű madzag, " a határozat jogerős" pecsét, a határozat száma, a határozat dátuma, bélyegző, aláirás.Én úgy tudom, hogy addig nem adják ki az épitési engedélyt, amig nem jogerős.Ezt kérdezd meg, mert nem hiszem, hogy minden településen mások a szabályok.Kérdezz utána.
"Végre sikerült felhívnom a bankomat, és azt a tájékoztatást kaptam" Sajnos én az elmúlt pár hónapban elég nagy rutint szereztem a banki ügyintézők tájékoztatásával kapcsolatban.Bár nekünk pár nap múlva a számlánkon lesz a pénz:-), de nagyon vigyázz, mert ha 5 ügyintézőt hivsz fel, mind az 5 mást fog mondani ugyanarra a kérdésre.
"a szerződéskötés (főleg a folyósítás) bőven "ráér. Majd annak idején ezzel is vigyázzatok- Úgy tudom, hogy ha a szerződés megkötése és a folyósitás közt hosszabb idő telik el, rendelkezésre tartási jutalékot fizettet a bankok 99%-a. Ez akár havi 100 ezer Ft is lehet.
Arra kérlek, hogy inkább hivd fel még 2x a bankodat, és kérdezd meg inkább még 2x.Esköszöm neked, hogy mi (és asszem sokan mások, akik már szintén megkapták a hitelüket) elég sokat szivtunk a banki ügyintézők "tájékoztatása" miatt.
Ha végigolvasod a többi lakáshiteles fórumot, rá fogsz jönni elég sok buktatóra. Azért kérlek minderre, hogy nagyon nagyon tájékozódjatok, mielőtt ebben a rohamban "beleugrotok" a hitelbe, mert te is irod, hogy nagyon ki van "centizve" a pénzetek. Egyébként szintén saját tapasztalat szerint a kicentizett pénzhez min.+20 %-ot még hozzá kell tenni ahhoz, hogy egyáltalán folyamatosan tudjatok épitkezni.
Szóval én meg1x azt mondom, csak akkor vágjatok bele igy most hirtelen, ha 100 %-ig biztosak vagytok a feltételekben.
Egyébként én a hirekben a "szeződéskötés" szót olvastam a jelenlegi feltételekkel történő hitelezéshez. A szerződéskötés pedig az, amikor a bankban közjegyző előtt aláirjátok a kölcsönszerződést a bankkal.
Köszönöm a segítséget. Végre sikerült felhívnom a bankomat, és azt a tájékoztatást kaptam, hogy most a befogadáshoz elegendő az építési engedély (még nem is kell jogerősnek lennie, mert ugye a kiadás után 15 nappal (?) válik jogerőssé), és egyéb okmányok. Persze, ez csak a befogadás, és esetünkben most ez a fontos (ha hinni lehet a híreknek), a szerződéskötés (főleg a folyósítás) bőven ráér.
Az egészet márciusban akartuk kezdeni, de akkor a befogadást azt hiszem, most előrehozzuk.
Szia Gyula!
"az önerőnk viszont március környékén (tehát a tervezett kezdéskor) áll majd rendelkezésünkre. Eddig beleöltünk kb 1 millát (tervek, telek, adminisztráció)"
Szerintem amig nem tudjátok a bank értékbecslőjének felmutatni az önerő beépitését, és a bank ezt nem értékeli 30%-os készültségnek, addig hiába adjátok be a kérelmet. A terveket, telek értékét, az adminisztrációs költségeket nekünk nem fogadtál el önerőként.Az értékbecslő kijött és azt nézte, hogy hol tart az épitkezés.És ez a lényeg, hogy nem azt nézik, hogy van e egy adott önerőnek megfelelő összeg a számládon, hanem azt, hogy hol tart a gyakorlatban az épitkezés. Velünk a bank addig nem is állt szóva, amig az összes papir meg nem volt és az alap elkészült. Csak ezután tudtuk egyáltalán beadni a papirokat.
Erősen utána kell járnod, nehogy utólag még jobban megszivd.
Nem tudom, lehet, hogy én értem rosszul az utóbbi napok történéseit, de senki nem beszél az építési hitelről, vagy csak én nem hallom.
Mi pontosan ilyen cipőben járunk, az építési engedélyt a napokban kapjuk kézhez, az önerőnk viszont március környékén (tehát a tervezett kezdéskor) áll majd rendelkezésünkre. Eddig beleöltünk kb 1 millát (tervek, telek, adminisztráció), de ha az építési hitel kamata is emelkedni fog, nem fogjuk tudni vállalni, nagyon kicentizve készítettük a tervet is és a költségvetést is, a vállalható havi törlesztőrészlethez mérve mindent.
Kérdéseim:
- Építési kölcsönre is érvényes a változtatás?
- Ha igen, akkor mi szükséges ahhoz a mi esetünkben, hogy 22-ig érkeztesse a bank a hitelkérelmünket?
Legyen adásvételi, kitöltött hitelkérelem, tul. lap. A többit utólag is be lehet küldeni, a lényeg, hogy a hitelkérelem érkeztető bélyegzőjén 22-e előtti legyen a dátum.
Én beadtam 1,5 hónapja, most bírálat alatt állok, és erre azt mondták a bankban, hogy rám a 6% lesz érvényes. Ebből úgy gondolom, hogy amikor az összes papírod megvan a banknál, akkor van befogadva.
"Akik egyéves kamatperiódusra vettek fel hiteleket, azoknál évenként felülvizsgálják hitelének kamatait. Ekkor dönthet úgy a bank, hogy a megváltozott körülmények miatt, megemeli a kamatot. Ezt az emelést azonban az ügyfél nem érzi meg, az a bank és az állam között zajlik majd le."