minden számnál más? Én ezt nem értem, mert én egy teljesen hülye vagyok, főleg ha számokról van szó. :(
/de azért kipróbálom én is, persze versenyezni nem fogok veled, mert látom te nagy észkombájn vagy a témában./
[Ja, mostanában tényleg eléggé unatkozom. Ez egy ilyen időszak, de majd elmúlik.] Viszont ezt a google-os dolgot nem unatkozás közben találtam, hanem egy MS hibára próbáltam rákeresni, aminek tudtam az azonosítóját. Nagyon meglepődtem rajta, hogy mennyi találat jött egy teljesen érdektelen számra. Azután kiróbáltam néhány "hasból számmal" is, azokra is csomó találat jött. Azóta már kipróbáltam négybetűs szavakkal is. Ugyanazaz az effekt: nem tudsz olyat kitalálni, ami ne lenne meg legalább néhány százszor. Egyrészt most ébrettem rá, hogy milyen horribilis méretű információ mennyiséget kezel a Google, másrészt ez mond valamit a nyelvi kódról és/vagy az Internet méretéről.
Melyik az a hatjegyű szám, amelyet a Google-ba beírva, a legkevesebb találatot kapjuk? (Nekem eddig még nem sikerült 400-nál kevesebbszer előforduló számot találni.)
miota raszantam az idot es tenyleg jol bealitottam a tuzfalam azota lett a vilag tenyleg szebb hely, mert egyszeruen invisible a port azok kozul sokaknak akik le akarnak huzni. na persze azota a kapcsolatteremtes is nehezebben megy, bar ez annyira nem is baj.
- Azon gondolkodom, amit mondtál.
- Amit mondtam?
- Aha. Hogy milyen gyakran érzed úgy, hogy egy haldokló öreg nő szemszögéből nézel az életedre. Emlékszel?
- Igen. Néha még mindig így érzem. Mintha visszatekintenék az életemre. Mintha az ébrenlétem az ő emlékezete lenne.
nem tömöríteném, semmi esetre sem, még veszteségmentesen sem. a helyzet az, hogy már így is túl kevés, önkéntelenül is másokból interpolálom, jobb szeretném, ha feltenné a lábát a desktopra, vagy ha küldene egy nem maszkolható megszakítást.
ha magambol indulok ki akkor teljesen felesleges lenne akarcsak megprobalni is sokaig fennmaradot alkotni.
a horror(?) klasszikus gonosz lelek kozeleg cimu konyvet 50 oldalon at birtam. egyszeruen nem erdekel, nem sajdul bele a szivem (haha) amikor a sracok kifutnak az alkonyatba es azt adja a szerzo egyik szereploje agyaba gondolatnak, hogy most dejo lenne kifutni es faj a sziv, nem faj. mondom, hogy nem faj! nekem informaciotuladagolas kell, cyberpunk, egy oldalon 2 hallucinacio, flatline kell, kikell usson a konyv. granatot kene dobni a vizbe es leirni mi lenne a hatasa.
szikevel felboncolni a varost.
kikapcsoltam a tuzfalam, ami eddig paranoid modon volt. kinyitottam az osszes portot. az elmemben levo jelenletgatlo fekete jegeket szinten.
csak rad figyelek, de ez zavar teged ezert aztan egyaltalan nem figyelek. nyitva hagyom a teljes savot.
visszanezek es semmi valtozas ezert mire teljesen befoglak az optikaval mar ossze is tomoritettelek egy kocka alaku zip file-ba. megszamolom az egyeseid es nullaid es szorzatkent abrazolom, figyelem az ismetlodeseket es azokat is. nem tudom, hogy csinalom, osztonbol talan a (jelenleg meg vegtelennek tuno memoriamban) helyet felszabaditando.
azt hittem padlora kuldesz, ezt akartam. 5 perc flatline-t, de neked sem sikerul.
mar sajnalom a processzoridot amivel kibontottalak.
És így múlik el a pillanat megörökített dicsősége, bazmeg.
Én meg azon rinyáltam, hogy lefolynak perceim a nagy büdös semmibe és lejár az egyszeri felvétel. Ezekután inkább a csorbítatlan gif-halál, mint recsegős felvételben megőrzöttség.
orokkevalo akartal lenni, mozgokepben.
mondom a zenere mozogj, monoton alapos hiphop, enni fognak.
most talan hatra kene dobnod a hajad, ugy ugy, akkor tobben neznenek meg. terjedni fogsz mint egy virus, divxbe tomoritelek, 2pass, mpeg1be tomoritelek a gyengebb geppel rendelkezoknek. mpeg2-be, svcd-be, hogy minden asztaliban lejhatszhato legyel. quicktimeba, hogy a mac csont nelkul egyen meg. realmediaba es windowsmediaba hogy kozvetithessenek konnyeden, 1 mozdulattal. csak az elmozdulasokat rogzitem, minden mas allando.
egyiken sem latszol igazan, sot, sehogy sem latszol, de neked nem tunik fel.
ettol most szerinted orokkevalo leszel? nem mondom el neked, hogy cd-n 10 evig maradsz meg (optimistan becsulve, persze ujra kiirhatod, de te is elfelejted addigra reg), egy vincseszter meg megelobb ronkremegy. meg amugy is, en mar letoroltem miutan kiirtam cd-re es odaadtam neked.
hatvanot szazalekos jpegbe tomoritem a keped, osszemosom a kozeli pontokat, atlagolok, es kockasodsz is. a nagyitast sem viseled.
mp3ba a hangod, de csak 128 kilobitbe, levagom a magas hangodat, a maradekot is osszemosom, a stereot osszevissza rakosgatom jobbrabalra, a kozeped meg annyira csunya, szavaimmal nem leirhato.
mi maradt?