Egy mitikus történettel köszöntöm az Új évet:
A Király álma
Dániel próféta könyve: 2, 5, 7, 8, 11 rész parafrázisa
Alexander:
Dániel! Mondd! Álomból ébredező!
Emberek vagyunk mi még?
Álomfejtő Próféta!
Tudtad-é, mily poklot zúdítottál a nyakunkba?
Tudtad-e, hogy minden élet: cél, és büntetés?
Kérlelhetetlen lassú erjedés, vagy kataklizma,
Mely lavinaként visz bennünket a pokolba?
Isten megmutatta néked az elviselhetetlen Jövendőt,
A rendelt idő betelt – véget érhet – minden
Próba lét és mérhetetlen szenvedés!
Anonymus:
Már kétezer éve, álomfejtők kutatják a titkokat,
Követ raknak piramisba – Mindenki tudja,
A titkos rend, nem legenda – novus ordo seclorum.
Véletlen elszabadult kő – mondád – „kéz nélkül”,
És bekövetkezik a katasztrófa!
Íme az álomi gondolat –
Értelmezése végett, „éber ítészek”
Kutatják a jeleket – miről beszélnek a tények (?)
Eljött-e ama pillanat? Vajúdik-e már az idő?
Megérett-e már a végzet?
Mert a romokból új hegy nő a régi falakon –
Vérszerinti Világhatalom: Bilderberg -
Mert a vas, cseréppel nem elegyedik, mondád –
Gyenge cserép lények – többé nem rontják meg.
Magvas második gondolat:
Dániel! Lehet-e jó szívvel vak pusztulásra várni?
Lehet-e egy álom miatt a világgal szembe szállni?
Dániel! Egy szörny ragadta el az álmodat!
Szörnyűség az álmod –
Ha ily kívánság vezérel egy titkos társaságot (?)
Téboly víziója lehet ama, álomi hegyhát –
Ne legyen hát titok tovább próféciád!
Lássa meg mindenki, merre halad a világ!
Lássa meg a kiválasztott nép!
Prófétája reá „vasalt,” baljós szerepét.
Lássa meg, mint romlottak meg a birodalmak!
Nincs helye az irgalomnak: „Megmérettél…”
Mene, mene, tekel, ufarsim – írt a falra,
Ama láthatatlan kéz – Akkor hát, csak rajta,
Lássuk – hogy horgad az ékes, penge ész,
Mit rejteget nekünk a KÉP!
Uram, Uram irgalmazz!
Életük idegén rezeg a halálos veszedelem,
Tekints vissza Cserép-Ember!
Titkos erők koholják vesztedet szüntelen.
Mert csak pusztulásod tengerén születhet meg
A prófétált esély – az új birodalom – a kő titka!
Nem kéz által – mondád – kegyesen, de ritka
Álomképed alkotása rettenetes lesz, ugye Dániel?
A Teremtő, mint fenyegető Áriel (?)
Aki egy gyilkost ad mellénk késsel a kezében (?)
Aki a veszély óráiban a bosszú angyalaként gyilkol,
Hogy hatalomhoz jusson: Bizánc kapuinál,
Ölni készen Bastille bástyája alatt,
Vendéé Mocsaraiban és Zára várfalain –
Minő ősi iszonyat tört utat, mely örök időkre
Velence és a Templomos Lovagrend bűnjele marad?
A rejtett hatalom Hegymestere, rossz szelleme
Lágy lelkekbe rejtve magokat,
Melyből szárba szökhet a gondolat –
És lőn, vértenger, háború – a négyszelű földön –
Elpusztult egy gyarmatbirodalom, majd eljött
A pokol: Drezda, Hirosima, Pearl Harbour, –
És nem maradt töretlen fedél, a falakon!
Tegnap ledőlt a bábeli torony!
És most a kapuk előtt itt dörög a harmadik –
Pedig fáj még Auschwitz –
A bombák gyújtó zsinórja körül mindig ott matat
Egy árnyék, mely a Káosznak tör utat,
Mit a Rejtett szándék, a láthatatlan kéz,
Az embercselvetés, ha égig emel –
Megszülethet végre, az új Bábel –
És majd hegyhát-hegyként, Nagy Izráel.
A Bilderberg birodalom dollár eszméje:
A gúla: kő nő a köbön – mondaná Dániel.
A gondolat,
Nem hagy nyugalmat,
Megérint a legmélyebb ihletett akarat:
Az embertelen félelem játékszere, a szellem!
Dániel! Könyved, mint tömör kőtömb:
Rétegről rétegre vall a komor sorstalanságról –
A rontás erőinek kitett, szétszakított,
Hontalan lélek, megszédült, részeg bukásáról –
Lénye alapjáig ér meghasonlott álma:
Az emberiség pusztulása, dicső jövőjének ára.
Íme, Isten megjelölte választott népét –
Csillagok zuhannak az éjszakába,
Büntet az idő feléig, de megtartja ígéretét –
Nincs irgalom a mában – de talán az utókor?
Soha nem látott rémület ül az arcokon,
Ember így nem szenvedhet – mondják a bölcsek,
De Istenen kívül, ki segíthet?
Ki emel fel, terel össze, ily szétszaggatott népet?
Csak az együtt érző jóindulat –
Szerezhet békességet.
Alexander:
Óh Istenem!
Nem tetted könnyűvé életem!
De köszönöm Néked, igen, köszönhetem,
Hogy világot gyújtottál bennem –
Köszönöm álmaim, jézusi szívem,
Köszönöm, hogy bajban és fényben,
Tőled, Uram, nekem nem kell félnem.
Uram, Egyetlen Hatalmas Isten!
Mondd meg, hogy e mérhetetlen kinccsel
Most már, mit kell tennem?
Egy álom, Dániel álma:
Erinnüsz és Erisz almája:
Pusztulást hoz a világra –
F. Engels: Kísértet járja be Európát! – mondád
A kommunizmus kísértete –
A vörös hegykép: véres tetem, oly sötét
Törvény, mit fel sem fog, a józan értelem!
Milliók élete elenyészik –
Nabukodonozor álma vérpadán –
Mert vas és cserépnép magja nem keveredik:
Nincs közös sors – az emberi lét színpadán!
Egy iszonyú álomkép megront,
Pénz és hatalom a pusztulás partjára sodor,
Mert az Armageddon mögött ott áll
A harcra szerveződött Démon, a karzaton –
Dániel:
Elmondanám eme titkom,
Amit fülembe súgtál Uram, az Ulai folyóparton
Elmondom a 77-nek,
Aki, letéteményese a Törvénynek,
Mert cseréplábon áll a bálvány,
De egy véletlen kő lehullván, eltöri az állóképet.
Íme (…) az ő ábrázata rettenetes!
Nézed mindaddig, míg egy kő lehasad,
Kéz nélkül, és összetöré azt –
A kő pedig, heggyé lőn, és betölté
Az egész földet – és a kő birodalma: örökké lesz,
Más népek nem döntheték meg –
Anonymus:
Íme a történet,
Egy álom rejtélye köré szövődött
Szövétnek, százados lángfénye éget,
És elvakítja az emberiséget.
Aminek történnie kell…megtörténhet.
Egy álom eszmény, foszladozó szövete alatt,
Időről-időre, új élettel telik meg a harag.
Hatalmas ősök dús örökségét ígérte,
A király álmának ősi Őre, első követe –
És jutalmát az égig emelte a Szövetség költészete.
(Minő hibátlan, ragyogó szellem volt Dániel?)
Az élet mögött, mint hatalmas árnyék
Suttogott szüntelen –
Sokaknak ártatlan, titkos társasjáték,
De a Szövetség fiainak, ez lett a küzdelem –
Az időt átfogó álomi ajándék,
Elszabadult, roppant ereje Damoklész kardjaként,
Lebegett a bűvészinas feje felett, mint tébolyult szándék, -
Egyre szorosabb, oldhatatlan csomó,
Mely soha nem ereszt – oly vízió,
Mely árad, feszít, vonz szüntelen.
M. Teresa:
Oh Istenem! – elragadtatásban –
Elszabadult valami sötét szellem,
Mely fokról-fokra megváltoztatta az embert,
A gyűlölet bosszút nevelt,
És már oly hatalmas, hogy nem állhat senki ellent.
Felhőnyi hegy árnyéka takarja a Földet,
E költészet súlya alatt megroppan a Föld,
Rossz álom, mely az emberiség létére tört –
Hénok Apokalypszisét hallom közeledni,
(De Isten nem engedi népe magját keveredni)
Már vaspaták szaggatják a csöndet –
Íme, itt az utolsó ítélet, a mély bánat,
Mert ellenség lett, akit megaláztak –
Emberek, szabadítsuk meg a választott népet!
Törjük össze együtt az álomi képet!
Legyenek egyszerűen vidám emberek,
Akiknek ragyog szemükben a szeretet!
Legyen a múlt csak emlék, semmi több,
Jézus gyermek álma, aki szép anyjára ütött,
És nem a fekete harag ármánya szült:
Bűnbak, az áldozati bárányok között!
Anonymus:
Így ér az idő fele véget –
De nem festheti többé vér a Szövetséget:
Az új Eon, idő-templom kapujában nincs üzlet,
Zsarolás, félelem, hamis feltétel –
Kibontakozhat a megbilincselt élet –
Tiszta szívvel, ölelő karokkal,
Ünnepi rendben, terített asztalokkal,
Mondanak köszöntőket a bölcsek,
Mindent betölt az újszülött irgalom,
Ég és Föld - újra, az emberé lesz –
Bepecsételt fóliánsok közt kushad a rágalom:
Szívünkben nincs már intrika, félelem, pokol,
Tudjuk, elkerülhetetlen, letesszük hát
A fegyvert – és mégis – látod Dániel?
Észak, s Dél királya is világot nyert.
M. Teresa:
Íme Gábrielnél az olajág,
A Fény pora megszenteli a Béke kartusát,
Urunk kegyelmed végtelen – Hozzád közel,
Lám időnk felénél, megérett a bölcs értelem:
Dániel, tündér álma ragyog az éj vízén,
Honnan hozott ide? – veletek, miért ne érteném?
De ama álomi képet feladni – a véghez közel, -
Feledni, a próba idejét, mit elénk tárt az ég?
Nem lehet, nem hagyja többé Dániel –
Alexander:
A tavaszi szél, minden nap
Elhozza a hűs hajnal üzenetét:
Béke, béke – Hozsánna néktek!
Hallelu-Jah, hallelujah Dániel –
Ám, az idők végezetéig nálad a bepecsételt titok –
Az idő gyümölcse, a kegyelem, mi Hozzád hajlított:
Áve, salute, szálem, üdvözlégy örök Jeruzsálem –
Aki, nevében így köszön Néked – Teremtő Isten –
Szerelmes Uram: mindörökké Ámen.
