Ez az egész nagyon macerás. A vágás még hagyján, de az otthoni húsos-tejes és kismillió egyéb szabály...
De érdekes ilyesmit elolvasni, tudni róla, tájékozódni.
- újabb lábtörlés az eu-szabályozásokba, ami valahol jogos, íme ez az eredménye, ha egy rahedli vallási, nemzeti, regionális stb. szokás, norma központilag szabályozva vagyon
- demagóg vita, hogy a kóser vagy a nem kóser állatölés a kegyetlenebb-e
utóbbira két dolgot tudok mondnai
az egyik: az ortodox zsidó vallás egy barbár, atavisztikus vmi, néha azt gondolom, hogy nem is lenne rossz betiltani, már ha betiltják a homofób, nőgyűlölő katolikus vallást is, meg a muszlimot meg még párat, amelyik emberi (vagy éppen állati) jogi szempontokból problémás. egyszóval: igen, a kóser állatölés undorító.
a másik: a nem kóser is. ne egyetek húst, vagy ne moralizáljatok
Ennyit az ő európaiságukról és a muszlimoknál állítólag magasabb rendűségükre. Persze a muszlimok sem európaiak.
Egyébként több EU államban tilos az embertelen kóser vágás.
Jó kis ürügy a vallás egy kis undorító kegyetlenségre, ősbarbár szokásra. Ha ezt otthon csinálja valaki és nem zsidó, le is csukhatják ma már nálunk is.
De abban nem kételkedem, hogy a mazsihisz kedvéért a magyar kormány majd mentességet kér, míg az ötszázezer sertéstartó le lesz szarva, ők nem etethetnek moslékkal.
Ezt teljesen értem, csak azt nem értettem, hogy mit akarsz vele mondani, ez a jelenlegi helyzet, és éppen arról van szó, hogy esetleg meg fog változni. A cikkből kiderül, hogy néhány EU-s és azon kívüli országban most is tilos a rituális vágás.
Angliában ez most került terítékre, de szemben "eftárs" (25)-ös közlésével, a cikk szerint még csak a dolog megvitatására készülnek (júniusban) és nincs szó "döntésről".
>Under European Union animal welfare regulations, all farm animals must be stunned before slaughter, unless they are killed by religious methods, the paper said. According to Jewish and Muslim religious law, the animal's neck is slit and left to bleed to death.
Persze az is lehet, hogy én nem tudok eléggé angolul :-(
http://www.haaretzdaily.com/hasen/spages/293771.html
---------------------------------
Last Update: 15/05/2003 18:27
Report: Britain to debate ban on Jewish slaughter methods
By Haaretz Service
The British government will next month discuss a total ban on Jewish and Muslim ritual slaughter in a move set to anger thousands, the Times of London reported Thursday.
Under European Union animal welfare regulations, all farm animals must be stunned before slaughter, unless they are killed by religious methods, the paper said. According to Jewish and Muslim religious law, the animal's neck is slit and left to bleed to death.
Though some Muslim slaughterhouses allow the use of electric stunners, Jewish law is less flexible and shocking the animal first is not allowed.
The Times reported Thursday that a four-year study by the Farm Animal Welfare Council, which is appointed and funded by the British government, has concluded that Jewish and Muslim slaughter methods are inhumane.
The panel is insisting that the slaughter methods meet mainstream regulations. According to the Times, negotiations between the council and Jewish and Muslim religious groups have broken down. The Campaign for the Protection of Shechita (the Jewish slaughter method), says the Times, has called the council one of the most "stubborn repositories of institutionalized religious prejudice in this country."
A council source did however tell the Times that, "if modern slaughter methods can avoid suffering, it is not unreasonable for religious leaders to reconsider their position.
Research by members of the council found that cows and poultry take up to two minutes to lose consciousness after their throats are cut, while for sheep it is between 14 and 70 seconds.
Neville Nagler, director-general of the Board of Deputies of British Jews, told the Times that, "pre-stunning is against our very long- standing religious principles. There would be a very serious outcry at interference in what has been a fundamental religious rite for thousands of years."
The Jewish method of slaughter is already prohibited by Switzerland, Norway, Sweden and the Netherlands. In France, only the Jewish umbrella group CRIF is permitted to slaughter animals.
A compromise was reached in the Netherlands last year under which Jews are allowed to slaughter bulls, but only as long as the slaughter does not take more than three seconds.
"Az izraeli Dán nevű kibucban, ami az északi határon van, megfogták a szerencse lábát. Valaki évekkel ezelőtt azt vette a fejébe, hogy kaviárt kell csinálni, amit jó pénzért el lehet adni külföldre. Négy évvel ezelőtt alijáztattak néhány tucat fiatal tokhalat a Kaspi tenger mellékéről és elkezdték tenyészteni azt a halat, amelynek ikrájából csinálják a jófajta kaviárt.
A hal maga igen drága és csak nyolc éves korában érett arra, hogy ikrájából kaviárt készítsenek. Ez az oka, hogy a kaviár olyan drága - mondja Benci, a Dágé Hádán igazgatója, A kibuc reméli, hogy az általa gyártott kaviárt 1000 - 1300 dolláért (kilónként) fogja majd értékesíteni.
A baj csak az hogy a tokhal ( (sturgeon, héberül Chidkán) nem kóser, és így a belőle készült kaviár sem. A rabbik remélik, hogy a kibuc exportálni fogja a gyártmányt és az nem kerül a helyi piacra. Vannak hasonló, kaviárt "termelő" halfajták, amelyek kóserek, amennyiben uszonyai és pikkelyei vannak, ahogy azt a Tóra előírja."
vastag/krokodilboru emberek kevesse sertodekenyek... smileyk...
a masik temahoz a koser disznohushoz...
ugy gondolom hogy abszolut nem vitathatatlan hogyha isten a diszno koser vagasat is elrendelte volna akkor teljesen kulon szabalyozast talalt volna ki ra. peldaul hogy a farkanal kell kezdeni a diszno kosher vagasat. es rogton miszlikbe vagni a disznot, amivel munkat is meg lehetett volna takaritani. hiszen igy EGYBOL daralt hust lehetett volna a disznobol eloallitani.
lehet hogy AZT rendelte volna el hogy az elo disznot kaposztalevelek koze kell rakni es meg kell fozni. es akkor egy igazi toltottkaposzta alakult volna ki.
mivel nem rendelkezett igy nem tudhatjuk. az is lehet hogy a diszno palinkaval torteno elkabitasat rendelte volna el.
"Názáret felé tartva egy kibuc mellett mentünk el, melynek lakói világviszonylatban is egyedülálló vágóhidat és húsfeldolgozó üzemet működtetnek. Itt ugyanis a kóser előírások minden apró részletének megfelelő – disznóhúst (!) állítanak elő. Az ötlet az orosz bevándorlók agyából pattant ki, nem is alaptalanul, mivel a lakosság jelentős része torkig van az örökös pulyka- és csirkehússal. Az építkezés megkezdését óriási felhördülés követte, amiatt, hogy ezek a „disznók” patáikkal megszentségtelenítik a szent földet. Ezért aztán a sertéstelep teljes egészében deszkapadlóra épült..."
"Hol láttál kóser disznóölést? Küldd el a képet, mert világszenzáció lesz:)))"
Lehet, hogy nagy marhaság, de csak hírhozó vagyok... :)
Mint olyan ember (lehet, hogy az országban az egyetlen? :), aki végighallgatja a Kossuthon a Nemzetközi vallási híradót, ha éppen szól a rádió, hallottam, hogy Izraelben páran úgy értelmezik azt, hogy bűnös dlog föld színén gyesznót tartani, hogy ha pár deszkával - raklapokkal - megemelik a jószág padlatát, az már nem bűnös. Miután pedig elegendő időtt töltöttek az egyébként tiltott lények a világot jelentő deszkákon, jön a kóservágás.*
Ezért is bátorkodtam pindiy kartácsak olcsó raklapokat felajánlani, amikor valaki megfenyegette, hogy besoroztatja az izraeli seregbe motoros fókázónak. :)
* Sajnos hiába adtam meg a +Naftali +Krausz +sertés kulcsszavakat a google-nak: az egyetlen kiadott link elérhetetlen, pedig jó lett volna egy világszenzáció középpontjába kerülni. Persze szigorúan csak ex_lx@index.hu-ként. :)
tegyuk fel hogy nem mennek ki. tegyuk fel hogy ugyanannyi felvilagosodott ember van kozottuk mint kozottunk. aki gyuloli az allatok felesleges kinzasat. esetleg muszlim letere kutyat tart.
valtoznak az idok es az erkolcsok.
ha a vallasi vezetok horognek akkor lehet hogy ott is nehany ember koveti oket ebben az ugyben.
egyaltalan nem tartom biztosnak hogy ezen hagyomany orzeset olyan fontosnak tartjak. ha igen akkor hazamehetnek es korlatozas nelkul kinozhatjak az allatokat. szabadsaguk vagyon angliaban tartozkodni vagy hazamenniuk abba az orszagba, ahonnan szarmaznak.
a koser vagas megszunteteset vagy finomitasat elengedhetetlennek tartom. allat es embervedelmi szempontokbol...
ezenkivul mivel ide tartozik (nem tereleskeppen) megbeszelhetnenk a spanyolorszagi bika es a magyarorszagi kutyaviadalokat. ezek is meglehetosen embertelen dolgok. szvsz.
A brit kormány a zsidó és muzulmán vallási rítus szerint végzett vágás teljes tilalmát készül elrendelni.
A tilalmat négy éven át készült tanulmány előzte meg, amelyből kiderült, hogy az állatok zsidó és muzulmán hit szerinti vágása kegyetlen.
A vizsgálatot végzők meglátogattak egy kóser vágóhidat, ahol azt tapasztalták, hogy az állatok akár két percig is szenvedhetnek, miután elvágják a torkukat és hagyják őket kivérezni.
A baloldali izraeli lap szerint a londoni kormány döntése ellen vehemens tiltakozási hullám indult. "