olyjjan szegény vagyok, mint a templom egere, és, amiben írok, a worldben van helyesírásellenőrző; ez az átok leselejtezett klavi nem üti az n-t, a törött csuklómmal állandóan csuklószorító köllene, hogy kijavítsam; de, akkor az egyébkét is alacsony vérnyomásom átmenne minuszba, annyit viszont nem érnek fideszes kommunistáim, úgyhogy továbbra is n betű nélkül, még a mái napon, mert most megint több hónapos szünet jön; létrehoztam nektek egy jó meleg kuckót, lakjátok be, majd visszajövök, ha élek még
Látom, bugyetyzsity Elvtárs intézkedett, és az Elvtársnő megkapta a soronkívüli Billentyűzet Elvtársat.
Vagy csak sikerült eltávolítani a magát az "n" mellé befészkelt osztályáruló Marmelád Elvt... Nemelvtársat?
vezéretek még miniszterelnök korában sem vállalta fel, hogy az ország házában tartso országértékelőt, ahol at ellenzék reagálhatott volna rá; ő csak kinyilatkoztatott akkor is; nagyon jól emléxem 2002 elején feltették neki a kérdést, mi lesz kampányügyileg! ez a sellemi zokni kijelentette, őt ez nem is érdekli, ő elkormáyozgat; csak azzal nem számolt, hogy, ha elfelejti bevezeti a nyílt diktaturát, akkor meghalt, mert a nép, az istenadta nép, olyjjan hülyje, hogy a parlamentáris demokráciában hisz, hetenkénti ülésekkel, ami nem háromhetenkénti, meg ellenzéki bizottságok felállításába, ami a vezéretek alatt ki volt csukva, mert simlicska megmodta, hülyének lenni állampolgári jog, vice versa, orbán alatt csak ennyi jogotok van, hát az istenadta nép magára vette, és emlxett a kádári évent 2 o.gyre, egy a költségvetés, egy pedig a zárszámadás elfogadása; ezért mutatta be a bányászjelvényt, amit azóta sem tudtok kiheverni; hídi csata, temetői füttyögés, fidesztraktorosok felvonulása, ami megint rosszul sült el, mert nem vót eláég az útlezárás, fdezsparaszt módjára még delikátumokat is alkalmaztak, aztat hitték a butaák, a ép velük van, pedig unják mán őket!
ez a topic azért jött létre, mert az index fideszkommuistái megöltek egy szívemnek kedves nicket, indexmoderátori, ezeknek külön járó, külöleges elbáás alapján azért is halt ennyi ideig, mert megutáltam a moderákat, hogy főtitkár, meg személyzetis és egyéb fideszkommunistákat külön elbírálásban részesítik! ocsmány dolog, de ez van! ezekek mindent szabad, mást meg megölnek!
>> Megnyugtató, hogy a panelproli balosok, nem olyan tirpákok mint a fideszpolgárok.
vagy eccerűen csak nincs humorérzékük?
És besavanyodtak, látva Kovács László külügyér elvtárs mosolyát?
:o)
én lennék a legboldogabb ha az csak a mi kiváltságunk lenne de em az, eftársnő, sajnos az em kiváltság, hanem elfogadott dolog és másak is van olyanja; vezérünket dícsérjük eleget nap, mit ap, most nem teszem, pedig tuti megmodta a frakót az ogy-ben, de szép volt, főleg az útalágazosodás; azo is csak röhögött a sok mosott agyú, hülye fideszes; de em baj, az legyen a legnagyobb örömük, nekünk jó így is, mi tudjuk, majd nem röhögek nem sokára; zsebembe csak a tinta csöpög, eftárső, mint bokának a pál uccai fiúkban, jaj, azok is fiúk, biztos füdeszesfanok, éljenek a pásztorok, most is vízbe kéne nyomni az összes nemecseket; élje Medgyessy, ja ezt em itt kell!
ez csak az index kommunistának nevezett fideszeseinek kiváltsága és vágya; tőlem nagyon jól megférsz itt, csak várom már, hogy dícsérjétek végre vezéreteket, ma is milyjjen frankón megmontta a tutit Hódmezővásárhelyen; kellőképpen formálva van a tudatotok, tuggyátok, hogy legközelebbi kinyilatkoztatásáig mit kell szajkóznotok, szóval, szép lenne az élet, csak az árnyékolja be, hogy most nem vagytok kormányon, gyéren csöpög a lé a fidesz fanok zsebeibe!
Malaclopo Elvtársnő leitta a billentyűzet Elvt... szóval leitta a klaviatyúrát, amikor csészealjból szürcsölte a csáját. Aztán még egy kis darab szederlekvárt is belepottyantott, végül a "n" végzetesen beragadt.
Viccelődés helyett intézze el Raktáros Elvtársnál egy új billentyűzet Elv... (na már megint) szóval egy új klaviatyúra kiutalást. Különben itt állhatunk szégyenszemre szembe a fidesznácikokkal, és malaclopo Elvtársnő még csak nemet sem tud mondani nekik. ("Em, em, soha!")
A végén még lekésem a falujáró buszomat :( de a 400-zal ajándékozzuk meg az Elvtársakat! :)))
A Való Világ az origos hely, ha jól tudom. :). Pártgyűlés a Villában. :)))))))
malaclopo elvtársnő lehet, hogy a Pandora? :=o)
Árulja már el, hogyan kell a Magácska írásait desifrírozni?
Próbáltam a kihagyott betűket különböző sorokba rakni, hátha valami Pártüzenet kerekedik ki belőle, de nem jutottam semmire.
Ritkán :( de ide malaclopo elvtársnő látogatóba agitál mindenkit :)), mert ez egy szabad hely és nem tiltanak ki senkit :)))). Ezt készséggel elhihetjük, hisz az Igazi Kommunisták újabban még fizetnek is annak, aki belép a Pártba :DDDDD.
Origos Elvtársak! Mennyibe kerül most egy alapszervezet a nyugati határszélen? :)) Összedobjuk :( vagy adjuk el a maradék MOL részvényünket? :))