Az Ember fiának az égen megjelenő jeléről mindig valami tárgy jut az ember eszébe, kereszt vagy kard stb. Sokáig én is így gondoltam és sokszor néztem fölfelé. Tinédzser koromban fordoltam tudatosan az Úrhoz, és attól kezdve lefekvés előtt térden állva három dolgot kértem tőle. Az első a leendő feleségem, és gyerekeim milyenségéről szólt, a második, hogy ne legyek katona, a harmadik, hogy ha lehet, hogy abban a korban élnék amikor Ő visszajön, es megláthatnám az Ő eljövetelét. Mind a hármat már megkaptam. Most az utolsóról szólnék pár dolgot.
Gyerek koromban az Úr eljövetelét egy látványnak tekintettem. Később, amikor bementem a karizmatikusba, már összekötöttem az elragadtatással, amit szintén szó szerint értettem a körülettem levőkkel együtt. Csak az utolsó trombitára figyeltem, amiről Pál írt. Az előző hat, ami a Jelenések könyvében van leírva egyszerűen kiesett, mert azokról senki sem beszélt az utolsóval összefüggésben. Ahogy ezekre is felfigyeltem kezdtem ráébredni, hogy az elváltozunk dicsőségről dicsőségre, és elragadtatunka felhőkön (nem egy felhőn) az Úr elébe egy szakaszos folyamat. A mennyből szóló különböző trombiták a különböző lelki szintekre invitálnak, amit belülről kell meghallani. ("ha a trombita bizonytalanul zeng kicsoda készül a harcra?" az Igében ez az Úrról való beszéddel van kapcsolatba hozva) Ezek a szintek nagyban különböznek egymástól. Úgy annyira, hogy ha felkészületlenül ér valakit egy felsőbb szintről származó ismeret, "fekélyeket" okoz (rágják nyelvüket a kín miatt). Ezért mondja az Úr hogy legyünk mindig készek és várjuk, mert az Ő eljövetele mindig az előző szint elhagyását jelenti, és az Ő megismerésének egy felsőbb kinyilatkoztatását. Ha egy felkészült embert ér egy ilyen új ismeret, annak olyan finom amikor "megeszi" mint a méz, de amikor tovább akarja adni, összerándul a gyomra és megkeseredik rémületében, mert rádöbben, hogy nem kell senkinek akiket eddig testvérének tartott. Tüskék merednek feléje minden oldalról, ha kinyitja a száját (fenevadnak látja a környezetét, amely értetlen, könyörtelen, konok, az Úr megértésében) saját bőrén érzi az Ígét: sem nem vehetnek, sem nem adhatnak. Ha az utolsó trombitaszó is halható egy adott ember számára, erről azt mondja az Úr: " Amikor megláttok engem,akkor már nem kérdeztek tőlem semmit."
Az Úr eljövetele ezért szakaszosan folyamatos és az emberen belül történik (nem itt, nem ott, nem ekkor, és akkor, mert a mennyek országa bennünk alakul, és nem szemmel láthatóan jön el !) Egy-egy szakasznál leakadhat az ember, ezért figyelmeztet az Úr, hogy igyekezzünk bemenni, mert a napok gonoszok!
Az apostolok is ezért várták az ő idejükben, és az Úr a közelében állókhoz így szólt: "az itt állók között vannak akik meglátják a mennyek országát eljönni hatalommal és dicsőséggel".
Valamint tiltakozik az apostol, amikor hallja, hogy egyesek azt terjesztik, hogy a feltámadás már megtörtént.
A fentiek megerősítésére, valamint az égen megjelenő jelről az alábbi idézetben olvashatsz még bővebben: Swedenborg Emanuel: a Menny és Pokol a látottak és hallottak szerint c. Munkájának bevezető szakasza. (www.extra.hu/swedenborg)
Menny és pokol
1. Amidõn az Úr a tanítványok elõtt annak az idõszaknak befejezõdésérõl beszél - amely az egyház végsõ kora - a jövendölések végén, annak a szeretet és a hit tekintetében egymásra következõ állapotáról, ekképpen szól:
"Mindjárt pedig ama napok nyomorúsága után a nap elhomályosodik és a hold nem fénylik a csillagok az égrõl lehullanak és az egek hatalmaságai megrendülnek. Akkor megtetszik az emberfiának jele az égben és akkor a föld minden nemzetsége sír és meglátják, hogy az emberfia az ég felhõiben nagy hatalommal és dicsõséggel eljön. És Õ elküldi angyalait trombitának hatalmas szavával, akik az Õ választottait egybegyûjtik a négy szelek felõl, az egek egyik végétõl fogva a másik végéig." / Máté 24: 29,30,31/
Azok, aki ezeket az Igéket a betûértelem szerint értelmezik, olyképen hiszik, hogy abban a végsõ idõben, amely az utolsó Ítélet, mindezek, ahogy a betû szerinti értelemben megírva vannak, úgy történnek meg. Vagyis, hogy a nap és a hold elsötétülnek és a csillagok az égrõl lehullanak és az Úr jele az égen megtetszik és hogy Õt a felhõkben és egyszersmind az angyalokat harsonákkal meglátják, sõt, egyebütt tett jövendölések szerint - az egész látható világ is elpusztul, ezután pedig új ég és új föld keletkezik. Manapság az egyházhoz tartozók közül a legtöbben ebben a véleményben vannak. Akik azonban ezeket így hiszik, azok nem ismerik azokat a titkokat, amelyek az ige minden részében elrejtvék., mert az Ige minden egyes részének bensõ értelme is van, amely alatt nem természeti és világi dolgokat - miként a betûszerinti értelemben - hanem szellemi és mennyei dolgokat kell érteni. Ez pedig nem csupán több szónak az értelmére, hanem minden egyes szóra is vonatkozik., mert az igét tisztán megfelelésekben írták, hogy minden egyes részének belsõ értelme is legyen. Hogy ez a bensõ értelem milyen, kiviláglik mindabból, amit errõl az értelemrõl a "Mennyei titkok" címû munkámban mondottam és megmutattam., amit ebbõl összegyûjtve a "Fehér lóról" adott magyarázatban is meg lehetet t találni, amelyrõl a "Kijelentések könyvében” van szó. Ugyanebben az értelemben kell tehát venni azt is, amit az Úr, a föntidézett helyen , az ég felhõiben leendõ eljövetelérõl mondott. Az elsötétülõ nap e helyen az Urat a szeretet tekintetében jelképezi., a hold az Urat a hit tekintetében., a csillagok a jó és igaz, vagyis a szeretet és hit megismerését., az emberfiának az égen leendõ jelen az isteni igaz megjelenését., a föld siránkozó nemzetségei az igaz és a jó, vagyis a hit és a szeretet mindem tartozékát., az Úrnak az ég felhõiben hatalommal és dicsõséggel leendõ eljövetele az Igében való jelenlétét és a kijelentést., a felhõk az Ige betû szerinti értelmét., a dicsõség pedig az Ige bensõ értelmét jelképezi., a harsonás angyalok és a hatalmas hang a mennyet jelképezi., amelybõl az isteni igaz származik. Mindezek szerint világos, hogy az Úr fenti szavai alatt azt kell érteni, hogy az egyház végsõ korában - amikor már szeretet nem lesz és ezért hit sem - az Úr az Igét, annak bensõ értelme szerint föltárja és a menny titkait kinyilatkoztatja. Azok a titkok, amelyek a következõkben kinyilatkoztatnak, a mennyre és pokolra, nemkülönben az ember halála utáni életére vonatkoznak. Manapság az egyházhoz tartozó ember alig tud valamit a mennyrõl és a pokolról, úgyszintén a halál utáni életrõl, habár mindezt az igében megírva találhatja., sõt sokan, akik az egyház kebelében születtek, még tagadják is ezeket, szívükben így szólván: Ki jött még onnan vissza és beszélte ezt el? Hogy tehát az ilyen tagadás, amit kiváltképpen a világ szerinti bõlcseknél lehet tapasztalni, az egyszerû hitûeket és tiszta szívûeket meg ne mételyezze és meg ne rontsa, megadatott nekem, hogy az angyalokkal együtt lehessek és velük beszélhessek, mint egyik ember a másikkal beszél és a mennyekben, valamint a poklokban lévõ dolgokat megláthassam, és pedig immár tizenhárom év óta, hogy ezeket a látottak és a hallottak szerint megírjam, remélvén, hogy így a tudatlanság felvilágosul, a hitetlenség pedig eloszlik. Ilyen közvetlen kijelentés történik manapság, mert ez az, ami az Úr eljövetele alatt értetik.
2. Elõször is tudni kell, ki a menny Istene, mert minden egyéb ettõl függ. Az egész mennybe, a menny Istenéül nem ismernek el mást, mint egyedül az Urat. Azt mondják ugyanis - mint Õ maga is tanította:
" hogy Õ egy az Atyával., hogy az Atya Õ benne, Õ pedig az Atyában van., és aki Õt látja, az Atyát látja és minden, ami Szent, Õtõle származik." János 10: 30,38, 14: 10,11,16: 13, 14,15.
Errõl az angyalokkal többször beszéltem, akik állhatatosan ismételték, hogy õk a mennyben nem képesek az Istent három személyben megkülönböztetni, mert tudják és érzik, hogy az Isten egy és hogy Õ egy az Úrban. Azt is mondották, hogy az egyházhoz tartozó azok az emberek, akik a világból ide jönnek és akiknek az isteni személyrõl három fogalmuk van, a mennybe fel nem vétethetnek, mivel gondolkozásuk idestova, hol az egyikhez, hol a másikhoz tévelyeg. Már pedig az, hogy háromra gondoljanak és egyet mondjanak, ott meg nem engedhetõ, mivel a mennyben mindenki a gondolkozásból beszél, lévén ott gondolkozó beszéd, avagy beszélõ gondolkozás. Ennélfogva az olyanok, akik a világban az Isten három személyben különböztették meg és mindegyikrõl különálló fogalmat alkottak és e fogalmat nem az Úrban egyesítették és központosították, nem vétethetnek föl, mert a mennyben minden gondolat közössé válik. Ha tehát olyan kerülne oda, aki hármat gondol és egyet mond, tüstént kiismernék és kitaszítanák. Tudnunk kell azonban, hogy mindazok, akik az igazat a jótól, vagy a hitet a szeretettõl , el nem választották, a halál utáni életben, amikor felvilágosíttattak, az Úrról való mennyei fogalmat, hogy t.i. Õ a mindenség Istene, örömmel elfogadják. De azok, akik a hitet az élettõl elválasztották, azaz, akik nem az igaz hit szerint éltek, ezt a mennyei fogalmat el nem fogadják.
3. Akik az egyházon belül az Urat tagadták és csupán az Atyát ismerték el és ebben a hitben megerõsödtek, azok a mennyen kívül esnek. Mivel pedig a mennybõl, ahol egyedül az Urat imádják, rájuk semmiféle befolyás nem hat, azért attól a képességtõl tehetségtõl, minélfogva bármi fölött is az igazat gondolhatnák, fokozatosan megfosztódnak és végre némává lesznek, vagy pedig dõrén beszélnek és járásukban tévelyegnek, karjaik pedig lelógnak és ide oda lóbálódnak, mintha izületükben semmi erejük sem volna. Azok pedig, akik az Úr istenségét tagadták és csupán emberi természetét /emberijét / ismerték el, mint a szociniánusok, ugyancsak a mennyen kívül esnek, ahol õket elõl kissé jobbra viszik és a mélységbe leeresztik s így a többiektõl a keresztyénségtõl, teljesen elkülönítik. Azokat pedig, akik azt mondják, hogy õk láthatatlan Istenben hisznek, akit a mindenség létalapjának neveznek, akibõl minden keletkezett, az Úrban való hitet pedig elvetik: olyanoknak találták, akik egyáltalában nem hisznek Istenben, mivel a láthatatlan Isten nekik olybá tûnik, mint a természet a maga elsõ fokában, amihez pedig sem hit, sem szeretet nem járulhat, mivel a láthatatlanságról fogalmat alkotni nem lehet. Ezeket azok közé utasítják, akiket naturalistáknak / természet imádóknak / neveznek. Másként járnak azok, akik az egyházon kívül születtek és pogányoknak neveztetnek, akikrõl a következõkben lesz szó.
4. Valamennyi gyermeket, akik a menny egyharmadát alkotja, abba a megismerésbe és hitbe vezetnek be, hogy az Úr az õ Atyjuk, ezután pedig, hogy Õ mindeneknek Ura, következéskép, hogy Õ a - menny és a föld Istene. Azt, miképpen a gyermekek a mennyekben fölserdülnek és az ismeretek által az angyalokéhoz hasonló értelemre és bõlcsességre jutnak, illetve tökéletesbülnek, a következõkbõl látjuk meg..."
Természetesen nem haragszom, és örülök ennek a megváltozott hangnemnek....
Az egyház "fundamentuma" az Úr Jézus Krisztus, ami eleve mutatja, hogy az egyház lelki valóság. Krisztusra, mint láthatatlan alapra épülnek fel az Ő hívő tanítványai, lelki értelemben. Ők alkotják Isten ugyancsak láthatatlan templomát, vagyis egyházát.
A "látható egyház" és a "láthatatlan egyház" különbsége, avagy a "névlegesen hívők" és a "hívő maradék" megkülönböztetése közismert fogalmak. A kettő közötti különbség azonban nem szükségszerű és nem kívánatos!
Az elkerülhetetlen, hogy az ellenség valamennyi "konkolyt" ne szórjon Isten magvetése közé. Nagy tömegben szórni azonban csak akkor tudja, ha a gazda szolgái "alusznak".
Ha a tiszta Ige prédikáltatna folytonosan és ha az egyház hűségesen gyakorolná az Úr Jézus Krisztus által meghatározott erkölcsi és tanfegyelmet mind a keresztségnél és mind a gyülekezeti tagság magatartása tekintetében, akkor az egyház egészében nem következhetne be hitehagyás és torzulás.
Krisztus azonban nagy türelemmel hordozza népét és fáradozik megtisztításáért. Az ilyen időszakokban, amikor Isten sokáig hordoz egy immár elfordult, elfajult egyházi intézményt, fontossá válik a látható egyház (a földi tagnévsorba írtak) és a láthatatlan egyház (a mennyben felírtak, az élet könyvébe írtak), avagy a névleges hívők és a hívő maradék megkülönböztetése. Néhány ige erről:
Mt. 13:27–30, 38, 40–42
Az általad említett "zsidókeresztény" és "gyülekezet" megfogalmazások szerintem azért veszélyesek, mert abba a hitbe ringatják a keresztényeket, hogy a megtérés után nincs szükség a megszentelődésre, vagyis az emberben végbemenő megváltás másik nagy sarokkövére. Az alábbi igék a megszentelődésnek erre a jelentőségére mutatnak rá:
• Rm. 6:22
"Most pedig, miután megszabadultatok a bűn alól, szolgáivá lettetek az Istennek, megvan a gyümölcsötök a megszenteltetésre, a vége pedig örök élet."
• II. Kor. 7:1
"Mivelhogy azért ilyen ígéreteink vannak, szeretteim [mivelhogy Isten fiaivá lettünk az újjászületés által; lásd 6:18-ban], tisztítsuk meg magunkat minden testi és lelki tisztátalanságtól, Isten félelmében vivén véghez a mi megszentelésünket."
• I. Pt. 1:14–15
"Mint engedelmes gyermekek [mint akik újonnan születtek], ne szabjátok magatokat a ti előbbi kívánságaitokhoz, amelyek tudatlanságotok alatt voltak bennetek, hanem amiképpen szent az, aki elhívott titeket, ti is szentek legyetek teljes életetekben."
• I. Thessz. 4:3
"Mert ez az Isten akarata, a ti szentté lételetek…"
• Jel. 7:13–14
"…Ezek, akik fehér ruhákba vannak öltözve, kik és honnét jöttek?… És mondta nékem: Ezek azok, akik jöttek a nagy nyomorúságból, de megmosták ruháikat, és megfehérítették ruháikat a Bárány vérében."
(Ebben a hasonlatban a ruha megmosása a bűnbocsánatot és a bűntől való alapvető megtisztulást jelképezi a megtéréskor, a ruha megfehérítése pedig ennek a munkának a további tökéletesítését, a megszentelődést.)
A megszentelődést nevezi a Szentírás hitben való "növekedésnek" (I. Pt. 2:2; II. Pt. 1:5–8) és a "Krisztushoz hasonlóvá válás" folyamatának is (Rm. 8:29; II. Kor. 3:18).
Azért szükséges ezt hangsúlyozni, mert igen gyakori egy jellegzetes tévedés ezen a ponton. A keresztények egy része úgy gondolja, hogy csupán a kegyelemben való hit – amit gyakorta egy önérdekhez tapadó puszta bizakodásnak értelmeznek – elégséges az üdvösséghez. Azok viszont, akik felismerik, hogy Krisztus csak azokat ismeri el tanítványainak, akik megtartják az ő parancsolatait (Jn. 14:15, 21; I. Jn. 2:3–6), és hogy az ítélet is a cselekedetek szerint lesz, gyakran egy másik hibába esnek. Úgy vélik, hogy a megtérés Isten munkája volt, most azonban már az ő cselekedeteik következnek. Az azonban, aminek következnie kell, nem a saját, hanem a hit cselekedetei, azaz Isten Lelkének cselekvése az emberben és az ember által. Ez hatalmas különbség!
A megszentelődés tehát Isten munkájával, Isten Lelke által történik, de ugyanakkor hit által, azaz az ember személyes, teljes szívből való együttműködésével...
Bocs, ha egy kicsit hosszú voltam...és ha bármivel nem értesz ebből egyet várom a válaszodat...
Én csak az exegézisbe szóltam bele, a részletes cáfolat jelenleg túlmegy az időkeretemen. A könyvedből feltétlenül saját példány kellene, ha tudsz konkrét boltot, akkor megveszem.
Ha igazad is van, és a variáns nem rúg labdába (bár valamit csak számít, ha van ilyen is), de két független ókori forrás, Josephus és Tacitus szerint igenis voltak égi jelek az ostromkor.
Amúgy mikor olvasod el a könyvem? :-) (Bár gondolom a suli miatt most még kevésbé érsz rá, de vár rád is a Redating the New Testament is!)
Igazad van kérlek ne haragudj és bocsánatot kérek Tőled ha megbántottalak.Szivesen beszélgetek Veled.Igen rossz tapasztalataim voltak a Tanukkal és az Adventistákkal s talán ezért olyan durva volt a levelem..Te hogy érted azt hogy Láthatatlan Egyház?Szerintem Istennek két népe van egy Zsidókeresztény akik a Törvény talaján állnak s a Gyülekezet ami a Kegyelem talaján áll..Az Ur Jézus Áldjon meg és mégegyszer bocsáss meg a durva hangért amit levelemben megütöttem
Nem értem miért vagy úgy berágva az adventistákra és Jehova Tanúira? Talán rossz tapasztalatod volt velük kapcsolatosan?
Én azt tanácsolom neked, hogy ne általánosíts! Istennek minden felekezetben vannak gyermekei, sőt még felekezeteken kívül is, akik a láthatatlan egyház tagjai.
Akik itt levelezünk egymással a fórumon igyekszünk tiszteletben tartani a másikat, és nem ítéljük meg egymást az Úr Jézus Krisztus parancsa szerint.
Lehet, hogy te most másképp látod a dolgokat erről a témáról és szívesen meghallgatunk téged is. De ne felejtsd el, hogy most "tükör által homályosan látunk" tehát nem lehet cél az, hogy a másikat a "földbe döngöljük" csak azért mert úgy gondoljuk nincs igaza...
Krisztus eljövetele még hátra van s sajnos adventista és jehovista emberek kicsürik csavarják az Igét hogy Jézus már jelen van meg hogy 1844-ben ment be a szentélybe mikor már kétezer éve ott van!Olvassátok az Igét és rá fogtok jönni hogy tanitásotok HAMIS és Isten átka alatt van ahogy a Galata levél szól a más evangéliumról!
A szentélyt miért kell a menyben is megtisztitani?Isten talán mocskos?Egyébként Krisztus már kétezer éve bement a Szentélybe ahogy azt a Zsid.9.fejezete is leirja.
Megnéztem az apparátust a NA27-ben, valóban létezik olyan változat, hogy "tú en uranoisz," de emellett csak a D kódexet hozza föl, s a főszöveg vagy a hozzá hasonlók mellett egy egész sereget. Az UBS 4. kiadása, amely A, B, C bizonytalansági osztályok szerint említi a variánsokat, e helyen hallgat, azaz a "tú en uranoisz" változatot úgy minősíti, hogy az labdába sem rúghat. Ezért a Biga által tett állítás ("az eredetiben más áll") nincs megalapozva.
(Mt 245,30) ""feltűnik az Emberfiának a jele" - A többség képzeletében egy óriási kard, kereszt vagy magának Jézusnak a hatalmas képe él. Ha azonban jobban megnézzük az eredeti görög szöveget, láthatjuk, hogy a magyar fordítások nem pontosak. A pontos fordítás az lenne, hogy feltűnik az Emberfiának a jele, aki az égben van. Tehát nem a jel az égi, hanem az Emberfia az égi."
Csak kutyafuttában szólok hozzá, nincs is nálam az apparátus, csak a webes főszöveg. De aszerint nincs igazad: „kai tote fanészetai to szémeion tú hüiú tú anthrópu en uranó.” A te verziódhoz ez kellene: „tú en uranó.” Nem tudom, miféle forrásból szedted ezt az állítást, de ezután ne bízz benne annyira. Ha van is ilyen változat, azért nem szabad a NA26 főszövegét nemlétezőnek állítani.
Természetesen járok, a Keresztény Advent Közösségbe (bővebbet a www.kerak.hu -n találsz rólunk), és tanítok is Bibliatanulmányokat kisebb csoportokban. Egyébként ezirányú diplomát a Sola Scriptura fősikolán szereztem...
Mt. 5.18 Mert bizony mondom néktek, hogy amíg az ég és a föld el nem múlik, egy ióta vagy egy vessző sem vész el a törvényből, míg minden be nem teljesedik.
Mivel ahogy már beszétünk róla itt és a preterizmus topicban is, az ég és föld elmúlt (már több ég és föld elmúlt az Ószövetség szerint, a legutóbbi az ószövetségi rendszer képe), így tehát minden beteljesedett, az ünnepeket is beleértve.
Először is engedjétek meg, mint e topic alapító gazdája hadd köszöntsem körünkben Zsoltit, remélem aktív levelezést tudunk majd folytatni erről a témáról. Azért is örülök neked, mert így mindhárom értelmezési irányzat képviselője "jelen van" ennek a témának a kitárgyalásához.
Nos vágjunk a közepébe. Amiben mindhárman egyetértünk, az a tavaszi ünnepkör azonosítása az Úr Jézus Krisztus földi életének eseményeivel, és a Pünkösd történéseivel kapcsolatosan. Amiben mindhárman különbözünk, az az őszi ünnepkör eseményinek azonosítása.
Nem akarok nagyon hosszú levezetésekbe bocsátkozni, ezért most csak a legfontosabb ünnep a Jom Kippúr, vagyis a nagy engesztelési nap eseményeit gondoltam alaposabban bemutatni a végidő összefüggésében.
Azt szeretném elsősorban megmutatni, hogy az Úr Jézus Krisztus visszatérése nem következhet be a nagy engesztelési nap előtt!
A Biblia arról beszél, hogy az utolsó napokban, a végső időben történik majd a szenthely "megigazítása" vagy "megtisztítása": Dn. 8:14, vö. 17, 19, 26
A héber szövegben a "nicdaq" ige található (vö. "caddiq"=igaz), amelynek az elsődleges jelentése: "megigazíttatik". Gazdag jelentéstartalmú szó, így jogosultak a következő fordítások is: "megtisztíttatik, helyreállíttatik, kiderül az igazsága". A "szenthely megigazítása vagy megtisztítása" ismert ószövetségi fogalom: ez történt az évenkénti ünnepek egyikén, a nagy engesztelési napon: III. Móz. 16. fej. Lásd különösen a 16. és 30. verset
Az ószövetségi évenkénti ünnepek – teljes felsorolásuk III. Móz. 23. fejezetében – viszont a nagy üdvtörténeti események, Krisztus történelmi megváltó műve előképei, prófétikus ábrázolásai voltak a Kol. 2:16–17 szerint.
(Fordítási helyesbítés: "szombatok" áll a görög szövegben, ami nem a hetenkénti szombatokra, hanem az évenkénti, ún. ceremoniális szombatokra vonatkozik. Lásd ezzel kapcsolatban a szövegösszefüggést is, valamint az itt található "árnyék" kifejezést vö. Zsid. 10:1 és 8:5)
A történelmi beteljesedés – amiben egyetértünk - az első fél év ünnepeivel kapcsolatban:
Jézus a páska napján halt meg, a zsenge kéve bemutatásának napján támadt fel, és a hetek ünnepén, avagy pünkösd napján áradt ki a Szentlélek. Az időbeli egybeesésen túl kifejezett igei hivatkozások is megerősítik, hogy az első fél év ünnepei a Krisztus első eljövetelekor beteljesedett nagy üdvtörténeti események előképei voltak. A dátum fontos ezeknél az ószövetségi ünnepeknél, mivel külön hangsúlyozott volt, hogy a "szabott időben" (III. Móz. 23:4) kell gyülekezniük ezekre. Nem lehetett áthelyezni tehát ezeknek az ünnepeknek az idejét, ami nyilván arra mutatott, hogy az időpontok is különleges jelentést hordoznak. Kézenfekvő a következtetés, hogy a második fél év kezdetén levő, 7. hónapi ünnepek a Jézus második eljövetelével kapcsolatos üdvtörténeti események előképei voltak.
Az évi ünnepek a szentély, a templom szolgálatához tartoztak. A templomi szertartások középpontjában álló helyettes áldozat, Krisztus golgotai áldozata beteljesedése után azonban az ószövetségi templom szolgálatainak érvényessége megszűnt! Hamarosan (i. sz. 70-ben) maga a szentély is leromboltatott: Mt. 27:51, Dn. 9:26, vö. Mt. 24:1–2, Lk. 19:41–44. Ezt különösen Zsolti figyelmébe ajánlom!
Ezért a második fél év ünnepei már a mennyei szentélyhez kapcsolódnak, amelynek a "másolata" és "árnyéka" volt az ószövetségi szentély. Az újszövetség szenthelyére vonatkozó igei kijelentések: Dn. 9:24, Zsid. 8:1–2, 5, Jel. 15:5, 8, Jel. 11:19
Mindezekből következik, hogy az "utolsó időben" csakis a mennyei szentély megigazításáról lehet szó. "A mennyei szenthely megtisztításának" fogalma megtalálható az Újszövetségben:
Zsid. 9:23–24, Jel. 11:19, vö. III. Móz. 16:2, és Jel. 15:5, 8, vö. III. Móz. 16:7
"A szenthely megtisztítása" jelképes fogalmának valóságos jelentését az ószövetségi szenthely-megtisztítási ünnep jelképrendszerének gondos tanulmányozása által tárhatjuk fel: III. Móz. 23:26–32, III. Móz. 16. fejezet, különösen fontos kijelentések ezen belül: 30–31. vers
A mennyei szentély "megigazítása" Krisztus főpapi szolgálatával történik. Az ószövetségi szentély évenkénti, a nagy engesztelési napon történő megigazításakor (vagy megtisztításakor) a főpap teljesített szolgálatot. Mindenekelőtt ez különböztette meg őt a közönséges papoktól, hogy egyedül ő léphetett be ezen az évi egyetlen alkalmon a szentek szentjébe. A mennyei szentély megigazítása csak az újszövetség főpapja, azaz Krisztus szolgálatával mehet végbe, aki egyben a naponkénti közbenjáró is. A halandó emberek szolgálatával megvalósuló ószövetségi előkép nem fejezhette ki ezt az igazságot, hogy a papok és a főpap ugyanazon személyt jelképezik, az egyetlen Megváltót és Közbenjárót.
A kereszténységben régtől fogva kialakult a Krisztus hármas tisztéről vagy hivataláról – próféta, főpap, király – szóló tanítás. Különösen a Zsidókhoz írt levél nevezi Jézust ismételten főpapnak: Zsid. 4:14–15, Zsid. 5:1–5, Zsid. 8:1–2
Az a tény, hogy a Biblia főpapnak is nevezi Krisztust – isteni személye méltóságának kiemelése mellett –, arra mutat, hogy Krisztus teljesíti be a nagy engesztelési napon végzett főpapi szolgálat előképét is.
A szenthely megtisztításának eseményei és azok jelentése a valóságban:
Az első és alapvető kérdés: Miért van szükség a mennyei templom megigazítására, mitől kell azt megtisztítani? A válasz az ószövetségi előkép szertartásának leírásából olvasható ki: III. Móz. 16:16
A "megtisztítás" valamint az "engesztelés" (elfedezés) fogalma bűnrendezésre, bűntől való megtisztításra utal. A szenthely megtisztítása az engesztelési vagy bűnrendezési eljárás végső szakasza és teljes lezárása.
Az ószövetségi szentélyre a bűnbánó bűnösök naponkénti áldozatai által háríttattak át a bűnök. A bűnöstől az áldozati állatra, majd az áldozati állat vérét hordozó papra, majd onnan a szentélyre hárultak át, mivel az állat vérét a szenthelyen, a függöny előtt hintették el, vagy pedig az oltár szarvát kenték meg vele.
III. Móz. 4:3–6, 22–25, Jer. 17:1
A mennyei szenthelyre úgy háríttatnak át a bűnök, hogy Krisztusra mint helyettes áldozatra helyeztetnek hitben, amikor az újszövetség hívői megvallják ezeket neki. Ő, mint közbenjáró, hordozza ezeket, Isten előtt hivatkozva kiontott vérére és bocsánatot szerezve számukra:
Jn. 1:29 (az eredeti szövegben: "hordozza" a világ bűneit), Zsid. 7:17, 22–25, I. Tim. 2:5–6, I. Jn. 2:2
A bűn azonban a Krisztusra való áthárítás és a bűnbocsánat elnyerése után is "felírva" marad "Isten könyvében" a mennyei szenthelyen, egészen a szenthely megtisztításáig, a bűnök végleges eltörléséig: Jer. 17:1, Jer. 2:22, Ésa. 65:6–7/a
Isten azáltal, hogy megbocsátja a valóságos törvényszegéseket – vagyis elengedi a büntetést, és életet és kegyelmet ad a bűnösnek – a "bűn zsoldja a halál" törvény (Rm. 6:23) ellenére, mintegy megterheli önmagát. Bizonyos értelemben vád alá kerül a világmindenség színe előtt, és kételyek támasztására ad lehetőséget igazságosságát illetően (Jel. 12:10; Júd. 9). El kell jönnie annak az időnek, amikor meg kell tisztítania, "meg kell igazítania" a mennyei szenthelyet, azáltal, hogy igazolja a bűnnel és a bűnösökkel szemben követett eljárásának igazságosságát. A megbocsátott bűnök tisztátalansága ebben az értelemben terheli a szentélyt, amíg meg nem valósul a szenthely megtisztítása.
Kifejező ábrázolása ez annak, hogy a szent Isten hordozza emberek bűneit, mindaddig, míg "leperli lelkük perét" (Jer. sir. 3:58). Krisztus – mint áldozat és mint bűnhordozó főpap – viseli az ember bűnének terhét, és ezáltal bizonyos értelemben az egész menny is részesévé válik a bűnhordozásnak. A szent Isten maga foglalkozik a bűnnel, Ő vállalja a terheket és vádakat azért, hogy az elveszett, bűnös emberen segítsen.
A nagy engesztelési nap szertartása vezet rá, hogy meglássuk a különbséget a papi és a főpapi szolgálat, avagy a bűnök megbocsátása és eltörlése között. Az a tény, hogy Krisztus pap és főpap, azt jelenti, hogy a pap és a főpap különböző tartalmú szolgálatát egyaránt teljesíti. Izráel összes papja és főpapja Őt ábrázolta, Ő mindkét szolgálatnak az előképét beteljesíti. A két szolgálat különbsége:
Papi szolgálat: Naponkénti, A bűnök megbocsátásáért történik, A bűnök a szenthelyre háríttatnak
Főpapi szolgálat: Egyszeri, A bűnök eltörléséért történik, A bűnök örökre megsemmisíttetnek
Az adós szolga példázata különösen világosan szemlélteti, hogy a megbocsátás csak mintegy a büntetés felfüggesztése, de még nem a feljegyzések megsemmisítése: Mt. 18:21–35
Hasonlóképpen mutatja a következő fontos ószövetségi igeszakasz is, hogy a már megbocsátott bűnök is visszahárulhatnak a bűnösre, ha a későbbiekben cselekedetei méltatlanná teszik bűnei végleges eltörlésére: Ezék. 18:21–25
Végezetül ígéretemhez híven: A nagy engesztelési nap eseménysorozatának részletes áttekintése:
A gondos tanulmányozás ahhoz az eredményhez vezet, hogy a nagy engesztelési ünnep egyetlen napján végbement szertartások egy egész korszakot ábrázoltak, a megváltási terv befejező szakaszának – az utolsó ítéletnek – a teljes eseménysorozatát vázolták fel. Magában foglalja ez az eseménysorozat Krisztus második eljövetelét is mint központi eseményt.
Mindenekelőtt két idézet annak bemutatására, hogy a zsidók hogyan értelmezték és értelmezik a mai napig is a nagy engesztelési nap, valamint az azt megelőző emlékeztető kürtzengés jelképes cselekményét:
"A »Jóm Kippúr« (az engesztelési nap) ünnepi rendje már az Első Szentély idejében kialakult, s nem változtattak rajta a Második Szentély idején sem. »Örök törvény« írja a Tóra, tehát nem szabad rajta változtatni… Ez az a nap, amikor az élet és halál könyve nyitva van Isten előtt és ítélete megpecsételésének félelme hatja át a gyarló halandót." (Jólesz Károly: Zsidó hitéleti kislexikon, Budapest, 1987, 92. l.)
"A sófárfúvást meg kell különböztetni a »trombita«-fúvástól, ami ünnepi és újholdnapi áldozatok bemutatása alatt volt kötelező (IV. Móz. 10:10). A sófárfúvásnak egész más értelme volt, inkább félelemkeltés vagy felriasztás (lásd Ámos 3:6), míg az ezüsttrombiták fúvása általában ujjongást fejezett ki. A sófárhangot, amely régi hagyomány szerint meghatározott dallamú volt, ősidők óta figyelmeztetésnek tekintették, amely megtérésre és bűnbánatra serkent, emlékeztetvén a sínai-hegyi sófárhangokra.
Az emlékeztetőnapot pedig, a Jóm Kippurral (nagy engesztelési nap) végződő »tíz bűnbánati nap« kezdetét az önvizsgálat és alázatos bűnbocsánatért való fohászkodás napjának tartották… Az Újév sófárjának bibliai parancsa nagy jelentőségű. Azt jelenti: »Serkenjetek fel, ti szunnyadozók, és mérlegeljétek tetteiteket, gondoljatok Teremtőtökre és térjetek vissza Hozzá bűnbánatban… Vizsgáljátok meg jól lelketeket és vegyétek szemügyre tetteiteket: hagyjátok el valamennyien gonosz útjaitokat és gondolataitokat, és térjetek vissza Istenhez, hogy könyörüljön rajtatok.« (Maimonidesz)" (Dr. J. H. Hertz: Mózes öt könyve és a haftárák, III. köt., Bp., 1984, 250–251. l.)
"A Rós háSánát (a kürtzengés, illetve a sófárfúvás ünnepe) és a Jóm Kippúr ünnepét Jámim Nóráimnak (»félelmetes napok«-nak) is nevezik, arra a félelemre utalva, amely az embert elfogja az ítélet napján." (Jólesz: i. m., 191. l.)
Mikor és milyen módon (milyen áldozattal és öltözetben) léphetett be a főpap a szentek szentjébe: III. Móz. 16:1–3
"Midőn a szentek szentjébe belépett, nem ölthette magára aranynyal díszített ornátusát, amelyet minden más alkalomkor viselnie kellett »méltóságára és fényes díszéül« (II. Móz. 28:2), hanem egyszerű fehér lenruházatban jelent meg az Örökkévaló színe előtt. Ez az alázatosságot és a gondolat tisztaságát jelképezte, ami a szent napon elengedhetetlen volt." (Hertz: i. m., 152. l.)
Megfigyelésre méltó, hogy az egyszerű papi öltözetet is "szent ruhának" mondja a 4. vers. Áronnak meg kellett mosdania, mielőtt magára öltötte volna ezt a ruhát. Bizonyára azt jelképezte ez, hogy Krisztus Emberfiaként is "szent, ártatlan és szeplőtelen volt" (Zsid. 7:26), azaz "szolgai formában" élt földi élete is bűntelen, tökéletes volt. Ezért a földi papnak át kellett éreznie a maga méltatlanságát, amikor az Ő előképévé lett a jelképes szolgálatban. A népben is tudatosulnia kellett annak, hogy mennyivel magasabb rendű lesz az igazi főpap a földi, emberi főpapnál, aki az utolsó ítéletben őket képviseli.
Hogyan jutott kifejezésre a nagy engesztelési napon elsőként bemutatott áldozatnál az előkép és a valóság különbsége: III. Móz. 16:6, 11–13, Zsid. 7:27/a, 28
"Ezek a főpap személyes áldozatai, a költségeit is neki kellett viselnie. A saját bűneiért való engesztelés volt az első cselekedete a nagy napon. Csak miután megtisztult a saját bűneitől, vált alkalmassá arra, hogy mások bűneiért is bűnbocsánatot szerezzen." (Hertz: i. m., 151. l.)
Még egy másik mozzanat is erőteljesen hangsúlyozta a földi főpap különbségét az igazival szemben. Két tele marok jó illatú fűszert és az oltárról vett eleven szenet kellett tenni a tömjénezőbe, és ennek "fedezete mellett" mehetett be csak Áron a szentek szentjébe. Az így keletkezett jó illatú füstfelhő egészen befedte a frigyláda fedelét, amely Isten jelképes trónusa volt. Így kellett tennie, "hogy meg ne haljon". Tökéletesen ábrázolta ez a jelkép, hogy milyen elfogadhatatlan a bűnös ember Isten színe előtt. Krisztus személyében azonban olyan főpapunk van, aki tökéletes, aki félelem nélkül állhat meg a szent Isten előtt és képviselheti a bűnös embert.
Kikért végezte a főpap a másodikként bemutatott áldozatot, mit fejezett ki a vele összefüggő sorsvetés, és milyen eseményekben teljesedik be ez az előkép az újszövetségben, illetve a valóságban: III. Móz. 16:7–9, 1–16, Dn. 7:9–10, 13, Jn. 5:22, 27
"Ibn Ezra és Nachmanidesz egy pusztai démon nevének tekinti (az Azázel nevet). A legtöbb modern Biblia-kutató is ezen a véleményen van." (Hertz: i. m., 154. l.) Az Azázel név nyilvánvalóan Sátánra utal. A másik bakot viszont az "Úrért való baknak" nevezték, és ennek vére tisztította meg a bűntől az izráelitákat és az egész templomot véglegesen. Olyan kijelentéssel találkozunk tehát itt, amely nyílt szóval azonosította a jelképet. Az "Úr" maga lesz bűnért való áldozattá a népért. Isten ad áldozatot a bűnös emberért, és az áldozat maga is isteni személy, "Úr" lesz.
A két bak közötti sorsvetés valószínűleg a Krisztus és Sátán közötti kiélezett küzdelemre utal. A világmindenség biztonsága, bűntől való szabadsága forog kockán. Az a tény, hogy a sorsvetés ennek az ünnepnek a jelképes eseménysorozatába volt belefoglalva, bizonyára azt fejezi ki, hogy a valóságos engesztelési nap folyamán végleg megpecsételődik a kettőjük közötti küzdelem, ekkor zárul le végérvényesen.
Maga az áldozat nem volt más, mint más napokon. Szabályos "bűnért való áldozatként" mutatta be Áron. Azt fejezte ki ez, hogy a nagy engesztelési napnak megfelelő újszövetségi szolgálatban sem új vagy más az áldozat a naponkénti, bűnbocsánatot szerző áldozathoz képest. Krisztus egyetlen áldozata tökéletes, mindenkor elégséges és örökre szóló. Lásd: Zsid. 10:14.
Különbség volt viszont abban, hogy most bevitte a főpap a vért egészen a szentek szentjébe, s a frigyláda elé és közvetlenül annak a fedelére hintett a vérből. Ezen a napon, e szertartás által lett egészen nyilvánvalóvá, hogy Isten szentsége miatt nem maradhat büntetlen az ember bűne. (A megsértett törvény, a Tízparancsolat kőtáblái voltak a frigyládában.) Ezért van az, hogy ember csak úgy nyerhet bocsánatot, ha a helyettes áldozat vére – aki helyette elszenvedte a büntetést – mintegy bizonyságul és befedezésül bemutattatik az Isten színe előtt, akinek "trónja" a szent törvényen nyugszik. Ez a szertartás értelmezte tehát azt a naponkénti eljárást is, amikor a bűnért való áldozat véréből a függöny felé hintettek vagy az oltár szarvaira kentek. Ez is arra szolgált, hogy a törvénysértéssel szemben Isten színe előtt befedeztessék a bűnös. Azért nem a szentek szentjében végezték a naponkénti szertartást, mert oda csak maga a főpap léphetett be egy évben egyszer, és ő is csak különleges előkészület és a saját bűneit befedező áldozat mellett, mint az előbbiekben láttuk.
A nagy engesztelési nap szertartása azt jelképezte, hogy egyszer közvetlenül Isten színe elé kerül a naponkénti bocsánatért folyamodó bűnösök esete, és szembesül a törvény ítéletével. Ez egyszerre lesz, együttesen mindenki felett, "Izráel fiainak mindenféle bűneit, tisztátalanságait és vétkeit" illetően. Maga a főpap, az igazi főpap lesz a bírájuk ekkor mint Emberfia, mint a bűnbánó bűnösök képviselője, aki tulajdon áldozatával fedezi be őket.
Azt a tényt, hogy a földi szentély nagy engesztelési napja a menynyei templomban zajló végső ítéletet ábrázolta, Jel. 11:18–19 tanúsítja a legvilágosabban. Kitűnik ebből, hogy az ítéletnek ez a része csak "Isten szolgáit" érinti, azokat, akik előzőleg a szentélyhez járultak bűnbocsánatért a naponkénti szolgálatok folyamán.
Milyen rendelkezés volt érvényben azalatt, míg a főpap a szentek szentjében végezte a népért való közbenjárás szolgálatát: III. Móz. 16:17
A naponkénti papi szolgálat szünetelt a főpapi szolgálat idején. Ez nem jelentette azt, hogy az egyes bűnökre már nem lehetett bocsánatot nyerni ezen a napon, hiszen a főpap Isten színe előtt az egész népért és minden lehetséges bűnük engeszteléséért (befedezéséért) könyörgött, és ugyanazt a bűnért való áldozatot mutatta be az egész népért, amely által a naponkénti szolgálatban is nyerték a bűnbocsánatot. A főpapi szolgálat magában foglalta a papi szolgálatot is, de azt meg is haladta.
A "senki se legyen a szentélyben" rendelkezés a döntő változásra utalt: a papi szolgálatot visszavonhatatlanul felváltotta a főpapi szolgálat. Ha egyszer az igazi Főpap belépett a mennyei szentek szentjébe és megkezdte főpapi, bírói szolgálatát, senki sem változtathat ezen a döntő fordulaton. Jelenések könyve 10. fejezetében Jézus ünnepélyes esküt tesz, hogy miután az utolsó meghatározott prófétikus idő is lejár, befejeződik, visszavonhatatlanul lezárul a megváltás terve (Jel. 10:1–2, 6–7).
Mit tett a főpap a szentek szentjében való szolgálatának befejezése után, és mi volt ennek a jelentősége: III. Móz. 16:18–19, vö. Jer. 17:1, Zsid. 9:27–28
Nagyon világosan szemlélteti ez a rendelkezés, hogy az egész ünnepi szertartás lényege azoknak a bűnöknek az eltávolítása volt, amelyeket az esztendő folyamán a naponkénti áldozatokkal a szentélyre hárítottak. Így is fogalmazhatunk: az engesztelés munkáját kellett befejezni a különleges főpapi szolgálat által ezekért a bűnökért. A főpap először hintett a nép bűnéért feláldozott bak véréből a szentélyben, ahová a naponkénti áldozat során bűnöket hárítottak át, ezután a bak vérével megkente az oltár szarvait, amelyet szintén megkentek a naponkénti áldozatok során a bűnáthárítás jelképeként. Határozottan úgy mondja az ige, hogy ez az újbóli áldozati vérrel való meghintés vagy megkenés szintén engesztelés volt, azaz az engesztelés művéhez tartozott (18. vers).
Azt a döntő igazságot érthetjük meg e jelképek által, hogy a bűn rendezése, engesztelése nem egyetlen esemény, hanem egy folyamat, amelynek során a bűnök először megbocsáttatnak, azután pedig végleg eltöröltetnek. Először csak levétetnek rólunk és átháríttatnak a mennyei szentélyre, azután pedig onnét is eltávolíttatnak ugyanazon engesztelő áldozat által, amely által megbocsáttattak. Mindez ugyanazon közbenjáró által történik – Krisztus által –, aki pap és főpap egy személyben, de nem egyszerre és nem egy időben. Krisztus papi szolgálatot végez először – évszázadokon át –, majd az idők végén felváltja ezt a főpapi szolgálat, amely magában foglalja az előbbit is, de annál többet is: a közbenjárói mellett az ítélőbírói szolgálatot is.
Keresztények tömegei előtt ismeretlen ez az igazság, amely pedig alapvető a megváltás, avagy az engesztelés műve megértéséhez személyes hitéletünk gyakorlatában is. Az általános felfogás az, hogy az engesztelés egyszer s mindenkorra megtörtént és befejeződött a kereszten. A mi egyéni életünkben pedig egyszer s mindenkorra megtörténik és lezárul a megbocsátással. A keresztények túlnyomó többsége semmit sem tud arról, hogy bűneink a bűnbocsánat elnyerése után is "felírva" maradnak a mennyei szentélyben, amint "Júda vétkei is vastollal voltak felírva az oltár szarvaira" a földi szentélyben, amely a mennyei valóságot ábrázolta. A nevünkön maradnak még ezek a bűnök, noha levétettek rólunk a megbocsátással, amiképpen a nagy engesztelési napon is "Izráel fiai mindenféle bűneiről, vétkeiről és tisztátalanságairól" volt még szó, noha a naponkénti papi szolgálat által megbocsáttattak ezek a bűnök. Csak a nagy engesztelési nap szolgálata, vagyis az ítélet munkája és a főpapi szolgálat távolíthatja el onnét azokat.
Az engesztelés vagy bűnrendezés munkája csak Krisztus második eljövetelével zárul le, mert akkor jelenik meg Ő "bűn nélkül, azoknak, akik Őt várják üdvösségükre" (Zsid. 9:28). Népe bűnei tehát mindaddig léteznek még, noha megbocsáttattak már. Ezért miután az emberek meghalnak, szükség van még egy egyetemes, végső ítéletre is felettük.
Mit tett a főpap mindezek után az Azázelért való bakkal, és mit jelképezett ez: III. Móz. 16:10, 20–22, 26
Egy meglepő kijelentést találunk a 10. versben: azáltal, hogy elküldik ezt a bakot "Azázelnek a pusztába", engesztelés történik. Ismét azt láthatjuk, hogy az engesztelés műve többet foglal magában, mint csupán Krisztus kereszthalálának eseményét, noha ez a legdöntőbb, leghatalmasabb és legcsodálatosabb eseménye. Az engesztelés szó a bűnrendezés egész eljárását jelöli. Ez pedig még a bűn Sátánra való végső áthárítását is magában foglalja.
Fontos, hogy jól megértsük Isten bűnnel szembeni eljárását. Sokan úgy értelmezik, hogy Isten egyszerűen csak elengedi, elnézi a bűnt a bűnbocsánat által. Isten azonban soha nem veszi könnyen a bűnt. Nem elnézi, hanem elrendezi. A bűnrendezés mindenekelőtt abban áll, hogy Isten semmiképpen sem hagyja büntetlenül a bűnt. Ez az igazság szentségének és sérthetetlenségének megerősítése miatt fontos. Tehát vagy a bűnös bűnhődik érte, vagy a helyettes áldozat viseli el a büntetését – de büntetlenül nem maradhat a bűn (II. Móz. 34:6–7). Továbbá az is szükséges, hogy Isten megszabadítsa a bűnöst a bűntől elméjében és lelkében, mert csak így oldozhatja fel őt a "bűn zsoldja a halál" törvénye alól. Az ítélő főpapi szolgálatra éppen azért van szükség, hogy megállapíttassék, kik fogadták el ezt a szabadítást ténylegesen a bűnbocsánatért folyamodók közül, ennek alapján maradhat nevük az élet könyvében, kaphatják vissza az örök életet Jézus visszatérésekor.
De az elkövetőn kívül még valaki felelős a bűnért: a felbujtó, a kísértő: Sátán. Ezért az engesztelés, vagyis a bűnrendezés eljárása azt is megkívánja, hogy ő is elnyerje büntetését. A főpap a nagy nap utolsó mozzanataként az Azázelt, illetve Sátánt jelképező bak fejére tette a kezét és megvallotta "Izráel fiainak minden hamisságát, vétkét és mindenféle bűnét" (21. vers). Érdekes az isteni igazságosságnak az az elve, hogy csak azok bűnei háríttatnak Sátánra, akiknek bűnei megbocsáttattak és eltöröltettek Isten előtt Krisztus áldozata által. Ezek az emberek nem azonosultak a bűnnel. Nyilvánvalóvá lett, hogy áldozatként kerültek a bűn és Sátán hatalmába, mivel hálásan fogadták Krisztus szabadítását és a saját választásuk alapján visszautasították a bűnt. A többiek bűneiért – akik nem akarnak szakítani a bűnnel, hanem azonosulnak vele – Isten nem teszi felelőssé Sátánt, mivelhogy maguk is kedvelik a bűn útját.
Mivel a bak bűnhordozó volt, mintegy fertőzötté lett általa az az ember, aki a pusztába kikísérte, ezért meg kellett mosakodnia (III. Móz. 16:26).
Mit tett a főpap, miután a bűnöket Azázel bakjára hárította: III. Móz. 16:23–24/a
A pap ezután letette végre bűnhordozó szerepét azáltal, hogy letette a gyolcsruhát, megmosdott, és főpapi ruhájába öltözött, s így ment ki a szentélyből, hogy a várakozó népet megáldja. Ez volt a nagy engesztelési nap csúcspontja. Amiképpen a főpap főpapi öltözetében jelent meg a várakozó gyülekezet előtt a szentek szentjében végzett szolgálatának befejezése után, úgy fog Krisztus is dicsőséges öltözetben megjelenni második eljövetelekor. Azzal ért véget az ünnep, hogy a főpap visszaöltözött saját főpapi ruhájába. Ami ezután következett még, ezen a napon (24/b–25, 27–28. vers), az már nem a nagy engesztelési nap különleges szertartásához tartozott, hanem a rendes naponkénti szolgálathoz, illetve a bemutatott áldozatok maradványának szokásos elrendezése volt. Izráel népe a szent sátor és a templom istentisztelete által nyert oktatást Jézus Krisztus haláláról és papi szolgálatáról, évenként egyszer pedig előre irányíttatott gondolatuk a Krisztus és Sátán között folyó nagy küzdelem utolsó eseményére, a világegyetem bűntől és bűnöstől való megtisztítására.
Milyen felhívás és ígéret szólt a népnek ezzel az ünneppel kapcsolatban: III. Móz. 16:29–31
Az engesztelés záró műve nem valósulhatott meg pusztán a főpap szolgálatával. A nép lelki részvételére is szükség volt. Teljes figyelemmel kellett követniük főpapjuk közbenjáró, ítélő és megtisztító szolgálatát, annyira, hogy szigorú munkaszüneti nap volt számukra ez a nap. Lelküket pedig meg kellett alázniuk Isten előtt böjtölés és könyörgés által. (A "megsanyargatás"-nak fordított héber kifejezésnek ez a pontos értelme.) "Szombatok szombatja" nektek ez a nap – mondta az Úr. A hetedik napi szombat megünneplése alapvetően az "Istennek szentelésben" állt a IV. parancsolat szerint (II. Móz. 20:8–11). Tehát a megváltási műnek ebben az utolsó szakaszában, amelyet a nagy engesztelési nap jelképezett, különösképpen az kívántatik meg Isten népétől, hogy minden lehetséges figyelmet és erőt a Krisztus szolgálatával való együttműködésre szenteljen.
Ezen a napon minden bűnüktől megtisztultak az Úr előtt" – hangzott az ünnepélyes ígéret (30. vers). A főpap nemcsak a szentélyt tisztította meg ezen a napon, hanem a népet is. Az ünnep cselekménysorozatában való lelki részvétel nyilván eszköz volt ehhez. Másrészt előkép is ez: Krisztus főpapi szolgálata idején Isten egyházának különleges lelki magaslatra kell jutnia, rendkívüli győzelmet kell elérnie a bűn felett.
"Csináltass magadnak két kürtöt, vert ezüstből csináltasd azokat, és legyenek azok néked a gyülekezet összegyűjtésére, és a táborok megindítására. És mikor megfújják azokat, gyűljön te hozzád az egész gyülekezet, a gyülekezet sátorának nyílása elé. Ha csak egyet fújnak meg, akkor gyűljenek hozzád a fejedelmek, Izráel ezereinek fejei?És mikor viadalra mentek a ti földetekben, a titeket háborító ellenségetek ellen, akkor is azokkal a kürtökkel fújjatok riadót, és emlékezetben lesztek az Úr előtt, a ti Istenetek előtt, és megszabadultok a ti ellenségeitektől." (4Mózes 10, 2-4 és 11.)
A kürtzengés ünnepe az első őszi ünnep, és az ötödik a zsidó ünnepek sorában. A hetedik hónap első napjára esik. A hetedik hónapban még két másik ünnep követi a kürtzengés ünnepét: az engesztelés napja a 10. napon, és a sátorok ünnepe a 15. napon.
Az első négy ünnep, a tavaszi ünnepek (pászka, kovásztalan kenyerek ünnepe, első zsenge, pünkösd) üdvtörténeti szerepe Jézus első eljövetelekor már beteljesedett. A tavaszi ünnepek mind a megváltás elkezdéséhez kapcsolódnak. A hetedik hónapban pedig beteljesedik az, ami az első hónapban elkezdődött, vagyis az őszi ünnepek a megváltás beteljesedéséhez kapcsolódnak. Ez Jézus második eljövetelekor fog megvalósulni. Az őszi ünnepek közül az első a kürtzengés ünnepe.
A kürtzengés célja az Ige alapján (4Mózes 10, 2-4 és 11.):
A gyülekezet összegyűjtése, és a táborok megindulása (2-4 vsz.). Ez újszövetségi szinten a halottak feltámadását és az elragadtatást jelenti, azt, amikor az Egyház természetfölötti szintre költözik.
A 9. versszakban az Ige a harc megkezdéséről beszél. A thesszalonikaiakhoz írt levélben Pál is arról beszél, hogy az Úr riadóval, arkangyal szózatával jön vissza. Ekkor a kegyelmi időszaknak vége lesz és Isten háborút kezd viselni a világban lévő sátáni erőkkel szemben.
A harmadik eset amikor kürtöt fújtak Izraelben az új király megkoronázásakor volt. A Jelenések könyvében is kürtzengés után következik be Jézus megkoronázása és a hatalomba való beléptetése.
Ezen az ünnepen mindig kosszarvból készült kürtöt kellett megfújni a zsidóknak. Izrael ugyanis a kosszarv által szabadult meg a múltban, és fog a jövőben is megszabadulni. Amikor Ábrahám Izsákot fel akarta áldozni Istennek, Isten egy kost küldött, ami a szarvánál fogva akadt fenn a szövevényben. A szarv az erő és hatalom jelképe a Bibliában. A kosszarv így a Isten Bárány, Jézus Krisztus hatalmát is jelképezi. Az pedig, hogy megfújják a szarvat, a Bárány hatalomba való beléptetését jelenti. Jézusnak adatott minden hatalom mennyen és földön, de a hatalma gyakorlását most még korlátozza azért, hogy minél több ember megtérhessen, és üdvösséget nyerjen.
Az Úr napja, vagy más néven az ítélet napja az a nap, amivel Isten lezárja a történelmet. A Jelenések 1, 9-11-ben erre a napra jutott el János szellemben. Figyeld meg, hogy János egy beszélő sófárt hallott, és amikor megfordult, Jézust látta. A Jelenések 4, 1-2 ?ben pedig újra a kürtöt hallotta János. A kürt pedig azt mondta neki, hogy "jöjj fel ide". János szellemben átélte mindazt, ami az Egyházzal fog történni azon a napon, amikor az Úr visszajön. Amikor az első kürtszót hallotta, akkor megjelent neki Jézus dicsőségben, amikor a másodikat, akkor pedig elragadtatott a mennybe.
A kürtzengés miatt nem hiábavaló a te munkád az Úrban:
"Ímé titkot mondok néktek. Mindnyájan ugyan nem aluszunk el, de mindnyájan elváltozunk. Nagy hirtelen, egy szempillantásban, az utolsó trombitaszóra; mert trombita fog szólni, és a halottak feltámadnak romolhatatlanságban, és mi elváltozunk. Mert szükség, hogy ez a romlandó test romolhatatlanságot öltsön magára, és e halandó test halhatatlanságot öltsön magára? Azért szerelmes atyámfiai erősen álljatok, mozdíthatatlanul, buzgólkodván az Úrnak dolgában mindenkor, tudván, hogy a ti munkátok nem hiábavaló az Úrban." (1Kor 15, 51-53 és 58.).
Az Úr napja
"Mert ezt mondjuk néktek az Úr szavával, hogy mi, a kik élünk, a kik megmaradunk az Úr eljöveteléig, épen nem előzzük meg azokat, a kik elaludtak. Mert maga az Úr riadóval, arkangyal szózatával és isteni harsonával leszáll az égből: és feltámadnak először a kik meghaltak volt a Krisztusban; Azután mi, a kik élünk, a kik megmaradunk, elragadtatunk azokkal együtt a felhőkön az Úr elébe a levegőbe; és eképpen mindenkor az Úrral leszünk. Annakokáért vigasztaljátok egymást e beszédekkel. Az időkről és időszakokról pedig, atyámfiai, nem szükség, hogy írjak néktek; Mert igen jól tudjátok ti magatok, hogy az Úrnak napja úgy jő el, mint a tolvaj éjjel. Mert a mikor ezt mondják: Békesség és biztonság, akkor hirtelen veszedelem jön rájok, mint a szülési fájdalom a terhes asszonyra; és semmiképen meg nem menekednek. De ti, atyámfiai, nem vagytok sötétségben, hogy az a nap tolvaj módra lephetne meg titeket. Ti mindnyájan világosság fiai vagytok és nappal fiai; nem vagyunk az éjszakáé, sem a sötétségé!" (1Thess. 4, 15 ? 5, 5)
A thesszalonikaiak pontosan ismerték az idők, időszakok számítását és jelentőségét. Azt már tudjuk, hogy az első négy ünnep prófétai tartalma pontosan az ünnepek napján teljesedett be. Nem állíthatjuk biztosan, hogy az utolsó három ünnep esetében is így lesz ez, de minden okunk megvan ezt feltételezni. Isten nem véletlenül rendelte az ünnepeket, ezeknek üdvtörténeti jelentőségük van.
Az őszi ünnepek sorában az első a kürtzengés ünnepe. Ekkor Isten egybegyűjti a népét. Izrael ideje, és a pogányok ideje külön van számolva Istennél. A kürtölés az elragadtatást jelenti az Egyház számára, ami után Isten elkezdi az ítéletet a földön. Izrael számára pedig a kürtölés a rájuk vonatkozó próféciák beteljesedését fogja jelenteni.
A kürtzengés riadót, vagyis a háború elkezdését is jelenti. Az "Úr napja" kifejezés a bibliai próféciákban mindig az ítélethez kapcsolódik. Pl. az Ámos 5, 18-20-ban úgy beszél róla az Ige, mint a sötétség napjáról. Ez arra ösztönöz minket, hogy menjünk át a világosságba, mert Isten be fog avatkozni a történelembe. Hamis reménység azt gondolni, hogy minden ugyanúgy ment eddig is, és fog ezután is továbbmenni. A Sofóniás 1, 14-16-ban ez az idő olyan időszakként van leírva, amikor még a hős is jajgatni fog. A sötétség, a homály, a pusztulás, a felhő, a borulat napja lesz ez a nap. Olyan időszak lesz, amikor már nem lesz jó itt lenni a Földön.
Az Ezsdrás 3, 1-6-ban leírt történetnek profetikus jelentősége van. Izrael olyan időben kezdett el égő áldozatot bemutatni Istennek, amikor a Templom még nem állt, és Izraelt ellenséges környezet vette körül. Lehet, hogy ez a jövőben is meg fog így történni. Soha nem volt még az emberiség ennyire közel ehhez az eseményhez. Az utolsó napok utolsó perceit éljük. Ha az égőáldozat elkezdődik a templomhegyen, az ortodox zsidók várhatólag tömegével fognak Izraelbe visszamenni. A Nehémiás 8, 1-9-ből pedig látjuk, hogy ez az időszak egy nagy megtérési időszak volt Izraelben, és a Törvény végre arra a helyre került az emberek életében, ahová Isten helyezte azt. A kürtölés az Egyház számára is a megtérést, az Ige tiszteletének helyreállítását jelenti. A huszadik század ébredése is erről szól. Azért beszélünk most is erről, mert most még van idő a helyreállításra, a megtérésre.
Az Egyház elragadtatása után Izrael számára is a megtérés időszaka fog eljönni, és szellemi értelemben is helyreáll majd Izrael. Rettenetes idő lesz ez a földön, a sötétség ideje, amikor Isten elengedi a gonoszt, és a Sátán fegyverével fog pusztíttatni a föld. Ott lesz azonban az elpecsételt 144 ezer, és a két tanúbizonyság is, és aki az Úr nevét segítségül hívja ebben az időben, az meg fog tartatni. Ennek a megtartatásnak abban az időben viszont a mártíromság lesz az ára (Jóel 2, 28-32.). Az Ésaiás 13, 9-10-ben, és az Ésaiás 34, 8-ban végső igazságtételként ír erről az időszakról a Biblia. Sokan kérdezik ma, hogy Isten miért nem szolgáltat igazságot, és miért hagyta, hogy bizonyos dolgok a múltban megtörténjenek. Ebben az időszakban lezárul a kegyelem ideje, és Isten megbosszulja mindazt, amit Sion ellen mindaddig a történelem során elkövettek. A Jel 6, 12-17-ben is, mint a Bárány haragjának napjáról ír erről az időről az Ige. Jézus ekkor Bíróként jön el. Annak, aki nem jön ki a sötétségből, a félelem ideje lesz ez az idő.
De ti világosságban vagytok, ezért nem fog meglepni titeket ez a nap! Az Ezékiel 20, 30-38-ban is megerősíti az Ige, hogy ez egy nagy megtérési időszak lesz Izrael életében. Ez vezet át aztán az engesztelés ünnepéhez, a Jóm Kipurhoz. Utána pedig átlép Isten népe a Sátorok ünnepébe.
Amíg tart a kegyelem ideje, addig tudod a kapcsolatodat Istennel rendezni, mert nem emberi tradíció fogja eldönteni, hogy ki az igaz, és ki nem. Izrael történelme 6.000 éves, de Isten megítéli még Izraelt is. Az számít, hogy Isten mit fog mondani, és nem az, hogy az emberek mit mondanak. A mostani egy nagyszerű időszak, mert még van lehetőség a felkészülésre, a megtisztulásra. A Nehémiás könyvében leírt történetnél, mindenki aki értelemmel tudta hallgatni Isten Igéjét ott volt, és az egész nép megalázta magát Isten előtt. Belátták, hogy csak Isten beszéde hozhatja ki a nemzetüket a fogságból. Mindenki egyénileg állította helyre a kapcsolatát Istennel. Az számít, hogy te meg tudj állni Isten előtt, és nem az, hogy az emberek mit gondolnak. Mi is használjuk ki az időt, és boruljunk le szellemi értelemben az Úr, az Ige előtt.
Legyél készen! Vedd fel a szellemi fegyvereket, mint egy jó katona. Az Egyház számára Jézus mint király, de a világ számára, mint bíró fog eljönni.
VII. 1. Kürtzengés ünnepe (III. Móz. 23:24) = Jézus Krisztus visszatérése, lásd pld.: Jóel. 2.1 Fújjátok meg a kürtöt a Sionon, fújjatok riadót szent hegyemen! Reszkessen az ország minden lakosa, mert jön az ÚR napja, bizony, közel van már!
VII. 10. Nagy engesztelési nap (III. Móz 23:27) = feltámadás, ítélet és a hívők megváltása, Jézus visszatér, elpusztítja az ördögöt és átveszi főpapi feldatát: "Zsid. 2.17 Ezért mindenben hasonlóvá kellett lennie a testvéreihez, hogy irgalmas és hű főpap legyen az Isten előtti szolgálatban, hogy engesztelést szerezzen a nép bűneiért."
VII. 15. Sátoros ünnep (III. Móz. 23:34) = Krisztus királysága megkezdődött, lásd: Zak. 14.16
Azután mindazok, akik megmaradnak a Jeruzsálemre támadó népek közül, évről évre elmennek, és leborulnak a Király, a Seregek URa előtt, és megünneplik a sátoros ünnepet.
Ezeket vázlatosan írtam, utánanézek neked alaposabban.
A Jel. 6.12 írtam az előbb, "ég összegöngyölödik", hegyek, szigetek elmozdulnak, mind apokaliptikus képek, melyek máshol is előfordulnak az Írásban. De több dolog teljesen elképzelhető szó szerint, pl. földrengések szokatlanul nagy számban történtek akkor.
Seneca:
Milyen gyakran dőltek össze egyetlen rengés által Ázsia, Akháia városai! Hány várost nyelt el a föld Szmirnában, hányat Makedóniában! Hányszor dőlt össze Paphos! Nem ritkák a városok végleges pusztulásáról hozzánk eljutó hírek.
Flavius:
Éjjel ugyanis rettenetes égiháború tört ki; vad szélvihar, hatalmas zápor és sza-kadatlan mennydörgés és hátborzongató dübörgéssel kísért földrengés. Úgy lát-szott, mintha az emberek vesztére felborult volna a világ rendje: mindenki köny-nyen felismerhette ebben valami végzetes szerencsétlenség előjelét.
Helyi ítélet/egyetemesség
A preterista szemlélettel találkozók első kérdései között biztosan megtalálható az, hogy miért lenne Jeruzsálem i.sz. 70-es lerombolása vi-lágméretű ítélet? Hiszen az Írás megemlíti Tíruszt, Szodomát, Ninivét, Etiópia királynőjét is, akik jelen lesznek az ítéletkor. Nem is beszélve arról, hogy az Újszövetség leveleinek jó része távoli, kis-ázsiai gyülekezeteknek íródott, melyek olyan távol helyezkedtek el Jeruzsálemtől, hogy a római ostrom nem sok hatással volt rájuk. Ezért gyakran levonják a logikusnak látszó következtetést: Jeruzsálem pusztulása nem le-hetett a világ vége, hanem bármilyen szörnyűségek történtek a háborúban, mégis csak egy helyi esemény volt. Egyrészt ahogy korábban láttuk, a kor végéről van szó és nem a világ végéről.
A mai kissé realista felfogás nem veszi figyelembe azt a tényt, hogy az ószövetségi Izrael, annak fővárosával, Jeruzsálemmel a világ teológiai középpontja. Hiszen Izrael nem volt más, mint Isten kiválasztott szövetségese:
2Móz. 19.6 Papok királysága és szent nép lesztek. Ezeket az igéket kell elmondanod Izráel fiainak.
Zsolt. 41.12 Abból tudom meg, hogy kedvelsz, ha nem ujjonghat rajtam ellenségem
Jézus azt mondja, hogy a végidőt megelőzi az, hogy üzenetét az egész világon terjesztik:
Mt. 24.14 Isten országának ezt az evangéliumát pedig hirdetik majd az egész világon, bizonyságul minden népnek; és akkor jön el a vég.
Láthattuk a kis apokalipszist részletező fejezetekben, hogy itt Jézus Jeruzsálem pusztulásáról beszél. Miért kellett volna bizonyságul hirdetni minden népnek, ha ez az ítélet csak egy helyi ítélet lett volna? A Az egész világon - Mt. 24.14 c. fejezetben olvashattuk, hogy ez az Írás szavai alapján már megtörtént. Éppen az a vers előtt, melyben Jézus kinyilvánítja, hogy az itt állók közül többen megmaradnak és meglátják őt eljönni, tudjuk meg az is, hogy eljövetelkor "megfizet mindenkinek" (Mt. 16.27-28). A Jelenések könyvében azt olvashatjuk, hogy Jézus ítélete, amikor "megfizet mindenkinek cselekedetei szerint" hamar bekövetke-zik. Péter is elég világos abban, hogy mikor következik be ez az ítélet:
1Pt. 4.17 Mert itt van az az idő, amikor elkezdődik az ítélet az Isten háza népén. Ha pedig először rajtunk kezdődik, akkor mi lesz a vége azoknak, akik nem hisznek az Isten evangéliumában?
Vegyünk egy konkrét példát. Pál írja a thesszaloniki gyülekezetnek:
1Thessz. 5.1 Az időpontokról és alkalmakról pedig nem szükséges írnom nektek, testvéreim, 2 mert ti magatok is jól tudjátok, hogy az Úr napja úgy jön el, mint éjjel a tolvaj. 3 Amikor azt mondják: Békesség és biztonság, akkor tör rájuk hirtelen a végső romlás, mint a fájdalom a várandós asz-szonyra; és nem fognak megmenekülni.
Milyen romlással, fájdalommal lenne dolga a távoli thesszaloniki gyülekezetnek? Ha az utolsó verset figyelmesen olvassuk, láthatjuk, hogy itt nem a thesszalonikaiakra leselkedő fizikai veszélyről, hanem Jeruzsálemre váró ítéletről beszél Pál többes szám harmadik személlyel. "Tör rájuk", "nem fognak megmenekülni". Nekik éppen azért kellett ébernek lenniük, hogy felismerjék az esemény jelentőségét "ne aludjunk" írja a 6. versben. Nem sokkal később a hit fegyvereiről beszél, amelyek szellemiek. Pontosan attól óvja a gyülekezeteket, mely a preterizmus szerint mégiscsak bekövetkezett: a legtöbben nem ismer-ték fel az esemény jelentőségét. Nem véletlen, hogy a Jelenések már szigorú kritikákat is tartalmaz a gyülekezetek számára.
Jel. 3.1 A szárdiszi gyülekezet angyalának írd meg: ezt mondja az, akinél az Isten hét lelke és a hét csillag van: Tudok cselekedeteidről, hogy az a neved, hogy élsz, pedig halott vagy.
Fizikai pusztulásról Jézus csak Jeruzsálemmel kapcsolatban beszél:
Lk. 19.41 Amikor közelebb ért, és meglátta a várost, megsiratta [...] 43 Mert jönnek majd reád napok, amikor ellenségeid sáncot húznak körülöt-ted, körülzárnak, és mindenfelől szorongatnak; 44 földre tipornak téged és fiaidat, akik benned laknak, és nem hagynak belőled követ kövön, mert nem ismerted fel meglátogatásod idejét.
De mit kezdhetünk Tírusz, Szodoma és Sába királynővel, hogyan kerülnek ők Jeruzsálem i.sz. 70-es ostromához? Emlékezzünk vissza arra, hogy Jézus egyértelműen több bűnt tulajdonít a városnak, mint amennyit az a nemzedék követett el:
Mt. 23.31 Így magatok ellen tanúskodtok azzal, hogy fiai vagytok a próféták gyilkosainak.
Mt. 23.35 hogy rátok szálljon minden igaz vér, amelyet kiontottak a földön, az igaz Ábel vérétől Zakariásnak, a Barakiás fiának véréig, akit a templom és az áldozati oltár között gyilkoltatok meg. 36 Bizony, mondom néktek: mindez megtörténik ezzel a nemzedékkel."
Ábel vérétől kezdve minden ártatlan számon kért Jézus a zsidóktól, méghozzá a saját nemzedékének zsidóitól. Szó sincsen tehát egy helyi ítéletről, a város megfizetett az összes elkövetetett bűnért a világ teremtése óta.
Tegyük fel a kérdést: Milyen szellemi eseményeket láthatott egy átlagos zsidó Jézus Krisztus kereszthalálakor? A legtöbben csak egy tanítót, aki emberként halt meg. Senki sem látta Jézus alászállását a Hádészba, senki sem látta azt, amikor feltámadt. A történelem csak annyit lát i.sz. 70-ben is, amennyi az emberi szem által látható volt: zsidók százezreinek halálát és a város pusztulását. De a fizikai valóság mögött ebben az esetben is nagy jelentőségű szellemi események történtek: pontosan azok, melyeket Jézus megjövendölt az első századi nemzedék idejében. Figyeljük meg a vitatott versek pontos szövegét:
Lk. 11.31 Dél királynője feltámad az ítéletkor e nemzedék férfiaival, és elítéli őket, mert ő eljött a föld végső határáról, hogy meghallgassa Sala-mon bölcsességét; de íme, itt nagyobb van Salamonnál. 32 A ninivei férfiak feltámadnak az ítéletkor ezzel a nemzedékkel, és elítélik, mert ők megtér-tek Jónás prédikálására; de íme, itt nagyobb van Jónásnál.
Az "e nemzedék" pontos jelentését a 30.vers mondja meg, ezen a nemzedéken azt kell érteni, melyben Jézus jellé lett, míg Jónás az ő idejé-ben, Jézus pedig az első század zsidóinak. Annak a nemzedéknek adatott meg Jónás jele, azaz a feltámadás. Ugyanez a nemzedék volt részese az ítéletnek, nem pedig a miénk, majd 2000 évvel később.
A Jel 20 ítélete természetesen egyetemes. Csak más kérdés, hogy a földi halandó mit látott belőle. Ahogy Jézus összes cselekedetét sem látta emberi szem. Vannak dolgok, melyek rejtetten mentek végbe, de Jeruzsálem pusztulása volt a földi jele. Miért kellene azt gondolni, hogy a Hádészben lévők útját a Földről látni lehetett? Hányszor utal Jézus a lelki szemekre, és az Ószövetség is tele van eseményekkel, melyeket csak a kiválasztottak láthattak. Szerintem biztosan volt olyan, aki 70-ben a színfalak mögé láthatott, de a többség csak egy város és rendszer pusztulását látta. De ez utóbbi is fontos célja volt Istennek, hogy az "ég és föld" elmúljon.
A világ mai állása
Biztos ismered a mondást, hogy valaki a fél pohárról azt gondolja, félig üres, valaki azt, hogy félig tele van. Aki akarja, az a környezetszennyezést, az elembertelendő világot, a háborúkat, az önzést, az éhezést emelheti ki, másik oldalon viszont ott van, hogy az folyamatban van bizonyos összefogás, az ózonlyuk úgy tűnik, önregeneráló, a technika nem csak elembertelenít, hanem össze is hoz embereket (ahogy sokunkat itt a fórum), a Spectrum/National Geographic számtalan állami a természetet védő projectről számol be. Minazonáltal ahogy próbáltam a könyvemben rámutatni, szerintem a Biblia egyáltalán nem fizikai világvégéről beszél, az "elemek égve felbomlanak" sem kémiai elemeket jelöl. Az Ószövetség több helyen is állítja, hogy a föld örökké megmarad. Miért kellene Istennek hagynia, hogy a Föld elpusztuljon, ahhoz, hogy az embereket megbüntesse (még ha meg is akarná)?
De mennyivel jogosabb lenne annak a panasza, aki a második világháború idején élt? Vagy a keresztesháborúk idején? Vagy Vietnamban harcolt? A középkor kegyetlenségeiről ne is beszéljünk. Sajnos a történelem telis-tele van olyan időszakokkal, amikor sokkal inkább látszott valószínűnek a világvége, mint most.
Szerintem Isten vigyáz ránk, hogy túl nagy hülyeséget ne csináljunk. Ő a királyságot akarja gyarapítani, ami a szívünkben van és egyszer ágai között fészket raknak az égi madarak. De ez a belsőnkben megy végbe. Sok embernek úgy volt és van Isten királysága a szívében, hogy vér és halál vette körül. Természetesen egy idő múlva látnunk kell a fizikai világban is ennek a gyümölcsét. Én hiszek benne, hogy errefelé haladunk.
Rájöttem, hogy hol a probléma! Már pedzegettem neked a zsidó ünnepkört. Az ünnepek két részre oszlottak:
1. Év eleji ünnepek:
I. 14. Páska (III. Móz. 23:5) = Krisztus kereszthalála (I. Kor. 5:7-8)
I. 16. Zsenge kéve (III. Móz. 23:10-11) = Krisztus feltámadása (I. Kor. 15:20-23)
III. 6. Hetek ünnepe (III. Móz. 23:16-17) = Pünkösd, Szentlélek kitöltése (Ap.Csel. 2.)
Eddig egyértelmű.
2. Év végi ünnepek:
VII. 1. Kürtzengés ünnepe (III. Móz. 23:24) = ?
VII. 10. Nagy engesztelési nap (III. Móz 23:27) = ?
VII. 15. Sátoros ünnep (III. Móz. 23:34) = ?
Nos mit tudsz ezekre mondani?
Kérlek olvasd el a III. Móz. 16. fejezetét.
Szerinted kit jelképez az „Azázel bakja”?
Az itt leírt bűnelrendezés szerinted hogyan történik a gyakorlatban az Isten részéről (vö. II. Móz. 34:6-7).
Jelenések 6:12-17 A 6. pecsét fenyitása, a „bárány haragjának nagy napja.” Szerinted az i.sz. 70 időpont a bárány haragjának nagy napja volt?
Nekem nagyon úgy tűnik, mintha az egész történet csak a zsidókról szólna…te nem így látod? Hogyan lehet ezt az ítéletet egyetemessé tenni? Mert a Jelenések 20-ban leírt ítélet egyetemes jellegű, nem így látod?
Aztán, ahogyan én látom a mai állapotokat, ez a Föld már nem sokáig bírja? Mi erről a véleményed?
Természetesen én is próbálok majd válaszolgatni az általad feltett kérdésekre, csak ezeket szeretném tisztán látni…
1. Mt. 24.27 Mert ahogyan a villámlás keletről támad, és ellátszik nyugatig, úgy lesz az Emberfiának az eljövetele is. 28 Ahol a tetem, oda gyűlnek a saskeselyűk."
"Ahogyan a villámlás keletről"
Az előző versekben, a Mt. 24, 25-ben Jézus arra figyelmezteti híveit, hogy nem fog sem a pusztában, sem pedig a belső szobákban megjelen-ni. A belső szobák itt nagy valószínűséggel a templom belső szobáira vonatkoznak. Itt azonban látható, hogy Jézus sokkal jelentősebb dologra gondol: villámokról beszél. Első olvasásra hatalmas villámlást képzelhetünk el. Figyeljük meg azonban itt az "ahogyan" szócskát. Az Em-berfia megjelenése nem egy villám formájában történt, hanem egy villáméhoz hasonlóan. Gyorsan és "kelettől-nyugatig", tehát nem egy kifejezett helyen. Sem a pusztában, sem a belső szobákban, hanem helyhez nem kötötten. A villámok, hasonlóan a felhőkhöz, az Ószövetsgében gyakran Isten ítéletéhez kapcsolódnak:
Zsolt. 77.19 Mennydörgésed hangzott a forgószélben, villámok világították be a világot, reszketett és rengett a föld. 20 Utad a tengeren át vezetett, ösvényeid a nagy vizeken, lépteid nyoma nem látszott.
Jób. 36.31 Mert ezekkel ítélkezik a népek fölött, de eledelt is ad bőségesen. 32 Mindkét kezét villámfény borítja, és ráküldi ellenfeleire.
Zsolt. 144.5 Hajlítsd le az eget, URam, és szállj le, érintsd meg a hegyeket, hogy füstölögjenek! 6 Villogtasd villámaidat, szórjad azokat, lődd ki nyi-laidat, röpítsd szét őket!
"Saskeselyűk"
Mit jelentenek a saskeselyűk? Bár a sasok kétségtelenül utalhatnak a Júdeát támadó római légiók jelvényére, a sas vagy keselyű képe az Ószövetségben is látható Isten ítéleténél. A káldeus támadást Izrael ellen így írja le Habakuk:
Hab. 1.6 Mert most útnak indítom a káldeusokat, ezt a kegyetlen és szilaj népet. Bejárja ez a széles földet, birtokába vesz hajlékokat, amelyek nem az övéi. 7 Rettenetes, félelmetes ez a nép, önmaga szabja meg törvényét és méltóságát. 8 Lovai gyorsabbak a párducoknál, és vadabbak a pusztai far-kasoknál, vágtatnak lovasai. Noha messziről jönnek lovasai, repülnek, mint a zsákmányra lecsapó sasok.
Az Úr így figyelmezteti népét a jövendő asszír támadásról:
5Móz. 28.49 Rád hoz majd az ÚR messziről, a föld széléről egy nemzetet, amely lecsap rád, mint a saskeselyű, olyan nemzetet, amelynek a nyelvét nem érted, 50 vad tekintetű nemzetet, amely nem kíméli az öreget, és nem kegyelmez a gyermeknek sem.
Mikor lesz ez az esemény? Jézus azt mondja, "közvetlenül ama napok nyomorúsága után". Ha a nagy nyomorúság a zsidó-római háborúra utal, akkor az eljövetel ideje nem lehet ezer évekkel később, hanem nem sokkal - közvetlenül - ezután. A villám sebessége is utal az eljövetel kö-zeliségére és hirtelenségére. De vajon látható volt-e ekkor Jézus vagy bármilyen isteni jel? A történetírók szerint igenis voltak égi jelek:
Néró uralkodása idején 6 üstökös megjelenését jegyezték fel, melyből a hatodik nem más, mint a Halley-üstökös.
Más forrásból is tudjuk, hogy csodálatos jelek voltak megfigyelhetők az égen, erről tudósít minket Josephus:
… mintha megsüketültek volna, és nem látnák és nem értenék a jeleket: egyszer kard alakú csillag állt meg a város fölött, és egy üstökös egész éven át fennmaradt az égen…
Ugyanis napnyugta előtt a táj fölött, a levegőben kocsik és fegyveres csapatok jelentek meg, amint a felhőkön száguldottak és körbejárták a várost.
A Néró idejében feltűnt égi jelekről Tacitus is beszámol:
Mindezek közben üstököscsillag is felragyogott, amelyről a sokaságnak az a hiedelme, hogy uralkodóváltást jelez.
Az év végén sokat beszélnek csodajelekről, a fenyegető bajok hirdetőiről: soha nem csapkodott sűrűbben a villám, üstökös jelent meg, amit Néró előkelő vérrel szokott kiengesztelni...
"a nap elsötétedik, a hold nem fénylik"
Itt következik a neheze az eljövetel megértésének. Az ember a "a nap elsötétedik, a hold nem fénylik, a csillagok lehullanak az égről, és az egek tartóerői megrendülnek" kifejezéseket olvasva első látásra elveti, hogy itt szimbolikus jelentésekről lenne szó. Hiszen annyira intenzív és élénk képek ezek. De a Biblia más ítéleteknél is használja ugyanezt a képet, nem is egyszer - akkor is szó szerint történtek?
Babilon pusztulását így jövendöli meg Ézsaiás:
Ézs. 13.9 Jön már az ÚR napja kegyetlenül, féktelen, izzó haraggal. Pusztává teszi a földet, kipusztítja róla a vétkeseket. 10 Az ég csillagai és csillagzatai nem ragyogtatják világosságukat. Sötét lesz a fölkelő nap, nem fénylik a hold világa.
Ezékiel Egyiptom közelgő pusztulásáról Babilónia által:
Ez. 32.2 Emberfia! Kezdj siratóéneket a fáraóról, Egyiptom királyáról! Ezt mondd róla: Oroszlán voltál a népek közt, de véged lett! Mint egy tengeri szörnyeteg, hullámokat vertél folyóidban, fölzavartad lábaiddal a vizet, és fölkavartad a folyókat. 7 Amikor kimúlsz, befedem az eget, és elsötétítem csillagait; a napot felhővel takarom el, a hold fénye sem világít. 8 Minden égitestet elsötétítek miattad, és országodat sötétségbe borítom! - így szól az én Uram, az ÚR.
2. Mt. 24.30 És akkor feltűnik az Emberfiának jele az égen, akkor jajgat a föld minden népe, és meglátják az Emberfiát eljönni az ég felhőin nagy hatalommal és dicsőséggel.
A "felhőkön járni" kifejezés sem egyedülálló, az Ószövetségben is megtaláljuk, általában a harcos Isten lakhelyével, ítélkezésével összefüggésben.
Ésa. 19.1 Jövendölés Égyiptom ellen. Ímé az Úr könnyű felhőre ül, és bemegy Égyiptomba, és megháborodnak előtte Égyiptomnak bálványai, és az égyiptomiak szíve megolvad ő bennök.
Ezék. 30.3 Mert közel egy nap és közel az Úrnak napja, felhőnek napja, a pogányok ideje lesz az.
2Móz. 20.21 Távol álla azért a nép, Mózes pedig közelebb méne a felhőhöz, melyben az Isten vala.
5Móz. 33.26 Nincs olyan, mint a Jesurun Istene! Az egeken száguld segítségedre, és fenségében a felhőkön. Zsolt. 68.35 Tegyetek tisztességet Istennek, a kinek dicsősége az Izráelen és az ő hatalma a felhőkben van.
Zsolt. 104.3 A ki vizeken építi fel az ő palotáját, a felhőket rendeli az ő szekerévé, jár a szeleknek szárnyain
Fontos észrevenni azt is, hogy Ézsaiásnál, az Egyiptom elleni jövendölésnél az Úr nyilván nem fizikailag felhőkön lovagolt, hanem a szomszédos asszír hadsereget küldte büntetésének eszközéül. Aki ennek ellenére szó szerinti értelmezésre vágyik, annak kedvéért nem árt még egyszer felidéznünk Flavius szavait a csodás jelekről sem:
Ugyanis napnyugta előtt a táj fölött, a levegőben kocsik és fegyveres csapatok jelentek meg, amint a felhőkön száguldottak és körbejárták a várost. (477.o.)
"feltúnik az Emberfiának a jele"
A többség képzeletében egy óriási kard, kereszt vagy magának Jézusnak a hatalmas képe él. Ha azonban jobban megnézzük az eredeti görög szöveget, láthatjuk, hogy a magyar fordítások nem pontosak. A pontos fordítás az lenne, hogy feltűnik az Emberfiának a jele, aki az égben van. Tehát nem a jel az égi, hanem az Emberfia az égi. Ez bár apró hibának tűnik, mégis jelentős a végidők értelmezése szempontjá-ból. Ha viszont a vers nem állítja, hogy a jel van az égen, akkor mi ez a jel valójában? Ez a jel nem más, mint Jeruzsálem pusztulása 70-ben. Egy olyan fizikai jelről van szó, amit mindenki láthatott, Kajafás is, ahogyan azt neki Jézus megígérte. (Mt. 14.62). Megfigyelhető, hogy a zsidók valóban követelnek mennyei jeleket, de Jézus elutasítja őket:
Mk. 8.11 Kimentek hozzá a farizeusok, és vitatkozni kezdtek vele: mennyei jelt követeltek tőle, kísértve őt. 12 Jézus lelke mélyéről felsóhajtva így szólt: "Miért kíván jelt ez a nemzedék? Bizony, mondom néktek, nem adatik jel ennek a nemzedéknek."
"jajgat a föld minden népe"
Ha Jézus Jeruzsálem ostromáról, erről az ítéletről beszél, akkor hogyan lehetséges, hogy jajgat a föld minden népe? A versben a phülé (1. törzs, 2. nemzetség, nép) görög szó jelenik meg, erről olvashatunk később is, a hasonló Jelenések vers kapcsán. A református fordítás népet, a Károli nemzetséget ír, a magyar fordításoknál egyedül a Csia Lajos féle Újszövetség használja a "törzs" jelentést. A Strong konkordancia szerint ez a szó elsődleges jelentése. Ebben az értelemben tehát Jézus Izrael tizenkét törzséről beszél, nem pedig a Föld összes népéről.
Az alábbi Zakariás versekből is ez a jelentés látszik helyesnek. Figyeljük meg az alábbi prófécia 12. versét:
Zak. 12.10 Dávid házára és Jeruzsálem lakóira pedig kiárasztom a könyö-rület és a könyörgés lelkét. Rátekintenek arra, akit átdöftek, és úgy gyászol-ják, ahogyan az egyetlen gyermeket szokták, és úgy keseregnek miatta, aho-gyan az elsőszülött miatt szoktak. 11 Azon a napon olyan nagy gyász lesz Jeruzsálemben, amilyent Hadad-Rimmónért szoktak tartani a megiddói völgyben. 12 Gyászolni fog az ország, külön-külön minden nemzetség: kü-lön Dávid házának a nemzetsége, asszonyaik is külön; külön Nátán házának a nemzetsége, asszonyaik is külön; 13 külön Lévi házának a nemzetsége, asz-szonyaik is külön; külön Simei nemzetsége, asszonyaik is külön..14 A többi nemzetség is mind, külön minden nemzetség, asszonyaik is külön. A többi nemzetségek mind; nemzetségek és nemzetségek külön, feleségeik is külön.
Zakariás felsorolja a zsidó nemzetségeket, így a Károli féle "nemzetség" fordítás is elfogadható, ahol a föld Izrael földjére utal és nem az egész bolygóra.
3. Jel. 19.11
Valóban úgy gondolod, Jézus fehér lovon és véres ruhában fog eljönni, szájában egy karddal, egy sajtót taposva?
4. Jel. 6.14a
Jel. 6.14 az ég is eltűnt, mint egy felgöngyölődő papírtekercs, minden hegy és sziget elmozdult a helyéről.
Apoklaiptikus nyelvezet. Az Ószövetség már az Édom elleni próféciánál ezt használta.
Ézs. 34.4 Széthull az ég minden serege, összecsavarodik az ég, mint egy tekercs; úgy lehull egész serege, ahogy a levél lehull a szőlőről, ahogy lehull a fügefáról. 5 Vért akar inni mennyei kardom, ezért lesújt Edómra, a nép-re, amelyet kiirtásra ítéltem.
Zsolt. 18.7 Nyomorúságomban az ÚRhoz kiáltottam, segítségért kiáltottam Istenemhez. Meghallotta hangomat templomában, kiáltásom a fülébe jutott. 8 Megrendült és rengett a föld, a hegyek alapjai megremegtek, megrendültek, mert haragra gyúlt. 9 Füst jött ki orrából, szájából emésztő tűz, parázs izzott benne. 10 Lehajlította az eget, és leszállt, homály volt lába alatt.
Úgy gondolod, hogy Édom ókori elpusztításakor és Dávid imájakor az ég szó szerint lehullott?
5. Hab. 3.11
Hab. 3.11 A nap és a hold lakóhelyén marad, amikor nyilaid villogva cikáznak, és dárdád ragyogva villámlik.
Ezt sem értem. Úgy gondolod, Jézus nyilakkal fog lövöldözni, majd (12) felindulásában tapossa földet, majd (16) lóháton a tengeren járkál?
6. Jel. 16.20
Jel. 16.20 És eltűnt minden sziget, a hegyek sem voltak találhatók sehol, 21 talentum nagyságú jég esett az emberekre, és káromolták az emberek az Istent a jégeső csapása miatt. Ez a csapás ugyanis igen nagy volt.
Még egy adatot kapunk itt: a jégtömbök súlyát. Az itt szerepelő görög chalaza (cavlaza) nem csak jégesőt, hanem kőzáport is jelent. Nézzük meg, mit ír Josephus az ostromgépekről:
Ugyanis valamennyi légiónak kitűnő volt a gépi felszerelése; különösen a tizediknek rendkívül erős kődobógépei és hatalmas ballisztái voltak, amelyekkel nemcsak a kitöréseket, hanem a falakon álló zsidókat is vissza tudott verni; hiszen ezek a gépek talentum súlyú kődarabokat dobáltak...
Josephus alapján a köveket fehérre festették...
"Szigetek, hegyek"
Az Ószövetség szóhasználata sziget, hegyre vonatkozóan:
Ézs. 41.1 Hallgassatok rám, szigetek! Újuljon meg a nemzetek ereje! Jöjjenek ide, azután beszéljenek, szálljunk perbe egymással!
Ézs. 42.4 Nem alszik ki, és nem törik össze, míg a törvénynek érvényt nem szerez a földön; tanítására várnak a szigetek.
Ézs. 51.5 Közel van igazságom, jön már szabadításom, és karommal népeket ítélek. Bennem reménykednek a szigetek, és az én karomra várnak.
Tehát a szigetnek egyáltalán nem csak szószerinti földdarab a vízben jelentése van.
Tírusz ellen így prófétál Ezékiel:
Ez. 26.15 Ezt mondja az én Uram, az ÚR Tírusznak: Megrendülnek a szigetek öszszeomlásod hallatára, amikor nyögnek a halálra sebzettek, és ott tombolnak a gyilkosok.
Ez. 26.18 Most, amikor elbuktál, rémület fogja el a szigeteket, megriadnak a tenger szigetei, hogy ilyen véged lett.
Ismét csak apokaliptikus nyelvezet, a büntetés nagyságát kifejező képekről van szó.
Az Úr így szól Mózes idején a népének Mózeson át:
5Móz. 32.22 Mert tűz lobban fel haragomtól, ég a Seól fenekéig, megemészti a földet s gyümölcsét, felgyújtja a hegyek alapjait.
Más versek, ahol a hegyek, mint egy kép részei szerepelnek:
Zsolt. 98.8 Tapsoljanak a folyamok, a hegyek mind ujjongjanak
Zsolt. 114.4 A hegyek ugrándoztak, mint a kosok, a halmok, mint a bárányok.
Ézs. 34.3 Az elesettek szétszórva hevernek, bűzt árasztanak a hullák, hegyek olvadnak meg a vértől.
Eme topik 140. pontjában elég részletesen (22 pontban, 8 képernyőnyi oldalon) leírtam, hogy szerintem az elkövetkezendő 10-15 év hogyan fog végbemenni itt, a Földön, az emberiség számára, aminek a végkifejlete lesz Jézus Krisztus visszatérése.
Még egyszer nem szúrom be, mert tényleg hosszú, de ha IDE kattintasz, akkor egyből bejön, amit írtam (az üres válasz-ablak alatt).
Mint topicnyitó, csak ennyit mondhatok: kedves Tőled...
Én alapjában véve egyetértek veled, ez talán kiderült eddigi hozzászólásaimból, kettőnk között annyi a különbség, hogy én sokkal radikálisabb vagyok...
Egyébként érdekelne te hogyan látod Jézus Krisztus visszatérésének eseményrendjét, ill. mi a véleményed róla (merthogy ez a topic alaptémája).
Írtad:
Katonáskodás: egy kereszténynek van lelkiismereti szabadsága megtagadni a fegyverhasználatot, de egyáltalán nincs az Úsz-ben ezzel kapcsolatban
olyan egyértelmű tilalom, mint ahogy gondolod.
Ez az, amiről beszéltem!
Te nyilván kereszténynek tartod magad, és mégis lehetőséget látsz arra, hogy fegyvert ragadj. Tehát úgy gondolod, hogy Isten nem ellenzi mindenáron a fegyverfogást.
Számomra ez nagyon elszomorító.
Jézus azt mondta: "inkább szeressétek ellenségeiteket" a Hegyi Beszédben.
Ezzel Jézus azt fejezte ki, hogy még az ellenségeinket is szeretni kell.
Aki nem az ellenségünk, azt nyilván könnyebb szeretnünk. De ez a könnyebb szeretés nem elég. Meg kell tennünk a legnehezebbet is: még az ellenségeinket is szeretnünk kell.
Tehát még azokat is szeretnünk kell, akiket a legnehezebb.
Vagyis minden embert szeretnünk kell: azt is, aki nem az ellenségünk, és azt is, aki az ellenségünk.
Azért emelte ki Jézus az ellenséget, mert azt nehezebb szeretni. Nyilván ha elvárja tőlünk, hogy az ellenségeinket szeressük, akkor azt is elvárja, hogy a nem-ellenségeinket is szeressük.
Nyilván ha elvárja tőlünk, hogy azokat szeressük, akiket a legnehezebb, akkor azokat is elvárja, hogy szeressük, akiket könnyebb szeretni.
Tehát amikor Jézus azt mondta, hogy "szeressétek ellenségeiteket", akkor azt mondta, hogy
MINDEN EMBERT szeretnünk kell.
Aki szereti valakit, az nem fog fegyvert arra a valakire.
Aki MINDEN EMBERT szeret, az senkire sem fog fegyvert.
Azt hiszem a fenti eszmefuttatás elég logikus és érthető: ezen nincs mit mellémagyarázni, belemagyarázni. Jézus egyértelmű és világos volt.
Nem értem hogy lehet, hogy mégis vannak keresztények, akik Jézus, azaz Isten akarata szerintinek tekinthetnek bárminemű fegyverfogást egy másik emberre?
Üdv:
Mici Maci
u.i.: egyben igazat adok neked: Amit Jézus mondott, az nem tilalom, hanem KÉRÉS.
Jézus nem megtiltja, hogy fegyvert fogjunk az ellenségeinkre, hanem arra KÉR minket, hogy szeressük őket.
De ez a kérés kötelező érvényű kell legyen annak számára, aki Jézust követni akarja, tehát aki keresztény szeretne lenni. A hívő kereszténynek legalább szándékában kell ezt a kérést követnie, vagyis minden tőle telhetőt meg kell tennie, hogy elkerülje azt, hogy ő bármi módon ÁRTSON ellenségének, tehát mindenáron kell törekednie arra is, hogy elkerülje az ellenségére való fegyverfogást.
Ez a gyakorlatban úgy kivitelezhető, hogy az illető akár még a börtönt vagy a rögtönítélő bíróságot is vállalja azért, hogy Jézus kérésének eleget tegyen.
Jézus sem azért halt meg a kereszten, mert Isten megparancsolta neki. Nem! Jézus önként vállalta a kereszthalált, azért, mert Isten erre megkérte Őt.
A kérés pedig nem öncélú. Jézus nem öncélúan kér minket arra, hogy szeressük ellenségeinket.
Azért kér minket erre, mert nekünk is ez a JÓ.
Minden embernek az a jó, ha csak szeretet van a szívében.
Minden embernek az a jó, ha csak szeretet van a szívében minden embertársa iránt.
Mert csak az az ember BOLDOG, akinek csak szeretet van a szívében.
A boldogság és a szeretet összefügg egymással. Az az ember maradéktalanul boldog, akinek csak szeretet van a szívében.
Amikor Jézus arra kér minket, hogy szeressünk minden embert, akkor arra kér minket, hogy csak szeretet legyen a szívünkben.
És ha követjük ezt a kérését, akkor az nekünk lesz JÓ, mert így el tudjuk érni a BOLDOGSÁGOT.
Még egyszer: csak az az ember boldog teljesen, akinek csak szeretet van a szívében. Tehát ha az ember szeret mindenkit, akkor az neki jó, mert ő lesz általa boldogabb.
Isten tehát KÉR, és nem PARANCSOL. És azért KÉR, hogy nekünk JÓ legyen, hogy vegyük már észre, hogy csak úgy lehetünk boldogok, ha minden gyűlöletet száműzünk a szívünkből, és csak a SZERETET-nek adjuk át. Mert ha átadjuk magunk végre teljesen a SZERETÉS-nek, akkor BOLDOG-ok leszünk.
a friss megjelenésű hárommillió példányban elkelt Scolar Biblia Kézikönyv (2001-ben adták ki itthon is), az Angliában és USÁ-ban rendkívül elterjedt Holman Bible Dictionary, a nélunk is ismert Tenney újszövetségi bevezetője mind elismerik, hogy a döntő bizonyíték hiányzik ahhoz, hogy elvessék Péter szerzőségét, így a továbbiakban ezt veszik alapul. Mindhárom könyv felsorolja az ellenérveket (amiket te is használsz) és a továbbikban magyarázatot kínál rájuk. Ha jól emlékszem, a kritikával foglalkozó cikkben, ami a honlapodon van, a szerző azzal zárja fejtegetését, hogy azoknak kell bizonyítaniuk, akik elvetik Péter szerzőségét.
Mellette:
- Ahogy korábban említettem, hogy különbséget magyarázhatja az, hogy az 1 Pétert Silas írta, amit a Biblia is igazol, míg a másodikat maga Péter a kevésbé kiforrott görög stílusával,
- A 2Pt szerzője "szeretett testvérünk" néven említi Pált, bizalmas ismerősként, nem szentté avatott régmúlt apostolként,
- a különbségeket leszámítva is a 2Pt még mindig az 1Pt-hez hasonlít a legjobban az újszövetségi levelek között,
- Origenésznek tudomása volt Péter második leveléről.
Szó nincsen tehát utóvédharcokról. A.T. Robison "Redating the New Testament" könyve (amit mai ref., ev. teológusok említenek kedvező kritikával) 20 oldalon keresztül hoz érveket a péteri szerzőségre, szerintem kielégítő választ adva az ellenérvekre. Szívesen kölcsönadom, döntsd el magad ez utóbbit.