Hanem még a Horthy közigazgatásé is. - mondja Nargile
Mondják a tények. Kicsit olvasgatnod kellene, ajánlom neked Braham professzor kétkötetes könyvét, amelyben részletesen leírja, melyik hatóság, szervezet miként és mit tett a Holocaust idején.
1868-ig amíg nem lettek a zsidók jogegyenlőek Magyarországon szintén holokauszt készült?
A modern polgári társadalomban egy faji alapon kiszelektált csoport polgárjogait elvenni egy iciripicirit más. De szerintem ezt te is nagyon jól tudod. Egyébként bármilyen kisebbséget megfosztani a jogaitól bármilyen korszakban aljasság.
a kiemelt kifejezés mit takar pontosan? Elzüllöttek?
Azt jelenti, hogy a kereszténység fennkölt eszméit hirdető "nemzeti" politikusok hosszú évtizedekig azon munkálkodtak, hogy a zsidó közösséget egy megfélemlített, izolált, kollektív szolidaritást, társadalmi és gazdasági befolyást nélkülöző tömeggé tegyék.
először is, le kellene szögezni, hogy a terror múzeumnak nem a fő témája a holocaust
Idéznék a TH honlapjáról: a múzeum célja "a magyar történelem e két véres korszakának bemutatása," hogy "bemutassuk, mit jelentett honfitársainknak azokban az időkben élni."
Na most, ebbe igenis beletartozik az, hogy mit jelentett több százezer zsidó honfitársunknak azokban az időkben élni. Magyarul a Holocaust, amely a múzeum által bemutatni kívánt időszak határain belül zajlott le, igenis szerves része kell legyen a múzeum kiállításainak.
Milyen alapon tesszük jelentéktelen mellékeseménnyé a huszadik századi magyar történelem legynagyobb népirtását?
Itt vagy a múzeum gyűjtőköre van rosszul és pontatlanul megfogalmazva, vagy a múzeumot létrehozó történészek nincsenek tisztában azzal, amiről beszélnek.
Magyarországon már jóval a német megszállás előtt megfosztották a zsidóságot emberi jogaitól, egzisztenciájától és jövőjétől. Ez nem a nyilasok, nem is a nácik bűne volt, hanem a Horthy-rendszer establishmentjének bűne. Az, hogy eljuthatott a magyar állam odáig, hogy vonatra tegye faji alapon kiszelektált állampolgárainak egy csoportját és a halálba küldje őket: ahhoz szükség volt arra a hosszú évtizedekig folyó antiszemita gyűlöletkampányra, melyet a Horthy-rendszer támogatott. A sajtóban megjelenő uszító cikkekre, hazugságokra, forrpontra hevített gyanakvásra, appartheid rendszerre.
Vajon mit szólnál ahhoz, ha én azt mondanám, hogy nem is volt olyan rossz az a Kádár-rendszer, hiszen a "legvidámabb barakk" volt a kommunista rendszeren belül? Tudod, a náciknál nem volt nehéz enyhébb zsidópolitikát folytatni, de ez még nem menti fel az erkölcsi felelősség alól azokat, akik ezt a politikát kitervelték és végrehajtották.
A magyar felelősségről: amennyiben a Horthy-rendszer hivatalnokait, rendőreit, csendőreit, politikusait, ideológusait te azonosítod a magyar nemzet egészével, akkor el vagy tévedve. A "magyar társadalom" egésze nem lehet bűnös. A társadalomnak azok az erői azonban, amelyek a poltikai életet szabályozták és meghatározták a közbeszédet, igenis felelősek.
Ungváry szerint egy levélfelbontó készülék demonstrálja a késő-kádár korszak szerepeltetését a terror házában. máskor nem bontottak fel leveleket? és egyáltalán ez kicsit kevés, nem?
"A Holocausthoz vezető út 1920-ban kezdődött a numerus clausus törvénnyel, amely szakított a polgári jogegyenlőség eszméjével és beemelte krományzásba, hivatalos szintre emelte az antiszemitizmust Magyarországon."
1868-ig amíg nem lettek a zsidók jogegyenlőek Magyarországon szintén holokauszt készült?
"mikor a németek megszállták az országot, már egy jogaitól megfosztott, demoralizált zsidóságot találtak"
a kiemelt kifejezés mit takar pontosan? Elzüllöttek?
" mely ellen hivatalos, államilag támogatott gyűlöletpropaganda folyt a médiában."
Mér érzem úgy, hogy ennek valami aktualitásba áthallható üzenete van?
"Ettől eltekintve maga a Holocaust végrehajtása sem kizárólag a nácik és a nyilasok bűne ..."
Hanem még a Horthy közigazgatásé is. - mondja Nargile.
Bárhogy szépítjük a dolgot, Ungváry félreérthetően fogalmazott a magyar felelősség kapcsán! Azt hiszem - és most erősen túlozni fogok - ha egyetlen egy derék magyar ember akadt volna csak, aki nem vett részt a deportálásban, akkor már nem lehetne magyar felelősségről beszélni. Akiknek felelősségük volt, mégpedig vastagon, azok valóban a magyar csendőrség a magyar rendőrség és a magyar közigazgadás azon szereplői, akik ezt végrehajtották, vagy végrehajtatták! Ungváry félreérthető volt, mert az akart lenni, de nem hiszem hogy Ungvárynak kellene lennie a magyar lelkiismeret ostorának. Ungváry liberálisnak vallja magát, de ennek semmi köze sincs a liberalizmushoz.
Nargile
először is, le kellene szögezni, hogy a terror múzeumnak nem a fő témája a holocaust.
másodszor, a Horthy-rendszer idején, egészen a német megszállásig az európai zsidóság egyik utolsó mentsvára volt Magyarország, a meghozott megszorító rendelkezések ellenére is. számos lengyel, román, szlovák zsidó menekült át hozzánk.hallottál már például Slachta Margitról?
harmadszor, Ungváry sajnos igenis a magyar felelősségről beszél, kollektív bűnösnek címkézi meg a magyar nemzetet és még önellentmondásba is keveredik: "Jellemző, hogy Schmidt Mária egyetlen olyan példát sem hoz fel, amely a magyar társadalom felelősségére utalna.
4. Nem állítottam sehol, hogy az egész magyar társadalom bűnös."
na most akkor mindenki felelős vagy nem?
a Horthy-rendszernek megvoltak a hibái de nem nevezhető totális diktatúrának, mint amilyet a nyilasok akartak (akiket a Horthy-rendszerben igyekeztek háttérbe szorítani)
A személyeskedésidet nem veszem fel, már megszoktam a jobboldali vitapartnerektől. Szóval ne fáraszd magad.
Ha elolvasod, mit írt Ungváry, akkor láthatod, hogy ő sem beszélt kollektív bűnösségről, sem pedig arról, hogy a magyar nép "egészében véve" bűnös lenne (hacsaknem abban az értelemben, ahogy Radnóti Miklós verse megfogalmazza).
Ungrávry annyit állított, hogy ha politikai rendszerek és ezeket a rendszereket kiszolgáló emberek felelősségét feszegetjük, akkor egy olyan horderejű népirtás esetén mint a Holocaust nem háríthatjuk el a felelősséget a Horthy-rendszerről és az azt kiszolgáló minden rendű és rangú hivatalnoktól, akik bármilyen módon hozzájárultak több százezer zsidó honfitársunk meggyilkolásához.
A kiállítás azért egyoldalú, mert a Holocaustért csakis a nyilas rezsimet és a náci megszállást teszi felelőssé, míg a Horthy-rendszert egyfajta demokratikus polgári társadalomként állítja be, mely szembenállt ezekkel a törekvésekkel.
Miről beszélsz Nargile, te őstulok?
Milyen több százezer?
A másik, hogy a terror házában én a tettesek között csak magyarokat láttam kirakva. szerintem schmidt arra gondolt, hogy úgy teljes egészében azért mégsem bűnös a magyar nép.
Ungváry állítása szerint e tájékoztatás alapján „a látogató azt hiheti, hogy a későbbi eseményekért csupán egy szűk réteg tehető felelőssé, holott a valóságban ez épp fordítva van”. Mi van fordítva? Esetleg arra gondol Ungváry, hogy az egész magyar társadalom bűnös a deportálásokban? Ungváry a kollektív bűnösség megállapíthatóságát vallja? Talán azért is feszíti még tovább a húrt, állítván: „A magyar felelősség tárgyalásának nem nagyon jut hely”. Mégis, milyen „magyar felelősségre” gondol?
Mintha a Holocaust egyedül a megszálló nácik és a nyilasok bűne lenne. Ez hazugság. A Holocausthoz vezető út 1920-ban kezdődött a numerus clausus törvénnyel, amely szakított a polgári jogegyenlőség eszméjével és beemelte krományzásba, hivatalos szintre emelte az antiszemitizmust Magyarországon. Bibó István már közvetlenül a háború után rámutatott arra, hogy a jóval a német megszállás előtt hozott sorozatos zsidótörvények készítették elő a társadalmat a Holocausthoz: mikor a németek megszállták az országot, már egy jogaitól megfosztott, demoralizált zsidóságot találtak, mely ellen hivatalos, államilag támogatott gyűlöletpropaganda folyt a médiában. Ettől eltekintve maga a Holocaust végrehajtása sem kizárólag a nácik és a nyilasok bűne: a Horthy-közigazgatás, csendőrség és rendőrség több százezer tisztviselője szervezte meg a gettósítást, deportálást és bevagonírozást.
NSZ • 2003. augusztus 11. • Szerző: Ungváry Krisztián
(kép: Marabu)
Amikor megtudtam, hogy Schmidt Mária válaszol a Terror Házát kritizáló írásomra [Egy történ(elmietlen)ész kritikája, augusztus 9.], először reménykedtem abban, hogy a kiállítók megértették cikkem mondanivalóját. Kíváncsi voltam arra is, találtak-e tévedést azokban az adataimban, amelyek alapján a kiállítást minősítettem. Úgy látom, nem is nagyon értették meg cikkemet, és nem is nagyon találtak valóságos hibákat benne. Schmidt Mária kifogásait alaptalannak tartom.
1. Aki elmegy a Terror Házába, az látja, hogy a kiállítás a szovjet csapatok kivonulásával zárul. A kései Kádár-rendszer vizuálisan is helyet kap a levélcenzúra bemutatásával. Schmidt Mária ezzel kapcsolatos kifogása tehát alaptalan.
2. Nem az a probléma, hogy megadják a diktatúrák áldozatainak számát, hanem az, hogy nem végzik el az összevetést és a strukturális összehasonlítást. Ráadásul a gulág esetében a valós létszám sokszorosát közlik.
3. A látogató meggyőződhet arról, hogy a holokausztról sporadikusan fellelhető információ elégtelen. Jellemző, hogy Schmidt Mária egyetlen olyan példát sem hoz fel, amely a magyar társadalom felelősségére utalna.
4. Nem állítottam sehol, hogy az egész magyar társadalom bűnös. Csupán azt állítottam, hogy Magyarországon az antiszemitizmus nem egy törpe kisebbség szenvedélye volt, és nem egyszerűen a német minták követéséből fakadt. A zsidóellenes intézkedésekből százezrek profitáltak, és a politizáló erők közül a szélsőjobb azon a választáson, ahol (rajtuk kívül) minden parlamenti párt, így a kisgazdák és a szociáldemokraták is szabadon szervezkedhettek, elsöprő eredményt ért el, és teljes politikai szabadság esetén a választást minden külső segítség nélkül is megnyerhette volna. Hiába érvel Schmidt Mária a kormánypárt 73 százalékos többségével, ha a választók egyáltalán nem ebben az arányban szavaztak rá, ráadásul a kormánypárti képviselők zöme a korabeli források szerint is szélsőjobboldali érzelmű volt.
5. Ha Schmidt Mária figyelmesebben olvasta volna cikkemet, akkor tudná: én nem kifogásoltam, hogy a választások során akadályozták a nyilasokat, hanem csupán rögzítettem ezt a tényt.
6. A nyilasok nem a nácik kópiái voltak. A külső jegyek részben a román vasgárdától (zöld ing), az ideológia pedig jelentős részben Prohászka Ottokártól (hungarizmus) származik. Nyilas és nemzetiszocialista pártok Magyarországon 1920-tól léteztek, nem kellett ezért a nácikat másolniuk.
7. Schmidt Mária továbbra sem tudja bizonyítani azt az állítását, hogy a magyar közélet 1938–1944 között antiradikális volt. Az talán mégis jelent valamit, ha egy országban a sajtótermékek jelentős része antiszemita és náci propagandát terjeszt.
8. A gulág-teremben a látogató számára nem derül ki, hogy a padlószőnyegen jelzett helységek közül melyik miért szerepel fehér keretben.
9. A halálmenetekről közölt (kevés és elszórt) információ nem teszi lehetővé, hogy a látogató megértse az ehhez kapcsolódó tragédiát. A kettős mérce látszik abban is, hogy a gulág áldozatainak egész teremszőnyeg jutott, a halálmenetekről pedig csak néhány információmorzsa található.
10. Egyes antikommunista ellenállókról azért írtam, hogy hatalomra jutásuk esetén ők is terrort alkalmaztak volna, mert mint nyilasok vagy nácik egyszer ezt már 1945 előtt megtették, vagy azért, mert közreadott programjukban ezt követelték. Az antifasiszta ellenállás kapcsán sehol sem állítottam, hogy az bárkit is felmentene későbbi bűncselekményei alól, bár nagy különbség, hogy valaki először ellenálló és utána tettes, vagy fordítva.
11. Nem elég, hogy a magyarországi németekről adott információk a Terror Házában tévesek és egymásnak is ellentmondanak, Schmidt Mária most is, ezen az úton is valótlanságokat terjeszt. Nemcsak a Parasztpárt, hanem eleinte a többi koalíciós párt is az összes magát németnek valló személy kitelepítését javasolta. Bibó István is rámutatott, hogy nem az emberbaráti szeretet, hanem a csehszlovák vezetők által elindított deportálások állították le a magyar kormány kitelepítési akciót (ti. a svábok helyébe kívánták áttelepíteni a felvidéki magyarokat). Schmidt Mária jobban tenné, ha ebben az esetben feldolgozások helyett a forrásokat tanulmányozná.
12. Három kérdésben tévedtem: az ÁVH első vezetői közül nem mindenki volt zsidó származású. Tévedtem továbbá egy keresztnév és az egyik tanú foglalkozásának megjelölésében. E tévedések talán nem érintik alapvetően cikkem mondanivalóját.
13. Bilkey-Papp Zoltánról Schmidt Mária valótlanságokat terjeszt, annak ellenére, hogy neki is átadtam az ezzel kapcsolatos iratokat. Sajátos, hogy ártatlan ellenállóként szerepeltet olyan személyt, akinek a rendszer ellen az volt a legfőbb kifogása, hogy „zsidók” csinálják…
14. Hadváry Pál a keleti fronton tömeggyilkosságokat rendelt el. Az erre vonatkozó bizonyítékokat 1998-ban publikáltam. Őt ártatlannak feltüntetni hamisítás.
15. A Magyar Közösség tagjai elleni eljárások irataiból kiderül, hogy Donáth antiszemita propagandát terjesztett. 1939 előtt „csak” politikusként, utána képviselőként támogatta a zsidóellenes törvényeket, amelyekből jóval több volt, mint amennyit Schmidt Mária felsorol (csak néhány példa: a fajvédelmi, a zsidó földtulajdon kisajátítását elrendelő, az izraelita felekezet jogállását szabályozó és a honvédelmi törvények). Sajátos, hogy ártatlannak nyilváníttatik az a személy is, aki vezetőként bűnrészes a zsidóság jogfosztásában.
16. A múzeum definíciója szerint „tettesnek tekinthetők, akik a két (…) totális rendszer (nyilas és kommunista) létrehozásához vagy fenntartásához tevőleges segítséget nyújtottak, illetve a két rendszer valamelyikének közhatalmi szerveiben felelős pozíciót töltöttek be”. A kuratóriumi tagok hozzátartozói közül egy karhatalmista és munkásőr, egy másik a nyilasok által létrehozott Dolgozó Nemzet Hivatásrendjének széktartója volt, egy harmadik személy (aki távolabbi rokon) a Belügyminisztérium azon osztályát vezette, amely a zsidóság deportálását irányította. A gyermekek természetesen semmilyen mértékben sem felelnek szüleikért, de kettős mércére utal, ha csak a politikai ellenfelek szüleinek fotóit szerepeltetik a tettesek falán, miközben a tettes definíciója igen tágan értelmezhető, és a kiállított személyek egyikénél sem szerepel, hogy az illető milyen bűnöket követett el.
17. Fiala Ferenc kapcsán arra utaltam, hogy a múzeum inkonzekvens, amikor személyét a tettesek falán szerepelteti, mert Fiala a nyilasok uralma alatt embereket mentett, a nyilasuralom előtti, valamint az emigrációs tevékenység viszont Schmidt Mária korábbi definíciói szerint nem tartozik a múzeum témái közé.
18. Schmidt Mária azt várja el, hogy amikor „bevált nemzetiszocialista különleges kezelésről” ír, akkor ne a megsemmisítésre gondoljunk, és amikor múzeumában az „átöltözés” teremben nyilas és korai ávós ruhákat jelenít meg egyértelmű pozícióban, akkor ne feltételezzük, hogy az egyikből a másikba öltöztek át. Itt válik a Schmidt Mária írása komolytalanná.
19. A szenvedés mértékének szempontjából lehet, hogy mindegy, de mégsem ugyanaz, ha valaki „áldozatot hoz” vagy „áldozattá válik”. Mivel az „áldozat” a múzeum kulcsfogalma, ezért különösen helytelen ezt összezagyválni. Ha Schmidt Mária számára az effajta különbségek „zavarosak”, akkor ne csodálkozzon, ha mondanivalóját félreértelmezik.
Speaker, a vén bolsi csak kompenzál, nem provokátor. Nyomasztja szentemet a párttagság. Volt egy "barátja", akinek az édesanyja az ÁVH-n tevékenykedett, ő meg párttag volt. Szegénykém most nem győz nyalni, hogy a "másik" oldal elfogadja. Ő egy jobbbik. :-)))
Mindig gyanakszom, hogy ennek a speakerdominusvobiscumvazelinnek a nevében valami balos kartács ökörködik. De ha nem így van, ha valódi, akkor nagyon kib@szott evvel a szerencsétlen barommal a jóisten :)
A Népszabadság 2003. július 5-i számában jelent meg Ungváry Krisztián A pártmúzeum című írása. A cikk számos hamis, félrevezető és bosszantóan történelmietlen állítást tartalmazott, nem beszélve a személyeskedésekről és a rengeteg negatív minősítő, sértő jelzőről. Kénytelenek vagyunk idecitálni Ungváry ezen állításait, hogy tételesen megcáfoljuk azokat.
1. „A pártállami rendszer története azonban tág teret kap a kiállításon, a puhuló Kádár-rendszer gyakorlatilag egy szintre kerül a nyilas diktatúrával …. (…) …a Kádár-korszak kései szakasza aligha feleltethető meg a nyilas diktatúrának” – írja Ungváry. Ezzel szemben a múzeumban nincs szó a késői Kádár-korszakról. A legutolsó, a „Búcsú” terme nem a késői Kádár-érát, hanem az idegen befolyás végét, a szovjet csapatkivonást mutatja be. A kiállítás időhatára is világosan meghatározott: az 1956 utáni megtorlással, illetve az intézményes állami terror végeztével zárul. Azt az időszakot tárgyalja, amikor a hatalom faji, illetve osztályalapon különböztette meg a polgárokat, és származásuk, illetve politikai meggyőződésük miatt gyilkolta meg sokukat.
2. „Ha felsorolnák a két diktatúra áldozatainak számát” – hiányolja a kiállításból Ungváry. Felsoroljuk: például a „Kettős megszállás”, a „Nyilas”, a „Gulág”, az „Ellenállás”, az „Át- és kitelepítések”, a „Beszolgáltatás”, a „Péter Gábor-szoba”, az „Igazságszolgáltatás”, az „Internálás”, az „1956-os” és a „Megtorlás” termek tábláin, illetve teremszövegeiben. Mindenhol a jelenleg ismert legpontosabb adatok vannak feltüntetve az áldozatok számáról. Vajon Ungváry olvasott egyet is ezek közül?
3. „A kiállításnak ugyan nem célja a holokauszthoz vezető út bemutatása, de a kérdést az alábbi mondatokkal (Ungváry négy mondatot idéz – a szerző) nem lehet elintézni”. Nem is intézzük el. A zsidóság sorsáról a „Kettős megszállás”, a „Nyilas” folyosó és a „Nyilas” terem szövege is tájékoztatást nyújt. A „Kettős megszállás” teremben többperces filmanyagot vetítünk a bergen-belseni koncentrációs táborról, részleteket Hitler beszédeiből, az SS vonulásairól; a „Nyilas” folyosón és teremben pedig öt fotó látható a Maros utcai vérengzés áldozatainak exhumálásáról, klipet vetítünk a deportálásokról, illetve arról, ahogy a pártszolgálatosok zsidókat kísérnek a Dunához. Ugyanebben a teremben egy teljes falat foglal el a zajló Duna képe, hanghatásokkal kísérve – mementóként a vízbe lőtt üldözöttek emlékére.
Ungváry állítása szerint e tájékoztatás alapján „a látogató azt hiheti, hogy a későbbi eseményekért csupán egy szűk réteg tehető felelőssé, holott a valóságban ez épp fordítva van”. Mi van fordítva? Esetleg arra gondol Ungváry, hogy az egész magyar társadalom bűnös a deportálásokban? Ungváry a kollektív bűnösség megállapíthatóságát vallja? Talán azért is feszíti még tovább a húrt, állítván: „A magyar felelősség tárgyalásának nem nagyon jut hely”. Mégis, milyen „magyar felelősségre” gondol?
A nyilasok csak az erőszakos náci fellépés hatására kerülhettek kormányra; mindez egy idegen nagyhatalom megszállása idején történt, idegen nyomásra és idegen érdekek figyelembevételével. A felelősség az idegen, megszálló hatalom képviselőié, illetve az őket kiszolgálóké volt. Azoké, akik bűncselekményeket követtek el. Felelősségük pedig az általuk elkövetett bűncselekmények súlyával arányos. A „Tettesek Galériáján” csak magyarok képei vannak kiakasztva. A politikai perek halálos ítéleteiben közreműködő bírók-ügyészek között is csak magyarok szerepelnek.
4. Érthetetlen továbbá, miért kifogásolja Ungváry azt, hogy a két háború közötti Magyarországon a kormányon levő erők igyekeztek korlátok közé szorítani a nyilasok működését. Kijelentése, miszerint a nyilasok „teljesen szabad körülmények között akár a választást is megnyerhették volna”, elképesztő, történelmietlen. Teljesen szabad körülmények között a kisgazdák és a szocdemek is szervezkedhettek volna, s ez rögtön más körülményeket jelentett volna. Teljesen szabad körülmények között Darányi miniszterelnök nem csak az állami és köztisztviselők számára tiltotta volna meg a szélsőjobboldali pártokba való belépést, hanem a kommunista párthoz hasonlóan betiltotta volna a nyilasok szervezkedését. Így már egyáltalán nem indulhattak volna az 1939-es választásokon. Egyébként ne felejtsük, hogy 1938-ban általánossá tették a titkos választást – korábban vidéken nyílt szavazás volt –, így az 1939-es választás a Horthy-korszak legdemokratikusabb választásának számított. Bár a nemzetiszocialista pártok összesen megnégyszerezték a mandátumaik számát, a kormányerő, a Magyar Élet Pártja, a mandátumok 73 százalékával rendelkezett, és abszolút fölénye volt a parlamentben. Ráadásul 1939 után a nyilasmozgalom népszerűsége rohamosan csökkent.
A teremszöveg azt állítja, hogy a nyilasok „német segítség és támogatás nélkül soha nem válhattak volna kormányzati tényezővé”. Ez pedig ténykérdés: a nyilasok csak az erőszakos náci fellépés hatására kerülhettek kormányra, korábban a Horthy-rendszer jellegétől idegen pártként megfigyelés alatt álltak.
5. „A nyilaskeresztes párt-hungarista mozgalom nem német minta szerint alakult” – állítja Ungváry. Ezzel szemben a tények azt mutatják, hogy német minta szerint jött létre. Szálasi 1935-ben alapította meg első pártját, ekkor már az NSDAP több mint egy évtizede létezett. Arculatát és antiszemitizmussal kevert szociális mondanivalóját tekintve a nyilasmozgalom teljesen a nácikra emlékeztetett, még az egyik eredeti zászlótípusuk (nem az árpádsávos) is a német horogkeresztes zászló másolata volt, horogkereszt helyett nyilaskereszttel. Egyenruhás felvonulásaik, militáns szervezeti felépítésük, a totális államra vonatkozó terveik és vezérkultuszuk nagyon hasonlított a nácikéhoz. A nyilas ideológia illeszkedik a többi európai nemzetiszocialista mozgalom eszméinek sorába, a nemzetiszocializmus helyi változatának tekinthető.
6. „A kiállítóknak a korszak társadalmi állapotaival kapcsolatos tájékozatlanságáról tanúskodik az érintőképernyőn elérhető szöveg is… (…) …Nem a magyar közélet volt ugyanis antiradikális, hanem a politikai elit egy szűk része. A közélet állítólagos »antiradikalitása« jól mérhető az eladott sajtótermékek jellegéből: míg a Magyar Nemzet olvasótábora nem haladta meg a százezer főt, addig a nyilas Pesti Újság 1941-ben is elérte a napi kétszázezres példányszámot. De nemcsak a nyilasok lapja hirdetett radikális és uszító antiszemita propagandát: a Virradat vagy a Magyarság ugyanabban a stílusban cikkezett” – írja Ungváry. Nem lehet ítéletet mondani a magyar közéletről, a magyar társadalomról annak alapján, hogy egyes sajtóorgánumoknak mekkora olvasótáboruk volt vagy van. A magyar lakosság jelentős része – ez ma sincs másképp – egyáltalán nem vásárolt és nem is olvasott sem politikai napilapokat, sem hetilapokat.
7. „Azt, hogy hol voltak táborok, nem tudhatjuk meg, mert a szőnyegbe ezt az információt már nem hímezték bele” – írja Ungváry a „Gulág” teremről, ahol feltételezhetően nem nézett alaposan körbe. A szőnyegbe ugyanis bele van szőve azoknak a lágerközpontoknak a helye, ahol nagyobb számban raboskodtak magyarok, a többitől jól elütően, fehér keretben, latin betűkkel.
8. „Erről (ti. a halálmenetekről – a szerző) a kiállításnak semmilyen mondanivalója nincs, holott a holokauszt áldozatainak jelentős része e halálmenetekben pusztult el” – állítja Ungváry. Van szó a halálmenetekről: a „Nyilas” terem teremszövegében és ugyanezen teremben futó klipekben.
9. „A falon kis keretes szövegként szerepel az a formanyomtatvány, amelyben bűnbánó nyilasok felvételüket kérhették a kommunista pártba, de ez az utalás majdnem teljesen elsikkad” – állítja Ungváry. Ezzel szemben egyáltalán nem sikkad el, feltűnő, éppúgy, mint a Rákosi-idézet az öltözőszekrények feletti függönyön.
„…1945-ben egyetlen nyilas sem öltözött át a politikai rendőrség ruhájába (még a kiállítók bevallása szerint se), a prezentációt nehéz másnak, mint történelemhamisításnak minősíteni” – folytatja tovább. Hogy érti azt Ungváry, hogy „bevallás”? Volt vallatás is? Az „Átöltözés” teremben senki nem állítja, hogy a nyilas pártszolgálatosokból ávósok lettek. Különben is, a teremben látható egyenruha PRO-s és nem ávós – ha már Ungváry szereti az aprólékosságot. A teremszövegben pedig ugyanez világosan benne foglaltatik: „A terem közepén látható két egyenruha a diktatúrák folytonosságát szimbolizálja. A videoklip pedig arra utal, hogy mindenki »átöltözésre« kényszerült.” Nem mi „történelemhamisítunk”.
10. Az „Ellenállás” teremben említett egyes ellenállócsoportokról azt írja Ungváry: „ha hatalomra jutottak volna, ők is a terrort alkalmazták volna ellenfeleikkel szemben”. Az, hogy ezek a csoportok az antikommunista ellenállás részesei voltak, tény. És az is, hogy később nem szolgáltak ki egy másik diktatúrát. Honnan veszi Ungváry a bátorságot, hogy olyan emberekről, akik egy totális diktatúrával szembefordulva életüket és szabadságukat kockáztatták, vélelmezett, esetleges jövendőbeli cselekedeteik alapján elítélő véleményt fogalmazzon meg? Annál is felháborítóbb ez a hozzáállás, mert az antifasiszta ellenállóktól még abban az esetben sem vonja meg az ellenállóknak kijáró elismerést, ha közülük többen bizonyíthatóan egy ugyanolyan alapokon nyugvó, terrorista elnyomó rendszer szolgálatába szegődtek, illetve maguk is e terrorgépezet tagjaivá váltak. Kijelentése tehát, hogy az ávósok közül „többen az antifasiszta ellenállásban is részt vettek”, a kettős mérce elfogadhatatlan alkalmazására vall.
11. „Az át- és kitelepítésekről szóló… (…) …helységben (sic!) is elhallgatásokkal operálnak a kiállítók. A kitelepítések első áldozatai ugyanis magyarországi németek voltak, de az ő sorsukról szinte semmit nem tudunk meg” – állítja Ungváry. Ezzel szemben a teremben a következő helyeken van szó a magyarországi németekről: a teremszövegben, az adattáblán, valamint a hosszú visszaemlékezésekben/interjúkban a monitorokon. A németek kitelepítésére vonatkozó magyar döntésről szóló megállapítás a teremszövegben is szerepel, tehát nem titkoljuk el. „Emellett a teremszöveg hamis információkat terjeszt: »A győztesek döntése következtében Magyarországról elűzték a német származásúakat, mintegy 200 ezer főt«… (…) …A kormánydöntés időpontjában a Szovjetunió ilyet még nem kezdeményezett, a SZEB ekkor még semmilyen nyomást nem gyakorolt…” – állítja Ungváry, de ismét tévesen. Ungváry figyelmébe ajánljuk Romsics Ignác Magyarország története a XX. században (Osiris, 1999) című könyvét, melyben a következő olvasható: „…a potsdami konferencia határozata, és a SZEB döntése értelmében 1946–47-ben Magyarországról Németországba kitelepített 200 ezer német…” (302. oldal). Az Ideiglenes Nemzeti Kormány a SZEB-től a volksbundista németek kitelepítését kérte, a SZEB számos jegyzékében – a potsdami értekezlet határozatára hivatkozva – ugyanakkor a teljes magyarországi németség kitelepítését követelte. A magyar kormány és a koalíciós pártok – a parasztpárt kivételével – elvetették a kollektív felelősség elvét, és számos módon igyekezték szabotálni és lassítani a kitelepítést. Ennek a politikának is köszönhető, hogy végül a magyarországi németség mintegy felét nem szállították ki az országból.
12. „Az ávósokról csupán egy leegyszerűsítő és hamisításokkal terhelt mondat olvasható” – állítja Ungváry. Ezzel szemben az ávósokról nemcsak egy mondat olvasható, hanem többoldalnyi teremszöveg és adat. „Az ÁVO kezdeti vezetői kivétel nélkül zsidó származásúak voltak, és munkaszolgálatosként a diktatúrát először az áldozat oldaláról ismerhették meg” – folytatja. Kíváncsiak lennénk, mi alapján állítja Ungváry, hogy minden „kezdeti” ávós vezető zsidó volt? Mert nem így volt. Egyáltalán, mi az, hogy kezdeti? Arra a tényre pedig, hogy az ávósok között a zsidó származásúak felülreprezentáltak voltak, több helyen is utalunk, például a „Felekezetek” terme teremszövegében.
13. „Később pedig a »burzsoázia« és a kapitalisták ellen indított hadjárat áldozatai között felülreprezentált a zsidó áldozatok száma” – érdekes állítás, de jó lenne a tényeket is látni.
14. „A csigalassúsággal fekete aknába leereszkedő liftben hóhérsegéd mondja el akkurátus pontossággal az akasztás technikájának részleteit” – írja Ungváry. Ezzel szemben Somogyi Jenő nem hóhérsegéd volt, hanem rab, aki olyan alantas munkákat volt kénytelen végezni, mint a „kivégzőhelyen takarítás”. Ez utóbbi tény világosan elhangzik a liftben.
15. „A pince munkaszolgálatosait bemutató termének kísérőszövege a kiállítók fogalmi zavaráról tanúskodik” – írja Ungváry. Kifogásolja a Rákosi-korszak muszosait illetően az „Internálás” terem szövegében az általunk idézőjelben szereplő „különleges kezelés” kifejezést, annak ellenére, hogy utána világosan kifejtjük, mire gondoltunk: „Szögesdróttal körülvett lágerekben laktak, bányákban, utak, katonai objektumok, repülőterek építésénél dolgoztatták őket. A cél azonban nem a termelés, sokkal inkább a fiatalok fizikai és lelki megaláztatása volt”.
16. „Bilkei-Pappról nevén és születési, valamint halálozási dátumán kívül a múzeum semmilyen információt nem árul el” – állítja Ungváry. Megint nem nézett körül elég alaposan: van még információ. Nem ártatlan áldozat volt, hanem egy ellenálló, akit politikai okokból végeztek ki. Bár Ungváry Krisztián Bilkei-Papp Lászlót említi, valószínűleg Bilkey-Papp Zoltánra gondol – az ő képe látható ugyanis kiállítva –, aki szigorló orvosként Magyar Front néven – a szovjet megszállással szemben – fegyveres ellenálló szervezetet hozott létre. A dr. Kádár Mihály és társai elleni perben a Budapesti Népbíróság 1946. május 18-án halálra ítélte, amelyet a NOT 1947. május 19-én helybenhagyott. Ennek ellenére Tildy Zoltán köztársasági elnök Bilkey-Papp Zoltánt kegyelemben részesítette (1947. október 23.). A kommunista hatalomátvételt követően Molnár Erik igazságügy-miniszter – felrúgva a civilizált államok töretlen gyakorlatát – ismételten a Népköztársaság Elnöki Tanácsa elé terjesztette az ügyet, és halálbüntetés kiszabását kérte. A NET 1951. január 24-én megengedte a halálos ítélet végrehajtását. A kegyelmi eljárás az európai jogrendben úgy alakult ki, hogy a megkegyelmezés nem volt felülbírálható. Súlyosabb ítélet sem volt kiszabható a vádlott terhére bejelentett fellebbezés nélkül (súlyosítási tilalom), az pedig a felettes bíróság döntése volt. Tény, hogy Bilkey-Papp Zoltán az ún. Vannay-különítmény tagja volt, amelynek nyilas volta vita tárgyát képezi. Tény, hogy Bilkey-Papp a szovjet megszállással szemben lépett fel. És tény az is – ez talán a legfontosabb –, hogy a köztársasági elnök legfelsőbb elhatározásának negatív megváltoztatása önkény és jogtiprás.
17. „Hadváryt a keleti területen elkövetett tömeggyilkosságai miatt jogosan is halálra lehetett volna ítélni” – írja Ungváry. Ezt egy bírónak kell eldöntenie, nem egy történésznek. Miért érzi magát Ungváry erkölcsi-jogi etalonnak? Hadváry Pál ügyével kapcsolatban nem tudni, hogy Ungváry milyen forrásokra alapozza ezt az állítását, ugyanis a Hadváry Pál ellen lefolytatott, valóban koncepciós perben nem merült fel az a vád, hogy az említett személy bármilyen tömeggyilkosságot követett volna el a keleti fronton.
18. „Donáth és egyes társai rasszista, antiszemita brosúrákat és körleveleket terjesztettek” – állítja Ungváry. Nem mindegy, hogy Donáth vagy az úgynevezett „társai”. Nézze át Ungváry a peranyagokat, ugyanis azok másról tanúskodnak. A Donáthra vonatkozó következő állítása, hogy mint MÉP országgyűlési képviselő „az összes zsidótörvényt megszavazta, sőt mellettük vezető állásban propagandát is kifejtett”, szintén cáfolható: Magyar Sándor közösségi tag az ÁVO-n jegyzőkönyvben említette, hogy Donáth nem jelent meg a parlamentben, amikor a zsidótörvény szavazására sor került. (Az első zsidótörvényt 1938. május 29-én hirdették ki, a másodikat 1939. május 5-én. Donáth az 1939. május 28–29-én tartott országgyűlési választásokon szerzett mandátumot. Ettől kezdve volt képviselő. Ennyit az „összesről”.)
19. „A múzeum kuratóriumi tagjai között is akad olyan, akinek hozzátartozója a »tettes« múzeumbeli definíciója szerint elvileg kihelyezhető volna, de mégsem került ki a tettesek falára… (…) …ez az eljárás minősíthetetlen” – állítja Ungváry. Az ő eljárása minősíthetetlen. A valóság ugyanis az, hogy a kuratórium egyik tagjának sincs ilyen hozzátartozója. Az Ungváry Krisztián ellen valótlan és sértő kijelentése miatt indított jogi eljárás már folyamatban van.
20. Érthetetlen, hogy Ungváry Fiala Ferenc esetében miért nem tartja bűnnek az antiszemitizmust, amikor másoknál igen? Csak hogy pontosan lássuk a tényeket: Fiala a Szálasi-kormány sajtófőnöke volt. 1946-ban Tutsek Gusztáv népbírósági tanácsa először életfogytiglani kényszermunkára, majd Bojta Béla tanácsa halálra ítélte. Kegyelemből büntetését életfogytiglani kényszermunkára változtatták. 1956-ban szabadult, Nyugatra távozott, ahol különböző „késő nyilas” újságokat vezetett. Meggyőződéses nyilas volt, nem elhanyagolható szerepe volt a nyilasmozgalom és Szálasi rezsimjének népszerűsítésében. Tevékenyen hozzájárult a zsidógyűlölet állandó napirenden tartásához, a fajgyűlölet szításához.
21. „A kiállítók fogalomzavarára utal a kiállítás prospektusának zárómondata is: »A terror egykori háza ma azt példázza, hogy a szabadságért hozott áldozat nem hiábavaló. A két gyilkos rendszer elleni harcból a szabadság és a függetlenség erői kerültek ki győztesen«. Ez egy hamis mondat. A Duna-parton agyonlőttek, a Recsken meggyilkoltak, az életük végéig megnyomorítottak szenvedése csak akkor lehetne »áldozat«, ha létezett volna számukra egyéb alternatíva. A kitelepítetteket, deportáltakat, bebörtönzötteket, kényszermunkára hurcoltakat azonban nem azért sújtotta a balsors, mert a »szabadság és függetlenség« aktív harcosai voltak, hanem azért mert zsidónak vagy »burzsoának« születtek”. Egyszerűen zavaros, érthetetlen és egészen elképesztő Ungvárynak ez a kijelentése. Milyen „alternatíváról” beszél? Mibe akar belekötni még? Először is, a prospektus idézett mondatában nem azt mondjuk, hogy minden áldozat az elnyomás elleni küzdelmében lett azzá. Voltak, akik ellenállóként, mások pedig más miatt váltak áldozattá. A prospektus és a kiállítás egésze erről szól. Felháborító és az áldozatok emlékét meggyalázó gondolkodásmód az, amely bárkitől, akit üldöztek, megnyomorítottak vagy életét elvették, elvitatja az áldozat megnevezést, bármilyen ideológia, fantazmagória vagy publicisztikai fogás miatt!
22. „Így viszont maradt a sterilizált és aktuálpolitikailag jól felhasználható kiállítás, amelynek végén a »mi« fogalmával megegyező »jó« győzedelmeskedhet az »idegennek« megfeleltethető »gonosz« felett” – hangzik Ungváry utolsó mondata. Ki az a „mi”? Ki az az „idegen”? Értelmetlen és érthetetlen. Ungváry számára újfent leszögezzük: a múzeum egyéni és nem kollektív felelősséget vizsgál. Az általunk bemutatott időszak ebből a szempontból egy fekete-fehér korszak volt. Az egyik oldalon álltak azok, akik embertársaikat politikai nézeteikért és származásukért üldözték, a másikon pedig azok, akik ezt elszenvedték. Senkinek sem volt kötelező üldözővé válni. Mi nem ítélkezünk, mi csak felmutatjuk azt, hogy a bűnnek is van arca. És a felelősség mindig egyéni. A múlttal nagyon nehéz szembenézni, nehéz az áldozatoknak és a tetteseknek is. Mégis muszáj.
Ungváry szerint a múzeum és a kiállítók „politikai célú”, „durva történelemhamisítást” követnek el, „tudományosan nincsenek felkészülve”, „hamis” és „megtévesztő információkat” nyújtanak, a „ kiállítók nincsenek tisztában a tényekkel”, tájékozatlanok. „A tényeket a kiállítás feltűnően elhallgatja”, a „tájékoztatás teljesen félrevezető”, „pontos információk helyett… számokkal dobálódzik”, „körvonalazatlanul és pontatlanul” mutat be dolgokat. Továbbá „tényekkel alá nem támasztott”, „leegyszerűsítő és hamisításokkal terhelt mondatokat” használnak, ezek „valóságtartalma megkérdőjelezhető”, a bemutatás „egyoldalú”, „a kiállítók fogalmi zavaráról tanúskodik”, „feltűnő és aktuálpolitikai szempontokról árulkodik”; a kiállítás „sterilizált és aktuálpolitikiailag jól felhasználható”, „a Fidesz – MPP ideológusai saját történelemszemléletüket kívánták megörökíteni” általa. Ungváry szerint a kiállítók „elhallgatásokkal operálnak”, „tendenciózusan elhallgatnak”, szuggerálnak, „téves következtetéseket keltenek a látogatókban”, „minősíthetetlen”, „különösen ízléstelen” módon, „szakmailag megalapozatlanul” járnak el, „kicsinyes politikai bosszú is motiválja” őket”.
Az írásunkban felsoroltak fényében igencsak kétséges, mindezen jelzők kire vonatkozhatnának valójában. Aki ilyen durva szakmai tévedéseket követ el, felületesen és tendenciózusan kezel tényeket, az egyvalakit minősíthet csak: saját magát.
NSZ • 2003. augusztus 11. • Szerz?: Ungváry Krisztián
(kép: Marabu)
Amikor megtudtam, hogy Schmidt Mária válaszol a Terror Házát kritizáló írásomra [Egy történ(elmietlen)ész kritikája, augusztus 9.], el?ször reménykedtem abban, hogy a kiállítók megértették cikkem mondanivalóját. Kíváncsi voltam arra is, találtak-e tévedést azokban az adataimban, amelyek alapján a kiállítást min?sítettem. Úgy látom, nem is nagyon értették meg cikkemet, és nem is nagyon találtak valóságos hibákat benne. Schmidt Mária kifogásait alaptalannak tartom.
1. Aki elmegy a Terror Házába, az látja, hogy a kiállítás a szovjet csapatok kivonulásával zárul. A kései Kádár-rendszer vizuálisan is helyet kap a levélcenzúra bemutatásával. Schmidt Mária ezzel kapcsolatos kifogása tehát alaptalan.
2. Nem az a probléma, hogy megadják a diktatúrák áldozatainak számát, hanem az, hogy nem végzik el az összevetést és a strukturális összehasonlítást. Ráadásul a gulág esetében a valós létszám sokszorosát közlik.
3. A látogató meggy?z?dhet arról, hogy a holokausztról sporadikusan fellelhet? információ elégtelen. Jellemz?, hogy Schmidt Mária egyetlen olyan példát sem hoz fel, amely a magyar társadalom felel?sségére utalna.
4. Nem állítottam sehol, hogy az egész magyar társadalom b?nös. Csupán azt állítottam, hogy Magyarországon az antiszemitizmus nem egy törpe kisebbség szenvedélye volt, és nem egyszer?en a német minták követéséb?l fakadt. A zsidóellenes intézkedésekb?l százezrek profitáltak, és a politizáló er?k közül a széls?jobb azon a választáson, ahol (rajtuk kívül) minden parlamenti párt, így a kisgazdák és a szociáldemokraták is szabadon szervezkedhettek, elsöpr? eredményt ért el, és teljes politikai szabadság esetén a választást minden küls? segítség nélkül is megnyerhette volna. Hiába érvel Schmidt Mária a kormánypárt 73 százalékos többségével, ha a választók egyáltalán nem ebben az arányban szavaztak rá, ráadásul a kormánypárti képvisel?k zöme a korabeli források szerint is széls?jobboldali érzelm? volt.
5. Ha Schmidt Mária figyelmesebben olvasta volna cikkemet, akkor tudná: én nem kifogásoltam, hogy a választások során akadályozták a nyilasokat, hanem csupán rögzítettem ezt a tényt.
6. A nyilasok nem a nácik kópiái voltak. A küls? jegyek részben a román vasgárdától (zöld ing), az ideológia pedig jelent?s részben Prohászka Ottokártól (hungarizmus) származik. Nyilas és nemzetiszocialista pártok Magyarországon 1920-tól léteztek, nem kellett ezért a nácikat másolniuk.
7. Schmidt Mária továbbra sem tudja bizonyítani azt az állítását, hogy a magyar közélet 1938–1944 között antiradikális volt. Az talán mégis jelent valamit, ha egy országban a sajtótermékek jelent?s része antiszemita és náci propagandát terjeszt.
8. A gulág-teremben a látogató számára nem derül ki, hogy a padlósz?nyegen jelzett helységek közül melyik miért szerepel fehér keretben.
9. A halálmenetekr?l közölt (kevés és elszórt) információ nem teszi lehet?vé, hogy a látogató megértse az ehhez kapcsolódó tragédiát. A kett?s mérce látszik abban is, hogy a gulág áldozatainak egész teremsz?nyeg jutott, a halálmenetekr?l pedig csak néhány információmorzsa található.
10. Egyes antikommunista ellenállókról azért írtam, hogy hatalomra jutásuk esetén ?k is terrort alkalmaztak volna, mert mint nyilasok vagy nácik egyszer ezt már 1945 el?tt megtették, vagy azért, mert közreadott programjukban ezt követelték. Az antifasiszta ellenállás kapcsán sehol sem állítottam, hogy az bárkit is felmentene kés?bbi b?ncselekményei alól, bár nagy különbség, hogy valaki el?ször ellenálló és utána tettes, vagy fordítva.
11. Nem elég, hogy a magyarországi németekr?l adott információk a Terror Házában tévesek és egymásnak is ellentmondanak, Schmidt Mária most is, ezen az úton is valótlanságokat terjeszt. Nemcsak a Parasztpárt, hanem eleinte a többi koalíciós párt is az összes magát németnek valló személy kitelepítését javasolta. Bibó István is rámutatott, hogy nem az emberbaráti szeretet, hanem a csehszlovák vezet?k által elindított deportálások állították le a magyar kormány kitelepítési akciót (ti. a svábok helyébe kívánták áttelepíteni a felvidéki magyarokat). Schmidt Mária jobban tenné, ha ebben az esetben feldolgozások helyett a forrásokat tanulmányozná.
12. Három kérdésben tévedtem: az ÁVH els? vezet?i közül nem mindenki volt zsidó származású. Tévedtem továbbá egy keresztnév és az egyik tanú foglalkozásának megjelölésében. E tévedések talán nem érintik alapvet?en cikkem mondanivalóját.
13. Bilkey-Papp Zoltánról Schmidt Mária valótlanságokat terjeszt, annak ellenére, hogy neki is átadtam az ezzel kapcsolatos iratokat. Sajátos, hogy ártatlan ellenállóként szerepeltet olyan személyt, akinek a rendszer ellen az volt a legf?bb kifogása, hogy „zsidók” csinálják…
14. Hadváry Pál a keleti fronton tömeggyilkosságokat rendelt el. Az erre vonatkozó bizonyítékokat 1998-ban publikáltam. ?t ártatlannak feltüntetni hamisítás.
15. A Magyar Közösség tagjai elleni eljárások irataiból kiderül, hogy Donáth antiszemita propagandát terjesztett. 1939 el?tt „csak” politikusként, utána képvisel?ként támogatta a zsidóellenes törvényeket, amelyekb?l jóval több volt, mint amennyit Schmidt Mária felsorol (csak néhány példa: a fajvédelmi, a zsidó földtulajdon kisajátítását elrendel?, az izraelita felekezet jogállását szabályozó és a honvédelmi törvények). Sajátos, hogy ártatlannak nyilváníttatik az a személy is, aki vezet?ként b?nrészes a zsidóság jogfosztásában.
16. A múzeum definíciója szerint „tettesnek tekinthet?k, akik a két (…) totális rendszer (nyilas és kommunista) létrehozásához vagy fenntartásához tev?leges segítséget nyújtottak, illetve a két rendszer valamelyikének közhatalmi szerveiben felel?s pozíciót töltöttek be”. A kuratóriumi tagok hozzátartozói közül egy karhatalmista és munkás?r, egy másik a nyilasok által létrehozott Dolgozó Nemzet Hivatásrendjének széktartója volt, egy harmadik személy (aki távolabbi rokon) a Belügyminisztérium azon osztályát vezette, amely a zsidóság deportálását irányította. A gyermekek természetesen semmilyen mértékben sem felelnek szüleikért, de kett?s mércére utal, ha csak a politikai ellenfelek szüleinek fotóit szerepeltetik a tettesek falán, miközben a tettes definíciója igen tágan értelmezhet?, és a kiállított személyek egyikénél sem szerepel, hogy az illet? milyen b?nöket követett el.
17. Fiala Ferenc kapcsán arra utaltam, hogy a múzeum inkonzekvens, amikor személyét a tettesek falán szerepelteti, mert Fiala a nyilasok uralma alatt embereket mentett, a nyilasuralom el?tti, valamint az emigrációs tevékenység viszont Schmidt Mária korábbi definíciói szerint nem tartozik a múzeum témái közé.
18. Schmidt Mária azt várja el, hogy amikor „bevált nemzetiszocialista különleges kezelésr?l” ír, akkor ne a megsemmisítésre gondoljunk, és amikor múzeumában az „átöltözés” teremben nyilas és korai ávós ruhákat jelenít meg egyértelm? pozícióban, akkor ne feltételezzük, hogy az egyikb?l a másikba öltöztek át. Itt válik a Schmidt Mária írása komolytalanná.
19. A szenvedés mértékének szempontjából lehet, hogy mindegy, de mégsem ugyanaz, ha valaki „áldozatot hoz” vagy „áldozattá válik”. Mivel az „áldozat” a múzeum kulcsfogalma, ezért különösen helytelen ezt összezagyválni. Ha Schmidt Mária számára az effajta különbségek „zavarosak”, akkor ne csodálkozzon, ha mondanivalóját félreértelmezik.
Nos az eredeti Ungváry cikk eg részlete, a többi a hivatkozásban:
A pártmúzeum
NSZ • 2003. július 5. • Szerz?: Ungváry Krisztián
A Terror Háza felülnézetb?l (kép: Népszabadság – Kovács Bence)
A „Terror Háza” kiállítása hiába kavart vitát, az hatástalan maradt a rendez?kre. Vagy ragaszkodnak azokhoz a politikai célú történelemhamisításokhoz, amelyekkel a múlttal való objektív szembenézés akadályozható, vagy tudományosan nincsenek fölkészülve a vállalt feladatra.
T-54-es tank az udvarban, a falakon 3500 áldozat képe (kép: Rédei Ferenc)
Ez az els? olyan hazai történeti kiállítás, amelyben elvileg mintha meg akarnák valósítani Hannah Arendt totalitarizmuskoncepcióját, és egymás mellé állítják a nyilas és a kommunista diktatúrát. A totalitarizmuselmélet a kommunista és náci diktatúrák rokon vonásaiból indul ki: az egypártrendszer, az egyedül legitim üdvtan hirdetése, a „vezér” kultusza és az állam mindenhatósága mindkét rendszer közös ismérve.
A pengefal (kép: Rédei Ferenc)
A pártállami rendszer története azonban tág teret kap a kiállításon, a puhuló Kádár-rendszer gyakorlatilag egy szintre kerül a nyilas diktatúrával. Ez azt sugallja, hogy a két diktatúrának a múzeum külsején és kapujában jelképesen hangsúlyosan egyenl?sége a bemutatott pártállami id?szak egészére is érvényes. A tájékozatlan látogatónak annál is inkább erre a következtetésre kell jutnia, mivel a múzeum kifejezetten kerüli témájának pontos meghatározását.
A mai Népszabadság hétvége mellékletében van egy egész oldalas Schmidt Mária által jegyzett válasz Ungváry Krisztián július 5-i cikkére.
Ungváry-val sok mindenben nem értek egyet, de mint történésznek a véleményét sokra értékelem, a ´válasz´-nak szánt valami nagyon átlátszó, könnyen és egyértertelmüen láthatóak benne a kacsintgatások, szegény Schmidt Mária nem érti hogy kik azok a mi, de megismétli ugyanazokat a csúsztatásokat, amelyket szokott. Mindkét terror a gonosz idegenek müve, á, dehogy volt támogatottsága a nyilasoknak, á dehogy azt jelenti az átöltözés terme, hogy átöltöztek a nyilasok ávó-snak, közben észre sem vezi, hogy mag állítja, hogy hamis egyenruhát állítottak ki, vagy legalábbis azt érzékeltetik mintha az ávó-s egyenruha lenne, a válasz hétfön jelenik meg:
Egy történ(elmietlen)ész kritikája
NSZ • 2003. augusztus 9.
A Népszabadság 2003. július 5-i számában jelent meg Ungváry Krisztián A pártmúzeum cím? írása. A cikk számos hamis, félrevezet? és bosszantóan történelmietlen állítást tartalmazott, nem beszélve a személyeskedésekr?l és a rengeteg negatív min?sít?, sért? jelz?r?l. Kénytelenek vagyunk idecitálni Ungváry ezen állításait, hogy tételesen megcáfoljuk azokat.
1. „A pártállami rendszer története azonban tág teret kap a kiállításon, a puhuló Kádár-rendszer gyakorlatilag egy szintre kerül a nyilas diktatúrával …. (…) …a Kádár-korszak kései szakasza aligha feleltethet? meg a nyilas diktatúrának” – írja Ungváry. Ezzel szemben a múzeumban nincs szó a kés?i Kádár-korszakról. A legutolsó, a „Búcsú” terme nem a kés?i Kádár-érát, hanem az idegen befolyás végét, a szovjet csapatkivonást mutatja be. A kiállítás id?határa is világosan meghatározott: az 1956 utáni megtorlással, illetve az intézményes állami terror végeztével zárul. Azt az id?szakot tárgyalja, amikor a hatalom faji, illetve osztályalapon különböztette meg a polgárokat, és származásuk, illetve politikai meggy?z?désük miatt gyilkolta meg sokukat.
2. „Ha felsorolnák a két diktatúra áldozatainak számát” – hiányolja a kiállításból Ungváry. Felsoroljuk: például a „Kett?s megszállás”, a „Nyilas”, a „Gulág”, az „Ellenállás”, az „Át- és kitelepítések”, a „Beszolgáltatás”, a „Péter Gábor-szoba”, az „Igazságszolgáltatás”, az „Internálás”, az „1956-os” és a „Megtorlás” termek tábláin, illetve teremszövegeiben. Mindenhol a jelenleg ismert legpontosabb adatok vannak feltüntetve az áldozatok számáról. Vajon Ungváry olvasott egyet is ezek közül?
3. „A kiállításnak ugyan nem célja a holokauszthoz vezet? út bemutatása, de a kérdést az alábbi mondatokkal (Ungváry négy mondatot idéz – a szerz?) nem lehet elintézni”. Nem is intézzük el. A zsidóság sorsáról a „Kett?s megszállás”, a „Nyilas” folyosó és a „Nyilas” terem szövege is tájékoztatást nyújt. A „Kett?s megszállás” teremben többperces filmanyagot vetítünk a bergen-belseni koncentrációs táborról, részleteket Hitler beszédeib?l, az SS vonulásairól; a „Nyilas” folyosón és teremben pedig öt fotó látható a Maros utcai vérengzés áldozatainak exhumálásáról, klipet vetítünk a deportálásokról, illetve arról, ahogy a pártszolgálatosok zsidókat kísérnek a Dunához. Ugyanebben a teremben egy teljes falat foglal el a zajló Duna képe, hanghatásokkal kísérve – mementóként a vízbe l?tt üldözöttek emlékére.
Ungváry állítása szerint e tájékoztatás alapján „a látogató azt hiheti, hogy a kés?bbi eseményekért csupán egy sz?k réteg tehet? felel?ssé, holott a valóságban ez épp fordítva van”. Mi van fordítva? Esetleg arra gondol Ungváry, hogy az egész magyar társadalom b?nös a deportálásokban? Ungváry a kollektív b?nösség megállapíthatóságát vallja? Talán azért is feszíti még tovább a húrt, állítván: „A magyar felel?sség tárgyalásának nem nagyon jut hely”. Mégis, milyen „magyar felel?sségre” gondol?
A nyilasok csak az er?szakos náci fellépés hatására kerülhettek kormányra; mindez egy idegen nagyhatalom megszállása idején történt, idegen nyomásra és idegen érdekek figyelembevételével. A felel?sség az idegen, megszálló hatalom képvisel?ié, illetve az ?ket kiszolgálóké volt. Azoké, akik b?ncselekményeket követtek el. Felel?sségük pedig az általuk elkövetett b?ncselekmények súlyával arányos. A „Tettesek Galériáján” csak magyarok képei vannak kiakasztva. A politikai perek halálos ítéleteiben közrem?köd? bírók-ügyészek között is csak magyarok szerepelnek.
4. Érthetetlen továbbá, miért kifogásolja Ungváry azt, hogy a két háború közötti Magyarországon a kormányon lev? er?k igyekeztek korlátok közé szorítani a nyilasok m?ködését. Kijelentése, miszerint a nyilasok „teljesen szabad körülmények között akár a választást is megnyerhették volna”, elképeszt?, történelmietlen. Teljesen szabad körülmények között a kisgazdák és a szocdemek is szervezkedhettek volna, s ez rögtön más körülményeket jelentett volna. Teljesen szabad körülmények között Darányi miniszterelnök nem csak az állami és köztisztvisel?k számára tiltotta volna meg a széls?jobboldali pártokba való belépést, hanem a kommunista párthoz hasonlóan betiltotta volna a nyilasok szervezkedését. Így már egyáltalán nem indulhattak volna az 1939-es választásokon. Egyébként ne felejtsük, hogy 1938-ban általánossá tették a titkos választást – korábban vidéken nyílt szavazás volt –, így az 1939-es választás a Horthy-korszak legdemokratikusabb választásának számított. Bár a nemzetiszocialista pártok összesen megnégyszerezték a mandátumaik számát, a kormányer?, a Magyar Élet Pártja, a mandátumok 73 százalékával rendelkezett, és abszolút fölénye volt a parlamentben. Ráadásul 1939 után a nyilasmozgalom népszer?sége rohamosan csökkent.
A teremszöveg azt állítja, hogy a nyilasok „német segítség és támogatás nélkül soha nem válhattak volna kormányzati tényez?vé”. Ez pedig ténykérdés: a nyilasok csak az er?szakos náci fellépés hatására kerülhettek kormányra, korábban a Horthy-rendszer jellegét?l idegen pártként megfigyelés alatt álltak.
5. „A nyilaskeresztes párt-hungarista mozgalom nem német minta szerint alakult” – állítja Ungváry. Ezzel szemben a tények azt mutatják, hogy német minta szerint jött létre. Szálasi 1935-ben alapította meg els? pártját, ekkor már az NSDAP több mint egy évtizede létezett. Arculatát és antiszemitizmussal kevert szociális mondanivalóját tekintve a nyilasmozgalom teljesen a nácikra emlékeztetett, még az egyik eredeti zászlótípusuk (nem az árpádsávos) is a német horogkeresztes zászló másolata volt, horogkereszt helyett nyilaskereszttel. Egyenruhás felvonulásaik, militáns szervezeti felépítésük, a totális államra vonatkozó terveik és vezérkultuszuk nagyon hasonlított a nácikéhoz. A nyilas ideológia illeszkedik a többi európai nemzetiszocialista mozgalom eszméinek sorába, a nemzetiszocializmus helyi változatának tekinthet?.
6. „A kiállítóknak a korszak társadalmi állapotaival kapcsolatos tájékozatlanságáról tanúskodik az érint?képerny?n elérhet? szöveg is… (…) …Nem a magyar közélet volt ugyanis antiradikális, hanem a politikai elit egy sz?k része. A közélet állítólagos »antiradikalitása« jól mérhet? az eladott sajtótermékek jellegéb?l: míg a Magyar Nemzet olvasótábora nem haladta meg a százezer f?t, addig a nyilas Pesti Újság 1941-ben is elérte a napi kétszázezres példányszámot. De nemcsak a nyilasok lapja hirdetett radikális és uszító antiszemita propagandát: a Virradat vagy a Magyarság ugyanabban a stílusban cikkezett” – írja Ungváry. Nem lehet ítéletet mondani a magyar közéletr?l, a magyar társadalomról annak alapján, hogy egyes sajtóorgánumoknak mekkora olvasótáboruk volt vagy van. A magyar lakosság jelent?s része – ez ma sincs másképp – egyáltalán nem vásárolt és nem is olvasott sem politikai napilapokat, sem hetilapokat.
7. „Azt, hogy hol voltak táborok, nem tudhatjuk meg, mert a sz?nyegbe ezt az információt már nem hímezték bele” – írja Ungváry a „Gulág” teremr?l, ahol feltételezhet?en nem nézett alaposan körbe. A sz?nyegbe ugyanis bele van sz?ve azoknak a lágerközpontoknak a helye, ahol nagyobb számban raboskodtak magyarok, a többit?l jól elüt?en, fehér keretben, latin bet?kkel.
8. „Err?l (ti. a halálmenetekr?l – a szerz?) a kiállításnak semmilyen mondanivalója nincs, holott a holokauszt áldozatainak jelent?s része e halálmenetekben pusztult el” – állítja Ungváry. Van szó a halálmenetekr?l: a „Nyilas” terem teremszövegében és ugyanezen teremben futó klipekben.
9. „A falon kis keretes szövegként szerepel az a formanyomtatvány, amelyben b?nbánó nyilasok felvételüket kérhették a kommunista pártba, de ez az utalás majdnem teljesen elsikkad” – állítja Ungváry. Ezzel szemben egyáltalán nem sikkad el, felt?n?, éppúgy, mint a Rákosi-idézet az öltöz?szekrények feletti függönyön.
„…1945-ben egyetlen nyilas sem öltözött át a politikai rend?rség ruhájába (még a kiállítók bevallása szerint se), a prezentációt nehéz másnak, mint történelemhamisításnak min?síteni” – folytatja tovább. Hogy érti azt Ungváry, hogy „bevallás”? Volt vallatás is? Az „Átöltözés” teremben senki nem állítja, hogy a nyilas pártszolgálatosokból ávósok lettek. Különben is, a teremben látható egyenruha PRO-s és nem ávós – ha már Ungváry szereti az aprólékosságot. A teremszövegben pedig ugyanez világosan benne foglaltatik: „A terem közepén látható két egyenruha a diktatúrák folytonosságát szimbolizálja. A videoklip pedig arra utal, hogy mindenki »átöltözésre« kényszerült.” Nem mi „történelemhamisítunk”.
10. Az „Ellenállás” teremben említett egyes ellenállócsoportokról azt írja Ungváry: „ha hatalomra jutottak volna, ?k is a terrort alkalmazták volna ellenfeleikkel szemben”. Az, hogy ezek a csoportok az antikommunista ellenállás részesei voltak, tény. És az is, hogy kés?bb nem szolgáltak ki egy másik diktatúrát. Honnan veszi Ungváry a bátorságot, hogy olyan emberekr?l, akik egy totális diktatúrával szembefordulva életüket és szabadságukat kockáztatták, vélelmezett, esetleges jövend?beli cselekedeteik alapján elítél? véleményt fogalmazzon meg? Annál is felháborítóbb ez a hozzáállás, mert az antifasiszta ellenállóktól még abban az esetben sem vonja meg az ellenállóknak kijáró elismerést, ha közülük többen bizonyíthatóan egy ugyanolyan alapokon nyugvó, terrorista elnyomó rendszer szolgálatába szeg?dtek, illetve maguk is e terrorgépezet tagjaivá váltak. Kijelentése tehát, hogy az ávósok közül „többen az antifasiszta ellenállásban is részt vettek”, a kett?s mérce elfogadhatatlan alkalmazására vall.
11. „Az át- és kitelepítésekr?l szóló… (…) …helységben (sic!) is elhallgatásokkal operálnak a kiállítók. A kitelepítések els? áldozatai ugyanis magyarországi németek voltak, de az ? sorsukról szinte semmit nem tudunk meg” – állítja Ungváry. Ezzel szemben a teremben a következ? helyeken van szó a magyarországi németekr?l: a teremszövegben, az adattáblán, valamint a hosszú visszaemlékezésekben/interjúkban a monitorokon. A németek kitelepítésére vonatkozó magyar döntésr?l szóló megállapítás a teremszövegben is szerepel, tehát nem titkoljuk el. „Emellett a teremszöveg hamis információkat terjeszt: »A gy?ztesek döntése következtében Magyarországról el?zték a német származásúakat, mintegy 200 ezer f?t«… (…) …A kormánydöntés id?pontjában a Szovjetunió ilyet még nem kezdeményezett, a SZEB ekkor még semmilyen nyomást nem gyakorolt…” – állítja Ungváry, de ismét tévesen. Ungváry figyelmébe ajánljuk Romsics Ignác Magyarország története a XX. században (Osiris, 1999) cím? könyvét, melyben a következ? olvasható: „…a potsdami konferencia határozata, és a SZEB döntése értelmében 1946–47-ben Magyarországról Németországba kitelepített 200 ezer német…” (302. oldal). Az Ideiglenes Nemzeti Kormány a SZEB-t?l a volksbundista németek kitelepítését kérte, a SZEB számos jegyzékében – a potsdami értekezlet határozatára hivatkozva – ugyanakkor a teljes magyarországi németség kitelepítését követelte. A magyar kormány és a koalíciós pártok – a parasztpárt kivételével – elvetették a kollektív felel?sség elvét, és számos módon igyekezték szabotálni és lassítani a kitelepítést. Ennek a politikának is köszönhet?, hogy végül a magyarországi németség mintegy felét nem szállították ki az országból.
12. „Az ávósokról csupán egy leegyszer?sít? és hamisításokkal terhelt mondat olvasható” – állítja Ungváry. Ezzel szemben az ávósokról nemcsak egy mondat olvasható, hanem többoldalnyi teremszöveg és adat. „Az ÁVO kezdeti vezet?i kivétel nélkül zsidó származásúak voltak, és munkaszolgálatosként a diktatúrát el?ször az áldozat oldaláról ismerhették meg” – folytatja. Kíváncsiak lennénk, mi alapján állítja Ungváry, hogy minden „kezdeti” ávós vezet? zsidó volt? Mert nem így volt. Egyáltalán, mi az, hogy kezdeti? Arra a tényre pedig, hogy az ávósok között a zsidó származásúak felülreprezentáltak voltak, több helyen is utalunk, például a „Felekezetek” terme teremszövegében.
13. „Kés?bb pedig a »burzsoázia« és a kapitalisták ellen indított hadjárat áldozatai között felülreprezentált a zsidó áldozatok száma” – érdekes állítás, de jó lenne a tényeket is látni.
14. „A csigalassúsággal fekete aknába leereszked? liftben hóhérsegéd mondja el akkurátus pontossággal az akasztás technikájának részleteit” – írja Ungváry. Ezzel szemben Somogyi Jen? nem hóhérsegéd volt, hanem rab, aki olyan alantas munkákat volt kénytelen végezni, mint a „kivégz?helyen takarítás”. Ez utóbbi tény világosan elhangzik a liftben.
15. „A pince munkaszolgálatosait bemutató termének kísér?szövege a kiállítók fogalmi zavaráról tanúskodik” – írja Ungváry. Kifogásolja a Rákosi-korszak muszosait illet?en az „Internálás” terem szövegében az általunk idéz?jelben szerepl? „különleges kezelés” kifejezést, annak ellenére, hogy utána világosan kifejtjük, mire gondoltunk: „Szögesdróttal körülvett lágerekben laktak, bányákban, utak, katonai objektumok, repül?terek építésénél dolgoztatták ?ket. A cél azonban nem a termelés, sokkal inkább a fiatalok fizikai és lelki megaláztatása volt”.
16. „Bilkei-Pappról nevén és születési, valamint halálozási dátumán kívül a múzeum semmilyen információt nem árul el” – állítja Ungváry. Megint nem nézett körül elég alaposan: van még információ. Nem ártatlan áldozat volt, hanem egy ellenálló, akit politikai okokból végeztek ki. Bár Ungváry Krisztián Bilkei-Papp Lászlót említi, valószín?leg Bilkey-Papp Zoltánra gondol – az ? képe látható ugyanis kiállítva –, aki szigorló orvosként Magyar Front néven – a szovjet megszállással szemben – fegyveres ellenálló szervezetet hozott létre. A dr. Kádár Mihály és társai elleni perben a Budapesti Népbíróság 1946. május 18-án halálra ítélte, amelyet a NOT 1947. május 19-én helybenhagyott. Ennek ellenére Tildy Zoltán köztársasági elnök Bilkey-Papp Zoltánt kegyelemben részesítette (1947. október 23.). A kommunista hatalomátvételt követ?en Molnár Erik igazságügy-miniszter – felrúgva a civilizált államok töretlen gyakorlatát – ismételten a Népköztársaság Elnöki Tanácsa elé terjesztette az ügyet, és halálbüntetés kiszabását kérte. A NET 1951. január 24-én megengedte a halálos ítélet végrehajtását. A kegyelmi eljárás az európai jogrendben úgy alakult ki, hogy a megkegyelmezés nem volt felülbírálható. Súlyosabb ítélet sem volt kiszabható a vádlott terhére bejelentett fellebbezés nélkül (súlyosítási tilalom), az pedig a felettes bíróság döntése volt. Tény, hogy Bilkey-Papp Zoltán az ún. Vannay-különítmény tagja volt, amelynek nyilas volta vita tárgyát képezi. Tény, hogy Bilkey-Papp a szovjet megszállással szemben lépett fel. És tény az is – ez talán a legfontosabb –, hogy a köztársasági elnök legfels?bb elhatározásának negatív megváltoztatása önkény és jogtiprás.
17. „Hadváryt a keleti területen elkövetett tömeggyilkosságai miatt jogosan is halálra lehetett volna ítélni” – írja Ungváry. Ezt egy bírónak kell eldöntenie, nem egy történésznek. Miért érzi magát Ungváry erkölcsi-jogi etalonnak? Hadváry Pál ügyével kapcsolatban nem tudni, hogy Ungváry milyen forrásokra alapozza ezt az állítását, ugyanis a Hadváry Pál ellen lefolytatott, valóban koncepciós perben nem merült fel az a vád, hogy az említett személy bármilyen tömeggyilkosságot követett volna el a keleti fronton.
18. „Donáth és egyes társai rasszista, antiszemita brosúrákat és körleveleket terjesztettek” – állítja Ungváry. Nem mindegy, hogy Donáth vagy az úgynevezett „társai”. Nézze át Ungváry a peranyagokat, ugyanis azok másról tanúskodnak. A Donáthra vonatkozó következ? állítása, hogy mint MÉP országgy?lési képvisel? „az összes zsidótörvényt megszavazta, s?t mellettük vezet? állásban propagandát is kifejtett”, szintén cáfolható: Magyar Sándor közösségi tag az ÁVO-n jegyz?könyvben említette, hogy Donáth nem jelent meg a parlamentben, amikor a zsidótörvény szavazására sor került. (Az els? zsidótörvényt 1938. május 29-én hirdették ki, a másodikat 1939. május 5-én. Donáth az 1939. május 28–29-én tartott országgy?lési választásokon szerzett mandátumot. Ett?l kezdve volt képvisel?. Ennyit az „összesr?l”.)
19. „A múzeum kuratóriumi tagjai között is akad olyan, akinek hozzátartozója a »tettes« múzeumbeli definíciója szerint elvileg kihelyezhet? volna, de mégsem került ki a tettesek falára… (…) …ez az eljárás min?síthetetlen” – állítja Ungváry. Az ? eljárása min?síthetetlen. A valóság ugyanis az, hogy a kuratórium egyik tagjának sincs ilyen hozzátartozója. Az Ungváry Krisztián ellen valótlan és sért? kijelentése miatt indított jogi eljárás már folyamatban van.
20. Érthetetlen, hogy Ungváry Fiala Ferenc esetében miért nem tartja b?nnek az antiszemitizmust, amikor másoknál igen? Csak hogy pontosan lássuk a tényeket: Fiala a Szálasi-kormány sajtóf?nöke volt. 1946-ban Tutsek Gusztáv népbírósági tanácsa el?ször életfogytiglani kényszermunkára, majd Bojta Béla tanácsa halálra ítélte. Kegyelemb?l büntetését életfogytiglani kényszermunkára változtatták. 1956-ban szabadult, Nyugatra távozott, ahol különböz? „kés? nyilas” újságokat vezetett. Meggy?z?déses nyilas volt, nem elhanyagolható szerepe volt a nyilasmozgalom és Szálasi rezsimjének népszer?sítésében. Tevékenyen hozzájárult a zsidógy?lölet állandó napirenden tartásához, a fajgy?lölet szításához.
21. „A kiállítók fogalomzavarára utal a kiállítás prospektusának zárómondata is: »A terror egykori háza ma azt példázza, hogy a szabadságért hozott áldozat nem hiábavaló. A két gyilkos rendszer elleni harcból a szabadság és a függetlenség er?i kerültek ki gy?ztesen«. Ez egy hamis mondat. A Duna-parton agyonl?ttek, a Recsken meggyilkoltak, az életük végéig megnyomorítottak szenvedése csak akkor lehetne »áldozat«, ha létezett volna számukra egyéb alternatíva. A kitelepítetteket, deportáltakat, bebörtönzötteket, kényszermunkára hurcoltakat azonban nem azért sújtotta a balsors, mert a »szabadság és függetlenség« aktív harcosai voltak, hanem azért mert zsidónak vagy »burzsoának« születtek”. Egyszer?en zavaros, érthetetlen és egészen elképeszt? Ungvárynak ez a kijelentése. Milyen „alternatíváról” beszél? Mibe akar belekötni még? El?ször is, a prospektus idézett mondatában nem azt mondjuk, hogy minden áldozat az elnyomás elleni küzdelmében lett azzá. Voltak, akik ellenállóként, mások pedig más miatt váltak áldozattá. A prospektus és a kiállítás egésze err?l szól. Felháborító és az áldozatok emlékét meggyalázó gondolkodásmód az, amely bárkit?l, akit üldöztek, megnyomorítottak vagy életét elvették, elvitatja az áldozat megnevezést, bármilyen ideológia, fantazmagória vagy publicisztikai fogás miatt!
22. „Így viszont maradt a sterilizált és aktuálpolitikailag jól felhasználható kiállítás, amelynek végén a »mi« fogalmával megegyez? »jó« gy?zedelmeskedhet az »idegennek« megfeleltethet? »gonosz« felett” – hangzik Ungváry utolsó mondata. Ki az a „mi”? Ki az az „idegen”? Értelmetlen és érthetetlen. Ungváry számára újfent leszögezzük: a múzeum egyéni és nem kollektív felel?sséget vizsgál. Az általunk bemutatott id?szak ebb?l a szempontból egy fekete-fehér korszak volt. Az egyik oldalon álltak azok, akik embertársaikat politikai nézeteikért és származásukért üldözték, a másikon pedig azok, akik ezt elszenvedték. Senkinek sem volt kötelez? üldöz?vé válni. Mi nem ítélkezünk, mi csak felmutatjuk azt, hogy a b?nnek is van arca. És a felel?sség mindig egyéni. A múlttal nagyon nehéz szembenézni, nehéz az áldozatoknak és a tetteseknek is. Mégis muszáj.
Ungváry szerint a múzeum és a kiállítók „politikai célú”, „durva történelemhamisítást” követnek el, „tudományosan nincsenek felkészülve”, „hamis” és „megtéveszt? információkat” nyújtanak, a „ kiállítók nincsenek tisztában a tényekkel”, tájékozatlanok. „A tényeket a kiállítás felt?n?en elhallgatja”, a „tájékoztatás teljesen félrevezet?”, „pontos információk helyett… számokkal dobálódzik”, „körvonalazatlanul és pontatlanul” mutat be dolgokat. Továbbá „tényekkel alá nem támasztott”, „leegyszer?sít? és hamisításokkal terhelt mondatokat” használnak, ezek „valóságtartalma megkérd?jelezhet?”, a bemutatás „egyoldalú”, „a kiállítók fogalmi zavaráról tanúskodik”, „felt?n? és aktuálpolitikai szempontokról árulkodik”; a kiállítás „sterilizált és aktuálpolitikiailag jól felhasználható”, „a Fidesz – MPP ideológusai saját történelemszemléletüket kívánták megörökíteni” általa. Ungváry szerint a kiállítók „elhallgatásokkal operálnak”, „tendenciózusan elhallgatnak”, szuggerálnak, „téves következtetéseket keltenek a látogatókban”, „min?síthetetlen”, „különösen ízléstelen” módon, „szakmailag megalapozatlanul” járnak el, „kicsinyes politikai bosszú is motiválja” ?ket”.
Az írásunkban felsoroltak fényében igencsak kétséges, mindezen jelz?k kire vonatkozhatnának valójában. Aki ilyen durva szakmai tévedéseket követ el, felületesen és tendenciózusan kezel tényeket, az egyvalakit min?síthet csak: saját magát.
Önnön ítélete ?rá száll vissza.
A hivatkozott esetben sajnos igazad van, de mégis megvédeném a javaslatomat: ezt a topicot a vitathatatlanul kihívó címe ellenére szerintem a hozzászólások tartalma még mindig kiemeli a polfórumok átlagából. Egy topicba bárki beírhat sületlenségeket, de a színvonal csak akkor romlik le, ha ez válik uralkodóvá. És ez itt nem így van.
Nézd csak meg, épp alattad utasítottak vissza egy ilyen bejegyzést.
Úgy érzem, hogy ezúttal inkább a beállítottságod befolyásolt, és emiatt nem sikerült elfogulatlanul tekintened erre a témára. Mindenesetre tiszteletreméltó, hogy a véleményed itt (is) vállaltad.
Ez a topic jelölést kapott a topicteszt-ben a J, azaz jó topic címre.
Én ellenvéleményt adtam, például az alábbi bejegyzés megfogalmazása miatt, mert ez szerintem gyalázkodó:
"Teljesen nyilvánvaló, hogy a történész-muzeológus szakma elhatárolódik a TH kuratóriumi részvételtől.
Abban jelenleg is csak a szakma politikai prostituáltjai vannak jelen."
Van ennél durvább is, de megkímélném magam annak idézésétől.
A legutóbbi ÉS-ben jelent meg az alábbi cikk a Terror Háza elöképeiröl:
´Rév István
A Terror Házának el?képeir?l
I.
2002. február 24-én, a Kommunizmus Áldozatai Emléknapjának el?estéjén - amint a Magyar Fórum fogalmazott - "a több tízezres nagyságú MIÉP-tábor beleolvadt a [a Terror Háza] Múzeum megnyitására összegy?lt seregekbe". A MIÉP elnökének szavaival "lezajlott a magyar rendszerváltozás isaszegi csatája, a nemzeti er?k a Terror Háza el?tt megfutamították a pénz-császári er?ket (...) az egyesült Hunyadi sereg [sic!] megfutamította az ellenséget". A közeledés nem volt egyoldalú, a Magyar Nemzet publicistája szerint a Terror Háza el?tt "a magyar politikai élet két, szemben álló csoportja [a jobb-, illetve a baloldal] megmutatta igazi arcát". A választások eredménye azután igazolta a Terror Háza el?tti látványt: a Köztársaság térr?l érkez? MIÉP-szavazókat felszívta az Andrássy úton várakozó Fidesz-sereg; megtörtént a populista és a széls?jobboldal egyesülése. A Kommunizmus Áldozatainak Emléknapja, mintha retrospektív áldozatává vált volna a kommunista történetírásnak: a kommunista történelemkönyvek tanították ugyanis, hogy nincs lényegbe vágó különbség jobb és széls?jobb között.
Az esemény díszleteként szolgáló Terror Házának el?képét talán nem a Liebeskind berlini épületében, a jeruzsálemi Jad Vashemben, vagy a washingtoni Holocaust Múzeumban érdemes keresni. Tanulságos távolabbra tekinteni, ha nem is térben, de id?ben legalább. 1932. október 28-án, majdnem hetven évvel az Andrássy úti épület fölavatása el?tt nyitotta ki kapuját a Mostra della rivoluzione fascista, a Fasiszta forradalom kiállítása Róma központjában, a Palazzo della Espozioninak az alkalomra átépített racionalista épületében. A nagyközönség - akárha hetven évvel kés?bb Budapesten - csak a kora esti órákban vehette birtokába az éjszakára kivilágított épületet. Az els? napon a kiállítás kés? éjszakáig fogadta a bebocsátásra várók hosszan kígyózó sorát.
A fasiszta forradalom kiállítása a Marcia su Roma, Mussolini Rómába vonulásának tizedik évfordulójára készült. A menetelés eredetileg is szimbolikus jelentéssel bírt: egyszerre utalt Caesar átkelésére a Rubiconon, valamint Garibaldi ezreinek masírozására. A vezér apoteózisát szolgáló kiállítás, amelynek kapuját természetesen a Duce nyitotta ki, olyan volt "mint egy katedrális, amelynek falai drámai hangon szólalnak meg, hogy a modern korban el?ször lényegítsék át a közelmúlt történetét vallási ceremóniává" - amiképpen Margherita Sarfatti, a fasiszta kor egyik jelent?s esztétája és hivatalos m?vészetkritikusa jellemezte a mustrát. A látvány, a kortársak megfogalmazása szerint olybá t?nt, mint egy világi, efemer, rituális tér, "súlyos, mint egy valóságos dráma", amely a jelek és jelképek túláradó tömegét zúdította a látványtól dezorientált látogatóra.´
Lenin elvtárs 1917 áprilisában meghirdette az úgynevezett áprilisi téziseket. Három hónap múlva megalakultak a szovjetek (munkás-, paraszt-, katonatanácsok). Ezzel létrejött a kett?s hatalom. A hivatalosan m?köd? Ideiglenes Kormány ellenében az utcán a szovjetek uralták a helyzetet. A bolsevikok meg betelepedtek a Szmolnijba.
Orbán Viktor úr 2003. február végén meghirdette a Déva vára fed?nev? téziseit, majd befészkelte csapatait a Terror Házába. Pár hónap múlva várhatóan ismét gyülekez?re szólítja különböz? nyílt-titkos alakulatait, lennének szívesek együttes er?vel sokasodni, ellepni utcát, járdát. Jobb az utcán, ott senki sem firtatja az erkölcsi arculat hiányát. Ott hetene megjelenhet, semmilyen kérdésre nem köteles válaszolni, mint az Országházban, ahol legalább kilenchetente kénytelen volt - ahol egy óvatlan pillanatban elvesztette azt a bizonyos patkószöget. Talán éppen ezért esett le a magas lóról.
Az utca az ? Hyde Parkja. Amiket mint a körök ura ott mond, tézisekké válnak. Az utca téziseivé. És nem akármilyen utca, pláne nem a Váli-víz medre, hanem az Andrássy út. Míg a papa kövei a Dunaferr tereit töltik fel, a fiú körei a Világörökség egyik legszebb részét. (Menekülési útvonal a Csengery utca, a volt Andrássy mozi felé.) A körök ura úgy érezheti, neki fütyülnek az Andrássy úti madarak. Neki szól a hozsánna, pláne ha lassan, tollbamondás-szer?en beszél.
Az utcáról be lehet üzenni a Parlamentbe. Választól nem kell tartani. A kormány a helyén van.
