Keresés

Részletes keresés

zildi Creative Commons License 2003.03.12 0 0 24
sajnos a mudi-gazdival nem lehet beszélni, engem kedvel, mert szeretem a kutyáját, nekem is van, de nem fogadja el azt a tényt, hogy változtatni kell ezen a helyzeten, nem alkalmazkodhat hozzá és kutyájához tiz család és nem fogadja el azt a tényt, hogy gond van, félnek tőle az emberek. A kutyában sok az energia is, kevés lehetősége van a hosszan tartó futásra. Sajnálom szegény kutyát, és nem azért mert bántják, nem kap kaját, csak valami nem klappol.
Előzmény: csupaszabo (23)
csupaszabo Creative Commons License 2003.03.12 0 0 23
A karikás ostorral való ökörködést én is nagy hülyeségnek tartom, én is majd összetojom magam, pedig nem valami szuper a filhallásom. Hát még akkor szegény blökik, akik ugyebár nálunk sokkal jobban hallanak.
Ami pedig a házatokban lakó mudi kant illeti, egyértelműen nevelési hiba. Keresse meg Pischoff Ferencet a Nagyiccei KKI-n(pontos telszám és egyebek a KUTYA Egyesületi Élet rovatában a HUNGÁRIA Puli-Pumi-Mudi Klub híreinél). Egy mudiban éppen az a jó, hogy szinte észrevétlenül él mellettünk, én amikor az első mudimat felhoztam, volt olyan lakótárs, aki 1 év múlva tudta meg, mert összefutottunk a lift előtt, hogy kutyám /pardon, MUDIM / van. Hidd el nekem, valamit nagyon eltoltak a kutyus nevelésénél, mert azért nevelni minden kutyát kell, nem ?
Előzmény: zildi (22)
zildi Creative Commons License 2003.03.12 0 0 22
agyonidomitott csak arról jutott eszembe, hogy láttam egy kutyaiskolát, amit nem szeretnék viszontlátni a rossz álmaim között, ostorral csapkodás, hergelés, kiabálás, stb.
Társasházban lakunk és az egyik lakónak kan mudija van, de hibáján kívűl, szerintem, ez a kutya a lakók réme. Járt kutyaiskolába, biztos sokat tanult, de nem való ennek az idős nőnek. Félelmetes hangerővel ront neki az embereknek, nem harap, de csíp. Leguggolok hozzá, megsimogatom, beszélek hozzá, felállok, elindulok és rohan utánam ugatva és belémcsíp. Vannak azonban olyan emberek is, akik már eleve félnek a kutyáktól, azt meg meg is érzi. Nem a kutya a hibás....nem is szeretet hiányáról van szó...nem tudom változik-e még (két éves) és hogyan kellene változtatni ezen a lehetetlen helyzeten.
Előzmény: csupaszabo (21)
csupaszabo Creative Commons License 2003.03.11 0 0 21
Nem tudom, mit értesz agyonidomított kutyán, de pl. a mudit nem kell agyonidomítani, merthogy alapjaiban engedelmes ráadásul hihetetlenül értelmes is.
Anno domini valamikor 15 évvel ezelőtt elmentem akkor 4 és fél hónapos Bongyor nevű mudimmal az egyik bp-i kutyaiskolába, mit ne mondjak, harsány röhögéssel fogadtak a rotisok, német juhászosok, dobisok, amikor bementünk a kapun. Mit akarok én ezzel a kis görccsel? Aztán a képükre fagyott a kacaj, amikor látták, hogy a kis mudi egyetlen foglalkozás alatt megtanult KÉZJELRE ülni, állni és feküdni, megtanulta a helybenmaradást, a szabályos pórázon járást és a fordulásokat és a szabadon követést. Mindezt egyetlen alkalommal! Mások már 15-20 alkalommal voltak a nagyhírű blökijükkel, és még a hangjelre ültetést se tudta a kutymorgó. De hát ez csak egy mudi.
Valahogy hasonlóan intelligensnek gondoltam a cairnt is, mondjuk hülyének tényleg nem hülye, de néha kiborít! Tavaly nyáron tüzelés előtt elszökött, átmászott a 160 cm-es kerítésen és 3 napig nem jött haza. Végül tudjátok, hol találtam meg? A létező utolsó helyen, ahova egyáltalán a lábamat betenném: a kocsmában. Ott ült a szentem a kocsma közepén, kvaterkázott a sok dilinyós félrészeg taplóval, és jól érezte magát. Mondtam is neki, hogy na, ezt azért már nem! Hogy már egy részeges állat is jó legyen neki, abba azért nekem is van egy kis beleszólásom! Olyan pipa lettem rá, hogy rögtön meghirdettem! Szerencsére azóta kibékültünk, érdekes módon megérezte, hogy valami gubanc van, mert 1 teljes hónapig maga volt a megtestesült álomkutya. KIVÉVE A BEHÍVÁST!
Előzmény: zildi (19)
csupaszabo Creative Commons License 2003.03.11 0 0 20
Most kaptam a telefont, hogy nem 6 hanem 8 kölyke lett a lelkemnek! SEGÍTSÉG!!!
zildi Creative Commons License 2003.03.11 0 0 19
miért akarnál erre orvosságot, ez a jó bennük (persze nem akkor, amikor az ember reggel siet és minden perce be van osztva, pld. nekem is)kizökkentenek a sivár (nekem) hétköznapokból, vidámak és mulatságosak, nem agyon idomított szegény kutyák...elnézést, ha felbosszantottalak
Előzmény: csupaszabo (18)
csupaszabo Creative Commons License 2003.03.11 0 0 18
Nekem cairn terrierem van (épp ma babázott le, 6 picikéje lett!), tüneményes fajta.
Tudjátok, a cairn az Igazi Hegylakó a skót felföldről. Meg kell mondjam, nagyon régóta szerettem volna egyet, de csak másfél éve sikerült venni egy szép kis szukát. Tényleg bonyolult lelke van. Én a juhászkutyákhoz vagyok szokva, ha egy mudit magamhoz hívok, pl. a Csibészt, csak addig jutok el, hogy Csi.. és már ott ül a lábam előtt.
Totónál (merthogy az Oz a nagy varázsló Totója után neveztem el) ez kb így történik:
"Totó, gyere ide. Totó! Gyere ide! TOTÓ!!! Gyere már ide! Totó az anyád, azonnal gyere ide /közben Totó szaglászik, felnéz az égre, prüszköl, elindul felém, de egy fél lépés után lecsüccsen, mert halaszthatatlan vakaróznivalója támadt, alaposan megnéz egy falevelet a földön) TOTÓ, GYERE IDE!!! Fejem már lila, sötétlila, amikor is kis Totókám egyszercsak rámpillant, azzal a tipikus, pimasz "Ja, Te szóltál?" nézéssel, és egy pillanat alatt ott viháncol körülöttem. Nem, még nem jött egészen oda, csak annyira közelít meg, nehogy meg tudjam fogni, de ez már haladás. Ilyenkor szokott átrepülni a kert felett egy veréb, vagy a szomszéd utcában becsapódni egy ajtó, ami pillanatok alatt fontosabb, mint a gazdi. Kezdődik minden előlről.
Tud valaki erre orvosságot, mármint hogy a kutyám legalább egy kicsivel engedelmesebb legyen, én meg ne kapjak hetente gutaütést miatta.
bagifruzsi Creative Commons License 2003.01.18 0 0 17
Kedves, barátságos kutyusok várnak sürgősen gazdira! A kutyákért jelentkezni a Rákosmenti Noé Bárkája Állatotthon Alapítványnál lehet a 06/30/221-1299-es telefonszámon. Ne feledd: minden gazdihoz kerülő kutyussal megürül egy hely, és így az alapítványnak újabb esélye lesz megmenteni egy életet!
A szervezetről bővebben honlapjukon, a http://www.allatotthon.com címen olvashatsz

2002. december 23-án talált, 2 év körüli fox-terrier szuka
----------------------------------------------------
Kedves, sokat szenvedett, szerető gazdira és meleg otthonra vágyó kutyusok várják örökbefogadójukat az ócsai Szent Ferenc Állatotthonban. Kérjük, csak akkor fogadd őket örökbe, ha felelősségteljes, szerető és gondoskodó gazdijuk tudsz lenni egész életükben. A kutyusokról Nagy Ritánál érdeklődhetsz a 06/20/340-42-74-es telefonszámon. Ha cicát szeretnél örökbefogadni, Nagy Henriettet keresd a 06/20/562-89-88-as számon.

tibeti terrier jellegű, (esetleg sicu keverék), puli méretű, kövér, kedves, 4 év körüli szuka; hátán és farka felső felén szőrhiányos
2 éves, kedves világosbarna terrier keverék szuka
5-6 éves, fekete terrier keverék kan.

GAZDIRA TALÁLT! Vacak 5 hónapos terrier és tacskó keverék szuka; barátságos, játékos kutyus, gyerekekkel jól kijön, csak kertbe ajánlják; jó jelzőkutya, házőrző

bagifruzsi Creative Commons License 2003.01.16 0 0 16
Az alábbi menhelyeken gazdit keresnek az alábbi kutyák:
Bővebb információ a megadott elérhetőségeken vagy a www.zoldmagazin.com (itt képek is vannak a kutyákról) címen.
----------------------------------

Minden kutyus be van oltva veszettség ellen. A kutyák jelenleg az ócsai Szent Ferenc Állatotthonban laknak; örökbefogadásukról Nagy Henriettnél érdeklődhetsz a 06/20/562-89-88-as, és Nagy Ritánál a 06/20/340-4274-es telefonszámon.

Vacak 5 hónapos Wales terrier és tacskó keverék szuka; barátságos, játékos kutyus, gyerekekkel jól kijön, csak kertbe ajánlják; jó jelzőkutya, házőrző
2 éves, kedves világosbarna terrier keverék szuka
5-6 éves, fekete terrier keverék kan.
----------------------------------

Gazdira vár a Vácikai Cerberus Állatmenhely Alapítvány több, mint 200 kutyája és közel 50 cicája (Paks). A kutyusokért jelentkezni Gál Tiborné, Erzsébetnél lehet a 06-20-455-99-83-as telefonszámon.

Muci: 2 éves foxi jellegű szuka
Picúr: 3-4 hónapos szuka; Muci kölyke
Kékszem: 2 éves husky-foxi keverék szuka
Morgó: 2 éves fekete-zsemle foxiszerű kan
----------------------------------------------
Gazdira vár a váci Zöld Menedék Állatvédő Alapítvány több, mint 200 kutyája.
Levélcím: 2001 Vác Pf:233
Menhely:Vác, Külső-Rádi út
Telefon: 27-313-284 vagy 06-20-424-53-67

1 éves, foxi jellegű szuka
Mázli: 1 éves, ivartalanított foxi keverék szuka
2 hónapos foxi jellegű szuka
3 hónapos drótszőrű keverék szuka
2,5 hónapos terrier jellegű szuka
2 hónapos drótszőrű keverék szuka
1 éves ivartalanított terrier jellegű keverék szuka
-------------------------------------------
Gazdira várnak a Fehérkereszt Állatvédő Liga békásmegyeri menhelyén az alább látható kedves, szeretetéhes kutyusok.
A kutyusokért jelentkezni Jámbor Albert telepvezetőnél lehet a 244-57-89-es, vagy Dr. Fuér Angélánál a 06-20-9433-375-ös telefonszámon.

Beni: 1 éves terrier jellegű kan
--------------------------------------
Gazdira váró kutyák a Csellengő Kisállatmenhely Alapítványnál
A kutyusokért jelentkezni Pongó Györgynénél lehet a 06-20-421-12-29-es telefonszámon.
A menhely címe: 2120 Dunakeszi, Pestrejáró ú. 124/ 2.

Marcipán: 9 hónapos foxi keverék kan; nagy mozgásigényű, jó kedvű, temperamentumos kutyus. Bár szobatiszta és kedveli a gyerekeket, lehetőleg kertes házba ajánlják.
---------------------------------------------------------
Kedves, gazdátlan kutyusok várják örökbefogadójukat az Állatmenhely Nyílt Alapítvány ceglédi menhelyén.
Jelentkezni a kutyusokért (és persze a cicákért is) Soltész Katánál lehet a 06-53-316-662-es vagy a 06-20-566-1536-os telefonszámon.

Fox: másfél éves foxi keverék
Minifox: Fox 4 hetes kölyke

bagifruzsi Creative Commons License 2003.01.07 0 0 15
Bogárka gazdit keres

Kimerült, átfagyott drótszőrű foxit találtunk Nagykovácsiban dec. 27-én. A kutyus 8-10 éves, kezdődő hályogja (még panaszmentes) és emlődaganata van; bal hátsó lábára sántít (vagy elütötték, vagy az emlődaganat nyomja). A kutyus parazitamentesített és nemsokára megkapja az oltásait is. Nagyon hálás, kedves, barátságos kutyus. Ideiglenesen egy ketrecben tudtuk elhelyezni sok-sok cica között; a cicákkal jól kijön, nem bántja őket. A sok nélkülözés után most meleg otthont és szerető gazdit keres. Ha valaki örökbefogadja, műtéti költségeit fedezzük! Jelentkezni érte Krisztánál lehet az allatvedelem@zoldmagazin.com e-mail címen vagy a 06-20-3670-369-es telefonszámon.
További infó és képek: http://www.zoldmagazin.com/

Ördögpirula Creative Commons License 2002.12.18 0 0 14

ÖP
Ördögpirula Creative Commons License 2002.12.04 0 0 13
nem kaptam még +!:((((
ÖP
Előzmény: Ördögpirula (12)
Ördögpirula Creative Commons License 2002.11.17 0 0 12
én kérném szépen!
ÖP
Előzmény: femaledoggy (10)
ohiki Creative Commons License 2002.11.14 0 0 11
Itt nincsenek Kerry blue, Bedlington, vagy simaszőrű foxisok?
megnéztem a mozit aranyos.
femaledoggy Creative Commons License 2002.11.07 0 0 10
van egy amcsi kutyakaja reklám. abban is J.R. van, és Sparky-nak hívják, én azóta Sparky típusú kutyáknak hívom őket:-))))
Ha valaki kíváncsi rá, és van médialejátszója, szívesen elküldöm e-mail-ben a reklámot, megvan CD-n. nagyon poénos.
femaledoggy Creative Commons License 2002.11.07 0 0 9
highlady-nek akartam írni, hogy nem J.R. volt.
bocsi
Ő írta, hogy szerinte az IKEA-s reklámban az van......
Előzmény: Lord Iffy (7)
highlady Creative Commons License 2002.11.07 0 0 8
Pont ma mesélte egy barátnőm ( egyébként MEOE nemzetközi küllembíró, bár nem terrierre ), hogy nemrégen jegyeztették be az FCI-be a JR-t, az angolok a hosszúlábú típust, az ausztrálok a rövidet.Így most két fajtaként jegyzik.
Előzmény: femaledoggy (6)
Lord Iffy Creative Commons License 2002.11.07 0 0 7
Az IKEa-s reklámban nem J.R volt
nekem mondod? :O)) nem olvastad át a topikot kedves.:O))

üdv
iffy_aki látott eccer egy igazi real jackrusselt az állatorvosnál. épp az asztalon ugrált. mármint a jr, nem az állatorvos.;O)

Előzmény: femaledoggy (6)
femaledoggy Creative Commons License 2002.11.07 0 0 6
Az IKEa-s reklámban nem J.R volt, nem is P.R.J.
Ők hosszabb lábúak, kecsesebbek, ő valószínüleg egy P.R.J. keverék. A Mszkban az volt, és a Kutyám Skip-ben is , bár nem túl fajtahű példányok.
Egyszer beszélgettem egy P.J.R. tenyésztővel, és sok mindent elmondott róluk.
Első és legfontosabb: NAGYON SOKAT KELL VELÜK MOZOGNI!Nagyon intelligensek, bizonyos tevékenységekre tökéletesek, de ha nem következetes velük az ember, akkor ő lesz az abszolút góré.:-)))
Előzmény: Lord Iffy (4)
highlady Creative Commons License 2002.11.07 0 0 5
Sziasztok, az én véleményem a lakás vagy udvari kutyáról, hogy csak a nagytestű nagybundájú kutyát látom jó szemmel csak kinti tartásra.JR kistestű és rövid szőrű, szerintem bűn kizárni.
Vadászéletéről 0 tudok.Ma hallottam, a Kutyavilág ( a külföldi ) e havi számában van JR-ről cikk.
Előzmény: ohiki (3)
Lord Iffy Creative Commons License 2002.11.07 0 0 4
ohiki Creative Commons License 2002.11.07 0 0 3
Lakás vagy udvari kutyák ezek? Vadásznak még velük?
highlady Creative Commons License 2002.11.06 0 0 2
Szia, ha nem az volt akkor nagyon hasonlított.Szerintem a TV-ben most futó kutyás IKEA hirdetésben is JR van.
Előzmény: ohiki (1)
ohiki Creative Commons License 2002.11.06 0 0 1
Sziasztok nekem a Border terrier a kedvencem. sajnos még kishazánkban nem láttam ilyen kutyát.
JR volt a Maszk c. filmben? Mert az tetszett.
highlady Creative Commons License 2002.11.06 0 0 0
Szia, bár én westis vagyok, de nemrégen láttam egy érdekes filmet a J.R-ekről( párom kedvencei ),ami a film lényege: nem bírják elviselni a tétlensége, bezártságot.Mindig foglalkoztatni kell őket vagy totál lefárasztani.A filmben a gazdi kutyakiképző volt és az J.R-e egésznap vele dolgozott. Lehet, hogy fel tudod venni vele a kapcsolatot az ATV-n Harcsás Márta Ebugadta című műsorában volt szó a J.R-ről
mehari Creative Commons License 2002.11.06 0 0 topiknyitó
Sziasztok!
Egy másfél éves Jack Russel terrier gazdája vagyok (vagy inkább ő az enyém? :o)) Azt hiszem nem a legegyszerűbb lelkű kutyafajta, talán ha alakítanánk egy szülői munkaközösséget a problémák enyhítése végett...

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!