Jól és rosszul is csatlakozhatunk az unióhoz
www.orbanviktor.hu
"Nem lehet úgy bevinni Magyarországot az Európai Unióba, hogy az árak az égbe szöknek és a magyarok képtelenek lesznek ezeket az árakat kifizetni" - mondta Orbán Viktor a bicskei polgárok előtt tartott beszédében.
Bicske, 2002. szeptember 11.
Jó estét, Tisztelt Hölgyeim és Uraim, Kedves Barátaim!
Engedjék meg, hogy mondandóm elején tegyek egy rövid napirend-módosítási javaslatot, tekintettel arra, hogy nemrég ért véget az országgyűlési választási kampány, ezért föltételezhető, hogy Önök már éppen elég beszédet hallottak, rólam pedig feltételezhető, hogy én már épp elég beszédet mondtam. Ezért én a következő alkut ajánlom Önöknek: tartanék egy rövid vitaindítót, néhány gondolatot szeretnék összefoglalni, és utána, ha András is vállalkozik rá, és Önökben is van ehhez kedv, akkor összegyűjtjük az első nyolc-tíz kérdést, ami az esténkbe, gondolom, belefér, és akkor az Andrással megpróbálunk azokra vállalkozni. Nagyon nehéz ma, higgyék el nekem, Budapestről, vagy akár Felcsútról érkezve kitalálni, hogy mi az a nyolc-tíz fontos kérdés, ami a bicskeieket a leginkább érdekli, úgy hogy nézzék el nekem, ha én most nem egy igazi kampánynyitó beszédet fogok mondani, hanem egyszerűen csak egy vitaindítót.
Engedjék meg, hogy először is megköszönjem Önöknek azt a támogatást, szeretetet, és együttérzést, amelyet az elmúlt négy esztendőben kaphattam. Gondolom, azok ülnek most itt elsősorban a teremben, akik sajátjuknak érezték az elmúlt négy év polgári kormányzását, sajátjuknak érezték a kormányt is, mi több, talán a miniszterelnököt is. S ha szükség volt rá (hol hideget, hol meleget kapott a miniszterelnök és kormánya), akkor biztosan Önök lehettek itt, Bicskén azok, akik, ha kellett, kiálltak mellettünk, és ha ez nem volt lehetséges, akkor legalább egy szeretetteljes gondolattal megtámogattak bennünket. Még egyszer, hálás szívvel köszönöm, hogy segítettek bennünket! Van egy szakállas tréfa - ezt most itt el fogom mondani-, ami azt próbálja megvilágítani, hogy nehéz eldönteni azt, hogy valami mitől válik jóvá. Ez az a történet, amikor a tanítványok megkérdezik a mestert, hogy mitől édes a kávé, a cukortól, vagy a kavarástól? Mire a mester azt válaszolja nekik, hogy szamarak, nyilvánvalóan a kavarástól édes a kávé. Erre a tanítványok azt kérdezik, hogy jó, mester, de akkor miért kell a kávéhoz cukor? A mester azt mondja erre, hogy azért, szamarak, hogy tudjuk, hogy meddig kell kavarni. Azt akartam csak ezzel mondani Önöknek, hogy az Önök támogatása, és szeretete nélkül egy olyan golyózáporos négy esztendőt, amelyben részünk volt, melyben nekem is részem lehetett, nem tudtunk volna végigcsinálni-, fogadják hát még egyszer hálás köszönetünket!
Tisztelt Hölgyeim, és Uraim!
Azt gondolom, hogy az elmúlt négy évben sok mindent megpróbáltunk. Volt, amit sikerült elérni, volt, amit nem tudtunk befejezni, de kétségkívül, derekas és becsületes célok érdekében végeztük a munkánkat. Gondoljanak arra, hogy legfontosabb számunkra az elmúlt négy évben a családok megerősítése, a magyar vállalkozók lehetőséghez juttatása, a nemzeti önbecsülés helyreállítása volt, és hát megpróbáltuk a béreket is közelebb vinni ahhoz a szinthez, amely szint egy Európai Unióba készülő államtól elvárható. Kérem, említsük meg azért az elmúlt négy év kellemes emlékei között, hogy az 1998-as 19.500 forintos szintről a minimálbért 50.000 forintra emeltük. És amiről sokkal kevesebbszer esik szó, de ha már összejöttünk, akkor minden dicsekvés nélkül csupán a tények kedvéért kérem, jegyezzék meg, hogy 1998-ban, amikor a polgári kormány megalakult, Magyarországon az átlagkereset 67.764 forint volt, és 2002 júniusában, amikor véget ért a kormányzás, akkor pedig 114.415 forint. Ennyit emelkedett tehát négy év alatt az átlagkereset. A 114.000 forint sem elég, de úgy érzem, hogy négy év munkájának teljesítményeképpen ez a növekedés elfogadható. Összességében tehát azt tudom mondani Önöknek, hogy a mögöttünk hagyott négy év, szerintem, szép időszak volt, számos sikerben bővelkedett. Még akkor is, ha egyáltalán nem volt hibátlan ez a négy esztendő, de én arra szeretném kérni a polgári értékek, a polgári Magyarország, és a polgári pártok híveit, hogy minden hibájával együtt, minden hiányosságával együtt is bátran legyenek büszkék arra a négy évre, amelyet közösen, közös erőfeszítéssel csináltunk végig. Az emberek egy része azt gondolja - tévesen, - hogy a jól végzett parlamenti munkának a jutalma az újraválasztás. De ez tévedés, ez csak a felszín. Az igazi jutalom a tisztességesen végzett munkáért az, hogy az ember lehetőséget kapott arra, hogy négy évig próbálkozhasson, és négy évig tegye a dolgát. Ezért nem kell igazságtalannak éreznünk a választási eredményt. Nem vagyunk tőle boldogok, sőt, mi több, nem én vagyok talán az egyetlen, aki talán szomorú is emiatt, de higgyék el, nem az újraválasztás a jutalom. A jutalom az- és legyünk ezért hálásak, -- hogy négy esztendőn keresztül ebbe az irányba vezethettük, és segíthettük hazánkat.
Tisztelt Hölgyeim, és Uraim!
Természetesen mindkét éremnek két oldala és minden botnak két vége van. A mögöttünk hagyott parlamenti választást is kétfajta módon lehet nézni. Lehet úgy is nézni, hogy 1500 szavazattal mindösszesen végül is elvesztettük az áprilisi választásokat. Nem tudom, hogy Önök átgondolták-e már ebben az összefüggésben a választásokat, hiszen abban a hat kerületben, ahol nyernünk kellett volna, ahhoz hogy polgári többsége legyen a parlamentnek, abban a hat kerületben, ahol a legszorosabban végződött a versenyfutás a szocialista és a polgári jelölt között, mindösszesen a hat kerületben együtt 1500 szavazat hiányzott ahhoz, hogy polgári többség legyen. Az éremnek az egyik oldala természetesen ez.
Az éremnek azonban van egy másik oldala is, ami szeretném, ha erőt adna Önöknek a jövőre nézve, - én legalábbis ebből szoktam erőt meríteni. Gondoljanak arra, hogy 1994-ben még az akkor visszatért szocialisták, kétharmados többséget szereztek a parlamentben. 1990-ben egy Antall-kormány volt, 1994-ben egy szocialista-szabaddemokrata kormányzat, amely ’94-ben kétharmados fölénnyel rendelkezett a parlamentben. Most ismét visszatértek, de immáron csak tíz mandátummal van nekik több, mint a polgári oldalnak. Ennyit fejlődött szerintem a polgári értékrend és a polgári társadalom. Ez tehát az érem másik oldala.
Sőt, az éremnek erre az oldalára még az is rá van írva, hogy a polgári kormányt alkotó pártok 1998-ban mindösszesen olyan kétmillió ember szavazatát, bizalmát érdemelték ki, míg most 2002-ben kétmillió háromszázezer ember szavazott a polgári összefogásra. Többen szavaztak négy év kormányzás után a koalícióra, mint amennyien akkor szavaztak, amikor egyébként megnyertük a választást. Ezt különösen akkor lehet értékelni, ha azt is figyelembe vesszük, hogy 1994-ben a szocialisták megkezdték a kormányzást, majd négy év kormányzás után egy milliónyival kevesesebben szavaztak rájuk, mint ’94-ben. Így is lehet tehát nézni ezt a négy esztendőt. Vereség ide, vereség oda: ez egy tisztes vereségnek mondható. Semmiképpen sem jártunk úgy, mint az egyszeri képviselő-jelölt, aki hazamegy, és megkérdezi tőle a felesége, hogy hogyan sikerült a választás, mire ő azt feleli, hogy kikaptam. Kérdi az asszony: „Hányan szavaztak rád?”. Azt mondja a jelölt: „Hárman.” Erre az asszony: „Ember, neked van valakid!”
Azt szeretném Önöknek mondani, hogy az elvesztett parlamenti választás után is jó okunk van arra, hogy bizakodva nézzünk az önkormányzati választások elé, ahol egy nagy ütközetet kell majd megvívnunk. Az öregek azt szokták mondani, hogy a csatavesztés egyetlen esetben megbocsáthatatlan: ha el sem mentél az ütközetbe. Mi elmentünk az ütközetbe, a bicskeiek különösképp elmentek, és a maguk csatáját a vidéki Magyarországgal együtt - hiszen a vidéki Magyarország a polgári jövőre szavazott - meg is nyerték. Szeretném tehát nem csak megköszönni Önöknek az elmúlt négy éves támogatást, hanem azt is, hogy Kelemen András barátunkat kitüntették a bizalmukkal, és parlamenti mandátumhoz segítették, személyén keresztül, pedig a polgári oldalt.
Tisztelt Hölgyeim, és Uraim!
Azonban nem azért jöttem ide, hogy a múltról beszélgessünk, bár ha van kérdés, arról is szívesen váltok Önökkel szót. Szerintem inkább a jövő felé kell fordulnunk, és a mai estét talán arra érdemes áldoznunk, hogy röviden összefoglaljuk azt, hogy milyen teendőink is vannak, ha másféle jövőt akarunk magunknak, mint amilyen a mostani. Az első teendőnk az, hogy ne Szántó urat, hanem Kelemen urat válasszuk meg polgármesternek. Nem akarom eltitkolni Önök előtt, hogy egy meglehetősen furcsa, mondhatnám, delikát helyzetben vagyok a következők miatt.
Először is nagyon örülök annak, és a következőkben majd még mondanék erről néhány szót, hogy úgy tűnik, a közvélemény támogatását, a politika előtti, szakmai, emberi életükkel kiérdemelt jelölteket találtak most az összefogás hívei, akiket Önök elé mernek állítani, és hasonlóképpen úgy gondolom, hogy nagyon komoly embert találtak polgármester-jelöltnek is.
Szántó urat, - még pontosabban - azt a nagy magyar vállalatot, amelynek ő az egyik képviselője, azt a polgári kormány egyébként támogatta. És ezt jól is tette. Szeretném elmondani Önöknek, hogy nem véletlen, hogy a polgári kormány egyúttal nemzeti kormány is volt. Ugyanis Magyarországon úgy privatizálták a magyar út-, és hídépítő ipart, és vállalatokat, hogy azok mind a külföldiek kezébe kerültek. Ez a hídépítés esetében különösképpen így van. Egyetlen olyan nagy magyar cég maradt, - fájdalom, hogy az sem a polgári oldallal szimpatizáló vezetők kezén, amely alkalmas vetélytársa a nyugatiaknak. Ez pedig egy olyan cég, ahol, - amennyire én tudom - Szántó úr is fontos pozíciót tölt be. És bizony az elmúlt négy évben, amikor arról volt szó, hogy a franciák építsék-e meg mondjuk a szekszárdi hidat Magyarországon, vagy az Esztergom és Párkány közötti hidat, vagy pedig egy - a régi embereket is magába foglaló - magyar magáncég tegye ezt meg, akkor a polgári kormány mindent megtett annak érdekében, hogy ha bár nem is szimpatizált tulajdonképpen ezeknek az embereknek a nézetével, inkább egy magyar cég építse meg. Ezt nevezik nemzeti kormánynak, nemzeti gondolkodásnak. Nem azt, amikor az történik, hogy pártokokból az útépítésből kilökik a magyar cégeket, mert úgy gondolják, hogy az előző kormánnyal jó viszonyt ápoltak, és helyette odaadják a megrendeléseket eleve így kiírt pályázatok segítségével a külföldi cégeknek. Ez nem tekinthető nemzeti elkötelezettségű gondolkodásnak. Inkább azt gondolom, bizonyos helyeken nagyon is szükség van a Szántó úrékra, de ez a hely nem a Bicskei Polgármesteri Hivatal.
Tehát Szántó Úréknak sok sikert kívánunk, különösen a külföldi multikkal folytatott nagyszerű gazdasági küzdelemben, ott számíthatnak továbbra is a szimpátiánkra, de Bicske ügyét lehetőleg adják át inkább a polgári gondolkodású, a mi számunkra talán a jövőre nézve több garanciát nyújtó embereknek! Érjék be a Parlamenttel.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Ha megengedik, váltsunk néhány szót az önkormányzati választásokról. Az önkormányzati választásokra mi szép reményekkel készülünk, ezek ugyanis merőben eltérnek a parlamenti választásoktól. Budapestről külön fognak majd szavazni. Ezt csak azért mondom önöknek, mert 2002 áprilisában a tizenkilenc magyar megyéből tizenkét megyében a polgári oldal győzött. Tehát nekünk jó reményeink vannak arra, hogy a vidéki Magyarország, most hogy külön mérettetik meg, megyéről-megyére, és városról-városra, bizony érvényt tud szerezni a valóságos értékrendjének gondolkodásának, és elkötelezettségének. Függetlenül attól, hogy Budapesten mi történik, - bár úgy látom, hogy Schmitt Pál az ijedtséget a nyakába hozta a koalíciós pártoknak, úgy látni, a visszalépés mikéntjéről folyik ott a beszélgetés, mert megijedtek egy olimpiai bajnok kardozótól, tőrözőtől (ez egyáltalán nem csoda egyébként), de nekünk a vidéki Magyarországra kell összpontosítani. Én úgy számítok, hogy az esélyek jók arra is, hogy a megyei közgyűlések többségében a polgári erők szerezzék meg a kezdeményezés lehetőségét. Ennek azonban van egy nagyon komoly feltétele. Ez pedig az összefogás. Úgy látom, Bicskén működik. De a megye többi településén is, ha Önöknek hatásuk van, kérem, tegyék mindenhol világossá: hogy ha a nemzeti gondolkodású emberek nem fognak össze, akkor a baloldal fog nyerni.
Én nem vonom kétségbe egyetlen jobboldali, nemzeti gondolkodású, polgári elkötelezettségű ember jóhiszeműségét sem, aki elindul, mondjuk, egy Fideszes, MDF-es jelölttel szemben, de azt kérem mindenkitől, hogy értsék meg, hogy függetlenül minden jó szándéktól, az, aki kisebb eséllyel, mint egy másik polgári jelölt harcba bocsátkozik, akarva-akaratlan a baloldal malmára hajtja a vizet. Ott, ahol nem egy polgári jelölt indul, sokkal könnyebben, és biztosabban fog nyerni a baloldal. Ahol viszont magunk tudunk indulni, és egységben lesz az erő, ott erre nézvést a baloldal esélyei meglehetősen gyengék.
A legfontosabb tanács, amit szeretnék Önöknek adni, illetve kérés, amit szeretnék Önökhöz intézni, az az összefogás. Ahogy szoktuk mondani: egy a tábor, egy a zászló. Bicskén ennek a nyelét Kelemen András tartja. Ha ezt a szabályt be tudjuk tartani, akkor szerintem Bicskén lesz győzelem, ha sokan kapkodnak a zászlónyél után, - mint ahogy azt néhány településen láthatjuk, - akkor a zászló a földre fog esni, Kedves Barátaim!
Volna még néhány javaslatom az önkormányzati választásokra nézve. Ha nem tanulunk a hibáinkból, akkor nem érdemes elkövetni őket. Ezért ideje, hogy rendesen megszervezzük magunkat a választásokra, nemcsak úgy, mint eddig. Gondolunk valamit, általában jót és helyeset, és elmegyünk, leadjuk a szavazatokat, és ezzel vége. Ez kevés lesz. Látható, hogy ez-az meg szokott történni a választásokon. Mindannyiunknak a féltő figyelmére szükség van a választások utolsó pillanatáig. Ezért arra kérem a jelölteket, a polgármester-jelölt urat is, és az őket támogató bicskeieket is, hogy már most kezdjék el magukat megszervezni. Már most kezdjenek el házról-házra járni, szépen kezdjék összesíteni azt, hogy kik azok az emberek, akikre lehet számítani, hogy támogató szavazatokkal fogják majd kitüntetni a mögöttem ülő embereket, és Kelemen polgármesterjelölt urat.
Már most kopogtassunk be, tudjuk meg, hogy ki lesz az, aki vagy azért mert idős, vagy azért mert beteg, nem fog tudni elmenni választani. Már most meg kell szervezni, hogy ki fogja őket gépkocsival elvinni a szavazás napján otthonról, vagy majd ki fog menni oda az urnával, hogy nehogy más kerüljön bele, mint aminek egyébként bele kell annak kerülnie. Ha most nem kezdjük el magunkat megszervezni, ha most nem válik világossá, ki fog reggeltől estig ott ülni a szavazatszámláló bizottságban, akkor könnyen úgy járhatunk, mint legutóbb áprilisban. Még egyszer mondom, ha nem tanulunk a hibáinkból, nem érdemes elkövetni őket. Ezért arra kérek mindenkit, hogy szánjon rá az idejéből néhány órát, hogy a féltő figyelmével mindenfajta visszaélést megakadályozzon.
Mondanék néhány szót, ha megengedik, Bicskéről. Ehhez nekem valamivel kevesebb jogom van, mint Kelemen Andrásnak, de talán néhány őszintének szánt szót elfogadnak tőlem. Tudják, amikor még fiatal voltam, és miniszterelnök, akkor örültem annak, ha olyan polgármestereket hozott elém a sors, meg olyan városokkal találkozhattam, ahol volt világos elgondolás arra nézvést, hogy mit akarnak magukkal kezdeni. Szerettem az olyan polgármestereket, testületeket, akiknek világos elgondolásuk volt, hogy hogyan akarnak ötről a hatra jutni. Még akkor is szerette az ember, ha egyébként nem föltétlenül polgári vezetésű volt (akár szocialista is lehetett) egy adott település, de jó volt találkozni emberekkel, még ha jó néhány kérdésben külön véleményünk is volt, csak azért, mert legalább tudták, hogyan akarnak boldogulni a saját életükben.
A legrosszabb az a fajta önkormányzat, amely saját magáról sem rendelkezik világos képpel. Fogalma nincs, hogyan akar egyről a kettőre jutni, és nem csak azt nem tudja, hova akar eljutni, hanem azt sem, milyen erők összefogása révén szeretne majd eljutni oda. Higgyék el, én nagyon sokszor szerettem volna segíteni Bicskén. De nem volt egyszerű! Hallhatták, odakerül 300 millió forint és visszaadják! Ez nem egy olyan hétköznapi dolog. Úgy kell megépíteni egy emlékművet, egy Szent István-szobrot a városban, hogy mintha az önkormányzat ellenében kellene ezt tenni. Ha nem keresnek meg a Magyarok Világszövetségének a képviselői, akkor az életben nem lett volna itt egy millenniumi mementó, amit Önök hozhattak volna létre itt a saját városukban.
Azt tudom mondani Önöknek, hogy összefogás, határozott városvezetés, elszánt emberek, a saját lehetőségeikkel és szándékaikkal száz százalékig tisztában lévő vezetők nélkül nem lehet egy várost irányítani, és nem lehet egy városon segíteni. Bicskén óriási lehetőségek vannak. Jó helyen fekszik, elég nagy a mérete. Tízegynéhány-ezer ember mégiscsak egy komoly súly. Lehet látni, hogy az ipari-fejlesztési élet Budapest irányából erre jön. Óriási lehetőség van ebben a városban, és vigyázni is kell, hogy ezek a lehetőségek nehogy egy élhetetlen várost hozzanak létre. Nehogy megváltozzon itt minden, ami Önöknek kedves. Erre is figyelni kell.
De a dolog lényege az, hogy óriási lehetőségek vannak a városban, és ezt az elmúlt négy évben nem lehetett valóságos erővé átalakítani. Nagyon kívánom a bicskeieknek, hogy válasszanak olyan városvezetést, amely ezeket a lehetőségeket ki tudja aknázni.
Ezek után engedjék meg, hogy a mindennapi politikai élet területéről is néhány ügyről mondjak Önöknek pár gondolatot. Kezdjük rögtön azzal a kérdéssel, hogy most jelentős béremelések történnek Magyarországon, ami helyes. Én a polgári oldal híveit csak arra szeretném emlékeztetni, hogy nem volt olyan régen, talán még két hónapja sem, hogy azzal huhogták tele az országot, hogy a polgári kormány ment, a kassza meg üres. Utána szétosztottak több mint 300 milliárd forintot. Szeretnék egy olyan háztartást magamnak, ahol egyik nap állítólag üres a kassza, másnap meg találunk benne 320 milliárd forintot. Ilyen háztartást mindannyian szeretnénk magunknak. Nyilvánvaló tehát, hogy az állítás nem felelt meg a valóságnak. Éppen ezért okkal mondhatjuk, hogy a gazdaságra vonatkozó kormányzati megnyilatkozásokat a jövőben érdemes óvatosan és fenntartásokkal kezelni. Ami pedig a béremeléseket illeti, - amelyet helyes, hogy a mostani kormány megtesz, - nagyon fontos, hogy elmondjuk az embereknek: senki sem gondolhatja, hogy ötven nap alatt állították elő ezt a 320 milliárd forintot, hogy ötven nap alatt megtermelte a magyar gazdaság azt az összeget, amely a béremelésekhez volt szükséges. Szeretném, ha Önök tudnák, - s ez a polgári öntudat része, - hogy bizony mindaz, ami most béremelésben és nyugdíjemelésben lehetségessé vált, az a megelőző négy év közös erőfeszítéseinek tudható be. A bér-, és nyugdíjemelésre valót mi közösen termeltük meg az elmúlt négy esztendőben.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Éppen ezért nem helyes dolog az, hogy a 2003-as évre nézve már, mintha más szelek kezdenének fújdogálni. Nem tudom, hogy Önök figyelték-e a híradásokat az elmúlt három napban. Kiderült, hogy a mostani kormányzat azzal az igénnyel lépett föl az érdekegyeztető tárgyalásokon a vállalati világot képviselő munkaadókkal szemben, hogy jövőre ne emeljék a béreiket jobban, mint bruttó három százalék! Szeretném jelezni, hogy ennek nem lesz jó vége. És ezt nagyon világosan és érthetően el kell mondanunk a kormányzatnak is. Hiszen nem az állami szektorban dolgozók, hanem a magánszektorban dolgozók azok az emberek, akik ha belépünk az Európai Unióba, pillanatok alatt munkalehetőséghez fognak jutni nyugaton. Tehát ha azt akarjuk, hogy a legjobb szakembereink ne menjenek el a csatlakozást követően, akkor bizony az ő bérük emeléséről gondoskodni kell. Ha föl akarunk zárkózni az Európai Unióhoz, akkor nem lehet a következő esztendőkben a magánszférában dolgozó embereknek a bérét bruttó három százalékkal emelni. Ami egyébként, ha jól végiggondolom, könnyen lehet, hogy valóságos vásárlóerőn számítva értékcsökkenést jelent, hiszen az infláció a legjobb esetben is négy-öt százalék körül lesz. Nekünk minden erőnket latba kell vetni és az az igazság, hogy támogatnunk kell a szakszervezeteket! Akik a választási kampányban végig ellenünk dolgoztak, - ilyen az élet. Érjék el a kormánynál, hogy ne három százalék, hanem annál jelentősebb bérnövekedés következzen be 2003-ban, mert erre van lehetőség. Persze csak akkor van rá lehetőség, hogy ha a Széchenyi Tervet nem fojtják meg véglegesen. A Széchenyi Terv megfojtása a legnagyobb vétség, amelyet ma el lehet követni a magyar gazdaság jövőjével szemben. Emlékezzenek arra, hogy a Széchenyi Terv arról szólt, hogy az állam egyetlen forintnyi állami támogatással megmozdít három-négy forintnyi magántőkét. Nem ajándékot adott a kormány, mint ahogy azt szerették mondogatni korábban, hanem azt mondta, hogy ha van neked négy forintod, amit beruházásra szánsz, akkor adunk hozzá egy ötödiket. Nagyon sok beruházás azért nem valósul meg Magyarországon, mert éppen az ötödik forint, vagy az a húsz százalék hiányzik egy beruházáshoz, ami nélkül nem lehet megindulni. A Széchenyi Terv megállítása azt fogja jelenteni, hogy a magyar gazdaság lendülete lelassul és elenyészik. Márpedig ha a magyar gazdaság lendülete elenyészik, akkor nem lesz növekedés, és ha nincs növekedés, akkor valóban nem lesz miből a végén béreket emelni. Tehát a Széchenyi Terv újraindítása mindenképpen fontos.
Ezek után hadd mondjak néhány szót a közbiztonság kérdéséről. Nézzék, én tudom, hogy a szabadság a magyar emberek számára nem a legfontosabb dolog, bármilyen meglepő. Fontos dolog, de nem a legfontosabb. Ismeretes egy felmérés, amely arról szól, hogy mit tart a magyar ember a legfontosabbnak az életében. Az első helyen a család van, második helyen a békesség, és így tovább, és az ötödik-hatodik helyen szerepel a szabadság. De azért ez nem jelenti azt, hogy szabadság nélkül is ugyanolyan minőségű lenne az életünk, mint hogy ha szabadok lehetünk. Éppen ezért a közbiztonság kérdése fontos dolog. Ma a szabadságot elsősorban az fenyegeti, hogy megengedhetővé vált Magyarországon, hogy köztörvényes bűnözőket a választások után kihozzanak a börtönből, majd beültessék a televízióba és ott ezzel az emberrel azt mondassák, hogy a mostani kormány politikai ellenfeleit majd ő le fogja vadászni. Ilyen világ kezd kialakulni! Megint vannak robbantások, tegnap felgyújtották a Schmitt-kampány egyik szervezőjének az autóját Budapesten. Nem azért dolgoztunk a szabadság érdekében az elmúlt tizenkét évben, hogy erre a szintre süllyedjünk vissza. Én tudom, - bár ezt támadni szokták, de bizonyítható, - hogy a börtönökben, akik szavazhattak, azok általában nyolcvan százalékban az MSZP-re szavaztak. Ez nyílt titok. De ebből nem következik, hogy a mostani kormányzatnak szabadna előállni egy olyan elgondolással, - amit szintén meghirdettek már, - hogy enyhíteni fogják a büntetési tételeket. Világossá kell tennünk, ezt a kampányban mindenhol el kell mondanunk, hogy olyan életet szeretnénk, hogy ne nekünk kelljen rácsok mögé zárkóznunk a biztonságunk érdekében, hanem a bűnözőket zárják rácsok mögé, hogy nekünk ne kelljen úgy zárni a lakásainkat.
A következő kérdés, amellyel talán érdemes foglalkoznunk, az a körülmény, hogy beigazolódott az az előrejelzés, hogy Magyarországon valójában a nagytőke alakított kormányt. Itt számos kedvezőtlen jel bontakozik ki, ezek nem megállíthatatlan és visszafordíthatatlan folyamatok, de csak akkor fordíthatjuk meg, ha a mindenkori kormányzat érzi, hogy Magyarország többsége nem támogatja azt a néhány elgondolást, amiről most említést fogok tenni. Az első dolog az, hogy a privatizációt nem szabad folytatni. A magyar gazdaság nyolcvan százaléka magánkézben van, csak húsz százalék az állami tulajdon aránya. A magyar nemzeti össztermék nyolcvan százalékát a magánszektor termeli meg. Ez az arány magasabb, mint jó néhány Európai Unióhoz tartozó államban. Ilyen körülmények között semmi okunk nincsen arra, hogy ezt a kevés, megmaradt, és egyébként életbe vágóan fontos állami tulajdont, mint a Paksi Atomerőmű, a Villamos Művek, és sorolhatnám tovább, magánkézbe adjuk. Éppen elég hiba volt, hogy az erőműveinket és a szolgáltatókat eladtuk, ennek a levét Önök is megisszák.
Hasonlóképpen nem lesz jó vége annak, hogy a földtörvény úgy marad, ahogy most van, mert lehetőséget nyújt a külföldiek földvásárlására. Ezt ugyan a kormányzat tagadja, s a dolog meglehetősen bonyolult, de ha adnak három percet rá, azért elmondom Önöknek, hogy miért van ez mégiscsak így. Az előző kormányzat olyan megállapodást kötött az Európai Unióval, hogy azok a külföldiek, akik Magyarországon földet akarnak vásárolni, a csatlakozást követően ezt hét évig nem tehetik meg. Utána is csak megszorításokkal. Azok a külföldiek azonban, aki már most bérelnek Magyarországon földet, azok három év múlva vásárolhatnak Magyarországon földet. Ahhoz, hogy egészen biztosan kizárjuk a lehetőségét annak, hogy külföldiek földhöz jussanak, - ezért egyébként Brüsszelben meg is orroltak, - megalkottuk a földtörvényt, amely a föld eladásánál a bérlőket az elővásárlási jog szempontjából hátra sorolta. Tehát ugyan három év múlva lehet ugyan elvileg lehet majd földet vásárolni bizonyos bérlőknek Magyarországon, de szegények nem tudnának a régi földtörvény szerint, mert ha valaki el akarja adni a földjét, akkor
első helyen elővásárlási joga a helyben lakó családi gazdának van. Második helyen megint egy helyben lakó következik, és a harmadik helyen következnek olyan emberek, akik nem mezőgazdasággal foglalkoznak, aztán az állam következik, és csak a legvégén következik mindenki más. Tehát ez egy zárt rendszer volt. Az Európai Unióval kötött megállapodás és a magyar földtörvény egy zárt rendszert alkotva biztosította azt, hogy külföldiek Magyarországon termőföldet ne tudjanak vásárolni. Most az történt, hogy a földtörvényt megváltoztatták, és a föld vásárlásánál első helyen a bérlőnek van földvásárlási lehetősége, és csak utána következik mindenki más. Így a külföldi bérlő első helyen vásárolhatja majd meg a földet. Ez egy rendszer. Nem lehet csak az egyiket szeretni, csak az uniós megállapodást, de a földtörvényt nem. A kettő együtt működik. Tavasszal, ha addig nem sikerül elérni a földtörvény visszamódosítását, akkor ebben az ügyben kell tartanunk egy népszavazást. Egyszer egy indián törzsfőnök, aki nem dakota volt, hanem sziú, - úgy hívták, hogy Szilaj Ló – azt mondta, hogy „nem lehet eladni a földet, amin jár az ember.” Szerintem se lehet eladni, ha csak nem akarunk visszaköltözni a fákra. Lehet, hogy valaki ilyen sorsot szán a magyaroknak, ezt nem zárom ki, de a mi tervünk semmiképpen sem ez a jövőre nézve.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Aki privatizál, aki a magyar termőföld külföldiek általi vásárlását lehetővé teszi, aki a magyar vállalkozókat kiszorítja a magyar beruházásokból, aki megakadályozza, hogy a magyarok ismét fővállalkozók lehessenek a saját hazájukban, az hiába mondja magáról, hogy ő a nemzeti közép kormánya, mert az ilyen csak szájmagyar. Széchenyi gróf írta, hogy kétféle magyar van: szájmagyar és tettmagyar. A „nemzeti közép” kormányát bátran nevezzük a szájmagyarok kormányának. Magunkat pedig tekintsük a tettmagyarok kormányának és akkor a különbség világosan látható. Még két dologról szeretnék beszélni. Ha követik a magyar belpolitikai életet, akkor készüljenek fel arra lelkileg, hogy ahhoz, hogy az Európai Uniós csatlakozás bekövetkezzen, és Önök erről népszavazhassanak, ami majd 2003 második felében várható, ahhoz előtte az Alkotmányt több ponton módosítani kell. Márpedig az Alkotmányt csak 2/3-os parlamenti többséggel lehet módosítani. És itt arra kell sarkallni a parlamentben vitézkedő pártjainkat, hogy legyenek határozottak.
Támasszanak világos feltételeket a módosításhoz. A Széchenyi Terv megfojtása például kizárja, hogy együttműködjünk az Alkotmány módosításában. Nem lehet Magyarországot úgy bevinni az Európai Unióba, hogy közben a magyar vállalkozók majd nem fogják állni a versenyt. Nem lehet úgy belépni az Európai Unióba, hogy tudjuk: a gazdák tízezrei tönkre fognak menni. Nem lehet úgy bevinni Magyarországot az Európai Unióba, hogy az árak az égbe szöknek és a magyarok képtelenek lesznek ezeket az árakat kifizetni. Garanciákat kell kérnünk a parlamentben a Széchenyi Terv folytatására, a földtörvény visszaváltoztatására és a jövőre tervezett 3%-os béremelésnél jóval magasabb béremelésre. Ha ezt nem adja meg a kormány, nem tudunk hozzájárulni az Alkotmány módosításához, jó, ha már most felkészülünk erre a dologra. Tehát mi támogatjuk a dolgot, szívesen működünk közre az Alkotmány módosításában, de csak akkor, hogy ha a kormányzattal együtt meg tudjuk teremteni annak a feltételét, hogy az Európai Unióhoz való csatlakozás ne hátrányokkal, ne a vállalkozások összeomlásával járjanak. A magyar vállalkozások egyébként két és fél millió embernek adnak kenyeret. A legnagyobb munkaadók a kis-, és közép-vállalkozók Magyarországon. A vállalkozók ügye mindannyiunk ügye, mert egyébként nem lesz hol dolgozni. Tehát ha ezekben a kérdésekben nem tudunk megállapodni, akkor sajnos hosszas, elhúzódó tárgyalásokra kell számítani.
Hasonlóképpen szeretném Önöket tájékoztatni arról, hogy a következő egy-két hétben a Fidesz-Magyar Polgári Párt bead néhány önálló törvénymódosító javaslatot, remélem talán az MDF-fel közösen. Bizonyára Önök sem értették mindannyian kristálytisztán, hogy miért volt az, hogy a béremeléseket és a költségvetés módosításának néhány tételét az ellenzék megszavazta. Az volt a véleményünk, hogy rendben van, ezt megszavazzuk. Most azonban a kormányoldal következik. Minden olyan vállalásunkat, amelyet a választási programunkban tettünk, most önálló javaslatként be fogunk nyújtani. Például a családi adókedvezmény növelését, a fiatalok számára a szociálpolitikai kedvezményt, amely a lakásépítéshez szükséges, be fogjuk nyújtani. Ha valóban nemzeti egységet akarnak, ahogy mondják, akkor most ők következnek. Akkor szavazzák meg ezeket az indítványokat, amelyeket a polgári Magyarország egyébként támogatott a választások során.
Végezetül, Tisztelt Hölgyeim és Uraim, a polgári körökről is szeretnék néhány szót mondani. Az újságok tele vannak azzal, hogy mi a polgári körök és a Fidesz-Magyar Polgári Párt viszonya, lesz-e vajon a polgári körökből egy új párt, és hasonló dolgok. Ez rendkívül érdekfeszítő kérdéskör, érdemes is lenne róla beszélni, de ezzel a kérdéssel nem most kell foglalkoznunk. Most az önkormányzati választással kell foglalkozni, hogy kicsit lelket öntsünk magunkba, felemeljük a fejünket, összeszedjük az erőnket, és bemasírozzunk, elsőként átszakítva a célszalagot. Ez a feladat most. S ha ezen túl vagyunk, akkor megerősödve érdemes újra leülnünk és átgondolnunk, hogy hogyan lehet a mainál ütőképesebb, egységesebb, és eredményesebb nemzeti-polgári oldalt kialakítani, például egy uniópárt keretében, és milyen is legyen az az uniópárt. De ennek az ügynek a kérdése nem most érkezett el. Ha ezzel foglalkozunk most, akkor nem foglalkozunk azzal, hogy mindenkinek be kell kopogtatni legalább egy tucat lakásba, ahol arra kell megkérni az ott lakót, hogy méltóztasson támogatni a mögöttem ülő jelölteket és Kelemen András polgármester-jelölt urat.
Nem tudjuk, hogy a mostani kormány meddig marad a helyén. Ne keverjük össze a vágyainkat a realitásokkal. Ezt senki sem tudhatja biztosan. Nekünk készülnünk kell, növelni kell az erőnket és az összefogást, és arra kell fölkészülnünk, hogy a következő időszakban, amikor ismét kormányozhatunk, akkor még jobban tegyük a dolgunkat, még kevesebb hibát vétsünk, ne csak sokan legyünk, hanem elegen is. A polgári oldalnak pedig azt szeretném mondani, hogy őrizze meg az önbizalmát. Bennünket az választ el többek között a másik oldaltól, hogy ha valami nem tetszik, vagy ne adj’ Isten, bajban vagyunk, akkor mi nem az öklünket, hanem a fejünket szoktuk felemelni. Úgyhogy emeljük fel a fejünket! Köszönöm, hogy meghallgattak!
