Szóvivő diploma nélkül? Gál J. Zoltánt, a Medgyessy-kormány szóvivőjét nem nevezték ki államtitkárrá, de ebben a besorolásban látja el feladatát a Miniszterelnöki Hivatalban. Úgy tudjuk, az államtitkári kinevezés azért maradt el, mert az új kormányszóvivő nem rendelkezik felsőfokú végzettséggel, egyetemi vagy főiskolai diplomával. Gál J. Zoltán életrajzában az szerepel, hogy a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem Szociológiai Intézetének szociálpolitika szakán és a szegedi József Attila Tudományegyetem kommunikáció szakán tanult, de diplomáról nem tesz említést. Korábban elvégezte a Magyar Újságírók Országos Szövetségének újságíró-iskoláját. Ebben a szakmában dolgozott több napilapnál, legutóbb a Népszava főszerkesztő-helyettese volt, majd a választási kampányban Medgyessy Péter kabinetfőnök-helyetteseként tevékenykedett.>>
Neked a kérdést úgy teszem fel, hogy egy óvodás gyerek is megértse.
Mit kell vizsgálni, ha van egy bízonyíték arról, hogy MP spicli volt.
Van egy dokumnetum, hogy MP besúgott és megfigyelt embereket a PM környékén. LEhet, hogy Neked ez nem bizonyiték de nekem az.
A bizottságosdit pedig azért jétszák el, hogy a T. baoldaliaknak legyen egy alternaticájuk, hogy MP elvtársat tisztára moshassák.
Torres!
A gyengébbek kedvéért szeretném felhívni a figyelmedet, hogy ez a topik nem Megyóról, hanem Baloghról szól, és arról, hogy mi a célja a Balogh-bizottságnak.
Sejtelmesen megfogalmazott manipulatív kérdésedet talán tedd fel az illetékes topikban. No persze úgy, hogy még egy 12 éves gyerek is megértse a célzást.
Egyetértek, de miközben olvastam, felmerült bennem egy kérdés:
OFF!
Mi a fenének kell a PÖCSöknek állami pénzből fenntartott országos napilap, meg ugyancsak állami pénzből fenntartott országos "jobbos közszolgálati TV" (Kerényi)?
Tudtommal a PÖCSök a második nyilvánosságot preferálják (face to face - ahogy írod).
ON!
Hát ha a HVG cikket és a Magyar Parlament honlapját mérlegre tesszük, akkor rég rossz. Talán valami hieles döntnököt kéne keresni! akkor talán a többi 367 képviselőről se biztos, hogy minde úgy van, ahogy ott látszik:-((((
Cinikus, személyeskedő hozzászólásod elolvastam, kár, hogy ilyen kioktató.
Baloghról csak annyit, hogy egykor osztálytársak voltunk, és ő niztosan nem a példaképem.
Mindössze egy botcsinálta karrierpolitkius, aki most 2 hónapig a reflektorok kerszttüzében ülhet, és ezért igyekszik roppantul fontosnak látszani.
Más kérdés, hogy Orbán agyament kormányzása után most már a kutyát sem érdekli, hogy Medgyessy a régmúltban csinált -e valami olyat, amit Orbán ma rossznak ítél meg, vagy sem.
Orbán - ha kell - abból is botrányt fog kovácsolni, ha Megyó jobb kézzel fogja meg a kést az asztalnál.
SirContact !
"Orban hazudott a megfigyelesi uggyel kapcsolatban. Igy kezdte miniszterelnokseget"
Sajnos igy is folytatta.,nemcsak ő,hanem a Fidesz
vezérkar minden megszólalója.Ha nem hazudott akkor csúsztatott, csúnyán tekert a szavakon.Igy pl. a kétéves ktöltségvetés sem volt más, mint a választók átverése.Az egész 4 év arról szólt,hogy milyen fontos a pr tevékenység.Ha újra kezdeném és szakmát választanék, ez biztos jövőt igérne. Szives tanulnám.
Ami pedig a Balogh urat illeti, már volt bizottsági tag, legalábbis azt mondta, hogy részt vett az olajbizottságban.Nagy szerep lehetett mert senki nem emlékszik rá.
Az hogy prokoncepciója van, azt azért tagadja, mert nem tudja mi az.Azért egy MDF-es a bizottság vezetője, hogy bőgjön le a másik, aki el akar különülni a Fidesztől.Semmit nem tudott mondani a riporterek kérdéseire, mert csak a betanult szöveget merte mondani, ha elkalandozott akkor belezavarodott a mondanivalójába.
Az egész bizottságosdi ahogy az általuk alkalmazott mostani szövegek is, a figyelemelterelés célját szolgálja. Szerintem, szegény Fideszesek nagyon biztak a népben, hogy nem a fizetés, főzés, bevásárlás, napsütés,nyaralás érdekli őket, hanem felemelkednek filozofiai magasságokba, és komoly
megfontolt álláspontot fejtenek ki amellett, hogy ha a Fidesz azt monja, akkor MP-nek menni kell. Oknak elég az is hogy O.V. mondta.(persze csak azok akik nem tudnak a filozófusokkal megasra emelkedni)
Nagyon sajnálatosnak látom, hogy a Fidesz nem tudja követni OV az új politikai helyzet felismerésében. Nakik is fejlődni kell. Csak abban nem vagyok biztos, hogy OV mennyire akarja, hogy a Fidesz kövesse, mint szervezet. Esetleg már szélesebb a látóköre és csak az egyének face to face meggyőzése a kellő út.
Szerintem egy új párt alakul. Jó lesz a szobatársaknak figyelni.
HVG-portréban ez állt Gál J Zoltán tanulmányai kapcsán:
"...Búfelejtőül a Népszabadság gyakornokának áll, és beíratkozik az ELTE-re szociálpolitikát és a szegedi JATE-re kommunikációt tanulni. E tanulmányokat végül mindmáig függőben hagyja, és csupán a MÚOSZ újságíró-iskoláján szerez diplomát."
Szóval, amit az mkogy.hu-n olvastál, az hogy is mondjam... nem fedi a valóságot.
Jó lenne tájékozódni,mielőtt a véleményedet itt leírod!
Balogh-nak már akkor szamizdat nyomdái voltak amikor a te bilikédben nézték, hogy van e már valami a baba alatt.
Ha ismernéd az emberek múltját és nem csak a topicból tájékozódnál, akkor azt is tudnád, hogy nem csak Mo.-on, de az akkori Cseheknél Duray-val eggyüt a Magyar III/III és a Cseh szolgálat is igen igen élénken foglalkoztak a személyével.
Ja az igaz ,hogy ő per pillanat a szemedben nem a haza megmentője a gaz KGB. ellen, de nem lehet mindenki a ti hősötök, nekünk is kell egy , még ha nem is miniszterelnök:)
Kötve hiszem, hogy az idézett helyen bemondásra töltik az adatbázist. Ha meg igen, akkor az legyen sz@rul, aki nem vette észre. Amig nem cáfolják, addig az a hiteles. Majd ha megjelenik a sajtóban, hogy fals adatokat publikálnak, akkor elballagok a klumpába. Addig meg azt hiszem, amit látok.
ez az egész bizottságosdi azért röhejes (azon kivül, hogy szerintem roppant udnoritó is ez a nagy "nem tudtam semmiről" szinjáték), mert ha azt hozza ki a bizottság hogy MP nem volt besugó, hanem tisztsségesen ellátta azt a munkát amit ő is elmondott, a mostani kiabálok és erkölcsi magaslatokon álló itészek azt fogják kiabálni? hogy a bizottság munkáját az MSZP el lehetetlenitette, az iratokat eltüntették a fidesz kiegyezett az MSZP-vel, és MP akkor is egy utolsó aljas ga kollaboráns volt.
Szóval semmi értelme az egésznek.
Balogh mindössze egyike azoknak, akik a villanófényben sütkérezve megpróbálják játszani az eminens politikus szerepét, hátha a "nagyok" (itt most sem testméretre, sem erkölcsi nagyságra nem gondoltam) közelebb engedik majd őket is a tűzhöz.
A nagyok persze mindenkit nagy ívben letojnak, de Balogh ezt nem éri fel ép ésszel. Ugyanúgy eltüntetik majd a süllyesztőben, mint Pallagh.
balogh azon politikusok közé tartozik, akik a rendszerváltáskor fehéren és a többedik X-szel a hátuk mögött bújtak ki a tojásból. Legalábbis ezt akarják magukról folyamatosan elhitetni.
"Az kiabál a legjobban, akinek a háza ég." Ma az kommunistázik, és szidja az előző rendszert a leghangosabban, aki önként nyalt és támogatta.
Ezalól az Orbán-klikk és Balogh sem kivétel.
Kénytelenek hazudni, hogy legyen, aki rájuk szavaz.
És sokan beveszik.
Ja, hogy nektek ilyen megdönthetetlen érveitek vannak. :-(
Nem gondoljátok, hogy nevetséges dolog előítéletekre alapozni a vádakat? S ráadásulaz előítéleteket tényekként harsogni?
Ez csak az értelmi szinteteket minősíti. Lásd Balogh mezőgazdasági középfokú végzettságe...