ahogy a nyolc-hat ev elotti Janosi Gyorgy feher nejlon zoknija es makkoscipoje, ketsoros libazold zakoja valamint szexi zsiros haja - a kismillio platform affele vegso kvintesszenciajakent - nagyjabol-egeszebol le is fedte, vizualisan osszegezte is szamunkra az akkori Magyar Szocialista Part szellemiseget (es ami helyzet mara, hala istennek, valamicsket valtozni latszik), ugy jeleniti mindennel beszedesebben elenk a kovetkezo, nevezett honlapon is megtalalhato rovidecske idezet - az ottan tapasztalhato orultsegek affele vegso kvintesszenciajakent - a honi jobboldal jelenlegi totalis idiotizmusat:
"tobb nyugdijas telefonalt, es azt mondta, hogy egy otletet, javaslatot, cimet, celt ker miniszterelnok urtol, hogy hova kuldje ezt a 19 ezer forintot. tobben elmondtak, hogy van 3, 4, 5 unokajuk, kell a penz stb., de elvileg nem akarjak elfogadni, mert azt mondjak, ha elfogadjak a 19 ezer forintot, ezzel elismernek, hogy Orban viktor kormanya elvette toluk. marpedig ok nem ismerik el."
1 valószínű azért maradt meg ez a topic, mert én voltam elöbb, és firstmaggio kérte, hogy az övét szüntesse meg a modi, még egyszer köszönet mind kettőnek!
2 nemén az rendben, hogy a belcsíny számít, de akkor miért kellett lóhalálában átadni ezt a NET szemetet (A BS-t sem most adják át mikor még félkész, hanem mikor teljesen! - reméljük)?? Miért volt ez akkora médiaszenzáció?? Miért csak az (most már) ellenzéki lapok újságíróit hívták meg? Ez is jelzi, hogy a FIDESZ/ 0. Viktor nem gondolja, hogy esetleg valakinek lehet ellen véleménye!
Amennyire én tudom, mindig a régebbit hagyják meg. Ha tévednék bocs.
Amúgy pedig direkt erre kértem őket, mert a tisztesség úgy kívánja, hogy a jobbik (gyorsabb) győzzön.
A belbecs egyenlőre pont olyan nívótlan, mint a külcsin. :-(
Hát akkor tolhatjuk együtt :-)
Köszönet a modiknak!
Szóval, nézzük a produkciót.
Van egy kolléganőm, aki megmutatta élete első homepage-t. Társadalmi munkában egy rendezvény népszerűsítése volt a célja. A legkomolyabb eszköz amit használt, talán az MSWord volt.
Talán egy-két órát is elidőzött vele. Mit mondjak....
Kultúrált, igényes, ehhez képest profi megoldás volt.
Ja és még vmi, ami jellemző a weblap, és a FIDESZ párhuzamára;
Biztos sokba kerütl, hogy megcsinálják nekik ezt az oldalt, tehát folytatódott a tendencia; Sok pénzt kiadni semmiért, vagy silány minőségért!
szerintem eleg gagyi, ugy nez ki, mint amit 10 perc alatt kellett osszerakni. ennel meg a fidelitas oldala is szinvonalasabb.
konkretan:
1. frame: kiment a divatbol. a keresok miatt epeszu szakember mar nem hasznal framesetet.
2. fej.jpg - a fejlec nagy, sotet, es a jpg formatum miatt osszemosodik. hozzaerto ember eleve szetdarabolja a kepet, mert ugy gyorsabban toltodik be, es kevesbe maszatolodik el.
3. stiluslap hianya: a bongeszo alapbeallitasai (feher hatter, kek alahuzott link) eleg bena. egy stiluslappal ezt szepre is meg lehet csinalni.
3. HR-tag: ilyet ma mar senki sem hasznal lead separalasra. helyette egy 2 pixeles transzparens giffel szaggatott vonalat lehet huzni, sokkal esztetikusabb.
4. fontok: ma mar nem divat talpas fontokat hasznalni, a times kimondottan odivatu.
5. szinek: az egesz oldal sotetszurke, lehangolo, unalmas. ha mar fidesz, akkor illene designban is illeszkednie a parthoz.
7. menu: nagyon bena, hogy minden kep. a jpg csunya, es nagy is, helyette szoveges menut szokas alkalmazni.
8. javasolt lenne egy normalis portal engine-t hasznalni, mert ez igy nagyon labbal hajtos.
remelem, a webmaster olvassa a topicot, szerintem epito jellegu kritikakat fogalmaztam meg.
Szerintem az egész röhejes!! Több mint vicces! Meglestem a weboldalt, és (bár tudom, hogy még nincs egészében kész - mondjuk akkor nem értem miért kellett hipp-hopp átadni!) klikkelgettem az oldalt található bannerekre sorban így néznek ki:
Alapító Okirat: - Ok ez van, és rajta is van!
Dokumentumok: - tök üres, de marha design-os
Beszédek: - OK O. Viki maj. 7-ei témája
Polgári körök hírei: - OK itt is van "A Szövetség a Nemzetért polgári kör alapító nyilatkozata" hihetetlenül informatív ez is!
Fórum: - teljesen üres (nesze neked beszéljétek meg hehehehe! More like funny!)
Vélemény: - a következő feliratok láthatóak: "Pro" "Kontra" ezek után ez is tök üres, látszik hogy a FIDESZ mennyit ad a véleményekre!
Ráadásul igen gagyira sikeredett a design, ennél még én is különbet írok, pedig nem vagyok gyakorlott.
Végül ez lényegében egy önkritika a FIDESZ-től; Összecsapott, lényegtelen, PR-re épít, nem kér a véleményünkből