Keresés

Részletes keresés

bujesz Creative Commons License 2002.04.10 0 0 63
Akkor most ki hazudik?
Szerintem te SUTTOGSZ.. nem hallom!
Előzmény: Angina Pectoris (58)
döcögi Creative Commons License 2002.04.10 0 0 62
Hát, baszki ez azért jellemző erre az országra. Akár igaz akár nem, akármi is igaz és akármi is lesz ez, egy nagy gáz, hogy ez így megtörténhet. Én mindenestre örülök, hogy pár héttel ezelőtt hosszas gondolkodás után inkább úgy döntöttem, hogy egy kisebb lakást veszek, hitelfelvétel nélkül, mint amilyet esetleg hitel felvétellel tudtam volna venni. Most legalább van egy lakásom ami az enyém, nincs rajta tartozás, jelzálog stb. Ha belevágok kb. most tartanék az elbírálás szakaszban. Hát ez a hiszti nem tett volna jót az idegeimnek az biztos. Meg tudom érteni abszolút akik emiatt aggódnak, akárhogy is lesz. Remélem azért nem lesz nagy gáz és senkit nem fog rosszul érinteni. Akik meg ezért felelősek azoknak a jó k. é. anyjukat.
gitaros Creative Commons License 2002.04.10 0 0 61
Hi.

Most beszeltem 1 rokonnal, aki alkuszcegnel dolgozik, az o ugyfelei mondtak, hogy az OTP eltanacsolta oket, mondvan hogy 2 hetig bizonytalan a helyzet.

Most valaki itt nagyon hazudik.

Liquid_FX Creative Commons License 2002.04.10 0 0 60
Maga, az OTP mondja, hogy nem állították le, de ez már elhangzott ezerszer.

Közlemény

Az OTP Bank határozottan cáfolja azokat az információkat, melyek szerint az OTP Bank a támogatott lakáshitel kérelmek befogadását, illetve folyósítását felfüggesztette volna.

https://www.otpbank.hu/otpportal2000/

Ez így kérem hitelrontás, a szó legszorosabb értelmében... :-)

Előzmény: Angina Pectoris (58)
malaclopo Creative Commons License 2002.04.10 0 0 59
ha volt is maszopos otp vezér, legkésőbb 1998-ban felállították, leghamarabb szeptembertől nevezhetne ki a maszop; minden vezető fityesz kreatúra, ha ők tényleg leállították, milyen jogon kenik a maszopra? nincs törvény arra, milyen feltételek esetén kötelesek adni; ha az állami támogatást nem vonta vissza a fityesz, a delikvensnek megvan az önrésze, hogy teheti meg? és ha tényleg ennyire mocsok a fityesz, miért keni a maszopra? teljesen elment az eszetek?
Előzmény: Angina Pectoris (58)
Angina Pectoris Creative Commons License 2002.04.10 0 0 58
Beindult az MSZP-s hazugsággyár: én OTP-hitelek közvetítésével is foglalkozom, és bizony le vannak állítva a hitelfolyósítások. Aki az ellenkezőjét mondja, HAZUDIK.
Zalancelot Creative Commons License 2002.04.10 0 0 57
Egy bizonyos, valaki szemtelenül hazudik!
Én tegnap este hallottam a hírt először, nem a MN.-re hivatkozva, ügyfelektől akiket az OTP-eltanácsolt.
A Nagykanizsai OTP-ben történtek az esetek.
Ma már nagyon sokan mondták, persze, mert futótűzként terjedt, hogy a hír igaz. Legtöbben Orbánt szidták miatta, mondván, hogy az Ő keze van benn.
Jó lenne a kulisszák mögé látni.

A többi banknál Posta bank, FHB-ál semmi változás.

merlinerbeer Creative Commons License 2002.04.10 0 0 56
Egyébként meg kellene végre érteni, hogy nem az ország felét hazaárulózták le hanem azt a néhány politikust akik a saját, rövidlátó érdekükben képesek voltak az addig konszenzusos külpolitikát felrúgni és szembefordulni vele. Értsd már meg, hogy ők azok akik hülyére vesznek!!!! Próbálj már egyszer belegondolni abba amit mondanak meg tesznek kinek jó!!!
malaclopo Creative Commons License 2002.04.10 0 0 55
ne haragudj, nem; az új hozzászólásra akartam klikkelni, de nem tudom, mi történt, ma alig enged be, és unom, hogy tele az index ezzel a rémhírterjesztő topiccal; még egyszer bocsi, aki elhitte, vagy tudatosan hirdeti ezt a hazugságot, annak szól, hogy kihez forduljon
Előzmény: bbks (52)
toloba Creative Commons License 2002.04.10 0 0 54
ALJAS SZEMÉT RÉMHÍRTERJESZTŐ!!!!!!!!!!!!!
Előzmény: ninive (-)
merlinerbeer Creative Commons License 2002.04.10 0 0 53
az a baj kedves bbks, hogy te semmiben nem hiszel. Legyél boldog a jól bevált régi szakértő miniszterekkel akikben majd hihetsz. Egészségedre
bbks Creative Commons License 2002.04.10 0 0 52
Ezt nem értem, nekem válaszoltad?
Előzmény: malaclopo (51)
malaclopo Creative Commons License 2002.04.10 0 0 51
akinek az otp nem ad hitelt a törvényben meghatározott feltételek szerint, hirdessen tüntetést a hősök terére, szigorúan kokárdával, hogy ovi, az otp, simlicska törvényellenesen megváltoztatta a törvényt, ader azt híreszteli, hogy kiengedik a bűnözőket a börtönből; kb. szeptemberre áll fel az o.gy, addig mp sem hozhat még rendeletet sem, nem is akar, de tüntessetek nyugodtan
Előzmény: bbks (50)
bbks Creative Commons License 2002.04.10 0 0 50
Az OTP cáfolja a lakáshitelek felfüggesztésének hírét
A Magyar Nemzet szerdai címlapján azt állítja, hogy az OTP eltanácsolja ügyfeleit a lakáshitel-szerződések megkötésétől, illetve több helyen már fel is függesztették a kedvezményes hitelek folyósítását a bizonytalan választási eredmények miatt. A bank illetékesei határozottan cáfolták a napilap állításait.
A napilap értesülései szerint több OTP fiókban is lebeszélik az ügyfeleket az államilag támogatott lakáshitelek felvételéről, amit a bizonytalan politikai helyzettel indokolnak. Az újság azt is tudni véli, hogy egyes helyeken már egyenesen fel is függesztették a lakáshitelek folyósítását, a hitelezési rendszer esetleges változásai miatt. Az Üzleti Negyed kérdésére az OTP illetékesei határozottan cáfolták a Magyar Nemzet híresztelését, a bank továbbra is a hatályos jogszabályok szerint folyósítja a kedvezményes hiteleket. A pénzintézet valamennyi fiókjában zavartalanul igényelhető az összes hitelmódozat, az eddig meghirdetett feltételek szerint.
Ezt a www.vilaggazdasag.hu -ról kopiztam.

Az államilag támogatott bankhitelek esetében csak egy esetben fogják felmondani a kamat támogatást, ha a gazdasági helyzet katasztrófálissá válik. Ez független a kormány szinétől. Ha beüt a krach, akkor újabb Bokros csomag. Most azonban erről nincs szó, a gazdaság működik, nem is rosszul. Ha észrevettétek az egész ellenzéki kampány nem is erről szól (illetve csak kis részben), hanem a nemzeti jövedelem újra elosztásáról és annak módjairól. Nem igazán értem, miért jó, ha megdöglik a szomszéd tehene, mert ilyen rémhírekkel a gazdasági életet lehet megborítani, ami igazi NEMZETÉRT AGGÓDÓ embernek nem lehet érdeke.
Holnap arról fog szólni a "suttogó propaganda", hogy zárolják a bankokban lévő pénzt és a sok ember be fog állni a sorba, mert a szomszéd, meg annak szomszédja is ott áll.

Ami a leggyalázatosabb dolog ebben a kampányban, hogy az ország szavazóinak több mint felét hülyének nézik, le hazaárulózzák, nemzetellenesnek nevezik,mert másképp gondolja, másban hisz. A másik fele pedig lelkesen és ütemesen tapsol a dolognak. Soha, még SOHA nem volt a magyar nemzet ennyire szétszakítva, egymással szembeállítva, mint tegnap óta. Gyanúm szerint azt a kárt, amit a politikusokban (végül is az ország mindenkori vezetőiben) még meglévő közbizalom ellen elkövettek, évekig nem lehet majd helyreállítani. Aki most higgadtan fog tudni válaszolni az ilyen megnyilvánulásokra, az lenullázhatja a másikat.

Előzmény: luciferi (46)
luciferi Creative Commons License 2002.04.10 0 0 49
Nyilván nem kamatámogatásos hitelról van szó hiszen az 2,75%-os tehát eleve lehetetlen 3%-al csökkenteni . És melyik bank? És melyik országban? konkrétumokat lécci!!
Előzmény: Pelikán elvtárs (48)
Pelikán elvtárs Creative Commons License 2002.04.10 0 0 48
Én felvettem már a lakáshitelt. Ma hívtak a banktól, hogy csökkentik a kamatot, és ha még nem fizettem ki az aktuális törlesztőrészletet, várjak, mert kb 3%-kal csökken a kamat.

Igaz, nem OTP.

Előzmény: ninive (-)
luciferi Creative Commons License 2002.04.10 0 0 46
Érdekes hogy nem hallod meg a számodra nem tetsző TÉNYEKET. Leírtam az eset valós veünk is megesett hétfőn, az otp LEÁLLÍTOTTA a már megkötött megkezdett lakáshitelek kifizetését is. Nem kívánom nekem azt a helyzetet amibe most kerültünk, kifizetetlen adósságokkal a hátunk mögött, bízva abban hogy egy már első részletét felvett törvényes szerződésben rögzített hitelt nem lehet egyetlen tollvonással FELFÜGGESZTENI, pedig EZ TÖRTÉNT!!!.Ez lett volna életünk első új lakása (mindketten 40 felett vagyunk a párommal)Hacsak nem vagy mszp párttag el kellene gondolkodnod mi jön a maszop regnálásával, ha már most ilyen helyzetet alakított ki.
Előzmény: doktorur (34)
bbks Creative Commons License 2002.04.10 0 0 45
Nem hiszem, hogy ez a hely, ahol meg kellene védeni a Bokros csomagot, de tegyük helyre a dolgokat pol. agitprop nélkül.

A Bokros csomag egy elkapkodott gazdasági kényszerintézkedés volt. Abszolút előkészítetlen és fiskális szemléletű és ami a legfontosabb: ELKÉSETT!!!!!!!

Hibái:
- elkésett, mert egy évvel korábban nagyságrendekkel jobban elő lehetett volna készíteni és kisebb áldozatai lettek volna (ha pedig az Antall-Boross kormány odafigyelt volna, most röhögnénk az egészen...),
- olyan dolgokhoz, támogatásokhoz is hozzányúlt, ami elhanyagolható (néhány milliárdos) bevétel, vagy kiadáscsökkentés mellett hatalmas politikai öngól volt.

Előnyei:
- elmaradt az argentin tipusú államcsőd.
- ma az ország ott tart, ahol tart.

Az előnyöket részletezhetem is, ha akarjátok, de itt most ez egy kicsit (nagyon) off.

Előzmény: csókolom (44)
csókolom Creative Commons License 2002.04.10 0 0 44
Nem,
arra tippeltem, hogy a bankok hajszálpontosan tudják, hogy mely győzelemnél mire számíthatnak hosszútávon.
Vagyis ha blokkolva a hitel akkor az mszp győzelemre tippelnek és van miből kiinduljanak.
Az mszp ugyanis képtelen a szegénységből úgy kiutat találni, hogy az előremenekülési irányt válassza. S erre jó példa az a bokroscsomag, amit nem volt muszáj meglépnie. Nem, mert igen is akkor is voltak más, alternatív gazdasági modellek.
Vagyis a bankok csak egyszerűen óvatosak.
Ez a lázmérő is egyben.
Megjósolják mi az amit az mszp-től elvárnak.
Előzmény: ane (41)
mash Creative Commons License 2002.04.10 0 0 43
nem értem mi a gondod!
mit akarsz elhúzni???
a törlesztést???
Előzmény: ane (39)
mash Creative Commons License 2002.04.10 0 0 42
3 gyerekük van ez elfelejtettem ezért is építkeznek

https://www.otpbank.hu/otpportal2000/

https://www.otpbank.hu/otpportal2000/online/A0105000001.html

itt a 2 link

Előzmény: ane (39)
ane Creative Commons License 2002.04.09 0 0 41
Arra gondolsz, hogy a második körben az MDF-Fidesz mindent tarol??
Előzmény: csókolom (36)
bbks Creative Commons License 2002.04.09 0 0 40
Ne haragudj, de próbálj meg józanul gondolkozni!

Ha akarsz állj be a sorba a többi buta, vagy megtévesztett ember közé. Ha akarod higgyed el az összes maszlagot, amit a munkanélküliség rémétől elkeseredett Fidesz agitproposok találnak ki. Egy ilyen lakástámogatásról szóló törvényt, intézkedést nem lehet máról holnapra felrúgni.

Hisztérikus emberek rohannak kötélért és szögért, hogy felakasszák magukat Kövér módon, mert a Fidesz vezetői szerint jön a vörös veszedelem...

Vedd és vegyétek már észre, hogy a rendszerváltás régen megtörtént és a választások után sem 1998-ban nem történtek iszonyú dolgok, sem 2002-ben nem fognak. Nem voltak és nem lesznek lincselések, bebörtönzések. Egyszerű eszközzé silányítottak benneteket, vagy ha úgy tetszik minket. Mi vagyunk a választópolgárok. Választhatunk, vagy nem választhatunk jó és rossz, vagy rossz és rosszabb között. Aztán az egyik rossz megpróbál meggyőzni Téged, hogy a másik rosszabb. Na, ez a kampány. Most ez is kampány része. Lesz ismét tandíj, oda a kedvezményes lakáskamat, nem lesz minimálbéremelés 4 évig, a kenyérgabonát eladjuk kívülre és éhezni fogunk, a leállítják az autópályaépítéseket és megépítik a nagymarosi gátat.
Na látod, ilyeneket én is tudok kitalálni.

Most fordítsuk komolyra a dolgot.
Én végzettségem szerint segítek Neked (nem vagyok posztkommunista, egyidős vagyok Orbán Viktorral).
A kedvezményes kamat alapja, az állam teher átvállalása, hogy a piaci kamat és a meghatározott kedvezményes kamat közötti különbséget kifizeti helyetted. A különbözet most viszonylag elég magas. A kormányzat (jelenlegi) nagyon logikusan, bár kissé merészen úgy gondolja, hogy az infláció alakulása ezt hosszú távon lehetővé teszi.
Az igaz, hogy hozzá kell nyúlni a rendszerhez, ha az infláció jelentősen megemelkedik és már elviselhetetlen terheket ró az büdzsére. Ha viszont az infláció megnő akkor oda az EU csatlakozás, oda a gazdasági fejlődés stb.

Ez csak az érem egyik oldala. Nézzük a másikat. A lakást építők jelentős adófizetők is, hiszen az építőanyagok, az építési vállalkozók szolgáltatásai általában 25 % ÁFA-t fizetnek be az államkasszába.
A vállalkozók a jelenlegi fejlődési lassulásban embereket bocsátanának el, kevesebb lenne a megrendelésük, vagy éppen veszteségesek lennének. Ezzel szemben sok-sok adónemben befizetők maradnak a mesterségesen pumpált lakásépítéssel. Józsi a kőműves sem munkanélküli segélyt vesz ki az államkasszából, hanem még ha a minimálbér után is, de befizető!

Figyelj! Ez egy nagy trükk. AZ állam nem ad Neked semmit, vagy alig, hiszen később alacsonyabb a kamatkülönbözet, amit fizet, amit meg ma odaad, azt az általad létrehozott beruházáson javarészt be is szedi. Azt se felejtsd el, hogy a Te vánkosban őrzött (vagy bankban) pénzedet mobilizálja (és az ÁFA-val megsarcolja), hiszen azért nagyrészt csak az önrész kell egy építkezéshez... Szóval ad is, meg nem is. Hogy mennyit ad, mennyit vesz? Lényegtelen. Elég annyi, hogy nem akkora a különbség, hogy megérje egy MSZP, vagy MSZP-SZDSZ kormánynak felrúgni.

A Fidesz kormány itt tárgyalt rendelete alapvetően jó, én miniszterként talán 1-2%-al magasabb kamatot kérnék, legfeljebb később csökkenteném, de ez szakmai kérdés, ami nem veszi figyelembe, hogy ez a választás éve. A kedvezmény meghozatalát az infláció tette lehetővé, amit szerintem mind az MSZP, mind a FIDESZ a saját eredményének tekinthet részben vagy egészben ízlés szerint.

Remélem meggyőztelek, hogy ne üljél fel ilyen rémhíreknek.

AZ OTP meg ha van esze, akkor profitál a beparázott emberekből, hiszen gyorsan megköt minél több szerződést. Neki az állam garantál, tehát nincs vesztenivalója. Neki nem kerül a polgári tudatú hitelért sorbanálló egy plusz fillérjébe sem, sőt ügyfél, aki neki fizeti a kamatot...

Előzmény: Egy_felhasználó (18)
ane Creative Commons License 2002.04.09 0 0 39
Nem azzal volt a baj,csak a két gyerek és minimál bér mellett el lehetett huzni.
Előzmény: mash (35)
Jack Horror Creative Commons License 2002.04.09 0 0 38
Höhöhö, ilyet tudok mondani a közelmúltból/jelenből :)))))
Előzmény: Törölt nick (37)
csókolom Creative Commons License 2002.04.09 0 0 36
"...közölték hogy bizonytalan ideig felfüggesztették a lakáshitelfolyósítást ..."

ÚRISTEN!

itt is kilátszik a lóláb, nem csak a részvényárfolyam mozgásoknál!
A bankok reakciója a lehető legjobb lázmérői a várható események jelzésére.
Ha a hitel blokkolva van, akkor bizony a mszp most is úgy hazudik, mint amikor azt állítja, hogy a bokros csomagra szükség volt!
Márpedig én nagyon jól emlékszem azokra a közgazdasági vitákra, ahol több modell is nyerőnek volt titulálva, pld a belső fogyasztás növelése, a hazai, és így különösen a kisvállalkozások élénkítése.
Ehelyett akkor is inkább agyonverték a népet, kisemmizték a hazai vállakozókat azzal, hogy totálisan elapasztották a pénzforrásokat a bankokon keresztül.
A jó katonák akkor is a bankok voltak.

Előzmény: luciferi (16)
mash Creative Commons License 2002.04.09 0 0 35
OTP!

nézzd meg az oldalukat!

www.otp.hu

még valami táblázat is van ha jól rémlik:
milyen fizetéshez, milyen törlesztés mellett hány év kell

Előzmény: ane (14)
doktorur Creative Commons License 2002.04.09 0 0 34
Bocsi, de eme rendszer visszafelé nem működik!
Egyébként percekkel ezelőtt a következőket hallottam:
Az MSZP győzelme esetén az első 100 napban
- Bevezeti a havi 13.900 ft-os tandíjat (ált.isk.-ban is)
- Védjük a hazát! szlogennel bevezeti a 48 hónapos sorkatonai szolgálatot
- Az szja kulcsokat átlagosan 15%-al, a TB-t 50%-al (legyen miből fizetni a nyugdíjat), a társasági és a nyereséggi adót 75%-al növeli
- Megszünteti a Gyest, a Gyedet, a családi pótlékot, a kedvezményes lakásvásárlási hitelt
- Megszünteti az adókedvezményeket
- Lebontja és áthelyezi a Nemzeti Szinházat
- Az M3-s autópályát és a 4-s metrót Moszkva és Peking felé fordítja
- És nem utolsó sorban újra bevezeti az első éjszaka jogát

Szóval kedves kormánypártiak ezek a hírek annyira igazak, mint az, hogy OV lépett először a Holdra, persze mint polgár. Illetve azok, hogy a következő kormány bármilyen kedvezményt megvonna az emberektől. Bárki jut hatalomra, minimum 8 évre tervez. Ehhez pedig az kell, hogy a szavazók elégedettek legyenek vele.
Másrészt 04.21.-e után úgyis megvilágosodtok!

Előzmény: just_me (27)
mash Creative Commons License 2002.04.09 0 0 33
annyit amennyi kell ahhoz, hogy felépüljön a házuk vidéken
telek meg van + el kell adni a Havannás lakótelepi házukat + 3 millka hitel
többet is felvehetne, de azt tényleg nem bírná visszafizetni!!!

van egy jó öreg magyar mondás:
addig nyújtozkodj, amíg a takarod ér!

Előzmény: jarlaxe (12)
luciferi Creative Commons License 2002.04.09 0 0 32
Nem indokolták. Hivatkoztam a szerződésre meg az előző heti igéretükre. Azt monta a hölgy a pultnál hogy bizonytalan ideig felfüggesztették. És miután még percekig értetlenül hebegtem néhányszor megismételte hogy nem adják oda a pénzt.Aztán azt mondta ne tartsam fel mert sokan várnak utánam is. Ennyi. Szóval nem rémhír. Ja igen XVI. ker OTP.
Előzmény: doktorur (21)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!