A szépség a minden, a szépség a semmi
nincs értékmérője, nem látszik, hogy mennyi
Nincs hozzá fogható kimagasló érték
Nagyságát a hegyek csúcsához nem mérték
Bizonnyal szép a Föld, tán a Napról nézve
szép az átnyújtandó ajándék egy kézbe
szép lehet egy dallam, és szépek a színek
szépek egymás mellett megpihenő szívek
S mindaz, ami szépül utánozható!
megrendelőjének után hozható
csak a vers lehet az egyesegyedül
mi nem tömeggyártás, szégyentelenül
S bár egy számítógép már zenét is alkot
műköltemény még nincs! Nyugodtan alhattok!
A szavak mértékét össze nem állítják
viszont, hogy ha szépek, akkor kiállítják
És mivel a Tied - nagyon szép - olvasom!
Egyetlen hiánya, hogy nem olvasom hason :-)
Így bizony, ha vágyom Tőled felüdülni
én kénytelen vagyok este ideülni
És hosszan bámulni a képernyőképet
ami szavunk közé látszik verni éket
kissé nyikorgatom itt a forgószéket
(Kéne válaszolnom egy igazán szépet!)
Tetszik, hogy itt vagytok és van mondandótok
Nemcsak kukucskál itt csendes kommandótok
Nem is tudom eddig, mi volt, mi fékezett
hogy nem hagytatok itt egy fél ékezetet
:-)
a "lakozott" nekem se tetszett igazán a vizuális hasonlósága miatt a lakkozott-hoz és mivel az utóbbi jobban el van terjedve a köztudatban - félreértelmezésre adhat okot.
másrészröl igen nehéz egy strófába egy falusi öregasszonyasszony megalázó sorsát beletömöríteni, a szótlan cinkosságát de belerögzött félelmét is.
mondd a szépség merre van
merre baktat kócosan
ki viszi át és hozza vissza
napszivacs könnyeim felissza
az óceán fodros kék regény
tűzpiros halakkal int felém
zöld dombok és barna fák
dúdolják a nyár dalát
a téli köd az őszi sár
tavaszunk sincs messze már
kézen fog a májusi nap
szélvitorlás szalmakalap
ábrándokkal simogat az álom
fon a csend koszorút éjjeli bálon
Vén katéter - hagyján! Arról beszélj végre
hogy mibe lóg bele ott a másik vége?
Mit sodor felőled magával az áram?
nem érdekes, hogy már belehaltak páran
a lényeg a folyamat, a dal, a lüktetés
Amiket nekem írsz - az kész kitüntetés!
Minő fogalmazás! - Rozsdás kulcskarika
az, hogy zárja itt van, az vesszőparipa!
Holdfénybe bekúszik sok kegyetlen álom
Én akkor aludtam! Most meg degradálom.
Mi volt ami történt, s betört az éterbe
Mi folyik át lassan itt a katéterbe?
S a gyertya is, bizony már divatjamúlt
a faggyú elégett a kanóc kihullt
a gyertyatartó karja a könyökét törte
meg is világítja jól egy villanykörte:
Ez egy régi törés, a széle patinás
már eleve rossz volt, asszem' anyaghibás
Ez éjjel az ágy szélén ültem
gondolataimban elmerülten
néztem a paplant, mely puha toll,
A lengő kérdés, az puhatol.
Vajon a toll, ha töltve van tintával
ébredhetek-e apró szív mintával
vagy csak kék színű hatalmas folt
amely a roston rostokol
jelzi, hogy ez éjjel e paplanban hált
kinek az álma valósággá vált.
talán a napok hordaléka az,
mi visszahúz mint hináros árnyék,
rászikkad testemre, börtönöm lett,
szabadulásra hiába várnék,
a tett öröme elveszett, hevült
érzelmek langyos maradéka,
mint karneválon merev álarc
mosolybafagyva hordoz a világnak
ilyesztőn levágott fejet,
talán az átvirrasztott éjjelek
fáradt hajnala ragaszt szememre
szarkalábakat, kérdezés nélkül
elébem tartva igazmondó tükrömet,
s mikor a felelet csörömpölve
a kövezetrehull, vállatvonva
gúnyorosan odébbáll,
mint aki róla nem tehet,
talán a szivárvány-emlékek,
gipszbeformált lenyomatán
ellopott illatot érzem, mikor
erőteljes nagy levegőt véve,
testemről ropogva az indákat
leszaggatom, s maszkomat letéve
az éles naphoz nem szokott
zsenge arcomat a sugárzásnak
félszegen odatartom...
„mond tovább, s én hallgatom dalod”
velünk az elménk arrébb andalog
visszalépünk ketten a kinyúló nyárba
ahol együtt álltunk, mindenségre várva
megpihenve azon a hó-törölközőn
(ha csak rágondolok megtörülközöm)
Távolba mereng szivárvány íriszed
ha meghallod dalom, tudom, hogy elhiszed
köröttünk forró a világ zaja
felcsapó hullámok leeső robaja
cseppjei fröcskölnek felhevült testemre
miközben a napon fekszem én – Vesztemre.
Felhős emlékpára – előgomolyog
Lenyűgözőn gőgös volt fél-mosolyod
izmod is úgy feszült, mint alkatod bátor
elébem léphettél akármikor, bárhol
És a válaszlépés – szegény Borgia
felőlem lehetne még tanulnia…
Csak egy villanás volt, s aki láthatott
Napfényért cserébe jéggé válhatott
Nem is volt őszinte ez a diadal
Szirénaként vijjog mára ez a dal
E verem hideggel s faggyal van tele
Lidérc! Ha erre jársz, ne nézzél bele!
Elsodortak onnan a hétköznapok
ha hegy áll elibém – én fölbaktatok
sártenger jő szembe – azon átmegyek
s árkokon keresztül pallót feszitek
Értem is jő egyszer egy fényes fogat
mielőtt felszállok - (mosok majd fogat)
Egyre nagyobb a sár és több a piszok
Amikor nem bírom – akkor taszitok
Tegnap mosogattam, ma ágyneműt húzok
életem most ilyen, így ezzel búcsuzok:
Bíz kár volt kimosni azt az egy méz csöppet
Tudjuk a méz ragad, mint beton nem köthet.
Mit zenél most a szél? Mit hiszünk ma dalnak?
Mindenki hattyú volt, csakhogy mostmár hallgat
Mindenkiért szólhat egy gyászének-futam
Miután mindenki e verembe zuhan
Nyitva áll e verem, nyitva áll a tárna
Nincs olyan sújtólég ami ezt bezárja….
S Te várod, Te vártad a szirén-éneket?
Le vagyok láncolva - csak hörgök neked
Hallhatod messziről e zengő orgonát
Egy szikla kitépi a hajód horgonyát
Más a Te irányod !
- Kivánok jó utat!
Sziklába zárt arcom, már semmit sem mutat.
Nem lehet, hogy éjjeli árnyék
életelemeddé akarattá váljék
megyek és nyitom a kertkaput
Mikor odaérek kitárom és látom
csak a névjegyed volt mit itt hagytál barátom
s félretaposotál egy zöld laput
hűs szellő kavarog süppedő nyomában
alakja elveszett az éji homályban
csak a kilincsbe kapaszkodhatok
visszatántorítva becsukom az ajtót
akkor gondolok rád, amikor óhajtod
normáimhoz sem ragaszkodhatok
Megnyugtatna nagyon, hogyha visszajönnél
s amikor erre jársz hozzám beköszönnél
s nem hagynád ömölni be a hideget
és ha könnyed társként veled tavasz lépked
nem bicsakolna meg miatta a térded
s megtalálnád újra valós hitedet
Ah! A titkunkat felfedted!!!
Hogy tehetted?!? Hogy tehetted?!?
:-)
Jó híremre nem vigyáztál!
Itt most mindent kipofáztál!!
:-)
Ah! Titkunkat kitakartad
Mostmár nyitott! Te akartad!
:-)
Mostmár mindenki megtudta!
Istenem! Mekkora bukta!
:-)
Ah! A titkunk! Édes percek!
De most miről beszélsz?!? Herceg!
:-)
Émmég bíz emléxem,
mikor "HüJék" voltunk,
de múltunkban van még
néhány sötét foltunk,
arra kérlek Yorkom ne pakolj ki mindent,
mer mind távoz sántán, aki ismer istent!
Émmég bíz emléxem,
mikor "HüJék" voltunk,
de búlunkban van még
néhány sötét foltunk,
arra kérlek Yorkom ne pakolj ki mindent,
mer mind távoz sántán, aki ismer istent!
Hát igen, a versek repültek szabadon
És megírásukhoz nem volt szabadalom
Mondhatni csak lazán, vagy hüJén pörögtek
S akik elolvasták sokszor felröhögtek.
Nem volt az zárt rendszer, nem álltak ott gátak
Szabad szavak – szárnyon - páros rímmé váltak
Záporozott minden, ami előkerült
S pár előkelőség néha ezen derült.
Voltak akkoriban, kik előkerültek
Voltak kik olvasták - és elmenekültek
Volt ki ottjártában, talán elmerengett
Volt ki úgy röhögött, hogy a Tasztal rengett.
Volt, aki nem írt be, csak kukkolni járt ott
Magányos öröme nem sokaknak ártott
S míg fennköltők zöme a tintába mártott
Megállapíthatta, hogy nem hiába várt ott.
S bár az idő elmúlt, - az olvasottság csökken!
Egyre több olvasó járkál háttér körben
S hiányolja rímünk, azt, mi félbeszakadt
Akceptálják kérem, hogy néha azért akadt.
Nagyon kérem, hogy ezt - most is akceptálja
A kipukkadt költőt már ne macerálja
Sok év múlt el közben, s az is lehetséges,
Hogy gyermekkorában volt csak tehetséges.
Ezt a számonkérést, kérném, hogy hagyja ma!
Aki most itt firkál, csak egy csöpp nagymama,
S lehet mézként csurgó, minden szava édes,
A kor, melyre tekint, már inkább a dédes.
S hosszú távú terve, hogy megéri az Ükjét!
Ki bugylibicskával faragja majd bütykét
S amikor a "York" név fog eszébe jutni
Saját lábán tud majd a világból kifutni.
Lásd mi már kiszálltunk, ezt is be kell valni,
Nem fogunk ezután „A hülyén” meghalni
S majd az lesz a végén hatalmas okosság,
Ha termékünket pendelyünkből mossák.
Ja! Igen, a versek rég szálltak szabadon
T.Társ! Egykor én is nevettem - szavadon
Egy kis pihenésért mennyit könyörögtünk
S nevettünk, mert folyton versnek látszót nyögtünk.
Akkor nevetéstől volt a szemünk könnyes.
Most erőlködéstől növekszik a szennyes.
Nagy erőfeszítés keresni egy rímet
S még nagyobb ezekhez találni 1 hívet.
Földön égen borús ősszel nekem sincsen
Tán nem látom, mert szemembe, lóg a tincsem
Szutykos időkben, hogy a görcs állna bele
Nem érdekel a jó kedv csak múlna már a fele.