Keresés

Részletes keresés

Kadmon Adam Creative Commons License 2009.04.07 0 0 149
"Ha az ember megkérdezi magától, hogy mi a lényege a manicheizmusnak, akkor azt két mondatban össze lehet foglalni. Az első így hangzik: minden fény árnyékot teremt. Vagy másképpen kifejezve: ha valami jót cselekszünk, ugyanakkor árnyéka is keletkezik ennek a jónak. Ha például egy embercsoport megtalálja a számára ideális együttműködési formát, akkor azt tapasztalja, hogy ez a forma egy következő fejlődési fázisban hirtelen akadállyá válik. Egy ilyen forma hatalmas gátló tényezője lehet azoknak az újításoknak, amelyek ebben a pillanatban lényegesek. Mindig is összeütközésbe fogunk kerülni az árnyékkal, amit magunk teremtettünk, amikor valami jót tettünk. Ezt az árnyékot nem hagyhatjuk figyelmen kívül. Ellenkezőleg, magunkkal kell vinnünk fejlődésünkbe.

A manicheizmus másik alapgondolata: a jó árnyékának szelídséggel kell találkoznia. Nem haraggal és erőszakkal, hanem szelídséggel! A jó kifejlesztése a gonosszal szemben - erről van szó a manicheista úton. Szeretet és jóság (szelídség) azok az erők, amelyek megmentik az emberi lelket.

Ha az ember a fejlődésében egy lépést tesz előre, akkor annak a következménye, hogy azoknak az embereknek a helyzete, akik “visszamaradnak” még sötétebb lesz. A manicheusok útját az jellemzi, hogy életük egy bizonyos szakaszában egészen a saját fejlődésüknek szentelik magukat, hogy azután visszatér-jenek a legszegényebbekhez és azokkal menjenek tovább. Ez a manicheus alapelv sarkköve minden szoci-ális munkának.

Minden előrelépés sötétséget teremt. Ezért szükséges mindig újra és újra a sötétséghez visszatérni, nem gyűlölettel és haraggal, hanem szelíden és szeretettel. E két szó, szelídség és szeretet döntő jelentősé-gű a Manu áramlatban és a manicheizmus ennek az áramlatnak egyik megjelenési formája. Mert Manu missziója az emberi lélek megmentése. Már korábban is mondtam, hogy az ember szelleme érinthetetlen és az ellenhatalmak ezért az emberi lélekre vetették ki hálójukat. Az emberi lélek a küzdőtér a jó és gonosz hatalmak közötti csatában. Megkísérlik az emberi lelket elsötétíteni, sőt meg is semmisíteni, úgy, hogy az emberi Én ne tudjon általa tapasztalatokhoz jutni. "

BERNARD J. LIEVEGOED: "A LÉLEK MEGMENTÉSE"
http://www.kekvolgy.hu/olvasoterem/szellemtudomany/
Előzmény: Kadmon Adam (148)
Kadmon Adam Creative Commons License 2009.04.07 0 0 148
"Ezzel kezdődik a tulajdonképpeni manicheizmus. Mani egészen rövid időn belül hatalmas sereg követőre talál. Iskolát alapít, írásműveket alkot és tanaival egész Perzsián és Indián keresztülvonul. Ha egyik pillanatban egy királyi udvarban tartózkodik, akkor másnap a mágusok machinációi következtében elüldözik.

Vándorlásai során a Tarim-medencét is érinti. Mindenüvé ahová elkerül, közösségeket alapít. A Himalája mögött Krisztus után 1200-ig létezett még egy manicheista birodalom! Ismeretes, hogy a hetedik és nyolcadik évszázadban a Selyemút mentén mindenféle kultúra, buddhista, iszlám és manicheista békés együttélésben léteztek.

Mani végül 276-ban meghal. Ebben az időben a perzsa király udvarában tartózkodik, ahol a má-gusok felségárulással vádolják: azt mondják, hogy elárulta a perzsa vallást. Halálra ítélik és borzalmas kegyetlenséggel végzik ki. De a manicheizmus a következő évszázadokban egyre jobban elterjed, Gibral-tártól a Kínai birodalomba mélyen belenyúló területen.

A római egyház ezt a mozgalmat mindig tűzzel vassal próbálta irtani. Még röviddel ezelőtt is egész tudásunk a manicheizmusról Ágoston egyházatya írásain alapult. Ágoston manicheus novícius volt, de ő ennek a vallásnak csak a külső aspektusait ismerte. A magasabb fokokat nem érte el. Aztán elfordult a manicheizmustól és kifejezetten ellensége lett ennek a tannak. (40)

A húszadik század harmincas éveiben fedeztek fel egy kopt kolostorban régi manicheista írásokat. A Himalája túloldalán is találtak könyveket, ezeket azonban tájszólásban írták, amit csak néhány szak-ember tudott megfejteni. Ezért tartott harminc évig, amíg ezeknek a könyveknek a tartalma általánosan hozzáférhetővé vált. Egon Roll “Mani, a világosság küldötte” c. Könyvében a legújabb ismeretek alapján, amelyek egyébként messzemenően egybecsengenek Rudolf Steiner ábrázolásaival, képet rajzol Maniról és tanairól. (41)
Előzmény: Kadmon Adam (147)
Kadmon Adam Creative Commons License 2009.04.07 0 0 147

"Mani Krisztus után 215-ben szegény szülők gyermekeként jött a világra a mai Irán területén, ami akkor Perzsia volt. Anyja terhessége alatt apja álmok révén azt a feladatot kapta, hogy elhagyja a családját. Ezek után a Tigris és Eufrátesz torkolatához megy, hogy ott egy bizonyos szektához csatlakozzék. Amikor Mani megszületik, ismét az “özvegy fia” lesz. Az anyja olyan szegény, hogy nem tudja magánál felnevelni, és Manit, akkori szokás szerint, hétéves korában eladják. Így lesz rabszolga egy gazdag özvegynél. Ez az asszon hamar felismeri a fiú képességeit, akit akkor még Corbiciusnak hívtak. Végül örökbe fogadja őt. Amikor tizenkét éves lesz, meghal az özvegy és nemcsak a földi vagyonát örökli, hanem “Skíthianos négy könyvét” is, amelyek az asszony tulajdonában voltak. Kiderül, hogy ez a Skíthianos, akiről tudjuk, hogy a második évszázad elején mint kereskedő utazott Skíthia és Egyiptom között, ezt az asszonyt tanítványának tekintette. Utazásai során az özvegy házában szállt meg.

Mani elkezdi tanulmányozni ezeket a könyveket és már hamarosan létrejön első találkozása an-gyalával, akit “El Tawan”-nak nevez. Ez szó szerinti fordításban “társat” jelent. Ettől a pillanattól fogva ez az angyal állandóan a közelében van. Amikor Mani tizennyolc éves lesz, egy csoport tanítványt gyűjt maga köré. Most ő maga adja magának a Mani nevet. Néhány évvel később elhatározza, hogy egy évre teljes sötétségbe és magányba vonul. Felfedezett egy barlangot egy kúttal és azt mondja tanítványainak: most egy évig nem fogtok látni.

Az abszolút sötétségben van első Krisztus élménye, mint Pálnak Damaszkuszban. Erre egy tant dolgoz ki, amely a Szaturnusztól a Vulkánig minden stádiumot magában foglal. Ennek a tannak a jellem-zője, hogy átfogó fejlődési képeit mindig a világosság és sötétség kettősségébe állítja. Mani végül is perzsa volt, aki a zaratustrizmus késői virágkorában élt. Zaratustránál minden a jó (Ahura Mazdao) és a gonosz (Ariman) feszültségterének jegyében áll. Ez a tan és a hozzátartozó kultikus praktikák azonban már de-kadensek lettek. Így például a papok most már nem papoknak, hanem “mágusok”-nak nevezték magukat."
Kadmon Adam Creative Commons License 2009.03.22 0 0 146

A gnosztikus bogumilok. Középkori délszláv "tiszták", mint a katárok.

("Bogumil"="Isten barátja"):

 

http://www.youtube.com/watch?v=n5Pzb2bkciE&feature=related

 

 

Kadmon Adam Creative Commons License 2009.03.15 0 0 145

http://www.youtube.com/watch?v=f4sVdjidrmo&feature=related

 

Katárok, fénytest, transzfiguráció-----nagyon érekes, tiszta előadás.Angolul.

Előzmény: Mirdad (143)
Mirdad Creative Commons License 2009.03.04 0 0 144
Előzmény: Mirdad (143)
Mirdad Creative Commons License 2009.03.04 0 0 143

 

  L. Nagy Lajos - A tökéletes anyagi átváltozás menete

 

  ("Mani, a küldött" c. című cikke nyomán)

 

  „A világ utánzataként a legfensőbbek és démonaik transzformáció segítségével létrehozták az emberi testet, amelyben így a világosságtermészet fogollyá vált.

S bár jóval kisebb méretű a fizikai test, mégis hű és pontos mása a világegyetemnek: a Mennynek és a Földnek. Itt a téridő felségterületén megy végbe az élet és halad a körforgása. A szellem világából származó örök princípium azonban ebben a keringésben fogoly.”

 Chavannes-Pelliot francia kutató: "Mani Kozmológia"

   
  "A belső, vagyis szellemi ember a gerincvelő (szushumna vagy manicheus kifejezéssel „a dicséret oszlopa”) két oldalán futó tudatcsatornával rendelkezik.

Ezt Pingalának és Idának is nevezik. Az egyik vezeték a Nap képviselője, hímnemű, alkotó; míg a másik a Hold jelképe, nőnemű, befogadó. Ezen a két csatornán keresztül áramlik a testbe a Prána (lélegzet, illékony eledel).

  Manicheus iratok a két tudatcsatornát jelképesen a Nap és a Hold bárkájaként ábrázolják, amely az anyagtól megszabadított világosságszikrát átviszi az eredeti birodalomba. ...

Mirdad Creative Commons License 2009.02.15 0 0 142

 

  "Azt tudom, hogy az Ószövetséget elvetik. És Pál leveleit...?"

 

 

  Nem "vetették el", csak "helyiértékén kezelték" :)  Ha megVALÓSítassz egy "tananyagot": teljesen mindegy utána, mit olvasol, és mit nem...:)

 

  Az LNL-Kiadó sosem látott teljességre törekszik a Máni Fény Vallásával kapcsolatos

források közlésében. Érdemes megismerni, sokmindenre "varázsszóra" fény derül.

Üdv!

 

  http://www.lnl-kiado.hu/kiadvanyok.html

Előzmény: Tafkó Birgut (141)
Tafkó Birgut Creative Commons License 2009.01.30 0 0 141

A manicheusok mit nem fogadnak el? Azt tudom, hogy az Ószövetséget elvetik. És Pál leveleit...?

Kadmon Adam Creative Commons License 2009.01.02 0 0 140
Szia, manicheus forrásokról írtunk már itt. Hogy ezt pontosan melyik forrásból vették... azt nem tudom. De a Forrás a lényeg.....:)
Előzmény: Tafkó Birgut (138)
Auréliusz Creative Commons License 2009.01.01 0 0 139
A szeretet igazság nélkül érzelem.
Az igazság szeretet nélkül szabálygyűjtemény.

A szenvedés, ha az önmegtagadás következménye a lelki-szellemi élet reproduktív tényezője, sem keresni nem kell, sem menekülni tőle.

Egyedül a küldetéstudat teremtheti meg az isteni boldogság feltételeit.
Előzmény: svmmvm bonvm (-)
Tafkó Birgut Creative Commons License 2008.12.30 0 0 138

8 manichesta apostol .

 

Milyen forrás alapján pont ők az állítólagos manicheisták...?

Törölt nick Creative Commons License 2008.11.04 0 0 137

Ha nem ertjuk az Irast akkor nyilvanvalo, hogy a helytelen ertelmezes megol. Pl. irva van, hogy a hazassagtorok nem orokolhetik Isten orszagat. De ha megis azt gondoljuk, hogy A, dehogy! Isten jo, Isten irgalmas!

Neked mi a velemenyed a hazassagtoresrol? Az Ur Jezus azt tanitotta, hogy csakis paraznasag miatt lehet elvalni?

Előzmény: Mirdad (136)
Mirdad Creative Commons License 2008.11.03 0 0 136

 

  "Ne a szentírásokban keressétek a Törvényt, mert a Törvény az Élet, az írás pedig halott. Bizony mondom néktek, Mózes sem írásban kapta törvényeit az Istentől, hanem élő szóval. A Törvény az Élő Isten élő szava az élő prófétákhoz, az élő emberek számára. Mindenben, ami él, bele vagyon írva a Törvény."

 

  Esszénus Béke evangélium.

 

 

  "A holt betü megöl, a Szellem az, ami megelevenit!"

 

  Talán, ha megértik a belső tanítás LÉNYegét és úgy marad fenn, ahogyan azt a

kora-keresztények megVALÓSították a maga tisztaságában, ahogyan Jézus

arról beszélt... ha...de a történelemben nincsen "ha".

 

  Üdv!

Előzmény: Mirdad (135)
Mirdad Creative Commons License 2008.11.03 0 0 135

 

  Igen, olvastam, hogy a "Törvény" az ÉLET. Az Igazság. És hogy annak ismerete

(gnószisz) szabaddá tesz :)   Az ÉLŐ Isten ELŐ Igazsága.

 

 

   

Előzmény: Törölt nick (134)
Törölt nick Creative Commons License 2008.11.03 0 0 134

Hat ha elvetette az O Szovetseget akkor elvetette az Ur Jezusrol szolo profeciakat is, mert azok ott voltak benne.

Olvastad ezeket kedves Mirdad?

 

Előzmény: Mirdad (130)
Mirdad Creative Commons License 2008.11.03 0 0 133

 

  "A muzulmanok, a manikeusokhoz hasonloan az ebionita-esszenus "messiasprofetavaro" kozossegbol fejlodtek ki."

 

 

  Ha nem is "a muzulmánok", de egy, a  muszlim-világban lévő közösség

valóban az esszénusoktól származik;

  A muzulmánok és manicheusok között az a "kapcsolat" (pont a lényeget

nem írták a cikkben), hogy a muszlim világban létezik máig a világon az egyetlen ősi gnosztikus vallás-közösség! :)

 

  Ők a mandeusok, Dél-Irak és Irán területén élnek, 60 ezres csoport.

Nevük a Manda (Gnózis=Tudás) szóból származik. Szent könyvük a Korán

és a Ginzá (Kincs - belső kincs).

 

 "Szent János keresztényeinek" is nevezik őket. Vallásuk eredete ismeretlen:

őskeresztény vallás, bár írásaik zsidó eredetről is tanúskodik.

 Keresztelő János alapíthatta a közösséget, vagy annak a zsidó közösségnek az

utódai, akikhez ő is tartozott (egyesek szerint ők az esszénusok voltak).

 

  Máni híveihez annyi közük van, (túl azon, hogy mindkettő belső-vallás, gnosztikus szellemiségű) hogy - lévén ugyanazon a területen éltek, Babilonia, Perzsia -

találkoztak egymással.

 

  Angol leírás a mandeusokról: http://i-cias.com/e.o/mandeans.htm

 

  Üdv!

Előzmény: Törölt nick (128)
Mirdad Creative Commons License 2008.11.03 0 0 132

 

  A teljes gnosztikus megszabadulás-tan története, csoportjai, és annak belső, ezoterikus nézete Máni tanításain keresztül - olvasható ebben a hiányt pótló csodás

műben, hatalmas forrás-gyűjteménnyel, képekkel, eredeti manicheus szövegekkel:

(Innen idéztem most.)

 

  Francois Favre: Máni - Kelet Krisztusa, Nyugat Buddhája.

 

  http://www.lnl-kiado.hu/kiadvanyok.html

 

 

  Üdv!

 

 

Előzmény: Törölt nick (128)
Mirdad Creative Commons License 2008.11.03 0 0 131

 

  "24 éves korában Máni újabb kinyiltakoztatást él át a benne lakozó "Másik" által

/"Néki növekednie kell /BENNEM/, nékem pedig alább szállanom" - természet-lélek,

Ego, stb./.

 

   Ez a "Másik" a benne megszületett Szellem-lélek, akit "Társának" is nevez.

Vagyis megVALÓSította Jézus valóságát önmagában, megszülettette magában

a belső Krisztust. VALÓBAN Visszatért a Parakléta (sajátmagában!), ahogyan Jézus a

János evangéliumában ígérte tanítványainak. Ez a Szellem leszállásának belső-keresztény (gnosztikus) misztériuma.

Előzmény: Mirdad (130)
Mirdad Creative Commons License 2008.11.03 0 0 130

 

  Igen, valóban elchazaita volt kezdetben (ahogyan Jézus is az esszénusoknál nevelődött):

 

  "Négy éves korában elválasztják anyjától, Miryamtól (Mária) és apjához, Patikhoz kerül az elchazaiták felekezetéhez, akik szigorúan betartották a tisztasági előíráso-

kat és hűen követték Krisztus belső tanításait."

 

  "12 éves korában éli át az első belső kinyilatkoztatást. Ez az Ikernek, az Égi Másnak az első megnyílvánulása aki felfedi előtte különleges feladatát, és arra készteti, hogy tanulmányozzon minden vallást és filozófiát.

  Ennek eredménye az a következtetés, hogy az igazság csak részben van jelen. A krisztusi tanítás felfedte az Atya valódi természetét, az emberben és

az emberen kívül létező Királyság meglétét. /Vö.: "Az én országom nem evilágból való!"/

 

  Elveti az Ószövetséget, mert úgy tartja, hogy az embereiségnek egy

már túlhaladott szakaszához tartozik. /Milyen jól lát:)/

 

  A fiatal prófétának az lesz a küldetése, hogy megismertesse azt, ami a nagy vallásokban még megmaradt az egyetemes Igazságból." ...

Előzmény: Mirdad (129)
Mirdad Creative Commons License 2008.11.03 0 0 129

 

  "Milyen felekezetuek voltak Mani szulei?

Elkhaszitak?"

 

 

  Kedves Ősszövegkutatás!

 

  "Babilon országából jöttem, hogy hívást intézzek a világhoz."

 

  Máni 216. ápr. 14-én született ott, amely hely évezredeken keresztül

hatalmas, csodálatos civilizáció hazája volt: Perzsiában, korábban: Sumér/Babilon.

"Babilon": Isten kapuja. Az arab szerzők Mánit al-babilju-nak, "babiloniai"-nak

hívják.   ...

 

  

Előzmény: Törölt nick (126)
Törölt nick Creative Commons License 2008.11.01 0 0 128

A muzulmanok, a manikeusokhoz hasonloan az ebionita-esszenus "messiasprofetavaro" kozossegbol fejlodtek ki. Es voltak "profeta -kikialto" egyenek is, akik magukat egy uj Alamaerito Janosnak neztek

http://hu.fgulen.com/content/view/55/47/

Tulajdonkeppen a christos gorog szo es a messias heber szo Istentol "felkentet" jelent

Előzmény: Törölt nick (127)
Törölt nick Creative Commons License 2008.11.01 0 0 127

Kedves Mirdad,

Az elkhaszitak gnosztikus iranyzatu zsidokeresztyen elemekkel otvozott keresztyen csoport volt. A zsidokeresztyen ebionita csoportbol valtak ki. Alapitojuk egy bizonyos nevu Elchasai, aki a szirek es a parthusok kozott teritett. Ez az Elkhaszai, allitolag azt tanitotta, hogy van egy Isten, aki a Nagy Mani es kissebb "manik". Pontosan nem tudom mit erthetett ezen... Tehat a "Mani" szo egy amolyan titulus is egyben.

Furcsa, hogy Maninak mar fiatal gyerek koraban voltak latomasai, es kikialtotta magat a megigert parakletosznak. Nos, itt egy kerdesem lenne> Vajon nem masok kialtottak ki annak, mint pl. Mohamedet?

 

Az ebionitaknak egy furcsa messias varo tanitasuk volt, ok ket messiast vartak, egy politikai es egy vallasos mesiast. Ezt a tant pedig az esszenusoktol vettek at.

Előzmény: Törölt nick (126)
Törölt nick Creative Commons License 2008.10.24 0 0 126

"A kopt zsoltárok és a párthus nyelvû halottas himnuszok közti szemléleti rokonság nyilvánvaló. Valószínûleg volt egy közös õsmintájuk a manicheizmus születésének idején"

Lehetseges.

Milyen felekezetuek voltak Mani szulei?

Elkhaszitak? Talan ebbol fejlodott ki a manikeozmus es athagyomanyozodott bizonyos stilus.

Szeretnem ha utananeznel milyen felekezetuek voltak Mani szulei.

Koszi

Előzmény: Mirdad (125)
Mirdad Creative Commons License 2008.10.21 0 0 125

 

  "Lehet-e olvasni irasait a neten?"

 

  Sajna elég keveset. Pl.: Kiss Irénnek van egy szép írása "Egy õsi megváltásmítosz" c., ebben idéznek egy manicheus zsoltárt:

http://www.c3.hu/scripta/nagyvilag/98/05maj/18kiss.htm

 

 

  "A kopt zsoltárok és a párthus nyelvû halottas himnuszok közti szemléleti rokonság nyilvánvaló. Valószínûleg volt egy közös õsmintájuk a manicheizmus születésének idején. A lélek halál utáni felszállása a korábbi gnosztikus vallásokban is kiemelten fontos motívum. Utóbbiakban a hét gonosz bolygó elállja a lélek útját, és az csak a megfelelõ varázsszavak elmondása révén tudja megfosztani õket hatalmuktól.

 

  Ha a lélek átment a tudás próbáján, az erény próbája következik, ám az erény mit sem ér önmagában, ezoterikus tudás nélkül.

 

  A manicheus gyászirodalom más szemléletet tükröz: eszerint a tudásnak (a gnózisnak) már a földi életben meg kell hoznia a maga gyümölcseit. Máni azt tanította, hogy az erény a Fény és a Sötétség elvének megértésétõl függ.

  Ez azonban nem ellensúlyozhatja az elkövetett bûnöket: a mennyek kapuját ugyanis nem a szavak, hanem a jó cselekedetek nyitják meg a lélek számára."

Stb.

 

Üdv!

 

Előzmény: Törölt nick (123)
Mirdad Creative Commons License 2008.10.21 0 0 124
 

"Én Máni vagyok, Jézus Krisztus apostola,
kit azzá tett az igazság atyjának akarata.

Általa létezek, belőle eredek,
akire nézve vannak mindenek,
kinek létezése nem fogyatkozó,
mert ő örök éltű, örökkévaló.

Minden igazságot általa kapok,
így az ő akaratából vagyok."

Előszó Máni evangéliumából:

Mani Perlenleider. Christa Siegert. Hermanes T.Verlag, 1985. A verset fordította: Juhász Edit.
(Megjelent: Tóth Tibor: Manicheizmus c. könyvében.)

 

 

  "elfogadta-e az osszest?"

 

  El, még többet is :)  Ha megnézed, az Esszénus Béke evangéliummal is hasonló csodás szellemiséget képviselnek a manicheus zsoltárok. ...

Előzmény: Törölt nick (123)
Törölt nick Creative Commons License 2008.10.21 0 0 123

Ha Mani is az Ur Jezus Krisztus tanitasaibol is ihletodott, elfogadta-e az osszest?

Lehet-e olvasni irasait a neten?

Előzmény: Mirdad (122)
Mirdad Creative Commons License 2008.10.21 0 0 122

 

  Ahogyan már megmondták: "Az én országom nem evilágból való", vagyis aki "erre az országra" gyúr, a földit műveli, erősíti (személyiség, állami/papi-hatalom, stb.), az árnyékra vetődik és csak azt erölteti, ami úgyis az enyészeté lesz.

 

  Ezért volt mindig látszólag "elszigetelt" "idegen" a gnosztikus-hermetikus tan

azoktól az irányzatoktól, amik táncolni próbáltak "evilág" és az igaz vallás

(religio=religare=újraegyesülni) között.

  "Vagy-vagy". "Mindent vagy semmit". Erről beszélt Jézus is; nem ülhetünk

egyszerre két lovon, nem szolgálhatunk egyszerre kettőnek.

  (Aztán magunkban eldönthetjük, kit/mit szolgálunk - igazán.)

 

Üdv!

Előzmény: Mirdad (121)
Mirdad Creative Commons License 2008.10.21 0 0 121

 

  "Es a vad, hogy a kiraly azert haragudott meg, mert az ado ellen predikalt?

Talan azt tanithatta, hogy hivei ne fizessenek adot, vagy jarulekot az allamegyhaznak?"

 

 

  Kedves "Ősszövegkutatás"!

 

  Nem, a vádak kizárólag "szellemi természetűek" voltak; irigység Máni népszerű-

sége miatt és értetlenség a Fény Vallásának megszabadító tanaival szemben.

  Röviden: vakság. 

 

  Mivel e tan nem kötődik semmiben sem a dialektika világához (kikelet-virulás-pusztulás), nem a halandó személyiség csiszolgatása, masszirozása,

művelése a cél, hanem a felébredés, így fényévekre áll bármilyen állami, politikai,

állam-egyházi témától. "Ég és föld": szószerint :)

Előzmény: Törölt nick (119)
Törölt nick Creative Commons License 2008.10.20 0 0 120

Uto Irat

Mit kell erteni a szekhez kotott nyuzas alatt?

 

Előzmény: Törölt nick (119)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!