"A bunyevác múlt és a jelen találkozása Petőfi Népe [2007-01-25]
Bácskai beszélgetések címmel holnap fél 4-kor a nemzetiségek házában tanácskozást szerveznek az itt élő horvát kisebbség tudományos munkatársai.
A nyilvános eszmecserén Dinko Sokcevic történész, a pécsi egyetem docense és Naco Zelic jogász, Horvátország egykori pécsi főkonzulja újabb adatokat tár fel a bácskai bunyevácság múltjáról és jelenéről. A beszélgetés témája: Bunyevácok ma. Egy órával korábban Baja testvérvárosa, Labin mutatkozik be egy templomokat bemutató fényképkiállítással. Másnap 19 órakor tartják a hagyományos bajai nagyprélót a Magyarországi Németek ÁMK-jában. A bácskai bunyevácok farsangi bálján az Orasje zenekar húzza a talpalávalót. Közreműködik Stjepan Jersek- Stef.
K. L."
____________________________________
Lesz itt olyan magvas tudománykodás, hogy recsegni fog a mennyezet, lám, ismét előadja tanait az a Dinko Sokcevic történész (kicsit magyarosabban Sokcsevics Dénes), ki bunyevác kezdeményezésünk kapcsán ontotta lenyűgöző módon az igét az ominózus Hrvatska kronika alkotásban.
Lám, társa is akad a népokosításban, Naco Zelic személyében, ki nem más horvátországi jogászként és exfőkonzulként, mint a Bácskai Horvátok Egyesületének az elnöke.
Butuska kérdés merül fel bennem: Horvátországban is található Bácska?
De ha nem, akkor hogyan kerül a horvát csizma a magyar asztalra?
Karagity elnök habzó ajkú khikhérhemmhaghamnakozása jut eszembe: most nem zavarja, hogy egy idegen országból jön valaki osztani az észt Magyarország lakóinak?
Na de majd a "bajai nagypréló", még jó, hogy nem nevezik "veliko bunjevacko prelo" néven e rendezvényt, az majd feledteti a bunyevác nép búját és baját.
Piszok okos emberek ezek a szervezők!
Mert hogyan is van ez?
Baján főként bunyevácok (nem horvátok), és kisebb számban szerbek élnek.
Mit érdemel hagyományos préló alkalmából ez a nép?
"Természetesen" horvát szervezéssel, egy mohácsi sokac tamburazenekar muzsikáját (Orasje), és egy horvátországi horvát énekes nótáit, ez az a bizonyos Stjepan Jersek Stef, ki bizonyára lenyűgöző lehet előadásával viroviticai közönség előtt, de Baján nem jósolok számára frenetikusan átütő sikert, mitöbb reménykedjen abban, hogy kulturált vendégek fognak megjelenni, és nem fogják kifötyölni megrendelésre szerencsétlenkedő bunyeváckodását.
Ezt kapjuk mi bunyevácok, Vízi E. Szilveszter kedves horvátaitól!
Jó mulatást annak, kinek erre vagyon affinitása :(....!
A bunyevácok bekebelezési szándéka zsigerből vált ki belőlem felháborodás, de tekintve azt a morbidságot, hogy a rácokat is horvátnak állítják be, akár a szerbeket is megpróbálhatnák kisajátítani :(.
"A kormányfő beszéde után átadták az elismeréseket. "Kisebbségekért"-díjban részesült: a Bethlen Gábor Alapítvány, Borbándi Gyula író, irodalom-történész, publicista ,Burgert Róbert, az Új Kézfogás Közalapítvány kuratóriumának elnöke, a Gergely István csíksomlyói plébános kezdeményezésére létrejött Csibész Alapítvány, Domokos Géza író, szerkesztő, a Kriterion Alapítvány elnöke, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség volt elnöke, a Dunaszerdahelyi Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium, Smaranda Enache, a Marosvá-sárhelyi Pro Europa Liga elnöke, Gyivicsán Anna néprajzkutató, a békéscsabai Szlovák Kutatóintézet vezetője, az ELTE Szláv Filológiai Tanszék docense, habilitált professzora, a Hermann-Niermann Alapítvány - az európai etnikai kisebbségek és népcsoportok híd-szerepének erősítése érdekében kifejtett tevékenységéért, Illés Ferenc, katymári római katolikus plébános, a háromnemzetiségű felső-bácskai település, Katymár plébánosaként a helyibunyevác, magyar és német közösségek hagyományainak megőrzése érdekében végzett példaadó közösségi munkájáért; Kallós Zoltán, Kossuth-díjas erdélyi magyar néprajzkutató, népzenegyűjtő, az erdélyi magyar és a moldvai csángó népzenei hagyományok összegyűjtése terén végzett felbecsülhetetlen értékű munkásságáért, a Kárpátaljai Ferences Közösség a rászorulók lelki és szociális gondozása, megélhetésük problémáinak enyhítése terén mindennemű megkülönböztetés nélkül végzett több éves tevékenységért, kiemelve Majnek Jenő Antal püspök atya érdemeit, Kórógy község - a község lakóinak a délszláv háború négy éve során tanúsított hősies magatartásáért, az Árpád-kori magyar település kulturális értékeinek megőrzéséért való kiállásukért, kiemelve Kel József, a község polgármesterének érdemeit, Lankó József, a Pécsi Egyházmegye cigányokért felelős lelkésze, a Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet /Lendva/ a szlovéniai magyarság történelmének, kultúrájának, néprajzának ápolása terén kifejtett tevékenységéért, kiemelve Göncz László, az intézet igazgatója érdemeit, Nagyné Volopich Mária, igazgató, az Edelényi Alapítványi Óvoda és Általános Iskola vezetője - a nagyon eltérő adottságú, eltérő indíttatású, értékrendszerű cigány gyermekek személyiség-központú oktatása érdekében végzett áldozatos munkájáért, a Neue Zeitung - a magyarországi német kisebbség hetilapjaként, a kisebbségi csoport történelmének, kultúrájának, hagyományainak és nyelvének ápolásához való hozzájárulásáért, amelyben kiemelkedő szerepe volt Schuth János főszerkesztőnek, a Román Hagyományőrző Együttes /Elek/ - a magyarországi román kisebbség hagyományainak, folklórjának ápolása és a sajátos helyi román táncművészet átörökítése terén végzett tevékenységéért; Újvidéki Egyetem - Magyar Nyelv és Irodalom Tanszék, Vujicsics Sztoján, József Attila-díjas író, irodalom- és művelődéstörténész - a hazai szerb diaszpóra kiemelkedő személyiségeként végzett több mint négy évtizedes tudományos és irodalmi munkásságáért és a magyarországi szerbség kultúrájának és irodalmának feltárásában végzett hiánypótló érdemeiért."
"Talán még szomorúbb a temetõkápolna sorsa. Ugyancsak egy gazdag csávolyi német építtette eklektikus stílusban, az I. világháborúban hõsi halált halt fia emlékezetére, aki olasz fronton halt meg. Ennek tornyában most a, bunyevácok által 1722-ben, Baján öntetett kisharang kong. Többször megfogalmaztam magamnak, hogy ez a pici harang az 1720-as években lelkesedést, bizakodást, hitet adott az embereknek, az új élet kezdetéhez. Most a faluban már alig van bunyevác, 90 %-nál több a magyar, és a fennmaradó csekély hányad oszlik meg, szinte egyformán a németek és a bunyevácok között. Ez a harang most temeti a bunyevácokat, mert
A Szerbia határa menti település az észak-bácskai löszhát és a Duna–Tisza közi homokbuckák találkozásánál fekszik Bajától délkeleti irányban. Autóbusszal közelíthető meg az 55-ös főútról Csávoly–Bácsbokod–Bácsborsód, illetve Tataháza–Bácsalmás–Madaras útvonalon, Bajáról Bácsbokod–Bácsborsód községeken, Bácsalmásról pedig Madarason keresztül.
Története
A 19. század elejéig
Az első írásos emlék 1388-ból ered. Ebben Kachmar néven, Bátmonostori Töttös László birtokainak felsorolása között szerepel. A következő évszázadban peres iratokban említik, 1466-ban Kathmar, 1494-ben Kathymar néven. Szerepel az 1520-as és az 1521-es Bodrog vármegyei dézsmajegyzékeken is. Lakói ekkor még magyarok, egyes feltételezések szerint kunok voltak.
Az átvonuló török csapatok által kipusztult lakosság helyére délről rácok jöttek. A török hódoltság idején a zombori nahijéhez tartozott, 1590-ben huszonkét adózó házzal tüntették fel. 1598-ban, Pálfy Miklós esztergomi kapitánnyal kötött egyezséglevélben neve Kachmar formában szerepel. Az 1699-es megyei összeírásában nem említették. A Rákóczi-szabadságharc után, 1714-ben ismét lakott volt, egy bírót és tizenhét szerb gazdát írtak össze, akik az 1716-18 közötti török háború idején Szabadkára menekültek. A háború után lassan újra benépesült, az 1724. évi összeírás szerint nyolc család lakta, akik 130 forint árendát fizettek. Az első templomot a katolikus bunyevácok1736-ban építették, akiknek a lelki gondozását a bajaiferences rendi barátok látták el.
A kamarauradalmi falu legkorábbi pecsétje 1744-ből való, felirata „Selo Kagmar”. 1748-ban az érseki hatóság önálló plébániát alapított. Az 1760-as években katolikus bunyevácokat telepítettek a faluba. A németek szervezett telepítéséről nincs adat, az anyakönyvi bejegyzésekből nyomon követhető, hogy a környező településekről költöztek ide. A századfordulóra a lakosság közel 3 000 főre gyarapodott.
A 18. század elejétől a II. világháború végéig
Katymár 1800-ban borsodi Latinovits Péter fiai, János és József tulajdonába került, akik katymári előnevet is kaptak. A falu kegyuraiként először templomot építtettek, amelyet 1807-ben Nepomuki Szent János tiszteletére szenteltek fel. 1821-ben szolgálati lakással egy nagyobb iskolát, majd kastélyt és rezidenciájuk mellett magánkápolnát építtettek. 1846-ban a falu két országos vásár tartására kapott engedélyt. Az 1873-as magyar polgári közigazgatás bevezetésével a 4 648 fős nagyközség az újonnan szervezett Almás székhelyű II. Felső járáshoz került. 1876-ban 4 tantermes új iskolaépületet vásároltak tágas kerttel. Ebben az időben német, magyar tannyelvű zsidó elemi iskola is nyílt. A német, dalmát tannyelvű római katolikus iskolát az 1890-es években két tanteremmel bővítették. A nemzetiségi nyelvek mellett bevezették a magyar nyelvű oktatást. A tankötelesek száma mintegy 700 fő volt. 1884-ben Mándity Mihály tanító beindította a Neven című bunyevác lapot, és még ez évben, Mária mennybemenetele ünnepére közadományból Vodica forrásnál kápolnát emeltek.
Az 1900-as népszámlálás idején 850 házban 4 645-en laktak, anyanyelv szerint 368 magyar, 2 562 német, 1 689 bunyevác, 17 szerb 5 horvát és 4 szlovák. A római katolikusok mellett 17 görögkeleti és 75 izraelita vallású volt. Posta- és távíróhivatal, postatakarékpénztár működött. A templomot 1902-ben bővítették. 1912-ben új, korszerű iskolát építettek, itt egy osztatlan bunyevác tagozat is nyílt. Téglagyár, homokbánya, hengermalom, vajgyár és tejszövetkezet működött. A lakosság két kaszinót és temetkezési egyesületet tartott fenn.
A 3 000 holdas Latinovits uradalom átnyúlt Madaras és Borsód határába. Horthy Istvánné Latinovits Margit gazdaságához 1 200 hold tartozott. Birtokaikat bérlők művelték. Sok áldozatot követelt az első világháború. Az 1919-1921 közötti szerb katonai megszállás idején feldúlták és kifosztották a Latinovits kastélyt.
Az 1920-as években a földreform végrehajtása során 148 családnak juttattak házhelyet, 266 személy termőföldjuttatásban részesült. Nagyarányú köz- és magánépítkezések folytak. 1927-ben épült a szentai iskola, 1929-ben készült el az emeletes kultúrház, földszintjén egybenyitható nagyteremmel és színpaddal. A tanyavilággal együtt közel ötezer lélekszámú faluban gazdakör, ipartestület, polgári olvasókör, sportegyesület, önkéntes tűzoltó testület, vadásztársaság, vörös kereszt, leventeegyesület, olvasókör, valamint mozi működött. 1942-ben felszentelték a bunyevác katolikus kör helyiségeit.
Kedvezőek voltak a birtokviszonyok. 1935-ben 1 445 gazdaság működött 12 350 kat.hold területen, amelynek 81 százaléka szántó, 2,4 százaléka kert és szőlő, 8,2 százaléka rét és legelő, a többi erdő és nádas volt. 1941-ben a lakosság 24,7 százaléka magyarnak, 48,6 százaléka német nemzetiségűnek, 26,7 százaléka bunyevácnak vallotta magát.
1944 októberében a németek egy része elmenekült a faluból.
A II. világháború után
1945-ben 44 személyt hurcoltak kényszermunkára a Szovjetunióba, 1946-ban pedig 1 340 németajkú lakost telepítettek Németországba. A kitelepítések után 365 ház vált üressé, amelyeket betelepülő családok kaptak meg. A hátrahagyott 6 200 kataszteri hold földet 700 személynek osztották ki.
Több év telt el, mire a gazdasági élet fejlődésnek indult. Először földművesszövetkezet, azután a lakosság társulásával nyolc mezőgazdasági csoport, majd 1949-ben állami gazdaság, 1951-ben ipari szövetkezet alakult. 1958-ban filmszínház, a következő évben több kilométer hosszan betonjárda épült. Új cukrászda, valamint önkiszolgáló bolt nyílt, és átadták a honvédségtől átvett épületben létesített szociális otthont. 1963-ban autóbusz várótermet, 1970-ben a községháza helyén új tanácsházát építettek.
Hírneves délszláv amatőr együttes működött, 1959-ben a csoport egyhetes Baranya megyei vendégszereplésen is részt vett. 1966-ban értelmiségi klub és vegyes kórus, 1970-ben Bunyevác Kör alakult. A délszláv és a magyar tannyelvű iskola összevonásával az országban az elsők között itt alakult meg a nemzetiségi, nyelvi tagozatos általános iskola. 1970 szeptemberétől a tanulók heti öt órában tanultak horvát, illetve német nyelvet.
A termelőszövetkezetek 1974-ben Egyetértés Termelőszövetkezet néven egyesültek. Az 1980-as években több mint 400 taggal, 4 000 hektár területen gazdálkodtak. Állami támogatások segítségével műhelycsarnokot, faipari részleget és varrodát létesítettek. Gazdálkodási eredményeik alapján előkelő helyen szerepeltek a szövetkezetek országos rangsorában.
A Vegyes és Építő Szövetkezet különféle tevékenységekkel bővült, és több mint száz főt foglalkoztatott. A kereskedelmi ellátást és a vendéglátást biztosító Bácsalmás és Vidéke ÁFÉSZ üzemanyagtöltő állomást, 1975-ben ABC áruházat épített és korszerűsítette valamennyi az üzletét. 1986-ban fogászati rendelőt építettek, felújították az iskolát, a lakosság hozzájárulásával nagyarányú járdaépítés kezdődött. 1988-ban megyei támogatással víztisztító és arzénmentesítő berendezést létesítettek. 1989-ben nyitották meg a száz férőhelyes korszerű óvodát. A települést 1991-ben kapcsolták a távhívásba, jelentős mértékben bővült a telefonhálózat. 1992-ben nyitották meg az új szociális létesítményt, amely az öregek napközi otthonával és a házi szociális gondozó szolgálattal összevont intézményként működik. Felújították a helyi védettségű nagypolgári házat, amelyben a postahivatal működik. 1992-ben szentelték fel a kitelepített németek anyagi segítségével felújított római katolikus templomot. 1994-re készült el a 14 tantermes, nemzetiségi oktatási intézmény korszerűsítése és felújítása, 1998-ban fejezték be a közösségi ház rekonstrukciós felújítását. A község legnagyobb beruházása 1999-ben a földgáz bevezetése volt.
A gazdaságban történt negatív változások miatt az 1980-as évek végétől fokozatosan nőtt a munkanélküliek száma. Az ipari üzemek megszűntek, a korábbi évekhez viszonyítva mintegy 80 százalékkal csökkent az iparban foglalkoztatottak aránya. A mezőgazdasági termőterület nagyobb része magántulajdonba került. A munkahelyek elvesztését az emberek fájdalmasnak élték meg. A tartós munkanélküliséget az önkormányzat közhasznú foglalkoztatással igyekszik enyhíteni. A lakosság megélhetését a mezőgazdasági termelés és az állattartás biztosítja.
Katymár címerét és zászlóját, valamint az első és a második világháború áldozatainak emléktábláját 1993-ban avatták fel. A millenniumi év emlékére, a templomdomb tövében állítottak emlékművet. A helyi hagyományok ápolásában tevékenyen részt vesz a Neven Bunyevác Kulturális Egyesület és a Katymári Németek Egyesülete. Az amatőr művészeti csoportok és a tanulóifjúság számára a nemzeti ünnepek mellett számos bemutatkozási lehetőség kínálkozik: farsang idején a sváb bál és a bunyevác préló, a pünkösdölő, az aratóünnep (dužijance), valamint decemberben az anyák és apák ünnepe. A község sportegyesülete labdarúgó szakosztályt, valamint testépítő klubot működtet.
A római katolikus lakosság mellett kis létszámú a reformátusok száma, a gyülekezet imaházat működtet. 1990-ben, az első önkormányzati választáson dr. Pál Lászlót, a korábbi tanácselnököt választották a község polgármesterévé. Miután kinevezték a Bácsalmási Munkaügyi Kirendeltség vezetőjének, lemondott tisztségéről. Az 1993. április 25-én tartott időközi, valamint az 1994, 1998 és a 2002. évi önkormányzati választásokon Hebők Béla vállalkozót választották polgármesterré. Az első, 1994. évi kisebbségi önkormányzati választáson német, 1998-ban, valamint 2002-ben német és horvát kisebbségi önkormányzatokat választottak.
Katymár testvértelepülése a németországi Waldstetten. Ebben a kisvárosban és környékén élnek a kitelepített katymári németek, illetve utódaik. A több évtizedes kapcsolat 2000-ben, a testvértelepülési szerződés aláírásával vált hivatalossá.
Zomborban megszületett MARTIN MATIĆ, aki a zombori és a bajai gimnáziumokban folytatott tanulmányait követően Pesten szerzett jogi doktorátust, majd ügyvédbojtár lett Zomborban. Már 1904-ben bekapcsolódott a szakszervezeti mozgalomba, amelyben a munkások szociális ellátásáért és nyugdíjbiztosításáért szállt síkra. A háborút követően rövid ideig Baja ispánja, tagja a Magyarország és az SZHSZ Királyság közti határ megvonásával megbízott bizottságnak, a párizsi békekonferencián a bajai háromszögben élő bunyevácok és sokácok képviselőjeként vett részt, a nép között pedig azért agitált, hogy válasszák az új országban való életet. A Szabadkán megjelenő Neven bunyevác lapban a bunyevácok nemzeti érvényesülése mellett szállt síkra, Zomborban igazgatója a Körzeti Munkásbiztosító Hivatalnak. 1940-ben Belgrádba költözött, ahol 1945. január 27-én elhunyt.
"A legújabb — és számunkra mindenképpen érdekes, hiszen a magyarok mellett élő bácskai bunyevácok neveit rendszerezi — az 1994-ben, a Matica srpska kiadásában megjelentetett Imenoslov Backih Bunjevaca (A bácskai bunyevácok névtára) c. könyv (Novi Sad—Subotica, 1994), Marko Peic és Grgo Baclija munkája. A szerzők régi anyakönyvekből és más forrásmunkákból nagyon gazdag, családneveket és keresztneveket egyaránt tartalmazó névtárat gyűjtöttek össze a Zombor—Szabadka—Baja térségben. Kutatásuk 76 bunyevác településre terjedt ki, amelyek közül sokban ma már nem élnek bunyevácok, de családneveik beépültek a magyar névtani rendszerbe, elmagyarosodtak. Az utóbbi két évszázadban a bunyevác névadás igen sajátos volt. A szülők a keresztelőn népi nevet adtak a gyermeknek és így hívták a családban, a paptól vallási nevet kapott a védőszent neve alapján, az állami anyakönyvbe pedig a szigorú állami adminisztráció által előírt nevet jegyezték be. A bunyevác névtár sajátossága, hogy igen nagy a ragadványnevek száma, különösen Szabadkán és környékén. A családi ragadványneveket őrzik a bunyevácoknál gyakori kettős családnevek. Ragadványnevekkel szinte kizárólag csak a férfiágon találkozunk. Ez a könyv közel 4 700 családnevet, 1 656 családi ragadványnevet, 480 keresztnevet és 830 egyéni ragadványnevet tartalmaz.
A bunyevác nevekkel foglalkozik Trifun Pavlovic tanulmánya is: a bácskai bunyevácok kettős vezetéknevének kialakulását vizsgálja, amiben a főszerepet a ragadványnevek állandósulása játszotta. A szabadkai Üzenet c. folyóirat XX. évfolyamának 7–9. számában jelent meg 1990-ben. Szintén ebben a folyóiratban jelent meg a Szláv–magyar kölcsönhatások a személy- és családnevekben című tanulmánya is (Üzenet, 1990. XX. évf., 4. sz.). Néhány példa az általa említett nevekből: az Ugrin általános szláv elnevezése a magyarnak, ez ilyen formában szerepelhet családnévként, de képzőkkel lehet női és férfi keresztnév is. A székely szóból ered a Sekula férfinév, de ebből is alakíthatók családnevek. A magyar úr szóból képezték a szlávoknál gyakori Uros keresztnevet. A folyamat kétirányúságát mutatja, hogy az egyik legkedveltebb magyar férfinév, a László viszont szláv eredetű, a Vladislav-ból alakult ki. A Stanislav magyar változata a Szaniszló, a Tihomir szerb névé a Tihamér. A Hungarizmusok a sumadijai falvak toponímiájában című tanulmánya helynevekkel foglalkozik ugyan, de — az előzőekben már említett példákhoz hasonlóan — vannak antroponímiai vonatkozásai is."
Lehet, hogy már említést tettem alábbiakról, de ilyen magvasságokat nem lehet elégszer közzé tenni, és remélem a közeljövőben aktuális témává fog válni Ujo Tonco (aki nem rokonom!!!) épületes ügyködései bunyevácaink rovására.
Sajnos arra nincs időm, hogy lefordítsam az írást, annyit röviden, hogy a bunyevácoktól bekebelezett bajai Csitanicáról és szövődményeiről szól.
Az Ujo máris egyeztethet Árpi kebelbarátjával (kulcsokat lehet előkészíteni), kinek a kezén/lelkén száradnak azok az anyagi javak és egyéb ingóságok, melyek ki tudja hol kötöttek ki.
Akik értik alábbiakat, kérem, ne hagyják abba a röhögéstől, tanulságos végigolvasni, miféle embereknek, miféle módon, miféle embereket sikerült ekként bolonddá tenni.
És sírni tudnék ...
____________________________________________
"TEŽAK POLOŽAJ HRVATA U MAĐARSKOJ
Bajska bunjevačka katolička čitaonica
Piše: Antun Mujić, predsjednik Bajske bunjevačke katoličke čitaonice
Bunjevački Hrvati su 1909. godine u Baji, gradu koji danas broji 40.000 stanovnika, u svrhu održavanja svoje kulture, svojih običaja i svoga jezika, osnovali društvo "Bunjevačka čitaonica". Mađarsko Ministarstvo unutarnjih poslova odbilo je registriranje društva, jer se u nazivu nalazi riječ Bunjevac. (Vidi primjer Mohačke šokačke čitaonice gdje su da bi je registrirali, morali promijeniti naziv u Mađarska čitaonica mohaških Šokaca). Tako su osnivači promijenili naziv i osnovali društvo pod imenom Kršćanska čitaonica, što je izravno odobrio i ministar unutarnjih poslova. Dozvola za osnivanje Čitaonice ujedno je značila da je riječ o jednom od najstarijih hrvatskih bunjevačkih društava, iako se nije moglo registrirati pod svojim imenom. 1910. godine su članovi društva svojim novcem (bez ikakve državne ili vanjske pomoći, dapače nasuprot tome) svojim radom i znojem sagradili zgradu čitaonice. Društvo je postiglo da je u Baji i u okolini napokon osnovana jedna organizacija Bunjevaca, jedina oaza za njegovanje hrvatske kulture, običaja i jezika. Nije pretjerano ako tvrdimo da je bila jedina oaza, jer članovi društva - isto svojim novcem - osnovali su knjižnicu s otprilike 2.000 knjiga, hrvatskim i klasicima svjetske književnosti, naravno u hrvatskom prijevodu, tako možemo pretpostaviti da je svojevremeno bila najveća hrvatska knjižnica u Mađarskoj. U zgradi je sagrađena i pozornica, s potrebnom kazališnom opremom (rasvjeta, zastor, kostimi, kulise), i svake godine prikazali bi jednu ili dvije predstave, naravno s amaterskim glumcima, ali na bunjevačkom hrvatskom jeziku, što je bilo itekako značajno za održavanja kulture i njegovanje jezika.
Društvo je preživjelo I. svjetski rat, Antantu, Hortijev režim i njemačko osvajanje, kao i II. svjetski rat, ali nije preživjelo "najsuvremeniji društveni sustav u povijesti čovječanstva", jer su komunisti 1949. rasformirali društvo, zgradu nacionalizirali, knjižnicu s 2.000 knjiga samljeli (nisu ih popalili kao fašisti), kazališnu dvoranu razrušili, opremu kazališta raznijeli, odnosno devastirali. Tim činom su prekinuli 40 godina staru povijest Hrvata Bunjevaca Baje, i uništili jedinu ustanovu gdje se još čula hrvatska riječ. Ali, nisu samo zgradu zatvorili i uništili knjige, nego su strpali u zatvor i vođe društva (dr. Jelića, Agatića i druge). Završeno je jedno razdoblje od 40 godina i započelo je slijedećih 40 godina u kojem je djelovala "južnoslavenska" škola, ali ni jedno bajsko dijete nije naučilo "južnoslavenski", a postojala je i ("južnoslavenska" plesačka grupa čiji članovi nisu govorili "južnoslavenski", već samo mađarski.
Ponovno rođenje(?)
S upitnikom smo napisali naslov. 1988. jedna oduševljena grupa Bunjevaca (oko 30 ljudi) ponovno uspostavlja čitaonicu i sukladno zakonu registrira je kod tadašnjeg Gradskog savjeta i tako Čitaonica postaje pravna osoba - ponovno. Tada nisu postojali takvi problemi da naziv Bunjevac ne bi registrirali, ali počele su druge kalvarije. Zgradu, nekadašnje sjedište, nisu vratili, usprkos tome što je naš zahtjev obišao sve moguće forume. U međuvremenu je donesen zakon o nekretninama crkvene imovine i tako je zgrada vraćena bajskoj župi Sv. Antuna, zbog svog naziva (Kršćanska čitaonica!) Župa Sv. Antuna proslijedila je zgradu Bajskoj Bunjevačkoj katoličkoj čitaonici, dakle stvarnom vlasniku. Zgradu je za vrijeme komunizma koristila Bajska ugostiteljska tvrtka kao restoran i sukladno namjeni pregradila. U zgradi je kuhinja velikog kapaciteta (300-400 osoba), te nekoliko skladišta i pripremnih prostorija. Tako smo dobili natrag zgradu, koja preko 10 godina nije bila obnavljana, dakle u zapuštenom stanju. Postavilo se pitanje što učiniti sa zgradom. 1997. obratili smo se ravnatelju Ureda premijera mađarske Vlade za nacionalne i etničke manjine. Molbu su odbili. Molili smo Gradsku samoupravu u Baji da donese odluku kojom bi čitaonica postala gradski obrazovni centar (grad Baja ima 4 obrazovna centra). Gradonačelnik je predao našu molbu Odboru za obrazovanje gradske samouprave, no obzirom da već dvije godine nismo dobili nikakav odgovor, našu molbu moramo smatrati odbijenom. Za obnovu zgrade ni od koga nismo dobili nikakav novac, a najhitnije unutrašnje popravke i preinake financirali smo novcem što smo ga dobili od bajske hrvatske manjinske samouprave. U nestašici daljnjih novčanih sredstava bili smo primorani obustaviti radove. Sada sve stoji tako nedovršeno bez ikakvog izgleda, jer za završetak ne stoji na raspolaganju niti jedna forinta. Ugostiteljska tvrtka nam je predajom zgrade ostavila i nešto trošnog namještaja, kao što su stolci, plinske peći za grijanje, kuhinjsku opremu itd. Trenutno nema ni jednog čitavog stolca ili stola, jer smo ih i mi tijekom godina dalje koristili, ali za njihov popravak ili nabavu novih nismo dobili ni jednu forintu.
Čitaonica je nekoć raspolagala s knjižnicom od 2.000 knjiga koje su komunisti uništili. U Mađarskoj su donijeli zakone za niz raznih odšteta nakon "promjene sustava". Za odštetu naše uništene knjižnice nitko nije dao niti jednu forintu. (Količine knjiga koje su poslane za Mađare izvan Mađarske mogu se mjeriti u vagonima). U Baji unutar Gradske knjižnice postoji tzv. bazična knjižnica s ("jugoslavenskim)" knjigama. Sporazumjeli smo se s ravnateljem Gradske knjižnice da treba razdvojiti knjige na hrvatski i srpski dio i tako prekinuti jugoslavensku bazičnu knjižnicu. Za hrvatski dio Hrvati su ponudili mjesto u zgradi čitaonice, a za smještaj srpskog dijela bi se nastavili oni brinuti. Hrvatske knjige su trenutno u zgradi čitaonice, ali ni jedna nije posuđena, tako da se knjižnica može smatrati skladištem. Ne raspolažemo ni s jednom forintom za grijanje, rasvjetu, telefon, vodu i za plaću knjižničara koji bi izdavao knjige na posudbu. Čitaonica je pravni nasljednik društva koje je rasformirano 1949., ali nakon ponovnog uspostavljanja ne može se nastaviti gdje je rad prekinut prije 40 godina. Sve se mora početi ispočetka. Nove generacije su odrasle, koje više ne govore jezik, a i mađarsko-jugoslavenski odnosi su učinili svoje. Nakon ("promjene sustava" u Mađarskoj pokrenut je jedan drugi, novi društveni proces - praćenja sudbine Mađara izvan granica zemlje i velikodušna potpora matične države iseljenim Mađarima. Mi Hrvati tada nismo bili u položaju da dobijemo sličnu pomoć od matične zemlje, jer situacija u "Jugoslaviji" nije bila riješena, a naša matična država Hrvatska tada još nije bila neovisna (1988.). Kasnije, zbog rata i obnove porušenih gradova (Vukovar, Dubrovnik) opet nismo mogli računati na takvu pomoć kao što dobivaju Mađari izvan Mađarske. Trianon je podijelio bunjevačke Hrvate Bačke u dvije države, Mađarsku i Jugoslaviju. Dakle, presječeni smo na dva dijela. Mi smo stupili u vezu s bunjevačkim Hrvatima koji žive u Jugoslaviji, točnije s tamošnjim kulturnim organizacijama (Bunjevačko kolo u Subotici, KUD Vladimir Nazor u Somboru, KUD Tavankut itd.), održali s njima zajedničke kulturne priredbe. Ubrzo se vidjelo da postoji potreba za jednim znanstvenim skupom, na kojem bi se pojavili pozvani predstavnici Bunjevaca iz Mađarske i Jugoslavije i dogovorili svoj položaj u tim zemljama. 1989. je bio prvi takav sastanak u Baji, koji je već 1990. prerastao okvire znanstvenog skupa i postao znanstveno-kulturnim skupom i crkvenom priredbom. Sudionike znanstvenog dijela ne bi htjeli ovdje poimenično nabrajati, no treba istaći da su naši gosti bili ministri i veleposlanici, crkveni dostojanstvenici, predstavnici političkih organizacija, Matice hrvatske, Hrvatske matice iseljenika, konzuli... Priredba je održavana devet godina uzastopce i postajala je sve značajnija za bunjevačke Hrvate.
1999. godine smo predali zahtjev mađarskoj Zadužbini za nacionalne i etničke manjine da nam odobre sredstva za tu priredbu, ali smo odbijeni. To je razlog što do 10. priredbe nije došlo. Imali smo i jednu plesačku grupu, ali zbog besparice u Čitaonici nije bilo grijanja, rasvjete, pa je plesačka grupa na kraju svoju budućnost potražila negdje drugdje (tamo gdje ima novaca za grijanje prostorija!). Organizirali smo i tečaj za tamburaše (uglavnom za mlade i djecu), ali smo i od toga morali odustati zbog nestašice novca.
Morali smo otkazati telefon, jer ga nemamo otkuda plaćati - ne razgovore - već pretplatu. Tako je praktički društvo 1999. prekinulo svoj rad jer ni od koga nije dobilo ni forintu pomoći. Držimo potrebnim još spomenuti, da je udruga od 1988. godine svake godine organizirala običaj star preko sto godina - Bunjevačko veliko prelo. Na tim prelima bi svake godine nastupio neki drugi tamburaški orkestar, uglavnom iz Hrvatske, ali i vojvođanski bunjevački orkestri, pjevači, plesačke grupe. Prelo se održavalo od 1909. do 1999.; 2000. i 2001. ga nije bilo! Ako jedna država ili njena vlast želi ukinuti jednu manjinsku organizaciju, za to postoje dvije mogućnosti. Jedan je način iz 1949. a drugi je način polaganog izumiranja. To je izgleda "kulturniji" način.
Tegnap beszélgetek egy neves alvégi bunyevác emberrel, és felemlíti a "nagybátyámat", azaz a Muity Tóncsót.
Számtalanadik alkalom, amikor mentegetőznöm kell, kihangsúlyozva, miszerint:
SEMMIFÉLE ROKONI KÖTELÉK NEM FŰZMuity Antal,
(Ujo Toncso, Antun Muic, mitöbb időnként Antun Mujic) nevezetű egyénhez, ki horvát színekben tölt be ilyen-olyan funkcióit.
Többekben az is alapot képez téves megítéltetéshez, hogy ez a Muity Antal az utóbbi időkben szeret bunyevác színekben tetszelegni, mitöbb horvát funkcionáriussága ellenére szerbekhez dörgölőzni, most náluk próbálkozni különböző ürügyekkel támogatásokat szerezni monvacsinált célokra.
Ez a szerencsétlen ez év elején képes volt egy, a bokodi horvát önkormányzat égisze alatt olyan prélót szervezni, mely során "aláírásokat gyűjtött" számtalan embertől úgy, hogy sem ő, sem az aláírók nem voltak vele tisztában, valójában milyen tényleges célra is teszik ezt.
Pontosabban ő nagyon is jól tudta, hogy amit művel az csak egy olyan rendezvény aláfestő színjáték, ami ideig-óráig képes volt megtéveszteni úgy belhoniakat, mint külföldi vendégeket.
Tóncsó bácsi számára megtéveszteni embereket a világ legtermészetesebb dolga, az őt abszolúte nem zavarja, hogy a mi számunkra ma, akik a magyar állam által felszentelten igyekszünk aláírásokat gyűjteni a bunyevácok nemzeti kisebbségkénti elismertetéséhez, éppen ez a képviselőtestületi köntösbe bújtatott szélhámosság okoz gondokat, pontosabban káoszt az érintett emberek fejében, nem egytől hallva, hogy hiszen ezt mi már a Tóncsónak a télen aláírtuk.
Nem, kedves bunyevácok, amit ti a Tóncsónak aláírtatok, az körülbelül annyit ért, mintha a vasárnapi ebéd közben használt szájtörlő szalvettát írtátok volna alá (hogy ne éljek gorombább hasonlattal)!
Számomra mindenesetre elgondolkodtató, hogy ezekhez a praktikákhoz miért asszisztál a Bácsbokodi Horvát Kisebbségi Önkormányzat többi tagja (neves közéleti személyiségek), mitöbb az Országos Horvát Önkormányzat is.
Nincs okom másra gondolni, mint hogy ez éppen beleillik nemzetiségpolitikai elképzeléseikbe, legfeljebb, ha komolyabb bonyodalom származna, akkor visszamutogatnának arra a Muity Tóncsóra, akinek nem ez az első ilyen jellegű dobása, hadd vigye el ő a balhét egyszemélyben!
Legfőbb bőnei egyike, a Bajai Bunyevác Csitanica (Bajska Bunjevacka Citaonica)konspiratív lenyúlása.
Akkori társai kihátráltak a Csitanica egyre kényesebb kérdéséből, hiszen annak ürügyén dőlt a pénz, melyek majdani elszámoltatásától joggal tartottak, nem így Ujo Tóncsó, ki praktikus módon kreált egy fantomegyesületet, és mint "jogutód" ez bitorolja a bunyevácok örökségét.
Tenni fogok róla, hogy röidesen elérkezzen az elszámoltatás ideje. De ez nem csak Muity Antalt fogja érinteni, hanem mindazokat is, kik egykor és ma asszisztálnak praktikáihoz.
Alábbiak viszonylatában a dolog kihangsúlyozott lényege a következő.
Iharos Ferenc és jómagam írtuk alá azt a beadványt az OVB asztalára téve, ami a bunyevácok nemzetiségkénti elismertetését tűzte ki célul hazánkban.
Igen, a hazánkban, azaz a magyar törvények vonatkozó passzusaira tekintettel.
Már több helyen és több ízben is jelét adtam, de most nagyon határozottan kijelentem: nekünk (ez kettőnket jelent, de alapos okom lenne más, gyökereiket nem feledő bunyevácokra is vonatkoztatni) *semmi közünk nincs dr. Faller Krisztiánhoz, a garai szerb önkormányzat elnökéhez, ha esetleg zavaros eszmefuttatásai alapján bárki is ilyen feltételezésekbe bocsátkozna, mereven elzárkózunk állásfoglalásaitól, légyenek azok bárhol is kimondva, bárhol is publikálva!
Mi hitünk szerint végezzük rendeltetett dolgunkat, lelkiismeretesen és alaposan végiggondolva azt a folyamatot, mely reményeink szerint legnagyobb segítséget lesz képes nyújtani Magyarország bunyevácai számára.
Onnantól, ha elismertetésünk parlamentálisan kimondódik, azaz államilag elismert kisebbséggé válunk, a szokott módon történő társadalmi szerveződésekkel teremthetünk olyan bázist, mely alapot szolgáltathat hazánkon kívül élő bunyevácokkal, illetve az őket képviselő társadalmi szervezetekkel is hivataloskodni, együttműködni, kapcsolatot ápolni.
Határozott meggyőződésünk, hogy ez hazai bel-, pontosabban kisebbségpolitikai kérdés, szemléletünk szerint mindaddig az, míg nem szembesülünk olyan végleges jellegű megmagyarázhatatlan hazai ellenállással, mely ellentmondana népünk történelmi múltja és jelene összefüggésében hatályos törvényeinknek.
Az EU tagjaiként viszont ilyen esetben, a kisebbségek jogaival kapcsolatos általános állásfoglalásokat, szabályzókat vesszük alaposabban górcső alá, és használjuk esetlegesen orvoslásra igénybe.
Mindez nem jelenti azt, hogy nekünk nem lennének abban a szomszédos országban - ahol a bunyevác nép velünk megegyező történelmi múlttal található - olyan élő kapcsolataink, melyek hosszú évek (mitöbb évtizedek) óta fennállnak, miért is ne lennének, ha részint azok akár a magánéleti, akár a hivatali múltunk során kialakultak, netán rokoni kötődésekből alapból adottak voltak.
Mi ezeket a kapcsolatainkat változatlanul tiszteljük, bunyevác testvéreink szavára figyelünk, és ha olyan tanácsokkal látnak el bennünket, melyek az összbunyevácság javát szolgálják, akkor adunk is rájuk.
Muity Mijo
(Iharos Ferenccel egyeztetett egyetértésben.)
Baja
*(Magánvéleményem: nem lepne meg, ha a garai szerb kisebbségi önkormányzatnak sem sok lenne, különösen ami az általa emlegetett "Jocit" illeti.)
Amióta Iharos Feri barátommal elindítottuk a bunyevác nép nemzetiségi elismertetéséért folyó kezdeményezésünket, azóta egyre többen szólítanak meg bennünket barátkozó szándékkal, meglepő módon nem kis számban olyanok is (bel- és külhonból egyaránt), akik valamilyen rejtélyes oknál fogva hosszú idők óta nem ismerték elérhetőségünket.
Annyira felháborít egy, a bunyevácság sorsával kapcsolatos állásfoglalás (a törődés látszatát keltve), hogy muszáj megosztanom másokkal is annak hangulatát.
Mivel nyílt színen folyt a diskurzus, nem látom okát nem beidézni egy részletét, ami két szerb kisebbségi képviselő között, dr. Faller Krisztián - a garai szerb kisebbségi önkormányzat elnöke -, valamint köztem zajlott, részint az alább tárgyalt bajai Bunyevác Katolikus Olvasókör, azaz köznapiasan Csitanica néven ismert ingatlan vonatkozásában.
Amit ma a vele kapcsolatos zűrzavaros körülmények miatt, akár Bunyevác Kaotikus Olvasókör címszó alatt is jegyezhetnénk.
Aki jelenleg bitorolja ezt az építményt - szó esik róla is -, az ma (még) a bácsbokodi horvát önkormányzat elnöke.
F.K.
maradjunk annyiban, hogy sem a te kedvedért sem más kedvéért nem fogok senkit szidalmazni, még akkor sem ha éppen az öregről önmagától is lepereg a keresztvíz, nem kell külön leszedni.
M.M.
Én semmit sem kértem tőled, ilyesmit se, te ígérgetted fennen, hogy lerántod a leplet, miként lettetek csőbe húzva, és keményen elhatárolódtok az Újótól.
F.K.
a véleményemet elmondtam róla, és az nem változott. de amiben mindketten egyet értünk, hogy a bajai csitót vissza kell adni a mkindennapi használat szintjén az embereknek - mielőbb - nos ennek módszerében nem vagyunk egy hullámhosszon.
M.M.
Visszaadni eredeti tulajdonosaiknak! A bajai Csitanica elsősorban a bajai bunyevácok ügye, hiszen az ő tulajdonukat bitorolják ma. A visszaszerzési módszerek mikéntje hadd maradjon az övéké, köztük nagyszüleim révén, például az enyém is. Drukkolni és lojalitást vállalni, természetesen tisztelettel övezett közügy.
F.K.
én azt mondom, hogy az öreg közelébe kell jutni, és elszeretni tőle, mert egyébként nem adja oda....
utána már azt tehetünk benne amit szeretnénk.
M.M.
Mindenki "szeretgesse" azt, amire affinitást érez, én speciel egészen jól elvagyok hányinger nélkül.
F.K.
a szabadkai bunyevácokat te magad is propagálod (www.bunyevác.hu) ezért mertem arra hivatkozni, hogy vezetőikkel volt szerencsém tárgyalni.
M.M.
Az helyesen www.bunjevac.hu, ennek a domain-névnek évek óta én vagyok a tulajdonosa. Itt egy tényszerű létet propagálok, annak személyi összetételétől függetlenül. Él egy tiszta kooperáció közöttünk, ennek köszönhető, hogy a Bunyevác Nemzeti Tanács teljes honlaptartalma látszik rajta. Melyben sok más mellett, ez a honlap és fórum is megtalálható.
F.K.
ha felteszem, hogy holnap létrehozhatod a bunyevác önkormányzatot kivel kívánsz dolgozni?
M.M.
Tisztaszívű bunyevácokkal, és azok hithű segítőivel!
F.K.
ne felejtsd el, hogy nekünk a tartalommal teli jövő útjában kell egyet érteni, és nem abban, hogy éppen te vagy én hogyan gondolunk másként részletkérdéseket.
M.M.
Én leginkább önmagam vonatkozásában tudom megítélni, mire kell, hogy fókuszáljon a gondolatvilágom. Hála az Égnek, nincs gondom ezzel
F.K.
jocival sokat tárgyalunk erről, és elismerve mindazt amit te csinálsz, hidd el mögöttünk is állnak dolgok, ezt kellene összegyúrni valamivé.
felelősséggel jár amit csinálsz - ezt akarjuk csak hangsúlyozni. de ha te ezt átlátva is elutasítasz minden közeledést - egyedül fogsz maradni, mert lent éppen olyan hangok vannak veled összefüggésben, hogy nincs valós hinterlandod. ami meg volt azt te magad nyírtad széjjel. tehát mivel nem tekintenek integráló személynek a szabadka - sombor - baja triangulumnak a bajai lába a leggyengébb. és ennek megerősítésére volnánk jelenleg felkérve jocival (amellett, hogy garán is van épp elég dolgunk) és mi erre az öregtől eldumáltuk "a csitót".
azon törpölünk, hogyan szerezzünk bele bútort, és itt szándékozzuk megtartani a BNS első hazai kihelyezett ülését.
ez összekapcsolható volna mondjuk azzal, hogy ha ti már jól álltok (hogy egy napirendi pontként beszámoltok a kezdeményezés állásáról).
mert úgy gonduljuk, hogy a hazai bunyevácokat is érdemes lenne beintegrálni bizonyos módon a nemzeti tanácsba, hogy ezzel is erősödjenek, és persze mi is.
ezekről csak volna értelme dumálni, nem?
M.M.
Jééééézusom! Krisztián, hála istennek semmi közöm sincs mindahhoz, amit itt most előadtál. Javaslom: tegye mindenki a maga dolgát, saját esze szerint. Én is, és barátaim is így teszünk.
De valamit tisztázzunk: én nem kértelek föl téged semmilyen közvetítésre, különösen nem külföldi társadalmi szervezetekkel kapcsoltos közvetítésre.
Egy: a demagóg frázisok nem az én kenyerem!
Kettő: holmi konspiratív módszerek sem kenyerem!
Három: majd mi tudni fogjuk, hogy kikkel, mikor, kik által, hol, milyen apropóból, ésatöbbi, de nagyon nagy tisztelettel kérlek, szíveskedj kerülni a látszatsugallatát is annak, miszerint mi bármiben is együttműködnénk! Isten ments pédául attól, hogy te engem akár külföldön, akár idehaza dícsérj bármi miatt is, olyan körök előtt, akik engem nem ismernek! Köszönöm, ha már ennyit megteszel, máris több segítséget nyújtottál, mint amennyit valaha is reméltem tőled, ami eddig leginkább a nulla felé tendált.
Jóságos Kubatov Sztipán bácsi, a maga szokott délcegségével, vitathatatlanul úriember benyomását keltő megjelenésével. Régen találkoztunk, örömmel üdvözöltük egymást. Szóbakerül a repülő idő, legyint, kiderül '19-es, kinéz egészséges hetvennek!
Kesereg: nincs sakkpartnere. Mondom neki, összehozom az öregemmel, ő kapcsolatot ápol pár korabéli cimborájával, hátha akad közöttük sakkmániás.
Azt mondja: "Tudod Mijokám, ha megvolna nekünk még mindig a jó kis bunyevác Czitanicánk, ahova eljártunk olvasni, kártyázni, sakkozni! Ha ne került volna ebek harmincadjára ..."
Hát igen, ha megvolna!
Megvan az, csak éppen minek!?
Megvan az, csak éppen ellopták. Ellopták jogos gazdáiktól, a tényleges bajai bunyevácoktól. Pedig de jó kis sakkpartikat lehetne legyűrni, annak egykor meghitt termeiben ...
Egy kis múltkutatás, kiknek is köszönhetjük fennmaradásunkat.
Milyen gyönyörű szavak: "bunyevác nemzeti érzés"!
"1870.08.21. </P>
Zomborban megszületett IVAN KALČAN, a bunyevác nemzeti érzés jelentős pártfogója a 19. és a 20. század fordulóján. Zomborban magyar gimnáziumot végzett, majd Kalocsán tanítóképzőt, rövidebb ideig a magyarországi Dávodon szolgált. Onnét került Gradinára, ahol és más tanyákon is, hét éven át tanítóskodott, ezt követően Zomborba került, és itt dolgozott nyugdíjaztatásáig. Folyamatosan szervezte a Bunyevác Fonókat, munkatársa a Bunjevačko kolonak, különböző jótékonysági egyesületeknek, a bunyevác életet bemutató színpadi darabokat készített, s a bunyevác lakodalmas szokásokból három felvonásos színpadi játékot írt Divojačka prosidba (Leánykérés) címmel. Zomborban hunyt el 1939-ben."
"A Magyarország területén élő bunyevácok sohasem tekintették magukat katolikus szerbeknek, és önálló nemzetnek sem, hanem többnyire Magyarországon élő horvátnak, vagy horvát nemzetiségű vagy/és horvát anyanyelvű magyarnak."
Odáig rendben van, hogy mi magyarországi bunyevácok nem tekintjük magunkat katolikus szerbeknek (arra ott vannak a rácok, kiket szintén be kíván kebelezni a horvát asszimiláció), no de menjenek ezek a fészkes fenébe ezzel a légbőlkapott baromsággal, miszerint mi nem lennénk önálló nemzet, és a többi elhorvátosító zagyvalék!
Ezt az új idők szele hozta, a nagy Déli robbanás, minekután a horvátok kínjukban már nem is tudják, mi mindent találjanak ki, önmaguk nagyobbítására és fényezésére. Példa erre az is, hogy mindenáron történő különbözőségükért képesek saját nyelvüket is megerőszakolni (csűrve-csavarva reformizálják), csak hogy még véletlenül se hasonlítsanak szavaik a szerb, vagy egyéb más szláv nyelvre. Szánalmasan undorító igyekezet, amivel nem utolsósorban a zágrábi önkényuraskodással igencsak elégedetlen, az ország egyéb területein élő horvát lakosság búrája is tele van.
Szóval nekem és más magyarországi bunyevácainknak (cakkpakk a Bácska bunyevácainak), ne egy Wikipédia mondja meg hovatartozónak, milyen nemzetiségűnek, milyen anyanyelvűnek valljuk magunkat.
Hála istennek a magyar vonatkozó törvényeket se nem a Wikipédia, se nem Horvátország asszimilációs törekvése szabályozza, és nagyon remélem, hogy az EU kisebbségpolitikája is figyelni fog arra, hogy ne lehessünk negatív diszkrimináció áldozatai!
Mirko Bajić: Annak ellenére, hogy szinte csak a tanyákon beszélnek bunyevácul, lenne szakkáder a nyelv iskolai oktatására
- A Vajdasági Horvátok Demokratikus Szövetségének egyes tagjai tehetők felelőssé a bunyevác nyelv körül kialakult vita miatt. Annak ellenére, hogy a tartományi kormány tavaly jóváhagyta a bunyevác nyelv elsőtől harmadik osztályig tartó, választható tantárgykénti oktatását, ez még ma sem kezdődött meg - mondta Mirko Bajić, szabadkai községi és tartományi képviselő, ez alkalommal a Bunyevác Nemzeti Tanács tagjaként tartott tegnapi sajtótájékoztatóján.
Bajić szerint a Bunyevác Nemzeti Tanács így nem tudja ellátni az egyik legfontosabb törvény adta feladatát, a bunyevác nemzeti közösség alapvető jogai pedig sérülnek. A képviselő meggyőződése, hogy az általa képviselt nemzeti tanács az egyik legjobban működő.
- Nálunk nem kerültek előtérbe egyes politikusok önös, vagy pártjaik érdekei. Nem úgy, mint a Horvát Nemzeti Tanácsban, ahol a VHDSZ egyeduralomra törekszik. Nem értem, miért próbálják a tartományi kormányt is befolyásolni, olyan kijelentéseikkel, hogy a bunyevácok nem vettek részt az október ötödikei rendszerváltásban, ezért nincs jogunk bármit is kérni. Mi mindig támogattuk a horvát intézmények létrehozását, ők pedig kihasználják befolyásukat ellenünk, a legalapvetőbb jogunktól - az anyanyelvünk használatától - akarnak megfosztani bennünket. Röhejes a magyarázatuk, miszerint a bunyevácok csak a horvátok beolvasztását szolgálják. Az utolsó népszámláláskor szinte ugyanannyi bunyevác volt Szabadkán, mint horvát - ismertette álláspontját Bajić, aki felvetette annak lehetőségét, hogy vizsgálják ki mi is valójában horvát Szabadkán, és melyik hagyományokat vették át a bunyevácoktól.
A BNT tagja elmondta, kijelölték szervezetük csoportját, amely tárgyalna a HNT képviselőivel. Ha ez mégsem jönne létre, a BNT tartományi és államközösségi szervekhez fordul.
A nyelvhasználatot érintő újságírói kérdésre Bajić elmondta, azért nem beszél bunyevácul, mert 1945-től a mai napig kiszorították a bunyevác nyelvet a köztudatból, kinevették azokat akik használták, így szinte ma már csak egyes tanyákon van mindennapi használatban. Ennek ellenére, Bajić szerint lenne megfelelő szakkáder, aki taníthatná a bunyevác nyelvet az iskolákban, ha nem érné őket negatív megkülönböztetés.
Van ez annyira fontos, hogy részletesebben is bemutassam:
A XVII. századi dalmata, vagy bunyevác betelepülések (főleg Baranyába, Bácskába, Bánátba és Csanádba) történtek.
A bunyevác családok előfordulásával foglalkozó szakirodalom
Marki Peic-Grgo Baclija: Imenoslov backih bunjevaca, NoviSad - Subotica 1994
Heka László: A bunyevácok (dalmaták) Szeged életében. Tanulmányok Csongrád megye történetéből XXVI. Szeged 1998. p. 119.
Dr. Szondy Ildikó – Heka László: A szegedi dalmaták I-II. Szeged, 11,12 1994 (p. 33-37 és p. 17-21)
Iványi István: Bunyevácz nemességünk. Bácskai Ellenőr, Szabadka, 1896. I-XII cikkek
Borovszky Samu szerk. Bács-bodrog vármegye monográfiája I-II. Budapest, é.n. (kb. 1910)
Szabadkai Történelmi Levéltár: Istorjski arhiv Subotica 24000 Subotica, Trg Slobode 1/III Jugoszlávia
HA bunyevác családnevet keresel, csak küldd el a keresett nevet és mi megküldjük neked, mit találtunk.
És nyomatékosítás kedvéért a következő részt külön kiemelem, szembesítendő azokkal, akik kétlik, hogy hazánkban folyhat a magyar mellett, horvát részről is asszimilációs politika.
Nem is akármilyen, durva, népgyilkos asszimilációs politika!
"Az Országos Horvát Önkormányzat kéri, hogy a népszámlálás alkalmával magukat bunyevácoknak, sokácoknak, rácoknak, bosnyákoknak és dalmátoknak nevezõ személyek az adatok összesítése során horvátoknak legyenek nyilvánítva."
Én ugyan nem ismerem, Horvátország nemzetiségekkel kapcsolatos törvényeit (ha van nekik ilyenjük egyáltalán), de most eszembe jutott egy utópisztikus kérdés: vajon miként viszonyulna az éppen működő horvát kormány ahhoz, ha mondjuk rá a horvátországi dalmátok (kiket szeretendő nagyszerű népnek tartok), ugyanolyan módon kezdeményezné nemzeti kisebbséggé történő nyilvánítását, ahogy manapság nálunk teszik a zsidók, és mi bunyevácok???
Mivel a technikai átállások egybemosták az előzmény szerinti hozzászólásomat, továbbá mivel újabb felhangok hallatszanak e kérdésben, ide szerkesztem értelmezhetőbb formában.
A jegyzőkönyv az előzményben linkesítve olvasható, és itt pirossal az én megjegyzéseim láthatók!
__________________________________
No, lássuk csak, mi is volt egy évvel ezelőtt, abban a Horvátországban, mely évek óta élő státusztörvényével szemben közel sem folyt ekkora ellenkampány, mint ami a miénk esetében észlelhető némelyektől. Semekkora sem folyt.
"A Bizottság örömmel állapította meg, hogy a magyar kormány 2065/2000. (III. 29.), a horvát kormány 5030104-00-1. (VII.13.) számú határozatával elfogadta a Bizottság IV. ülésén megfogalmazott ajánlásokat és garantálja azok végrehajtását."
Alig várom, hogy legyen elegendő időm kibogozni azt, vajon mit is takar, ez az önelégültséget sugárzó mondat.
"A Felek továbbra is biztosítják a területükön élõ horvát, illetve magyar kisebbségi közösségek számára a nemzeti identitás megõrzésének és szabad kinyilvánításának lehetõségét. Ennek törvényi feltételei, intézményes garanciái bár mindkét Fél részérõl kielégítõek, helyi szinten, a megvalósítás során mégis megannyi fennakadás, a kiteljesedést zavaró körülmény mutatkozik.
Az Országos Horvát Önkormányzat kéri, hogy a népszámlálás alkalmával magukat bunyevácoknak, sokácoknak, rácoknak, bosnyákoknak és dalmátoknak nevezõ személyek az adatok összesítése során horvátoknak legyenek nyilvánítva."
Ugye stimmel, ki a fenét érdekel egyrészről az, hogy népszámlálás során etnikai hovatartozást firtatni alkotmányellenes, másrészről pedig, kit érdekel az, hogy az az ökör Muity önmagát bunyevácnak vallja, ha egyszer mi, az Országos Horvát Önkormányzat őt horváttá kívánjuk nyilváníttatni ........ Ha tetszik ez neki, ha nem. Még a horvát himnuszt is beleverjük, ha nem akarja önként dalolászni.
"Továbbra is megoldásra vár a magyarországi horvátok parlamenti képviselete, ami a jelenleg zajló nemzeti és etnikai közösségek jogállásáról szóló, illetve a választási törvény módosítása keretében, az ET ajánlásaival és kisebbségvédelmi dokumentumaival összhangban valósulhat meg."
Csudálatos egy önzetlen nép ez, a teringettét, ezeknek nem az a bajuk, hogy hosszú évek óta jogellenesen nem megoldott a magyarországi kisebbségek parlamenti képviselete, hanem csakis az övéké az, ami hibádzik nekik.
"A Horvát Köztársaság Kormánya a 2000. évi költségvetésbõl támogatást biztosított a Bajai Bunyevác Katolikus Olvasókör tetõszerkezetének és épületének felújítására. A magyar Fél központi és helyi forrásokból járult hozzá az olvasókör felújítási költségeihez."
Mely bitorlói, már a bajai polgármester által is említett módon hagyják, az enyészet martalékává válni .....
"1998-ban megvalósult a horvát nyelvû nemzetiségi rádióadások országos sugárzása. Az MTV Pécsi Regionális Stúdiója horvát nyelvû nemzetiségi mûsorokat készít. A Hrvatska kronika címû horvát nemzetiségi mûsor kedvezõtlen idõpontban történõ sugárzásának megváltoztatása ügyében jelentõs elõrehaladás történt."
Mely trendhez igazodva, a bajai rádió évek óta csak horvát és német nemzetiségi műsort hajlandó szerkeszteni.
"Mindkét Fél fordítson megkülönböztetett figyelmet a magyarországi horvátok, illetve a horvátországi magyarok részcsoportjainak támogatására, amelyek jelen pillanatban fokozott asszimilációs veszélynek vannak kitéve. Pl.: horvát dalmátok, horvát rácok, gradistyei kaj-horvátok Magyarországon, illetve tengermelléki és muraközi magyarok Horvátországban."
Hrvatsko-bunjevačko-šokačka stranka (HBŠS) organizuje odlazak na ,,Prelo bez granica”, koje će sutra, 21. januara, biti održano u mađarskom mestu Bikiću (Bácsbokod). Polazak na ,,Prelo bez granica” - koje organizuje ,,Bunjevačka čitaonica” iz Baje i Hrvatska manjinska samouprava iz Bikića - je ispred katedrale Svete Terezije Avilske u 16 sati, a detaljnije informacije mogu se dobiti na telefon 558-005 ili u prostorijama HBŠS-a u Zagrebačkoj 1 od 9 do 15 sati.
Z.R."
Itt arról van szó, hogy egyik vajdasági szervezet (HBŠS), utat szervez egy Bácsbokodon tartandó rendezvényre, melynek a jól kitalált hangzatos címe: "Préló határok nélkül".
Hogy ennek a címnek ki ül fel, ki sem, az sem közömbös számomra, de a folytatás, a megtévesztés tendenciózus jellege már vérlázító.
Tudniillik ez nem más, mint a határtalan szélhámosság egy megtűrt példája, akár ezt a címet is adhatnánk: "Szélhámosság határok nélkül"!
Hagyományaikat, viseletüket, zenéjüket, táncaikat, ünnepeiket tisztelő népeket nem ördöngösség manipulálni, csak empatikus húrokat kell megpengetni, és máris hályog ereszkedik a szemükre.
Gyakran még olyanokéra is, kikről azt feltételeznénk, hogy jobban képben vannak, hogy akad rálátásuk arra a dzsumbujra, amit ma Magyarországon kisebbségpolitikaként szoktak emlegetni.
Ebben a kis rövidhírben az a hályogkeltő, hogy a rendezvény szervezőit a következő formában adják hírül a világnak.
Igen, "szervezőit", mintha nem egy és ugyanaz folytatná nemzetközi szélhámosságát!
Mert közlik velünk, hogy egyrészt Bajáról a "Bunyevác csitanica" (Bunjevačka čitaonica), másrészt Bácsbokodról a horvát kisebbségi önkormányzat szervezi határtalan pofátlansággal farsangi bálját. (Ne feledjük, egy ilyen alkalomra 5-600 érdeklődő vendég részvételét kell figyelembe venni!)
Az alattomosság, kérem szépen, abbóll áll, hogy azok előtt a bel- és külhonban élő valóban bunyevác emberek előtt attól válik számukra érdeklődést keltővé egy ilyen rendezvény, hogy akad olyan nagy múltú magyarországi bunyevác formáció, mely legitimmé teszi a meghirdetett rendezvényt, és ez a több évtizedes múltú, nemzetközi hírnévnek is örvendő "Bajai bunyevác csitanica".
Az a Bajai bunyevác csitanica, mely úgy fogalomkörében, mint építményében új időink - és az azokban felbukkanó kétes figurák - áldozatává vált. Azaz olyan arra illetéktelenek kezére került, kik kisebbségpolitikánknak köszönhetően különféle praktikákkal birtokba vették azt, amihez mai köntösükben abszolúte semmi közük sem lehetne!
Nevezetesen egyik ilyen nem más, mint annak a bácsbokodi horvát önkormányzatnak az elnöke, ki egy fantomegyesület megalakításával egyszemélyben uralja a bajai bunyevác nép tulajdonát, azt a Csitanicát, amit ezek a nagyszerű szentistváni, belvárosi, alvégi emberek egykor összefogva, saját két kezükkel hoztak létre.
Igen, ha csak a bácsbokodi horvát kisebbségi önkormányzat lenne a szervezője, egy ilyen grandiózus eseménynek (vajon honnan a pénz erre a célra!?), arra igaz lelkű bunyevácoknak még a kutyája sem nézett volna rá!
Mondottam, a "határtalan szélhámosság egy megtűrt példája".
Hogy én folyamatosan mondom a magamét, az egy dolog, de hogy az efféle megnyilvánulások a józanul gondolkodó, valóban a magyarországi horvát nép érdekeit szem előtt tartók számára is égető, azt valószínűsítem, képtelenségnek tűnik, hogy mindenkit az az ordasság jellemez, amit honi (és a horvátországi) kisebbségpolitika generál.
Na ezeknek lenne feladatuk kilökni maguk közül a férgesét, és nem asszisztálni hallgatásukkal, passzivitásukkal egy nimbuszromboló megtűrt jelenség felett!
Alábbiak tükrében érdemes átnézni, hogy a bácskai települések viszonylatában hány alkalommal szerepel a bunyevác szó :(....
Íme egy, nem akármilyen oldalakról támogatott "közhasznú társaság": "croatica"!
Csak tudnám, társadalmunk mely "közének" szeletkéjének "hasznát" szolgálja egy államilag támogatott soviniszta, nem utolsó sorban idegen állam érdekeit szolgáló társaság?
HELYTÖRTÉNET "A fonó nem egyéb, mint latorságnak hajléka"
PN 2006-01-23 Gál Zoltán
Mint minden esztendőben farsang idején, idén is megkezdődtek a bunyevácok által nagy számban lakott falvakban a prélók. Immár hagyomány – így volt ez a múlt szombaton is –, hogy az első prélót Vaskúton tartják. Az évszázados népszokás, vigalom jelentése fonó. Környékünkön külön jelentősége is van, lévén, hogy 11 községben élnek bunyevácok, illetve Hercegszántón sokácok. Festői népviseletükben ropják a táncot az ünnepkörben, melynek koronája hagyományosan február 2-a, Gyümölcsoltó Boldogasszony napja. Maga a préló egy kalákában végzett munkaszokásból, a kenderfonásból eredeztethető.
Gyere, rózsám a fonóba
A falvak népének a fonóban való együttléte fontos társasági alkalom volt. Az idősebb férfiak beszélgettek, kártyáztak, az asszonyok fonták a kendert. Mindig akadt közöttük jó mesemondó, akit nagy figyelemmel hallgattak. A legényeknek, eladó sorban levő leányoknak jó alkalom volt a hajnalig tartó közös szórakozásra, táncra, dalolásra, játszadozásra. S ha néha elaludt a lámpa, ugyan ki tehetett róla. Ismerünk elítélő szavakat is ezzel kapcsolatban. Egy 1630-ban keletkezett vélemény például röviden így szólt a mulatsággal kapcsolatban: „A fonó nem egyéb, mint latorságnak hajléka.” A fonó munka-együttlét jellege a múlt század elejére végleg átalakult a kenderfonás megszűnésével.
Az első veliko prelo
Miután a fonás visszaszorult, helyette fényes bálokat rendeztek. Az első veliko prelo-t, tehát nagyprélót 1879. február 2-án tartották a „bunyevácok fővárosában”, Szabadkán. Helyszíne a Putyko, azaz Kacsa Kaszinó volt. A nagy alkalomra egy gyönyörű dalt írt Nikola Kujundzsity kalocsai kispap növendék. (A zeneszerző Sztipan Mukity.) A dallamot, mely így kezdődik: Kolo igra, tamburica szvira (Járják a kólót, szól a tambura), a „bunyevácok himnuszának” nevezik. Ma is ezzel kezdődik minden préló. A közönség feszes vigyázzban állva énekli a tamburazenekar kíséretével.
A Csitaonicáé lett a bevétel
Három évtized telt el, amíg a préló Bajára is megérkezett. Az 1911. esztendőben tartott, első rendezvénynek – amint a Neven (Körömvirág) című folyóiratból tudjuk –, az Arany Bárány fogadó (a mai ének-zenei iskola helyén volt – adott otthont. Hajnalig járták a kólót. Külön említést érdemelnek a pompás népviseletek. Nagy számban voltak jelen Vancagából, tehát az akkor még önálló Bajaszentistván községből. Egy belépőjegy ára 80 fillér volt. A bál tiszta bevételét, mely 397 korona 84 fillért tett ki, a Bajai Csitaonica (Olvasókör) felépítésére fordították.
Az I. világháború, és azt ezt követő szerb megszállás alatt szüneteltek a bajai prélók. Ezt követően a helyszínük – az Arany Bárányt iskolává építették át – a Központi Szálló nagyterme, a mai Városi Színházterem lett. Itt lehetőség volt színmű bemutatására is. Rendszerint Petres János csávolyi plébános egy-egy darabját mutatták be a helyi műkedvelő színtársulat előadásában."
"Tudomásom szerint a bajai és Baja környéki prélózás történetéről Gál Krisztina írta az egyetlen tudományos dolgozatot. Kutatóútjain vele tartva, idős emberektől hallottam, hogy nagy lelkesedéssel próbálták a bajai prélóra előadandó darabot. Petres tisztelendő úr tanító-célzatú, valamely erkölcsi kérdést körüljáró munkái néha kissé hosszúra sikeredtek. A fiatalságnak ugyancsak viszketett már a talpa, mire a tamburazenekar rázendíthetett a muzsikára. Egyébként a prélón megjelent a város színe-java, nemzetiségre való különbség nélkül. Ott volt a megye – Baja megyeszékhely volt –, és a város teljes vezérkara is. A közönség a kóló mellett lelkesen járta a valcert és csárdást is."
_____________________________________________
Külön köszönöm Gál Zoltánnak, hogy ebben az írásában egyszer sem szerepel a horvát szó!
- Tudod mit, apóka, add el te azt a tehenet! - mondta egyszer anyó. - Vásár van, végy helyette valami jobbat!
Hajlott apó a szóra, hogyne hajlott volna, amikor anyó úgy akarja. Apó valami jobbat akart venni.
Elment a vásárba, de a tehén egyszerre megmakacsolta magát, és sehogyan se akart továbbindulni.
Jő egy ember - lovat vezet.
- Mit csinálsz, apóka?
- Nem látod? Csak vergődöm itt evvel a nyavalyással.
- Tudod mit?! Egyezzünk meg, cseréljünk: te nekem a tehenet, én neked a lovat!
Meg is egyeztek azonnal. Apóé lett a ló, az emberé a tehén, ki-ki ment a maga útján.
Az ember elment, apó meg akarta nyergelni a lovat, de sehogy se sikerült. Apó már öreg lévén nem tudott nyeregbe szállni.
Csak kínlódott apó a nyavalyással, amikor íme: egy ember süldőt vezet.
- Mit csinálsz, apóka?
- Nem látod? Ez a fránya ló nem hagyja magát megnyergelni.
- Tudod mit, apóka, egyezzünk meg, cseréljünk: legyen a tiéd a süldő, enyém meg a ló!
Meg is egyeztek azonnal, az ember megnyergelte a lovat és elkocogott. Apó meg vezetné a süldőt - de az hol erre, hol arra futott, sehogyan se jutnak el a vásárba. Mi mást tehetett apó, újfönt csak kínlódott, újfönt baj van.
Egyszer csak egy embert lát: az kecskét terel a vásárba.
- Mit csinálsz, apóka?
- Nem látod? Csak vergődöm itt evvel a nyavalyással.
- Add nekem a süldőt, legyen a tiéd a kecske!
Megegyeztek, és ment ki-ki a maga útján. Az ember a süldővel boldogan vett búcsút, de a kecske ide-oda futkározott a réten legelni valót keresvén magának, sehogyan se érnek ki a vásárra.
Jő egy másik ember - libát visz a hóna alatt.
- Mit csinálsz, apóka?!
- Nem látod? Csak szenvedek itt evvel a nyavalyással.
- Add nekem a kecskét, legyen a tiéd a liba!
- Itt van, vigyed!
Meg is egyeztek szépen, most már apó is elindult a vásárba. De a liba nagyon nehéz.
Ballag apó, cipeli a libát, amikor egy ember kakast cipel.
- Mit csinálsz, apóka?!
- Nem látod? Csak szenvedek evvel a nyavalyással. Olyan nehéz ez a liba, mint a sár.
- Add nekem a libát, legyen a tiéd a kakas!
Apó nyomban rá is állt a cserére.
Megegyeztek szépen, és apó elindult a vásárba. Oda megérkezvén mindjárt be is tért az első vendégfogadóba. Ott eladta a kakast, és az árán evett-ivott kedvére. Még a szomszédját is megvendégelte.
- Mit szól majd hozzá anyó?! - aggodalmaskodott a szomszéd.
- Fogadjunk, hogy az égvilágon semmit!
A tehén árában fogadtak.
Hazaértek, kérdezi anyó:
- Apóka, hol a pénz?
- Várjál, anyó, nem adtam el, hanem elcseréltem a tehenet egy lóért.
- Jól van, legalább lesz lovunk, nem kell gyalog járni. Hol a ló, talán az istállóban?
- Várjál, anyó, ne siess! A ló nem hagyta magát megnyergelni, ezért elcseréltem egy süldőért.
- Jól van, apó, jól van. Legalább lesz hús és zsír a háznál. Hol az a süldő, talán a disznóólban?!
- Várjál, anyó, ne siess! A süldő lábát törte, ezért elcseréltem egy kecskéért.
- Jól van, apó, jól van, éppen tejre van szükségünk. Hol az a kecske?
- Várjál, anyó, ne siess! A kecske teleganézza az udvart, ezért elcseréltem egy libáért.
- Jól van, apó, jól van. Úgyis kevés toll van a vánkosunkban, majd lesz libatollunk.
- Várjál, anyó, ne siess! A liba már öreg volt, elcseréltem hát egy kakasért.
- Jól van, apó, jól van. Kakasunk, az úgysem volt még. Hol van?
- Várjál, anyó, ne siess! Megéheztem, megszomjaztam, míg kiértem a vásárba, mindenféle nyavalyától szenvedtem, a vendégfogadóban eladtam a kakast, és nekiültem enni-inni. Elúszott a pénz...
- Nagyon is jól tetted, még éhen is halhattál volna, mi lett volna akkor énvelem?
Anyó így tett, apó pedig így fordult a szomszédjához:
És gyalázatos módon az alábbi tollba mondó "Antun Mujić" kezdi köpönyegforgató bunyeváckodásával megkörnyékezni, gyökereikhez hű igaz bunyevác barátaimat úgy idehaza, mint Zomborban és Szabadkán :(!
Mintha az elmúlt évek során kifejtett ténykedései, nem lennének ismertek az arra illetékesek előtt. Joggal kérdezik tőlem páran: megártott ennek az embernek a zágrábi travarica!?
Aszongyák ezek: "Šokac, Bunjevac, Rac, Gradišćanac, Podravac, Pomurac, Bošnjak, Dalmatin"! (Méghogy "dalmatin" ...)
