Keresés

Részletes keresés

PAPEN Creative Commons License 2001.11.15 0 0 92
O.K, köszi. Egyébként én alapvetően támogatom azt, hogy legyen átvilágítás, legalább mindenki megnyugodna. Azt kell ehhez elérni, hogy pontos adatok legyenek meg a személyről. Az átvilágítást azért támogatom, mert úgy látszik, igény van rá (itt a polfórumban is gyakran esik róla szó), biztos megnyugodnának a kedélyek, ha egyértelműen kiderülnének a dolgok.
Előzmény: Foti (91)
Foti Creative Commons License 2001.11.15 0 0 91
Hegedűs idecitálása Medgyessyről feltett azonos tartalmú kérdése miatt történt.
AZ egy aljas kérdés volt.
EZ (ami Mádl lukas életrajzáról szólt) érdeklődés és aggódás volt.

Előzmény: PAPEN (89)
armagnac Creative Commons License 2001.11.15 0 0 90
Dehogy üvöltözök. De nézz már rá higgadtan a történtekre:
- Mádl 10+ éve politikus, a múltja közismert, ráadásul, mint a közszféra örök alkalmazottja, minden napját megörökíti valamilyen dokumentum.
- Mádl az önéletrajzába felveszi az általa fontosnak vélt eseményeket - mivel idős ember, aki mögött a tudományban is karrier áll, szelektálnia kell.
- Kihagy 5 évet EGYIK önéletrajzából
- Jön valaki, aki tettetett naívsággal ezen 5 év kapcsán elkezdi feszegetni Mádl politikai becsületét, szájbarágósan elmagyarázva, hogy ő nem tudja, mi történt akkor (nem mintha nem járhatna utána, ill. dehogynem tudja), de akár arra is tudna következtetni, hogy pl. kollaboráns volt vagy ilyesmi, sőt.
- Sokaknak egyből a "homályos múltú Mádl" jelenik meg, a hozzászólásaidból kitűnik, hogy benned is a kétely volt erősebb, mint a bizalom.

Szerinted ez tisztességes játék?

Előzmény: Foti (85)
PAPEN Creative Commons License 2001.11.15 0 0 89
Az esetet nem ismerem (mármint Hegedűs ilyentén megnyilvánulásait), de merem állítani, hogy Mádl Ferencet nyugodtan vizsgálhatják keresztül-kasul, nem fognak semmiféle kompromittáló adatot találni.

Ezt persze sokan nem fogják elhinni, de sebaj.

Előzmény: Foti (88)
Foti Creative Commons License 2001.11.15 0 0 88
Ennek örülök.

Már csak azt kell elkerülni, hogy ez az Jézustagdó Hegedűs kérdést intézzen Mádl esetleges ügynöki múltjáról Demeter Ervinhez.

Előzmény: PAPEN (86)
PAPEN Creative Commons License 2001.11.15 0 0 87
Saintjust!
Ez egy gyöngyszem! Ilyen ferdítéseket, ilyen - már megbocsáss - ostobaságokat ritkán lehet olvasni itten.
Honnan veszed ezeket: "Egyébként Mádl tökéletesen megtestesíti azt a típust, ami ott sertepertél kormányunk és kinyújtott ökle, a Fidesz körül. "Alámerült, kibekkelt", néha szidta egy kicsit a kommunistákat családi körben, de azért, ha kapott valamit tőlük azt elfogadta, szóval elvolt."
Ne erőlködj, nem fogsz ilyen életrajzi dokumentumot találni.
Előzmény: saintjust (76)
PAPEN Creative Commons License 2001.11.15 0 0 86
Megerősítelek, a 2. válasz a helyes. Bátorkodom felhívni minden tisztelt érdeklődő (és ez fontos) figyelmét, hogy alant már megírtam, mit csinált az elnök úr abban az időben. Semmi különöset, úgyhogy a topic-ban feltett kérdésre mindenki remélhetőleg megnyugtató választ kapott.
Előzmény: Foti (84)
Foti Creative Commons License 2001.11.15 0 0 85
Üvöltöznöd akkor lenne értelme, ha gerinces Hegedűs Lóránthoz hasonlóan valaki megkérdezné a titokminisztert, nem- e volt-e Mádl elnök úr- e besúgó-e a kádári rendszerben ?

Ez aljas kérdés. Ezért lehet károgni.

Előzmény: armagnac (83)
Foti Creative Commons License 2001.11.15 0 0 84
Ne legyél hülye.
5 évről nem pedig egy tavaszi estéről 40 évvel ezelőtt.

Nem értem az indulatot.
1. alja ember volt ebben az időben. Akkor derüljön ki, köszönjünk el tőle. (REMÉLEM NEM EZ A HELYZET !)
2. nincs mit takargatni, 1xűen az ez életrajzi rész nem volt különösebben említésre méltó. (REMÉLEM EZ A HELYZET)

Előzmény: armagnac (83)
armagnac Creative Commons License 2001.11.15 0 0 83
Lényeg, hogy szvsz kérdezni igenis lehet, ez a szólásszabadság része. Nem azt kell kupán vágni, aki kérdez! Ha tiszteletlen hangon teszi fel a kérdést, akkor persze rendre kell utasítani.
Hát persze. Miért ne tehetnénk fel a kérdést, hogy Mádl 1971. január 6. napján éjjel 3 és 4 között hol volt? Ha nem tudja a választ, akkor maszatol, kerüli a az egyenes beszédet, tehát mi meg mondjuk azt feltételezzük, hogy lopni. De ha ez esetleg törvénybe ütközik, akkor mondjuk azt, hogy maszturbálni. Sőt, nem is kell senkit feltételezni semmit, csak szalagcímekben kérdéseket feltenni vkiről (nem zörög a haraszt). Persze, szólásszabadság van, mindenki akkora seggfej lehet, amekkora lenni akar. Nekem meg jogom van az ilyen kérdések után kifejteni a véleményem.
Előzmény: borzimorzi (81)
Foti Creative Commons License 2001.11.15 0 0 82
A Magyar Köztársaság Elnökéről beszélsz. Jó lenne nem elfelejteni.

Pontosan ezért kellene tudni a választ.
Méltóságának nem a rangjából hanem belőle kellene áradni.

Megjegyzem: Remélem, nincs vaj a fején, s az derül ki, tiszta.

De azt nem értem, hogy a kérdés felvetése miért probléma ?

Ha náci kontrentrációs tábort vezetett ez idő alatt, ha Tusek (tucsek) vérbíró jegyzője volt, ha hóhér, akkor aszondom illene lemondania.

Minden enyhébb esetben 1xűen csak a választ kellene tudni. És akkor ezt a kérdést le is lehetne zárni.

Előzmény: Törölt nick (15)
borzimorzi Creative Commons License 2001.11.15 0 0 81
Kedves Armagnac, szerintem a topic címe nem egy Mádl úrnak szóló kérdés, hanem egy róla szóló kérdés. Senki sem várja el, hogy a köztársasági elnök jöjjön ide a topicba és válaszoljon, bárki más is megadhatja a kért infót, nem? Ilyen alapon,, ha felmerül bennem, hogy vajon Mátyás király hány hónapos korában tanult meg járni és erről topicot nyitok, akkor szerinted magának az igazságos Mátyásnak kell válaszolnia?

Természetesen nem inszinuáltam. Az általad tőlem idézett sorokban csak a kort, annak hangulatát kívántam érzékeltetni. Nem tartom valószínűnek ugyanis, hogy akkoriban ugyanolyan könnyen lehetet útlevélhez és ösztöndíjhoz jutni, mint ma. Ugyanakkor az is lehet, hogy Mádl akkoriban már neves kutató volt és Kádárék imázsát rontotta volna, ha nem engedik ki pl. egy olyan külföldi professzor kérésére, aki mellesleg az ENSZ tanácsadója is. Könnyen lehet, hogy ilyen tényezők is szerepet játszottak, nem tudom.

Lényeg, hogy szvsz kérdezni igenis lehet, ez a szólásszabadság része. Nem azt kell kupán vágni, aki kérdez! Ha tiszteletlen hangon teszi fel a kérdést, akkor persze rendre kell utasítani. De a lnyeg az, hogy igenis jogunk van azokhoz az infókhoz, amelyek befolyásolhatják a legfőbb közjogi méltóság megítélését. Szerencsére ezúttal, akármi is volt a célja a kérdezőnek, Mádl úr hótisztán került ki a dologból. Ennek így is kell lennie, szvsz.

Csót:
b

Előzmény: armagnac (41)
borzimorzi Creative Commons License 2001.11.15 0 0 79
Kedves Galadriel, szvsz a kérdésfeltevéseket nem mindig kell időzítgetni és helyezgetni, mert azon nem sok múlik. S ha közérdekű infóra kérdeznek rá, akkor az fontosabb, mint valakinek az esetleges érzékenysége. Amint látod, azóta egyik topictársunk volt kedves felvilágosíani minket. Remélhetőleg nem lyukas tehát az életrajz. Ha úgy tetszik az árok üres. Ez jó.

Az igaz, hogy a jelen helyzetet kell kezelnünk, de ha ne adj' Isten, valami nagyon kakis dolog derülne ki egy közjogi méltóságról, akkor nem vagyok benne biztos, hogy ragaszkodni kell ahhoz, hogy még x évig, vagy akár csak egy napig is hivatalban maradjon. Szerencsére nem ez a helyzet. Nem hiányzik az EU csatlak előtt még egy ilyen botrány is.

Szvsz a "kurkászókat" az is akadályozhatta, hogy elég sokáig levajazott dolognak tűnt, hogy Torgyi lesz a köztársaság elnöke. Alternatív jelöltről sokáig szó se volt, illetve esélytelennek tekintették.

Amúgy pedig a közszereplők feddhetetlenségét fontosabbnak tartom az állandó, sokszor erőltetett tiszteletnél. Ha az utóbbi lenne a legfőbb, akkor sose lett volna Watergate... Ha valaki méltó a tiszteletre, az úgyis kiderül, akárhogy is akarja valaki besározni az illetőt, nem? Szvsz most az utóbbi történt és ez megnyugtató, nem?

Csót:
b

Előzmény: Törölt nick (40)
PAPEN Creative Commons License 2001.11.15 0 0 78
?
Előzmény: felpillantó küllő (55)
Lewinfiú Creative Commons License 2001.11.15 0 0 77
A xenofób, rasszista, gyűlöletkeltés ellen soxor kellett volna szólni. A demokratikus intézmények annulálása ellen soxor kellett volna szólni (ombudsmanók esete pl).

Nem azért kellett volna szólni, mintha ettől ez a korrupt hatalomgőzös társaság észbe kapott volna, hanem, mert így lett volna tisztességes.

Csak neked: a tisztesség egy polgári érték, nem mindig politikailag kiaknázható, pragmatikusan használható fogalom. Így a FIDESZ és a most uralgó klientúra számára általában nincs.

Előzmény: maffiavelli (73)
saintjust Creative Commons License 2001.11.15 0 0 76
Teljesen egyetértek geszthivel abban, amit leírt! Én ezt a véleményt tartom elképesztőnek:" Ha tortenetesen az derulne ki, hogy Madl annak idejen valoban elkotelezett hive volt annak a rendszernek, en ebben sem latok semmifele problemat. Vegulis, mint barki mastol, tole is el kell fogadni, hogy az evek soran valtozott a politikai meggyozodese. No de miert baj az ha ez esetleg kiderul??"
Azért kedves pógártárs, mert ilyen háttérrel bárki élheti ugyan az életét csendesen, de enyhén szólva is kínos, ha ugyanezzel az életúttal államfő az illető. Egyébként Mádl tökéletesen megtestesíti azt a típust, ami ott sertepertél kormányunk és kinyújtott ökle, a Fidesz körül. "Alámerült, kibekkelt", néha szidta egy kicsit a kommunistákat családi körben, de azért, ha kapott valamit tőlük azt elfogadta, szóval elvolt. Mondom, semmi gond ezzel, csak éppen nem elegáns utána a nép atyjának szerepében tündökölni.
Az viszont már vérlázító, hogy egy szava sincsen a politikai közbeszédben eluralkodó antiszemita fröcsögésre, az Országgyűlés Fidesz általi szétverésére és az egyéb undorító jelenségekre.
Ennyi.
óbester Creative Commons License 2001.11.15 0 0 75
Aggyonisten!

"Egyetéertek azokkal, akik ezt a topicot ostoba, sunyi kezdeményezésnek tartják. Értelmetlen dolog olyasmire célozni, ami súlyosan vádol egy embert (aki nem mellesleg ennek a köztársaságnak az elnöke) minden érdemi alap nélkül.
Szívesen elmondom (nem túl hízelgő) véleményemet Mádl Ferenc elnöki működéséről egy arra hivatott topicban, de nem szeretem, ha sunyi oldalvágásokkal támadják olyan módon, amilyet Göncz Árpád esetében is utáltam."

Tökéletesen így van. Természetesen Göncz államfői tevékenységét is lehetne kritizálni - az Aklkotmánybíróság is megtette ezt anno a médiaháború kapcsán.

óbester

Előzmény: francescosarde (38)
geszthi Creative Commons License 2001.11.15 0 0 74
Mar megtettem masutt is, de igazad van. Ezert nyitottam ra egy uj topikot.
Előzmény: PETUR (63)
maffiavelli Creative Commons License 2001.11.15 0 0 73
A "csomó" az nagyon sok. Kettőt, konkrétan. Plíz.
Előzmény: Lewinfiú (71)
Törölt nick Creative Commons License 2001.11.15 0 0 72
No, akkor mégiscsak beleszólok ;-)
Mindössze annyit, hogy lásd: 63
Előzmény: geszthi (60)
Lewinfiú Creative Commons License 2001.11.15 0 0 71
Eddig is volt egy csomó olyan ügy, ahol állást lehetett volna foglalni. Kussolt, lapított, asszisztált törvénytelenségekhez. Én eddig azt hittem, hogy szegény, beszari öregember, meg van félemlítve.
Most kiderült, hogy nem. Ennyi.
Előzmény: maffiavelli (48)
maffiavelli Creative Commons License 2001.11.15 0 0 68
Megnyugtató, hogy te nem inszinuáltál. Komolyan.
Beszéljünk akkor az érdemi részről.
Miután Alkotmányunk értelmében pártok jelölnek államfőt és azok is szavaznak róla, igen kevés az esélye annak, hogy ne párthoz kötődő ember legyen a köztársasági elnök. Eddigi (kettő) tapasztalataink alapján ennek az esélye nulla.
A még érdemibb részről: Mádl miniszter volt, Göncz az SZDSZ ügyvivője. Mádl egyesületi elnökként(!) kampányolt, Göncz köztársasági elnökként (!) kampányolt, amikor egy kampányfilmben szerepelt.
Ha van probléma, akkor komoly probléma van, ám a mérleg akkor sem áll egyensúlyban.
Előzmény: geszthi (60)
armagnac Creative Commons License 2001.11.15 0 0 67
A hiányzó 5 év nem jött be, akkor menjünk át általános Mádl fikázásba. Lehetőleg 40 sorban kenegessük vastagon, keverjük a szezont a fazonnal gyakran idézgetve a népszava-168óra-mancs szellemi bermudaháromszög szürkeállományának minden Mádl tárgyú bárgyú kitalációját. Érdemes, mert jól lehet így beszélgetni, partner se kell hozzá. Meg nem is lesz hozzá.
Előzmény: geszthi (60)
armagnac Creative Commons License 2001.11.15 0 0 66
Ó, hát persze, te nem célozgattál, pusztán megemlítetted, hogy hiányzik 5 éve. Arra nem is számíthattál, hogy követőid ki fogják tölteni (helyetted) azt az 5 évet!
És ugyan, meséld már el, hogy hol van a hatalom kiszolgálása Mádl pályafutásában! Mi köze van a nemzetközi magánjognak a szocializmushoz? Mivel szolgálta volna kevésbé a diktatúrát, mint a tudománnyal?!
Előzmény: geszthi (58)
armagnac Creative Commons License 2001.11.15 0 0 65
"a tv alelnökök kinevezési aláírásának alkotmányellenes megtagadása, "
Es itt hol az alkotmanyellenesseg, joga van hozza.

Háááááááááááááááát, az AB szerint "ésszerű határidőn belül" kellett volna aláírnia, ez szvsz nem 1,5 év, hanem max 1,5 hónap.
Előzmény: Derek (62)
armagnac Creative Commons License 2001.11.15 0 0 64
Alkotmányellenes viselkedésével
Nem ilyen természetű volt a politikai probléma vele. Fokozatosan veszített a hiteléből 10 év alatt. Keményen konfrontálódott az Antall- és Boross kormányokkal, Horn-Kuncze idején meg egyszerűen eltűnt. Csak néha jelent meg, bíztató és méltató szövegeket előadni. Pedig hát lett volna oka a szereplésre:(
Előzmény: PGuszti (61)
PETUR Creative Commons License 2001.11.14 0 0 63
geszti!

Ha neked, vagy bárkinek baja van Mádl-lal, ami a konkrét tevékenységét illeti, azt nyugodtan kritizáljad!

De a gyanusitgatást, az inszinuációt, a piszkálódást, legalább a köztársasági elnök irányában, hagyjuk meg mint módszert a T. jobboldalnak!

Előzmény: geszthi (60)
Derek Creative Commons License 2001.11.14 0 0 62
"Alkotmányellenes viselkedésével, amikor pl. a hadseregnek szeretett volna parancsolgatni"

Mivel az alkotmany szerint o a hadsereg foparancsnoka, tehat alkotmanyellenes, ha a seregnek utasitast ad , erdekes felfogas.

"a tv alelnökök kinevezési aláírásának alkotmányellenes megtagadása, "

Es itt hol az alkotmanyellenesseg, joga van hozza.

"Jellemző a bankárnak adott szégyenteljes amnesztia: "

Nem amnesztia hanem ,kegyelem ehhez is joga van, es ez is a hataskorehez tartozik es megcsak indokolnia sem kell. Ez a hataskore meg a 89- elotti elnoki tanacs elnokenek is megvolt.
Amnesztiat csak az orszaggyules adhat.

Előzmény: PGuszti (61)
PGuszti Creative Commons License 2001.11.14 0 0 61
Mádl Ferenc morálisan feddhetetlen ember, a hiányzó 5 év adatait is közölte az egyik hozzászóló ebben a topicban.

Gönczcel kapcsolatban: éppen ő volt az, aki kezdettől fogva pártpolitikai eszközzé silányította a köztársasági elnöki posztot. Alkotmányellenes viselkedésével, amikor pl. a hadseregnek szeretett volna parancsolgatni, a tv alelnökök kinevezési aláírásának alkotmányellenes megtagadása, igazi SZDSZ-es aktivistának mutatkozott.

Jellemző a bankárnak adott szégyenteljes amnesztia: az egész ballib összefogott, nehogy már a csaló bankár, aki már származása folytán is a büntethetetlenek kasztjához tartozik, börtönbe vonuljon. Itt Göncz saját önteltségének csapdájába esett.
Hála Istennek, Dávid Ibolya határozottan viselkedett.

Előzmény: geszthi (60)
geszthi Creative Commons License 2001.11.14 0 0 60
Ami ezt a reszet illeti a dolognak Galadriel, itt mar lenne vitam veled (hosszu lesz).

Igen amit leirsz igaz. Az is igaz, hogy nem kellene hogy ez legyen, hogy a koztrsasagi elnoki intezmeny valoban az egyseget teremtse meg.

Am ezzel mar nagyon elkestel, es en ebben pesszimista vagyok es ugy gondolom, hogy (es ebben nem Madl a hibas) vegleg vege.
Hulye pedla, de olyasmi mintha a tobbszori aktus es eroszak utan probalod a szuzet jatszani, meg ugy viselkedni, hogy te artatlan vagy.

Tekints vegig a rendszervaltas ota eltelt idoszakot!

Nezd meg azt a mocskot amit Goncz ellen hoztak. Aaa az nem volt fontos (Madl ellen nincs hasonlo se. Tudom most e topikban te is jottel ellenem, hogy mire celozgatok, de az nem igaz. De meg ha igaz lenne sincs egyensulyban azzal amit GA kapott).
Nezd meg, hogy allandoan, meg most is mennyire atkozzak, hogy milyen elfogult es nem fuggetlen volt.
Kozeleben nincs annak ami Madlnal van. (kormanytag, az polgari egyesulet elnoke, Orban mentora, sot meg kompanyolt is neki).
Nezd meg a Fidesznek koszonhetoen milyen olcso vasari alkudozassa alacsonyitottak a posztot(jeloles), hogy Torgyan "kiralycsinalo" gyuleset mar ne is emlitsuk ami a legszebb Rakosista idoket idezte.
Aztan nezd Goncz sorozatos megalazasat (Boross azonnali kituntetese Orban altal, David nem ellenjegyzese, Ader szora sem meltatasa a szavazaskor, a beiktatasi ceremonian ujra elojott kifutyulesek mind mind persze a nagy tisztelet a koztarsasagi elnoki intezmeny irant).

No ezek azok a jobbodali dolgok amik e posztot ertektelenne tettek, lealacsonyitottak holmi politikai jutalomma a tisztet.

Es most jon be Madl felelossege. Ugyanis meg innen is visszafordithatta volna az egeszet.

De azok utan, hogy milyen kirohanasokat meg nem engedett maganak a miep, es a fideszes kiszolgalo csapat magyar allapolgarok ellen egy szava nem volt Madlnak, csak amikor ilyen nagy felhajtas lett, hogy most mar csinalni kell valamit. Ezt tartod te a nemzet egysegenek?

Es akkor ezek utan te itt egy kerdesre vagy ilyen erzekeny?
Egyetlen egy szavaba kerult volna az 56-os kifutyuleskor, hogy ott az egyseget megteremtse, hogy ha az nincs legalabb a normalis viszonyt letrehozza. Nem tette.

No itt jon be az o egesz elmult rendszerbeli kiszolgalasa, "uldozese". Pont o szolhatna, hogy allitsuk mar le ezt a kommunistazo, meg ugynokoskodessel valo allando vagdalkozast jobboldlarol. Nem tette. Hat ezert erdekes a hianyzo 5 ev (nem mert pufajkas volt, hanem mert kiallhatna, hogy na most mar eleg, nezzetek en is kiszolgaltam azt a szar rendszert, mert.... En is felelos vagyok, szoval hagyjatok abba, vagy akkor tamadjatok engem is.) No ez koztarsasagi elnokhoz melto lenne.

Es hogy ez nem veletlen tole (ez szigoruan szvsz persze), az abbol az apro mellekes dologbol is latszik, hogy mint a Szechenyi emlekbizottsag elnoke, szinten nem volt egy arva szava sem az ellen a hazaarulozas ellen amit a jobboldal mengedett maganak, mert az ellenzek nem ajnarozza a Szent Koronat. Ugyanis Szechenyi meg annyira sem tette mint ok. Szoval ahogy a kirekesztendo, a konkret hazaarulassal vadolt magyar allampogarokat, ot sem vedte meg. Aztan majd ha ez az egesz meg mocskosabb lesz, akkor majd persze szettarja a kezet, hogy jaj...

Semmibe nem kerult volna ellene tennie. De nem volt fontos neki, mert akkor kedvencet kellett volna szintugy elitelnie (szvsz).

Előzmény: Törölt nick (40)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!