a megfontolás ebben az, hogy állítólag bölcs egyházpolitikával több hívőt lehet a boldogabb túlvilágra rángatni, mint egy semmitmondó mártírhalállal. A fő cél ugyanis a hívők dogmatikus tudatának megőrzése, egyházukhoz való hűség, ami - mint tudjuk - az egyetlen üdvözítő tény. A mártírhalál után pedig egy olyan bölcs és megfontolt pápa, mint XII. Pius, nem rudna politizálni, és ezáltal útként szolgálni a hívőknek a mennyországba.
Furák ezek a pápák...
Nem szeretnek mártírok lenni. Pedik sok a potenciális utód, nem köllene félni attul, hogy kihűlik a pápai trón, ha ő a Krisztusért - amennyiben odafajúltak volna a dolgok - életét adja. Micsoda erkölcsi nyereség lett volna... De ilyen nyereségért nem szokás áldozni. Amúgy meg igen jól tudnak "áldozni" (áldozópapok)
Ugyanakkor simán kikiáltanak mártirnak olyanokat is, akik közelébe nem jutottak a halálos ítéletnek (ld. pld. Mindszenthy bíboros - simán mártír. Nemsoká szentté avatják, mert azt hiszem, már a "boldog" stációba betették innét a fődről - ehe ő is a fődön van, azaz hogy a fődben, amennyiben hagyományos módon temették el.)
furák ezek a pápák....
Nem szeretnek mártírok lenni.
Szerintem XII. Pius a körülményekhez képest jól politizált, és semmilyen szempontból nem vádolható etikátlan magatartással. A pápának olyan, ma kevésbé hangoztatott vagy egyenesen elhallgatott reálpolitikai szempontok alapján kellett döntéseket hoznia, amelyek sok szempontból kizárták a hatékony fellépés lehetőségét a nácizmus ellen.
- a Szovjetúnió és a kommunizmus szerepe. Sokan megfeledkeznek arról, hogy az RK és más keresztény egyházak legfőbb ellensége a 20-as és 30-as években a kommunizmus volt, amely amellett hogy egyáltalán nem titkolta milyen sorsot szán a jövöben elfoglalandó európai országokban a kereszténységnek, saját területén számos intézkedéssel erről számot is adott (templomok lerombolása, papok kivégzése, hivők internálása szibériai munkatáborokba). Az olasz fasiszták és nácik ezzel szemben sem törvényekkel sem tettekkel nem léptek fel a keresztény egyházak ellen. A német náci ideológiában ugyan megfogalmazódott a keresztény egyházak jövőbeli szerepének a korlátozása, de ezt a reálpolitikában semmi nem támasztotta alá, sőt az SS-t leszámítva a hadseregben is maradt a papság szerepe változatlan. Nincs mit csodálkozni tehát azon, ha ebben a helyzetben a Vatikán a kommunizmust nagyobb ellenségnek érezhette, mint a fasizmust vagy a nácizmus. Hasonlóképpen értékelték a szituációt eleinte a nyugati demokráciák és az USA is.
- a spanyol polgárháború szélsőséges egyházellenes megnyilvánulásai. Sokat rontott egy lehetséges a nácizmus ellenes polgári fellépés esélyein (amelyet az egyházak is támogathattak volna) a köztársasági csapatok brutális keresztényellenes fellépése Spanyolországban (papok és apácák brutális kivégzése, értelmetlen rombolás). Miközben az európai és amerikai értelmiség teljes mértékben kiállt a köztársaságiak rémtettei mellett, ezzel a 30-as évek végére szertefoszlott az esélye annak, hogy az egyházakat is bevonják egy lehetséges antifasiszta szövetségbe. Ebben a helyzetben érthető, hogy a Vatikán akaratán kívül is kénytelen volt a Franco oldalán fellépő erőket támogatni. Vagy helyeselnie kellett volna saját papjainak a lemészárlását?
- nem kerülhetjük meg az európai zsidóság szerepét sem a kommunista mozgalmak (és így a kereszténység elleni terrorizmus) támogatásában, akkor sem, ha ezt ma már sokan próbálják történelmi szempontból tagadni. Egyszerűen tagadhatatlan tény, hogy a kommunista mozgalmak többsége az nyugati és amerikai gazdag zsidóság jelentős pénzügyi támogatása nélkül nem tudott volna fennmaradni vagy jelentéktelen szerepet töltött volna be. Egy egyház vezetőinek mindenképpen el kell(ett) gondolkoznia azon, hogy mennyire támogathatja a saját létét tettekkel és ideológiával veszélyeztetőket. Természetesen itt ne mossuk össze az üldözötteket a szélsőbaloldali terroristákkal, de ez utóbbiak sokat rontottak a zsidóság 2. vh. alatti helyzetén. A Vatikán számos alkalommal fellépett az üldözések ellen, de sokkal többet is tehetett volna, ha az európai baloldal a szélsőségesek elvtelen támogatása helyett mérsékeltebb politikát folytatott volna.
az csak szinte véletlen volt, hogy a te egyik beírásodra reflektálva raktam be ezt a rövidke könyvismertetést
számomra Pius viselkedésében talán nem is az a legelborzasztóbb, hogy a zsidóüldözés ellen nem emelte fel egyértelműen a szavát, hanem az, hogy a keresztények ellen elkövetett atrocitásokat sem "kommentálta" különféle megfontolásokból
... De ha a két cikk túl hosszú volna ;-) akkor a rövid válasz: igen. A felsőházban helyet foglaló katolikus és protestáns főpapok az első (1938, beterjesztője Darányi Kálmán miniszterelnök) és a második (1939, Imrédy Béla) zsidótörvényre fenntartásaikat hangoztatva, de igennel szavaztak, a harmadiknál (1941, Bárdossy László) az egyházi vezetők tartózkodtak.
Az egyházi személyek politikai szerepvállalásának tilalma tudtommal Magyarországon csak a békepapi mozgalom létrejötte óta él, annak kivédése volt a célja. Korábban volt rá lehetőség, hiszen például a háború utáni magyar országgyűlés elnöke 1946-1947-ig Varga Béla volt. Más országokban pedig szerintem a politikától való önkéntes tartózkodás ajánlott (lásd az egyház és az állam szétválasztása, ami a stabil demokráciákban evidens). Válsághelyzetekben, átmeneti időszakokban azonban elfordult már, hogy püspökök, érsekek fontos politikai szerepet játszottak, gondolok például Desmond Mpilo Tutu (Dél-Afrika), III. Makariosz (Ciprus), vagy Carlos Filipe Ximenes Belo (Kelet-Timor) tevékenységére.
Mit tudsz arrol a kerdesrol, hogy az egyhazak kepviseloi megszavaztak a zsido torvenyeket. Ez azert is furcsa szamomra, mert pl. a katolikus egyhazban van egy olyan torveny, hogy papok nem lehetnek parlamenti kepviselok. Persze, lehet, hogy ezt csak kesobb vezettek be. Egyaltalan, kik voltak akkor azok a katolikus papok, akik kepviselok is voltak egyben?
Szoval, mi az igazsag?
Ha már nekem címezted a hozzászólásodat, engedj meg néhány gondolatot. Amint láthattad, a korábbi beírásaimban sem mentegettem XII. Pius tevékenységét (gyengeségét, habozását, passzivitását, gyávaságát, nevezzük bárminek), most sem fogom. A véleményemet ismered. Azonban azt gondolom, hogy az igazság csak ritkán fekete vagy fehér, ezért fontos, hogy mindig több szempontot vizsgáljunk. Ha egy könyvnek "Hitler pápája" a címe, én legalábbis máshogyan, figyelmesebben, és nagyobb "gyanakvással" (jó értelemben) állok hozzá, mint ha az író nem mondott volna (a könyvesboltok polcain -- khm -- egyből feltűnő) ítéletet már a címben, hanem hagyta volna a tényeket magukért beszélni. Tehát még egyszer, nem a tényekkel akarok vitatkozni, hanem a képet tovább finomítani.
Én úgy látom, hogy Pacelli rendkívül tehetséges ember volt, kiváló diplomata, nem véletlenül választották pápává. Vitathatatlan, hogy kedvelte a németeket. Nem a nácikat, a németeket. Békeidőben talán az egyik legnagyobb modern pápa is lehetett volna. A háború azonban teljesen más viselkedést igényelt. Ahogy a [87]-ben írtam, a korszak értelmezéséhez szerintem az előzmények is szervesen hozzátartoznak, hiszen ha jól emlékszem, XI. Pius pápasága idején lett Mussolini olasz miniszterelnök (1922?), és Hitler birodalmi kancellár (1933). Mikor Hitler 1938-ban Rómába utazott, XI. Pius tüntetőleg elhagyta a várost, és bezáratta a Vatikáni Múzeumot, amit Hitler meg akart volna látogatni. Ha analógiát keresek, talán Winston Churchill és Neville Chamberlain brit miniszterelnökök állíthatóak (időrendben persze fordított) párba XI. és XII. Pius pápákkal. Chamberlain 'finom úriember' volt, tárgyalni, békülni akart, a konfrontáció elől kitérni ("appeasement"), bele is bukott. Pacelli -- erkölcsileg -- szintén.
A "Humani Generis Unitas" enciklikáról -- Te is írtad, és fontos kiemelni, hogy ez egy tervezet, egy piszkozat, ami végül XI. Pius halála miatt eredeti formájában nem jelent meg. Azonban XII. Pius 1939-es, "Summi Pontificatus" enciklikájában egyes részeit felhasználta. A szöveg angol, francia és német változata az enciklika elkészítését irányító John LaFarge amerikai jezsuita hagyatékával New York-ban (Jesuit Loyola Seminary, majd Woodstock College) volt fellelhető, majd a Georgetown Egyetemhez került, 1973-ban tették közzé. Az iratot XI. Pius kérésére és iránymutatása szerint LaFarge amerikai, Gustav Gundlach német, és Gustave Desbusquois francia jezsuiták készítették.
Az 1933-as német-szentszéki konkordátumról -- korábban leírtam, hogy véleményem szerint a lehető legrosszabbkor legitimálta a nácikat. A tárgyalásokkal Németország, Hitler nyilván azt remélte, hogy az egyházat a náci birodalomhoz kötheti. 1933-ban Franz von Papen alkancellár (és katolikus politikus) római látogatásakor javasolta a mielőbi megegyezést, de XI. Pius nem lelkesedett az ötletért. Azzal az érvvel, hogy az egyház a katolikus Centrumpárt "feláldozásával" akarta megmenteni németországi iskoláit és más intézményeit, szemben áll az, hogy Hitler néhány hónappal később a konkordátumtól függetlenül is el tudta távolítani a klérus tagjait a német politikából. XI. Pius valószínűleg úgy vélte, hogy a katolikus egyház érdekeinek védelmére egy politikai párt nem megfelelő (vagy legalábbis nem elsődleges) eszköz.
Kifejezetten az amerikai nyomásgyakorlással kapcsolatban -- szerintem fontos adalék, amit a [91]-ben is hangsúlyoztam, hogy XII. Pius ellenállásának oka az is lehetett, hogy egymással harcban álló felek, az egyik fajvédő állam szólította fel egy másik fajvédő állam elítélésére. Ugyanakkor XII. Pius -- nem a kifejezetten a nácikra és a fasisztákra vonatkoztatva, hanem általánosan -- kimondta, hogy "a rasszizmus elmélete és gyakorlata, amely különbséget tesz magasabb és alsóbb rendű fajok között, szembenáll a [Krisztusban való] egység kötelékével" ... "Hihetetlen, hogy egyes emberek még e tények fényében is fenntartják, hogy a rasszizmus ideológiája és gyakorlata független a katolikus tanítástól, a hittől és erkölcstől, filozófiától, és tisztán politikai ügy volna."
Pár éve jelent meg John Cornwell Hitler's Pope c. könyve, ami ezt a kérdést bogozza
A könyv érdekessége, hogy Cornwell eredetileg XII. Pius életrajzát akarta megírni, illetve tisztázni akarta őt és a Vatikánt, ill. a katolikus egyházat azok alól a vádak alól, amikkel a II. világháború folyamán tanusított hallgatása miatt illették. Ehhez gyűjtött dokumentumokat. Mint tiszteletben álló katolikus pap, szabadon kutathatott a vatikáni archivumban (főleg a "külügyi" iratanyagban, illetve betekintést nyert azokba az eskü alatt tett vallomásokba, melyek Pacelli kanonizációját voltak hivatva elősegíteni).
"1997-ben, kutatásaim vége felé járva ... egy erkölcsi sokk vett erőt rajtam. Az az anyag, amit összegyujtöttem Pacelli életérol nem a felmentést, hanem sokkal inkább egy vádemelést indokoltak."
Cornwell tüzetesen megvizsgálja Pacelli szerepét az 1930-as és 1940-es években. Pacelli pápai nunciusként szolgált Németországban, és egyik célja az volt, hogy "kiharcolja" a pápai autoritást a katolikus püspökök, a klérus és az egyszerű hívők fölött. Végső célja egy német-vatikáni konkordátum megkötése volt, ami megszilárdítja a vatikáni fennhatóságot. Ennek egyik ellenzője a Katolikus Centrumpárt volt, amelyik a 20-as években Németország második legerősebb pártja volt (a párt eredetileg a Bismarck-féle Kulturkampf ellen jött létre). A párt katolikus vezetői ellenezték, hogy a Vatikán növelje befolyását Németországban és sorozatban elutasították Pacelli "kérését", hogy ne lépjenek koalícióra a szociáldemokratákkal. Cornwell egyik súlyos vádpontja a Hitler által megkötött német-vatikáni konkordátumra vonatkozik, amit Pacelli még pápává választása előtt hozott tető alá. A konkordátum egyik "eredménye" az volt, hogy ellehetetlenítette a német Katolikus Centrumpártot, ami a nácizmus ellenfeleinek gyűjtőpártja lehetett volna. A konkordátum értelmében ugyanis az erősen náciellenes Katolikus Centrumpártot feloszlatták s a katolikusok ezáltal nem politizálhattak katolikusokként.
Cornwell idézi egy tervezett enciklika szövegét, amit "Humani Generis Unitas" címen még XI. Pius adott volna ki, s amiben tiltakozott az erosödő antiszemitizmus ellen. A szövegtervezetet, melyet nemrég fedeztek fel a vatikáni archivumban, három jezsuita tudós fogalmazta meg. S habár a szöveg nem mentes némi egyházi antijudaizmustól, mégis világosan kikel a nácik zsidóellenessége ellen. Az enciklikát 1938-ban ismertették a római jezsuitákkal, de azok inkább elrejtették a Vatikán titkos archivumában attól való félelmükben, hogy magukra haragítják a nácikat.
Ugyancsak súlyos vád XII. Pius ellen, hogy nem tiltakozott a közismerten katolikus Lengyelországban elkövetett német atrocitások ellen.
Cornwell azt is XII. Pius szemére veti, hogy támogatta a horvát katolikus nacionalizmust. Példaként említi a pápa hallgatását azt követően, hogy a Pavelic-kormány módszeresen gyilkolta az ugyancsak keresztény ortodox szerbeket (egyes becslések szerint az usztasák 487,000 szerbet gyilkoltak meg, továbbá 27,000 cigányt és 30,000 zsidót). XII. Pius tudott mindezekről - hallgatása valószínűleg annak tudható be, hogy Horvátországot afféle katolikus hídfőállásnak tekintette.
Pacellit 1939-ben választották pápává. Sohasem ítélte el nyíltan a nácik antiszemitizmusát. Sohasem emelte fel szavát a "végső megoldás" ellen, habár egyike volt azoknak, akik először értesültek arról, mit is jelent ez valójában. A Vatikánba akkreditált brit, amerikai és francia képviselők többször is megpróbálták elérni, hogy a pápa ítélje el a deportálásokat és a náci atrocitásokat. 1942 szeptemberében Roosevelt elnök személyes küldötte révén próbálta elérni - hasztalanul -, hogy a pápa végre "mondjon valamit". Semmit sem tett a katolikus hitre tért zsidók érdekében sem.
1943. október 16-án mintegy 1200 római zsidót deportáltak Auschwitzba, ahol többségüket elgázosították . XII. Pius ekkor sem emelte fel a szavát, holott a római német nagykövet (!) könyörgött a Vatikánnak, hogy tiltakozzon. (Ekkor Mussolinit már elkergették Rómából - s már csak Észak-Olaszországban volt némi hatalma.) Cornwell szerint az amerikai ügyvivő, Harold Tittmann aznap felkereste XII. Piust, aki nem volt hajlandó szót emelni a deportáltakért, s még azután sem tett semmit, miután különböző egyházi tiszviselők is erre kérték.
A korrekt velemenyed mellett azert tortenelmi konkretumokat is irtal. (Mas kerdes, hogy ha valahol olvasunk valamit, az mennyire igaz es hiteles - de ez egy mas tema). Ilyesmire gondoltam a topic nyitasakor.
Meg egyszer koszonom.
Kedves Prowl és Györgyi,
Köszönöm az elismerést, de mindössze csak annyi történt, hogy leírtam, amit gondolok... :-)))
Excusat és mások kritikájában nem provokációt, hanem a jobbítás őszinte szándékát látom, és örülök, hogy nem csalódtam.
Azt hiszem, most vagyunk megajándékozva egy katolikus részéről először itt a fórumon (bocsánat, ha volt ilyen és én nem vettem észre) olyan nyilatkozattal, amely nem kívülről (v. ha úgy tetszik: felülről) irányított, v. erősen annak befolyása alatt történt.
Régóta vágytam már arra, hogy mind amellett, hogy valaki - megmaradva a saját elkötelezettsége mellett - mégis szabadon, és világos látással megfogalmazza és ki is nyilatkoztatja meglátásait, ismereteit és véleményét.
Nem maga a hibáztatás a szép és értékes ebben a számomra, hanem a pártatlanság, a tisztánlátás, az, hogy van annyi értéke az ember szabad szellemének és értelmességének és ítélőképességének maga a nyilatkozó számára, hogy azt nem adja el egy pártosságért.
Tegnap -- odaát, a való életben -- kissé meg voltam zuhanva; elnézését kérem az érzékenykedésem miatt. Magánéletileg jelenleg éppen gyengeségben és gyávaságban jeleskedem... de ez itt mellékes. Nagyon köszönöm a tisztázó válaszát. :-)
Katolikus vagyok, a katolikus egyház minden bűne az én bűnöm is. Teljesen igaza van abban, magam is tapasztalom, hogy a "civilizációs máz" alatt valóban ott van sok helyütt az antiszemitizmus; magukat igaz kereszténynek valló ismerőseim vígan zsidóznak (cigányoznak, buziznak, stb.). És nem tudatlan, hanem diplomás, vagy arra készülő emberek. Számontartják és felemlegetik püspökeik, politikusok, tudósok, színészek, és a sarki fűszeres állítólagos származását. Az ilyesfajta szalonzsidózás pedig, gerinctelensége miatt különösen irritál és elkeserít. Néha ki tudom védeni azzal, hogy "de én is cigány (zsidó, buzi, stb.) vagyok", tessék, b***meg, mondd ki újra, mondd bele a szemembe, te szarházi, ha mered -- néha pedig nem.
Ezek szerint - legjobb szándékom, és minden igyekezetem ellenére - túlzásba vittem, amit jobb híján "hűvös tartózkodás" névvel illetett. Sajnálnám, ha azzal a rossz szájízzel fejeződne be a párbeszédünk, hogy "elbeszélgettünk egymás mellett" - a magam részéről hangsúlyozottan az ellenkező véleményen vagyok, és kifejezetten élveztem, hogy érdemi, tényekre alapozott, témára koncentrált válaszait olvashattam. Nem utolsósorban éppen azért, mert vette a fáradságot a téma komolyságához illő figyelmességel megfogalmazni a gondolatait - üdítő ellentétben a hozzászólások többségével, amelyek alig-alig emelkednek az alpári vádaskodás színvonaláig, ha, egyáltalán...
Távol álljon tőlem a magyarázkodás szándéka - sem okom, sem szükségem nincs rá, sem nekem, sem önnek -, de éppen a párbeszéd komolyságának tudomásulvétele jeleként, engedje meg hogy kicsit megpróbáljam körülírni a joggal tartózkodónak nevezhető magánvéleményemet.
Véleményem szerint, legalábbis a számomra, nehezen fogadható el a Vatikán viselkedése, ha a Vatikán viselkedésének eredménye nehezen, vagy egyáltalán nem fogadható el.
Pontosan Vatikán eredményessége a zsidóüldözésben (ha tetszik, eredménytelensége a zsidóüldözés felszámolásában) - a múltban ugyanúgy mint mainapság - teszi kérdésessé a számomra a Vatikán álláspontjának értelmét. Mintha teljesen mindegy lenne - a Vatikán álláspontja változott az idők során, ennek megfelelően, sok kérdésben a hívők álláspontja is változott az idők során. A szemet szúró kivétel - mindegy hogy mit tanít vagy mond Vatikán, a zsidóüldözéssel szemben - szemmel láthatólag - tehetetlen, a hívők álláspontja marad, az általános civilizációs máz jobban-rosszabbul takarja - már, ahol...
Minden más kérdésben - legalábbis nagyon sok más kérdésben -, a Vatikán sikerrel érvényesítette/érvényesíti a hívők feletti befolyását, csak a zsidóüldözés megszüntetésében eredménytelen. Szemmel láthatóan - vagy látszólagosan?
Magánvéleményem: kérdéses a számomra a Vatikán e fenti "témaspecifikus" eredménytelensége. Rosszabb hangulatomban hihetetlennek, elképzelhetetlennek, megmagyarázhatatlannak nevezném... Negatív hozzáállással - színtiszta látszatnak érezném -, a szónoklat változik, hogy az üzenet maradhasson...
Tudom, ott van persze egy lehetséges további válasz - amit a világ jelentős része hangoztat -, no persze, mert a zsidók olyanok, hogy nem lehet őket nem gyűlölni. Természetesen. A zsidóüldözés oka a zsidó. Hát persze. Valamint a válás oka a házasság. Így van. Ésatöbbi, ésatöbbi...
Tisztelettel,
_excusat_
P.S. - elnézést Vatikán "megszemélyesítéséért" - a fogalmazás könnyebbsége végett tettem, nem iróniából vagy a megbántás szándékával...
> "Értem, elfogadom az ön (a Vatikán) álláspontját, érvelését - fenntartva természetesen a magánvéleményemet.
>
> Örültem a találkozásnak, ha szabad így kifejezni magam."
Ezek szerint jól érzékeltem az Ön korábbi válaszában [88] is a -- minek is nevezzem -- hűvös tartózkodást... :-) Ha azt írom, hogy XII. Pius pápa lavírozgatása erkölcsileg védhetetlen, akkor a Vatikán szócsöve vagyok? :-O Hogy elkövettek-e bűnöket az egyház tagjai, az egyház vezetői, cselekedettel vagy mulasztással a II. Világháborúban? Nyilván igen. Hozzájárult-e az egyházon belüli antiszemitizmus az állami szintű, hivatalos ideológiává váló gyilkos antiszemitizmus elszabadulásához? Nyilván igen. A bűnösöket, a megalkuvókat, a gyengéket és a gyávákat nem menti az sem, ha felsoroltatnak az akkor zsidókat bújtató keresztények, köztük a jelenlegi pápa [1]; vagy Szt. Maximilian Kolbe [2] és mások. Én a magam részéről azt vallom, bár ehhez nem kell sok ész, hogy egy emberi faj van; hogy az emberek származási, "faji", (nemi, nyelvi, vallási, politikai, szexuális, stb.) alapon történő bármilyen megkülönböztetése (például az antiszemitizmusból fakadó numerus clausus), mesterséges elkülönítése (pl. apartheid), vagy -- még leírni is hátborzongató -- módszeres kiirtása (pl. a Holocaust) bűn: ellentétes az egyetemes emberi értékekkel, a hitbeli meggyőződésemmel, és a politikai nézeteimmel. Sajnálom, hogy elbeszéltünk egymás mellett; a korábbi hozzászólásaimban legjobb szándékom szerint megpróbáltam a lassan zsidózásba forduló vita eredeti témájához némi adalékkal szolgálni.
Kicsit szét vagyok esve; elnézést, ha a válaszom kicsit nyakatekert lesz. A pápa, a "hivatalos Vatikán", konkrétan XI. Pius egyértelműen elítélte a nácikat (és a fasiszta, kommunista rendszereket is) enciklikáiban és más megnyilatkozásaiban. Tehát arra a kérdésre, hogy kijelentette-e a Vatikán, hogy a nácizmus bűn, a válasz igen.
Azonban utóda, XII. Pius, ahogy lejjebb írtam [87], a lengyelek elleni agresszióra, a Németalföld lerohanására nem reagált. Néma maradt akkor, amikor szólnia kellett volna, és olyan megnyilatkozásokat tett, ami súlyos aránytévesztésre vallott: elítélte egy "kis nép" (a finnek) elleni (szovjet) agressziót, de a fajvédő rendszerekkel szemben vonakodott felemelni a szavát. A német városok szövetséges bombázásakor hallatta a hangját, amikor a németek Angliát támadták, nem.
A véleményem az, hogy - bár saját szemével látta felemelkedni a fajvédő rezsimeket, és ismernie kellett törekvéseiket - "vétkesek közt cinkos, aki néma". XII. Pius viselkedését - talán nem nagy butaság - a korabeli magyar politikához lehetne hasonlítani abban, hogy míg látszólag engedményeket tett, a háttérben próbálta menteni a menthetőt. Azzal, hogy elkerülte az összeütközést, az egyház (szervezete) megmaradt, és amennyire lehetett, segíteni is tudott. Az ember persze nem nagyon ugrálhat, ha van mit veszítenie, és a Vatikán küszöbén ott a Gestapo... De ez a békítgető politika egyételműen csődbe vezetett: a nácik előbb vagy utóbb, de megkapták, amit akartak, a Vatikán (és Magyarország, és Svájc) pedig hordhatja az elvtelen vazallus, a hallgatással segítő cinkos bélyegét.
XII. Pius habozását szerintem még egy szemponttal lehet magyarázni. A faji megkülönböztetés nyílt, újbóli elítélésével a pápa elveszíteni vélhette azt a lehetséges szövetségesét, amely az Európában előretörő, a (zsidó-keresztény, művelt, stb.) Nyugatra, mint ideálra nézve ugyanolyan veszélyes szovjeteket megállíthatta: az Egyesült Államokat. Amerikában akkor még létezett a feketék faji alapú, intézményesített elkülönítése, a hadseregben és az állami intézményekben.
> "Egyáltalán: mi akadályozta meg Vatikánt abban, hogy visszavonja a morális támogatását az aktívan náci tanításokat gyakorló 'katolikus' hívektől, megtagadva tőlük a feloldozást, esetleg ki is közösítve őket?" Erre két válasz is van. Egyrészt, mint írtam, XI. Pius félreérthetetlenül kimondta, hogy az emberek faji alapú megkülönböztetése eretnekség. Aki eretnek, önmagát közösíti ki automatikusan az egyházból. Másrészt, tudtommal, amikor az "aktívan náci tanítást gyakorló 'katolikus' hívek" féktelen antiszemitizmusa odáig jutott, hogy választaniuk kellett a zsidó Jézus illetve a 'tiszta faj' tanításai között, inkább elfordultak a kereszténységtől, és az ógermán hagyományokhoz meg az okkultizmushoz nyúltak ideológiai (ön)igazolásért.
Szóval nehéz, nagyon nehéz. Nem tudnám megmondani, őszintén szólva, hogy én, vagy bármelyikünk hogyan viselkedett volna akkor, hogy vajon sikerült volna embernek maradni az embertelenség tombolása közepette.
A kérdés NEM az aktívan náci tanításokat gyakorló 'katolikus' hívek darabszámára, abc-sorrendben nyilvántartott névsorára vonatkozik. Még csak nem is ezeknek az egyéneknek a létezésére (vagy nemlétezésére).
A kérdés arra vonatkozott, hogy a Vatikán miért nem használta a rendelkezésére álló(egyházi) eszközöket annak kifejezésére, hogy nem támogatja morálisan az aktívan náci tanításokat gyakorló 'katolikus' híveket.
Ha egyáltalában nem lettek volna ilyenek - nos, nem lett volna kiktől megvonni a morális támogatás. Ha lettek volna ilyenek, akkor megláttuk volna, hogy hogy vannak meg jól-rosszul a morális támogatás nélkül.
Ami a fontos: Vatikán - mint a hivatalos katolikus morál megtestesítője és hivatalos képviselője az egész világmindenség számára - kijelölhetett volna egy morális határt, amit túllépni ellentétes a hivatalosan elfogadott katolikus morállal.
Pl. aki több feleséggel kíván házasságot kötni, hiába szeretné katolikusnak tekinteni önmagát, legnagyobb sajnálatára a katolikus egyház nem hajlandó őt elfogadni katolikusként (ez csupán egy durva illusztráció). Ettől függetlenül lehet több felesége - a katolikus egyház kebelén kívül. Esetleg titokban. De semmiképpen nem lehet a katolikus egyház morális támogatásával...
Rendben?
Tisztelettel,
_excusat_
P.S. - sem a te, sem bárki vallásos érzületét nem kívántam megbántani az alkalmazott illusztrációval (bigámia) - továbbá nem vagyok mormon térítő sem - tehát nem érdemes megbántódni vagy megsértődni - előre is elnézést kérek. Most.
Kik voltak azok a nacik, akik gyakorlo katolikusok is voltak (mondjuk heti rendszeresseggel jartak templomba)? Amennyiben valaki nem gyakorolja a hitet (mondjuk csak megkereszteltek, es tobbet nem jar templomba), az egyhaz nem kozositi ki. Ugy tudom, hogy kikozosites csak eretneksegek hirdeteseert jar.
Ez a kikozosites egyaltalan nem altalanos gyakorlata az egyhaznak.
Köszönöm szépen a válaszát - hangsúlyozva, hogy megtiszteltetésként értékelem a figyelmesen dokumentált, történelmi perspektívát nyújtó érvelését. Messzemenőkig egyetértek a konklúziójával is - különösképpen azzal, hogy az 'utólagos okosság' veszélyével számolva fogalmazta meg. Tökéletesen foglalta össze az ADSS (hivatkozás lent) álláspontját, összegzését.
Mivel a Holocaust kapcsán számos - súlyos felelősséget feszegető -kérdés megválaszolatlan az ADSS által, szándékosan fogalmaztam meg az eredetileg kapcsolódó "nyitó" kérdésemet:
Egyáltalán: mi akadályozta meg Vatikánt abban, hogy visszavonja a morális támogatását az aktívan náci tanításokat gyakorló 'katolikus' hívektől, megtagadva tőlük a feloldozást, esetleg ki is közösítve őket?
Ha jól értettem álláspontját, akkor erre a kérdésre MÁR értelmes (érvényes) választ kaptam - nyilvánvalóan a politikai konfrontáció súlyával/következményeivel járó lépésnek tekintette Vatikán, ezért nem is élt ezzel az eszközzel.
Esetleg elképzelhető e fent vázolt "implicit" választól eltérő - mai - értékelés/értelmezés?
Tisztelettel,
_excusat_
[ADSS] "Actes et documents du Saint-Siege relatifs a la seconde guerre mondiale", szerkesztette P. BLET - A. MARTINI - R. A. GRAHAM (a harmadik kötettől) - B. SCHNEIDER, Citta del Vaticano, Libreria Editrice Vaticana, 11 kötet 12 részben (2 részből áll a 3. kötet), 1965-81.
Hozzáférhető:'Actes et Documents du Saint Siege relatifs a la seconde guerre mondiale'
http://www.amazon.com/exec/obidos/tg/stores/detail/-/books/0809105039/similarities/104-3457928-8887102
Pius XII and the Second World War : According to the Archives of the Vatican
by Pierre Blet, Lawerence J. Johnson (Translator), Lawrence J. Johnson (Translator)
> Miért nem jutott el a Vatikán odáig sem, hogy kijelentse: a nácizmus erkölcsi bűn, ezért a nácizmus tanainak követése anti-katolikus?
Nem vagyok (egyház)történész, elnézést kérek az esetleges pontatlanságaimért, de szerintem ha a Vatikánnak a II. világháborúban betöltött szerepét nézzük, gyakorlatilag két pápa tevékenységét kell közelebbről megvizsgálni. Achille Ratti, a későbbi XI. Pius 1857-ben született. Néhány évi plébániai munka után lett egyházi könyvtárak (Milánó, Vatikán) vezetője, majd XV. Benedek pápa megbízásából 1918-tól apostoli vizitátor, később nuncius Lengyelországban. 1921-ben Milánó bíboros-érseke lesz, majd néhány hónapra rá pápa (1921-1939). Az ő pápasága alatt, az olasz állammal 1929-ben kötött Lateráni Egyezménnyel született meg a mai Vatikánváros: miután az egyesült olasz királyság 1870-ben magába olvasztotta az Egyházi Államot, évekig tartó tárgyalás eredményeképp jött létre a jelenlegi törpeállam, a Szentszék függetlenségét kifejező földrajzi fikció. Utódja, XII. Pius, azaz Eugenio Pacelli 1876-ban született, a vatikáni Államtitkárságon diplomáciai karriert futott be. 1917-1929 között Németországban (Münchenben, majd Berlinben) apostoli nuncius, 1929-től bíboros államtitkár. Pápasága 1939-1958-ig tartott.
A két "háborús pápa" között jól látható vérmérsékletbeli különbség volt: XII. Pius visszafogott, diplomatikus, míg elődje harcosabban reagált a kihívásokra, kevésbé fontolgatva a lehetséges következményeket. Mindazonáltal kiegészítették egymást: 1929 és 1939 között az egyházi hierarchia két legmagasabb fokán (pápa és államtitkára) együtt vezették a katolikus egyházat. Ebben az időszakban született meg az a három pápai enciklika, amelyben XI. Pius az I. világháború utáni káoszból felemelkedő totális rendszereket elítélte:
1931: Non abbiamo bisogno - az olasz fasizmus elleni,
1937: Mit brennender Sorge - a náci Németországot elítélő,
1937: Divini Redemptoris - a szovjet rendszer, a kommunizmus ellen szóló pápai enciklikák. A szokástól eltérően az első két irat nem latinul, hanem a címzettek nyelvén született. Ezek mellett elkészült XI. Pius "Humani Generis Unitas" (Az emberi faj egysége) kezdetű, a rasszizmus és az antiszemitizmus ellen írt enciklikája, de az a pápa halála miatt már nem jelent meg. XI. Pius szereplései alkalmával, 1937-38-ban többször kijelentette, hogy a faji megkülönböztetés, az antiszemitizmus eretnekség; felemelte a szavát Mussolini 1938-as, az "olasz árjáknak" ún. "más fajokbéliekkel" :-((( való házasságát tiltó rendelkezése miatt, valamint elítélte az Anschluss-t üdvözlő osztrák püspököket. Galeazzo Ciano olasz külügyminiszter, Mussolini veje elítélte a pápát annak "antirasszista", a katolikus egyház egyetemességét hangsúlyozó megnyilvánulásai miatt.
XII. Pius e támában egy enciklikát adott ki:
1939: Summi Pontificatus - az emberi társadalom egységéről. Ezek azok a hivatalos megnyilatkozások, amelyeket hiányoltál. :-)
Ami viszont tény, és a XII. Pius, valamint a Szentszék "hallgatása" miatti felháborodás nyilvánvaló gyökere:
1. A Szentszék és az olasz állam között 1929-ben kötött szerződés, a viszonyokat rendezni szánt konkordátum (bár a fasiszta rendszert később a pápa elítéli);
2. A Szentszék és a náci Németország között 1933-ban kötött konkordátum (amit bár a németek semmibe sem vettek, mégis a legrosszabbkor 'legitimálta' a náci rezsimet);
3. 1939. augusztusában XII. Pius rádióbeszédében a Szentszék semlegességét jelenti be;
4. XII. Pius nem ítélte el Lengyelország lerohanását, sem Belgium, Hollandia és Luxemburg megszállását; a totalitárius rendszereket csak általánosságban támadta.
Utólag okosnak lenni könnyű persze. XII. Pius óvatosan és diplomatikusan próbált viselkedni a nácikkal szemben, a tömegmészárlást, agressziót elítélő nyilatkozatot nem tett. Ez a gyilkos őrülettel szemben "semlegesnek maradni" elv, az óvatos lavírozás erkölcsileg egyértelműen védhetetlen. Azt, hogy mi történt volna, ha ő is, újra felemeli a szavát, ha vállalja a konfrontációt, s hogy az áldozatok számát ez csökkentette vagy növelte volna, sosem tudjuk meg.
Mellesleg, tudja-e valamelyikőtök, hogy kiközösítették-e Hitlert a Római Katolikus Egyház kebeléből?
Egyáltalán: mi akadályozta meg Vatikánt abban, hogy visszavonja a morális támogatását az aktívan náci tanításokat gyakorló 'katolikus' hívektől, megtagadva tőlük a feloldozást, esetleg ki is közösítve őket? Miért nem jutott el a Vatikán odáig sem, hogy kijelentse: a nácizmus erkölcsi bűn, ezért a nácizmus tanainak követése anti-katolikus?
Nézd meg azt a levelet, amelyre az válasz volt... (Segítek: azt írták, hogy a cionisták többet tehettek volna, mint a katolikusok.) Arra volt ez válasz. Véleményemet tartom: hogyan tehettek volna akár csak annyit is, amikor Európában nem volt hasonló anyagi, ingatlan és ember-bázisuk? Emellett azt is tartom (továbbra is), hogy a II. VH-t megelőző többszáz év _hivatalos_ katolikus teológiája meglehetősen antiszemita (vagy antijúdeista), így azok a katolikusok, akik zsidókat mentettek (szerencsére nem kevesen, de százalékosan mindenképpen a nagyon kisebbség), azok a hivatalos teológia _ellenére_ tették, és nem _azért_.
Sorry, kedves Don, hogy beleszólok:
Hol láttál tőlem levezetést, amelynek az volt a vége, hogy: _tehát_ a katolikusok többet tehettek volna.
Hát... ez eléggé olyan volt:
(81)SZerinted minden faluban volt templomuk (mint a katolikusoknak)? Szerinted minden nagyobb városban volt püspökségük (mint a katolikusoknak)? Szerinted volt egy egzakt módon, jól meghatározható fejük, akinek a szava mintha "I"-től jött volna (mint a katolikusoknak)? Szerinted minden egyes európai államban ingatlanok ezreivel rendelkeztek (mint a katolikusok)? Szerinted minden egyes államtól kaptak egyházi adót (mint a katolikusok)?
Többedszerre visszaolvasva is bizony lehet úgy is érteni, ahogy -exerint- Te nem is gondoltad...
.OFF: a zsidó szervezetek a probléma kisebbítésével és a menekülők befogadásának nem kellő támogatásával (olykor kifejezett ellenzésével) voltak aktív cselekvők. Sajnos.
.ON:
A Vatikán, mint diplomáciai központ a háttérben sokat tett az embermentésért. Valóban hibának tűnik, hogy nagy nyilvánosság előtt nem tett többet. Azt kockáztatta, hogy Hitlerék nekiesnek a katolikusoknak is. Ez Németországban egy reális kockázat volt, mert ott a RKE keményen kisebbségben volt. További kockázat volt, hogy a határozottabb fellépés után még annyit sem tehetnek, mint előtte.
Ezeket (is) mérlegelte a Vatikán.