Lévén szó református keresztelőről, nem vagyok illetékes, mivel én katolikus pap volnék.
A mi részünkről az a döntő, hogy legalább az egyik szülő kérje. Keresztszülőként nem fogadnánk el megkereszteletlent, de hivatalos tanúként igen. Ez azt jelenti, hogy tudomásul vesszük, hogy az illető kifejezetten azért van ott, hogy tanúsítsa, hogy a keresztelés megtörtént. Ha bármilyen okból (pl. bombázás miatt) megsemmisül a templomi anyakönyv, akkor ez bizony fontos, másrészt fontos azért is, mert az anyakönyvi rendszer logikailag osztott adatbázis: csak akkor találjuk meg egy gyermek anyakönyvi bejegyzését, ha a szülők/keresztszülők/bárki más pontosan tudja, melyik templomban történt a keresztelés.
Keresztszülőnek katolikus felfogás szerint feladata a gyermek hitre nevelését támogatni, ami egy megkereszteletlen esetében elég komolytalan ötlet.
Nem is az, hogy ellenérzésem van, csak nem érzem őszintének a részemről. Egyszer elkísértem páromat és anyósomat Istentiszteletre,ahol döbbentem egyet azon, hogy állítólag a református a leg "puritánabb" vagyis "anyagiatlanabb" vallás, és kifelé menet a pap állt a persely mellett, és pénzbedobás után kezet fogott az emberekkel. Mintha ellenőrizné, ki mit dob be. Na, ez elég zavaros lett, remélem, azért a lényeg kivehető.
Már több mint 15 éve hazasodtunk össze a férjemmel. Nem templomban. 5 gyermekünk van ( no meg plusz egy ajándék, aki nem kellett a szüleinek) és nincsenek megkeresztelve. Erre nem vagyok büske, de oka van. Azt hiszem hívő emberek vagyunk, de nem olyan igaziak, csak olyanok, akik azt hiszem a földalá sülyednének Isten szine elött, mert volna okunk rá. Persze emberként beleférünk a jó emberek körébe, de ez csak az emberi szféra.
Amikor házaságot kötötünk azt mondtuk, hogy nemvagyunk annyira biztosak a dolgunkban, hogy erre Isten elött esküdt is tegyünk, mert ha nem igyekszünk mindenekfelett, akkor hazudtunk annak, aki átlátot rajtunk mindig is.
Mostanában szokta mondoatni a férjem, hogy házasodjunk össze templombanis, mert most már ugy érzi, hogy igazat mond Istennek akkor, ha azt igéri, hogy vigyáz a házaság egységére. Most jutotunk el odáig, hogy azt mondjuk, hogy hisszük, hogy a házaság is szentség.
A kerezstelöre hasonló okoból nem került sor. Azt igérhetjük csak, hogy igyekszünk igazán emberséges jó embereket nevelni, de azt nem, hogy Istenben gyökerező keresztéy emberré tudjuk őket nevelni, mert hát magunkra sem tudnk vigyázni.
Tulajdnképpen négy gyermekünknél ez nem is okoz különösebb lelkifurdalást nekem. Olya gyermekek, mint minden más gyermek. Aranyosak, kedvesek, néha rosszak, s van hogy nem is törekszenek a jóra, mert jól esik rossznak lenni.... Nem igazán foglalkoznak Isten dolgaival, mint a legtöbb gyermek.
Van viszont egy 8 éves fiacském, aki más, aki hisz, aki szeretné, ha megkeresztelnénk. Ő olyan furcsa kisember. Amióta beszélni tud, beszél a hitéről. Neki olyan természetesen Istentől származok a dolgok, nincs benne kételkedés. Amikor meghaltak közeli családtagjaink, Ő nem keseget, mert mint mondta a válasz Istennél van, s akkor ez bizonyára igy jó. Bátyám halála után az akkor még ovis csak annyit mondot nekünk, hogy a boldogsághoz 3 dolog kell: gyönyörködni Istenben, emlékezni azokra kiket szerettünk, s szeretni azokat, akikkel együt lehetünk.
Amikor velem jön haza a suliból, akkor be kell vele menni a katolikus templomba és olyankor vagy félórán át térdepel és imádkozik. Néha mondja, hogy el kéne hozni a társait is, mivelaz imádság megtisztit a rosszaságtól. Tavasszal mondta, hogy jó volna megkeresztekedni, mert akkor bizonyára bölcsebb volna az Isten dolgaiban is. ( éves csak, s olyan szinte abnormálisan komolyok mindenben, hogy lelkiismeretfurdalásom van néha miatta, mert nem tudom lehetek e rossz keresztény akkor, ha ebben gátolom őt abban, hogy ha nem is a nagy szentek szintjén, de szenté váljon.
Ezt persze nem oly egyszerü elmagyarázni...
csabi azt szokta mondani, hogy az Istennek célja van mindenki életével, s nekünk az a dolgunk s taláén az a legnehezebb, hogy megismerjük ezt a célt, mivel erre a választ csak Isten tudja, ezért kötelességünk figyelni rá. Csabi hisz abban, hogy Isten tőle komoly dolgot vár el, amiért például nagyon jól kell tanulnia. Talán misszios lesz, vagy orvs, környezetvédő feltaláló, és Isten hirnöke, aki aznek az a dolga, hogy az emberekkel megértesse isten akaratát.
Csabi ilyen, s ezzel a hittel nem tudok mit kezdeni, mert egyfelöl kicsike még és gyerekes, másfelöl nálunk is felnötebb. S tényleg em tudom, hogy megkereszteltessem-e vagy sem, mert én nem no meg a férjem sem olyan jó, hogy tudjuk őt Isten felé vezetni, s ő még kicsi, s lehet, hogy felnöttként nem is igy fog gondolkozni, s csak gyermekkori hobortnak fogja tartani Isten hitét.
Nem tudom, csak azt, hogy látok egy kis térdeplö törpét, aki olyan sokáig tud összetetkezekkel imádkozni valamiért, aki Istenben gyönyörködik, akit a halál sem riaszt. Isten tudja csak, hogy miket mond ott magában. Még azt sem tudom, hogy normális dolog-e ez egy ekkora kölöknél, aki nem is kapott igazi keresztény nevelést. S legföképpen azt nem tudom, hogy Isten elött nem én válok még bünösebbé akkor, ha nem fordulok igazán a keresztény hit felé,akkor amikor rá bizott valakit, aki semmiképp nem érdemlek meg, akit semmiképp nem akadályozhatok meg a magamhitetlenségével az Isten felé vezető uton. A férjem szokta mondani, hogy a gyermekeket kölcsönkaptuk Istentől s velük majd el kell számolnunk egyszer, de hogyan mikor magunkkal sem tudunk igazán. Hisz oké jó emberek vagyunk befogadtunk kivert gyermeket, de ettől még lehetünk önteltek, kételkedök, bünösök, ettől még nem olvassuk a Bibliát és nincs bennnünk igazi mélyről jövö bünbánat ( legfeljebb büntudat) ettől mi még tényleg nem vagyunk méltók, hogy Isten ügyet vessen ránk.
Hosszu voltam, s ezért bocs, ha kicsit körülményes, akkor azért is, de ez tényleg idönként mardoss és mivel szeretnénk öszinték lenni magunkkal s az égiekkel szemben is igazán nem tudom, hoy mikor tesszük a jót, s legföképpen azt, amit az Isten akar. Mert végül is neki köszönhetjük Csabit is és neki tarozunk elszámolással azért is, amit nekünk meg kellett volna tennünk, de nem tettük meg egész egyzserüen azért, mert nem ahjlunk meg Isten elött, mert nem érezzük át igazán bünös voltunkat, mert könnyebbnek tünik Istenfélő embernek lenni, mint Istenthivő keresztény embernek lenni, lemondva önönmagunkról (talán a kelleténél jobban szeretjük magunkat...)
Mi a kisfiunkat szeretnénk megkeresztelni. Illetve valójában anyósom sietteti, aki hívő református. Én nem vagyok megkeresztelve, és a leendő keresztanya sincs. Megkeresztelik ilyen körülmények között a babát?
Nem akartalak megbántani, biztosan nagyon szép szertartás volt, csak azt írtad, kérés esetén Magyarországon is menne. Gondoltam, érdemes jelezni az infrastrukturális problémákat.
A keresztelőmedencébe felnőttek is beleférnek? Akkor ugyanis az V-VIII. sz. gyakorlatának tényleg megfelel a dolog. Akkoriban a nagy bazilikák mellé keresztelőkápolnákat építettek, ahol a középpontban a keresztelőmedence volt. Ma ezek a kápolnák közönséges kápolnaként funkcionálnak, víz nélkül, egyik legszebb miseélményem, amikor Rómában a Lateráni Bazilika melletti keresztelőkápolna keresztelőmedencéjében fölállított oltárnál miséztem. Keresztelni még nagyobb élmény lett volna...
A keresztelömedencében volt a keresztelés és a babák mind 1 év alattiak voltak.Itt sem csak igy kersztelnen hanem ha akarod csak a fejet öntik le szentelt vízzel.
Ami meg a dolog "ösiességét" illeti más szóval tényleg nem tudom leírni azt amit ott éreztem.
Az biztos hogy sok függ a paptól és a közösségtöl is.
Ebbe aközösségbe ahova most járunk az egész természetesnek tünt nem pedig mesterkéltnek vagy szinháziasnak.
De itt sok mindenhez másképp állnak az emberek , más ország más szokások.
A.
Hát, ezt azért nem állítom :-) Mármint katolikus papként.
Infrastruktúra kell hozzá: egy akkora keresztelőkút, ahová belefér a gyermek.
Ami a dolog ősiségét illeti, azért az igazán autentikus az lenne, ha kimentetek volna a folyópartra: Jordán, Keresztelő Szent János, első keresztények... Egyébként a szertartáskönyv kivételképpen megengedi az ilyen keresztelést, más kérdés, hogy mai folyóba jóérzésű pap nem merít alá csecsemőt, és persze az újabb kori tradícióba ez nem is fér bele, így kérni sem szokták. Azért baráti házaspárnak, akiket jól ismerek a templomból, megtenném, ha ilyen ötletük támadna, és tudnának mutatni elfogadható távolságban elfogadható vízminőségű folyót.
Annyira szép élményben volt részem a múlt vasárnap.Keresztelö volt a templomunkban és olyan de olyan szép volt!
Három babát kerszteltek ,a pap meztelenül ,egyenként belmártotta öket a vízbe majd beburkolta öket egy fehér lepedöbe és feltartotta öket a feje fölé , az egész közösség el volt ragadtatva még halkan tapsoltak is, a három apróság meg csak ránkcsodálkozott nagy szemekkel.Ez annyira "ösi" volt
annyira ... nem is tudom elmondani , látni kell az ilyet . Még most se tudom szavakba foglalni hogy milyen ézest keltett bennem .
Ez a vallás dolog nálunk is téma volt egy ideig.
Mi nem vagyunk ateisták, ugyanakkor antiklerikálisak vagyunk. Ha ez mond valamit. MIndenesetre én anno a 70-es években nagy gondot fordítottam arra, hogy a gyerekeim igenis ismerjék meg a Biblia meséit, ha máshogyan nem, akkor úgy mint egy kultúra ősi meséit. Akkoriban ez nem volt olyan egyszerű, egy ismerősöm hozott az akkori Jugoszláviából egy Képes gyerekbibliát, abból olvasgattunk esténként.
Sajnos nem tudtam nekik megmagyarázni, hogy mi a fenéért zagyválta össze a népek beszédjét isten Bábel tornya épitésekor... akkor határoztam el, hogy okosabb ha nem magyarázok semmit. Kedvenc meséjük a Bibliából a bölcs Salamon döntése volt, azt nagyon élvezték, ez a mese később visszaköszönt G.B. Show Kaukázusi krétakörében...
Sokat beszélgettünk a vallásról, aztán azt mondtam nekik, hogy jó keresztény az, aki jó keresztény módjára él, minden egyebet felejtsenek el és kész.
Eddig működött a dolog.
Ha ezt komolyan vennék, akkor azt összes magát kereszténynek mondó bagázst szélnek lehetne ereszteni és a rájuk fordított lóvét, 'Istennek' tetsző dolgokra fordítani!!
Na de ugyanakkor a II. Vatikáni Zsinat kimondta, hogy megkereszteltségtől, vallástól, hittől, felekezettől függetlenül üdvözül az, aki Istennek tetsző életet él. Akkor tulajdonképpen az első érv már nem számít, ha jól értem.
Bocsánat, magyarul:
Azoknak akik hisznek benne, azoknak ez az egyik érve (a nagyszámú gyerekhalandóság miatt), a másik, hogy ez a rituáléja az új jövevény szektába fogadásának.
Látom, itt vannak a vallásban járatos emberek is.Lehet, hogy túl hülyén fog hangzani a kérdésem, de a keresztelő nem azzal kapcsolatos inkább, hogy a gyerek ne legyen pogány és ha valami (Isten mentsen meg tőle) történik vele, akkor ne a pokol (vagy valami hasonló) várja? Legalábbis ezt vettem ki régi olvasmányaimból, pl. az ötödikes irodalom tk. szerint Petőfit is megkeresztelték azonnal, mert olyan gyenge csecsemő volt.
OFF:
Remélem észrevetted a szmájlit.
Szerintem teljesen más a moitiváció az egyházak és a pártok támogatása mögött. A maga területén _elvileg_ mindkettő helyénvaló. Gyakorlatban meg ugye az összegekről és azok felhasználásáról lehet és kell is vitázni.
Nna azt talán hagyjuk... Gazdagréti vagyok! :-(
Volt ott népbutítás, uszoda, ökomenika, aztán lett belőle repülős temetés, székesegyház. A hírek szerint félig sem telik meg.
László atyát meg inkább hagyjuk...
És az 500 millából, amit mondjuk egy vezető párt kap 1 évre?
A templomokat általában a hívek adományaiból építik fel nagyrészt! Pl: Gazdagrét-László atya. Aki nem hiszi járjon utána!
Egy ismerosom egy majdnem ezer eves templomban lakik. Mar nem mukodott mint templom, eladtak az epuletet, o megvette, atalakitotta es most abban el :). Kivulrol nem nyult hozza, azt nem volt szabad, de belulrol nagyon tuti lett.
off
ok. milka igazad van, speciel azt pont számszerűsítve hallottam, hogy éves szinten milyen nagyságrendű pénzeket kapnak a parlamenti pártok! no de mielőtt szétoffolnám a topicot, én is szívesen lemondanék arról, amit az egyházak kapnak, ha a pártok is lemondanának a pénzeikről és mondjuk a kórházak helyzetének megsegítésére menne ez a megtakarítás.
on
