"A filmet pedig a különleges örvények-örvénylések olyan esetére példaként ajánlom a figyelmedbe, (főleg a 2. perc tájától,) ahol azt látjuk, hogy már kis (50-100 Hz) frekvencia mellett alakot ölthet a folyékony anyag."
Ehez akkor elég egy hangfal,meg egy kellő frekvenciájú váltóáram. Az a fehér valamilyen meszes anyag lehet?(Gondolom a sima víz nem tudna ilyen alakokat kihozni).
Köszönöm a filmet nagyon érdekes. Szemcsés anyagoknál láttam,hogy ilyen tezgéseket vizsgáltak,amiknél olyan képződmányek keletkeznek,amit oszcillonnak hívnak.
"Vagy egy másik (megvalósított) példa a potenciál alagútra amikor nagyfeszültségű kábeltől pár méterre "fémalagút" -on át közlekednek az emberek. Nem csak érintésvédelmi szempontból alkalmazzák a két végén nyitott Faraday cellát ez esetben."
Vagy egy másik (megvalósított) példa a potenciál alagútra amikor nagyfeszültségű kábeltől pár méterre "fémalagút" -on át közlekednek az emberek. Nem csak érintésvédelmi szempontból alkalmazzák a két végén nyitott Faraday cellát ez esetben.
A filmet pedig a különleges örvények-örvénylések olyan esetére példaként ajánlom a figyelmedbe, (főleg a 2. perc tájától,) ahol azt látjuk, hogy már kis (50-100 Hz) frekvencia mellett alakot ölthet a folyékony anyag.
A Faraday kalitkát meghosszabbítjuk olyan hosszúra, hogy végei nagyon távolra kerüljenek a töltéstől. Ezzel olyan térrészbe nyúlnak a végek, ahol a töltés erőtere (1/r^2) sokkal kisebb potenciálú, mint a töltéshez legközelebbi ponton. A külsejének potenciálja követi a töltés terének potenciálját, Viszont a belsejében minden pont azonos potenciálon van. Mert mint egy "potenciál buborékot" képez a cella.
Így a "távoli", azaz alacsony potenciálú végen a cellába belépő töltés a távoli pont potenciáljával "néz szembe" a cella belsejében való mozgás alatt, minden ponton. Azaz a belső, egyetlen ekvipotenciális felszínen bárhova elmozdítható a potenciállal szemben végzett munka nélkül. Kb. ez olyan mint a tökéletesen vízszintes, és súrlódás mentes felszínen tologatnánk egy kiskocsit.. És így a töltés mellé tolva, elegendő a cella palástjának a külső (szintén) azonos potenciál irányú elmozdítása ahhoz, hogy a cellában lévő töltés átkerüljön a távoli pont potenciáljáról a közeli pont potenciáljára.
Az így keletkező erőhatás és az általa végezhető munka független a cella felnyitásához felhasznált munka nagyságától. ( Hiszen a felnyitás egy tolózár kinyitásához hasonlítható.. vagy ahogyan a NPN tranyó p rétegébe befolyatott elektron mennyisége is elenyésző a CE áramhoz viszonyítva.)
Szóval a Faraday cella egyfajta "potenciál, ill. energia erősítő"-ként működik.
"Faradayt foglalkoztatni kezdte az elektromosság természete. Kortársai úgy vélték, hogy az elektromosság anyagi fluidum, amely úgy folyik a huzalban, mint a víz a csôben. Velük ellentétben Faraday rezgésnek vagy erônek képzelte el az áramot, amely valahogyan a vezetôben keltett feszültségek révén továbbítódik. Az 1820-as években megpróbálta kísérletileg igazolni ezt az elképzelést, de próbálkozásai eredménytelenek maradtak.
Faraday 1831 tavaszán egy másik rezgési jelenség, a hang elméletével kezdett foglalkozni C. Wheatstone társaságában. Különösen elbûvölték a Chladni-ábrák: ezek a minták a vaslemezre szórt könnyû porban alakulnak ki, ha a lemezt egy hegedûvonóval rezgésbe hozzák. Itt tehát egy dinamikus ok hoz létre statikus hatást, és Faraday meggyôzôdése szerint ilyesmi megy végbe az áramot vezetô huzalban is. Még inkább megragadta az a megfigyelés, hogy a minták úgy is elôállíthatók egy lemezen, hogy egy másik lemezt rezgetnek meg a közelében. Ez az akusztikus indukció húzódik meg Faraday leghíresebb kísérlete mögött. 1831. augusztus 29-én egy vastag vasgyûrû egyik oldalára szigetelt huzalt tekercselt, és ezt egy telephez kötötte. A gyûrû másik oldalára tekercselt huzalhoz galvanométert kapcsolt. Arra számított, hogy a telepre kapcsolt áramkör zárásakor "hullám" keletkezik, és ennek a hatására a második áramkörben a galvanométer kitér. Zárta az elsô áramkört, örömmel és megelégedéssel látta a galvanométer mutatójának kilendülését. Az elsô, primer tekercs áramot indukált a második, szekunder tekercsben. Az áramkör megszakításakor viszont Faraday meglepetéssel tapasztalta a galvanométer mutatójának ellenkezô irányú kimozdulását. Valamiért az áram kikapcsolása is áramot indukált a szekunder körben, ennek a nagysága egyenlô, iránya ellentétes volt az eredeti áraméval. Faraday ennek a jelenségnek az alapján vetette fel a huzalban levô részecskék "elektrotonikus" állapotának a létezését; ezt egyfajta feszültségállapotnak tekintette. Úgy vélte, az áram képes ilyen feszültség létrehozására és megszüntetésére. Ámbár nem talált bizonyítékot az elektrotonikus állapot létezésére, de teljesen sohasem adta fel ezt az elképzelést, s ez kihatott legtöbb késôbbi munkájára."
Sőt! A "potenciál alagút" elve is igazából Faraday érdeme.. És látod? Még a mai fórumlátogatók között is milyen sokan vannak akik elvetik.. Pedig Faraday óta ismert a jelenség.
Egyetértek veled. Viszont azt biztosan Te is látod, hogy ahogyan a régi hármas számjegynél, úgy a ma tudományának "szakosodásában" is gyakorta szándékolt ugyanazon jelenség, függvény "másként való" megfogalmazása. Hiszen mindenki abból a pénzből él, kutat amit kap a társadalomtól. Nyilván éppen ezért, mindenki könyökharcot fog folytatni azért, hogy neki jusson több, még akkor is ha önmaga tudja, hogy a másik ág-út a jobb. Akkor is megpróbálja a pénzforrásokkal elhitetni, hogy ne a másik kutatására, hanem a sajátjára adják a pénzt. Egy ilyen "tudósokból" álló "tudományos világban" eléggé nehéz lenne elfogadtatni minden univerzitásra törekvő elvet, elméletet.
Ami pedig az elvet illeti, végül is a közös elvek egy része már ismert, csak nem akarják alkalmazni őket minden területen. Jó példa erre az élhatás-csúcshatás. Az optikától,- elektrotechnikától a kémián, a metallurgián át a géptanig, minden területen létező, a jelenség hatása azonosan ismert. Mégis mindenütt másként nevezik, vagy legalább is más részletét emelik ki és teszik az adott jelenség "okává".. Egyszer tanúja voltam annak amikor két terület képviselője ölre ment a vita hevében, ugyanazon elnevezés más értelmezésének okán.
"Valóban nagyon jó lenne láthatóvá tenni. Sőt, az is valószínűnek látszik, hogy szoros rokonság van a mikro,- és a makrovilág örvényei között."
Ha nincs különbség a mikroszkopikus és a makroszkópikus világ fizikai jelenségei között,akkor ezzel a fizikai világ egysége nyilvánulna meg. Ha felismernénk a különbségeket,akkor le lehetne szűrni a különbségeket(amiből sokkal kevesebb van,mint a hasonlóságból),és meg lehetne adni ennek a különbségnek a magyarázatát. Szóval mindenképpen érdekes lenne,annak is aki hisz az azonosságban,és annak is aki nem. A klasszikus elektrodinamika és a forgó sekély Föld hidrodinamikája között az ekvivalencia teljesen egyértelmű.Csak a mágneses térnek a Coriolis erőt kell megfeleltetni. De Larmor is felismerte ezt az ekvivalenciát(ami a spin Einstein-de Haas-os mérése miatt ekvivalencia,nemcsak analógia.Hiszen a rúdelfordult,ezek nem a mikrokozmoósz Coriolis erőinek a megnyilvánulása?),így tudta származtatni a Larmor-precesszió rezonanciafrekvenciáját. A másik példa az,hogy az Ekman-pumpálás és a Lenz törvény miatti indukciós lassítás ugyanolyan törvényszerűség miatt zajlik le.
A nehézség akkor jelenik meg amikor a fotontér,és má részecskék mezejének megfelelő hidrodinamikát akarjuk fel kutatni. De szerintem nemcsak annak érdekes,aki ilyen úton hisz a világ egységének a megtalálásában,hanem annak is aki nem,de meg akarja ismerni a külnbség okát. Mert kísérletek nélkül ezt nem lehet felismerni. A mikrokozmoszt nem látjuk,de a makroszkópikus folyadékáramlást igen. Ezért,ha semmi különbséget nem látunk a képletekben,a jelenségekben,akkor a kettőt teljesen azonosnak kell tekintenünk.
"Csak sajnos az örvények mozgató energiáiban, a részecskék közötti erőhatások forrásaiban, megnyilvánulásaiban vannak-lehetnek jelentős különbségek. Amely különbségek egyébként lépcső függvényes fraktálokként vélelmezem, hogy követhetők. "
Ezekre a különbségekre nagy szükség van. Sajnos a hasonlósági transzformációra a világ nem teljesen szimmetrikus,ezt Galilei ismerte fel. Erre példá,hogy egy gyufaszálakból készített pici makett templomot felnagyítanánk normál templom méretűre,akkor az összedőlne. Mert a fizikai jelenségek többsége(pl. szilárdság) nemlineárisan függ a mérettől. Ezt mindenképpen figyelembe kell venni az összehasonlításnál.
"Hogy valóban össze kell-e kombinálni? Nem tudom. Inkább nekem úgy tűnik, hogy meg kell figyelni a törvényszerűségek közös jellemzőit, okait."
Ha csak nagyon kevés különbség van,akkor ezt talán lehetne is korrigálni a speciális eset apró változtatásával.
"És az sem biztos, hogy az új függvénynek ennyire univerzálisnak kellene lennie."
Régebben találtak egy olyan konstrúkciót,ami nagyon hasznos volt,de nem nagyon fordult elő a valóságban:ez az inerciarendszer. Ezzel a jelenségek leírását el lehetett kezdeni,és az eltérést külön erők bevezetésével megszüntetni. Így egy gyakorlatilag sehol elő nem forduló vonatkoztatási rendszerrel elinddulhatott valami új. Amúgy a valóságból kiindulva Arisztotelésznek volt igaza,hogy az erők a sebességgel arányosak,mert a közegellenállás akkoriban nem volt a mozgásból leválasztható. Galilei és Newton elképzelt,d technikailag akkoriban nem megvalósítható mozgásokat kellett először leírniuk ahoz,hogy tovább léphessenek és figyelembe tuják venni a különbségeket.
Szerintem a mi esetünkben is először fel kell tételezni a teljes azonosságot,és később külön tényezőkkel figyelembe venni a különbségeket okozó jelenségeket. És,ha a két elmélet így módon azonossá válhatna(tökéletesen analógok lennének) akkor ekvivalenciát kell mondani közöttük,nem törödve azzal,hogy mi van kis méretekben,ha azt amúgy sem láthatjuk,mert ezek absztrakt dolgok. Csak egy dolog a fontos,hogy a hidrodinamikai modell és a mikoszkopikus kvantummodellek matematikailag teljesen azonosak legyenek(mondjuk az alapvető állandók,és mennyiségek ha eltérőek is),a képletek ugyanolyan szerkeztűek legyenek,a megoldások matematikailag teljesen azonosan jöjjenek ki. Ez olyasmi lehetne,mint a csoportoknál az absztrakt csoport bevezetése. Vagyis,ha több csoport olyan értelembe különböző,hogy egyik síkbeli alakzatokra vonatkozik,a másik számegyenesen levő számok közötti műveletekre,a harmadik mondjuk részecskék tulajdonságaira akkor ezeket ne tegyék különbözőeknek,ha matematikailag ugyanúgy viselkednek,megfeleltethetők egymásnak.
A számoknál is történt is ilyen az ősi korokban. Az ősi korokban a számjegyek nevei eltérőek voltak attól függően,hogy mire vonatkozik:például a három számot másképp hívták,ha kőre vagy juhra,vagy sereg létszámára vonatkozót. Később vezették be,hogy a számok függetlenek attól,hogy mire vonatkoznak,így egységes neveket adtak a különböző dolgokra vonatkozó,de azonos nagyságú számoknak. Ilyen "absztrakciót" szerintem a fizikai jelenségek között is alkalmazni kéne.
Valóban nagyon jó lenne láthatóvá tenni. Sőt, az is valószínűnek látszik, hogy szoros rokonság van a mikro,- és a makrovilág örvényei között. Csak sajnos az örvények mozgató energiáiban, a részecskék közötti erőhatások forrásaiban, megnyilvánulásaiban vannak-lehetnek jelentős különbségek. Amely különbségek egyébként lépcső függvényes fraktálokként vélelmezem, hogy követhetők. Hogy valóban össze kell-e kombinálni? Nem tudom. Inkább nekem úgy tűnik, hogy meg kell figyelni a törvényszerűségek közös jellemzőit, okait. És az sem biztos, hogy az új függvénynek ennyire univerzálisnak kellene lennie.
Szerintem nagy segítség lenne,ha vizuálisan is lehetne látni ezeket a jelenségeket. És meglátnánk azokat a fodrozódásokat(vagy örvényeket) amik a virtuális fotonoknak felelnek meg,és amik mondjuk az elektronállapotokat befolyásolják(nemrelativisztikusan erre jó lenne az egyenlítői planetáris hullám).Ez is hullám,meg az is,az analógia szerintem nem fog eltérni,akár anyaghullám,akár valószínűséghullám. A fotontér analógiáján kívűl,még olyan jelenségeket is össz kell kombinálni,amik olyan hullámokat produkálnak,amik a Dirac-egyenletnek felelnek meg. Kérdés,hogy létezhet-e ilyen. Persze a fénysebességnek,a Planck állandónak,a részecske tömegének,energiájának más mennyiségek felelnek meg,amik a makroszkópikus rendszer tulajdonságaitól függ. Érdekes,hogy a nemrelativisztikus hidrodinamika képes relativisztikus összefüggéseket produkálni,ahol a fénysebességet egy annál sokkal alacsonyabb sebesség helyettesít,de ez a folyadék hullámaira nézve éppúgy határsebesség,mint a fénysebesség az elemi részecskékre nézve.
"Én inkább úgy fogalmaznék, hogy a fraktálok kaotikusnak látszanak az első ránézésre. Azután, amikor jobban megnézzük őket, akkor azt is látjuk, hogy egy nagyon bonyolult mintázat, szolgai módon ismétlődik, szigorú szabályossággal követve a leíró függvény adta paramétereket."
Ebben tökéletesen igazad van. A kaotikus alatt nem a köznapi értelmét az összevisszaságot,hanem egy jól meghatározott mozgástípust értek(pontosan meghatározott,de mégis eltér a periodikus mozgásoktól). Igazából szigorúan szabályos abban az értelemben,hogy a folytonos megfigyelést diszkretizálni kell,stroboszkópikus leképzeléssel,és egy szigorúan meghatározott függvény legyártja a megfelelő fraktált. Ez egyfajta iterációs szabály,ez okozza az önhasonlóságot,és a fraktálgeometriát.
"Illetve fordítva, mind az ami fraktállal leírható, bár ránézésre véletlenszerűnek, sőt egyenest kaotikusnak tűnik, és mégis azáltal, hogy "követi" a függvényt, azt igazolja, hogy csupán a számunkra kaotikus, egyébként nagyon szigorú szabályossággal megfelel a leíró függvénynek."
Igen,nem a kaotikusságra gondolok,mint amit a hétköznapi értelemben értenek rajta,hanem egy nagyon gyakori mozgástípusra,ami pontosan definiált.
"A fotonok feldarabolhatósága is egy nagyon érdekes részlet. Azt tapasztaljuk, hogy valamilyen szabályok szerint több fotonból egy "összegzett energiájú" is megjelenhet, vagy éppen fordítottja, mint pl. a Compton effektusban, egy nagyobb energiájúból keletkezik kisebb energiájú.."
Az lehet érdekes amikor ezt lézerrel csinálják,és a közegben lézersugár vörös összetevője mellett megjelenik a kék is,amit az első Fourier felharmonikus,persze ha a lézer fényerőssége elég nagy.:P
"Az az érzésem, hogy ebben e kérdésben csak a fotonok viselkedésének, és keletkezésének pontosabb megismerésén át vezethet az út."
Ezt szerintem szemmel láthatóvá lehet tenni. Ugyanis forgatott rendszerek hidrodinamikájában megjelennek olyan hullámok,amelyekre egy makroszkopikus kvantummechanika érvényes. Például a Poincare hullámokra a Klein-Gordon érvényes,az egyenlítői planetáris és Poincare hullámokra a nemrelítivisztikus Schrödinger egyenlet érvényes. A Poincare hullámoknál az ekvivalens nulla spinű bozon nyugalmi energiája a forgó rendszer szögsebességétől függ, a fénysebesség négyzete helyett a hullámra jellemző gH sebességet kell írni,az energiája a hullám saját szögsebességétől függ. Az egyenlítői planetáris hullámoknál,ahol a Schrödinger egyenlet jön ki,ott a harmonikus oszcillátor gyökatt(hvonás/(m omega)) félértékszélességének a Rossby sugár felel meg.
Meg kell alkotni azt a hidrodinamikai hullámjelenséget,aminek az egyes spinű bozonok relativisztikus egyenlete jön ki,és akkor nagyban látjuk,hogyan viselkednek a fotonok. :) Jó nemcsak erre a célra lenne jó,hanem a lurkoknak a suliban be lehetne mutatni olyan kvantumjelenségeket,amiket a feladatokban kiszámolnak,de kisérletileg eddig nem nagyon láthattak. A különböző potenciálhegyekben kialakuló kötött állapotokat,potenciálhegyek rezonanciaszórásait,alagútjelenségeit.
A bétahatás(Föld görbülete),rétegzettség,viszkózitás megfelelő kombinálásával talán sikerülhetne olyan függvényváltozós differenciálegyenletet találni,ami megfelel a fotontér kvantumelméletének,ahol a megjelenő hullámok megmutatják a mikrovilág mükődését. Az örvénymodellt bennem leginkább ez táplálja a világ törvényeinek mérettől független megjelenéseit.
Szia Kedves Auróra! Nagyon örülök, hogy gyakorlatilag egyetértünk.., talán a fraktálok és a káosz kapcsolatában némi eltéréssel. Én inkább úgy fogalmaznék, hogy a fraktálok kaotikusnak látszanak az első ránézésre. Azután, amikor jobban megnézzük őket, akkor azt is látjuk, hogy egy nagyon bonyolult mintázat, szolgai módon ismétlődik, szigorú szabályossággal követve a leíró függvény adta paramétereket.
Illetve fordítva, mind az ami fraktállal leírható, bár ránézésre véletlenszerűnek, sőt egyenest kaotikusnak tűnik, és mégis azáltal, hogy "követi" a függvényt, azt igazolja, hogy csupán a számunkra kaotikus, egyébként nagyon szigorú szabályossággal megfelel a leíró függvénynek.
Az örvény részecske modellről már korábban is beszélgettünk. És továbbra is egyetértünk. Nem könnyű leírni. A fotonok feldarabolhatósága is egy nagyon érdekes részlet. Azt tapasztaljuk, hogy valamilyen szabályok szerint több fotonból egy "összegzett energiájú" is megjelenhet, vagy éppen fordítottja, mint pl. a Compton effektusban, egy nagyobb energiájúból keletkezik kisebb energiájú..
Az az érzésem, hogy ebben e kérdésben csak a fotonok viselkedésének, és keletkezésének pontosabb megismerésén át vezethet az út.
"És bár tudom, hogy nagyon képzett és ért hozzá, de ennek ellenére éppen őt idéztem, ugyanis másutt már olyan értelemben szólt hozzá, hogy a virtuális részecskék csak "matematikai segédletek"."
Ez nagyon nehéz dolog. Mert amikre mi gondolunk az egy a feldarabolatlan virtuális foton,amik a végtelen sorfejtés fotonjainak összessége egybegyúrva. Mert amiket tényleg virtuális fotonoknak hívnak,azokat a perturbációszámítás hozza elő. Léteznek az biztos ezek az energiakvantumok,de nem a természet,hanem a perturbációszámítás darabolja össze őket. Ilyen értelemben tényleg matematikai segédletek,mert ezek a valóságban lehet,hogy egészen más elrendezésben jelennek meg. Ami a részecskefizikában előjönnek a Feynman gráfoknál azok "csinált" részecskék,mert a sorfejtés ad nekik identitást,semmi nem indokolja,ahogy a sorfejtés közelíti a nemlineáris potenciált,úgy tördeli fel a sorfejtés az energiát adagokba. Angelika erről beszélhetett,amivel tényleg a részecskefizikusok számolnak,és minden részecskefizikus gondol.
De az biztos,hogy léteznek,mert az általuk hordozott energiának mérhető hatása van az atom energiaszintjeire. Amikre szerintem mi gondolunk,az nem a perturbációszámítás teremtette virtuális fotonok,hanem azok a fotonok,amik tényleg léteznek és a sztatikus teret is ez közvetíti,ezeket akkor kapnánk meg,ha a nemlineáris potenciált analitikusan is lehetne kezelni. Ezek alapvetően nemlineárisak,a keltő és eltüntető operátorokkal leírhatatlanok(mert nem parabolapotenciálhoz tartoznak,hanem a bonyolult nemlineáris potenciálhoz).
"Én veled értek egyet. Sőt! Ha az örvények alapgondolatodat elővesszük, akkor annak alapján nincsenek "végleges" részecskék, így a perturbáció számításoknál helyesen nem is lehetne statikus részecskékkel számolni, hanem helyette változó jellemzőkkel kellene a részecskéket figyelembe venni."
Köszönöm szépen! Hát ez elég durva lenne,bár szerintem is egy járható út. Mondjuk a Landau diamágnességnél,és a szupravezetés fluxoidjánál kellene ilyen leírással probálkozni,mert azok hivatalosan is örvények.
"Ezzel csupán az a bibi, (legalább is én úgy tudom,) hogy még nincs elfogadható örvény típusú részecske modell."
Valahogy a Landau diamágneses modelljéből kellene kiindulni. Mondjuk itt az örvénystruktúrát a mágneses tér hozza létre(pont olyan,mint a Coriolis-erő,ami a ciklonokat teremti). Talán hasonló folyamat keltheti ezeket az örvényeket,mint a forgó Földön a ciklonokat. Ő az örvényeit kvantálta is,és az a legérdekesebb,hogy a harmonikus oszcillátor Schrödinger egyenletére tudta visszavezetni,a hullámfüggvényre a Hermite-polinomok jöttek ki. A hagyományos részecskékre is ez a harmonikus oszcillátoregyenlet jön ki. Nekem azért tetszene egy ilyen modell,mert ez tényleg össze kapcsolná a mikrovilágot a makroszkópikus világgal.
Még a fénykábelezés előtti időben, Mandelbrot vizsgálta a távközlési hálózatok "véletlenszerű" zajainak eloszlását, gyakoriságát az USA területén szétterülő IBM hálózatokon. Azt tapasztalta, hogy fraktál típusú függvénnyel olyan "mérőszámot" képezhetett, amely egy-egy adott vonalra állandó értékű, és egyben jól minősíthető vele az adott vonal a hálózat többi vonalához viszonyítva. Ezzel a módszerrel a nagy zajkulcsú vonalak berendezéseit, ugyanolyanokra cserélték ki, mint a kis zajszámúaké, valamint azonos vezeték vezetési elveket alkalmazva közel azonosra javult a rossz hálózati szakasz zajszáma. Akkoriban Mandelbrot írta az egyik cikkében, hogy ha valóban véletlenszerű lennének a zajok, amiket véletlenszerűnek tapasztalunk, akkor a mérőszámaik nem lehetne állandó. Azaz a véletlenszerűség csupán a képződési függvényének a nem ismeréséből adódó látszat."
Ahol fraktálok jelennek meg ott káosz van. Ezek a fotonok kaotikusan mozoghatnak. Nagyon érdekes lenne ezzel többet foglalkoznunk!
"Ezért gondolom, hogy a spontán emisszió, sem lehet véletlenszerű, sokkal inkább nagyon is meghatározott következmény."
Igen,gondolom nehezen ki lehetne hámozni valamilyen stroboszkopikus dinamikát.:P
"Én inkább úgy látom, hogy az e.m. foton keletkezésének a módja befolyásolhatja az időegységre eső energiák arányait, de lényegileg az elven nem változtat. Egy gamma sugárzó részecske "életében" egyetlen egyszer sugároz e.m. (gamma) fotont, miközben átalakul. És előtte is, és az új a kisugárzás után is folyamatosan árasztja a "mini fotonokat". Ezért sokkal érdekesebbnek tűnik a számomra az a megközelítés, hogy éppen a "mini fotonok" kisugárzása következtében fellépő energia veszteségek, ill. elnyelésükkel keletkező energia többletek, vezetnek a spontánnak tűnő folyamatokhoz."
Igen,ezek a "mini" fotonok azzal kapcsolatosak,hogy az atom-nullafoton állapot és az atom-egyfoton állapotok nem időfüggetlenek. Ezek lineáris kombinációi az igazi időfüggetlen sajátállapotok. Az atom-nullafoton és az atom-egyfoton állapotok időben egymásba oszcillálnak,ez okozza azt,hogy a sztatikus tér a "mini" fotonokból áll.A valóban időfüggetlen állapotokat hívják felöltöztett atomoknak. A klasszikus elektrodinamikában a felöltözött és a "mesztelen" atomok közötti különbség nem jelenik meg,így ott a sztatikus tér tényleg sztatikus.
"Végül is, a "mini fotonok" is indukált emisszió eredményei. Csupán a kiváltó hatások olyan alacsony energiájú változások, hogy más módon nem látjuk a megnyílvánulásaikat. (Vagy nem tudjuk, hogy az amit tapasztaltunk, az éppen egy ilyen megnyílvánulás vagy a megnyílvánulások szuperpozíciónálódása.)"
Szerintem is.
"Konkrétan BASF és Philips normál és "krómos" szalagokat próbáltam ki. Az eredmény azonos volt. A szalag anyagától csak annyiban függött, hogy a "krómosoknak" nagyobb a sávszélessége a magas kiemelés miatt."
"Még a fénykábelezés előtti időben, Mandelbrot vizsgálta a távközlési hálózatok "véletlenszerű" zajainak eloszlását, gyakoriságát az USA területén szétterülő IBM hálózatokon. Azt tapasztalta, hogy fraktál típusú függvénnyel olyan "mérőszámot" képezhetett, amely egy-egy adott vonalra állandó értékű, és egyben jól minősíthető vele az adott vonal a hálózat többi vonalához viszonyítva. Ezzel a módszerrel a nagy zajkulcsú vonalak berendezéseit, ugyanolyanokra cserélték ki, mint a kis zajszámúaké, valamint azonos vezeték vezetési elveket alkalmazva közel azonosra javult a rossz hálózati szakasz zajszáma. Akkoriban Mandelbrot írta az egyik cikkében, hogy ha valóban véletlenszerű lennének a zajok, amiket véletlenszerűnek tapasztalunk, akkor a mérőszámaik nem lehetne állandó. Azaz a véletlenszerűség csupán a képződési függvényének a nem ismeréséből adódó látszat."
Ahol fraktálok jelennek meg ott káosz van. Ezek a fotonok kaotikusan mozoghatnak. Nagyon érdekes lenne ezzel többet foglalkoznunk!
"Ezért gondolom, hogy a spontán emisszió, sem lehet véletlenszerű, sokkal inkább nagyon is meghatározott következmény."
Igen,gondolom nehezen ki lehetne hámozni valamilyen stroboszkopikus dinamikát.:P
"Én inkább úgy látom, hogy az e.m. foton keletkezésének a módja befolyásolhatja az időegységre eső energiák arányait, de lényegileg az elven nem változtat. Egy gamma sugárzó részecske "életében" egyetlen egyszer sugároz e.m. (gamma) fotont, miközben átalakul. És előtte is, és az új a kisugárzás után is folyamatosan árasztja a "mini fotonokat". Ezért sokkal érdekesebbnek tűnik a számomra az a megközelítés, hogy éppen a "mini fotonok" kisugárzása következtében fellépő energia veszteségek, ill. elnyelésükkel keletkező energia többletek, vezetnek a spontánnak tűnő folyamatokhoz."
Igen,ezek a "mini" fotonok azzal kapcsolatosak,hogy az atom-nullafoton állapot és az atom-egyfoton állapotok nem időfüggetlenek. Ezek lineáris kombinációi az igazi időfüggetlen sajátállapotok. Az atom-nullafoton és az atom-egyfoton állapotok időben egymásba oszcillálnak,ez okozza azt,hogy a sztatikus tér a "mini" fotonokból áll.A valóban időfüggetlen állapotokat hívják felöltöztett atomoknak. A klasszikus elektrodinamikában a felöltözött és a "mesztelen" atomok közötti különbség nem jelenik meg,így ott a sztatikus tér tényleg sztatikus.
"Végül is, a "mini fotonok" is indukált emisszió eredményei. Csupán a kiváltó hatások olyan alacsony energiájú változások, hogy más módon nem látjuk a megnyílvánulásaikat. (Vagy nem tudjuk, hogy az amit tapasztaltunk, az éppen egy ilyen megnyílvánulás vagy a megnyílvánulások szuperpozíciónálódása.)"
Szerintem is.
"Konkrétan BASF és Philips normál és "krómos" szalagokat próbáltam ki. Az eredmény azonos volt. A szalag anyagától csak annyiban függött, hogy a "krómosoknak" nagyobb a sávszélessége a magas kiemelés miatt."
Szia Auróra! Egyetértek veled. ( És igen Angelika magyarul Angyalka. Számomra kedvesebb ez az alak. Mert nem csak egy név, hanem annál sokkal több. )
És bár tudom, hogy nagyon képzett és ért hozzá, de ennek ellenére éppen őt idéztem, ugyanis másutt már olyan értelemben szólt hozzá, hogy a virtuális részecskék csak "matematikai segédletek".
Én veled értek egyet. Sőt! Ha az örvények alapgondolatodat elővesszük, akkor annak alapján nincsenek "végleges" részecskék, így a perturbáció számításoknál helyesen nem is lehetne statikus részecskékkel számolni, hanem helyette változó jellemzőkkel kellene a részecskéket figyelembe venni.
Viszont, miután statikus paraméterekkel jellemzett részecskékkel számolunk, így azok a bevezetett virtuális részecskék, amikkel a számításokat kiegészítjük, valóban nem léteznek, hanem csupán az alapállapot és a gerjesztett állapot közötti eltérések értékének megjelenítésére szolgálnak.
Pedig csupán az örvény típusnak megfelelően, a helyzet függő paraméterekkel kellene számolni, és akkor nem lenne különbség, és akkor nem kellene bevezetni a "matematikai segédeket", azaz "azokat" a virtuális részecskéket amelyekről Angyalka írt. Ezzel csupán az a bibi, (legalább is én úgy tudom,) hogy még nincs elfogadható örvény típusú részecske modell.
Amit a spontán emisszióval kapcsolatban írtál, azzal is egyetértek. Régebben, a nagy stabilitású rezgőkvarc alapú órajel oszcillátorok véletlen zajait, fázis zajait többen vizsgálták.
Ha Angelikára gondolsz,akkor Ő szerintem nagyon jól tudja a fizikát. Nem hiszem,hogy Őt ilyen témában félre lehetne vezetni.
" virtuális részecskéket pusztán matematikai segédletként, azaz fizikailag nem létezőként aposztrofálják."
Hát igen,sajnos ez tényleg így van,sokan hiszik ezt. Igazából ez onnan ered,hogy a perturbációszámítás magasabb rendjeiben szoktak megjelenni,és emiatt ered az,hogy rájuk például nem teljesül az energiamegmaradás törvénye(gondolom azért,mert a magasabb rendekben nem jelennek meg az energiamegmaradást kifejező Dirac-delták,bár ez csak tipp). Olyan értelemben mesterségesek,hogy a perturbációszámítás adott nekik identitást,de ez nem azt jelenti,hogy nem valóságosak.(A sima részecskék képe is azért jelenik meg,mert a legtöbb oszcillátor elég jó közelítéssel harmonikus,és a nívóik egyenlő közönként követik egymást.)Mível ezek mérhető energiaváltozást,energiaeltolódást okoznak ezért éppoly valóságosak,mint más részecskék.
"Nos, én inkább úgy fogalmaznék, hogy csupán azért tűnnek véletlenszerűnek, mert még nem tudjuk a kilépési függvényüket felírni."
A spontán emisszió egy jól hangolt rezonátorban már nem tünik annyira véletlenszerűnek,mert rá lehet hangolni bizonyos átmenetekre.
Azzal a szándékkal neveztem "mini energiájúnak", hogy utaljak a Feynmann féle virtuális fotonokra, de egyben ne vezessem félre Angyalkát és azokat, akik a virtuális részecskéket pusztán matematikai segédletként, azaz fizikailag nem létezőként aposztrofálják.
"Ezek okozzák a spontán emissziót is,és mivel ilyen véletlenszerűek"
Nos, én inkább úgy fogalmaznék, hogy csupán azért tűnnek véletlenszerűnek, mert még nem tudjuk a kilépési függvényüket felírni.
Mondok erre egy nagyon ideillő példát:
Még a fénykábelezés előtti időben, Mandelbrot vizsgálta a távközlési hálózatok "véletlenszerű" zajainak eloszlását, gyakoriságát az USA területén szétterülő IBM hálózatokon. Azt tapasztalta, hogy fraktál típusú függvénnyel olyan "mérőszámot" képezhetett, amely egy-egy adott vonalra állandó értékű, és egyben jól minősíthető vele az adott vonal a hálózat többi vonalához viszonyítva. Ezzel a módszerrel a nagy zajkulcsú vonalak berendezéseit, ugyanolyanokra cserélték ki, mint a kis zajszámúaké, valamint azonos vezeték vezetési elveket alkalmazva közel azonosra javult a rossz hálózati szakasz zajszáma. Akkoriban Mandelbrot írta az egyik cikkében, hogy ha valóban véletlenszerű lennének a zajok, amiket véletlenszerűnek tapasztalunk, akkor a mérőszámaik nem lehetne állandó. Azaz a véletlenszerűség csupán a képződési függvényének a nem ismeréséből adódó látszat.
Ezért gondolom, hogy a spontán emisszió, sem lehet véletlenszerű, sokkal inkább nagyon is meghatározott következmény.
"A frekvencia csökkenésével a mini fotonok aránya egyre nagyobb,mint egyre nagyobb a kisugárzott tér sztatikus része a hullámzóéhoz képest."
Én inkább úgy látom, hogy az e.m. foton keletkezésének a módja befolyásolhatja az időegységre eső energiák arányait, de lényegileg az elven nem változtat. Egy gamma sugárzó részecske "életében" egyetlen egyszer sugároz e.m. (gamma) fotont, miközben átalakul. És előtte is, és az új a kisugárzás után is folyamatosan árasztja a "mini fotonokat". Ezért sokkal érdekesebbnek tűnik a számomra az a megközelítés, hogy éppen a "mini fotonok" kisugárzása következtében fellépő energia veszteségek, ill. elnyelésükkel keletkező energia többletek, vezetnek a spontánnak tűnő folyamatokhoz.
"A Maxwell egyenlet elektromágneses hulláma igazság szerint csak az indukált emisszióra vonatkozik,ami nagyon sok magas fotonszámú állapotok szuperpozicíója."
Végül is, a "mini fotonok" is indukált emisszió eredményei. Csupán a kiváltó hatások olyan alacsony energiájú változások, hogy más módon nem látjuk a megnyílvánulásaikat. (Vagy nem tudjuk, hogy az amit tapasztaltunk, az éppen egy ilyen megnyílvánulás vagy a megnyílvánulások szuperpozíciónálódása.)
"Ez nagyon érdekes! A magnószalag milyen anyagból volt?"
Konkrétan BASF és Philips normál és "krómos" szalagokat próbáltam ki. Az eredmény azonos volt. A szalag anyagától csak annyiban függött, hogy a "krómosoknak" nagyobb a sávszélessége a magas kiemelés miatt.
"Ezt a teret, a sugárzást alkotó "mini" fotonokkal behelyettesítve, az időegység alatti "mini" energiájú fotonok száma és az egy-egy "mini energiájú" foton energiájának szorzata (db*E)/(4*pi*R^2) felületen eloszolva képezi, szerintem. "
A mini fotonok alatt a virtuális fotonokra gondolsz? Ez alkotja a sztatikus mezőt.
"Ezt a teret, a sugárzást alkotó "mini" fotonokkal behelyettesítve, az időegység alatti "mini" energiájú fotonok száma és az egy-egy "mini energiájú" foton energiájának szorzata (db*E)/(4*pi*R^2) felületen eloszolva képezi, szerintem. "
A virtuális fotonok pont így viselkednek. Ezek okozzák a spontán emissziót is,és mivel ilyen véletlenszerűek,ezért zajos a spontán emisszió. Valójában a spontán emisszió is inukált emisszió,csak nem egy makroszkpikusan változó elektromágneses hullám,hanem a térerősségek nem kommutálásából adódó mikrorezgések váltják ki. Enélkül az atom gerjesztett állapota végtelen sokáig létezhetne,nem esne vissza az alapállapotba. A látható fényforrások általában ilyenek(kivétel a lézer,ahol indukált emisszió zajlik).
"Azaz az e.m. foton és a mini fotonok viszonyításánál egyenlőre a "mini" foton db*E szorzattal kell beérnünk."
Az e.m. fotonok az indukált emissziót kiváltó elektromágneses hullám fotonjai? A Maxwell egyenlet elektromágneses hulláma igazság szerint csak az indukált emisszióra vonatkozik,ami nagyon sok magas fotonszámú állapotok szuperpozicíója. Amit középiskolában tanultunk az csak korlátozott érvényű,a Maxwell egyenletek ide korlátoznak,nekünk ennél tovább kell lépni. A Maxwell egyenleteknek engedelmeskedő mondjuk mikrohullámok olyan sok,ici-pici fotont tartalmaznak,hogy ott még a fotonok befolyása elhanyagolhatóan pici. A gamma sugárzás pedig olyan alacsony fotonszámú állapotok keveréke,hogy a fotonok hatása sokkal fontosabb,mint a hullámsajátosság. A látható fény félúton van. A frekvencia csökkenésével a mini fotonok aránya egyre nagyobb,mint egyre nagyobb a kisugárzott tér sztatikus része a hullámzóéhoz képest.
"Ezért kiemelném, hogy a gyorsulás irányára merőleges irányban veszi át a minifotonok "helyét" a sugárzásban az e.m. foton."
Világos,hiszen a tér változása csak az ebben az irányban zajlanak le,és itt terjed az a hullám amit az "e.m. foton."-ok alkotnak. Máshol sztatikus tér van,ami "mini fotonok"-ból áll.
"Egyébként a statikus mágneses mező létrehozásánál, amikor egy körvezetőn folyik egyenáram, azaz az indukcióvonalak a körvezető síkjára merőleges eredőt adnak, akkor elvben statikus, rezgés mentes lenne a mező, pontosan úgy mint ahogyan az állandó mágnesek mezőit is statikusnak tekinti a Maxwelli elveken nevelődött fizius világ."
A sztatikus mező is rezeg csak sokkal kisebb mértékben(egyrészt rendezettek),mint egy mikrohullám koherens mezeje,amit klasszikusan elektromágneses hullámnak nevezik(összehangolt a rezgés).
"A Furier analízis segítségével megjelenítve az egyes források mágneses zaj spektrumait, olyan jellegűen jellemző mintákat ábrázolhattunk, mint az emberek esetében az ujjlenyomatok. Azaz a szalagra rögzített zaj, az nem zaj, csupán annak tűnik. Hanem, a töltések pályamenti gyorsulásainak eredő képének a szalag felöli oldali vetülete."
Ez nagyon érdekes! A magnószalag milyen anyagból volt?
Szia Kedves Auróra! Ha jól értem a kérdésedet, akkor az energetikai viszonyra kérdezel. Azt tudjuk, hogy a töltés tere milyen jellemzőkkel bír, mint statikus mező. Ezt a teret, a sugárzást alkotó "mini" fotonokkal behelyettesítve, az időegység alatti "mini" energiájú fotonok száma és az egy-egy "mini energiájú" foton energiájának szorzata (db*E)/(4*pi*R^2) felületen eloszolva képezi, szerintem. Azaz a szorzat nagysága számítható, de a tényezőinek a meghatározásához kellene valamilyen más jelenség is, ahol vagy az egy mini foton energiája, vagy a gömbfelszínen időegység alatt áthaladó mini fotonnok száma meghatározható. Azaz az e.m. foton és a mini fotonok viszonyításánál egyenlőre a "mini" foton db*E szorzattal kell beérnünk.
Az előzőkben kissé félreérthetően, ezzel helytelenül írtam, a gyorsulás és a minifotonok kisugárzásának összefüggéséről. Ezért kiemelném, hogy a gyorsulás irányára merőleges irányban veszi át a minifotonok "helyét" a sugárzásban az e.m. foton. A gyorsulással azonos irányban tapasztaljuk a gyorsulás alatt is a minifotonok jelenlétét, hiszen ha léteznek, csak így tudják közvetíteni a gyorsulást töltésről-töltésre hatva.
A másik érdekesség, hogy a gyorsulás és a Doppler együttesen hogyan hat a mini fotonok átadására a gyorsulási irányban. Ugyanis a töltések közötti távolság változása a relatív sebességük és a gyorsulást kiváltó erőhatás nem azonos ideig hat. Miután a gyorsulás kezdetén "összenyomódik a töltések lánca", és a szétnyomódás, a gyorsulás végén jelenik meg, azaz csdak ezen két időszakaszon van relatív sebesség köztük. A gyorsulás középső szakaszán nincs relatív elmozdulás, így relatív sebesség sincs a töltések között.
Egyébként a statikus mágneses mező létrehozásánál, amikor egy körvezetőn folyik egyenáram, azaz az indukcióvonalak a körvezető síkjára merőleges eredőt adnak, akkor elvben statikus, rezgés mentes lenne a mező, pontosan úgy mint ahogyan az állandó mágnesek mezőit is statikusnak tekinti a Maxwelli elveken nevelődött fizius világ. Láttam, hogy a magnetofon szalagok lemágnesezéséről is beszélgettetek, de az már nem tűnt fel egyiketeknek sem, hogy mi van a háttérben.
Ugyanis, amikor állandó mágnest, vagy egyenáramú törlőmágnest használva törlünk egy mágneses jeleket tároló szalagot, akkor a szalaghoz viszonyítva relatív mozgást végez a mágnesses forrás.
Persze ezt biztosan tudjátok, de gondoltatok már arra is, hogy ezzel egyben, a szalag egymást követő pontjaira sorban egymás után annak a mágneses térnek a fluxusváltozásait rögzítitek, amely papíron statikus, azaz a mágnes egy adott pontján nem lehetséges fluxusváltozás, mert időben állandó az adott ponton áthaladó indukcióvonalak száma.
Ennek ellenőrzéséhez elegendő, különböző anyagú állandó mágneseket rögzíteni a lemágnesező fejre, ill, különböző minőségű egyenáram forrásokból származó egyenárammal táplálni ugyanazon lemágnesező tekercset, majd egyszerűen visszahallgatni a felvételt. Én sok-sok évvel ez előtt megcsinálta. Az eredmény, különböző spektrumú zajokat rögzített a szalag. A Furier analízis segítségével megjelenítve az egyes források mágneses zaj spektrumait, olyan jellegűen jellemző mintákat ábrázolhattunk, mint az emberek esetében az ujjlenyomatok. Azaz a szalagra rögzített zaj, az nem zaj, csupán annak tűnik. Hanem, a töltések pályamenti gyorsulásainak eredő képének a szalag felöli oldali vetülete.
A gyorsuló töltések(amikor harmonikus rezgést végeznek) akkor úgye a rezgési síkra merőlegesen bocsátanak ki elektromágneses hullámokat(mert a töltéseket rángató elektromos erőre merőleges a Poynting-vektor). Ez a rezgés legáltalánosabb esetben 2D-s ellipszispályán való keringés,ilyenkor a töltés elliptikusan poláros fényt bocsát ki. Ez megfelelő irányból nézve lineárisan polárisnak látszik. De vannak amikor sugárzási karakteresztikák lépnek fel.
Mi a mini-fotonok és a sugárzás fotonjainak a viszonya?
"A "mini" fotonok és a gyorsuláskor kibocsátott fotonok között mi a különbség?"
Úgy gondolom, hogy a "mini fotonok" (itt egyesével mini energiájú fotonokat értek alatta,) a teljes gömbhéjon oszlanak el. Ezzel sem az egyesével meglévő energiájuk, sem az eloszlásuk miatti energia sűrűségük, nem teszi lehetővé a közvetlen érzékelésüket.
Amikor pedig a gyorsulással egy csoportba, egy csomagba rendeződnek, akkor a gyorsulás jellemzői (nagysága, ideje, stb. ) a sűrűségüket, a csomag teljes energia készletét, és ezzel E=hf saját frekvenciáját meghatározza. Egyben a "hézag"-ra is jellemző a fotonban tárolt energia. Hiszen a nyomó héjak távolsága, azaz a "hézag" hossza pontosan a fotonban tárolt energiával arányos. Nagyon jól értetted, pontosan olyan mint a Dirac tengerbeli lyuk, hacsak nem pontosan erről a hatásról vette az öteletet Dirac.
" A mini-fotongömböknek van elég energiájúk arra,hogy az interferenciának megfelelően átrendezzék az elektronfelhő szerkezetét?"
Természetesen az eltolás nagysága a távolság négyzetével fordítottan arányosan, és a többi, akár nagyságrendekkel közelebbi, és ezért sok nagyságrenddel nagyobb hatással ható elektron nyomó erejével "moduláltan" érvényesül. De akármilyen csekély mértékű is a hatás, biztosan létező. Hiszen ha a töltések közötti távolság végtelen nagy lenne, akkor is lenne hatása.. csak végtelenül piciny lenne az.
Viszont az eltolás nagyságának az interferenciakép képződése szempontjából nincs jelentőssége. Mert ha az előbb említett végtelen távolságban is létrejöhet -- igaz pirinyó mértékű -- a toló hatás, akkor a hatást közvetítő-létrehozó "mini fotonok" alkotta interferenciakép is létrejön.
Egyébként a helyi elektronok egymásra hatása statisztikusan kiegyenlítődik., ezért úgy mint ahogyan a tükörsíma vízfelszín esetében, a köztük közvetlenül ható erőkhöz mérten, végtelenül kicsiny energiájú szél is fodrozni képes, s statisztikusan kiegyenlített felszínt, úgy analóg módon a távoli elektron "mini fotonjainak" "fodrozó" hatását sem lehet kizárni. Sőt! A logika szerint a párhuzam lehetőségéből egyenesen az következik, hogy létrejön a "láthatatlan" interferenciakép. Valamint az interferenciakép zajosságára jellemző a foton forrás elektron ernyőtőli távolságának és a többi elektron "zajának" aránya.
Tehát a válaszom: Igen! Szerintem, ha látványos elektronfelhő átrendeződésre nem is számíthatunk, de feltétlenül nyomot hagy az elektronfelhő állapotán, minden beérkező "mini foton" gömb, ill. a pillanatnyi kimaradása, a "hézag" beérkezése.
"Csak a gyorsuló töltés elektromágneses hullámtere milyen mértékben szűkűl be. "
Nos, egyetlen vezetőszál eseténben, nagyon nagy gyorsuláskor, a skin hatás miatt , gyakorlatilag a felszínen áramolnak a vezető elektronok, így akármerre sugározhatnák az e.m. fotont.
De mégis a foton kilépési iránya merőleges a gyorsulás irányára, azaz jó közelítéssel hengerpalást szerűen veszi körül a vezetőt.
Azaz a gyorsulás a kisugárzott e.m. fotonok irányának meghatározásával eleve kizárja az ugyanezen irányba, az e.m. fotonokkal egy időben indítható "mini fotonok" lehetőségét. Pusztán energetikai szempontot figyelembe véve.
Valamint miután, az eddigi tapasztalatokkal egybevágóan, egy elektron egy mozgásállapottal csak egyféle energiájú foton kisugárzására képes, minden más sugárzás lehetőségét is kizártnak látom az e.m. foton képzése, azaz gyorsulás alatti állapotban..
Ezzel természetesen az e.m. foton "képzése" közbeni "mini fotonok" kisugárzásának sem látom a lehetőségét. Főleg akkor nem, ha figyelembe vesszük, hogy a "mini fotonok" kisugárzásához a "nyugalmi", azaz gyorsítatlan elektron állapotot rendelhetjük.
Szia Auróra! Ez érdekes, hogy nem hallottál róla. Több évtizeddel ez előtt, amikor én jártam középiskolába, akkor ez a tanyag "érintett része" volt. Igaz, akkoriban azzal, hogy majd az egyetemen részletesen tanuljuk, nem mélyedtünk el benne, de tanultuk főbb vonalakban. Úgy látszik, azóta változott az időkkel a tananyag is. Igazából azért nem akartam a beszélgetésetekbe beleszólni, mert úgy láttam, hogy Arnold eléggé otthon van a témában.
"Láttam, hogy foton áram -- mező képződéses ötletemről írtál."
Igen,mert ahol az elektromos térerősség jelen van,ott a fotonszám sajátállapotoknak időben változiuk kell,vagyis áramlanak a fotonok.
"Ezt a mezőt érzékeljük a töltésének hatásaként. "
Szerintem a töltéssűrűség is valahogy a fotonáramokkal lehetnek kapcsolatban. Ebből származhat Faraday elektrotónikus állapota,amit Ő egyfajta feszültségi állapotnak képzelt el,de ez inkább áramlás,nem pedig egy deformált,de nyugvó közeg. Mert ahoz,hogy a mező egy pontjában a térerősség ne nulla legyen a fotonszámnak változnia kell,mert ha beállna egy fotonszám akkor nulla térerősség lenne. A klasszikus elektromágneses hullámban,már a térerősség is periodikusan változik,vagyis a fotonszám gyorsulva változik. Ez a különbség a sztatikus és a változó elektromágneses tér között. A változásra a fotonáramlatra módulááódik a térerősség változása.
"Ezenken a mini fotonoknak az áramát érzékeli egy másik elektron taszításként."
Ez valahogy a mező által kifejtett nyomás lehet. Olyasmi,mint a fénynyomás csak sztatikus verzióban.
"Ekkor az elektront, a tőle fénysebességgel távolodó "mini fotonok" gömbjeinek sorozata veszi körül."
Valahogy az elektron helyén a fotonok keltődhetnek. Ez megengedett,mert nincs kémiai potenciálja,mert a tömege nulla.
"Mondjuk, hogy ebben az összegződésben koncentrálódott energiát tekintjük fotonnak. Akkor nyilvánvalóan a foton képzése közben a nem gyorsított elektronnál megszokott távozó gömbhéj sorozat gyártása szünetel, hiszen a fotonba koncentrálódik. Ezzel a "mini" foton gömbök között "hézag", "mini foton mentes zóna" képződik. Ez a zóna együtt halad a fotonnal, csak amíg a foton határozott irányban halad, addig a hézag gömbhéjon "halad"."
A "mini" fotonok és a gyorsuláskor kibocsátott fotonok között mi a különbség?
"Ezzel a nyomott elektronra a hézag relatív vonzó hatással hat."
Ez a hézag olyasmi,mint a Dirac tengerben a lyuk.
"Így bár a foton nélkül nem érzékeljük, de létrejön az ernyő elektronfelhőjében az interferencia kép."
A mini-fotongömböknek van elég energiájúk arra,hogy az interferenciának megfelelően átrendezzék az elektronfelhő szerkezetét?
"Mit szólsz ehhez az elvhez, modellhez?"
Mindenképp eredeti. Csak a gyorsuló töltés elektromágneses hullámtere milyen mértékben szűkűl be.
Anélkül, hogy beleavatkoznék Arnolddal folytatott beszélgetésetekbe, a linkedre csak annyit reagálnék, (megismertem mert már korábban láttam az oldalakat.,) szóval a vas térben vagy felületen középpontos kockarácsokat képez kristályosodáskor. Az egyik a ferrit, a másik a martensit jellemzője, az egyik mágneses a másik nem. Így bárt sok jó meglátás van az oldalakon, de nem szabad mindent kritika nélkül elfogadni.
Szia Kedves Auróra! Láttam, hogy foton áram -- mező képződéses ötletemről írtál. A kis pihenő alatt írtam egy kis folytatást ehhez. Tegyük fel, hogy egy elektron gömb alakban folyamatosan sugározza a "mini foton" mezőjét. Ezt a mezőt érzékeljük a töltésének hatásaként. Ezenken a mini fotonoknak az áramát érzékeli egy másik elektron taszításként. Ekkor az elektront, a tőle fénysebességgel távolodó "mini fotonok" gömbjeinek sorozata veszi körül.
Mi történik a gömbökkel, ha az elektront gyorsulásnak tesszük ki? A gömbsugárzása a gyorsulás ideje alatt egyetlen irányra fókuszálódik, és ezzel összegződik. Mondjuk, hogy ebben az összegződésben koncentrálódott energiát tekintjük fotonnak. Akkor nyilvánvalóan a foton képzése közben a nem gyorsított elektronnál megszokott távozó gömbhéj sorozat gyártása szünetel, hiszen a fotonba koncentrálódik. Ezzel a "mini" foton gömbök között "hézag", "mini foton mentes zóna" képződik. Ez a zóna együtt halad a fotonnal, csak amíg a foton határozott irányban halad, addig a hézag gömbhéjon "halad".
Tekinthetők a gömbhéjak taszító hatású gömböknek, ekkor a köztük lévő hézag, a taszításhoz viszonyítva ellentétes irányúként hat. Miután a taszító gömbök amikor találkoznak másik elektronnal, taszítják, ezzel belenyomják abba az elektronfelhőbe amelyiknek a nyomott elektron a része, így a nyomóhatás pillanatnyi szüneteléséne a hézaggal való odaérkezésekor, a többi eletron visszahatása, a nyomással ellentétes irányba löki a hézag előtt és után nyomott elektront. Ezzel a nyomott elektronra a hézag relatív vonzó hatással hat.
Mi lehet egy ilyen foton, és "nyomás hézag" páros hatása a környezetre?
Például tegyünk egy kétréses lemezt a "hézag gömb" és a foton útjába. Nyilván a nyomó gömbök "mini fotonjai" a hézag előtt is és után is áthaladnak mindkét résen. És az is nyilvánvaló, hogy az ernyőre a résektől különféle távolságokon érkezve interferencia képet állítanának elő, de az energiáik kicsik ahhoz, hogy látható hatásuk legyen. Viszont az elektron felhő amit nyomnak, ill a foton beérkezésének idején éppen a hézag beérkezésekor nem nyomnak, szóval ez az elektronfelhő érzékeli a taszítást és annak kimaradását , tetejében a rések adta távolságokon létrejövő fázis különbségekkel az ernyő egy-egy pontjában. Így bár a foton nélkül nem érzékeljük, de létrejön az ernyő elektronfelhőjében az interferencia kép.
Ezzel azon a ponton ahová a foton az energiát belépteti, megjelenik annak a pontnak az interferált fázis helyzete. Magyarul, a foton csak megjeleníti a taszító "mini foton" gömbök okozta interferencia képet.
