Bocsánatot kérek, a vita hevében szétoffoltam a topikodat!
Elnézést, visszatérek az eredeti témához, a Jelenések könyvével kapcsolatos mondanivalómat, meg ehhez hasonlókat az Olvassuk a Bibliát topikban folytatom/folytassuk?/.
Én pontosan a Jelenések 22,12-re hivatkozva mondtam: Ott is a "hamar" szó áll, és pld.Csia Lajos szerint ennek fordítása sietve, hirtelen.
A Jelenésekben az EGÉSZ Föld kontrollját kell érteni ( Pld.:Jel 11;9-10.)!!Ezért mondom, hogy az előző korok globalizációs törekvései regionálisak voltak, kivéve a mostani folyamatot, ilyen még nem volt az emberiség történelmében. Arról nem is szólva, hogy technikailag hogyan lehetett volna bolygóméretű kontrollt megvalósítani ??? Erre csak mostanra vannak meg az eszközök.
Nagy Sándor is igyekezett megvalósítani, vagy éppen Hitler, Vagy akár nézhetjük a napi politikát is, éppen most söpört végig egy gazdasági válság a világon és a reakció az lett, hogy begyorsítják az egységesülési folyamatokat, pl. Euro bevezetése, stb.
"Egyébként meg kellene vizsgálni, hogy abban a mondatban, hogy "visszajövök hamar" a hamar nem azt jelenti-e, hogy sebesen, gyorsasággal, hamarsággal, és nem egy időtartam a "hamar"?"
Nem. Akkor más görög szó állna ott.
Több tucat, a közeli visszatérést jelző mondat van az Újszövetségben. A legtöbb a Jelenések könyvében.
"Globalizálódás még soha nem volt, márpedig az egész Föld kontrollja másképp nem kivitelezhető."
Attól függ, mit jelent az egész Föld a Biblia szóhasználatában.
Lk 2,1 És lőn azokban a napokban, Augusztus császártól parancsolat adaték ki, hogy mind az egész föld összeirattassék.
Augustus összeíratta Ausztrália lakosságát is, vagy az egész föld itt a Római Birodalomra vonatkozik?
Gondolom akkor könyvtárosként szereted a könyveket. Ha van kedved, lapozz bele ebbe is ;)
Vajon, te azt gondolod, a sok mártír azért halt meg a hitéért, merthogy a Jelenések Könyve beteljesedett? Nem értem az analógiát.
Egyébként meg kellene vizsgálni, hogy abban a mondatban, hogy "visszajövök hamar" a hamar nem azt jelenti-e, hogy sebesen, gyorsasággal, hamarsággal, és nem egy időtartam a "hamar"?
Könyvtárosként (is) olvastam az 1.sz-i történelmet.
Globalizálódás még soha nem volt, márpedig az egész Föld kontrollja másképp nem kivitelezhető.
"Az, hogy aktuálisnak érezték a Jelenések Könyvét, vicces."
Lehet, hogy neked vicces, de a Jeruzsálemben a római-zsidó háborúban meghalt 800 000 - 1 000 000 zsidónak, majd Néró alatt a római városokban elevenen felgyújtott keresztényeknek nem anyira volt az. Nem csak a HGY-s és egyéb pünkösdi kiadványokat kéne olvasgatni, hanem első századi történelmet.
"Nem lehet nem észrevenni, hogy olyan események történnek mostanság, ami le van írva, mint feltétel."
Kétezer éve minden században elmondták ezt, talán a pestisjárványok, harmincéves háború, a két világháború, holokauszt idején némileg jogosabban, mint ma.
"Semmi bibliai alapja nem volt"
"Csak" annyi, hogy Jézus és az apostolok azt ígérték: hamar, igen hamar.
Az, hogy aktuálisnak érezték a Jelenések Könyvét, vicces. Semmi bibliai alapja nem volt, most sincs, hogy eljött volna az az idő: csupán arra bátorkodtam utalni, hogy egy nagyon egyirányú folyamat gyorsult fel, ami, ha így folytatódik, egybeesik azzal a feltétellel, ami a globális kormány létrejöttét mozdítja elő. Nem lehet nem észrevenni, hogy olyan események történnek mostanság, ami le van írva, mint feltétel.
Keresztények által igazgatott világ??? Hol a kávém??? Még lehet, hogy álmodok...vagy Te, kedves minta mókus.
Az én Bibliámban nincs benne, hogy jobb lesz a világ, hanem az van benne, hogy 1re rosszabb. Meg az is, hogy jön egy FENEVAD nevű illető, aki elhiteti az EGÉSZ FÖLD népét mindenféle önös mesével, ami a Sátán útját egyengeti.. Fiatal keresztényként, mikor ezt először olvastam a Jelenések Könyvében, kb.20 éve, csak a fejemet csóváltam: egész Föld népét? Most meg itt a nyakunkon a globális látásmód! Már majdnem szinte minden az egész bolygóra igaz, ami történik itt-ott... A Biblia valódiságát ezek nekem alátámasztják.