Ez az absz. felvilágosulatlanoknak szólt.
Aki meg elméletben felkészült, de a gyakorlati tapasztalatok érdeklik.
Tabletta: az egyiktől híztam, a másik bevált, problémám nem volt, rendszeresen jártam persze orvoshoz, de csak évente egyszer vizsgált, amikor a rákszűrést csinálta.
Negatívum: időnként elfelejtem bevenni + drága.
Óvszer: én bénázok a felhelyezéssel, de a párom jól boldogul.
Pozitívumai: nem kell feltétlen mosakodni aktus után, nem ébredek fel éjjel arra, hogy most folyik ki belőlem a termék második fele; néha kifejezetten jót tesz, hogy síkosított, a párom tovább bírja benne (értsd: nehezebben sül el)
Negatívum: zavaró a szaga, megtöri a hangulatot, amíg felhelyezi, és lelkileg zavar, hogy köztünk van, bár fizikailag nem érzem. És a párom se nagyon szereti.
Spirál/hurok: Eleinte vérezgettem tőle, elmúlt, 1,5 évig semmi gondom nem volt, de most ki kell venni, mert megint vérezgetek. A doki azt mondta, hogy felejtsük el.
Naptármódszer: Van egy kisfiam, aki nem ciklus közepén fogant. Ezzel azt hiszem, mindent elmondtam.
Megszakított közösülés: A barátnőmék ezt használták. Neki is van egy kisfia.
Presszárium: nem tudom, nem ismerem, olvastam: elég nagy a kockázat, főleg, mert nehéz jól feltenni.
Hüvely kúp/film/tampon és tsai: épp minap mondta a dokim, hogy sokat fejlődtek, egész jó védettséget nyújtanak, és van belőle sok féle fajta is.
A beágyazódás 4-6 nap, egyétől függő dolog. A teszt, miután a vizelet HCG koncentrációját méri, a terhesség első napjaiban nagyon megbízhatatlan, mert ez is nagy eltéréseket mutat egyénenként. Reklámoznak ugyan mindenféle 1 naopos tesztet, amely a beágyazódástól számított 1 nap utánmár jelzi a terhességet, de az előbb említett ok miatt pontatlan. Ha pozitív a teszt, akkor a terhesség fennáll, ha negatív, akkor attól még lehetséges terhesség, később új tesztet kell végezni.
Hát... ő ismeri saját magát... Azért valószínűleg észrevenné, hogy valami "más".
Én pl. a mensi előtt pár nappal már teljesen biztos voltam a dologban, ezt megerősítette a teszt, a hivatalos tesztre meg nem akartak beutalót adni, mert még nem telt le az 1 hónap az utolsótól...
Én úgy tudom (csak dumálok itt össze-vissza), hogy ha a teszt pozitív, akkor az tuti - ha viszont negatív, akkor ott van hibalehetőség, érdemes megcsináltatni.
Szakadásra, eldurranásra vannak esemény utáni tablicskuk (erről is volt szó, nem?) - nem postinor.
A barátnőmnek a menszi elött kb. 6-8 nappal kezdődik, és alatta múlik el 1-2 nappal a kezdés után. Így tehát nem tudna különbséget tenni, mert úgyis elöbb jön meg Neki, mint elmúlna a feszülés. :(
Hát... nekem valamivel erősebb volt, meg mensi előtt 1-2 nappal elmúlt, amikor terhes voltam, akkor meg nem. Szülés után viszont abszolút elmúlt a feszül - így viszont már lenne különbség.
6 nap a beágyazódás. Ekkor már lehetnek gyanús jelek (mellfeszülés, esetleges folyás elmaradása, hányinger) - feltéve ha a leányzó addig is figyelte magát valamennyire.
:-)) Nem. A teszt neve Pregcolor volt. Mivel kicsit kételkedtem az eredményben, megcsináltam még egyszer a tesztet. De a kedvencem az volt, aminek a dobozán egy lepke volt (a nevét sajna nem tudom már). Annál teljesen kiolvashatatlan volt a tesztcsik eredménye. :-)
Ez valami feleletvalasztos teszt? Vagy olyan, amit gimiben kellett megcsinalni kombinatorikabol? Tudod, amikro volt ket urna, piros meg kek golyok es mekkora valoszinusege annak, hogy pirosat huzok? Jo jatek lehet :-)
Es ha az egesz akcio nem fulladt
(a) hangos rohogesbe
(b) ideges, arohadtanyjatennekakurvaguminak" felkailtasu lekonyulasba
akkor meg van is esely arra, hogy lehet folytatni. Egyebkent legkozelebbre kell halasztani.
Jézusom, hány éves vagy?! Persze hogy lehet. Ára változó. DM-ben is kaphatsz. Érdemes többet venni, mert én pl. hármat használtam el, (pozitiv, negativ, pozitiv eredménnyel), mire doktor úr gratulált a csemetéhez a hatodik hétben.
Köszi a hozzászólásokat, a barátnőm el fog menni nődokihoz, és addig mostmár tényleg védekezni fogunk, mert most k*rvára megijedtem... Egyébként (ezt JoanaTavares-nek mondom), elég vékony lány... szerencsére (?)
Egyébként terhességet mennyi idő múlva lehet kimutatni?
Az én agyam is elszállt volna, ha nem tudom meg mostanában lassanként szinte mindegyik intelligens okos barátnömtöl, hogy évekig (!) ök is igy csinálták. Tehát nem feltétlenül lehet töle teherbe esni, de nagyon kockázatos, én ezt nem birnám idegekkel. Szerintem menjen el a barátnöd nögyógyihoz.
Föként attól függ, hogy a cikluson belül mikor történt, mert a közepén a legtermékenyebb a lány, de ezen kivül még sokminden mástól. (most olvastam valahol, hogy a testalkat is számit, tehát aki gömbölyded, "van rajta mit fogni", az könnyebben esik teherbe, mint egy egyszálbelü nö.)
A spirál nekem nagyon horror: a tudat, hogy egy kis "fémdarab" beleágyazódik a húsomba "ott", az engem olyan borzadállyal tölt el, hogy inkább a tabletta. De ez is gondolom, mindenkinél más.
A guminál engem a szaga is zavart, lehet, hogy már csak bemagyarázom magamnak, de állandóan azt a büdös gumiszagot éreztem. Ha meg illatositott, akkor illatositott gumiszagot :)
Nagy kár, hogy nincs tökéletes megoldás, de ha arra gondolok, hogy 50 évvel ezelött milyen lehetöségek voltak e téren...??!!
Sziasztok!
Egy nagy problémám lenne, ami beleillik a témába. Szóval a barátnőmmel kb 1 hónapja élünk szexuális életet, ő előtte szűz volt. Nem védekeztünk, illetve hát azt a módszert alkalmaztuk, hogy az én orgazmusom előtt "kivettem" a szerszámot. Még nem volt nőgyógyásznál (jövő héten fog elmenni, hogy felirja neki a fogamzásgátlót). Viszont most megtudta hogy az egyik barátnője teherbe esett, és ők is hasonlóan csinálták. (Pontosan nem tudjuk, lehet hogy ők nem vigyáztak mindig). A kérdés az hogy lehet-e terhes ő, akkor ha mondjuk csak papirzsepivel töröltem meg az orgazmus után a péniszt, meg a környékét, és utána fél órával ujra csináltuk? Vagy esetleg lehet-e olyan "szivárgás" a részemről, amit nem is veszek észre?
Segitsetek!!
na ezt akartam enis leirni, de neked valamivel jobban sikerult :))
en is pont igy szoktam felhuzni, es igen, ha harmadik kezem volna, csak akkor tudnam osszeszoritani a tartalyt, ezert arra altalaban a partnerem szoktam megkerni, hogy segitsen mar :)
Biztos, azoknak az uraknak csak akkora van, ami belefer a tasakba a vegen, es nem kell letekerni semmitse a gumibol :-)
Vagy a kerulete kicsi nekik...
Azert ez erdekes, hogy egyre tobben kijelentik, hogy gondjuk van magaval a felhuzassal. Es nem is arrol megy a vita, hogy kell-e, meg rosszabb-e vele, meg hogy ki mit erez. Megnyugodtam, hogy nem csak en vagyok huje ehhez.
Lehet, hogy eredetileg Sivának készült a koton?
1x szegény párom is bekapott valami (talán kínaiaknak készült) szűk szart, brrrr... kellemetlen volt. De a Durex nagyon jól bevált, nálunk is tele volt hintve az ágy környéke.
A spirál nagyon kényelmes - igen, a méhen kívüli terhesség előferdülése nagyobb, bár a gyártók szerint _nem_ a spirál okozza (a másik topicban leírtam, én sem igazán tudom elképzelni). Érdemes odafigyelni magunkra, a terhességet a fogantatástól számított 1-2 héten belül apró jelekből észre lehet venni, így nem kell megvárni amíg szétreped a petevezető vagy elvérzik az anyuci (vagy stb. stb.).
A spirállal nekem sem volt problémám, meg a fiamnak sem. Igaz, amikor már három hónapos terhes voltam, leszedték.
GL, a gumi felhúzás nálunk is kb. így működik. (na jó, most már nem ennyire durva, de eleinte kész kínszenvedés volt)
Lépten-nyomon olvasom az óvszeres topikban, hogy vannak olyan urak, akiknek ez egyáltalán nem jelent gondot. Csak arra tudok gondolni, hogy ezeknek az uraknak más formájú idomokra kell felhúzni az kondomot, mint nekünk. (Néha ugyanis én is besegítek)
No de ezt a feltevést elég bajos lesz ellenőriznem:-).
l
Dehogynem ertette. Mindenki erti, aki ugyanigy van vele. Termeszetesen, ugy sose lehet felhuzni, ahogy a dobozon all. Ugy meg egy teljesen merev rudra (vibrire) se lehet, ha pedig szuk a gumi szaja, akkor annyira szorul, hogy nem tudod letekerni a feltekert reszet, mert feszul.
Aztan ha nagy nehezen sikerult atvinned a makk peremen, akkor veglegesen megfeneklik a vajatban utana, se le, se fel (mert ekkor mar lehuzni is nehez).
Idaiag az egyetlen modszer az volt, ha belulrol negy ujjal szethuztam baromi tagra es egy mozdulattal atvetettem az akadalyokon, majd szettagitva megprobaltam letekerni az ujjaim kozott. Ha ezidaig sikerult nem kiszakitani is csoda, ha ilyen megfeszitett peremmel le lehet tekerni (altalabn nem), ha pedig kiveszem az ujjaimat, nem lehet tovabbtekerni. Ha viszont teljesen letekered, ugy nem lehet felhuzni, es kiszarad a vege, el kell dobni. Mert amit egyszer letekertel, azt nem lehet feltekerni. Ha veletlenul ez sem fordulna elo, akkorse tudod ugy ratenni, hogy ne alljon csalen. Az meg aztan kesz rohej, hogy elvileg ugy kene feltenni (egyedul!), hogy a vegen a kis tartalyt osszenyomom, hogy ne menjen levego bele. ha lenne legalabb negy kezem, talan menne is. Mert ha ott levego van, kidurranhat...es ehhez jon hozza, hogy a lany megprobal segiteni, mondjuk fogja amig en huzom ra, a masik kezzel a tartaly szorongatja es ha a kormei nem is szakitjak ki, addigra leg lekonyul.
Folytassam?
sziasztok
Egy régi barátnőm spirált használt, és kifogástalanul működött évekig.
De egy ismerőse kórházba került miatta méhenkívüli terhességgel, erre ijedtében ő is kivetette. Nem tudom mennyire jogos az aggodalom, nem értek hozzá.