"Ezt kivetítve az ember-ló kapcsolatra, azt hiszem, elvárható a pacitól, hogy egy-két órácskát naponta a hátán hordjon, ha én meg etetem, itatom, kiganézom, körmölöm, levakarom, gyógyíttatom stb."
Ott bukik meg az érvelésed, hogy a ló számára természetellenes a hátán cipekedés. Tehát te most azzal érvelsz, hogy a gondozásért cserébe elvárható a természetellenes viselkedés...
"Az állatnak nincs választási lehetősége, és ez a gazdáját arra kötelezi, hogy a tőle telhető legjobb bánásmódban részesítse"
Ostobaság! EZ nem kötelezi a gazdát semmire. A jogszabályok köteleznek csak. Ez a viszony csak a lovak számára bír kötelemmel: szolgálnia kell a gazdáját.
"Viszont ezért igenis joga van némi ellenszolgáltatást kérni"
Pontosítok: a lovak élő eszközök, a gazdának mindenhez joga van vele. Kivéve arra, amit a törvények tiltanak.
"az állatot fizikai vagy mentális egészségének róvására hajtani nem tartozik a tulajdonosi jogok közé, pontosan azért nem, mert ő is érző lény, és kiszolgáltatott helyzetben van."
Újabb blődség. A természet semmi ilyesmit nem korlátoz. Sőt. Csupán az emberi jogszabályok, vagy filozófiai-vallási etikai rendszerek korlátoznak így le, és azok közül sem az összes. Azzal, hogy a tulajdonodba került, azt csinálsz vele, amit akarsz. Ha kedved tartja, heti hét napon át dolgoztatod napi 16 órában. A lónak nincs joga ellenszegülni, vagy megtagadni az engedelmességet. Ha megteszi, csak a gazdán áll, miként bánik vele...
Ha nem akarna a hátán hordani, megvannak rá a módszerei, hogy gyorsan lepakoljon! Az egyik legnagyobb csoda éppen az a lóban, hogy ezt nem teszi. Hogy miért nem, azt senki sem tudja. Pedig nyilvánvalóan nem érti az összefüggéseket a hátára mászó majom meg az kaját adó másik majom között, és azzal sincs tisztában, hogy ha nem együtműködő, akkor megy a virslibe. Valamiért spontán hajlandó együtt működni.
No szóval szerintem nyugodtan vágj csak bele! Ha a pacinak kifogása lesz ellened, jelét fogja adni: sóhajtozik, rázza a fejét, lopja a szárat, megmakacsolja magát, durvább esetben harap, bakol, rúg... de az is gyakran megesik, hogy boldogan prüszköl, és végül, ha leszállsz a nyeregből, még hízeleg is egy kicsit. Csakis attól függ, hogy bánsz vele. Mert annyira nem nehéz ám neki az a majom a hátán. Testsúlyához, erejéhez viszonyítva kb. annyi, mint neked egy 10-15 kilós hátizsákot vinni. Nem a súly neki a terhes, hanem ha hülye a lovasa, és mindent össze-vissza csinál, hogy szegény pára azt sem érti pontosan, mit akarnak tőle, és utána még a pálcával is kap. Na ez így már neki nem jó játék, ilyenkor már az ő hozzáállása is megváltozik. :) Ez persze a kezdők dolgát nagyon megnehezíti... de sajnos ezt az első 30-40 órát túl kell élni. Lónak is, lovasnak is. Aztán utána kezd egyre kellemesebbé válni a dolog.
Imádom őket. Ha elmegyek egy-egy versenyre, és beülök oda, ahol a versenyzők jönnek le, ninden ló odajön hozzám, és a vállamra hajtja a fejét. Soha életemben nem voltam biztos arról, hogy rájuk kell raknom a kilóimat, és tönkretenni a gyönyörű mozgásukat. Most nyertem másodszor bérletet Sóskútra, és lehet, hogy mégiscsak kipróbálom...:)))
Szerintem a gyerek el tudja különíteni a mesét és a valóságot. Legalábbis nekem jól ment kiskoromban: nem kerestem vasorrú bábát, sárkányt, varázslatot, az Koszó bácsi aranyhalától sem követeltem, hogy teljesítse három kívánságomat. Pedig akkor is voltak állatmesék a tévében: mekkmester, frakk, vizipók, biga csiga és batka manó, kisvakond, nils holdgerson meg a jó ég tudja még mi minden. Szerintem ezek arra jók, hogy felkeltsék a gyermek kíváncsiságát, hogy lássa, más is van a világon, mint a szemközti panelház beton tűzfala és az utcán hömpölygő autóáradat. Nem kell ezekre haragudni, kell a mese, gyereknek is, meg bizony a felnőttnek is.
Eh, szerintem nagyon sarkítasz! Az ember az ember barátjától is kér néha olyan szívességeket, amelyek annak terhesek, és természetesen meg is tesz néha olyan dolgokat, amelyeket egy idegennek nem tenne meg, csak a barátjának. A barátság nem csak arról szól, hogy együtt lógunk, hanem arról, hogy segítünk egymáson, boldoggá tesszük egymást! Ezt kivetítve az ember-ló kapcsolatra, azt hiszem, elvárható a pacitól, hogy egy-két órácskát naponta a hátán hordjon, ha én meg etetem, itatom, kiganézom, körmölöm, levakarom, gyógyíttatom stb. Az alapvető különbség itt inkább az, hogy nem egyenlőek a viszonyok. Az ember választ lovat, de a ló nem választ embert. Az ember, ha megunta/megutálta, eladja a lovat, de a ló, ha megunta vagy megutálta a gazdáját, akkor sem hagyhatja ott. Ezért nem igazi barátság ez. Inkább a szülő-gyerek viszonyára hasonlít. Az állatnak nincs választási lehetősége, és ez a gazdáját arra kötelezi, hogy a tőle telhető legjobb bánásmódban részesítse! Viszont ezért igenis joga van némi ellenszolgáltatást kérni, még akkor is, ha a hálaérzetet az állat nem ismeri (bár a talált kutyáknál van ilyesmi, csak hát talált ló ugye nincs.) Ellenben az, hogy mit és mennyit követel, az megint az ember felelőssége, az állatot fizikai vagy mentális egészségének róvására hajtani nem tartozik a tulajdonosi jogok közé, pontosan azért nem, mert ő is érző lény, és kiszolgáltatott helyzetben van. Én ezt így látom.
Erről van szó. Nem szabadna az befolyásoljon senkit az állatokkal való viszonyában, hogy azok természetes módon viselkednek vele szemben. Én pl. ezért utálom a dizni-meséket - irreális, emberszerű állatokat mutatnak be, a sok szerencsétlen gyerek meg csodálkozik, ha az életben az állatok - állatként viselkednek.
Pont ez a lényeg - a kontaktus így is, úgy is megvan. Arra hívtam föl a figyelmet, hogy álszent önhazugság, amit a legtöbb ember művel a házi/haszonállatokkal kapcsolatban.
Vagy a barátom egy állat, és akkor nem korlátozom (csak ha törvény kötelez rá), vagy nem a barátom, és akkor úgy használom, ahogy akarom és nem fog érdekelni, hogy örül-e annak, hogy pórázon vezetem, vagy a hátán ülök.
Ilyen egyszerű :)
Az "emberi" tulajdonságok... mondjuk inkább úgy, hogy az emberben is meglévő állati tulajdonságok. A lovak is tudnak nevetni, szomorkodni, félni, utálkozni, undorodni, rosszindulatúnak lenni, vagy éppen kedvesnek, segítőkésznek, érdeklődőnek, stb. Hatalmas hiba klónozott egyenállatoknak elképzelni a lovakat (kutyákat, macskákat, stb.)...
Valóban fontos a csikó nevelése, ha valaki igazán barátjául akar egy lovat, akkor az nevelgesse csikó korától kezdve. Ez a legegyszerűbb módja. És akkor természetes lesz a lónak is, hogy néha felülnek a hátára, és leginkább játéknak fogja felfogni. Igaz, az ilyen lovat a mai világban maximum a nagyon gazdagok engedhetik meg maguknak, illetve esetleg azok, akiknek több munkalovuk is van (lovagoltatni, kocsit húzni), és megengedhetik, hogy legyen egy olyan barátjuk, aki semmilyen anyagi hasznot nem hajt, ellenben viszi a pénzt keményen. Igaz, barátságnál ilyesmi nem szokott gondot okozni.
Tudod Én a barátommal is szoktam beszélgetni, a beosztottammal is, sőt még az ellenségemhez, és a haragosomhoz is szólok! Csak a hangsúly minden esetben más! Ebből adódóan a lóval is lehet, sőt kell kontaktust kialakítani. Az "emberi" tulajdonságokat pedig az embertől veszi át, ezért nem mindegy hogyan és hol nől fel a csikó, mert olyan ló lesz belőle amilyen a környezete volt.
bocs, de te nem ismered a lovakat. Mindegyik külön személyiség, eltérő intelligenciával, vérmérséklettel. Rossz tulajdonsága emberi beavatkozás nélkül is lehet. Pl. agresszivitás.
Szia! Nagyon jónak tartom ezeket a módszereket, meg az összes olyant ami álatbarát. De mindenki megtalálja a sajátos módját annak hogy kommunikáljon a lovával ha akarja, csak hosszú együtt töltött órákra, napokra, van szükség a türelem mellett. Pár hónap után kialakul a saját "beszélgetés", mert hát a ló is hajlandó az "idegent" megérteni, ha az neki nem fáj, nem terhes, és főleg nem unalmas. Nekem ez a véleményem, bár ebben biztosan vitatkoznak velem sokan ,mert azt mondják, mi emberek tanuljunk meg a lovak "nyelvén", de nem szebb ha kompromisszumot kötünk a lóval, és kialakítjuk a saját közös nyelvünket? Nem győzöm hangsúlyozni, nagyon nehéz, hosszú idő, és az etólógiáról sem árt tudni valamit.
Szerintem ehhez kapcsolódnak a különböző mostanság nagyon felkapott úgymond természetes lókiképzéses módszerek.
Elég sokat olvastam mostanában utána a Parelli félének és elég jónak és használhatónak tűnik. Régebben a Monty Roberts módszeréről is olvastam az is jó. Ezek és a többi is, amikről olvasni lehet a lovak gondolkodásmódját és kommunikációját oktatja és tanítja meg a lovast, hogy hogyan kommunikáljon úgy a lovával, hogy az megértse és szívesen teljesítse azt.
Hát én is így gondolom! A gazda teheti együttműködőve, vagy makaccsá lovát. A korrigálás meg mindig háromszor annyi munka mint a helyes nevelés. Aztán meg mindenki azt hiszi ő csinálja jól, pedig az álatokkal való bánást sosem lehet megtanulni. Jó a mások véleményét meghallgatni és ősszehasonlítani a sajátunkal és az irodalommal.
Szerintem minden ló jó ló. Aki maximum nem az az nem a saját hibája, vagyis a gazda rontotta el. De szerintem azt is helyre lehet hozni, bár sokkal nehezebb, mint helyesen jól nevelni.
Azt szeretném megkérdezni, hányszor dobott le ló? Ha egyáltalán ültél lovon! Biztos hogy nem úgy estél le, mert rutintalan voltál? Én sajnos már több olyan lovast láttam, aki nem tudott egy "terepet" végig lovagolni, mert gyakorlatlan volt, - igaz a világ minden kiccséért sem ismerte be - és leesett, de a lovat elmondta minden "féregnek". Talán magunkkal szemben is jó ha "kritikát" gyakorolunk:
annyira-annyira szépen írod le amit a lóról gondolsz, tapasztaltál és ez alapján tudsz...
nélküled is így gondolkodtam a lovakról (bár testközelben mindössze kétszer voltam velük), de te ezt abszolúte megerősítetted
az egyik alkalommal voltam olyan együgyű és bementem számomra két ismeretlen ló közé abbeli örömömben, hogy testközelben lehetek velük...
Az egyik úgynevezett hátasló, másik póni (nézd el nekem tudatlanságom, hogy nem tudok fajtát írni). A hátasló hatalmas volt és gyönyörű, a póni sem volt túl kicsi, de jóval kisebb volt a társánál, akit szemmel láthatóan "uralt".
A hátasló azonnal bizalommal fordult felém és nem volt semmi probléma, a póni ezzel szemben beszorított a karám falához. És persze hogy nem volt ott senki. Nem mondom, hogy nem ijedtem meg. De azt gondoltam, hogy ha én jó szándékkal közeledtem nem eshet semmiféle bajom. Módszeresen szorított egyre jobban. Próbáltam őt finoman visszatolni, s a bal kezem lent maradt a testemmel a csapdában. Eközben próbáltam a szabadon lévő jobbkezemmel őt simogatni és beszéltem hozzá, beszéltem és simogattam. Kb 10 perc telt el és ő is nagyon-nagyon figyelte minden mozdulatomat és én is figyeltem őt. Egyszercsak éreztem, enged a rám nehezedő nyomás, ekkor picit megpaskoltam és mondtam "mostmár engedj ki"...
Szerintem megértett engem.
Persze a falusi népek is ott voltak a végkifejletre és jókat kuncogtak a pesti nőn.
Ma már jobban meggondolnám az ilyen lépést (már a koromnál fogva is), de felejthetetlen élmény maradt és nem bántam meg. És ha valami rossz történt volna is, csak magamra haragudtam volna, hiszen a kutya sem szereti ha egyszer csak egy idegen van a területén. Ez volt az én tanulságom az esetből.
Minden állatnak időt és teret kell hagyni ahhoz, hogy megérthessük mi őt és ő is megérthessen minket.
A történet amit leírtam kb 20 éve volt és én azóta nem voltam testközelben lóval, de nagyon remélem, hogy a sors kegyeiből még lesz rá alkalmam...
Még csak az kéne!Aki megszereti a lovakat,az lovagol is!Így kialakul egy kötelék a ló és lovas között!Mivel én még kevésszer lovagoltam,nem tapasztalhattam,de akkor is imádok lovagolni,és mindent megteszek,hogy előbb utóbb lovagolhassak!
Teljes mértékben egyet értek az elöttem szólóval! Egyébként ha valaki ennyire nem kedveli a lovakat, minek irogat egy lovas fórumba? Kedves még csak az kéne, úgy gondolom, ha nem változtatsz a hozzáállásodon, soha nem fogsz ráérezni, milyen az mikor ló és lovas felszabadultan, kötetlenül, tökéletes harmóniában tud együttműködni, minden erőszak nélkül, és még csak azt sem veszed észre, hogy a lovas mivel késztette a lovat egy bonyolult mozgáskombinációra, annyira apró mozdulatra is reagál a ló... Az hogy rádlép ez előfordul, de biztosíthatlak róla hogy egy el nem rontott, emberek által meg nem félemlített ló esetében ez teljesen véletlen, és ahogy észleli a bajt egyből leveszi a lábát, és érdekes módon már előfordult, hogy ráléptek a lábamra, de még egyszer sem "töltöttem gipszben a nyarat". És csak úgy elárulom, hogy normális esetben a ló annyira vigyáz a szeretett emberre, hogy bizalommal a hasa alá is feküdhet a boxban (ahol mint tudjuk a ló szabadon mozoghat) akkor sem fog rálépni, sőt inkább úgy vigyáz rá mint a szeme fényére (ugye nem gondolod hogy pl. a csikójára is rálép??).
Különben meg mért ne tudná viszonozni a szeretetet? Nem is értem ezt egyáltalán honnan veszi valaki... Arra emlékeztet mikor szegény nagypapám azt mondta hogy az állatok nem tudnak gondolkodni.. Hát hogy ezt is honnan vette???? Na mindegy is, mert én akkor hozzá nem értő gyerek fejjel elhittem. De most képzeld el ha valaki imádja a lovakat csak épp nem ért hozzájuk, és ilyen rémtörténetekkel elijeszted, aztán lehet hogy ő lett volna az évszázad lovasa...
Végül is nem hiszem hogy számomra több viszonzás kéne, mint az a rengeteg puszi, az üdvözlő nyerités,a meglátl, és már rohan is hozzám, az hogy egy szavamra a világ végéről is vissza jön, pedig nincs rajta még kötőfék se, és ott kell hagynia a legelőt, ja és természetesen az a rengeteg helyezés, kupa, szalag, oklevél, amihez hozzásegített, pedig még csak nem rég kezdtük! Nélküle azt hiszem sehol nem lennék... Tulajdon képpen nincs több mondani valóm, mert ezt úgy se fogod érezni, és nem tudod meg soha, hogy mit hagytál ki az életedből...
