Ha egy férfi és egy nő igazán szeretik egymást, az megerősíti az igazságokat és elfújja a poros szabályokat. Ez a megértés, ez borzalmasan lassú folyamat, de csak belülről működik, ahogy azt te is jól tudod. Pedig ez a vita, vélt vagy valós ellentét a legtündöklőbb színfoltja a világnak.
Egyszerűen félelmetes, hogy hány ember volt már szerelmes életében és mégis győzedelmeskedik bennük az ego, és feledik a gyönyörű pillanatokat: és ítéletet mondanak.
Mert ami különbözik, azt megítélik.
Így van ez már régóta :)
Többször is elolvastam (és még talán el is fogom) tiszteletreméltó terjedelmű írásodat, amiben részletesen leírod a múltat és a jövőt.
Azonban mi van a jelennel? Szerinted hol állunk ma, mik a mai, a most élő emberek hibás és helyes útjai a témában? Köztük a tiéd és a te konkrét tapasztalataid hol vannak?
Részletesen írsz az ideális állapotról és az azoktól való eltérésről.
Az a bajom mindezzel, hogy a tökéletes embert akarod, egyetlen gondolat végigvezetésével.
Pedig az ördög a részletekben van elbújva. A hogyan és a miért az, ami megnehezít mindent.
Férfi és nő: egymással versengve, vagy elfogadva a hitbeli hierarchiát, vagy egyenértékü társként - ma hol tart?
Erről szólna ez a topic.
Értékelem őszinte, bár kissé pesszimista véleményedet, ami bizonyára csalódás, vagy problémák miatt lett ilyen.
Viszont nem tesz alapvető különbséget féri-nő között, legalábbis a hibáikban. Ebben valóban egyensúlyban a mérleg két oldala.
Mégis, amig élünk, remélünk, és ha tetszik, ha nem kényszer a jobbra törekvés. Ettől van, hogy sokminden azért mégiscsak elviselhetőbb.
Ugylátszik mégsem úszom meg "hitvita" nélkül. Bár ez nagyképűség lenne részemről, inkább csak a saját meggyőződésemet mondanám el.
Hogy pontosan Isten országa milyen, arról szerintem ember talán most még nem tudhat.
Mindenesetre nekem annyi elképzelésem van róla, hogy amíg valamennyien nem részesei annak, azok, akik érdemesek rá, nem tartom hitelesnek azt, hogy "ma élő emberek élik ezt az életmódot." Vagy akkor Isten országában is megmarad a férfi-női most kimondott "hierarchia"? Ott nem válnak egyenlővé? Ott nem valamennyien csakis kizárólag Isten gyermekei?
Megyőződésem, hogy a földi életet kell a hitünk szerint élni, a jelenre tekintve, ott helytállni. Ugyanis ha csak a távoli cél van a szemünk előtt, sokkal több tévedés lehetséges a jelenben.
De ez csak az én meggyőződésem.
Azon kívül személy szerint semmiféle mozgalomnak nem vagyok a részese, még kevésbé élvezője. Viszont vannak gondolataim, meglátásaim, amiket tapasztalatok támasztanak alá. Nem feltéltenül kell "izmusokká" egyszerüsíteni, mintahogy a hitet sem vallássá. Az ember sokkal összetettebb ennél.
A férfi és a nő "értékrendjét, amit a hited vall, nem akarom cáfolni, de osztani nem tudom.
A hétköznapi életben betöltött szerepekről, kialakult elvárásokról szívesen beszélgetek, de azt hiszem a hit nem vitatéma.
Olyan társadalom sajnos nem létezett, ahol emberek tartották kezükben a vezetést és tartalmas ideig békesség, rend és erkölcs uralkodott. Az emberi elbukás része, hogy maguktól erre nem képesek ezt megtenni.
Mondhatnám, hogy Isten erre a célra kiválsztott népének, Izraelnek voltak bizonyos időszakai amikor ez sikeres volt egy darabig. Mint pl. Józsúé vezetése alatt, vagy egynéhány "helyreállítás" rövid ideje alatt. De szerintem ez is lényegtelen. Hisz mindennek az a lényege, hogy ez ember magától, Isten közvetlen segítsége nélkül a Szentlélek ereje által ez nem ment és nem is fog menni az embernek.. De az örömhír szerint eljön az Isten országlása, amikor Isten betölti az emberiséget a Lelkével, ami által megteszik azt, amit 6000 évig képtelenek voltak. Vagyis az Isten akarata, törvénye szerint fognak élni, ami boldogságot, áldást és egyetemes jólétet, békét hoz.
Mindemellett, egyenileg, vagy családonként már élik ezt az életmódot emberek, az Isten Egyházában. Ezek az Isten lelki fiai, akik a társadalom irányvonalaitól függetlenül, az Istennek élnek. A világot és annak lázadó utait kivetik magukból. Ezeknél az embereknél beteljesedik az Isten akarata a férfi és nő szerepét illetően is, pontosan úgy, ahogy azt a Bilia levetette. Itt nincs boszorkányság, (azaz lázadás, mivel a lázadás bűne az olyan mint a varázslásnak bűne (1 Sám. 15:2).
Vagyis az a társadalom most, az Isten Egyháza, amely egy szent lelki nemzet, bár a világ számára láthatatlan. És itt nem mindenféle hókuszpókusz, magát kereszténynek nevező vallásról van szó, hanem ahol be is teljesedik az Isten szava, ereje és akarata.
Amíg bárki lázad az Isten akarata ellen, nő vagy férfi, addig átok alatt vannak és a kegyelem ajándéka érvénytelen rájuk. Ahogy istentelen a fasizmus, kommunizmus, úgy istentelen a feminuzmus és liberalizmus is. Aki ezeknek a mozgalmaknak részeként, ezek előnyeit akarja élvezni, az nemhogy elvágja magát az Isten áldásaitól, de Isten ellenségévé teszi magát, eme varázslások bűneivel, átkot hozva magára és háza népére.
Hát akkor kicsit konkrétabban, tisztelt hölgyek, urak.
Elnézést a terjedelemért, de rövidebben nem lehetet.
A Duál-szakadás
1A kígyó ravaszabb volt a föld minden állatánál amit az Úristen teremtett. Ezt mondta az asszonynak:
Valóban mondta Isten, hogy nem ehettek a kert valamennyi fájáról?
2Az asszony igy válaszolt a kigyónak:
A kert fáinak gyümölcseiből ehetünk. 3Isten csak a kert közepén álló fa gyümölcséről mondta:
Ne egyetek belőle, ne érintsétek, nehogy meghaljatok
Mózes Teremtés 3, 1-3
6Az asszony látta, hogy a fa élvezhető, tekintetre szép és csábít a tudás megszerzésére. Vett tehát a gyümölcséből, megette és adott férjének aki vele vele volt, és az is evett belőle.
7Erre felnyílt a szemük, észrevették, hogy meztelenek.
Mózes Teremtés 3, 6-7
A nő hibája, a nő tévedése az elfogadó princípiumnak Istentől való elhajlása folytán átragad a férfilélekre is, és a férfilélekben mind maradandóbb, erősebb és keményebb kialakulásokat hozott létre. Ezért a férfi nehezebben tér meg, nehezebben fogad el valamit, és hogyha elfogad - bármennyire különösnek és szokatlannak tűnik is fel - női lelken keresztül könnyebben és hamarabb fogadja el. Ennek magyarázata pedig az, hogy a női lélek az érzelmi világához közelebb van, mint az értelmi világához.
S most hivatkozom egy nagy titokra, amelyet hiúságában és gőgjében az ember általában, s a férfi különösen nagyon nehezen képes feldolgozni magában - a Megváltó születésére. Íme, az Isten Szentlelke nem a férfi lelkét sugározta át, nem teremtett új anyagot, nem teremtett egy csodaszerű megjelenést, hanem a Megváltó az asszony méhébő1 született, de nem a férfi természetétől.
"Szellem, erő, anyag" (23. old.)
A törvény második megszegése az volt, hogy a duálviszonyból kiléptek, amennyiben az őket egyesítő fluidikuis köteléket teremtésre, sűrítésekre akarták felhasználni.
Ezzel a duáltörvényt megszegték, aminek következtében az őket egyesítő kötelék a túlfeszítés és túlingerlés folytán megszakadt és ezzel mindegyikük két külön félre, t. i.: egy adó és egy elfogadó szellemre oszlott.
Emanuel (58. old.)
A nem egységes törekvés folytán a kettős szellemek (duálok) lényegében és anyagában alapvető változás állt be, amelyet a kettős szellemek szétválásának kellett követnie. Mindez törvénytelen teremtési műveleteket vagy jobban mondva: az ősanyagokban új képződésű összeköttetéseket és keveredéseket kellett, hogy létrehozzon, amelyek már nem voltak törvényesek.
Ebben az elfajulásban, amely a törvényes pálya elhagyásának a következménye, rejlett a káosznak, a zűrzavarnak a kezdete. Az általános fejlődés helyett az elfajulás ellentétbe jutott a fejődéssel. A harmónia felbomlott és csak új törvényekkel lehetett a disszonanciát ismét összhangá változtatni.
"Duál-Törvény" (15. old.)
Tehát azok a szellemek, akik Istentől elfordultak, ebben az elfordult állapotukban az egyben való kifejezés lehetőségét elvesztették és szétváltak. Nem mintha ők maguk akartak volna szétválni, hanem a természetük okozta ezt, az a megfertőzött természet, amely őket ellentétes gondolatokkal és indulatokkal árasztotta el.
Visszatérés Istenhez, a Duálegyesülés
28. Úgy kell a férfiaknak szeretni az ő feleségöket, mint az ő tulajdon testöket. A ki szereti az ő feleségét, önmagát szereti. 29. Mert soha senki az ő tulajdon testét nem gyűlölte; hanem táplálgatja és ápolgatja azt, miképen az Úr is az egyházat; 30. Mert az Ő testének tagjai vagyunk, az Ő testéből és az Ő csontjaiból valók. 31. Annakokáért elhagyja az ember atyját és anyját, és ragaszkodik az ő feleségéhez; és lesznek ketten egy testté. 32. Felette nagy titok ez: de én a Krisztusról és az egyházról szólok. Pál Efezus 5
Tehát a visszaindulás az elbukás útján, vagyis a szabadulás mozzanata - mintegy örök jelképezésül - nem a férfiból indul ki, hanem a nőből: az elfogadó szellemi elv hajolt el az Istentől, s fogadta el a csábítótól a téveszmét, tehát ugyancsak az elfogadónak kell felemelnie a szemét és a szívét, az elfogadónak kell a kapcsolatot keresnie, mivel az ő lelkében vannak elrejtve azok az életlehetőségek, azok a kötelékek, amelyek a bűnbeesés folytán elszakadoztak. Tehát az elfogadón, a női lelken keresztül válik testté az Ige, az Isten Szentlelke; a nő, a feltisztult női elv - a férfi hozzájárulása nélkül! - lett ennek az Igének megvalósítója, testbeöltöztetője, hogy ezen a megvalósult, testté vált Igén keresztül lehajolhasson a bűnhődések pokláig.
A nőben van az a folyékonyabb életáram elrejtve, amely nem testi, hanem lelki természet; őbenne van az életnek nagyobb, puhább, alakíthatóbb princípiuma, gazdagabb, színesebb, világosabb és ragyogóbb része. A férfi erősebb, kitartóbb; hogy úgy mondjam, megbízhatóbb, mert nehezebben alakul, nehezebben befolyásolható, konzervatívabb, nehezebben mozgó, sűrűbb és keményebb.
Bukottságában e kétféle princípium mindegyikét a saját törvényének kell átalakítania és megtisztítania a hiábavalóságoktól, a felszedett téveszmék által átitatott gondolatoktól és törekvésektdl, és az ezekből származó csalódásoktól, hogy bizonyos fejlődési színvonalon túl már ritkuljon körülöttük a köd, és képesekké váljanak az egymástól eredő érzésrezgések felvevésére és visszhang adására.
A nő a földi világon életlehetőségek tekintetében szegényesebben van elbocsátva, mivel az ő hibája, illetőleg tévedése folytán nem felfelé, Isten felé irányult a tekintete; ennélfogva, mivel ő a befolyásolhatóbb, a puhább, az alakíthatóbb, azért az isteni Gondviselés a keményebb, erősebb, nehezebben befolyásolható férfit rendelte arra, hogy körülzárja a nő életét - mint ahogyan a fa kérge és héja körülzárja és megvédi a külső hatásoktól a fa belsejében a nedveket hordozó sejteket - hogy a nő minden olyan hatástól meg legyen védve, ami nemcsak az ő számára, hanem az egész emberiség számára lefelé süllyedő eredményeket hozhatna létre.
Hiszen az Isten úgy teremtette az embert, hogy itt a mulandó életben is rátaláljon valamiképpen a lelkének kiegészítő részére, mert a léleknek az a része mindig és mindenhol hiányt érez egészen addig, amíg a duálszeretet állapotára meg nem érik.
Ti. minden dolog kétféle, mert csak ebből a kétféleségből származhat eredmény, azaz a tulajdonképpenvaló jövő. Csak a kétféleségből származhat fejlődés, teremtés; tehát ezt megtagadni nem lehet.
Azonban az Istentől való elfordulás állapotában - bármily határtalanul vonzódik is egymás felé ez a kétféleség, hogy egymást kiegészítse és kielégítse, hogy egyben kifejezésre juttathassa - (mert a kétféleségnek [duálizmus] az egyhen kell kifejezésre jutnia) - minél messzebb esik el Istentől a kétféle természet, annál nehezebb számára az egyben való kifejezés lehetősége.
Nagyon hosszú útja van a mélyre bukott szellemnek, ameddig a duálkapcsolatot valamennyire is elérheti.
Ez alatt a kapcsolat alatt nem azt az összeköttetést értem, amely már a felfelé haladó szellemeknél, a világos szférákban, mint törvény él, amelyet a szellemek már betöltöttek, hanem azt, amely még betöltésre vár, tehát azt a fokozatot, amikor a duálszellemek egymás vonzásának körzetébe beérnek.
Mert ameddig egymás vonzó körébe bele nem találhatnak, addig mindegyik fél olyannak érzi magát, mint az elszórt magvacskák: egyedülvalónak, magányosnak.
8. És lesznek ketten egy testté! Azért többé nem két, hanem egy test. Márk 10.
Azok a duálfelek, akik már más oldalakon is némi fejlettségre tettek szert, s a tisztulásukat egyik-másik részen el is végezték, és az Isten útján találkoznak - azaz mindkettő megtérésben lévő és öntudatra ébredt szellemi állapotban van, s mindkettőnek lelkét a Krisztus világossága sugározza át -: ezek, ha van is még hátra bizonyos lecsiszolnivalójuk, mégis nagyon boldogok és megelégedettek lehetnek, és a Föld fokozatához képest nem erre a Földre való boldogságot élvezhetnek s a szeretnek és szerelemnek nagy beteljesülését élik meg.
Akik idáig eljutottak, azok áldásaivá válnak a Földnek. S mivel egymás lelkét megtalálták, és egymás lelkében mindazt felismerték, ami az ő lelküknek kiegészítője: ezeket a lelkeket - mivel a szellemi síkokon is megtarthatják a maguk együvé tartozását - nem választja el többé a természettörvény, mert az ő erőiknek összekapcsolódását már be lehet illeszteni nemcsak a mulandóba, hogy ott jó eredményeket hozzanak létre, hanem fokozatukhoz képest már az örökkévalóban is maradandó munkát végezhetnek.
("Szellem, erő, anyag" 19. old.) A duáltörvény, amelyet a szellemnek a szellemhez való viszonyában kell megtartania; erre a célra kapták a szeretet tulajdonságát.
A duáltörvény kihat mindenre:
Minél alacsonyabb fejlődési fokon jut kifejezésre ez az egymás felé való vonzódás, annál nagyobb villamosságot és érzékiséget hoz létre. Tehát az érzékiség az, ami a fluidokban ezeknek a nagy erőknek egymás felé való hajtását elvégzi. Mert ezeken az elváltozott fluidokon keresztül is meg kell érezni azt a hatalmas, nagy törvényt, amely az egész életet egybefoglalja. S mivel ez a hatalmas és nagy törvény az összes lényeket egybekapcsolja, nemcsak az embert, hanem az emberen keresztül az őt kiegészítő természeti világot is, azért a legkisebb parányban is érvényesül ez a vonzódás, amelynek éppúgy alá van vetve a jó, mint a rossz. Ehhez, mint szükségességhez, kapcsolódik a fajiság fenntartása, fejlődése, javulása, és a cél felé való előretörése, hogy amikor a célt elérte, ott a fejlődésnek befejezésénél ismerjen önmagára, ismerje meg önmagát az a hatalmasság, (ti. a szellem), aki ezeknek az erőknek ura és parancsolója. Igen, ura és parancsolója, de csak akkor, hogyha összekapcsolódott a mindeneket teremtő Istennel, és Isten akarata és elgondolása szerint végzi feladatát, amelyet Isten mint életének és rendeltetésének célját a teremtés pillanatában eléje szabott.
Minden más eltörpül, minden más kicsinnyé, jelentéktelenné válik ennek a nagy törvénynek a kifejezésre juttatásával szemben.
Az érzékiség a szerelmi élet burkolata.
Az emberi lélek a maga egyedülvalóságában, vagyis ameddig messze el van szakítva a maga duálfelétől, mintegy imbolyogva tud csak előrehaladni abban a ködben, amelyet a tájékozatlanság és tudatlanság homálya képez körülötte.
Amíg a lélek a maga emberi életében nincs érintve a szerelmi érzés által, vagyis ameddig a duáltörvény úgyszóIván a mélyben pihen, azaz ez a vonzódás még nem emelkedett ki a lélekben a tudattalanság homályából - tehát ameddig a lélek ebben a kérdésben is szóhoz nem juthat - addig tulajdonképpen csak a test vezeti őt életről életre, a test természettörvénye segíti a kibontakozáshoz.
Ezen az állomáson a duálérzésnek - hogy úgy mondjam - még csak a burkolata van meg, és ez a burkolat az, amit érzékiségnek neveznek. Mert a természettörvényben minden érzés le van rögzítve; így a szerelmi érzés ís egy ilyen rögzített formát alakított ki magának. Mindenesetre ez még nehézkes, tökéletlen, ormótlan forma.
Hogy egy hasonlattal éljek, ha agyagos talajban a lábatok nyomát otthagyjátok, az a nyom csak nagyjából hasonlít a lábatokhoz, és alig lehet megkülönböztetni egyik ember lábnyomát a másikétól, különösen, ha a nyomok kissé hasonlítanak is egymáshoz nagyságra és alakra nézve. Ilyenkor képtelenek vagytok a sok lábnyom között lépésről lépésre követni és feltalálni azt, akit a lábnyomai alapján kerestek.
Így van ez a szerelmi érzéssel is. A természettörvényben a duálérzésnek ezek a nyomai élnek és ezek a nyomok azok, amelyek az életben kialakulni, fejlődni, tökéletesedni kívánnak. Mert hiszen az életnek az a természete és feladata, hogy mindent tökéletesítsen.
Így a szerelmi érzésnek az érzéki vonzalom, az érzéki összekötöttség és egymásrautaltság az a bizonytalan nyoma, amely a testben életről életre kiütközik, életről életre mintegy t6kéletesedík, míg végül a testet öltött szellem ezekben a nyomokban egyszerre csak önmagára emlékezik vissza, önmagára ismer, és ebben az önmagára ismerésben mindig jobban- és jobban feleszmél, és öntudatlanul is kezdi megérezni, hogy tulajdonképpen neki nem az a célja, hogy a tudatában ezeket a tökéletlen nyomokat kövesse. Mert - mint ahogyan a lábnyomot az eső kitölti vízzel - lelki szempontból a testnek ezek a mulandóságra ítélt kívánságai és törekvései ( ti. a testi szerelem) is olyanok, mint a lábnyomok, hogy csak a formát, az üres tartályt jelképezik, amely formához a további megjelenési alak van hozzáköt-ve, az ti., hogy a maghullatás, a magnak újra való kikelése (vagyis magának a formának a kikelése), s ezáltal a formának folyton való tökéletesedése eléressék.
Milyen határig nem bűn az érzékiség?
A szerelmi érzés, a duáltörvény annyira belevág a fejlődés folyamatába, hogy az alól az ember - bármilyen magasra emelkedett is már a gondolat- és képzeletvilágában - nem vonhatja ki magát s nem mehet el mellette anélkül, hogy ne gondolkozzék fölötte, és ne kösse le a figyelmét. Tulajdonképpen hatalmas lendítőkereke ez annak a fejlődésnek, amely a szellemnek is megadja a maga megvilágosodásához, az anyagból való kiemelkedéséhez azokat a lökéseket, amelyek nélkül képtelen lenne kiemelkedni.
Tehát az érzékiség a maga idejében, azaz a fejlődés alacsony fokozatán, mint előrelendítő és a fejlődést előmozdító tényező szerepel de a fejlődés magasabb fokozatán már bűn.
Fokozatról fokozatra folyton magasabbra és magasabbra épülnek ezek a korlátok, s mindig szűkebbre szabják ennek az ösztönnek a mozgási útját és terjeszkedési lehetőségét.
Azok a jótékony hatású korlátok a természettörvényben azokat az utakat mutatják meg s azokat a lehetőségeket szabályozzák, amelyek között az élet erói előrejuthatnak, érvényesülhetnek, fejlődhetnek: mert a korlátokon belül a lélek fejlődik, tisztul, javul, a korlátokon túl pedig a megsemmisülés vár reá, illetőleg azokra az erőkre, amelyeket a Lélek abban a bizontios gondolatban és tendenciában összpontosít és felhasznál.
Mert hogyha ezek a korlátok nem volnának, akkor ez a vágy is, mint a beburkolt léleknek minden kielégülni kívánó terjeszkedési ösztöne, mind szélesebb és szélesebb téren kívánna mozogni, sokasodni, és mind jobban és jobban uralma alá hajtani magát az életet.
Tulajdonképpen ez a vágy, ez az ösztön az Istentől származó lebukott szellemiségnek teremteni akarása; az hogy mindenben önmagát akarja feltalálni, mindenben önmagát akarja visszatükröztetni; nem tudja, mi az, és miért cselekszik, csak ezt óhajtja, vágyja, kívánja.
Ez a tendencia nem kizárólag az érzékiségben van meg; így van ez a gyűlölettel, a gőggel, az önzéssel is; ezek mind vak szenvedélyekké és céltalan vágyakká növekedve mind jobban és jobban le akarnák foglalni az életerőt a maguk számára.
A testben jelentkező érzékiségnek törvényes levezető útja a házasság: gyermekek nemzése, gyermekek szülése, gondozása, táplálása, fenntartása, felnevelése, az ezzel együtt járó munkával, áldozatokkal, fáradságokkal, véres verejtékkel.
1A mik felől pedig írtatok nékem, jó a férfiúnak asszonyt nem illetni. 2. De a paráznaság miatt minden férfiúnak tulajdon felesége legyen, és minden asszonynak tulajdon férje. 3. A feleségének adja meg a férj a köteles jóakaratot; hasonlóképen a feleség is a férjének. 4. A feleség nem ura a maga testének, hanem a férje; hasonlóképen a férj sem ura a maga testének, hanem a felesége. Pál 1 Kor 7
A paráznaság bűne, mint egy lenyűgöző erő, mint szenvedtető hatalom úgy odakeményedik az ember lelke köré, mint valami nehéz vaspáncél, amely csak nehéz, nagy fájdalmak és szenvedések olvasztókemencéjében tud a lélekről leválni.
5. Ne foszszátok meg egymást, hanemha egyenlő akaratból bizonyos ideig, hogy ráérjetek a bőjtölésre és az imádkozásra, azután ismét együvé térjetek, hogy a Sátán meg nem kísértsen titeket, mivelhogy magatokat meg nem tartóztathatjátok.
Pál 1 Kor 7.
A testben megnyilatkozó hatalmas vonzóerőtől, amely a két nemet egymás felé hajtja, senki és semmi nem tud szabadulni, mert ez a gravitáció benne van az egész mindenségben, mivel azok az erők, azok a fluidok, amelyek a bűnbeesés után képződtek, s amelyek a duálok kettészakadásával egymástól elváltak, az elválás után is kénytelenek magukat kifejezni, mivel az élet torvénye megkívánja tőlük, hogy önmagukat adják, önmagukból mindig a jobbat, a tisztábbat hozzák felszínre. Tehát ezt a törvényt nem játszhatja ki senki.
Ezekben a küzdelmekben használódik el az a szertelenségekre hajló erő, az a magát mindenáron kiélni törekvő, törtető akarat, amely öntudatlanul az élet felé hömpölyögve maga alá akarja gyűrni mindazt, amit ez a változandó világ hordoz és felszínre vet; amely mindenre rá akarja nyomni a maga bélyegét, mindent át akar itatni, s az egész életet meg akarja telíteni tévelygéssel, bűnnel, szenvedéssel, hiábavalósággal; el akarja söpörni a rendet, meg akarja dönteni az Isten törvényét, amelyet a természetbe beleadott; le akarja rombolni a korlátokat, amelyek a kivágott úton vezetik az emberlelkeket és a természet erőit a megtisztulás, a megvilágosodás és javulás állomásai felé.
Isten megadta a tízparancsolatban, hogy az ember mit cselekedjék, és mit nem szabad cselekednie. Így azt mondja a parancsolat: "Ne paráználkodjál", azaz ne telítsd a természet erőit bűnös lelked kiáradásával, hanem élj hűségben, élj szeretetben házastársaddal, akit szíved szerint választottál; légy hozzá hű, szeresd őt, mint a magad testét.
Mert hiszen ki volna más a nő, akit a férfi egyszer szeretett, akivel testi és lelki erőit összeolvasztotta, mint az ő saját teste, akivel közösséget nyitott meg a természet erőiben, akivel - hacsak egy pillanatra is - közös céljuk, közös útjuk volt?! Mert hiszen ők ketten belenyúltak az élet nagy titkába és testi közösségükkel életforrást nyitottak meg, megtermékenyítették a sejtvilágot, mire ez a sejtvilág a láthatatlanból szellemi maggal telítődött, s ez a szellemi mag felöltöztetve ezzel a sejtvilággal, új alakulatot, új teremtést, új testi megjelenést: embert hozott létre.
8. És lesznek ketten egy testté! Azért többé nem két, hanem egy test. 9. Annakokáért a mit az Isten egybe szerkesztett, ember el ne válaszsza. Márk 10.
Tehát amikor egybeolvadtál az életed párjával, akkor az élet folyamatát, az élet továbbfolytatását nyitottad meg a láthatatlan világ számára; belenyúltál a láthatatlan titkok rendezésébe, és te is megváltoztattad a világ ábrázatát azzal, hogy embert nemzettél; és ha nemzettél, ha életet emeltél ki a homályból, az ismeretlenből, akkor Valakivel szemben kötelezettséged és felelősséged is van: a világ Teremtőjével, a te Isteneddel szemben; ez a kötelezettséged, ez a felelősséged pedig korlátokat von mind a te életed, mind annak élete köré, akit nemzettél. Ez azt jelenti, hogy ha életet nemzettél, akkor ennek az életnek a folytatását, a folytonosságát olyan tendenciával kell telítened, amely összhangban van azzal az iránnyal, amelyet eléd is szabott a te Teremtőd.
Ez a törvény, mint a folyam sodra maga folyton előrenyomuló hatalmas erejével hordozza a te életed sajkáját, és azokét, akiket nemzettél, és az egész emberiség életsajkáját, akik mind az Élet nemzettei.
Az életet pedig Isten adta, Isten nemzette, mert az Tőle árad, Tőle folyik. Ez az életfolyam téged, ember, odavisz vissza Őhozzá, ahonnan kiindultál, ahonnan származtál.
Ebhen az életfolyamban élni, cselekedni, keresni-kutatni az Isten akaratát, Isten törvényét: ez a te kötelességed, mert ez az életfolyó van benned is, ez nyilatkozik meg minden porcikádban és a teremtett világ minden atomjában.
Ebben a munkában a nőt az ő sok fájdalmával, bukottságának eredményével, szenvedésével az élettörvény odaállítja a férfi mellé, ahol tűr, szenved, szeret, kétségbeesik, majd reménykedik; hol felemelkedik, hol alásüllyed, hol a férjéért, hol a gyermekéért remeg, hol imádkozik, hol átkozódik; egyszer önmagát áldozza fel, máskor pedig tombol, tör-zúz, életeket, szíveket eredményeket ránt magával a mélységbe; mindegy: ez az érzés, az összetartozás érzése, ez az örök kapcsolat ott van veletek, emberek.
De ezt az érzést, amely a testben, a Földnek ebben a mélyre süllyedt fokozatában túlnyomórészt az érzékiség formájában, a tiszta duálszeretetnek ebben a lefokozott, elsalakosodott formájában tud csak kifejezésre jutni, ebbol a formájából ki kell emelni, meg kell tisztítani, ragyogóvá kell tenni, szellemi szeretetté, hatalmas lelki vonzalommá kell átformálni, mert ez az érzés köti össze az össszetartozó két életelemet; ez az érzés kapcsolja egybe a világokat, a ti világaitokat; ez az érzés tapaszt atomot atomhoz, ez az érzés nemzi és szüli újjá napról napra a változandóság világát, ez az érzés teremt anyagi és félanyagi világokat; ez az, ami otthont nyújt a kettőnek, hogy egyben kifejezhesse magát és a folytonos fejlődéssel, hullámzással létrehozza mindig a harmadikat, az eredményt.
Mert azt ismerje és tudja meg mindenki, hogy ha egyszer szeretet kapcsolt össze két embert, illetőleg szerelmi érzés élt a felfokozott szeretetben, akkor abban a szeretetben élni, abban a szeretetben tűrni, abban a szeretetben továbbfejleszteni a jót, az igazat, abban a szeretetben áldozatot hozni annyit jelent, mint mindegyiknek a saját lelki másik feléért való tűrés, annak a boldogságnak elérhetésére hozott áldozat, amely majd a jövőben zavartalan, örök és igaz boldogságot fog neki nyújtani.
Az elnyomott nők:
A pogány népeknél mindenűt a nő alárendelt voltát, a nőgyűlöletet láthatjátok; minden gonosznak, minden rossznak, még a kárhozatnak a forrását is a nőben látja a férfi. Ez pedig így jön létre: a nőnek meglátása, az a vágy, hogy a nőt magáévá tegye, izgatólag hat a férfi képzeletére, de a kezdetleges lélek kezdetleges eszközökkel akar boldog lenni, s ezért rendelkezik a nő felett, mint valami árucikk felett; hol ki akarja erőszakolni tőle a boldogságot, amely után vágyódik, hol meg akarja azt vásárolni, hol pedig küzd érte, hogy azután esetleg éppen megvesse. Ezek a fokozaton a férfi előtt a nőnek még csak a nemiség szempontjából van értéke; de különben mint embernek nincsen előtte semmiféle súlya. A szexuális érzés hanyatlásával pedig ez a fontossága is megszűnik, s mint felesleges terhet, mint koloncot hurcolja magával; megalázza, semmibe sem veszi, s csak mint szolgáló, mint az életének kiegészítő járuléka marad meg és szerepel abban az életkeretben, amelyet a férfi magának megteremtett.
És mivel ilyen esetben a test egyoldalúan túlságosan kihasználtatik, ennélfogva a szertelenségekre való hajlamok kielégítése folytán különböző betegségek, idegzavarok stb. állanak elő, és így ezen az oldalon szenvedés következik reá. S mivel ezen az oldalon többet szenved, mint más oldalán, ennélfogva a lélekben bizonyos gyűlöletérzés alakul ki a másik nem iránt; mert - amint ő hiszi - az a másik nemű lény ébresztette fel benne a bűnre vivő hajlamokat, tehát helytelen felfogásában nem magában keresi a hibát, hanem a másik nemű emberben, és elkezdi azt gyűlölni.
Ez az állapot látható sok népnél, ahol a nő elnyomatásban és alárendeltségben élt, s ennek mintegy következményeképp a férfi most szenvedi el azokat az ütközéseket, amelyek a lélekben csupán azt szolgálják, hogy elidegenítsék a másik nemű embertől, és így gátat emeljenek a léleknek a féktelenség elé.
A férfiléleknek ez az elgondolása és érzése az önmaga felett való ítéletmondást jelenti, mivel a keleti ember, aki a nőt a bűnre való csábítás és kísértés eszközének tekinti, tulajdonképpen önmagát látja benne, mert hiszen hogyha ő a nőt nem mínt testet, hanem mint lelket tekintené és emelné fel, és a nő lelkén keresztül ő maga is próbálkoznék keresni, kutatni, széttekinteni a láthatatlan világban, akkor meglátná és megtalálná azokat az eszközöket, amelyekkel felemelkedhetnék azokból az állapotokból, amelyekben vesztegelni kénytelen.
Mert minél alacsonyabb valamely világ, annál nagyobb tömegben vannak benne összesajtolva azok a szellemek, akiknek szükségük van az ütközésekre, a fájdalmakra, a tapasztalatokra, és annál nagyobb nyomást gyakorol a láthatatlan világból az a szellemfluid a Földön élőkre, annál nagyobb a testiség ingere és bővebb a gyermekáldás, és annál nehezebb a nőnek és férfinak együttélése, mert az érzéki ponton kell az életükért azt a bizonyos vámot lefizetniük, amit a Föld mindenkor meglévő természete tőlük megkíván.
Csak amikor a lélek felébred, amikor a jó és rossz között különbséget tud tenni, és már az igazság és igazságtalanság kérdése foglalkoztatja, amikor az igazságot önmagára nézve is igazságul ismeri el, tehát az istenség világos sugara a lélek rétegein keresztül utat kezd törni magának: akkor érkezik el a női lélek is ahhoz a lehetőséghez, hogy a férfival mint egyenjogú fél találkozhassék.
Mindig a lélek fejlettségi fokától és felszínre jutott hibák és tévedések leküzdésétől függ, hogy a végzetet irányító kezek milyen helyzetek és állapotok közé osztják be őket.
Szent legyen előttetek a szeretet és a szerelem, mint Istentől adott törvény, amelyet Ő írt a szívetekbe. Annál inkább szent legyen, mert Isten úgy akarja, hogy ebben a törvényben kiengesztelődve és megtisztulva felemelkedhessetek és megérthessétek az ő nagy szeretetét.
Szent a szeretet, amely a szülőt a gyermek iránt áldozatokra képesíti; szent a szeretet, amely a gyermeket a szülő iránt hálára és nagy önmegtagadásra indítja. Szent a szeretet, amely az embereket egymáshoz kapcsolja, és arra indítja, hogy értékelni tudják egymás lelkének nemes és jóravaló felbuzdulását, és támogassák egymást a jóban, az igazban. Szent, mert Istentől való a szeretet és a szerelem.
A szeretetérzésben ismer az ember önmagára, és benne találja fel az Isten nagy akaratát, az Isten törvényét, mert kiengesztelődve, kiegyenlítve érzi a lelkét mindennel, ami élet, mindennel, ami felfelé emel; megérteti vele a hibáit, a tévedéseit; kiemeli öt a bűn nyomorúságából, s felfokozza benne a vágyat Isten felé, felfokozza benne a vágyat, hogy engedelmeskedjék Istennek
Kérlek, mondj egy valamikori olyan társadalmat, ahol a férfiak kezükben tartották a vezetést és békesség, rend és erkölcs uralkodott.
Komolyan meggyőző erejü lenne.
Ahol egy társadalomban a férfiak kiadják kezükből az Isten által nekik elrendelt vezetői szerepet, az, hogy Ő törvényei szerint működtessék a társadalmat, ott sikeresen felüti a fejét mindenféle lázadás és mozgalom, az isteni rend megrontása ellen. Az Izraelita angolszász társadalmak a legjobb példák erre, ahol mindenkinek joga van, a törvények egyöntetűen a nőknek, a kissebségeknek, még az állatoknak javára, előnyére diszkriminálnak, a fehér férfiak ellenére, hátrányára. Hiába Izrael gyermekei ők, mivel eltértek az Úrtól, így bűnhődnek az miatt, hogy nem maradtak hűek az utasításokhoz..
Ésa. 3:13. Népem nyomorgatói gyermekek, és asszonyok uralkodnak rajta; népem! a te vezéreid hitetők, és ösvényidnek útját elrejtik előled.
Ez átokként van mondva, tehát ez a társadalmi felépítés átok. Izraelnek és a világnak az egyetlen kiút:
Hos. 14:2 Térj vissza hát Izrael háza az Úrhoz, a te Istenedhez, mert elbuktál álnokságod miatt.
Nos a társadalmak nem fognak megtérni Krisztus visszajöveteléig, de a családok megtehetik, ha pedig hívők, kötelességük is a családban az isteni rendet gyakorolni. Különben az Úr átokkal sújtja a földet.
Nem szívesen vitázom én sem hit dolgában, de egyetlen mondatnyi válaszom azért lenne.
Szerintem, aki valóban alkalmas egy hivatás betöltésére (anyaságon kívül is) annak Isten megadta az adottságokat is hozzá. Azzal pedig élni az én hitem szerint nemhogy bűn, de veszni hagyni lenne az.
Ha nincs igazam, nem ez lesz az emberiség történetében az egyetlen olyan jószándék vezérelte téves értelmezés, amiért a kárhozatot is kockára lett téve. Hiszen ha meggondolom, az egész életünk ilyen kockázatvállalás.
Viszont számomra nem a félelem az útjelző, hanem a belső békesség.
"A polgári életben tegyenek a nők, amit akarnak, "
Pontosan ez az, ami zökkenőkkel lehetséges, illetve ami versengés nélkül csak ritkán úszható meg.
És itt mindig a nőknek kell bizonyítani, hogy "harcképesek".
Most csak hitbeli dolgokkal kapcsolatban írok.
Amit az anyaságról mondasz, abban nem értünk egyet, mert, ha egyszer így teremtette Isten az embert, szvsz a hivatás nem kerülhet még csak az anyaság mellé sem. Most én hitemről beszélek, ha a Biblia igaz, arról. pontosabban.
A polgári életben tegyenek a nők, amit akarnak, de szerintem aki az anyaság helyett talál magának hivatást, istentelen. (Mert ilyet Isten nem alkotott, így nem.) Nem is Isten műve szerintem az olyan hivatás, ami pl. az anyaság helyett jöhet szóba.
Amit erre az apaságról írsz, nos ahogy én látom a Bibliában, az apák hadba szoktak menni, meg a kapuba (béke idején), és ez bizony nem ugyanaz, mint amit az asszonyok szoktak tenni. Még a zsoltár is ezt írja, asszony a ház belsejében, férfi a kapuban. Én azért merek ilyet írni, mert én gyakorlatilag anyaszerepű is vagyok, gyakorlott ebben is (a szülést kivéve persze, meg a szoptatást.)
És, ha Isten mindent jónak teremtett, ha akarata igazságos, sőt, maga az Igazság, akor aki az ilyen rend ellen küzd, szvsz istentelen. Vagy Ő az igazságos, vagy Sátán, aki kikezdte az isteni rendbe vetett bizalmat. És tudjuk, ki is hallgatott Sátánra, bűnbe esve és magával ragadva vele levő férjét is.
Írtad rólam: "Hiszen hited szerint nÖ nem mondhatja meg férfinek,mit tegyen. (Ismétlem, hitbeli dolgokra gondolok)" Meg előtte: "Hogy viselnéd, ha látnád: a férfi, akinek a döntéseit el kell fogadni (hitre gondolok elsősorban) rossz úton halad, ha még jogod sincs kifogásolni?"
Szó sincs róla! Én ezt soha nem véltem! Sőt, a feleség társ, segítség, a feleség Istentől van! De idézek is neked, a Bibliából: 1 Móz. 21.12 De monda az Isten Ábrahámnak: Ne lássék előtted nehéznek a gyermeknek és a szolgálónak dolga; valamit mond néked Sára, engedj az ő szavának, mert Izsákról neveztetik a te magod. Fogalmam sincs, honnan veszed, amiket mondtál. Mit gondolsz, miért írtam, hogy meghiúsulhatnak a férfiak imádságai, ha feleségüknek nem adják meg a tiszteletet?
Tudod, mit? Leírom részletesen, mire gondolok.
Jézus feje az egyháznak, miként feje a férfi az asszonynak.
Jézus felszólított, kérjünk, bocsássunk, reméljünk, bízzunk, stb. És adott példát, semmit ne reméljen (bocsánatot), aki maga nem bocsát. Meg azt mondta, tegyük azt a másikkal, felebarátunkkal, (a feleség mennyivel inkább felebarát), amit szeretnénk, hogy velünk tegyenek.
Most akkor, ha egy férfitől hiába kér az asszony?
Most ha egy férfiban nem bízhat a felesége?
Most akkor, ha egy férfi nem hallgat feleségére?
Ez a férfi milyen bizalommal mehet az Úr elé? Mit várhat Tőle? Bizony mondom, semmivel többet, mint amit ő adott a nála gyengébbnek,!
Remélem, érted, milyen kapcsok, kötelek vannak itt, a kettő egy, ha az egyiknek rossz, bizony, a másiknak is, ha kitol az egyik a másikkal, bizony, magával tol ki, ha tiszteli az egyiket, bizony, annak teremtőjét tiszteli, és neki is bizodalma lehet, hogy kívánságai megvannak.
Így van az, hogy a férfi imádságai csak akkor lehetnek meg Annál, Akire támaszkodik, ha ő sem veti meg azt, aki rá támaszkodik.
Most időm kevés, remélem, érted, mit szerettem volna kifejezni.
[1 Móz. 5.2] "Férfiúvá és asszonynyá teremté őket, és megáldá őket és nevezé az ő nevöket Ádámnak, a mely napon teremtetének." Nem Éva evett a fáról, akkor még nem volt felette hatalma a férfinak, csak a bűnbeesés után lett ez, ezután nevezte feelségét Évának, addig nem. [1 Móz. 3.20]
Ugyanis a névadás a hatalombavétel legelső kifejezése, jele.
Azóta sincs arról szó nálunk, hogy egyedül a férfi vétke lenne a zsidó-keresztény hitrendszer szerint az eredendő bűn. Sőt! [1 Tim. 2.14] És Ádám nem csalattatott meg, hanem az asszony megcsalattatván, bűnbe esett" (Nem Éva, asszony!!! Akinek addig ugyanaz a neve volt, mint a férfinek.)
Egyébként az sem igaz, hogy csak az asszony lenne hibás, mert az eredendő bűnt Ádám bűneként emlegetik.
Amit írsz, hogy nem tesz jót az emancipációnak Pál apostolsága, igazad van, ilyen emancipáció soha nem is volt, mert 1 Kor. 11.7-10 "Mert a férfiúnak nem kell befednie az ő fejét, mivel ő az Istennek képe és dicsősége; de az asszony a férfiú dicsősége. Mert nem a férfiú van az asszonyból, hanem az asszony a férfiúból. Mert nem is a férfiú teremtetett az asszonyért, hanem az asszony a férfiúért. Ezért kell az asszonynak hatalmi jelt viselni a fején az angyalok miatt."
És ez akkor is fennállna, ha az asszony nem esik bűnbe, mert ezek attól függetlenül fennállnak.
Egyébként tényleg ne bírálgassuk egymást, én is csak érdekességképpen mondtam :)
Nem is nagyon gondoltam nemedre, de gondolom nem vagyok egyedül azzal, hogy az emberek írásaiból, írási stílusából nagyjából 'le lehet venni' az író nemét. Egyszer nem gondoltam bele vajon igazam van e, de végig olyan érzésem volt, mintha egy korodbéli férfival beszélnék. Tévedtem. Talán azért, mert olyan kereken fogalmazod meg véleményed, ahogy korábbi tapasztalataim szerint férfiak szokták. Ez persze nem biztos, de tényleg határozottan tévedésben éltem, nem is értem miért...
Mindemellet tudnod kell, hogy kellemesen csalódtam!!!
Az az érzésem, hogy nem volt kellő a beleérző képességed a női helyzetet illetően.
Elsősorban nem a feleséged szempontjai a döntők, hiszen nem általánosítható.
Aztán meg az intézményes gondoskodás is pont azt jelzi, hogy valami nincs rendben. Nem ingyen megélhetésrŐl van szó, hanem segítségadásról ilyenkor, ami eleve hátrányos, nehezített helyzetet jelent.
Ami a gyerektartást illeti, hát ha számszerüsítjük, valószinüleg a nők sínylik meg többen a be nem hajtható "adományt".
Hogy élnéd meg pl. a hitedet? Hogy viselnéd, ha látnád: a férfi, akinek a döntéseit el kell fogadni (hitre gondolok elsősorban) rossz úton halad, ha még jogod sincs kifogásolni? Hiszen hited szerint nÖ nem mondhatja meg férfinek,mit tegyen. (Ismétlem, hitbeli dolgokra gondolok)
Ami az előnyösebb helyzet igazolásait illeti.
A korai halálozási arány kezd kiegyensúlyozottabb lenni - amennyiben ez jelent valamit számodra.
"Figyeld meg, kérlek, tisztességet kell adni, és korántsem kapnak annyi terhet"
Ez a "kell" annyiban van érvényben, mint általában a törvények betartása (Ne csak önmagadból indulj ki) . Azon kívül - a te szemszögedből itélve - ha a "jogkör" is kevesebb, akkor talán a terhekből is kevesebb a jogos.
Az én szemszögemből viszont ez nem igazi kímélet, csak álruhába bujtatott. Tisztelet alanyi jogon jár mindenkinek, a kímélet pedig annak, aki hátrányos helyzetben van - nemtől függetlenül.
Ami az anyaságot illeti. Szerintem inkább ne vállaljon az a nő gyermeket (hisz sok férfi sem teszi) aki a hivatásának él. Szándékosan nem karriert mondok, mert a hivatás szerintem más kategoria.
Az anyaság is hivatás. Aki ezt mellékfoglalkozásként űzi, azt tartom inkább rossznak. Ebbe nem beleértendő a muszájból való dolgozás, mert az nem kíván teljes embert.
Lehet, hogy most a te kedélyeidet fogom borzolni, de attól, hogy valaki nőnek született, nem törvény adta kötelessége, hogy gyereket szüljön, mintahogy egy férfinek sem, hogy gyereket nemzen. Legalábbis én még nem hallottam, hogy férfit elmarasztaltak volna gyermektelensége miatt. Márpedig nemcsak a szülésre, hanem szaporodásra "szólít" fel Isten.
Ha a férfi hivatása miatt vállalhatja, hogy kimarad mindebből - a konzekvenciámat kitalálhatod.
Ami az oktatást illeti. A pedagógiai alapok a tantárgyakra és nem a gondolkodásbeli, erkölcsi magatartásra vonatkoznak.
Legalábbis annak idején (jó régen) nekem olyan tanárnőim voltak, akik úgy tudtak tanítani, hogy közben emberi tartást is tanultunk a szakdolgok mellett. Igaz, ez semmiféle programnak nem volt szerves része. Vallom, hogy legalábbis kezdetben, általános iskolában másként kellene viszonyulni a lányok és a fiúk oktatásában. Hiszen mások, tehát másként is reagálnak, más a befogadóképességük, érdeklődési körük. Hogy nehéz ezt a kettősséget pedagogiai szinten megvalósítani, azt nem kétlem. Viszont ha szülőként képes rá...?
Mindent összevetve, nem akarok én itt valamiféle behozhatatlan, nőket sújtó hátrányon keseregni. Hiszen kompetenciát, előjogokat kapni nem lehet, csak megszerezni és akinek ez nem sikerül, az meg sem érdemli.
Annyi mindezzel a szándékom, hogy megtalálható legyen az a középút, ami nem harcos szembenállást jelent, hanem elfogadja azt a törekvést ami az általánosan, elvben ugyan elfogadott, de a valóságban kevésbé létező egyenértéküség elfogadásához vezet. És ebbe nagy mértékben beletartozik nemcsak a férfiak, hanem a nőknek a gondolkodásbeli "fejlődése" is.
Én nem nőellenességre gondoltam elsősorban, mert az szélsőséges dolog, más téma. Azon kívül a közvetlen hozzátartozó mindig kivétel. Sarkított példa: Hitler is szerette Braun Évát. Ezzel csak azt akarom mondani, hogy létezik olyan általános megítélés, ami mindig csak másokra vonatkozik.
Ha benned nincs ilyesmi a nőkkel szemben, az valóban örvendetes, mert akkor valószinüleg mindenkit önmagához mérten tudsz nézni.
Noway,
"A nők logikája nem rosszabb, mint a férfiak logikája, csak másfajta."
Valahogy mégis mindig összehasonlításra kerül. Pont erre lennék kiváncsi.
Thoughts,
"Hát egyenlőre csak annyit fűznék hozzá, hogy a 'gondolatok birodalmában' szerintem a nemek egyáltalán nem számítanak!"
(Ennek ellenére, bevallom, érdekes volt szembesülni nemeddel... ;-) "
Megkérdezhetem, milyen szempontból?
Akyra, Popee,
Mindkettőtöknek mondanám, hogy írásaitok nagyo érdekes számomra, azonban elsősorban hitbeli dolgok és útmútatók.
A tényleges véleményetekre is kiváncsi lennék.
IV.Niemand,
Tudod, a "szomszéd nője mindig zöldebb"... :-)
Hussain,
Igaz, hogy a férfi-nő kérdésben nem célszerü, sőt értelmetlen a versengés, azonban mégis valahogy mindig téma. Talán azért, mert a nők ki-ki törnek a hitbeli és társadalom adta szerepből (nem általában, csak aki nem fér bele a skatulyába) és "pozícióharc" lesz mégis belőle.
Amennyi érv szól a skatulyából való kilépés mellett, ugyanannyi a bennmaradás mellett is.
Valahogy talán én azt tartanám szerencsésnek, hogy az un. kivételeknek is szabad tere legyen, az talán minimálisra csökkenthetné a "versengést".
Egyébként CSerfával való párbeszédhez: szerintem hitben, ideologiában nincs békés egymás mellett élés. Csak a formája és a mértéke az, amiben meg kellene találni az egyensúlyt.
"Aki azonban jó cselekedeteket tesz, legyen az férfi vagy NŐ, és hívő, a Paradicsomba kerül,s annyi igaszságtalanságot sem kell elszenvednie, mint a kis rovátka a datolyamagon." (Korán, 4. szúra, 124. ája)
Azt neked is be kell látnod, hogy nem segített a női emancipációnak az sem, amiről az általam csonkítottan leírt bibliai idézet folytatása ír. Tudod, a bűnbeesés felelősei... (Most nem akarok hencegni, de az iszlám szerint mindketten, Ádám és Éva egyformán felelősek voltak a bűnbeesésért.)
Na, de végülis igazad van, hangulatot keltek, én meg nem akarok vmi keresztény-fikázó topichangulatot csinálni. Ma a XXI. században meg kell becsülni minden Istenben hívő embert. A keresztényt is. Mi teisták tartsunk össze.:)
Te csak ne lázíccs csak a Biblia ellen, ha jól tom, ti még az asszonyok lelkét is tagaggyátok, azaz embernek sem igen ismeritek el, legfeljebb a földön. Ej, ej!
Míg aza Pálapostol megaszonta, Krisztusban nincs férfi, meg nő. Megaszonta, úgy kell szeretni feleségüket, mint tulajdon testüket. Meg tod, egy feleség kéne, csak egy, az az igazi. Már, ha Jézus, meg Pál igaz.
Ej, ej!
Kiragacc részeket, és hagulatot keltesz, csonkítasz, és torzítasz, így nem fair szvsz.
Ej, ej.
Hogy honnan ered a nő-ellenesség? Talán innen:
"Az asszony csöndben, engedelmes lélekkel hallgassa a tanítást. Nem engedem, hogy az asszony tanítson, sem azt, hogy a férfin uralkodjék, hanem maradjon csöndben." Aki megmondja honnan idéztem, kap egy jó pontot tőlem.:)
Személy szerint noway hozzászólásával értek egyet. A férfi-nő dolog nem verseny. Mindkét nemnek megvannak az erősségei és gyengéi.
Nem gondolom, hogy a nőknek vesszőparipája, a feminizmus, de azt igen, hogy, ha felmerül a kérdés, a nők jobban hajtanak, érzékenyebbek.
Amit írtál, általában igazad van, de az én pályámon nem. A mi iskolánkban pl. alig vagyunk férfiak. Az igazgató nő, egyik helyettese is az, a másik helyettese férfi. És nem látom egyetlen egy kollégámon sem azt, amit mondasz.
De elismerem, amit mondasz, általában igaz.
Amit írtál, hogy "...csak egyetlenegyszer, egyetlen napra kellen nőként élned - a saját hited alapjain körülvevő környezetben... ", nos én becsülettel mondom, rendesen bántam feleségemmel, fiaimat is arra igyekszem nevelni, becsüljék meg a nőket. Semiképpen nem uralkodtam, nem voltam vele önző, igaz, vissza is élt vele. De én nemhogy "férfiként" igyekeztem fellépni feleségemmel szemben, hanem kiálltam mellette (megvédtem), ha pl. a Hit Gyülekezetében "férfias" tanítások voltak. Mert bizony, a férfinak szeretni kell ám a feleségét, és én nagyon szerettem. És Ábrahámnak is engednie kellett Sárának, ha nehéz is volt neki, azaz korántsem gondolom, hogy mindig csak a nő engedjen, azt viszont igen, hogy többnyire az Úr a férfit vezeti, nem az asszonyt. De ez hitbeli dolog, nem részletezem, csak te erről kérdeztél. Röviden tehát szerintem semmivel nem rosszabb az asszonyok helyzete Isten rendelése szerint, sőt, könnyebb. Apostol is elvárta: [1 Pét. 3.7] A férfiak hasonlóképen, együtt lakjanak értelmes módon feleségükkel,az asszonyi nemnek, mint gyöngébb edénynek, tisztességet tévén, mint a kik örökös társaik az élet kegyelmében; hogy a ti imádságaitok meg ne hiúsuljanak. Figyeld meg, kérlek, tisztességet kell adni, és korántsem kapnak annyi terhet (ez a mai napig igaz, hiába látnak napvilágot fura nézetek erről). Még imádkozni is hiába imádkozik az a férfi, ha ugyan egyáltalán tud imádkozni, aki nem adja meg a tisztességet feleségének, magam is tanúja vagyok ennek, bizony, láttam is ilyet nem egy házaspárnál.
Ha a polgári életben kéne magam nőnek elképzelni, ott sem érezném magam rosszul, valahogy azt látom, előnyben vannak a nők szinte minden területen. Gondolom, ezzel nem értesz egyet, én mégis így látom. Gondolom, neked nem eshet ez valami jól, mert tényleg sok a magányos asszony, de van ám magányos férfi is, sőt, sokkal több magányos férfi van, csak a férfiak valahogy nem tudnak panaszkodni. Sőt, hajléktalan is sokkal több van, valahogy a szociális biztonság, az intézményes gondoskodás, stb. elnőiesedtek, és nőpártiak. Sok férfi egyszerűen meghal, semmint segítségért fordulna, inkább félreáll, stb.
A nők adottságai is jóval szerencsésebbek ez mellett, sokkal jobban bírják a terhet, a tartós igénybevételt, a kilátástalanságot, a betegségeket, bizony, én nem éátok ebben igazságot, jóval több előnyt kapnak a nők a mai társadalmakban, és ezt rémtörténetekkel kompenzálják, hogyan bántak durva férfiak családjukkal. Minden szemétség rettenetes, de ilyen történetek összevissza keringenek, erőszakról, stb., közben valahogy feledik, hogy a férfiakkal, elvált, kirúgott férfiakkal mi van, bizony, azt látom, a nők sokkal erőszakosabbak, csak az ő erőszakuk intézményesített, állami szintre emelt. Intézményesített a sok előny, mit kapnak, aminek eredménye, hogy vagy 10 évvel hosszabb életűek, és ez nem elég nekik, furcsállom is, de küzdenek a korábbi nyugdíj mellett, no nem a férfiaknál, a nőknél. Én már sokat gondolkodtam ezen, és azt látom, igazságtalanság a dolog, mondom, intézményes feminizmus ez, ahol lehet, hogy neked igazad van, magadban de a társadalomban egyre inkább a nők vannak előnyben, azokon a területeken legalábbis, amik számukra fontosak. (Most képzelem, mit kapok egy két feministától, de akkor is így látom.) Én meg élem egy szokásos családanya életét, és egyáltalán nem tartom nehéznek, sőt, szvsz élvezet a dolog. És voltam én GYED-en is, kétszer is, a gyermek életének kezdetétől, és szvsz nem igaz az a nagy teher, amit a nők visznek, csak mondogatják. Persze, ha szemét ember kihasználja feleségét, nem ez a férj mellett írok, hanem azt mondom, az értékrend felborult, azt mondom, valamit jelent a 10 évél rövidebb várható élettartam, valami jelent, hogy az egyik mondjuk 0 évig nyugdíjas, mert a statisztika szerint előbb meghal, míg a másik majdnem 10 évig. Valami jelent a kilátás(talanság), ha válásra kerül sor, valami jelent a szinte teljes kiszolgáltatottság ilyenkor. Mert, mint mondtam más szavakkal előbbi hozzászólásomban, szvsz a bírónők szíve gyakorlatilag az asszonyokkal együtt dobog.
Ha már feszólítottál (amúgy is), gondolkodtam rajta, és semmi bajom nem lenne, ha nőként élnék (azért nem kívánom!), sokkal jobban élnék erősebb (ellenállóbb) testben, jobb anyagiak közt (gondold csak meg, három gyerekemre összesen 15 ezer Ft fix összegű tartásdíjat ítélt meg a bírónő, tizenötezret!, igaz, asszonyka ezt sem fizeti, és nem is lehet kihajtani tőle), biztonságban, csak előnyöm lenne, semmi hátrányom.
Ha kényszer dolgozik valakiben (mint írod), hogy ő is ér annyit, mint a másik nem, a fene megette az egészet szerintem. Mert ez a kényszer vezetett az intézményes női előnyökhöz, társadalmi szinten.
Amit a lányokról/fiúkról írsz, másik iskolában is volt Bláthy díjas lány (legjobb tanuló, tényleg eszes), zöldségesnek ment, alkalmazott, mit sem érdekelte szakmája. Ma is zöldséges, vagy 10 éve.
Akiket én említettem, a legeszesebb lány eladó lett. Nem volt hajlandó (nem akart) továbbtanulni.
Egyiküknél sem volt szó, hogy ők lányok, kisebbrendűek, komolyan mondom, akiket említettem, tisztelet övezte őket a diákok részéről, de a tanárok részéről is (legalábbis elismerés). Nyomát nem láttam nemi előítéletnek. Amit mondasz, akkor igazad van, ha eredményre hajt a lány (mert ezt többnyire lányok teszik), bizony, vannak olyan fogásaik, amik miatt esetleg tényleg jobb jegyet kapnak, de ezt a diákok el nem ismerik (könnyek, szomorúság, mosoly, felvidulás, stb., amiket egy fiú nehezen játszik meg), szóval a diákok, meg szvsz a tanárok jó része is pontosan tisztában van a valódi értékkel a diákot illetően, és, ha valaki (általában lányok) jobbak, mint megérdemelnék, nem nőiességük miatt ítélik el őket (vagy tagadják meg tőlük a tiszteletet.) De a valódi tudást, tehetséget bizony, elismerik nemtől föggetlenül, egyáltalán nem adok neked igazat. Még egyszer mondom, jobb eredményeket érhet el egy lány, az általános tudnivalók rovására, mert jobban tud a lényegre koncentrálni, de ha ekkor mégsem ismerik el, mert egyébként buta pl., akkor igazuk van. Mert (igaz, sokkal ritkábban) ez fordítva, fiúknál is előfordul (jaj, nem kapok motort, számítógépet, stb., jaj, nehogy hármast kapjak, mit kell tennem? ...), szóval inkább az ilyen fiút megutálják, míg a lányoktól ezt szinte természetesnek tartják. De mondom, a valódi tehetséget, értelmet nemtől függetlenül elismerik. Tanárok, meg diákok is. Ezt vélem, ez a meggyőződésem.
Amit mondasz, hogy Szinte mindenkinél elismerést jelent az a megjegyzés : "vagy olyan ügyes, okos, mint egy fiu" nos, ennek én nyomát sem láttam, én magam nem is nézem pl. egy dolgozatnál, ki írta, csak utólag. Ha olyan van, amit írsz, bizony, engem is felháborítana, de nem tapasztaltam olyat. Nem valamiféle múltbeli emlék, amit írtál? (Én csak '90-től vagyok tanár)
Amit arról írsz, hogy a férfi elnézően mosolyog, patyolattiszta ruhájában, rám nem áll, én feleségem mellett is vasaltam, pl. ha istentiszteletre ment (mert mindketten hétköznap nem mehettünk, hogy babáink aludhassanak rendesen), és bizony, többször volt ő istentiszteleten, mint én (Igaz, feleségem eltorzult, csak azért írtam ezt, mert rám nem áll). Én csak magamból tudok kiindulni, de szvsz aki kihasznál egy embert, pláne a feleségét, szemét az, mindenestől, nem is ember szinte az ilyen.
Arra azonban vigyázni kéne, biológiailag tényleg van a nőnek olyan dolga, ami szvsz megkülönbözteti, pl. az anyaság. És én istentelennek, helytelennek tartom, hogy karrier miatt ne legyen gyerek, pláne, hogy abortusz, vagy béranya, vagy műtej, vagy ... Szerintem nagyon jó indulattal van formálva az ember (tehát a férfi és az asszony), ha valakinek bizodalma van Istenhez, ilyesmin nem is gondolkodik szvsz. (Ez mégiscsak istenes Fórum).
De én is bizodalommal mentem GYEDre, hogy feleségem szakmailag előbbre juthasson (villamosmérnök ő is).
Ha van Isten, nem a kis gyermekek rovására fog minket megáldani, önző módon mesterséges (nem igazi) előnyökért háttérbe szorítani a valódi értékeket (gyermekeket).
Amit írsz, hogy férfi nem alkalmas arra, hogy gyereklányokat, vagy felnőtt nőket oktasson, nem tudom :)
Mert vannak eredményeim, meg kudarcaim is a lányokkal, no, meg asszonyokkal is, mert felnőtteket is tanítok, tanítottam. Dicsértek is, sértődtek is, de úgy gondolom, általában nincs velem baj (nagy arcom is van tanárként, ha ambíció nincs is bennem, de bizony, rosszul esne, ha rossz tanárnak tartanának). És mondom, semmi kényszerről nem tudok, hogy egy nőnek bizonygatni kéne, hogy ő ér annyit, bátran állíthatom, nincs ilyen gond (legalábbis, ahol én tanítottam), gondold csak meg, a tanárok java része különben is nő!
A pedagógiai alapokat meg nők állítják össze, a kerettantervek nemrég készültek, gondolom, ötször-tízszer annyi nő vett részt összeállításukban, mint férfi, a mi iskolánkban kb. ugyanez az arány.
Magas szintű oktatásban igazad lehet, igaz, egyetemre régen jártam, de nem hinném, hogy a nemek harca miatt lenne ez. De ez már túlmutatna e topicon.
Szóval, ha te érzel is visszásságot, én tán egy kicsit pont fordítva látom, inkább túl nőies már az oktatás, fiúkat többnyire nők ítélnek, ami már szvsz nem helyes, mert tényleg egészen másképp gondolkodnak. Szerintem (és ha hiszed, ha nem, a nő tanárok szerint is) jobb lenne, ha nagyobb arányban vennének részt férfiak az oktatásban, mert torzul ám a dolog, mert kívánatosabb lenne mindkét nemtől tanulni és mindkét nemtől megítéltetni. És a nő kollégák is igénylik (hiányolják) néha (tán nem is néha) a férfi kollágákat, mert egészen más értékeket tud adni egy férfi egy osztálynak, (pl. a nők tiszteletét), mint egy nő, és már túl kevés a férfi tanár. Meg a fegyelem terén, a reagálások terén is kell olykor egy férfi (hiszen, mint írtam, egy nő jobban gyötrődik, ha baj van, stb.)
Hitoktatásban meg, ha igazad van, szvsz ez Isten akarata, erről írtam is, így helyes szerintem, hiszen apostoli rendelés szerint nőknek a gyülekezetben nem is megengedett a tanítás.
Abban is igazad van, férfiak ilyesmiben ne tanítsanak gyereklányokat, se felnőtt nőket. A lányokat az asszonyok tanítsák (hitbeli dolgokban is szvsz, de nem a gyülekezetben), ahogy a gyermekeket is taníthatják (de nem a gyülekezetben), otthon.
És az asszonyokat szintén asszonyok, méghozzá az érettek tanítsák, apostoli rendelés ezt: [Tit. 2.3-5] Hasonlóképen a vén asszonyok szentekhez illő magaviseletűek legyenek, nem patvarkodók, sem sok borivás rabjai, jóra oktatók; Hogy megokosítsák az ifjú asszonyokat, hogy férjöket és magzataikat szeressék, Legyenek mértékletesek, tiszták, háziasak, jók, férjöknek engedelmesek, hogy az Isten beszéde ne káromoltassék
Egyébként a férjét szerető asszony csodálatos, és nagyon sok dolgot elérhet szerintem, nagyon szép dolog a házasság, akár Krisztus és az egyház kapcsolata (pontosan).
Az is érdekes, a férfi (ha a Biblia igaz) előbb szeret, míg az asszonyokat tanítani kell erre. Nem kívánok senkit megbántani, de én is ezt vettem észre, szvsz a férfiak tényleg előbb szeretnek, és sokkal jobban, mint az asszonyok, azaz én igaznak tartom a Bibliát ebben (is). Ha az asszony nem szereti a férjét, való igaz, hogy sok férfi más után néz (én nem tettem, nem magamról írok). De elképzelni sem tudom (magamból indulok ki), hogy lehet otthagyni egy szerető asszonyt, aki ezt megteszi, nem ember, azért nem is kár.
A berakott email nagyon poenos és mint ilyen, igazságmagva is van.
Az egyedülálló nő esete pedig épphogy válasz volt CSerfa írására.
A topic témáját egyébként nem párkapcsolatok megvitatására szántam (talán nem szerencsés a cím, de Dankelónak szántam válaszul) hanem annak, hogy :
bárhogy minősítjük is egymást - az embert minősítjük.
Ne haragudj, hogy beraktam ezt az emailt, meglehet, méltatlan a fölvetett témához. Nekem a nemekről és a nemi szerepekről nagyon szilárd és határozott (és kellően cinikus) véleményem van, csak éppen e véleményemmel nem értek teljesen egyet. :-)
Úgy gondolom, hogy ez az eszmefuttatás arról, hogy hogyan kell boldoggá tenni a nőt, arányosan világítja meg azt, hogy - legalábbis hülyeség tekintetében - férfi és nő (a sorrend alfabetikus :-)) teljesen egyenlő.
A topic címét amúgy, ha több karakter is elbírna, én úgy módosítanám, hogy A nő és férfi együtt is, külön-külön is jelentik az embert. Te felhoztál egy példát CSerfának az egyedülálló nőre, és asszem, neki sem kell messzire mennie, hogy előkaparjon egy példát az egyedülálló férfira.
Én pedig hadd ne hozzak példát a másfajta modellekre - amelyeknek a "nagykönyv" szerint ugyanúgy nem lenne szabad működniök, mint a te helyzetednek, oszt mégis... :-)
Azt írtad, nem akarsz vitázni, én sem annak szánom a válaszomat, de talán tapasztalat bővítésre használhatod.
Azzal kezded, a nőknek vesszőparipa a feminizmus. Gondolj bele, ha csak egyetlenegyszer, egyetlen napra kellen nőként élned - a saját hited alapjain körülvevő környezetben...
Hitbeli dolgaiddal ezzel kapcsolatban mégsem válaszolok, az a te ügyed.
Azonban a többire nagyonis.
Nem szeretek túlzottam magamról beszélni, de most azt hiszem el kell mondanom, több mint húsz éve élek egyedül, a férjem elhagyott.
Hogy egy nő tud-e egyedül élni, boldogulni azon én nem vitázom, mert hiszen ezt teszem. Fölneveltem egy fiúgyereket úgy, hogy nekem kellett a racionális szigort és az érzelemteli engedékenységet is képviselni - egyszerre. Hogy ne legyen "anyámasszon katonája", de közben mégse érezze a szeretethiányt.
Nem ragozom, ma a fiam egy nagyszerü emberke.
Ami a tanítványaidat illeti.
A lányokat kezdettől fogva más elvárás veszi körül, mint a fiúkat. Mások is, ez tény, de a más útról kellene önmaguk megismeréséig és kifejlődéséig eljutni.
Szinte mindenkinél elismerést jelent az a megjegyzés : "vagy olyan ügyes, okos, mint egy fiu". Ez ugyan nagy sikerélmény, viszont beleégeti nemének kisebbrendüségét és egy életen át törekvésre készteti, hogy felülemelkedjen az átlagon - és kiérdemeljen egy olyan megközelítő szintet, ami a másik nemnek természetes tulajdonsága.
(Ez is magyarázata a női makacs feminizmusnak)
Pedig valami alapvetően másról kellene szólni a női törekvésnek.
Előszöris rendelkezni kell helyesen értelmezett önbecsüléssel. Olyannal, ami egyértelművé teszi, hogy bármely hivatást választ (családanya,vagy államfő) az fontos dolog önmagában.
Fontos, azért mert ő maga választotta. Tehát ha valaki családanyaként érez hivatást, akkor tudja,hogy ehhez olyan adottságok kellenek, ami nincs meg mindenkiben, de ő képes rá. És ne érezze, hogy egy hardver-tájékozatlanság nem ellensúlyozza pl. azt, hogy pontosan tudja, az automata mosógépnél melyik ruhát milyen program mellett célszerü kimosni.
Ezen egy férfi minden bizonnyal elnezően mosolyog - a patyolattiszta ruhájában.
Viszont az a nő, aki másban érez elhivatottságot, a hivatástudat hajtsa és ne az a kényszer, hogy ő is ér annyit, mint egy férfi. Mert ilyenkor jönnek elő azok a visszásságot, amiket te is említettél (bíró, tanító, stb.)
Erre a felfogásra azonban tanítani kell. Ezt teszik most?
Ha nem, (mert nem!) akkor bizony kimondom, a férfi nem alkalmas arra, hogy gyereklányokat, vagy felnőtt nőket oktasson.
Márpedig a pedagógiai alapokat férfiak állítják össze, a hitoktatást, a legtöbb magas szintü egyéb oktatást férfiak adják a nőknek.
Nem érzed a visszásságát?
Én azt gondolom, hogy a feltételek egyenlőségét kellene biztosítani, hogy a köztudatba égett átlagtól eltérőek is női nŐnek érezhessék magukat.
> Tedd boldoggá a not!
>
> Immár több ezer éve a férfiak azon törik magukat, hogy megfejtsék a noi
> lélek titkát. Végre itt egy objektív útmutató, amely segít a
> tájékozódásban. Emlékezz rá, hogy a romantika világában egyetlen nagyon
> egyszeru szabály érvényes: Tedd boldoggá a not. Tegyél valamit, ami a
> kedvére van, és pontokat kapsz. Ha olyat teszel, amit nem szeret, azért
> pontlevonás jár. Azért nem kapsz pontot, ha olyasvalamit teszel, amire
> számított. Sajnálom, ezt a játékot így játsszák.
>
> Itt pedig az útmutató:
>
> EGYSZERU FELADATOK:
> Beveted az ágyat +1
> Beveted az ágyat, de elfelejted a díszpárnákat 0
> Az ágytakarót a gyurött lepedore teríted -1
> Felhajtva hagyod a WC ülokét -5
> Kicseréled a wc-papír tekercset, ha az már elfogyott 0
> Mikor a wc-papír tekercs elfogyott, áttérsz a papírzsebkendore -1
> Mikor már a pzs is elfogyott, átszoksz a másik wc-be -2
> Elmész extra vékony szárnyas betétet venni neki +5
> hóban +8
> de sörrel térsz vissza -5
> szárnyas betét nélkül -25
> Leellenorzöd a gyanús neszeket a ház körül és semmi 0
> Leellenorzöd a gyanús neszeket a ház körül és valami +5
> Agyonütöd egy vascsovel +10
> A macskája volt az -40
>
> A PARTY-N
> Vele maradsz az egész party alatt 0
> Vele maradsz egy ideig, majd lelépsz a foiskolai ivócimboráddal dumálni
> -2
> Akit Tiffany-nak hívnak -4
> Tiffany bártáncos -10
> Szilikonos mellekkel -18
>
> A SZÜLETÉSNAPJA
> Emlékszel a születésnapjára 0
> Veszel üdvözlo kártyát és virágot 0
> Elviszed vacsorázni 0
> Elviszed vacsorázni, és nem egy sport bárba +1
> Oké, mégiscsak sport bár -2
> És pont "amennyit-bírsz" akció van -3
> Ez egy sport bár, "amennyit-bírsz" akció van, és az arcodat a kedvenc
> csapatod
> színeivel festetted ki -10
>
> ÉJSZAKA A HAVEROKKAL
> Elmész a haveroddal szórakozni 0
> A haverod boldog házasember +1
> A haverod egyedül él -7
> Ferrari-ja van -10
> Egyedi rendszámtáblával (DAKOKIRALY-1) -15
>
> EGY ESTE VELE
> Elviszed moziba +2
> Elviszed egy filmre, amit o szeret +4
> Elviszed egy filmre, amit te utálsz +6
> Elviszed egy filmre, amit te szeretsz -2
> Aminek a címe Halál Zsaru 3 -3
> Melyben egy robot felzabál egy embert -9
> Azt hazudtad neki, hogy ez egy külföldi film, és árvákról szól -15
>
> TESTI ADOTTSÁGOK
> Jelentos sörhasra teszel szert -15
> Jelentos sörhasra teszel szert, és rendszeresen tornázol, hogy
> ledolgozd +10
> Jelentos sörhasra teszel szert, és áttérsz a lógós farmerre és Hawaiian
> ingre -30
> Visszavágsz, hogy "Nem számít, neked is van." -800
>
> A NAGY KÉRDÉS
> Megkérdi, hogy "Szerinted ez a ruha kövérít engem?"
> Hezitálsz a válasszal -10
> Azt válaszolod, hogy "Mármint hol?" -35
> Azt válaszolod, hogy "Nem, szerintem a feneked kövérít" -100
> Minden más válasz -20
>
> KOMMUNIKÁCIÓ
> Amikor egy problémát szeretne veled megbeszélni:
> Hallgatod, és érdeklodo arcot mutatsz 0
> Hallgatod, több mint 30 percen át +5
> Reagálsz a problémájára, és megosztod hasonló élményedet vele +50
> A gondolataid már a focimeccs körül forognak, mikor hirtelen azt hallod
> tole:
> "Nos, szerinted mit kellene tennem?" -50
> Hallgatod, több mint 30 percen át, és rá sem pillantasz közben a TV-re
> +100
> Rájön, hogy mindez csak azért van, mert közben elaludtál -200
Az ember egész életét, mégpedig nemcsak a földi, hanem az örök életét is determináló két legf'őbb kapcsolat: az Istennel és a saját lelki másával való összeköttetése.
Első pillanatra talán különösnek tűnhetik fel ennek a két viszonylatnak fontosság tekintetében közvetlenül egymás mellé állítása, de ha a dolog lényegébe mélyebben beletekintünk, ki fog tűnni, hogy csakugyan ezen a két szálon függ az emberlélek a bűnök sötét tengere fölött s egyformán szükséges, hogy mind a két szálba minden erejével belekapaszkodjék, ha meg akar menekülni az elmerüléstől: a kárhozattól.
Vizsgáljuk meg tehát ezt a kérdést közelebbről.
A "Szellem, erő, anyag" az ősbukás tárgyalásánál megállapítja, hogy a két fő bűn, amely a szellemet a mennyei tisztaság állapotából, tehát a Mennyből eltávolította: a gőg és az érzékiség. A gőg az Atyától szakította el, az érzékiség pedig a lelki másától távolította el. Ebből természetszerűen következik, hogy mennyei Atyjához csak akkor térhet vissza, ha megtisztult a gőgtől, lelke másával pedig csak akkor olvadhat össze, ha megtisztult az érzékiségtől.
A gőgtől való megtisztulás útja a szenvedések és megaláztatások rengetegén vezet keresztül, s akkor ér véget, amikor a szellem már minden gátlás nélkül felhasználható az Atya akaratának végrehajtására, tehát akkor, amikor már annyira szereti Atyját, hogy Iránta való szeretetből és hűségből mindent képes elviselni anélkül, hogy tudná, miért érik ót a csapások és szenvedések, szóval amikor rnár megérett az áldozathozatalra.
De milyen végtelen hosszú az üt idáig! Ameddig a lélek még éretlen - tehát ameddig még benne az Istentől elválasztó fő bűn: a gőg, erős - addig minden legkisebb vélt, vagy valódi sérelemre üt-vág maga körül, s ezzel csak továbbhalmozza az élete útján szenvedést termő okokat. A folyton fokozódó szenvedések őrlő munkája azután lassanként annyira megpuhítja a szellemét beburkoló vastag rétegét, hogy azon az Isten kegyelmének első sugara behatolhat, vagyis a megtérés misztikus csodája bekövetkezik.
A szellem szeme ekkor megnyílik, s egészen másvalakivé válik, mint aki azelőtt volt: "újjászületik Krisztusban", az-az megszületik Isten kegyelmének csodavilágában, amelyben bár addig is benne élt, de süket és vak, sőt halott volt annak csodáival szemben. Most már fogékony Isten kegyelmének megnyilatkozásaival szemben, s minél többet tapasztal belőlük, annál fogékonyabbá válik irántuk, s ezzel párhuzamosan annál inkább elárasztja a lelkét a teremtő Atya iránti hála és odaadás érzése. Végre felismeri, hogy minden, ami létének keretét képezi, sőt maga a lét is Isten kimondhatatlan szeretetének folyománya, s akkor szeretné egészen átadni magát ennek a végtelen szeretetnek, s lélekben így kiált fel: "Atyám, mit adhatok én Neked a te végtelen jóságodért? Hiszen nekem semmim sincs, amit nem Te adtál volna! Az életemet is Te adtad: fogadd ezt e1 tőlem s tégy vele, amit akarsz; Te rendelkezzél egészen felettem!"
Mikor a szellem Isten végtelenségének és a saját semmiségének felismerésében idáig jutott, akkor ezt a tudását tettekben is meg kell pecsételnie. Ekkor leküldi őt az Atya egy áldozatos életbe, amelyben éretlen lelkektől eredő gyötrelmek közepette, a szenvedések tüzében, vagy a szentnek tartott Igazságért az életének feláldozásával kell bizonyságot tennie arról, hogy igenis Istent szereti mindenekfelett, jobban, mint a saját életét, mert nem zúgolódik, nem lázadozik, nem vádol, pedig tudja, hogy ártatlanul szenved; de ha Isten ezt kívánja tőle, legyen meg az ő szent akarata. Az az ő múltban tett önmaga felajánlása ebben az ő próbaéletében úgy hat, mint egy poszthipnotikus szuggesztió, amelynek hatóereje ebben a próbaéletben teljesedik ki.
Ekkor gyógyult ki a lélek a gőgből; ekkor nyerte vissza a tényleges összeköttetést az Atyával, ekkor épült ki és tisztult meg az az egyik szál, mely őt a Mennyel összeköti.
Tegyük vizsgálat tárgyává a másik összeköttetést: a duálkapcsolatot is.
Az egész természeti világban jelen van ez a duálizmus: nemcsak az élőlények világában a kétneműségben, de az anyag és az erők világában is mint adó és elfogadó, mint pozitív és negatív jellegű erőmegnyilvánulás. Mindez pedig a duálok kettéválásának produktuma. Hiszen maga az anyagvilág a bukás következménye, mert az anyag a bukott szellemiség gondolat- és érzésvilágának megdermedt konglomerátuma; természetes ennélfogva, hogy a szétvált duálszellemek által produkált anyag is magában rejti a duálfelek alaptulajdonságát: az adó és elfogadó természetet.
Minderről azonban itt a mélyben, az anyagban, a bűnben semmit sem tud az emberszellem, hanem süketen és vakon jár-kel a csodák között, s balgán igyekszik magának megszerezni mindent, ami öröm és gyönyör. Ebben a vak habzsolásban a szerelmet - a duális kapcsolatnak ezt az elsalakosodott emlékét - szintén úgy tekinti, mint az anyagi javakat: csak minél többet megszerezni belőle, csak minél többet kapni, s minél kevesebbet adni érte!
Ezzel a felfogással azután mindig jobban és jobban kimélyíti a paráznaság mocsarát, elsalakosítja az érzésvilágát, s a sok-sok bűnnel, amit elkövet, megtölti a következmények törvényét, amelyek azután egyszerre zúdulnak reá s elöntik szenvedéssel, csalódással, gyötrelemmel.
Ezek a szenvedések, csalódások és gyötrelmek hovatovább annyira körülfogják, hogy semerre sem talál kivezető utat, s hosszú, hosszú idők elteltével félelmet, majd utálatot s undort ébresztenek benne azokkal a bűnökkel szemben, amelyek ilyen fájdalmakat szültek, s ekkor a lelkében halk vágy kezd ébredezni egy ismeretlen valaki után, aki tiszta, aki hű, akivel való kapcsolatban a lelke megnyugodhatnék.
Ez az első halvány, tétova kis érzésrnegmozdulás a duálérzésre való ködös, fájdalmas, tudatalatti visszaemlékezés.
Ettől kezdve ez az újszülött kis érzés nem engedi magát többé megölni; élni és erősödni akar, hogy majdan egykor boldogsággal árassza el a lelket.
Ennek az érzésnek a megszületése a duáltörvényben való megtérés kezdete; akiben ez megszületett, az még mindig követ ugyan el bűnöket ezzel a szent érzéssel szemben, de minden félrelépés, minden vétség ez ellen éppen úgy lelkiismeret-furdalással jár, mint egyéb bűnök elkövetése a megtért lélek életében, úgy hogy ettől fogva nincs nyugta, csak akkor, ha hűséggel és tisztasággal kitart amellett, akit végzete élettársául rendelt, vagy amellett a szentnek elfogadott Eszme mellett, amelynek szolgálatában társtalan életet vállalt magára.
Azonban a duáltörvényben is csak akkor éri el az érettséget, amikor benne próbát állott, s egy élettel tett bizonyságot amellett, hogy minden kínálkozó földi örömöknél többre és nagyobbra értékeli a lelkében élő ideált, és ha semmit nem tud is a duáltörvényről és ha nem is tudja, miért és kiért, de mégis hűséggel kitart olyan házastárs mellett is, aki erre semmiképp sem érdemes, akitől szeretet helyett csak csalódásban és szenvedésben van része; kitart még akkor is, ha más oldalról olyan csábításoknak és kísértéseknek van is kitéve, amelyek kielégületlenül maradt szellemi érzésében kárpótlással és örömök özönével kecsegtetik.
Akiben lelkében ez a felébredt ideális, tiszta érzés ennyire erős, az megérett a duális kapcsolatra, s azt az Isten megajándékozza azzal a legnagyobb áldásával, hogy összevezérli a lelke másával, s ezáltal megnyitja előtte annak a boldogságnak csodavilágát, amilyet "szem nem látott, fül nem hallott és szív nem érzett".
Mert a szentírásban lefektetett isteni kijelentések, mint minden vonatkozásban, úgy ebben a vonatkozásban is szentek és igazak: "Ha abban, ami nern a tiétek, hűek nem voltatok, ki-csoda bízná reátok azt, ami a tiétek?" Aki minden körülmények között hű és igaz tud lenni azzal szemben, aki nem az ő lelke mása, arra már rá lehet bízni azt, aki az övé, hogy mindkettőjüknek mondhatatlan örömökben legyen részük, amilyenekről testi ember még csak nem is álmodhat.
Mert Isten minden gyermekének csak boldogságot akar adni, de azt csak akkor adhatja a léleknek, ha annak a boldogság érzésére szolgáló lelki érzékszervei már kifejlődtek. Ezért kell kifejlődnie a lélekben az Isten iránti alázatosságnak és lelki tisztaságnak, mert Krisztus Urunk kijelentése szerint: "A tisztaszívűek meglátják az Istent" - és a tiszta duálérzésnek, amelynek birtokában a lelkek ". . . olyanak lesznek, mint az Istennek angyalaí a mennyben".
Az embernek Istennel, az ő Teremtőjével való kapcsolatról szól a szentírás, és ennek a kapcsolatnak minden határon túli fontosságát tárgyalják azok az erkölcsbölcseleti művek, amelyek egész könyvtárakat tölthetnének meg, a másik óriási fontosságú kapcsolatról: a duális kapcsolatról azonban rendszeresen egyetlen mű sem emlékezik meg.
Ennek nagyon egyszerű oka a fentebb tárgyaltakból nyilvánvaló: a duális kapcsolatról, mint szellemi-lelki törvényrdl nem is tud az emberiség, mert csak házasságról tud, amit szentnek ismer el, és érzékiségről, amit bűnnek bélyegez.
De ezen nem is lehet csodálkozni, mert hiszen a duáltörvényről tulajdonképpen nem is tudhat addig, ameddig a fejlődés rendjén azt a bizonyos színvonalat el nem éri - mégpedig nem kulturális, még csak nem is értelmi, hanem érzelmi színvonalat - mert mindaddig nem is jelentkezik nála az a különös, megmagyarázhatatlan, minden földiségtől mentes szellemi szomjúságérzet valami mennyei természetű kapcsolat után, ami nem házasság, nem szerelem, annál kevésbé szexualitás, hanem a léleknek mindezeken messze túllevő, előttünk csak sejtelemszerű állapota, amelyben sem a kényszerérzetnek nincs semmi nyoma - ami a házasságok túlnyomó részének jellemzője - sem az az alacsonyrendűség, ami az érzéki vágyat jellemzi; tehát addig éppúgy nem tudhatja, hogy mi az a duáltörvény, mint ahogy a vakon születettnek sem lehet fogalma a színek világáról. Tehát nem csoda, hogy az emberiség általában halvány fogalommal sem hír a duáltörvényről; hogyan is bírna, amikor még a szellem továbbéléséről sem tud, sőt nem is akar tudni, s a letagadhatatlan bizonyítékok dacára a legtöbb esetben megmosolyogja azt, aki erről beszélni mer, annak ellenére, hogy a szentírás minden oldalán ezt olvashatja és a templomban ezt hallgatja!
Pedig a duáltörvény óriási horderejének megismerése csak azután következik, amikor már nemcsak elhitte, hanem meggyőződésévé is tette azt a megdönthetetlen igazságot, hogy az ember halhatatlan szelleme tovább él, és inkarnációk sorozatain keresztül tisztul, fejlődik, tökéletesedik, míg végül megérik arra, hogy összekapcsolódhasson a saját lelki másával, a saját szellemi felével, vagyis belenő a duáltörvénybe.
A Könyvek Könyve: a szentírás - amely minden szellemi törvényt magában foglal - legfeljebb az ember nem érti meg azokat, mert hiányzik hozzá a transzcendentális érzéke - a duáltörvényröl is világosan szól; ezt példázza abban a gyönyörű allegóriában, amelyben Krisztust vőlegénynek, a Benne hívők szellemi közösségét pedig menyasszonynak nevezi. Ezt példázza az Énekek Énekében is, bár erősen emberies színekben, abban az isteni gondolatban, hogy az Isten Fia a vőlegény, az egyház pedig a menyasszony.
Valóban ez a tisztán szellemi fogalom közeliti meg legjobban a duálkapcsolat lényegét. Mert a duálérzés - bár a Földön csak a kétneműeket összekötő érzelem alakjában ad magáról életjelt - mégis valami egészen más, mint amit az emberek szerelemnek neveznek. Hiszen ezt a szót már annyira diszkreditálták, annyira hétköznapivá tették, vele annyi mindent betakartak, hogy az emberi társadalomban egészen elkopott, elfakult, jelentőségét vesztett fogalommá süllyedt. Korunk érzelmi élet tekintetében mély dekadenciában él, a gyászos múltú materializmus romjai sok mindent elfedtek, a létért való küzdelem a lélek erőit mindinkább lefoglalja magának, s ebben a homályban mindjobban eltűnnek a finomabb árnyalatok és körvonalak, s csak a rikító színek hatnak; az ádáz küzdelemben pedig elhalkulnak a lélek hangjai.
Azonban isteni törvény, hogy amikor a sötétség a legnagyobb, Isten akkor küldi a Földre a legnagyobb világosságot; amikor a legnagyobb az elanyagiasodás, akkor szólalnak meg a szellemi hangok. Isten gondviselő szeretete rendezte ezt így be, hogy ahol és amikor legnagyobb a szükség, ott és akkor jelenik meg az Isten segítsége, mert Ő a ki nem mondott szót is meghallja, s az ő fülében a néma sóvárgás is hangos segélykiáltás; Ó a megnyilatkozó lelki igényekre feleletül azonnal elküldi kegyelmének valamilyen formában való megnyilatkozását.
Ilyen kegyelmi ajándéknak tartom kedves Vezetőnknek ezt a könyvét is éppen most, amikor az emberi társadalom-ban hallgatólagosan mindinkább kezd tért hódítani az a felfogás, hogy a nőnek is éppen úgy minden szabad, mint a férfinak, ahelyett, hogy az a felfogás kezdene érvényesülni, hogy a férfinak éppen úgy nem szabad semmi, ami az isteni törvénnyel össze nem egyeztethető, mint a nőnek. A nőietlen nők és férfiatlan férfiak elszomorító látása szinte törvényszerűen ébreszti fel a jobbak lelkében a tiszta élet után való vágyat.
Nem aszkézist kell ez alatt érteni! Óh nem! Hanem érteni kell ez alatt a nő és a férfi összeköttetésében a három fő lelki kelléknek: az igazi szeretetnek, a teljes hűségnek (nemcsak a cselekedetekben, hanem még az érzésekben és a gondolatokban is!) és az ebből terrnészetszerúleg folyó erkölcsi tisztaságnak éroényesülését.
Ezzel el is érkeztünk a duálérzés megértésének küszöbéig. Nehéz az átlagember számára erről az érzésről hozzáférhető fogalmat körvonalazni, aki ezt a házassággal, a szerelemmel, vagy éppen az érzéki vonzalommal téveszti össze. Mert az egyik sem a három közül, bár mind a háromnak van hozzá valami köze. A házasságnak annyiban, mert ezt az Isten a duális szent kapcsolat külső megpecsételéséül rendelte el; a szerelemnek, mert ez ennek a mennyei érzésnek a mélyre bukott emberi lélekben való homályos áttükröződése, az érzéki vonzalomnak pedig annyiban, mert ez ennek a szellemi kapcsolatnak a test természettörvényében való érvényesülése.
A tiszta duálszeretet azonban mindezeknél több, magasabb, szentebb. A tiszta duálérzésben van valami abból a hódolatból, amit a Szűzanya iránt érzünk; van valami a középkor lovagjainak fehér nőtiszteletéből, s van valanú abból a tiszteletadásból, amellyel a római császárok előtt járó liktorok meghajtották a római impérium hatalmát jelképező vesszőnyalábot, ha terhes asszonnyal találkoztak, még ha az a legalsóbb néprétegből való nő volt is. Mindezeket az elemeket pedig egybefoglalja és átszövi az a rózsaszínű érzés, ami a vőlegény és menyasszony lelkét köti össze, amikor egymás látásának még a reménye is édes boldogságot jelent számukra.
Ezek az érzések együttvéve - minden testi vonatkozástól mentesen - közelítik meg azt az örömérzést, ami a két lélekfelet összekapcsolja, amely örömteljes kapcsolat egymásért mindenre képesekké teszi őket, s amelyben a lelkük legjavát tudják adni nemcsak egymásnak, hanem annak a célnak is, amit az életük feladatává tettek, vagy tett az isteni Akarat. Ezért mondja kedves Vezetőnk ebben a könyvben, hogy a szellem csak azután képes teljes értékű munkát végezni, ha már a duálfelével találkozott, mert amíg a két fél külön-külön vergődik az élet országútján, addig kielégítetlen lelkével mindkettő csak tökéletlen, töredék munkát végezhet.
Ennek az érzésnek a kibontakozása azonban hosszú-hosszú fejlődés eredménye, elérése pedig azonos az üdvösség elérésével.
Ez a könyv ennek a kibontakozásnak - tehát egyúttal az üdvösség elérésének is - az útját mutatja meg, s arra tanít, hogyan lehet ezt a hosszü utat megrövidíteni, tehát hogyan lehet a gyötrelmek és szenvedések e helyéröl és állapotából mihamarabb a megbékélés és kiegyenlítődés boldog állapotába eljutni aszkézis, önkínzás és rideg paragrafusok erőszakolása nélkül, egyszerűen azáltal, ha az elsó és mindenekfelett fontos kapcsolat: az Istennel való összeköttetés ápolása mellett a duális kapcsolat érdekében is megtesz az ember mindent, amit ennek a törvénye előír.
Nem fontos, hogy ezt a könyvet sokan nem értik meg, sőt lesznek, akik semmit sem értenek meg belőle, mert ez is csak azoknak íródott, akiknek szellemi szemei és fülei már nyitva vannak eddig nem látott és nem hallott csodák és igazságok felfogására.
Akik ma még mindezeken mosolyognak, azok is eljutnak egykor odáig, hogy vágyakozni kezdenek valami jobb után, mint az eddig legfőbb jónak tartott anyagi örömök, s akkor az isteni kegyelem nekik is megnyilatkozik majd a számukra legérthetőbb formában, s akkor majd ők is mélyen sajnálni fogják az elmulasztott alkalmakat - mint ahogyan mi fájlaljuk, hogy sokkal-sokkal régebben meg nem tértünk.
Tehát akik az útra még rá sem léptek, azoknak nem szól ez a könyv. Csak azoknak szól, akik a megmentésre ki vannak jelölve.
Kedves Vezetőnk, mint minden tárgynál, amelyet számunkra megmagyaráz, minden szempontot és minden vonatkozást gondosan kidolgoz, itt is kiterjed a duálérzésnek mindazokkal az érzésekkel való összefüggésére, amelyek az emberek világát mozgatják, tehát rámutat az ezzel a törvénnyel való visszaélés súlyos következményeire is.
Éppen az a Névtelen szellem egyik legfőbb érdeme és legvonzóbb tulajdonsága, hogy a legelvontabb eszméket is annyira közel tudja hozni az emberi felfogáshoz, hogy akiben csak egy kis jóakarat és javulási szándék van is, kénytelen belátni minden transzcendális képesség nélkül is, egyszerűen az emberi értelmén keresztül, hogy csak önmagának tesz rosszat, ha szembehelyezkedik az isteni és erkölcsi törvénnyel, mert ezzel nemcsak eljövendő szellemvilági életét rontja meg, de még itt a Földön is előbb-utóbb utoléri a nem kívánatos következmények sorozata, s akkor még itt sem élvezheti azokat az emberi örömöket, amelyekért az isteni törvényeket kijátszani törekedett. Úgy hogy k. Vezetőnk szinte rákényszeríti az embert az értelmén keresztül is annak belátására, hogy csakugyan az Isten törvényei alapján álló egyszerű becsületesség a leghatásosabb előrevivő tényező, s az ilyen elvvel leélt élet termi a legértékesebh eredményeket, úgy hogy - egészen hétköznapi nyelven szólva - nem érdemes rossznak lenni vagy rosszat tenni.
Könnyű belátni, hogy ha az emberek mindezt általiban ismernék, s ennélfogva ezt az igazságot elfogadni kényszerülnének, micsoda fellendülése következnék be a társadalmi erkölcsnek s vele együtt az általános boldogulásnak, sőt még az általános emberi jólétnek is!
Kedves Vezetőnknek ez a műve - éppen úgy, mint a többi művei - sem készült rendszeresen, önálló műnek; ez is úgy jött létre, mint a többi műveinek nagy része: kérésemre és kérdéseimre válaszképpen mélyenjáró tanításokat adott, s én ezeket összegyűjtve, amennyire lehetett, rendszerbe foglaltam.
Így az ebbe a tárgykörbe tartozó fejtegetéseket - mondhatnám kinyilatkoztatásokat - öt éve gyújtöm. K. Vezetőnk a saját kijelentése szerint ezt a tárgyat még nem merítette ki, úgy hogy ha a jó Isten engedi, ennek a műnek még folytatását is várhatjuk. Az eddig nyert tanítások könyv alakban minél előbbi közrebocsátását azonban nagyon fontosnak ítéltem, mert a duáltörvényről olyan téves eszmék és felfogások tapasztalhatók, hogy azok helyesbítése égetően sürgős.
Hogy ez a téma tulajdonképpen nem is tárgyalható teljesen önálló rendszerességgel, az természetes is, mert a szellem és a lélek törvényei nem különíthetők el egymástól, mivel ezek a szellem és a lélek tartalmára: az erényekre és bűnökre vonatkoznak, ezek pedig mind összefüggenek egymással, s külön-külön nem tárgyalhatók. Így a duáltörvény alá tartozó eszmék, érzések és fogalmak, erények és bűnök az ő eddigi műveiben itt-ott már előfordulnak, s ha rövidebben is, de részben tárgyalva vannak. Ebben a műben azonban mindazok össze vannak foglalva, kibővítve és amennyire lehetett, rendszerbe szedve, és olyan oldalakról megvilágítva, amelyek ennek a törvénynek óriási fontosságát a javulni kívánó emberlélek előtt kézenfekvővé teszik.
Ebből a szempontból különösen figyelemre méltó ebben a műben a női lélek beállítottsága, amely teljesen újszerű, de amelynek igazságát rnindere józanul és erkölcsösen gondolkozó férfinak is feltétlenül igaznak kell elfogadnia, s be kell látnia, hogy a feleség és anya kezében a férj iránti áldozatkészségen s a gyermekek lelkének nevelésén keresztül a jövendő emberiség boldogságának kulcsa van letéve, de még ennél ís sokkal több: a férfilelkek kibontakozásának, érzésviláguk gazdagodásának s ezáltal üdvösségük kérdésének kulcsa is.
Budapest, 1942. július hó
Pátkai Pál
A férfi meg a nő együvé tartozásának titka mindig foglalkoztatta és foglalkoztatni fogja a Földön élő emberek képzeletét. Mert amint az emberi lélek fejlődésével elhagyja az egészen vastag anyagiasság és durva állatiasság állapotait, s lelki érzései színes csillogással tükröződnek vissza a vágyaiban és törekvéseiben, a férfi meg a nő összetartozása mindinkább a lelki térre helyezkedik át, s mindinkább és érzésvilágban teljesednek ki azok a vágyak, amelyek a kettőt egymás felé vonják. Itt már a lélek megsejti és hiányolja az ő kiegészítő részét, és az életet hiányosnak, céltalannak látja, ha a vágyai és ehhez fűzött reményei nem juthatnak el a beteljesedésig.
A lélek még tisztultabb fokozatain ez a sóvárgó vágy mindinkább a benső világban éli ki magát, az eszmények világát népesíti be, színezi át és teszi mind magasabb rendűvé. Már nem érzi magát egyedülvalónak, magánosnak a lelki, a szellemi ember, mert lelkével a teremtettség minden legki-sebb élő pontocskájával egynek érzi magát a szeretettörvény összetartó erejénél fogva.
Nagyobb, tartalmasabb életeket csak kiegyensúlyozott lelkek élhetnek, akiknek munkája már jelentős értéknek számít az igazság törvényében. A duáltörvény hatalma ide is elkíséri őket; és minél magasabb rendű szellem-lelki tulajdonságokban gazdagok, annál messzebbre ható szellemi sugárzással világítják be az ismeretlent, amely sugárzás akaratlanul is vonzza a szorosan egymáshoz tartozó szellemeket, legyen bár az egyik a Földön, a másik mint testéről szabaddá vált szellem a szellemvilágban, hogy azután mint két egymásba olvadó fénycsóva tegyék meg útjukat a végtelenbe az örökkévaló életben . . .
Hiszen az Isten úgy teremtette az embert, hogy itt a mulandó életben is rátaláljon valamiképpen a lelkének kiegészítő részére, mert a léleknek az a része mindig és mindenhol hiányt érez egészen addig, amíg a duálszeretet állapotára meg nem érik.
"A nők logikája nem rosszabb, mint a férfiak logikája, csak másfajta." Szerintem mindkét logika logikus, de azt sajnos én is tapasztalatból tudom, hogy a nők hajlamosabbak előbb beszélni mint gondolkodni, viszont meggyőződésem, hogy kizárólag ettől olyan a nők képességeinek általános megítélése, mint amilyen.
