Az "ego" és az "én" szavakkal viszont az a gáz, hogy ahány irányzat, annyiféle értelemben használják őket. Az ego pl. szinte az ellenkezőjét jelenti a buddhizmusban mint a mágiában. Nem beszélve a pszichológiai iskolákról.
A félelem legyőzéséhez kevés az intellektuális megértés. Hiába tudom, hogy az ego nem azonos az Énnel, attól még félhetek/félek.
Én azért egy kicsit módosítva továbbra is fenntartom, hogy minden félelemnek a halál az eredete. A módodítás annyi, hogy halál helyett inkább nem-létezést mondanék.
Az emberben van valami erős késztetés arra, hogy minduntalan bizonygassa ezt a kijelentést: "Én vagyok." Pedig a szíve mélyén jól tudja, hogy ez nem igaz :-)))
Ott van pl. a láblebánulós példa. Létezésemnek egy igen jó bizonyítéka, hogy van lábam. Ha levágják vagy nem tudom mozgatni akkor ez a bizonyíték eléggé meggyengül.
Egy kicsit komolyabban: Létezem, mert van testem. Uralkodom rajta, használom - az enyém. Ha bántják, megcsonkítják vagy egyszerűen mások használják a testemet, akkor a legszemélyesebb hatalmi zónámba piszkálnak bele, márpedig a hatalom kifejezésre juttatása az egyik legősibb módszer létezésem bizonygatására: Van hatalmam, azaz tudok hatni a külvilágra, nyomot hagyok benne, létezésem bizonyítékát.
valamikor valahol hallottam egy olyan meghatározást, hogy a félelemnek mindig van valamilyen kifejezett tárgya (ami lehet egy bizonyos esemény vagy személy is :-), mig szorongásról inkább akkor van szó, amikor egy olyan félelem lepi meg az embert, amelyben az illető nem tudja megnevezni pontosan, hogy mitől is fél tulajdonképpen.
Lehet, hogy nem a legjobb meghatározás, de szerintem érdekes különbségtétel.
Továbbra is egyszerűsítésnek tartom azt, amikor a halált nevezed meg minden félelem okának. Az igaz, hogy legnagyobb és legtöbb félelmünk hátterében a halál lappang, de amikor pl. valaki attól retteg, hogy lebénul a a lába, mert azt mondta neki a doki, hogy csak 50% esély van a gyógyulásra, annak csak nem a halál az oka?
Mi a különbség a szorongás és a félelem között?
(Van különbség, csak így hirtelen nem látom, hogy pontosan micsoda)
A kérdés elsősorban a 15.sz. írásod miatt kérdeztem, ahol többek között azt írod, hogy teljesen felesleges félni.
Sokmindent el lehet határozni, de hogy a gyakorlatban ténylegesen mit fogsz gondolni, vagy cselekedni, azt előre tudni nem szerintem nem lehet.
Az életveszély és a halálfélelem az valóban két különböző dolog.
Mindenesetre szerintem a halálfélelem éppen nem az, (volt benne részem) amit az ember irányítani, vagy kiküszöbölni tudna.
Az életben nagyon sok egyéb gyökere van a félelemnek, amivel viszont szerintem lehet és nagyonis érdemes szembenézni.
Éppenséggel volt.
Nem konkrét halálfélelem, mert mikor a szituációban voltam még nem tudtam felmérni, hogy majdnem ott is maradtam...
A kérdés az, hogy mi a halálfélelem!
Természetesen nagyon megijednék, ha halál közelébe kerülnék, hiszen eszem ágában sincs még abbahagyni semmit, viszont ha netán valaha (mármint még idő előtt) olyan szituációba kerülök, hogy beindul a halálközeli élmény, 100%-osan arra fogok koncentrálni, hogy mi volt, nem pedig arra, hogy mi lesz!!!
Kedves Mallow, azt gondolom nem szabad keverni a szorongást és a félelmet, bár közeli rokonok.
Ami pedig a halál várását illeti, én azt hiszem, ezekben az esetekben arról van szó, hogy az illető annyira fél a szenvedéstől, hogy 'el akarja cserélni' halálra, de igazából az életösztöne valahol mégis csak elutasítja a halált.
A kultúrált vita kevesek sajátja én belátom, de ha lehet kímélj meg ilyen mondatoktól:
"Ennél nagyobb baromságot még nem hallottam!!!"
Tudod, az ember amig fiatal, sok mindenre rávágja a fenti mondatodat. De a dolgok attól még léteznek. A parszt bácsi is azt mondta, amikor életében először látott elefántot: "Na, ilyen állat az nincs is !"
Te még nem vagy bácsi...
Szerintem ez egy nagyon jó topic.
Érdekes, hogy a félelem szó hallatán, a legtöbben csak arra a szorongató érzésre gondolnak, amit egy elképzelt rossz dolog esetén ránktör.
Pedig sokszor, sokan valójában nem is tudják, hogy félnek és a cselekedeteik mozgatórugója sem más, mint ez a negativ érzés.
pl. mind amikor valaki sokat dolgozik, többet, mint ami reálisan szükséges lenne, nem gondol bele, hogy ennek (is) egyfajta félelem az oka. Lehet azt gondoljátok, ez a vesszőparipám, de mégis ujfent felhozom, mert hiszem, hogy a "nem elfogadástól" való félelem (aminek persze a halálfélelem az alapja) bir a legerősebb befolyással az életünkre.
Talán furcsa, de néha bátrak, vakmerőek is félelemből vagyunk. Félünk, hogy gyávának néznek, ezért nagyon bátrak leszünk.
Az, hogy ki mitől fél jobban, azt csupán a belérögzült hiedelem szabja meg. Van aki attól, hogy hülyének nézik, van aki attól hogy tul okosnak (szerénytelennek). Van aki attól, hogy tul csunya, van aki attól, hogy tul szép.... stb.
Még a nagyon stabil személyiséggel rendelkező emberek, akik képesek magukat és másokat is elfogadni olyannak amilyen, még ők is félnek bizonyos helyzetekben. (nem extrém helyzetre gondolok)
Érdekes kérdés, hogy kell-e ez a félelem? Kell-e a megfelelni vágyás? Vagy lehet enélkül is közösségben élni?
Azt hiszem nem. Inkább csak az irányon lehet változtatni, ha az akadályoz abban, hogy örömteli és tudatos életet éljünk.
Valahogy igy gondolkodom a vallásról is. Mert Istent keresni, hinni, merőben más dolog, mint Istent félni, vagy menedékül használni.
Persze tudom, minden hivő és ateista szentül állitja, ő aztán nem fél, hitében a meggyőződés vezérli nem a félelem.
De tényleg????
Igaz, csakhogy én arra a fajta félelemre gondoltam, ami be sem engedi szállni a abba a csónakba az embert. Mert ilyen is van. Az szerinted mitől alakul ki és hogy lehet vele szembenézni?
Egyszer a teveben volt egy termeszetfilm, halakrol, tengerrol, halaszokrol szolt. Egy halasz tok jot mondott: hogy a felelem jo, mert mikor a kis csonakjaval bemegy a tengerre halaszni, a felelem mindig eszebe jutattja, hogy oda kell figyelnie, mert a tenger veszelyes.
Kis "tudatlan" halaszember volt, valami torzs tagja (Afrika?).
Nem tejologus vagy ilyesmi! :)
"Az emberek szeretnének úgy élni, hogy ne kelljen semmitől sem félni, de tudják, hogy nem tudnak, mert nem lehet Isten nélkül egyszersmind félelem nélkül élni..."
Ennél nagyobb baromságot még nem hallottam!!!
Énnekem vannak félelmeim (bár talán igazából azok is fogynak, mert átalakulnak reális veszélyforrássá), de biztos vagyok benne, hogy a történelem során voltak már olyanok, aki félelem nélkül éltek!
Szerinted hogyan csinálták?
A haláltól meg a világ legfeleslegesebb dolga félni!!!
Az tényleg elkerülhetetlen, de nem azzal kell foglalkozni, hogy rettegjünk, hanem tudván a nagyonis reális "veszélyről" azzal kell foglalkozni, hogy míg be nem következik éljünk minnél inkább gondtalanul! (Ha félelembe kergetjük saját magunk, nem megy.)
(Az ember azt már fel tudja fogni, hogy meg fog hallni, szerintem ezt ki is lehet használni.)
Talán épp az istenhívő ember fél a megmérettetéstől, nekem nincs mitől féljek.
(Ez természetesen nem azt jelenti, hogy nem nyomaszt az elmúlás gondolata!!!)
Szerintem teljesen jogos is, szvsz ezer dolog van, amitől félhet még az ember a halálon kívül.
Félhetsz attól, hogy kirúgnak a munkahelyedről, elszúrod a zéhát stb., sokféle baj forrása lehet az ismeretlen jövő.
Vagy amit említettem, a halálnál is rosszabb lehet úgy élni, hogy közben meg akarsz halni. Sőt, szerintem az már majdnem felér a halállal, ha meg akarsz halni, tehát ettől is félhetünk.
Azt elhiszem, hogy a feltétlen hit száműzi a jövőtől való félelmet... azért magát a bajt úgy úszhatjuk meg a legkönnyebben, ha teszünk ellene, vegyük tehát sorsunkat saját kezünkbe!
A félelem mindig tudatlanságból fakad. Attól félünk, amit nem ismerünk. Aki tudja, hogy az elmúlás, mint olyan, nem létezik, másképp áll a félelemhez: a félelem is csupán tapasztalat - a lélek megtapasztalja a létezés minden szintjét. A félelem végsősoron az elszakítottságból, istentől való elválásból ered. Az anyagi teremtés folyamatos változásban van, a világban mi is folyamatosan változunk, emberek, események, érzések - így a félelem és a boldogság is - jönnek-mennek, ez hozzátartozik a világ természetéhez. Ha ezt elfogadnák, nem kerülnénk a hatása alá. Ez persze csak leírva ilyen egyszerű. Félelemmel, megfélemlítéssel tanítani nem célszerű: az a vallás, amelyik e módszerekkel tartja sakkban a követőit, pont a lényeget mulasztja el megtanítani: a spontán, önzetlen szeretetet. Félelemből szeretet ritkán fakad. Szerintem.
JOGOSNAK TŰNŐ FELVETÉS.
Sok embertől hallottam már, hogy inkább meghalna, csak szenvedni ne kelljen.
Én azonban átlátok a szitán. Olyan nincs, hogy valaki nem tud meghalni, ha igazán 'akar'.
Valójában az emberek sem szenvedni, sem meghalni nem akarnak.
Az emberek szeretnének úgy élni, hogy ne kelljen semmitől sem félni, de tudják, hogy nem tudnak, mert nem lehet Isten nélkül egyszersmind félelem nélkül élni...
A félelmet csak Istenben való feltétlen bizalom győzheti le. Krisztus is mondta: Ne féljetek !
De mégis félünk, méghozzá az Istentől való eltávolodásunk arányában.
Szerintem minden emberi érzelmet meg lehet fogalmazni.
No nem feltétlenül szavakban, de a félelem az egy tudatalatti reakció, így azt is lehet tudatosítani.
Nagyon sok félnivalója van az embernek, de nagyon sok félnivalóján szépen lassan túlteszi magát! Ez persze függ a személytől, de pl ott van az autóvezetés.
Eleinte mindenki retteg a balesettől, koccanástól, aztán szép lassan valahogy mindenki megbírkozik vele, és nem aggodalmaskodik folyamatosan.
Elmúlt a veszély?
Nem!
De megtanultuk kezelni a félelmet.
Szerintem a félelem legyőzésének legjobb módja, hogy végiggondolva mitől is félünk, attól kezdve, hogy a szituációt elemeztük nem félni fogunk, hanem tisztában leszünk a kockázatokkal.
A kockázatokkal tisztában lenni, nagyon is érdemes, mert ugyebár jobb félni mint megiedni, de végülis minek félni egyáltalán, ha helyette lehet számolni a lehetséges veszélyekkel.
Amitől félünk nem tűnik el, de nem biztos, hogy konkrétan félni érdemes tőle!
Énn kissé másféle választ fogalmaztam meg önmagamnak.
Szerintem nem maga a halál az, amitől félünk, hiszen azt valamennyien tudjuk, hogy elkerülhetetlen.
Sokkal inkább az a félelmeink oka, hogy nem tudjuk mi lesz utána. Hitünk, elképzelésünk persze van de ezzel szembesülni egy kicsit meredekebb. Tehát a halálfélelem gyökere, hogy nem tudjuk "...mily álmok jőnek a halál után..."
Hiszen a múlttól eszünkben sincs félni, a jelent is legyűrjük valahogy, de a jövő, és benne az amit nem ismerünk, az kelthet félelmet. Mint ahogy pl. a lámpaláz sem magától a kudarctól való félelem, hanem az, hogy nem tudjuk előre milyen fogadtatásban lesz részünk a környezettől és főként, hogy hogyan éljük meg. A menny és a pokol perspektívája is addig félelemkeltő, amíg van választási lehetőség, azaz amíg van vesztenivaló.
Azon kívül hiába vannak a múltbeli tapasztalásaink, hiába illékony a jelen, a jövő eredményeit hajlamosak vagyunk végérvényesnek hinni. Pedig a jövő is múlandó, az is egy átmenet.
Nem lehet véletlen az sem, ha minél több az ismeret az életben, annál kevesebb ok van a félelemre. A legyűrt betegségek, amiknek megvannak a gyógyszerei nem jelent akkora gondot, mint az ismeretlen még akkor sem, ha kevésbé súlyos.
Ha a tanulásnak, az ismeretszerzésnek van valami gyakorlati haszna az életben, az minden bizonnyal legjobban a félelem csökkentését is jelenti, mégha nem is mindig tudatosul. Meg aztán sokszor a végig nem gondolt féligazságok is sötétebbre festik a valóságot, mint amilyen.
Aztán legtöbbször az ember a legrosszab módját választja a félelem legyűrési kísérletének. Ujat, nagyobbat gerjeszt az ismeretlen környezetben, amit viszont kezelni tud. Erre gondoltam a topic-nyitóban pl. a tanár, a főnök, a vallás keltette félelmlítéssel kapcsoaltban. Az így mesterségesen létrejött szorongás, a stressz hamar társadalmi méreteket ölt, amik viszont megakadályozhatják az igazi félelem legyőzését is.
Lehet, hogy ez nem mindenkire érvényes, de én akárhányszor elkezdtem magam ŐSZINTÉN elemezni, MITŐL IS SZORONGOK ÉPPEN ? akármilyen hosszú is volt a gondolatmenet, a legvégén mindig az jött le, hogy az ELMÚLÁSTÓL.
Ugyanis az első válasz után (ami persze nem az elmúlás többnyir, hanem egészen más, változó probléma) fel kell tenni azt a kérdést: Jó, és akkor mi lesz , mi lehet ?
És minden válasz után ezt meg kell ismételni, majd erre is őszintén meg kell megunknak felelni.
Lehet, hogy nem mindenkinek, de nekem a végén mindig az jön ki, hogy nekem (is) meg kell halnom.
Ezért mondtam, hogy a félelemtől csak úgy lehet mexabadulni, ha nem félünk a haláltól. És en nam azons a halál KÍVÁNÁSÁVAL ! J.Krisztus sem KÍVÁNTA a halált 33 évesen. De elfogadta a lehetőségét és ez nagy különbség.
Nem félni = elfogadni a halál (bármikori) LEHETŐSÉGÉT.
Én a halálfélelmet bizonyos mértékig normálisnak és természetesnek tartom. Hiszen életünk tartozéka. Ezt feldolgozni minden bizonnyal egyénenként különböző, élethelyzetektől függően.
Amire gondoltam, az az élettel kapcsolatos félelem.
Szerintem amit nem ismerünk eléggé attól félünk. A jövő, a másik ember szándéka, a saját akaratunk, szabadságunk, tervünk bizonytalansága. Sokszor a gyűlöletnek is ez lehet a gyökere.
Az igazság megismerése, a minél több információ, a dolgok lényegének megértése az, ami ellenszere a félelemnek. Minél nagyobb önmagunk belső biztonsága, annál kevésbé lehet hatalma rajtunk a félelemnek.
Talán csökkentheti a hatalmát, ha úgy nézzük, elég pontos jelzője annak, amit nem ismerünk, ami fehér folt lehet számunkra.
oncognito: oszinten gratulalok, vegre egy tartalmasnak igerkezo topic.
Szerintem az ember nem a felelemmel szuletik, hanem tanulja. Egy csecsemonek szerintem nincs miert felnie, mert bar meg csak most csoppent bele a fizikai vilagba, de joval nagyobb ralatasa van a fizikai sikon tulra, mint egy felnottnek.
A felelmet az ember magaban teremti meg, es igen az ember a vegso megsemmisulestol fel a leginkabb, pedig ez a felelem a legfeleslegesebb, hisz ha letezik is a vegso megsemmisules, akkor ugyse fogunk tudni rola, es ezert nem is lehet rossz az nekunk.
Nekem igen erdekes tapasztalataim vannak a felelemmel kapcsolatban, mert en eletem elso 20 eveben lenyomtam a tudatalattimba, es nem is tudtam rola, hogy van bennem. Amikor viszont tudatosan felszinrehoztam, akkor iszonyatosan rettegtem, feltem mindentol, magamtol, de hajlando voltam kielni ezeket az erzelmeket is, ahelyett, hogy ujra elnyomtam volna oket, mert amit elnyomunk, az eltorzulhat, es sokkal nagyobb kart okozhat, mintha csak irany nelkul, l'art pur l'art felunk. Ugyanigy a duh is es minden olyan erzelem kielheto, amely kepes artani nekunk vagy masnak.
