A lélek a gyermeki énünk, amelyik ártatlan, tökéletlen, folyamatosan tanul, fejlődik. A szellem a mindent átható és mozgató, bölcs, felsőbbrendű erő. (Mester - tanítvány)
A topicindító kérdésre válaszolva a LÉLEK nem más, mint az ember igazi és eredendő ÖNVALÓJA. Metafizikai odalról nézve az ember két dologgal azonos a lelkével és a szellemével, a többi mind földi díszlet csupán. A hajad színét átfesheted, meghízhatsz és lefogyhatsz, megváltoztathatod a neved még a nemedet is átoperáltathatod. Még a szüleivel sem azonos az ember, mert az ő gondolkodásuk nem a te gondolkodásod, ők csak a génjeiket adták neked, a lelked és a szellemed máshonnan jött. Ha az ember ezekre rájön, akkor függetleníteni tudja magát olyan elavult mintáktól amik visszahúzzák és "megalkothatja" önmagát amilyen igazából lenni szeretne, persze bizonyos fizikai korlátokon belül, viszont nincs lelki és szellemi korlát.
Én nem a tudásnak köszönhettem az ateizmusomat, mikor még az voltam. Egyszerűen a család is az volt. Nem az a bizonyos "harcos ateista" típus, hanem inkább elfogadták a Kádár-korszak légkörét. A vallás, mint olyan, egyszerűen nem létezett, valahogy úgy hallgattak róla, mint prűd házaknál a szexről. (Ugyanúgy feszengtek különben az előbb említett harcos típustól is - egyszerűen féltek az olyan emberektől, akik bizonyos eszmékért túlságosan tűzbe jöttek - a történelmet ismerve volt is némi igazuk.) Emlékszem, hogy meglepődött a nagymamám, mikor olvastam a Bibliát - miért, mikor nekem nem is kötelező?
Egyébként a hitemet annál intimebben élem meg, semhogy beszélni tudnék, (akarnék) róla. Annyira meghatároz, hogy nem szoktam nagyon beszélni róla. Én is kereső ember vagyok, az hogy elmúlt, azt leginkább arra értem, hogy már régóta nem hiszek semmilyen felekezeti álláspontnak. A szememben ezek mind hiteltelenek. Ha némely hozzászólásom felszínes, vagy annak tűnik, akkor többnyire ez áll mögötte. Egyszerűen a komoly részét túl evidensnek tartom ahhoz, hogy szót vesztegessek rá és inkább az abszurd részét nézem.
